Sorozatunkat ezen a héten az Egyház témájának szenteljük. Mai témánkat két részre osztjuk, és holnap is az Egyház katolikusságáról lesz szó.
Pünkösdkor a Lélek indította az apostolokat, hogy a feltámadt Krisztus tanúi legyenek. Bátortalanok voltak, féltek a zsidóktól, de a Lélek megnyitotta ajkukat, és a vértanúsággal is örökre Krisztushoz kapcsolták magukat. Az igazság hirdetése már akkor is vértanúsággal járt sok esetben. Aki figyelmes, azt tapasztalja napjainkban, hogy - bár nem kell vérét ontania - sok akadályba és nehézségbe ütközhet igehirdetése.
Az Egyház katolikus. Boldog John Henry Newman így ír: "Katolikusok a nevüknek megfelelően viselkednek. (...) Katolikus az Egyház, mert egyetemes gyógyírja van az egyetemes betegségre. A betegség a bűn. Minden ember vétkezett. Minden embernek szüksége van a mentségre Krisztusban. Mindenki számára hirdetni kell e mentséget és részesíteni kell benne. A hithirdetőnek mindenkihez kell fordulnia és mindenki által felismerhetőnek kell lennie, hogy Ádám egész nemzetségéhez küldetése van. Nem mondom azt, hogy mindenkit meg kell győznie és mindenkinél célt kell érnie, - mert ez az egyesek akaratától függ, de meg kell mutatnia mindenki megtérítésére való képességét azzal, hogy minden időben és helyen mindenféle rendű, mindenféle életkorú, mindenféle jellegű embereket ténylegesen megtérít. Ha a bűn helyi rossz, lehet a gyógyírja is helyi, de ha nem helyhez kötött, nem véletlen, hanem általános, akkor ilyennek kell lennie a gyógyírjának is. A helyhez kötött vallás nem az Istentől van. Az igaz zsidó hit addig volt helyhez kötött, amíg befejezetlen volt; amikor elérte tökéletességét befelé, egyetemessé vált kifelé és felvette a katolikus nevet."
Így folytatja: "Jellemzi továbbá a katolicizmust, hogy hatással van az Egyház a legmagasabb állású, a legalacsonyabb sorú, a legműveltebb és a legtanulatlanabb emberre is. Gyermekei között számlálja minden osztály képviselőit. Ő a csüggedőnek vigasztalása, a szerencsés korholója, az ingadozó vezetője. Anyai szemmel néz az ártatlanságra, erős kézzel nehezedik rá a feslett életűre és méltóság a hangja a kevéllyel szemben. Megnyitja a tudatlan lelkét és meggyőzi a lángeszű értelmét. Nem szavak ezek: megtette ezeket, megteszi most is és vállalkozik rá újból. Amit igényel, az mindössze nyílt pálya és mozgási szabadság. Nem kíván pártfogást a világi hatalom részéről; régi időkben és országokban kérte ugyan és mint a protestantizmus is, felhasználta a világi hatalmat. Igaz, hogy igénybe vette, mert bizonyos korokban ez volt eljárásának az elismert, legcélszerűbb, magától adódó, ellentmondás nélküli módja és mert a nép is így várta tőle és eleve elismerte. De történelme azt is tanúsítja, hogy nincs rászorulva, mert elterjedt és felvirult nélküle is. Hálás minden szolgálatért és úgy veszi a világot, ahogy van; csak nyers erőszak tudja elnyomni. Ugyanaz, ami három évszázaddal ezelőtt volt, amikor az összes mostani felekezetek még nem voltak. Tapasztalhatjátok, hogy ugyanaz, hiszen azt hányják a szemére, hogy nem változik. Idő és tér nem érinti, mert eredete ott gyökerezik, hol sem tér, sem idő nincs, mert a végtelen, az örök Isten trónjáról jön."
Az Egyház katolikussága Istenben rejlik. Krisztus azt ígérte: "veletek vagyok mindennap egészen a világ végééig." Ez "nem azt jelenti, hogy minden egyházmegyének biztosított, hogy majd örökké fennáll. Ez valójában azt jelenti, hogy az Egyház az Úr eljöveteléig az ő élettere, az ő szervezete, az ő szőlője lesz." - mondja Joseph Ratzinger.
Newman gondolata, mely szerint az Egyház nem kíván pártfogást a világi hatalom részéről, megnyilvánul a püspök hitében is. A XVI. századi Egyház például alkalmazkodó volt, és a püspökök hite is ingatag volt. "A rendszer részeivé váltak, nem voltak alkalmasak arra, hogy a hit élő tanúi, apostoliak és vértanúságra készek legyenek. Azt nézték, hogyan boldogul legjobban az ember és legjobb esetben is arra törekedtek, hogy a rosszabbatt kerüljék el. S eközben az Egyház majdnem elaludt, majdnem romba dőlt.
Ilyen helyzetek mindig is lehetnek majd. A Szentlélek aztán azzal szégyenít meg minket, hogy váratlanul egészen máshonnan jönnek majd a szükséges megújulások. A megújulás erői Avila-i Szent Terézben, Keresztes Szent Jánosban, Loyola-i Szent Ignácban, Néri Szent Fülöpben és másokban keletkeztek." (Joseph Ratzinger: Isten és a világ. 2004. 333.)
A Lumen gentium zsinati dokumentum gondolatával zárjuk mai elmélkedésünket: "Miként Krisztust az Atya azért küldte, hogy "örömhírt vigyen a szegényeknek, ... gyógyítsa a megtört szívűeket" (Lk 4,18), "keresse és üdvözítse, ami elveszett" (19,10), hasonlóképpen az Egyház is szeretettel veszi körül mindazokat, akiket az emberi gyengeség gyötör, sőt szegény és szenvedő alapítójának képmását ismeri föl a szegényekben és szenvedőkben, próbál könnyíteni nyomorúságukon és bennük Krisztusnak akar szolgálni. Krisztus azonban "szent, ártatlan, szeplőtelen" (Zsid 7,26), "bűnt nem ismert" (2Kor 5,21), s csak azért jött, hogy a nép bűneit engesztelje ki (vö. Zsid 2,17), a bűnösöket is magába foglaló Egyház viszont egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja.
Az Egyház "a világtól elszenvedett üldözések és az Istentől kapott vigasztalások közepette járva zarándokútját," az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön (vö. 1Kor 11,26). Megerősíti azonban a föltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és az Ő misztériumát jóllehet árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül teljes világosságában megmutatkozik." (LG 8)
