Ma az apostoli folytonosságról elmélkedjünk. Római Szent Kelemennél ezt olvassuk: "Miután a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Lélekben, a püspököket és a diákónusokat, azok számára, akik hinni fognak. ... A mi apostolaink is éppen ilyen jól tudták Urunktól, Jézus Krisztustól, hogy irigykedés támad a püspökség neve miatt. Mivel mindezeket tökéletesen tudták előre, felállították az előbbiekben említetteket, a továbbiakra pedig azt a rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is elszenderülnek, adják tovább más, kipróbált férfiaknak szent szolgálatukat."
A továbbadás önmagában tehát még nem elég: kipróbált férfiakra van szükség. A szent szolgálat megköveteli, hogy az, aki azt végzi, kipróbált legyen, vagyis a hitben állhatatos és az életben állja meg a helyét. Ez ma is elengedhetetlen követelmény.
Szent Ciprián ezt írja: "Az egyház egy, mivel pedig egy, nem lehet egyaránt belül és kívül. Ha ugyanis (az eretnek) Novatianus-szal van, nem volt Kornél [pápával]. Ha valóban Kornéllal volt, aki Fábiánt, [Róma] püspökét törvényes beiktatás útján követte, és akit az Úr a papi méltóság mellett vértanúsággal is megdicsőített, akkor Novatianus nincs az egyházban és püspöknek sem számít; ő, aki az utódlásban senkit sem követ, önmaga utódja és megveti az evangéliumi és apostoli hagyományt. Az egyházat ugyanis semmiképpen sem vezetheti az, aki nem rendelkezik egyházi fölszenteléssel."
Ezekben a napokban világszerte papszentelések vannak. Ebben a szentségben átadódik a hatalom. A püspöki rend pedig a papság teljessége. Antiochiai Szent Ignác így fogalmaz: "a püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az apostolok tanácsa helyét foglalják el, a számomra oly igen kedves diakónusokra Jézus Krisztus szolgálata van bízva ... egyesüljetek a püspökkel és az elöljárókkal, tekintettel a romolhatatlanság tanítására és mintájára."
Másutt ezt írja: "A diakónusokat hasonlóképpen mindenki úgy tisztelje, mint Jézus Krisztust, ahogyan a püspököt is, mert az Atya képmása, a presbitereket pedig Isten tanácsaként és az apostolok testületeként. Nélkülük nem lehet egyházról beszélni."
A papi hatalom átadása minden papot megillet. A püspök szentel, de a papság hatalmával minden pap részt vesz a szentelésben sajátos módon. Erről már a Khalkedóni zsinat is írt 451-ben: "Amikor papot szentelnek, miközben a püspök megáldja (őt) és kezeit a fején tartja, az összes pap is, akik jelen vannak, kezeiket a püspök kezei mellett tartsák a fején."
A hatalom képesség, nem az elnyomásra jogosító fogalom. Aki visszaél hatalmával, az Krisztussal kerül ellentétbe. A krisztusi hatalom a szeretet hatalma.
Imádkozzunk azért, hogy papjaink és püspökeink egyre jobban átérezzék azt, hogy hatalmuk az apostolokon keresztül Krisztustól származik. Legyünk hű segítőik, hogy Krisztus Egyháza, mely az apostolok szilárd alapján áll, jellé váljon a világban: a szeretet legyőzhetetlen jelévé.
