A szeretet az Eucharisztiában válik nyilvánvalóvá. A Szentháromság egy Isten belső szeretete nyilvánult meg Jézus megtestesülésében és az ő halálig való engedelmességében. Velünk maradt szeretetből az Oltáriszentségben, elküldi nekünk a Vigasztalót, mert szeret minket. Isten gondviselő Isten, aki nem hagyja, hogy "egy is elvesszen". Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az 'ő ideje nem a mi időnk', kérésünket nem 'automataként' teljesíti. Tudja, mire van szükségünk, és azt kellő időben meg is adja. Számára elsődleges szempont a mi üdvösségünk. Ezt munkálhatjuk úgy is, hogy a földön boldogan élünk. A boldog élet pedig nem az anyagi jólét elsősorban. A szegénységben is fellelhető Krisztus, akinek boldogságát például Assisi Szent Ferenc is felfedezte.
XVI. Benedek pápa a Sacramentum caritatis enciklikájában ezt írja: "Az Eucharisztia alapítása megmutatja ugyanis, hogy az önmagában erőszakos és abszurd halál hogyan változott át Jézusban a szeretet végső aktusává és az emberiségnek a rossztól való végleges szabadításává." "Az Ő tökéletes ajándékának emlékezete ugyanis nem az utolsó vacsora egyszerű megismétlése, hanem az Eucharisztia, azaz a keresztény kultusz radikális újdonsága. Jézus így ránk hagyta a feladatot, hogy lépjünk be az Ő „órájába”: „Az Eucharisztia egyesít bennünket Jézus önátadásának aktusával. Mi nemcsak statikusan fogadjuk be a megtestesült Logoszt, hanem részeseivé válunk önátadása dinamikájának.” Ő „magába von bennünket”. A kenyér és a bor lényegi átváltozása testévé és vérévé a teremtésben egy olyan radikális változás elvét teszi le, ami a „maghasadáshoz” hasonlít, hogy egy ma jól ismert képet használjunk, ami a lét legmélyén megy végbe. Olyan változás ez, ami arra van rendelve, hogy elindítsa a valóság átalakulásának folyamatát, melynek végső állomása az egész világ átalakulása lesz egészen addig az állapotig, amikor Isten lesz minden mindenben."
"A Vigasztaló a hívőknek adott első ajándék, aki már a teremtésben működik (vö. Ter 1,2), teljességgel jelen van a megtestesült Ige egész valójában: Jézus Krisztus ugyanis fogantatott Szűz Máriától a Szentlélek tevékenysége által (vö. Mt 1,18; Lk 1,35); nyilvános működésének kezdetén a Jordán partján látta, hogy leszáll rá galamb képében (vö. Mt 3,16 és párh.); ugyanebben a Lélekben cselekszik, beszél és ujjong (vö. Lk 10,21); és benne ajánlja föl önmagát (vö. Zsid 9,14). A „búcsúbeszédben”, melyet János hagyott ránk, Jézus világosan kapcsolatba hozza saját életének a húsvéti misztériumban történő odaajándékozását a Szentlélek övéinek történő ajándékozásával (vö. Jn 15,7). Föltámadva, testében hordozva a szenvedés jegyeit, ki tudja árasztani a Lelket (vö. Jn 20,22) és övéit saját küldetésének részesévé teszi (vö. Jn 20,21). A Szentlélek az, aki megtanítja a tanítványokat mindenre, és emlékezteti őket mindarra, amit Krisztus mondott (vö. Jn 14,26), mert az Ő dolga mint az igazság Lelkéé (vö. Jn 15,26), hogy bevezesse a tanítványokat a teljes igazságba (vö. Jn 16,13). Az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélésében a Lélek Pünkösd napján leszáll a Máriával együtt imádkozó apostolokra (vö. 2,1–4), és lelkesíti őket a küldetésre, hogy minden népnek hirdessék az evangéliumot. Éppen ezért maga Krisztus a Szentlélek tevékenységének erejében marad jelenlévő és tevékeny Egyházában az élő központból, az Eucharisztiából kiindulva."
A pápa a cölibátust összefüggésbe hozza Krisztussal, akinek szívével egyesülni kell:
"Az a tény, hogy maga Krisztus, az örök pap küldetését szűzi állapotban élte egészen a keresztáldozatig, biztos hivatkozási pont ahhoz, hogy erre vonatkozóan megőrizzük a latin Egyház hagyományát. Ezért nem elég a papi cölibátust merő funkcionális szempontokból megérteni. Valójában különleges hasonulást jelenít meg magának Krisztusnak az életstílusához. Egy ilyen döntés mindenekelőtt jegyesi természetű; azonosulás Krisztusnak, a Vőlegénynek a szívével, aki életét adja Menyasszonyáért. A nagy egyházi hagyománnyal, a II. Vatikáni Zsinattal és Pápa elődeimmel összhangban hangsúlyozom a cölibátusban megélt papi élet szépségét és fontosságát mint a Krisztus, az Egyház és Isten országa iránti teljes és kizárólagos odaadás jelét, s ezért megerősítem kötelező voltát a latin hagyomány számára. Az éretten, örömmel és odaadóan megélt papi cölibátus az egyik legnagyobb áldás mind az Egyház, mind a társadalom számára."
 |
| Szent Gianna Beretta Molla |
Érdemes a Szentatya írásait időről-időre újra elővenni, és elmélkedve olvasni. A szeretet az Eucharisztia ünnepléséből forrásozik. Az tulajdonképpen a legnagyobb szeretet jele, mert Jézus Krisztus életét adta értünk, és "senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja..."
Jézus Szíve vonz minket. A szeretet összekapcsolódik a szépséggel is. Isten szeretete megnyilvánul a szépségben. Ez jelen lehet az egyházi művészetben, de jelen van a teremtett világban is, mely szép. Szent Ágoston ezt írja Isten szépségéről c. írásában: "Éppen azért, jóságos Megváltóm, mert látom, milyen szép vagy, azért szeretlek és óhajtlak mindig jobban szeretni. Mert az egész létező világon Te vagy az egyetlen jóság, az egyetlen szépség és gyönyörűség, mert semmi sem hasonlítható hozzád, mert Te végtelenül fölségesebb és csodálatosabb vagy, mint a legszebb teremtmények, azért ölellek magamhoz egészen sajátos, semmivel össze nem hasonlítható, egyetlen és valóban szuverén szeretettel. Minden sötét és szomorú nekem Hozzád képest, én Uram, semmit sem tudnék úgy szeretni ezen a földön, mint téged, még azt sem, ami természettől a legkedvesebb nekem. Mindent inkább veszítsek el, csak téged ne, mert Te, ó Isten, Te vagy az én legfőbb Uram, egyetlen szerelmem.
De te, Uram, végtelenül jobban tudod nálam, milyen kevéssé szeretlek valójában. Nem is tudlak szeretni másként, mint kegyelmed segítségével. Csak a kegyelem nyitotta meg lelkemnek szemét, hogy láthassa felségedet. A kegyelemragadta meg és tette fogékonnyá csodálatos szépséged gyönyörűségei iránt szívemet. Csak az érzékek szörnyű romlottsága tarthatna vissza attól, ó Uram, hogy szeresselek és szemléljelek.
Ki van közelebb hozzám nálad, ó Istenem? És mégis e földnek dolgai, mindaz, ami természettől jól esik nekem, újra, meg újra el akarják fordítani rólad tekintetemet. Csak kegyelmed segíthet rajtam. Óvd hát, ó Uram, szememet, fülemet, szívemet e borzasztó zsarnokságtól! Törd szét bilincseimet, emeld fel szívemet, engedd, hogy egész lényem csak feléd forduljon, hogy soha el ne veszítselek szemem elől, és engedd, hogy szeretetem a te szemlélésedben napról-napra növekedjék. Ámen."
Mire tanít ez a hónap, mely ilyen gyönyörű ünnepekkel van teli? A szeretetre. „Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16). (Itt ajánljuk XVI. Benedek pápa Deus caritas est enciklikáját.)
Törekedjünk Isten megismerésére, szeressük Istent és egymást, mert "Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban." (Szent Ágoston)
