Kedves és megható kis történet. De nem szabad itt leragadnunk ennél a pontnál. Mint ahogy mennybenetel ünnepének kezdőéneke, introitusa is énekli: Galileai férfiak! Mit álltok itt az égre nézvén? Amint láttátok Őt felszállni az égbe, úgy jön ismét vissza! Alleluja
Nekünk nem azon kell töprengenünk, hogy a sziklamélyedés valóban Jézus lábnyomát rejti-e? Vagy hogyan ment Jézus az égbe? A mai ünnepnek sokkal mélyebb mondanivalója van.
A héten tovább olvastuk János evangéliumából Jézus búcsúbeszédét. Ezt a nagyon szép, több fejezeten átívelő beszédet Jézus az utolsó vacsorán mondta el.
Imádkozott az apostolokért, a tanítványokért. Szentek legyenek az igazságban. Kérte a mennyei Atyát, tartsa meg őket a nevéért. Erősítse meg őket a kísértés idején. Aztán tovább imádkozott övéiért, hogy egy legyenek. Példát is mondott, miként a szőlőtő és a szőlővessző. Csak akkor hoz gyümölcsöt, ha szőlővessző a szőlőtőn marad. Nekik is ennyire ragaszkodnunk kell Jézushoz, mert az életünk csak akkor hoz bő termést.
„Kis idő és nem láttok engem, kis idő és újra láttok engem”- tanította Jézus. Az apostolok mind értetlenkedtek, összesúgtak. Nem értették mit mond.
Igen. Jézus előre megmondta, kis idő múlva eltűnik a szemük elől. Többé már tanítványai nem fogják őt úgy látni, mint eddig. Többé nem érinthetik meg úgy, mint Tamás apostol tette. Fizikai valóságban eltűnik előlük.
De kis idő, és a Szentlélek siet a tétova apostolok segítségére és a hit szemével felismerik Őt az Oltáriszentségben.
Feltámadása után Jézus többször megjelent a tanítványoknak noha az ajtók zárva voltak. Megjelent Máriának és Mária Magdolnának, akik szintén felismerték, Tamás apostol, aki érinthette a szent sebeket. Az emmauszi tanítványok, akik szavaiból és mozdulataiból ismerték fel őt.
Ma kétezer év elteltével mi is ugyanazt szeretnénk. Ugyanarra a tapasztalatra vágyunk, hogy minden kétséget kizáróan felismerjük, találkozzunk vele. Hányszor fogalmazódott meg már bennünk egy egy sóhaj formájában, zárt ajtók mögött, vagy félálomba merülve esti imánkban. Vagy a kétségek és kísértések óráiban, vagy félelemben és nélkülözés közepette Istenhez kiáltva, törje át végre az eget, találjon meghallgatásra szavunk. Vagy betegség közepette, egy súlyos műtét után gépekre kötve szondák rengetegében, megannyi köldökzsinórba, mint életben tartó utolsó földi hajszálba kapaszkodva: Óh, bárcsak, bárcsak nekem is megadatna, hogy téged drága Jézusom láthassalak, hallhassalak, hogy kezemet szent sebeidre helyezhessem…. Bárcsak itt lennél, bárcsak én is felismerhetnélek. Ez lenne minden örömöm!
Laurence Paul Hemming: egy nyugat-angliai diakónus és filozófus gyönyörűen fogalmazva vezet rá az igazi lényegre:
Jézus feltámadása után azt mondta Mária Magdolnának. Ne érintse Őt, „mert még nem mentem föl az én Atyámhoz” Ezzel érzékelteti, hogy egyszer majd lehetséges lesz megérinteni az Urat, azután, hogy már fölment. Az érinteni itt azt jelenti, mint megismerni Őt érinthető jelek által. Az érinthető jelek pedig itt azt jelentik, hogy szentségi.
A feltámadt Jézus pedig ezután a találkozást követően jelent meg az apostoloknak, noha az ajtók zárva voltak. Amikor a korai keresztények újraolvasták az evangéliumokat, számukra világossá vált, hogy Jézus megjelenése eucharisztikus értelmű. Mert a szent liturgia olyan liturgia, amely titokban, zárt ajtók mögött megy végbe, egy fenntartott helyen, amelyet csak a megkereszteltek láthattak. A szentélyben történik meg, a templom legszentebb helyén, a szentek szentjében, az isteni jelenlét színhelyén, ott, ahová csak a főpap léphet be.
Jézus a mennybemenetel pillanatában eltűnt a tanítványok szeme elől. De azóta minden nap velünk maradt. Mint ahogy mondta, kis idő és viszont láttok engem. Íme, a templom, mint szent hely, zárt ajtók mögött jelen valóvá válik az Oltáriszentségben. Megjelenik, itt van köztünk. Noha szemmel nem látom őt, csak a hit szemével. Mint ahogy Mária Magdolna is mondta: Láttam az Urat!” Szól hozzánk az evangéliumban a pap ajkáról. Békesség veletek!”Hirdeti az evangéliumot. El van rejtezve szemünk elől. De ma is halljuk őt, táplál minket saját Testével és Vérével. Ő a pap, az oltár és az áldozati Bárány. Jelen valóvá válik az Ő szent áldozata.
Kedves Testvérek! Ez előtt a nagy titok előtt az ember térdre hull, csodálja Őt, az Isten végtelen nagy szeretetét. S mi is csak annyit mondunk, mint Tamás apostol, Istenem és mindenem! És ez is kegyelem. Szent Ferenc atyánk ezt a két szót ismételgette sokszor éjszakákon át.
A modern ember látni akarja az Urat. Keresi, kutatja, a technika egyre magasabb hegyeire ér föl. De az Úr egyszerű jelek mögé, a kenyér és a bor, mint mindennapi eledel mögé rejtezett. Hogy csak annak táruljon föl az Ő gazdagsága, akik hittel közelítenek.
Ebből fakad egész keresztényi küldetésünk. Ne gondoljuk, hogy csak a papok dolga! Ne gondoljuk, hogy eljővén a misére, végighallgatva mindent, eleget tettünk lelkiismereti kötelezettségünknek. Minekután hazamegyünk és minden folytatódhat úgy mint eddig.
Minden keresztény embernek missziós küldetése van. A szó maga is küldetést jelent. Küldetve vagyunk. Vagyis feladatunk, továbbadjuk az örömhírt, segítsük az embereket, akik reménytelenül csapódnak az élet forgatagában, ők is meglássák, felismerjék az életükben melléjük szegődött Urat. Az, hogy a mustármag szárba szökken-e, és mekkora termést hoz, rajtunk is múlik.
Jézus fölment a mennybe, ül az Atyának jobbján. De nem hagyott magunkra minket, Ő most is itt van velünk, csak legyen értő fülünk, és látó szemünk, tiszta a lelkünk, felismerni őt. Ámen
megj.: A beszéd egy budapesti templomban hangzik el Urunk mennybemenetelének ünnepén (húsvét 7. vasárnapján). Isten fizesse meg a mély gondolatokat!
