Először tisztáznunk kell a hermeneutika fogalmát, ugyanis ez a cikk egyik lényeges fogalma. A hermeneutika a megértésről szóló tan. A filozófia elsősorban a reflexiók révén próbálja tisztázni a megértést. A kérdés valami értelmének és jelentésének megragadására is vonatkozhat, ezenfelül az idegen igazságra is rákérdezhet. A hermeneutika a szellemtudományoknak a kultúrák találkozásából fakadó azon szükségszerű metodikája (módszertana), hogy a másmilyent, mindenekelőtt szövegeket, megértés útján feltárja.
A kereszténységben a hermeneutikai erőfeszítések nehezek, mivel a kultúrák és gondolkodásmódok többfélék.
A Szentírás-magyarázattal (exegézis) rokon tudományág. Az írásokat ugyanis magyarázni kell, azokat meg kell érteni.
Elsődleges tárgya nyelvi közegek - irodalmi, jogi, vallási szövegek - értelmezése; ma azonban, amikor a 'szöveg' fogalma erőteljesen kibővült, magában foglalja a képi jelzést éppúgy, mint a legkülönfélébb kulturális megnyilvánulásokat, az élethelyzetekeket és élettörténeteket, vagy akár magát a történelmet is -, mindezek értelmezése szintén a hermeneutika körébe utalható. A hermeneutika az emberi élet minden területén szükségszerűen jelen lévő szelleminek a megértése és megértetése, azaz keletkezési helyétől és idejétől bármilyen tér- és időbeli távolságra történő közvetítése.
Elsődleges tárgya nyelvi közegek - irodalmi, jogi, vallási szövegek - értelmezése; ma azonban, amikor a 'szöveg' fogalma erőteljesen kibővült, magában foglalja a képi jelzést éppúgy, mint a legkülönfélébb kulturális megnyilvánulásokat, az élethelyzetekeket és élettörténeteket, vagy akár magát a történelmet is -, mindezek értelmezése szintén a hermeneutika körébe utalható. A hermeneutika az emberi élet minden területén szükségszerűen jelen lévő szelleminek a megértése és megértetése, azaz keletkezési helyétől és idejétől bármilyen tér- és időbeli távolságra történő közvetítése.
A megértésben viszont különös szerepe van az egyén egzisztenciális állapotának, érintettségének. A Krisztus-eseményt csak az tudja szemlélni és megérteni, akit létében, egzisztenciálisan megérint, a bibliai szerző pedig csak úgy tudja elmondani a történetet, ahogyan az őt magát, illetve a befogadókat megérintette. Köznapi példával: A moziban látott krimit különböző élethelyzetű nézők másként élik át, ezért másként is mesélik el, másként egy filmesztéta, másként egy gyerek, és ismét másként egy rendőrtiszt, mindegyikük úgy, ahogy a történet őt magát megérintette. A Biblia szövegei dokumentumok, de nem elsősorban történeti dokumentumok, hanem egykori emberek egykori érintettségének dokumentumai, és az egykori konkrét helyzetek rekonstruálásával tudjuk megragadni, miben is állott ez az érintettség akkor és ott, amikor és ahol a szöveg létrejött.
Fabiny Tibor így fogalmaz: „A keresztény hermeneutika nemcsak módszertan, nem is csak egy diszciplina a teológiai tudományok között, hanem átjárja, áthatja a teológia mindegyik ágát. Nem kíván uralkodó poziciót szerezni magának, hanem szemléletet szolgáltat mindegyik teológiai diszciplinának. Ugyanakkor megakadályozza megmerevedésüket, vagy a világi tudományokban való feloldódásukat. Állandó kérdésfeltevései ezért provokatívak és nyugtalanítóak, de csak e nyugtalanító kérdésfeltevéseknek, szemléletbeli kihívásoknak köszönhetõen maradhat a teológia továbbra is élő és friss szellemű tudomány.”
A fogalom tisztázása után figyeljünk most egy riportra, mely Antonio Cañizares bíborossal készült, és február 25-én jelent meg a Vida Nueva című spanyol hetilapban.
Antonio Cañizares Llovera 1945-ben született, 2002-2008 között Spanyolország prímása volt, 2006-tól bíboros. Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa 2008. december 9-től.
„Csak a liturgikus élet fordít igazán Isten felé” – állítja a riportban a bíboros. Szelíd, egyszerű, ragyogó szemű ember, aki kimagaslóan intelligens. Rómában lévő lakása az a hely, ahol pápasága előtt XVI. Benedek lakott. Elmondása szerint az elmúlt két év nagyon intenzív volt számára is, és Egyháza számára is. Úgy látja, hogy a liturgia szelleme egyre inkább átjárja az Egyházat. Feladatának elsősorban a Szentatya munkájának segítését érzi, mely példaként szolgál a Világegyház részére is. A Római Kúria és a helyi egyházak közötti munka is jelentős, mert nem elhanyagolható a helyi egyházak igénye és lehetőségei.
Sokszor esett már szó magyar portálokon is a „reform reformjáról”, mely a II. Vatikáni zsinat utáni liturgikus reformról szól. „Senki nem vonja kétségbe, hogy a II. Vatikáni zsinat a liturgiának nagy figyelmet szentelt, középpontban állt Isten Igéje, az Egyház küldetése, nyelvi változások... az első elfogadott dokumentum pedig a Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúció volt”, amelynél jelen volt a nagy liturgikus megújulás.
A bíboros számára a legfontosabb a „folytonosság hermeneutikája” (ezzel kapcsolatban magyar oldalakon például itt: 1, 2, 3) az említett zsinati dokumentumban és az azt követő pápák tanításában. Csak egy liturgikus megújulással érhető el, hogy az Egyház visszatérjen az Eucharisztiához. Az Egyháznak meg kell értenie a hagyomány szükségességét. A liturgiának jogos helyét vissza kell kapnia minden keresztény életében. Ez segíti elő az új evangelizációt.
A kongregáció átalakításáról elmondta, hogy újdonság lesz a zene és a szakrális művészet térnyerése. A kongregáció nevében szerepel a fegyelem szó. A fegyelem a szentségek és a liturgia lényegéhez tartoznak. Vannak szabályok, hogy a visszaélésektől óvjanak, és ezeket nem csökkenteni, hanem stabilizálni, erősíteni kell. „A liturgikus mozgalom még mindig létezik, mivel a II. Vatikáni zsinaton a Szentlélek működött.”
A bíborosnak különleges kapcsolata van a Szentatyával. Bírja az ő közelségét, szeretetét, támogatását, bátorítását, figyelmét, és úgy érzi, nem lehet elég hálás ezekért. XVI. Benedek pápa „csodálatos munkát végez, nélküle szegényebbnek érezném magam”- mondja. A pápa beszédeinek középpontjában Isten áll, az ő tanúja kíván lenni. Három fő gondolatot tükröznek enciklikái: a liturgia, az Eucharisztia, és Isten Igéje. Állandó megtérésre, tisztulásra hívják az Egyházat, melyhez az igazság és az értelem szükséges, melyek által szabaddá válunk.
Az interjú további részében a spanyol egyházról kérdezte a bíborost Antonio Pelayo. Érzi a katolikus iskolák veszélyeztetettségét, amely viszont az új evangelizáció egyik fő tere lehetne. Elmondása szerint ebben a nehéz időben, melyet manapság élünk, óriási felelőssége és kihívása van a püspöki karnak. Minden, ami épít, még a sokféleségben is, szükséges, hiszen fel kell mutatnunk a reményt a jövő generációinak.
A bíboros elmondta, hogy XVI. Benedek pápa hamarosan új motu propriot is megjelentet. A bíboros szerint fel kell tenni a kérdést: a zsinat utáni liturgikus reformerek megértették-e a zsinati megújulás szándékát? Ugyanakkor az is kérdés, hogy – bár Isten népe valóban él a liturgiában – milyen szerepe van a világiaknak a liturgia alakításában, hiszen a középpont Jézus Krisztus, aki a papot, püspököt használja fel, hogy megjelenjen közöttünk.
A munka tehát a zsinati szellemben és a liturgikus dokumentum nyomán folyik tovább, melyhez kérjük a Szentlélek közbenjárását, hogy valóban Istennel tudjunk találkozni a liturgia során.
