Jézus a hamis népszerűség elől menekül. Ugyanakkor Keresztelő János elfogatása is indíték volt Jézus számára, hogy elhagyja Júdeát. Jézus azért menekül, mert még nem jött el az órája, hogy elfogják - bár sokan szeretnék már most, működésének kezdetén elfogni. (Az evangélium szövege itt olvasható.)
A Júdeából Galileába tartó út Szamárián keresztül vezetett. Az utazás Josephus Flavius szerint három napig tartott. Jákob kútja egy nagyobb elágazásnál van, az egyik út Nyugatra tér Szamaria és Nyugat-Galilea felé, a másik Észak-kelet felé tart Betsán és a Genezáreti-tó felé. A Garizim-hegy Délnyugatra fekszik tőle. A falu, Szikár, valószínűleg a mai Askar, egy kilométerre van a kúttól.
Jákob kútja alapot teremt a szimbolizmushoz, melyből kitűnik, hogy Jézus nagyobb, mint Jákob. Az asszony szószerinti élrtelmezés szintjén felel Jézus kérésére, amikor utal a zsidók és a szamaritánusok közötti feszült kapcsolatra. Jézus állítása, miszerint ő "Isten ajándéka" és az "élő víz" forrása, elvezet minket a krisztológiai felismeréshez: Jézus hatalmasabb, mint Jákob. A vödör hiánya nem okozhatott különösebb gondot: Jákobhoz kapcsolódóan van egy csoda, melyben a víz felszökik a kút tetejéig, és folyamatosan túlcsordul. Jézus, a keresztre feszített/fölemelt válik az élő víz, a Lélek forrásává. Jézus nem csupán nagyobb Jákobnál, hanem helyébe is lép az Ószövetségben leírt valóságnak. (Itt eszünkbe jut a múlt heti evangélium: Mózes és Illés alakja. Jézus kapcsolata az ószeövetségi prófétákkal.) A zsidó jelképrendszerben az "élő víz" állandó birtoklása vonatkozhatott akár az Isten Lelke általi megtisztulásra az igaz közösségben ("úgy hinti rá az Igazság lelkét, mint a megtisztító vizet"), ezt a kapcsolatot tartalmazza a 3,5; akár Istenre, az "élő vizek forrására" (Jer 2,13), melyből az imádkozók isznak (Zsolt 36,8); akár a törvényre; akár a Bölcsességre, aki ezt mondja magáról: "Aki megízlel, még jobban kíván, s aki iszik belőlem, még jobban szomjazik" (Sir 24,21-29). Jézus kijelentése szándékos megfordítása is lehet a Bölcsesség szavainak.
Jézus kérése ("adj innom") a Megfeszített szavára emlékeztet: "szomjazom". A beszélgetés folyamán kiderül, hogy átvitt értelemben kell érteni: arra a szomjúságra vonatkozik, amellyel a Szabadító a lelket kívánja, akiket meg akar menteni és szeretettel magához vonzani.
Akinek vize van, hatalma is van. A forróság óráiban a keleti ember egy csepp vízről álmodozik, és sohajtva emlegeti a vizet hűsen tartó korsót. A szokatlan motívum az, hogy egy férfi (Jézus) megszólít nyilvánosság előtt egy nőt. Az utcán még a saját feleséghez sem volt szabad beszélni. Sőt, egy zsidó egy istentelen szamaritánussal még inkább nem tehette meg.
Isten igazságáról elmondható, hogy megtisztítja az emberiséget a bűntől és a romlottságtól. Az esszénusok a Tórát, mint a tanítóik által ásott kutat írták le, melyből az igazság ismeretét merítették. János számára Jézus az igazság, mivel ő Isten kinyilatkoztatása. A Messiás volta az asszony válaszában fejeződik ki, illetve Jézus válaszában: "én vagyok". A jánosi közösségben az igaz istentisztelet alapját annak megvallása képezi, hogy Jézus próféta, Messiás, a világ Üdvözítője és egyenlő Istennel.
Mennyire emberi és mennyire hiteles ez a bűnős nő, akit e rövid párbeszéd tökéletesen leplez. Először szemtelen, majd nyugtalanná válik, majd pedig lelke mélyéig alázatos és megrendült - főleg saját sorsától. Úgy érzi, hogy átláttak rajta.
A beszéd a misszió témájával ér véget. A tanítványok visszatérnek, és kenyeret, olajbogyót meg sajtot hoznak. Félreértik Jézus szavait az ételre vonatkozóan, ahogyan az asszony félreértette a "vizet". A zsidó hagyomány 'eledelként' írhatta le a Tórát. Jézus annak akaratának megtételét teszi 'eledelévé', aki küldte őt. Ez Jézus engedelmességére utal, mely a keresztfán teljesedik be.
A szamariaiak először az asszony szavának hisznek, majd Jézusnak is. A történet előrevetíti a közösség feltámadás utáni küldetését. Jézus a vetés és az aratás közti időről szól. Az Egyház egész élete ide esik. Az aratás a végidők jelképe. Jánosnál az aratás napja egyszerre munka és öröm. Örömmel kell erre a napra gondolni és készülni, mert reménykedünk, hogy miként a szamariai asszony, mi is bekerülünk Isten csűrébe.
Az így szemlélt aratás napján, mely már elkezdődött, egyszerre lépünk az igehirdetés önzetlen munkájába és az isteni nyereség kiérdemelhetetlen örömébe.
Az evangéliumi szakasz rávilágít Jézus küldetésére, engedelmességére, létfontosságára. Nélküle nem juthatunk el az üdvösségre. Ő vágyik ránk, de csak úgy lehetünk övéi, ha megtartjuk azt, amit kér. Nekünk mindig azon kell fáradoznunk, hogy az aratás előtti időt kihasználjuk. Az Egyház állítja, hogy létezik pokol és tisztító hely is. Ezek állapotok, nem helyek. Ide is lehet kerülni. De lehet Isten országába is kerülni, amennyiben felismerjük - miként a szamáriai asszony - Jézusban a mi Megváltónkat (a Messiást), aki "engedelmes volt értünk mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig".
"Adoramus Te Christe, et benedicimus Tibi. Quia per sanctam crucem Tuam redemisti mundum."
"Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!"
"Adoramus Te Christe, et benedicimus Tibi. Quia per sanctam crucem Tuam redemisti mundum."
"Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!"
