A keresztség

Raymond Leo Burke keresztel (az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága prefektusa, bíboros)

Nagyböjt idején többet elmélkedünk hitünk és életünk dolgairól. Eszünkbe jut életünk kezdete (Gyümölcsoltó napján), de végigkísér az elmúlás motívuma is már hamvazószerdától. Mégis, mi ez a disszonancia? Tavasz van, újjáéledés, gyümölcsfák beoltása, a pázsit gereblyézése, palántázás... Kezdődik az élet - mondhatnánk. Mégis, mintha egy árnyék fölé vetülne ezeknek a dolgoknak: hamvazkodás, keresztutak végzése, önmegtartóztatás, böjtölés, a Fájdalmak Férfiának szemlélése, lecsupaszított oltár... Ezek nem negatív fogalmak, hanem ráirányítják a keresztény ember figyelmét a húsvétra. Jézus Krisztus feltámadására, az evilági létből való újjászületésre. Meg kell halnunk igazán ennek a világnak, hogy tudjunk majd a másiknak élni. A keresztségre készülők régen ezt teljes szellemi és fizikai valóságukban átélhették: készültek a húdvéti keresztségükre bűnbánatban, vezeklésben. Majd fehér ruhába öltöztek, és egy hétig szinte "le sem vették". A keresztségre emlékezünk nagyböjtben. Az emlékezésünk pedig nem fényképek és régi kisruhák, alig égett gyertya nézegetése. Felidézése hitünk misztériumának. Keresztszülőink (adjunk értük hálát) helyettünk (nevünkben) mondták ki az igent Isten törvényére és az üdvösség iránti vágyra. Ellene mondtak a Sátánnak, a kísértésnek, és vállalták a keresztény elvek szerinti életmódot. Az ember már a kezdetekkor elesett (Ádám), de ezt a bűnt eltörli a keresztség szentsége. Újjászületünk Krisztusban, a víz által - mert ő az élő vizek forrása.
Mostani elmélkedésünk alapja a keresztség szentségének szövege. A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt írja a szentségről: "A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja (vitae spiritualis ianua) és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének: "Így történik, hogy helyesen és találóan határozzuk meg a keresztséget úgy, hogy a víz által és a szóban az újjászületés szentsége." Szent Pál apostol szerint a hívő ember a keresztség révén közösségre lép Krisztus halálával; vele együtt eltemetik és vele együtt föltámad.
A keresztség szertartásának szövegéből több változat is van, függően attól, hogy kicsoda az illető, akit megkeresztelnek: gyermek vagy felnőtt. Különbség van abban is, hogy többet keresztelnek egyszerre, vagy csak egyet - lényegileg természetesen nincs, csak szövegben.
A köszöntésben a pap szavaiban konkrét utalás van Egyházunk egyediségére, hiszen "aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik" (Mk 16,16). "Kedves Keresztény Hívek! Elhoztátok ezt a gyermeket, Istennek kedves ajándékát ide a templomba, hogy a keresztségben Isten gyermekévé újjászületve, az Egyháznak, Krisztus titokzatos testének tagja legyen, és ezzel megnyíljék számára az út a többi szentséghez." - mondja a pap.
Ezután kérdések hangzanak el, melyekre őszintén válaszolnak. Érdekes megállnunk az egyik válasznál. A kérdés, hogy mit kérnek a gyermek számára. Erre válasz az új liturgikus könyvek szerint: a keresztséget. Az 1961-es kiadású Collectio rituum-ban (XXIII. János pápa) ez áll: "Mit kérsz Isten Anyaszentegyházától? Válasz: Hitet. A hit mit ád neked? Válasz: Örök életet."
Az említett liturgikus könyv szerint még a hitvallás előtt van a só átadása. A pap könyörgésében ezt mondja: "aki most mint első táplálékot, a sót ízlelte meg, ezt ne engedd többé megéhezni, hanem elégítsd ki mennyei eledellel, hogy buzgó szívvel és örvendező reménnyel hűségesen szolgáljon nevednek."
Jézus mondása szerint mi vagyunk a föld sója, amely ízt ad a világnak. Azt pedig nem rejtik a "véka alá", és a világot sem azért gyújtják, hogy "elrejtsék". A só ízt ad a keresztény embernek, ahogyan az ételnek is. Ez a szimbólum az éppen újjészülető gyermek számára fontos.
Ezután mindenki keresztet rajzol a gyermek homlokára, majd hitvallás, és imádság a gonosz lélek ellen. A keresztség végleges szakítás a sátánnal, ezért az Egyház erőteljesen felszólítja a gonosz lelket, hogy távozzon a keresztelendőtől. "Te pedig távozz, sátán, mert elközelgett az Isten ítélete". (1961.) "A sátánnak való ellentmondás harcot jelent egy életre. Ehhez a harchoz ad erőt az Egyház a keresztelendők olajával: amint az ókorban is olajjal kenték meg a versenyző atlétákat, úgy keni meg az Egyház a keresztelendőt."
Ezután jön a keresztség a vízzel, majd a krizmával való megkenés. A testünk Isten temploma. Isten lelke lakik bennünk, és azt védeni, őrizni kell. A templomszenteléskor is használ az egyház krizmát, amikor a falát megkeni a szentelő püspök. A papszenteléskor is krizmával való megkenés van: ez az Istennek lefoglaltság jele is.
"Vedd a fehér ruhát, és vidd mocsoktalanul a mi Urunk, Jézus Krisztus ítélőszéke elé, hogy elnyerd az örök életet." (1961.) Minden szöveg és momentum az örök életre irányul. Ezen a földön csak véges ideig tartózkodunk, nem élünk itt örökké. Feladatunk és hivatásunk az örök életre szól, amely meghívást meg kell őriznünk, és meg kell annak felelni.
Ezután áldás és elbocsátás következik egy összefoglaló szöveggel, melyet a pap mond. Ismét felhívja a figyelmet a történtekre: "megszabadult az eredeti bűntől, a Szentlélek temploma lett, az Anyaszentegyház tagja".
A keresztségünkre való emlékezés öröm. Hálaadás azért, hogy elvittek a templomba, és megkereszteltek. Hálaadás azért, hogy az isteni tervbe bekapcsolódhattunk. Hálaadás azért, hogy bűneink ellenére meghívott minket Isten, letörölt minden szennyet rólunk, és ezáltal utat adott a többi szentséghez is, amelyek szintén lelkünk tisztaságának megőrzését segítik. Adjunk hálát a keresztségkor kapott kegyelmekért, a "fehér ruháért", és azon legyünk, hogy ez a ruha valóban ragyogó és tiszta fehér maradjon.