"Negyven nap és negyven éjjel böjtölt"

"Akkor a Lélek elvezette Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odajött hozzá a kísértő és ezt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré.' De ő ezt válaszolta: ,,Írva van: ,,Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik'' [MTörv 8,3]. Akkor magával vitte őt az ördög a szent városba, odaállította a templom ormára és azt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat! Mert írva van: ,,Angyalainak parancsolt felőled: a kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat'' [Zsolt 91,11-12]. Jézus ezt mondta neki: ,,Az is írva van: ,,Ne kísértsd az Urat, Istenedet,,' [MTörv 6,16]. Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, majd azt mondta neki: ,,Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.' Jézus azt felelte neki: ,,Távozz, Sátán! Mert írva van: ,,Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj''' [MTörv 5,9; 6,13]. Akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki." (Mt 4,1-11)

Minden ember életében megjelennek a kísértések. Az evangélista nem Jézus lelkébe akar betekinteni, hanem a hivatásbeli próbatételéről beszél. A hivatás és különösen a prófétai elhivatottság sosem olyan bizonyos, mint valamiféle szavatolt eredményt hozó matematikai művelet, hanem Isten akaratának lassú és fáradságos keresése, amely sosem mutatkozik világos és egyértelmű módon, mert nem égből érkező villámként hoz világosságot, hanem az ember eseményeket mérlegelő, Istennel és az ő Igéjével szembesülő erőfeszítések eredménye. A hosszú názáreti csend, amelyet olykor a zsinagógai találkozások vagy a jeruzsálemi zarándoklatok törtek meg, bizonyára segítségére volt Jézusnak hivatástudata érlelődésében. A Jordánnál való tartózkodás is csak erősítette. A Keresztelő mozgalma visszhangra talált lelkében. Ő más képet alkotott Istenről és az üdvösségről, amely elsősorban az alázatosaknak, a szegényeknek és a bűnösöknek szólt. Úgy gondolja Jézus, hogy vigasztaló szavakat kell mondania az elnyomott, a bántalmazott és beteg embereknek. A kísértések éppen abban az élethelyzetben támadnak Jézusra, amelyben az őt belülről mozgató Lélek erejének engedve állást kell foglalnia Isten tervében.
Az evangélisták a kísértéseket a böjttel hozzák összefüggésbe. Az Ószövetségben a böjt bűnbánati aktus, amely az isteni harag megengesztelésére szolgál: az ember a lemondással meghajol és megalázkodik Isten előtt. Krisztus közösséget vállalt a bűnös emberiséggel. Jézus a nagy ószövetségi küldöttek - Mózes és Illés - példáját követve a puszta magányában, nélkülözésben és imádságban készül fel, hogy szembesülhessen az 'apostoli élet' nélkülözéseivel, áldozataival, nehézségeivel és megaláztatásaival.
Máté először beszél evangéliumában a Sátán megjelenéséről. Bármilyen néven szerepel is, mindig ellenlábas, Istennek és az embereknek, egyszóval a jónak ellensége.
A zsidó nép próbatételei negyven évig tartottak (MTörv 8,3) Jézuséi pedig negyven napig. Azonban végigkísérik nyilvános működését, sőt egész életét.
Az első kihívás arra csábítja, hogy ismételje meg Mózes tettét: ha nem is hullat mannát az égből, legalább a köveket változtassa kenyérré. A messisának nem az volt a feladata, hogy hamis illúziókat keltsen, hanem hogy bizalmat ébresszen Jahve iránt. Ő vallási messiás lesz, és nem politikai.
Az a felhívás, hogy vesse le magát a templom legmagasabb pontjáról, ugyancsak megfelel a messiásra vonatkozó elvárásoknak. Erről árulkodik a keresztfánál lejátszódó jelent is: hogy istenfiúi voltát bizonyítandó szálljon le a keresztről. Jézus vakmerőségnek tartja e kéréseket, mert olyan isteni közbelépéseket szándékoznak kierőszakolni, amelyek nem szerepelnek Isten tervében.
Jézus azért utasította el Isten kísértését, mert feltétlenül bízott benne. Ha közvetlen közbelépést igényel, ez azt jelenti, hogy kétségbe vonja az általános gondviselést, az isteni hatalmat és jóságot.
Az utolsó sátáni csábítás Izrael (Kánaán földjének birtoklására irányuló) legrégibb vágyát és az apokaliptikus fejedelmek égbe emelkedésének képét foglalja egybe. Ez a kísértés nacionalista állításként és követelésként jelenik meg. A hatalom minden formája sátáni jellegű, mert az emberek leigázására, szolgává tételére törekszik, nem arra, hogy megszabadítsa őket az elnyomástól és az igazságtalanságtól.
Az Üdvözítő nemet mond a Sátánnak. Nem követhet el hibát, a többi ember életútját kell járnia, amely a boldogsághoz vezet. A Sátán visszavonulása nemcsak az általános és szolgai messianizmus diadalát jelzi, hanem Jézus személyes győzelmét. A kísértések nem csupán egyetlen vagy negyven nap alternatívái, mert egész életében jelen vannak.
Jézus elutasítja az uralmat, mégis megkapja. Az angyalok, akik a népies elképzelés szerint Isten szolgái, immár rendelkezésére állnak. Jézus nem földi királyságot kap, hanem Isten uralmában osztozik. Győzelme fontosabb, mint a próbatétel.
A puszta nem a félelem és a mérhetetlen magány földje, mint amilyennek a zsidók sínai tartózkodásuk alatt látták, hanem az Istennel való találkozás színhelye, ahol a kapzsiság, a hiú dicsvágy és a gőg kísértéseit az ember könnyen legyőzheti. Jézussal a puszta szemmel láthatóan új földi paradicsommá változik, ahol a kísértéseket könnyen le lehet győzni.
A kereszténynek nem szabad elhanyagolnia a bűnbánati gyakorlatokat (a böjtöket), de az isteni közbelépésre való felszínes hivatkozással a veszélyeket sem szabad kihívni. Elsősorban a gazdagság és a hatalom (mammon) kísértéseitől kell óvakodnunk.