A keresztény élet küzdelmekkel teli, olyakor kemény viharok és fellegek sötétítik el, néha leszakad olyan zápor ránk, hogy már-már esélytelennek tűnik a megszáradás... A szél, eső, vihar, felleg viszont csak azt az épületet pusztítja el, amelynek alapja is omladozó, nem szilárd. Azonban a felhők fölött mindig kék az ég...
Az evangéliumi szakasz két részre osztható: az első a hamis vallásosságról szól, a másik pedig a sziklára épített házról.
A látszat nem keverendő össze a valósággal. Belső ellentmondás jellemzi azt az embert, aki ünnepélyesen magasztalja az Úr nevét, de nem kötelezi el magát akaratának teljesítése mellett. Ahhoz a prófétához hasonlóan, aki beszél, de nem vátja valóra, amit mond, abban tetszeleg, hogy Krisztus követője, pedig igazából csak "sarlatán". Az isteni akarat felismerése úgy történik, hogy az ember megfigyeli, Isten minek a teljessé tételén, illetve megvalósításán fáradozik.
Isten apró, csendes jelekkel hívja fel figyelmünket szándékára, melyet igyekeznünk kell felismerni - emlékeztet Paskai László bíboros, gyémántmiséjének homíliájában.
Az ékesszóló beszédek, szép szavak, a jóhiszeműség és a nemes vágyak nem változtatnak a dolgok állásán. Nem elég csupán gondolatban haladni az Ország felé, illetve időről-időre vagy akár gyakorta elismételni az Úr nevét (Mt 6,9; 10,15). Mindez ugyanis kevés ahhoz, hogy Jézus övéinek ismerjen minket, vagyis nem elegendő az ítélet elkerüléséhez. A "sohasem ismertelek titeket" kifejezés keserűen hangzik azok fülében, akik földi életükben és tevékenységük folyamán ki tudja hányszor ismételték el Jézus nevét.
Mindez a tanítás pasztorális intelem elsősorban. Az evangélista túlzásokba bocsátkozik, hogy hatástalanítsa a tunyaság, a lelki közöny és a lanyhulás veszélyét, amely a harmadik nemzedék keresztényeire leselkedett.
A sziklára épült házról szóló szakasz a keresztény élet kötelezettségeire utal, illetve támadja a lanyhulást. Jézus szerint a ház (és így a keresztény élet) jó alapja az ő tanításának gyakorlása. Nemrég azt kérte, hogy az Atya akaratát tegyük meg, most pedig a szavai szerinti cselekvést. A két felhívás nem különbözik lényegileg. A hegyi beszédben elhangzott jézusi szavakat örömmel kell fogadni, és ami fontosabb, élő gyakorlattá kell tenni. Ha a keresztény ember komolyan veszi az útmutatásokat, szilárd alapra épít, és akkor nem kell félnie sem az ellenséges támadásoktól, illetve próbatételektől (az első hívőknek ebben bőven volt részük).
Máté egyháza nem tökéletes társaság: bölcs építők mellett meggondolatlan tagjai is vannak. Az utóbbiak hallják ugyan az üzenetet, de nem törekszenek arra, hogy a tanítást komolyan valóra váltsák. Csupán felszínesen tartoznak a gyülekezethez; minthogy azonban szívükkel és értelmükkel nem ragaszkodnak hozzá, az ellenséges erőkkel való találkozás során azonnal összeomlanak... Hajótörésük pedig végzetes lehet. Az evangélistát ebben az esetben is elragadta a hév. Erős kontrasztot használ fel a beszéd lényegének megértéséhez.
Imádkozzunk most különösen azért, hogy az apostolok szilárd hitén állhassunk, abban kitartva pedig sose rettenjünk meg a gonosz erőktől.
