Az introitus a szentmise bevonulási éneke. A II. Vatikáni zsinat tanítása szerint is az elsődleges egyházi (liturgikus) ének a szentmisén a gregorián. A szentmisék énekanyaga a Graduale Romanumban található, melyet a Solesmes-i bencések állítottak össze. A fenti felvételen a Schola Gregoriana Mediolanensis énekel egy szentmise elején.
Nagyböjt első vasárnapjának introitusa így szól: Invocábit me, et égo exáudiam éum: erípiam éum, et glorificábo éum: longitúdine diérum adimplébo éum. Magyarul: Hozzám kiált, és én meghallgatom őt: megmentem és megdicsőítem őt: hosszú napokkal betöltöm őt.
Az antifóna zsoltára pedig a 90. zsoltár: "Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram, és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. "Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet." (A Szent István Társulat Biblia-fordítása)
Az introitus szövege Jézus Krisztusra vonatkozik. Ő az, aki kiáltott Istenhez, és ő meghallgatja. Mindez a szöveg már húsvétra utal, hiszen Jézus az engedelmességből vállalt szenvedéséért "jutalomként" kapja meg az örök dicsőséget.
Jézus Krisztus szenvedését idézzük fel a nagyböjtben. Egyben keresztségünkre gondolunk, és szeretnénk megújítani annak kegyelmi hatásait - a szentgyónásban és a szentáldozásban. A keresztény élet mintaképe a nagyböjti idő. A keresztség húsvét misztériuma, mert a keresztvízben eltörli Isten az áteredő bűnt, húsvét fénye pedig az örök életet mutatja. A nagyböjt jelképezi életünket: kiáltunk a szenvedések és nélkülözések közepette Istenhez, Atyánkhoz, és ő mindig meghallgat. De a jutalom nem itt vár minket, hanem az majd az örök dicsőség lesz. Amint Krisztus is részesült engedelmessége folytán az örök dicsőségben és a "hosszú napokban", úgy, ha mi is követjük őt és utánozzuk, akkor részesülünk ezekben a jutalmakban.
Az ember élete nehéz és fáradságos, de megtapasztalja az Atya gondviselését: kiálthat hozzá, hiszen jelen van a szentségekben Fiában, Jézus Krisztusban, és aki példájával buzdít minket, hogy bátran merjünk Isten színe elé állni. A kiáltás magában rejti a hálaadást is: tudjuk ugyanis, hogy ő meghallgat, és ezért hálásak vagyunk neki, merünk fohászkodni hozzá. Ha kiáltásunk nem hálatelt és nem szól az ő dicsőségének, akkor nem igazi az alázatunk, és nem őszinte az odafordulásunk.
Isten megszánja a tévelygő embert, aki nem tudja, hogy ebben a sötétben mit tegyen, merre menjen. A világ millió ingere, amely minket ér egy nap, vagy egy hét alatt, megtéveszt, és rossz irányba terel olykor. Ezért kell a szentmise és az imádság fényét mindig meglátni (meglátni akarni), mert az Isten Igéjével való találkozás és táplálkozás megvilágosít minket. Értelmet ad életünknek, jövőt és reményt. Isten Igéje megszabadít, felemel és táplál - megdicsőít.
A 90. zsoltár szavai szintén az Istenben való bizalomról és (az Újszövetség új megvilágításában) a Krisztusban való élet szilárdságáról tesznek tanúságot. Aki ugyanis bízik Istenben és Krisztussal járja útját, az nem fog meginogni: megdicsőül.
A zsoltárt nevezhetjük bizalomzsoltárnak is. A szószóló eredetileg talán egy kultikus tisztségviselő (pap vagy próféta) volt. A 11. vers (Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon.) ismerős az evangéliumból is, hiszen a Sátán ezt idézi Jézusnak, amikor megkísérti. Az angyalok által védelmezett igazak nemcsak kőbe nem ütik lábukat, hanem a vadállatokat is képesek eltiporni.
Az isteni védelemnek a kultikus tisztségviselő által hangoztatott ígéretét az Úr közvetlen kinyilatkoztatása - egy megváltó jövendölés - szentesíti. A szóhasználat ("megdicsőítem... hosszú élettel") arra utal, hogy a címzett a király (vö. Zsolt 21,5-6).
