Jézus szenvedéstörténete - II.

Szent Márk evangélista leírásán elmélkedünk. Szó volt a szenvedésleírások általános jellemzőiről és a szenvedés előkészületeiről. Most végigvesszük a Márk szerinti szenvedéstörténetet Júdás árulásától a sírbatételig.

Júdás árulása (Márk szerint)

Júdás „egy a tizenkettő közül”, tehát a szűkebb tanítványi körhöz tartozik. Nem derül ki, hogy az árulásnak mi volt az indítéka. Máténál viszont a pénzéhség az egyik motívum. Lukácsnál pedig még súlyosabb: beleszállt a sátán, a sötét erőknek szolgál. János éjszakára teszi az eseményt, és a tolvaj szóval jellemzi: ezzel is sötétebbre festi alakját. Ebben a tettben is Isten akarata valósul meg olyan módon, hogy Isten „saját Fiát nem kímélte, hanem áldozatul adta mindnyájunkért.” (Róm 4,25)

Az utolsó vacsora, és annak előkészítése

Márk szerint a készület napja péntek volt, a szombat előtti nap. Ekkor volt Jézus halála. A vacsora pedig előtte lévő este volt, azaz a széder estén. A szinpotikusok szerint Jézus halála Nissan hónap 15-én volt, azaz húsvétkor. János szerint 14-én, azaz nem húsvétkor. Jn 19,14: „Húsvét előkészületi napja volt.” Azonban szerinte is csütörtökön volt a vacsora, bár nem húsvéti volt. Jánosnál fontos a szimbólum. Ő a vacsorát péntekre teszi, mivel aznap délután hal meg Jézus. És este fogyasztották el a húsvéti bárányt, mert délután föláldozták.

A szinoptikusok, így Márk is az egyiptomi szabadulással kapcsolják össze az utolsó vacsorát – az Eucharisztia szabadító voltát hangsúlyozzák ezzel. János pedig a húsvéti bárány szimbolikára fektet nagyobb hangsúlyt.

Márk célja az, hogy Jézus előretudását bemutassa. Az előretudást bizonyítja például az a jelenet, amikor Jézus elküldi két tanítványát a vacsora helyszínére: ők pedig úgy találnak mindent, ahogyan Jézus megmondta nekik.

Júdás árulásához visszatérve is kijelenthejük, hogy prófétai előretudásról van szó. Az áruló pedig az asztalközösségben van. A Zsoltárokban ezt olvassuk: „Még barátom is, akiben megbíztam, aki együtt ette kenyerét velem, az is ellenem emelte sarkát.” (Zsolt 41,10). Az egyik legaljasabb dolog, ha valaki az asztaltársaság feje ellen támad.

A tanítványok a kijelentés hallatán elszomorodtak, és kérdezgették: „Csak nem én?” (19-20v.). Márknál homályban marad az áruló személye, Máténál kiderül, amikor Jézus válaszol Júdás kérdésére: „Te mondád”.

Az árulással kapcsolatban Jézus megjegyzést mond. „Az Emberfia elmegy ugyan...” Ezzel felségcímét hangsúlyozza a szenvedés előre mondásával együtt. A hangsúly Isten akaratán van, de nem csökkenti az áruló felelősségét. Ugyanakkor a kijelentés, miszerint Júdásnak jobb lett volna, „ha meg sem születik”, nem jelenti azt, hogy elkárhozott Júdás. Jób például megátkozza születését az evilági lét sikertelensége miatt. Vagy például a beszéd választékosságával kapcsolatban Siráknál (Sir 23,14) találunk utalást rá: „azt ne kelljen kívánnod: bár ne születtél vona, vagy átkoznod kelljen születésed napját.” Tehát erősebben kifejeződik a megbánás gondolata, hogy bárcsak ne követte volna el ezt a gonoszságot.

Az Eucharisztia alapítása
Jézus azonosítja magát a kenyérrel és a borral. Saját áldozatára van benne utalás: „értetek adatik, sokakért kiontatik”. A kenyér (test) és a bor (vér) együtt alkot egészet. Az áldozati állat vérét kicsurgatták a testből. A színek különálló volta utal az áldozati jellegre. Mindkettő ugyanakkor külön-külön is az egészet jelenti. A János evangélium eligazít abban, hogy a kenyér nem szimbolikusan, hanem valóságosan Krisztus teste. 

Jézus vérében alakul meg az új szövetség. A „sokakért” tipikus szava a helyettesítő szenvedésnek. Nincs meghatározva mennyiség. Nem érthető úgy, hogy mindenkiért. Krisztus mindenkiért hal meg abban az értelemben, hogy végtelen kiengesztelése által minden ember számára meg akarja nyitni a mennyet. Minden ember üdvösségét akarja. „Isten, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön...” (1 Tim 2,4): Ez a korlátlan üdvösségi ajánlat. De Krisztus nem hal meg mindenkiért, hanem csak sokakért abban az értelemben, hogy ténylegesen nem mindenkinek a bűnei nyernek bocsánatot. Effektív nem mindenki nyeri el az üdvösséget. „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta.” – olvassuk szintén Máténál (Mt 7,13). A héber nyelvben ugyanakkor nem voltak elvont formák. A ’mindenki’ szót nem ismerték. Erre használták a ’sok’ többesszámát: rabbim.

A következő kép: „újat iszom az Isten országában”. Ez a prófétáktól örökölt kép. Az új bor a beteljesedést jelenti.

Jézus a Getszemáni kertben

Jézus és Péter beszélgetnek útközben, a vacsora után. Itt is Jézus előretudása jelenik meg.

A zsoltáréneklés minden ünnepi vacsora után szokás volt. Így tettek ők is. Dicsőítő énekeket énekeltek.
”Szétszélednek a juhok”: a szenvedő pásztor Jézus, a bárányok pedig a tanítványok. Ez is már szerepel az Írásokban. Azután pedig utal a feltámadásra: „előttetek megyek Galileába”.
Péter Jézus szavaira, melyben megjövendöli a tagadást, fogadkozik. Jézus tekintéllyel jelenti ki a tagadást: „bizony, mondom neked”. Péter azonban még erősebben tiltakozik. „A kakas” utalás arra, hogy a hajnali 2-3 óra a legsötétebb része az éjszakának, Péter ekkor fog elbukni.
A Getszemáni kert (major) héberül olajprést jelent. Valószínű, hogy egy olyan mélyedésbe mentek, ahol olajprést tartottak. Ugyanis nem volt szándéka Jézusnak, hogy az áprilisi hűvös éjszakát a szabad ég alatt töltse.
Három tanítványt vesz maga mellé ismét: azokat, akik vele voltak a színeváltozáskor, Jairus lányánál – mindegyik a feltámadással van kapcsolatban. Ők most Jézus szenvedésének, halálfélelmének lesznek tanúi. Remegett, szomorú volt, „halálosan szomorú”. Ez Krisztus emberségére is utal. A „virrasszatok” utasítás eszkatológikus jellegű. Az utolsó ítéletre való feékészülést jelenti. Másrészt a mindennapi állhatatosságot, kitartást, ellenállást a kísértésekben.

Jézus imája leborulással kezdődik. Ez lehetett térdelés is, vagy teljes földreburoulás. Jézus gyermeki bizalommal fordul Istenhez, Atyjához („Abba”). Jézus ugyanakkor teljesen engedelmes, bár félelmében emberi volta megnyilvánul. Mégis átadja magát Isten akaratának, mely az üdvösség történetében a legfontosabb.

Ismét Pétert szólítja meg. Utalás arra, hogy Péter külön fogadkozott, és most gyengének mutatkozik, pedig nem kell életét adnia. Jézus imára buzdít, mert ők a kísértésben fognak elesni, abban pedig segít az imádság. Az ima által lehet legyőzni a kísértést.

Jézus pedig végül beleegyezik Atyja akaratába, tudja azt is, hogy már Júdás „üzlete” megköttetett a főpapokkal. Ekkor mondja: „Elég volt!”.

Jézus elfogatása következik. Ismét megjelenik az „egy a tizenkettő közül” kifejezés. Ez Júdás szerepére utal. Nem egy utolsó ember, hanem központi fogaskerék. Azaz a legbelsőbb körből kerül ki az áruló. Ez az ősegyházat igen nagy mértékben sokkolta. Márk bemutatja közben a főtanács pontos összetételét is: főpapok, vének, írástudók. Hangsúlyozza ugyanakkor az ő felelősségüket a néppel szemben. Júdás jeladása tulajdonképpen árulását húzza alá, leíró elem. 

Jézus elfogásakor reagál. Utal a tempomi működésére, valamint egy rabló elfogásához hasonlítja a jelentet. Ezzel is az Írásra utal: Izajásra és Zakariásra utal (Szenvedő Szolga).

Ekkor a tanítványok elfutottak, ezzel is Jézus szava teljesedik be: „Mindnyájan megbotránkoztok”, „szétszélednek a juhok”. Az meztelen ifjú Márk részéről egy személyes visszaemlékezés. Ez utalás szintén az Ószövetségre: „A hősök közt a legbátrabb is ruhátlanul menekül azon a napon.” (Ám 2,16).