Jézus szenvedéstörténete – I.

Az evangéliumi szenvedésleírások jellemzői

Mindegyik evangélium beszámol Jézus szenvedéséről. Terjedelmük az egészhez viszonyítva igen hosszú. Azonban nagyobb egységet alkot az evangéliumon belül és jobban szerkesztett. Utalási pontokat tartalmaz a feltámadásra, így összekapcsolódik a szenvedés a feltámadás gondolatával. Márknál Jézus ezt mondja: „előttetek megyek Galileába” – ezzel utal a feltámadása utáni eseményekre. Ugyanakkor hitvallásszerűen is összekapcsolódik a két gondolat például az első Korintusi levélben: „Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint”. Amit a hitvallás összefoglal, azt az evangéliumok eseményszerűen írják le. A jól szerkesztettség ugyanakkor kifejezi, hogy az eseménynek központi szerepe van.

Jézus messiási mivoltát fejezi ki a szenvedéstörténet. A zsidók nem szenvedő, hanem dicsőséges Messiást vártak. Azonban a szenvedésben is Istentől küldött Jézus, és akkor is a dicsőséges Isten Fia. Ugyanis a feltámadásban igazolja Jézust, noha az emberek elvetették.

A szenvedés értelme nem a kudarc, hanem a megváltó, üdvösséghozó érték. Isten akarata valósult meg a szenvedésben, amit ószövetségi idézetekkel támaszt alá (Zsolt 22,69).

A szenvedéstörténet műfaja

Nem történeti jellegű. Nem az események pontossága érdekli, hanem a hívő szemléletmód. Igehirdető jellege miatt az aktualizálás, a hit táplálása a lényeg – a mindenkori hívő számára. Mindegyik evangélistának saját nézőpontja van, mely a szerkesztésben megnyilvánul. Például az események sorrendjében való eltérésben. (Máténál és Márknál Jézust elfogása után kihallgatják, Lukács szerint viszont csak másnap reggel ülnek össze. János szerint Jézust Pilátus ítéli el, Márk szerint a főpap.)

A fő vonal azonban ugyanaz mindegyik evangélistánál: Jézus elfogása, elítélése, kereszthalála és temetése. Volt egy alapszöveg, melyet az evangélisták kiegészítettek a későbbi tapasztalatok alapján. Nem hír- vagy történelmi értékű tehát, hanem a hit szempontját tartja szem előtt.

Most haladjunk végig a Márk által leírt szenvedéstörténeten. Ennek legfőbb gondolata: Jézus az Isten Fia. (Máténál: Jézus és az Egyház)

Jelentősége, teológiája

Az ő evangéliuma időrendileg az első. Írása hatott a többi evangélistára, még talán János evangéliumára is. Az evangélium során már a kezdetkor szerepet kap a szenvedés gondolata: „...eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek...” (Mk 2,22) Vagy a béna gyógyításakor: „A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.” (Mk 3,1-6)

Jézus istenfiúsága a szenvedésben nyilvánul ki. Márknál ún. titokszerkezet van, vagyis nem derül ki, nem mondja ki, hogy Jézus az Isten Fia. Mintegy „nem szabad róla beszélni”. Mk 12,1-12 - ez a rész a gonosz szőlőmunkásokról szól: „...csak egyetlen fia maradt... utoljára őt küldte el hozzájuk.” Vagy amikor Jézus a főtanács előtt áll: „Te vagy a Messiás, az áldott Fia?” (Mk 14,61). A csúcspontnál pedig a százados mondja ki: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.”

Jézus élete a megváltásra irányul. „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Ugyanakkor az Atya iránti engedelmesség vezérelte. „Ő volt a Fiú, a szenvedésből tanult engedelmességet.” (Zsid 5,8) Márk szerint Jézus istenfiúsága nem a csodákban, tanításában mutatkozik meg, hanem szenvedésében.

Jézus szenevdéstörténetének leírásában fontos szerepe van az Írásoknak, vagyis az Ószövetségnek. A szenvedésben Isten akarata nyilvánul meg. A zsoltáros például ezekkel a szavakkal fohászkodik: „Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak.” Vagy: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem, miért maradsz távol?” Három helyen pedig konkrétan az Írások beteljesedésére utal Jézus: Az áruláskor: „Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát.” (Mk 14,21) Az utolsó vacsora után: „Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: megverem a pásztort és szétszélednek a juhok.” Mk 14,27) Elfogásakor pedig: „Naponta ott voltam köztetek a templomban és tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie.” (Mk 14,49) Márk kihangsúlyozza, hogy Jézus a szenvedést önként vállalja, és előre tudja, hogy azok be is következnek.

Előkészület Jézus halálára

Fontos az idő meghatározása: „Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt...” Márk a szenvedést a húsvéthoz köti. A húsvét héberül „peszah”, görög átírásban „paszka”. Ősi pásztorünnep, mely a tavaszhoz kötődik. Egyben a nyáj kihajtásának az ideje. A „vér rítus” pedig a karámhoz kötődik: a félfát megkenték az állat vérével. Ezt védő, óvó jelleggel tették. A Szentírás ezt az egyiptomi kivonulással hozza kapcsolatba (Kiv 12,22). A felkent vér az öldöklő angyal ellen védett az egyiptomi csapások idején. A peszah szó az ugrálásra is utal, a tavaszi ritmusos táncra. A már említett angyal átugrotta azokat a házakat, melyek meg voltak kenve a vérrel.

A „kovásztalanok ünnepe”: ősi földműves ünnep. Az eslő aratáshoz kötődik – az új árpából kenyeret készítettek. A régi kovászt nem lehetett használni ettől kezdve az új elkészüléséig. Addig ették a kovásztalant (macesz). Az ünnep elején és végén áldozatot mutattak be. Eredetileg különálló ünnep volt, de a babiloni fogság idején (587-539) összekapcsolták.

A kovásztalanok első napja volt a húsvét. Ez Nissan hónap 15. napja volt. (A napot napnyugtától napnyugtáig számolták.) A tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte. Nem pontos beosztás, ezért gyakran csúszott például a szökőnapok miatt.

„A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el és öljék meg őt cselvetéssel.” Márk kiemeli a vezetők felelősségét. Máténál majd látjuk, hogy ő inkább a népet tartja felelősnek.

A leírásban szereplő „ne az ünnepen” gondolat jelentése: ne a nyilvánosság előtt. Ne az ünnepen, tehát már előtte történjék meg a tárgyalás. „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között.” (Mk 14,2) A húsvét a kötelező zarándoklatok egyike. Három ilyen van: sátoros ünnep (terménybetakarítás, birkanyírás (húsvét), az aratás (pünkösd). Emiatt a zarándoklat miatt sokkal több ember volt a városban, mint egyébként.

Jézus megkenése Betániában

Ez halálának prófétai előrejelzése. A négy evangélium ezt hasonlóan beszéli el: A szinpotikusoknál a „leprás Simon házában” történik, János nem mondja el, hogy kinél. Betánia Jeruzsálem közelében van. A leprás Simon utalhat előző lakosra is, és gyógyításról sincs szó. Az ünnepi étkezésnél a hellenista szokások szerint „asztalhoz feküdtek”. Az asszony jelenléte szokatlan, mivel csak férfiak ettek együtt. Az alabástrom edény fédrágakőből készült, és levendulaolaj volt benne. Drága volt mindkettő. Az edény ampullaszerű volt, ezért kellett feltörni. A haj és fej megkenése az ünnep jele: a böjt ezzel szemben a ruha megtépése.

A jelenet hatásáról is szólni kell. Nem mondja el, hogy kik támadták, Máté szerint a tanítványok zúgolódtak. János szerint csak Júdás. Jézus megjegyzése itt az alamizsnálkodásra utal.

A 300 dinár igen nagy összeg: egy jólmenő kézműves éves jövedelme volt.

Jézus megvédi az asszony tettét: jónak tartja, még az alamizsnálkodásnál is értékesebbnek. Növeli a tett értékét, hogy elmondja: „Szegények ugyanis mindig lesznek veletek... én nem leszek mindig veletek.”
”Megkente testemet a temetésre”: A zsidóságban nem volt szokás az egyiptomi jellegű balzsamozás. (József kivétel volt, hiszen őt szülőföldjére kellett hazavinni.)

Jézus utal a feltámadására azzal, hogy ezt mondja: „Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.” Az evangélium örömhírként jelenik meg, illetve az egész világ említése a feltámadás egyetemes hatására utal. Ezzel kapcsolja össze a szenvedést a feltámadással. A szenvedés ugyanis abban nyer majd értelmet. Így nem hiábavaló az asszony tette.

A következő rész hétfőn lesz olvasható! (az árulás, az Eucharisztia alapítása, Péter tagadása, a főtanács előtt, gúnyolás és megfeszítés, sírbatétel)