Évközi 25. vasárnap, Mt 20,1-16
A mai világban sokan azt
mondják, hogy fölösleges a hierarchia. Vannak olyanok is, akik a hierarchiában
a legelőkelőbb helyet szeretnék elfoglalni. Aki egy hierarchia élén áll, vagy
éppen a legalján kullog, és végzi a munkáját, ugyanazt a boldogságot fogja
élvezni a mennyek országában. Azt viszont, hogy ki üljön a mennyei Atya jobbján
és balján, csak az Isten tudja. A keresztény ember feladata ez: szentté válni,
amint a mennyei Atya is szent. És a szentté válás útjára ráléphet a főnök is,
és az alkalmazott is.
„A mennyek országa
hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon
szőlőjébe.” A szőlő elsősorban Isten népe, Izrael, aki az Úr úgy ültetett el,
mint egészen nemes fajtát. Izajás próféta könyvében pedig olvassuk:
„Éjjel-nappal őrködöm felette”. (Iz 27,2k) A szőlő tehát a kiválasztottság
jelképe. Ugyancsak Izajásnál olvassuk: „Igen, a Seregek Urának szőlője
Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvény.” Eszkatológikus szempontból
pedig a szüretre kell gondolnunk, amikor az éretlen szemeket ledobják. Azonban
Isten megkönyörül a népen, és újra szőlőt ültet a hegyeken – olvassuk
Jeremiásnál. A Jelenések könyvében pedig ez áll: „Ereszd neki éles
metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek.”
(Jel 14,18k) A szőlőnek tehát igenis fontos jelentése van a Szentírásban.
A példabeszéd
megértéséhez fontos tudnunk, hogy nem lustaságból ácsorogtak munkára várva a
szolgák, hanem a munkanélküliség miatt. Ezért tűnhet jogosnak későbbi
zúgolódásuk. Azonban akiket később vett fel a gazda, épp úgy dolgozni akartak,
mint az előzők. És ezt a szándékot csak egyformán lehet jutalmazni, ha valaki
igazságos. Márpedig a legfőbb tartalma az evangéliumnak az, hogy Isten igazságos.
A mai ember egy napjának
legtöbb idejét a munka teszi ki. Ebbe az otthoni munkát is bele kell vennünk. És
természetesen mindenki vágyik a megérdemelt pihenés mellett a megérdemelt
pénzre is. A bérek elosztása itt a földön nem igazságos. Hiszen látjuk, hogy
kevés munkával, megfelelő körökben hamar gazdag lesz valaki, de tisztességes,
becsületes munkával jobb esetben is csak napról-napra tud megélni valaki. Nem
egy olyan családnál jártam már, ahol valóban napról napra élnek, és mégis
boldogok, mert valami hallatlan nagy kincsük van nekik: a hitük!
A mai példabeszéd a
mennyek országáról szólt. Isten a gazda, és mi vagyunk a szőlőmunkások. Nem egy
időben lettünk keresztények, és mégis az
elvárás is és a jutalom is ugyanaz. Jutalomnak nem nevezhető egy-egy rang vagy
pozíció, de egy-egy siker sem. Bíztatásnak igen. Életünk során figyelnünk kell
az apró örömökre is, amikkel Isten megörvendeztet, utat mutat, és bíztat
minket, hogy érdemes élni, hogy érdemes törekedni a mennyország felé.
Azonban vannak elvárások
is, amiknek meg kell felelni. A keresztény élet teli van elvárásokkal. És hozzá kell tennünk:
nyűggel is. De nem árt tudnunk, hogy az ember képes úgy működni, mint egy
transzformátor. És mi hajtja ezt a transzformátort? Az imádság. Ha nem az első
helyen áll a szentmise és az imádság, keresztény életünk alapja dőlt meg. És
arra már követelhetünk akár fél dénárt is, nem lehetünk biztosak benne, hogy
megkapjuk. Nekünk édes szőlőszemeknek, és bérükkel elégedett munkásoknak kell
lennünk.
Az imádsággal tehát egy
olyan normális keresztény emberi gondolkodásunk lehet, amivel már képessé
válunk a kiegyensúlyozott, magabiztos, és odafigyelő viselkedésre. Ez pedig
elengedhetetlen annak, aki emberek között él.
Ma keresztény életünk
alapjáig kell visszamennünk. Nem azon kell ma elsősorban gondolkoznunk, hogy
elégedetlenek vagyunk-e, vagy éppen nem hívott minket senki, pedig mi dolgozni
szeretnénk. Isten meghívott minket, és mint tudjuk, nem magunk miatt, nem
érdemeink miatt. Az elégedetlenségről pedig ne is beszéljünk.
A keresztény embernek
Isten felé kell élni, de úgy, hogy belőle táplálkozik. Életünket meg kell
alapozni. A szentségi élettel, a rendszeres imádsággal, a kiegyensúlyozott
emberi kapcsolatokkal. Isten nem nagy dolgokat vár el tőlünk, csak azt, hogy
törekedjünk felé. Törekedjünk szentté válni. De azt akarjuk és szeressük! A
szőlősgazda nem lustákat vett fel, hanem munkanélkülieket, akik dolgozni
akartak. Lelkünk
mélyére is ő lát be egyedül. Lehetünk fáradtak, kimerültek, de annak következménye
nem lehet soha sem a lustaság és a lazaság. Állandóan Isten jelenlétében kell
élnünk. Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenbe hozatala, a szentmise ad
kegyelmet ehhez. Ott veszem magamhoz az Üdvözítőt, és onnan viszem el magammal.
De nem csak magamnak! Viszem a világba, viszem a családomba, viszem a közvetlen
környezetembe. Mindenhol velem van Isten! És ez nem rettegés, hanem a
keresztény öröm. Az nem olyan, mint amikor egy fagylaltot elnyalok. Az is öröm,
és attól is lehet szép napom. De szép életem már kevésbé. Isten jelenléte ad
örömöt számunkra. És ha őszinték vagyunk vele, irgalmaz nekünk, és bérünkkel
egy örökkévalóságon át meg leszünk elégedve.
