A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. február 28., hétfő

Nagyböjt - 2011

A fenti menüsorban jövő hét szerdától új oldal üzemel. A hamvazószerdával kezdődő nagyböjti időszak felkészülés a húsvétra, felkészülés a keresztény életre, annak mintája. Az oldalon képek, zenék, imák, elmélkedések lesznek, melyek segítséget adnak majd a lelki készülethez.
Hamarosan!

Nagyböjt előtti vidámság

,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába." (Mk 10,25-26)
A képen: Michelangelo Merisi da Caravaggio - Szent Ferenc elmélkedés közben

Szent jelek - IV.

A liturgikus térről már szóltunk. Részletesen nem írjuk le a szószék vagy az ambó jelentőségét, hiszen azokat funkciójukból már ismerjük. Egy lényeges elemre majd később visszatérünk, ez pedig az áldoztató rács. Ennek jelentősége nem hanyagolható. Nyugaton és szláv országokban (melyeket sokszor egyházi szempontból is liberálisnak tartanak) ma is szokás a térdelve áldozás. Ezt elősegíti az az alacsony "rács", mely a szentély lépcsője és a padok között található. Ennek történeti jelentőségéről és alakulásáról később írunk. Most áttérünk a liturgikus tárgyak bemutatására. A tárgy, amellyel az ember kapcsolatba kerül, személyiségének kifejezője: Romano Guardini így fogalmaz: "A kar, a kéz vonala és tartása összekapcsolódik az eszközzel. Felerősíti az érintett testrész formáját és mozdulatát. A kínáló kéz kifejező ereje megnő, ha tálat tart kezében; az ütés ereje megsokszorozódik, ha az kalapáccsal történik." A liturgia ünneplésében használt tárgynak kifejezésre kell juttaznia az élő Istennel kapcsolatban álló embert. Ez a tárgyat is érinti. Azzal, hogy bevonjuk a tárgyakat az Istennel folytatott kommunikációba, azok átlényegülnek. Isten Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát. Ez a szent test pedig vonatkozik az Egyházra is, mely Krisztus titokzatos teste. Isten a hívők közösségében, "Krisztus testében" nyilvánítja ki önmagát; belőle, a liturgiát ünneplő közösségből is, akár egy forrásból, kiárad a teremtetlen kegyelem. Ennek az emberi közösségnek az "anyagi", testi valósága kibővül az általa használt tárgyakra is. Ezek a tárgyak részei az Egyháznak, mint Krisztus titokzatos teste istenemberi természetének.
Először vegyük sorra a liturgiában használt természetes anyagokat.
(Írásunkat nem választjuk szét két részre, ezért hosszabb ez most. Ám honlapunkon bármikor olvasható az archívumból...)


Kenyér és bor
A két anyag az Eucharisztián kívül a mindennapokban is jelentős szerepet játszanak - noha nem olyan nagy jelentőséggel.
A kenyér és a bor megáldása Hippolütosznál az esti lucernarium (fény-szertartás) mellett az agapé kezdetét jelenti. A mise végén a hívőknek megáldott kenyeret nyújtottak át. Ez a német nyelvterületen a középkorban már homályba merült, de például Franciaországban még a 20. században is találunk rá példát. A megszentelt kenyér anyagi jele magának az áldásnak, amely az Eucharisztia ünneplése révén azokat is megilleti, akik nem áldoztak. Az átváltoztatásra szánt kenyeret megáldották még előtte, és ez a cselekmény ezzel magyarázható. Ezzel együtt nem mondható az áldozás helyettesítőjének sem. A bor efogyasztása (a maradék) a mise celebránsa számára az 1570-es misekönyv szerint a száj purifikációjára (tisztítására) szolgált. (Berger) Ma ez vagy a maradék borral (nem a szent Vérrel!) és elsősorban a maradék vízzel történik. Ugyanakkor itt említjük meg, hogy a vörös borral való misézés például nem tilos, csak nem praktikus. Ugyanis a fehér színű textileket, melyeket a kehely törléséhez használunk, könnyen befoghatja, és mint tudjuk, ez már a "makacs folt" kategóriája...
Jézus ezt mondja: "Az én testem bizonnyal étel és az én vérem bizonnyal ital... Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem lakik és én őbenne." Guardini ezt írja: "Hát nem sokkal több ez, mint amit kívánhatunk? És nem ez az-e, amit lelkünknek óhajtania kell?"
A Szentírás azt mondja, hogy a bor nem csupán ital, hanem "felvidítja a szívet". Az öröm itala. "Engem itatsz áldott poharaddal" - mondja a Zsoltárok könyve. Más a szent mámor, mint a mértéktelenség. Guardini bíboros így folytatja: "Ragyogó szépség a bor. Gyöngyöző, aromás, erős. Mindent megvilágosító szépség. Csöppjeiben a lélek is átszellemül... S a bornak színében Krisztus ajándékozza vérét. Teljességét az isteni gyönyörnek. "Sanguis Christi, inebria me!" - Krisztus szent vére, részegíts meg engem! Loyolai Szent Ignác könyörgése, a forró szívű (valóban, az átlagosnál nagyobb szíve volt fizikailag is) és katonás férfiúé. És úgy beszél róla Szent Ágnes is, mint a szépség és szeretet misztériumáról. "Tejet és mézet szívtam ajkairól és szent vére kedvessé tette én orcámat."
Kenyér és bor: a hűség, erősség, bátorság, boldogság. Életünk öröme, ajándék. Krisztus birtoklása.

Víz
A víz az élet feltétele és megtisztít, a keresztelés szentségén és az Eucharisztián kívül a gonoszt elhárító elemként használják, megszentelik és úgy a misén belül, mint azon kívül, mint szentelt vizet felhasználják. A meghintések vagy locsolások rendszeresek voltak a Meroving- és Karoling-kolostorokban, ebből alakult ki a 8. századtól kezdődően az a szokás, hogy a nagymise előtt minden vasárnap megáldották és széthintették a vizet az 51. (50) zsoltár és az "Asperges me" antifóna éneklése közben. A meghintés a temetési szertartásban is a keresztségre emlékeztet.

Olaj
Az olaj az ókor mediterrán kultúráiban sokféle hasznos célra szolgált és különösen értékesnek számított: tápanyag, erősítő- és gyógyítő szer (kenőcs), és lámpaolaj is volt. Olajjal kenték fel Izraelben a királyokat, papi vagy prófétai szolgálatra is felkentek az Ószövetségben. A felkenés olajjal az isteni életerőt és életteljességet jelképezi. A zsidóság Jézus idejében a Messiást, azaz az Úr "Felkentjét" várta, mint szabadítót.
A betegek kenetének gyökerei oda nyúlik vissza, hogy a családtagok saját magukat és egymást kenték be betegség esetén. A katekumenek olaja az eredendő bűnt hivatott eltörölni (a gonosz hatalmát fölöttünk). Emlékeztett a bírkózó atléták beolajozására, hogy lecsússzon róluk az ellenfél keze.
A krizma használata a középkorban a királyok koronázásakor is szokás volt. Ma kereszteléskor, bérmáláskor, pap- és püspökszenteléskor, és a templomszenteléskor használják.
Berger így fogalmaz: "Sokan nyugati kultúrkörben a felkenést idegen és érthetetlen elemnek érzik. Ha viszont meggondoljuk, milyen jelentősége van az olajjal történő bedörzsölésnek a modern fürdőzés és sport területén, akkor ma is van mód rá, hogy megértsük a kenet jelzésértékét. Mindenesetre ehhez az kell, hogy az olaj valóban jelként szóljon, és valóban folyjon a megkent testrészen, a krizma illata töltse be a teret, hogy rajta keresztül fölfögjunk valamit az élet teljességéből és öröméből, amelyet Isten Krisztuson át a Szentlélekben nekünk ajándékoz."

Tűz és fény
A tűz is Isten ajándéka. Melegít, fényt ad és megtisztít - az aranyat tűzben vizsgálják meg, ott tisztítják meg a salaktól (1Pét 1,17). Ebből ered a magyar "tisztítótűz" kifejezés is. A liturgiában fényként van szerepe elsősorban. Húsvétkor (nagyszombaton) tűzszentelési liturgia van, majd a húsvéti gyertya meggyújtása, amely "Krisztus világosságát" szimbolizálja. De a közelgő hamvazószerda motívuma is, hiszen a hamu mint égéstermék a tisztítás jelképe itt is. Krisztus pedig azt mondja magáról: "Én vagyok a világ világossága. A világosság elűzi a sötétséget, a gonosz uralmát.
Az oltárgyertyák használata a római őskeresztények ünneplésére nyúlik vissza: akolitusok kísérték a pápát hét gyertyatartóval, majd a liturgia alatt körülállták az oltárt. A középkortól kezdve van az oltáron a gyertya, de az Evangélium kísérésekor ma is hordozzák. A hetedik gyertya az oltáron a püspöki misén ég, mely Krisztust jelképezi.
A tabernákulum előtt ma is előírás az örökmécses használata. Az ugyanis (mint fény) jelzi Krisztus jelenlétét (aki a Fény).

Tömjén és más illatok
A tömjént (arab tömjéncserje gyantája, fűszerrel vagy aromával keverve) higiéniai okokból elterjedt ókori szokás. Állítólag elűzi a bűzt árasztó démonokat. A vallási értelemben vett tömjénezés az Ószövetség idején alakult ki.
A tömjénezés megtisztelést kifejező jelentése, az üldözések korában szerzett rossz tapasztalatok ellenére, a liturgiában is elfogadottá tette a tömjén használatát.
A Jelenések könyvében olvassuk: "És jött egy másik angyal és megállt az oltár előtt, kezében arany tömjénezővel; és sok jó illatszert adtak neki, hogy tegyen minden szentek imádságaiból az arany oltárra, mely az Isten trónja előtt van. És felszállott a szentek imádságaiból álló illatszerek füstje az angyal kezéből Isten elé." De ismert a verzikulus is: Pap - Szálljon fel, Uram az én imádságom! Hívek - Miként a tömjénfüst, a te színed elé!
Guardini feleleveníti a híres Betániai jelenetet: Mária ugyanis nárdusolajat vitt Jézus elé. Megkente vele Jézus lábát, letörölte hajával, és csupa illat lett minden. Volt, aki felháborodott: "Minek e pazarlás?" Jézus így válaszolt: "Hagyjátok őt, hiszen temetésemre cselekedte." A halál titka van ebben, ugyanakkor a szeretet, illat és áldozat titka.
A tömjénfüst az imádság jelképe is. Azé az imádságé, mely nem gondol közvetlen célra, mely nem akar semmit, csak feltör a magasság felé...

Egyéb anyagok
A só tisztító és tartósító hatású. Ezért a katekumeneknek nyújtották át, hogy megőrizze őket a bűn rontásától, és tartóssá tegye kereszténnyé válásuk szándékát. A sót a szenteltvíz "készítésekor" is használják. A természetes anyagok (kő, virágok stb.) az istentiszteleten a meditáció tárgyaiként is szolgálnak. Berger így ír erről: "Fennál azonban a veszély, hogy a látvány vonzereje nagyobb, mint az esetleges nyereség. Ezeknél a kísérleteknél fontosabb az a fáradozás, hogy az istentisztelet alapvető és nélkülözhetetlen tárgyait meggyőzően átélhetővé tegyék."

2011. február 27., vasárnap

Angelus - az Istenben való bizalom nem fanatizmus

Mai Úrangyala imádságában XVI. Benedek pápa az evangéliumról ezt mondta: "Az Úr azt akarja világossá tenni, hogy az ember nem szolgálhat két úrnak, Istennek és a gazdagságnak. Aki hisz Istenben, annak az ő uralmát és akaratát kell keresnie elsősorban. Ez a fanatizmussal és naivitással ellentétben áll. Az isteni gondviselésben való hit nem mentes a fáradtságos küzdelemtől, de megszabadul a következő napi félelmektől és nem aggódik az anyagi dolgok miatt."
"Jézus megmutatta nekünk, mit jelent két lábbal a földön állni, a mellettünk élők iránt figyelmesnek lenni, ugyanakkor Isten irgalmasságában elmerülni."
Természetesen minden keresztény egyedi útra kap meghívást: egy ferences pap más mint egy családapa. Benedek pápa buzdított egy "egyszerű és józan" életstílusra, amely tiszteletben tartja a teremtést.
Ezután a pápa köszöntötte a megjelent zarándokokat. Köszöntésében kiemelte Máté evangéliumának egyik gondolatát: "Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!" (Mt 6,33). "Nyitottnak kell lennünk Istenre, ő segít nekünk, és készségessé tesz minket, hogy a szükséget szenvedők mellé álljunk."

2011. február 26., szombat

Nézzétek a mező liliomait!

"Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ,,Mit együnk?'', vagy: ,,Mit igyunk?'', vagy: ,,Mibe öltözködjünk?'' Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (Mt 6,24-34)
Az evangélium olvasása közben akaratlanul is Assisi Szent Ferenc vagy Boldog Kalkuttai Teréz jut eszünkbe. Szent Ferenc Istent mint Teremtőt csodálta és imádta. És ezt úgy valósította meg, hogy szerette az ő műveit is, és mindig Krisztushoz akart hasonulni. XVI. Benedek pápa szava jut eszünkbe, amikor azt mondta az előző vasárnapokon, hogy Jézust utánozni kell, mert csak így tudunk igazán nyomába szegődni. Ezt pedig leborulva kell megtenni. Elfeledni önmagunkat, és leborulni a Legszentebb előtt. Szent Ferenc, amikor csak meglátott egy templomot, leborult, mert tudta, hogy ott jelen van Isten. A papokat pedig tisztelte, és csókkal illette őket, mert számára egyértelmá volt, hogy azok Krisztus képei a világban, és ők mutatják be a legszentebb áldozatot.
Az evilági gondok sokszor elzárnak minket a szent dolgok elől. Jézus gyermekkorában otthagyta szüleit, mert nem a világi dolgok voltak számára az elsődlegesek, hanem "Atyja dolgai". Az evangélium legmélyebb üzenete az Istenre való ráhagyatkozás. Lényeges természetesen az, hogy az ember megjelenése ápolt legyen, jól öltözött legyen, ne legyen büdös. Ez azonban nem jelenthet napi több órás "tükör előtt áldogálást". Nem a parfüm márkája, nem a legjobb ruha, nem a kimeríthetetlen ruhatár a cél. Ezek is eszközök. Régen például az új ruhát először a templomba vették fel, mert először Istennek kellett "megmutatni". A ruha, étel, ital felőli aggodalom ezt jelenti: az eszközöket meg kell hagyni a maguk szintjén. Azok eszközök, és nem cél. Isten a cél, ezért vele kell foglalkozni, az "ő dolgaiban" kell járni, és jártasnak lenni. A földi dolgok nem adnak örök boldogságot. A pillanatnyi örömökbe sem vethetjük reményünket. Istenbe, aki végtelen, és aki az örök élet adója, egyedül a belé vetett hit adhat reményt a mindennapokban. Sok fiatal öngyilkosságot követ el, mert a közösségi oldalra feltett képét vagy idézetét nem "lájkolják", vagy negatív véleményt írnak hozzá. Nyilván a fiatalnak senki nem mutatta fel a helyes értékeket, és azokat a dolgokat, melyeket követnie kellene a boldogság eléréséhez. "Ez a világ elmúlik"- mondja Jézus. Ha tehát elmúlik, és ő pedig az "örök életet adó Ige", akkor a logika melyiket diktálja követni? Hogy nem látható Jézus? És Istent sem látta senki? "Én veletek maradok a világ végezetéig" - mondja Jézus. És velünk maradt az Oltáriszentségben - "csodálatos kincset adtál, és közöttünk maradtál" - énekeljük egyik népénekünkben.
"Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért." - halljuk Jézust a mai szakaszban. Szent Ferenc Perugiai legendájában ezt olvassuk:
"Hogyan tartották meg az Evangéliumot szó szerint
Ugyanabban az időben, mikor Szent Ferenc együtt élt akkori testvéreivel, annyira tiszta szándékú volt, hogy attól az órától fogva, melyben az Úr kinyilatkoztatta, hogy neki és testvéreinek a szent evangélium eszménye szerint kell élnie, azt akarta, és arra törekedett, hogy azt egész életén át szó szerint megtartsa. Ezért annak a testvérnek, aki főzni szokott, megtiltotta, hogy amikor babot kíván adni a többieknek, azt előző nap este, mint szokás, beáztassa meleg vízbe, hogy megtartsák a testvérek a szent evangélium ezen igéit: "Ne aggódjatok a holnap miatt." És így a testvér csak azután áztatta azt be, miután elmondták a reggeli zsolozsmát. Ugyancsak ez okból még hosszú időn át sok testvér, számos helyen, ahol időztek, főként pedig a városokban, megtartotta ezt, nem akarva több alamizsnát szerezni vagy elfogadni, csak annyit, amennyi egy napra elegendő nekik."
A legendához hasonló módon élet Teréz anya, aki szintén nem törődött a holnappal és Istenben bízott, ráhagyatkozott. A világhoz és a világi dolgokhoz való ragaszkodásunk a szabdság hiánya. Szabadok pedig csakis Krisztusban lehetünk, aki számunkra az Út, az Igazság és az Élet. Álljon itt Teréz anyától két imádság:

Szabadíts meg, ó, Jézus,

a vágytól, hogy szeressenek,
a vágytól, hogy magasztaljanak,
a vágytól, hogy tiszteljenek,
a vágytól, hogy dicsőítsenek,
a vágytól, hogy előnyben részesítsenek,
a vágytól, hogy kérjék véleményemet,
a vágytól, hogy helyeslésre leljek,
a vágytól, hogy népszerű legyek;
a félelemtől, hogy megaláznak,
a félelemtől, hogy megvetnek,
a félelemtől, hogy megütnek,
a félelemtől, hogy megrágalmaznak,
a félelemtől, hogy elfelejtenek
a félelemtől, hogy bántanak,
a félelemtől, hogy kigúnyolnak,
a félelemtől, hogy meggyanúsítanak!

Himnusz az Élethez

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!

2011. február 25., péntek

Katolikus nevelés

Már hirdettük, hogy a most következő vasárnap gyűjtés lesz a katolikus iskolák támogatására. A katolikus iskola sokszínűsége mellett és az oda jelentkezők/ott tanulók sokfélesége miatt sem megvetendő. Alapelvei vannak, melyeket igyekszik átadni. Az általános műveltség mellett kiemelt szerepe van az imaéletnek, a liturgiának, a közösségnek, a teremtett világnak és a tudatosságra nevelésnek.
"A nehézségek közt politikai, társadalmi és kulturális jellegűek is vannak, és ezek akadályozzák vagy megnehezítik a katolikus iskolák működését." - írja a Katolikus Nevelés Kongregációja. Egy katolikus iskola szellemiségében gyengül manapság, hiszen a világ átalakulása arra is hatással van. Feljelentesék és jogok sokasága tartkítja és nehezíti meg az igazság átadásának lehetőségét. Mégis, Isten Lelke ott működik, ahol akar, éppen ezért a kegyelem által még mindig a katolikus iskola az erkölcsösebb, valóban emberré nevelő közeg.
"Indokoltnak tartjuk emlékeztetni arra is, hogy a szerzetesek jelenléte a nevelői közösségben elengedhetetlen, mert ők képesek különösen hatékony nevelôi tevékenységre" - folytatja a Kongregáció. Tudjuk, hogy nem csupán szerzetesi közösségek működtetnek iskolákat, de a papság és a megszentelt élet jelenléte a fiatalok körében óriási formáló erő lehet. Negatív példájával is (azzal még inkább), de puszta jelenlétük, és feladatuk lelkiismeretes elvégzése nevelő erő.
"Az oktatásra sürget a szeretet" (Bölcs. 6,17). "A katolikus iskola sajátos jegye, hogy mindenki iskolája, különösképpen a legkisebbeké. A történelem tanúsága szerint a katolikus nevelő-oktató intézmények azért jöttek létre, hogy feleletet adjanak a szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok szükségletére. Nem hat az újdonság erejével, ha azt állítjuk, hogy a katolikus iskolák annak a mélységes nevelői szeretetnek erejéből jöttek létre, amelyet az egyház a magukra hagyott és minden nevelési hatástól megfosztott gyermekek és fiatalok iránt érzett."
A II. János Pál pápa idejében (1997) kiadott dokumentum  felhívja a figyelmet arra is, hogy a nevelésben elengedhetetlen szerepe van a szülőnek is. Viszont ma, amikor a családok fele szétesett, és a "család" fogalma kezd semmitmondóvá válni, ismét az Egyház feladata, hogy ösztönözzön az Isten által rendelt életforma megélésére. Az Egyház feladata (elsősorban helyi szinten) felkarolni a szétesett, szegény családokat, hogy a Szent Család mintájára a gyermekek "növekedjenek korban és bölcsességben". Tudjuk, hogy a tanulatlan és neveletlen társadalmi réteg milyen hatással lehet a nagyobb közösségre. Ezért nem lenézni kell őket, hanem felkarolni, támogatni, célt adni nekik - Don Boscohoz hasonlóan. Az Egyház ezt csakis a szentségek által tudja megtenni. Úgy, hogy elvezeti az embereket (a legkisebbeket is) az oltárhoz, letérdel velük együtt Isten elé, megvallja hitét, és segíti a jó megtartásában - példával.
Az anyagi feltétel pedig elengedhetetlen az iskolák működéséhez. Ezért tart minden évben egyszer külön gyűjtést az Egyház. Nem csupán a jogtalanságok miatt (ez legyen a politika dolga), hanem keresztény kötelességünk miatt. Ha nem is jártunk oda, vagy családunkban sincs olyan, aki egyházi iskolában tanult, fontosnak kell tartanunk a katolikus nevelés ügyét.

Plébániánkhoz közel lévő (elérhető) katolikus iskolák:
Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium
Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola
Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 
Ferences Gimnázium, Szentendre
Szent András Általános Iskola

További egyházi iskolákat itt talál

2011. február 24., csütörtök

Jégtörő Mátyás

"Ezekben a napokban a testvérek körében - mintegy százhúszan lehettek együtt - Péter szólásra emelkedett: "Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más. Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról." Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd imádkoztak: "Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson." Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták" (ApCsel 1, 23–26)

Giovanni Francesco Barbieri (1591-1666):
Der Apostel Matthias
A Mátyás név zsidó szó, jelentése 'Istennek ajánlott' vagy 'Istennek ajándéka' vagy 'kisded' vagy 'alázatos'. Alázatos lehet az, aki nyomorúságot szenved, aki megvizsgálja saját magát, és úgy találja, hogy semmi jót nem érdemel, és az is, aki meglátja Isten hatalmasságát, és megutálja önmagát. Mátyás apostol mindháromnak megfelel, mert mártír volt, saját magát megutálta, és csak Isten nagyságát kívánta.
A Lévi nemzetségéből, Betlehemből származó Mátyás nagy tudós volt. Az áruló Júdás helyébe választották sorshúzás és isteni jeladás után. Apostollá választása utáni életéről eltérőek a legendák. Némely írások szerint Macedóniába ment prédikálni, és itt az ördög vakító mérget itatott vele, de ez nem ártott neki. Miután még másokat is meggyógyított, az ördög javaslatára – aki csecsemő képében jelent meg a népnek – tömlöcbe vetették és megkínozták. A börtönből Jézus szabadította ki, hogy tovább hirdesse az Igét. Mikor az emberek nem hittek neki, megmondta, hogy a pokolra fognak szállni, ami rögtön meg is történt. Ezt látva a többiek mind megtértek, és ettől kezdve mindenki hitt Mátyásnak.
A szent magyarországi kultuszának az Árpád-korban még nincs nyoma, okleveleken a 14. században kezd keltezésként szerepelni. Hazai tiszteletének kialakulása a középkori aacheni magyar zarándoklatokkal függ össze. Mátyás ereklyéit ugyanis Trierben őrzik, a Szent Mátyás-apátság bazilikájában. A magyar zarándokok mindig útba ejtették Trier városát, hogy megtekintsék ezeket a relikviákat, és hazatérve terjesztették Szent Mátyás tiszteletét. A szent és a név magyarországi népszerűségét Mátyás király is nagyban növelte. A szentek nevei mindig is kedveltek voltak, hiszen a kisgyermekek nem kaphattak pogány nevet. Ha mégis azt adtak nekik, akkor azt a keresztény nevet kapták, amelyiknek születésük napján épp az ünnepe volt. Így ez lett a gyermek védőszentje.
Mátyás napja február 24-re esik. Ez a nap az 1493-as esztergomi zsinat óta parancsolt ünnep. Bár az idők során ezen ünnepek közül sokat eltöröltek, a napokhoz kötődő hiedelmek és hagyományok a nép körében tovább éltek. (Magyar Néprajzi Lexikon, 3. és 4. kötet. Főszerk. Ortutay Gyula, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.)
Az emberek képzelete Mátyás apostol ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett, így lett a szent Jégtörő Mátyás, mert az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát. Sok népi hiedelem és szokás ezzel kapcsolatos. Szokás mondani, hogy "ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál", illetve hogy "Mátyás, Gergely két rossz ember". Ha Mátyáskor még fagy, akkor a jégtörő éleztetni adta a csákányát. Az apostol ezen a napon osztja ki a sípokat a madaraknak, hogy újra énekeljenek. A Mátyás-napi időjárásból lehet jósolni az éves termésre, tojásszaporulatra. A hideg idő jó termést jelent, a szeles pedig kevés tojást. Ha Mátyáskor esik, akkor a jég elveri majd a termést, a szőlő savanyú lesz. Mátyás apostol az ácsok, a mészárosok és a halászok védőszentje. Ezért a Mátyás napján fogott hal az egész évi szerencsés halászat előjele.
A neves szegedi néprajzkutató Bálint Sándor így ír a mai napról: "Mátyás napjához országszerte inkább csak időjárási regulák fűződnek. Mátyás ront, ha talál (= megolvasztja, megtöri a jeget), ha nem talál, csinál (= ha már nem talál jeget, akkor faggyal köszönt be). Pontosan ez a hercegszántai sokác rigmus értelme is: Sveti Matija led razbija. Kad ga nema, on ga sprema. Hajósi és baranyai németek ajkán: Mathias bricht Eis, hat er keins, so macht er eins."

Ne csak a jég megtöréséért és a tavasz kezdetéért fohászkodjunk ezen a napon Szent Mátyáshoz, hanem kérjük közbenjárását Jézus barátságáért. Azért, hogy az isteni kegyelem által méltók lehessünk úgy Jézus barátaivá válni, ahogyan Mátyás apostollá választatott.
Szent Mátyás! Könyörögj érettünk!

Generálna audiencia - 23. 02.

Drahí bratia a sestry!
Sv. Róbert Bellarmín - ktorého vám chcem dnes priblížiť - nás privádza do čias bolestného rozkolu západného kresťanstva, keď ťažká politická a náboženská kríza spôsobila odtrhnutie celých národov od Apoštolskej stolice.

Narodil sa 4. októbra 1542 v Montepulciane, blízko Sieny. Z matkinej strany bol synovcom pápeža Marcela II. Mal vynikajúcu humanistickú formáciu ešte skôr, než vstúpil do Spoločnosti Ježišovej (20. septembra 1560). Filozofické a teologické štúdiá, ktoré absolvoval v Rímskom kolégiu, v Padove a v Lovaniu – zamerané na učenie sv. Tomáša a Cirkevných otcov – boli rozhodujúce pre jeho teologickú orientáciu. Za kňaza bol vysvätený 25. marca 1570, potom bol niekoľko rokov profesorom teológie v Lovaniu. Následne bol zavolaný do Ríma za profesora do Rímskeho kolégia, bola mu zverená Katedra apologetiky. Práve počas desaťročia na tomto poste (1576 – 1586) vypracoval kurz prednášok, ktoré neskôr vyústili do diela Controversiae. Toto sa hneď stalo slávnym pre zrozumiteľnosť, bohatosť obsahu a prevažne historický charakter. Bolo to v období krátko po skončení Tridentského koncilu a Katolícka cirkev bola prinútená upevňovať a potvrdzovať vlastnú identitu hlavne z ohľadom na protestantskú reformáciu. Dielo Bellarmína je nutné vidieť v tomto kontexte. Od 1588 do 1594 bol najskôr spirituálom jezuitských študentov Rímskeho kolégia, medzi ktorými bol aj sv. Alojz Gonzaga, ktorého duchovne viedol; neskôr sa stal predstaveným. Pápež Klemnent VIII. ho menoval pápežským teológom, konzultorom Posvätného ofícia a rektorom Kolégia spovedníkov Baziliky sv. Petra. V rokoch 1597 – 1598 spísal svoj katechizmus – Krátka kresťanská doktrína, ktorý sa stal jeho najznámejším dielom.

Dňa 3. marca 1599 bol pápežom Klementom VIII. menovaný za kardinála a 18. marca 1602 bol menovaný za arcibiskupa Capuy. Biskupskú vysviacku prijal 21. apríla toho istého roka. Počas troch rokov – v ktorých bol diecéznym biskupom – sa stal známym pre jeho horlivosť v kázaní vo svojej katedrále, pre farské vizitácie, ktoré každý týždeň konal a pre tri diecézne synody a provinčný koncil, ktoré organizoval. Potom ako sa zúčastnil konkláve, na ktorom boli postupne zvolení pápeži Lev XI. a Pavol V., bol povolaný do Ríma, kde sa stal členom Kongregácií: Posvätného ofícia, Indexu, Rítov, Biskupov a Propagandy viery. Zastával aj diplomatické funkcie – pri Benátskej republike a Anglicku – v ktorých horlivo obhajoval práva Apoštolskej stolice. V posledných rokoch svojho života napísal rôzne knihy spirituality, v ktorých zhrnul výsledky svojich každoročných duchovných cvičení. Z ich čítania kresťanský ľud až dodnes čerpá veľkú posilu a povzbudenie. Zomrel v Ríme 17. septembra 1621. Pápež Pius XI. ho blahorečil v roku 1923. V roku 1930 ho svätorečil a za Učiteľa Cirkvi ho vyhlásil v roku 1931.

Sv. Róbert Bellarmín zohral dôležitú úlohu v Cirkvi v posledných desaťročiach 16. storočia a prvých nasledujúceho storočia. Jeho dielo Controversiae sa stalo východiskom a orientačným bodom, ktorý je až dodnes platným pre katolícku ekleziológiu ohľadne otázok Zjavenia, podstaty Cirkvi, sviatostí a teologickej antropológie. V nich sa objavuje dôraz na inštitucionálny aspekt Cirkvi z dôvodu chýb, ktoré v tom čase kolovali ohľadne týchto otázok. Bellarmín objasnil neviditeľný aspekt Cirkvi ako Mystického tela a vysvetľoval ho analogicky na obraze tela a duše, aby opísal vzťah medzi vnútorným bohatstvom Cirkvi a vonkajšími aspektmi, ktoré ho robia vnímateľným. V tomto monumentálnom diele, ktoré sa snaží systematizovať rôzne teologické kontroverzie tej doby, sa snaží vyhnúť polemickému a agresívnemu štýlu v súvislosti s myšlienkami reformácie, používa však argumenty rozumu a cirkevnej tradície, jasným a účinným spôsobom predostiera katolícke učenie.

Avšak poklad, ktorý nám zanechal spočíva v spôsobe, s ktorým vytvoril svoje dielo. Náročné úlohy, ktoré zastával mu nezabránili každodenne sa usilovať o svätosť, samozrejme z vernosťou požiadavkám svojho postavenia, či už kňaza alebo biskupa. Práve z tejto vernosti vyplýva jeho usilovné kázanie. Keďže – ako kňaz a biskup – bol predovšetkým pastierom duší, veľmi pociťoval práve nevyhnutnosť kázania. Zachovali sa stovky homílií – Sermones – ktoré predniesol v mestách Fiandre, Rím, Neapol a Capua pri liturgických sláveniach. Menej nie je ani takzvaných Expositiones a
Explanationes farárom, zasväteným osobám a študentom Rímskeho kolégia. Tieto častokrát vykladajú Sväté písmo, obzvlášť Listy sv. Pavla. Jeho kázanie a jeho katechézy majú ten istý esenciálny charakter, pochádzajúci z ignaciánskej výchovy, ktorá je celá nasmerovaná k sústredeniu duchovných síl na Pána Ježiša – intenzívne poznávaného, milovaného a napodobňovaného.

V spisoch tohto muža – politika možno veľmi jasným spôsobom pozorovať – hoci za rezervovanosťou, ktorou zakrýva city – primát, ktorý pripisuje Pánovmu učeniu. Sv. Bellarmín tak ponúka model modlitby, ktorá oživuje každodennú aktivitu: modlitba spočívajúca v počúvaní Pánovho slova, ktorá je odmenená kontemplovaním jeho veľkosti, ktorá sa neuzatvára sama do seba, ale z nadšením sa odovzdáva Bohu. Rozlišovacím znakom Bellarmínovej spirituality je živé a osobné vnímanie nesmiernej Božej dobroty, skrze ktoré sa náš svätec skutočne cítil Bohom milovaným synom a ktoré bolo prameňom veľkej radosti, keď sa s pokojom a jednoduchosťou v modlitbe odovzdal kontemplovaniu Boha. Vo svojej knihe De ascensione mentis in Deum – Pozdvihnutie mysle k Bohu, vytvorenej podľa schémy z Itinerária sv. Bonaventúru, hovorí: „Ó, duša, tvojím vzorom je Boh, nekonečná krása, svetlo bez tieňov, jas, ktorý prevyšuje mesiac a slnko. Pozdvihni oči k Bohu, v ktorom sa nachádza pôvod všetkých vecí a z ktorého, ako zo zdroja nekonečnej plodnosti je odvodená takmer nekonečná rôznorodosť vecí. Preto musíš pochopiť: kto nájde Boha, nájde všetko; kto stratí Boha, stratí všetko.“

V tomto texte počuť odozvu slávnej kontemplácie k dosiahnutiu lásky – contemplatio ad amorem obtineundum – z Duchovných cvičení sv. Ignáca. Bellarmín, ktorý žil v okázalej a často nezdravej spoločnosti z konca 16. a začiatku 17. storočia, z tejto kontemplácie odvodzuje praktické aplikácie a premieta do nich situáciu Cirkvi tej doby so živou pastoračnou inšpiráciou. V diele De arte bene moriendi – O umení dobre zomrieť – poukazuje na normu nevyhnutnú k dobrému životu i dobrej smrti – spočívajúcu v častej a dobrej meditácii, v ktorej je potrebné „vyúčtovať“ Bohu svoje konanie a vlastný spôsob života a snažiť sa nezhromažďovať bohatstvá na tomto svete, ale žiť jednoducho a s láskou, a tak si nazhromaždiť bohatstvá v nebi. V diele De genitu columbae – O náreku holubice (v ktorom holubica predstavuje Cirkev) – vyzýva klérus i všetkých veriacich k osobnej a konkrétnej obnove svojho života podľa vzoru Písma a svätcov medzi ktorými cituje obzvlášť sv. Gregora Naziánskeho, sv. Jána Zlatoústeho, sv. Hieronyma a sv. Augustína, ďalej veľkých zakladateľov rehoľných rádov – sv. Benedikta, sv. Dominika a sv. Františka. Bellarmín učí s veľkou jasnosťou a príkladom vlastného života, že neexistuje skutočná reforma Cirkvi, ak sa najskôr neudiala naša osobná reforma a obrátenie nášho srdca.

V Duchovných cvičeniach sv. Ignáca Bellarmín čerpal rady, ako odovzdať hlbokým spôsobom – ale aj jednoduchým ľuďom – krásu mystérií viery: „Ak máš rozum, pochop, že si bol stvorený pre Božiu slávu a pre tvoju večnú spásu. Toto je tvoj cieľ, toto je centrum tvojej duše, toto je poklad tvojho srdca. Preto považuj za skutočné dobro to, čo ťa vedie k tvojmu cieľu a za skutočné zlo to, čo ťa od neho odvádza. Priaznivé či nepriaznivé okolnosti, bohatstvo či chudoba, zdravie či choroba, pocty či potupy, život či smrť... múdry ich nevyhľadáva, ani od nich neuteká kvôli sebe. Sú však dobré a hodnotné, ak prispievajú k Božej sláve a tvojmu večnému šťastiu, na druhej strane sú zlé a odsúdeniahodné, ak tomu zabraňujú“ (De ascensione mentis in Deum, 1).

Nie sú to slová, ktoré vyšli z módy, ale hodné dlhého meditovania, aby orientovali našu cestu na tejto zemi. Pripomínajú nám, že cieľom nášho života je Pán, Boh, ktorý sa nám zjavil v Ježišovi Kristovi, v ktorom On nás neustále povoláva a sľubuje nám spoločenstvo s Ním. Pripomínajú nám dôležitosť dôvery v Pána a obetovania života v službe evanjeliu, v prijatí a prežiarení vierou a modlitbou všetky okolnosti a každé skutky nášho života vždy nasmerované k jednote s Ním. Amen.
Forrás: http://www.tkkbs.sk/
Preklad: Ľubomír Rebek

Megj.: Az általános kihallgatások teljes szövegét ezentúl nem tesszük közzé. Oldalt az "Ajánlott oldalak" között található a "Konferencie Biskupov Slovenska" (Szlovák Püspöki Konferencia) honlapjára mutató link. Ide kattintva olvasható minden héten a teljes szöveg. Sajnos magyarul nem mindig olvashatóak ezek. Csupán a figyelmet hívtuk fel arra, hogy a Szentatya tanítása szlovák nyelven elérhető, az oldalon pedig naprakész információk és elmélkedések találhatók. (Más tollával sem kívánunk ékeskedni....)

Gyémántmise

Ebben az évben van Paskai László bíboros, ny. prímás-érsek pappá szentelésének 60. évfordulója. A gyémántmisés Bíboros úr ünnepi szentmisén ad hálát Istennek az esztergomi bazilikában március 5-én 10:30-kor.
1927. május 8-án született Szegeden. Szülei Paskai Ádám és Ördög Mária voltak. Szegeden a piaristáknál tanult, 1945-ben érettségizett. Belépett a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett ferences rendtartományba, ahol 1949-ben tett fogadalmat. Rendi neve: Pacifik. Filozófiai és teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, a rend szétszórása után a Budapesti Hittudományi Akadémián tanult. 1952-ben szerzett teológiai doktori címet.
Pappá 1951. március 3-án szentelték. 1952 és 1955 között püspöki szertartó Szegeden, 1955-től 1965-ig filozófiai tanár, prefektus, spirituális. 1965–1969 között a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, 1973–tól 1978-ig rektora. 1965-től a Hittudományi Akadémia megbízott előadója, 1967–1978 között a filozófia tanszék vezetője.
1978. március 2-án Bavagalianai címzetes püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá nevezték ki. 1978. április 5-én szentelték püspökké. 1979. március 31-től 1982. április 5-ig veszprémi megyéspüspök, ezt követően 1987. március 3-áig Ijjas József mellett kalocsai koadjutor érsek. 1986. júliusától 1990. szeptemberéig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. 1987. március 3-tól esztergomi, az egyházmegyék átszervezése folytán 1993-tól esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása. 1988. június 28-án a pápa bíborosi rangra emelte, címtemploma – elődjéhez, Lékai Lászlóhoz hasonlóan – Rómában a falakon kívüli Szent Teréz-templom (S. Teresa al Corso d'Italia).
75. életévét elérve benyújtotta lemondását, melyet II. János Pál pápa elfogadott. 2003. január 11-ig a főegyházmegye adminisztrátora volt, jelenleg Esztergomban él a papi otthonban. 2008. október 23-án Esztergom Díszpolgárává választották.
Jelmondata: In virtute Spiritus! A Lélek erejében!
Imádkozzunk nyugalmazott Főpásztorunkért, hogy Isten tartsa meg jó egészségben továbbra is!
2007-ben 80. születésnapja alkalmából készült vele egy interjú, melyet ide kattintva elolvashat!

2011. február 23., szerda

A tengeri állatok királya

A kereszténységtől nem áll távol az, hogy a teremtett világból jelképeket alkosson. Ez szükséges, hiszen Isten misztériumait nem tudjuk egészen felfogni, csupán megközelíteni. Jézus Krisztus emberségét és istenségét hisszük, de logikusan megmagyarázni nem tudjuk, mert „Isten titkai kifürkészhetetlenek”. Az örökkévalóságban viszont mindent világosan és egyértelműen fogunk tudni – természetesen azt, ami örök boldogságunkhoz feltétlenül szükséges lesz...
A sokak számára olya kedves delfinről essék szó. Az ókori képábrázolásokon sokszor látható halakkal együtt, és néha még a tengeri kígyó (sárkány) is felbukkan. A delfint emberbarátnak tartották, amely a hajótöröttek segítségére siet, a halászok segítője, az elhunytak lelkeinek kísérőjeként királyi hal. Aesopus meséjében az oroszlán ezt mondja a delfinnek: „Te a tenger állatai fölött uralkodsz, én a szárazföldiek fölött”. A tengeri istenek kíséretéhez tartozott, a habokból született Aphroditééhez is. Muzikálisnak tartották a delfint, így Apollón kíséretében is szerepel. A szarkofán ábrázolt delfin jelentése: jó utat kívántak vele az eltávozott léleknek a túlvilágra. Később csupán a túlvilágot jelentő hullámvonal maradt meg ábrázolásként.
„Az 5. században már feltűnik keresztény képábrázolásokon is delfin!”- állítja Vanyó László. Látható keresztelő medence belső oldalán, fölötte az A és Ω, és a XP jel, a Lélek-galamb. A medence alján, a delfin alatt három hal, nyilván a megkereszteltek jelképei.
A Sant’ Apollinare Nuovo 6. századból származó egyik mozaikján (Ravenna) látható Péter és András apostolok meghívása. Jézus felszólítja a két halászt, hogy hagyják ott mesterségüket, és legyenek tanítványai. „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket” – mondja nekik (Mt 4,18-20). A hallal teli háló mellett látható egy delfin, mely nyilván az apostolt tevékenységében segítő Krisztust jelenti.
A hal keresztény szimbolikájához még annyi hozzátartozik, hogy annak szeme mindig nyitva van, nem alszik, nem pislog. Állandóan ébren van. A halszemet kapcsolatba hozták az örök élettel is. Ebből a szempontból is alkalmas lett a Krisztus-szimbólumnak, de a megváltott emberi létjelzésére is.
Nézzünk néhány idézetet a témával kapcsolatban:
Tertullianus így fogalmaz: „Mi halacskák a vízben születtünk”. Szent Ambrus ezt mondja: Rajtad áll, hogy a kegyelem által a vizek újjá szüljenek, amint újjá szülik a többi élőlényt is a földi életre.”
Szent Kürillosz egyik katekézisében pedig ezt írja: „Jézus kifog téged a horoggal, nem azért, hogy megöljön, hanem azért, hogy a halál által életet adjon neked.” De hasonló Alexandiriai Kelemen Krisztus-himnusza is:
„Megváltást remélő,
Halandók halásza;
Szennyes tengerárban,
Ellenség-hullámban
Boldogító élettel
Minket hívogató
Tiszta szép Halunk.” – Ladocsi Gáspár fordítása.
Gondojunk keresztségünkre, és adjunk hálát Istennek szüleinkért, akik minket, „kis halacskákat” megkereszteltettek a vízzel, hogy örök életet nyerjünk Krisztusban, aki megmenti életünket, akár a delfin...

2011. február 22., kedd

Képek

Szent Péter székfoglalásának ünnepén néhány képet teszünk közzé, melyeken a római Szent Péter tér látható, valamint az ünnephez kapcsolódó képek...
















Posolstvo pápeža Benedikta XVI. na Pôstne obdobie 2011

Vatikán (22. februára, RV) – „S Kristom ste pochovaní v krste, s ním ste aj vzkriesení“ – táto parafráza 12. verša 2. kapitoly Listu Kolosanom je mottom Posolstva pápeža Benedikta XVI. na Pôstne obdobie 2011. Obsah dokumentu predstavil dnes v sídle Tlačovej kancelárie Vatikánu predseda Pápežskej rady Cor Unum kardinál Robert Sarah.
Pôstny čas, ktorý nás privádza k sláveniu Veľkej noci, je pre Cirkev veľmi cenným a dôležitým liturgickým obdobím, čítame v úvode dnes zverejneného pôstneho posolstva. Následne sa Svätý Otec pozastavuje nad sviatosťou krstu v listoch sv. Pavla:
„Svätý Pavol vo svojich listoch opakovane pripomína jedinečné zjednotenie s Božím Synom, ktoré sa uskutočnilo v tomto kúpeli. Skutočnosť, že vo väčšine prípadov krst prijímajú deti, jasne poukazuje na to, že je to dar od Boha, nikto si nezaslúži večný život vlastnými silami. Božie milosrdenstvo, ktoré sníma hriechy a umožňuje nám žiť v našom vlastnom živote zmýšľanie «rovnaké ako zmýšľanie Ježiša Krista» (porov. Fil 2,5), bolo človeku dané zadarmo.“
Čo by mohlo byť vhodnejšou prípravou na slávenie Veľkej noci a Vzkriesenia Pána - najradostnejších a slávnostných obradov liturgického roka – ak to chcem brať vážne - ako nechať sa viesť Božím slovom? - Pýta sa Svätý Otec v ďalšej časti posolstva a ponúka exegézu liturgických čítaní jednotlivých nedieľ Pôstneho obdobia.
„Stručne povedané, cesta pokánia, počas ktorej sme vyzvaní ku kontemplácii tajomstva kríža, je «pripodobňovaním sa k smrti Krista» (Flp 3, 10), aby sa uskutočnila hlboká premena nášho života. Nechajme sa premieňať pôsobením Ducha Svätého ako svätý Pavol na ceste do Damasku, rozhodne orientovať náš život podľa vôle Božej, oslobodiť sa od sebectva, prekonať inštinkt ovládania ostatných a tešiť sa z Kristovej lásky.“
TK KBS

A pápai primátus

HERMANN J. POTTMEYER 1934-ben született, filozófiai és teológiai tanulmányait Münsterben és Rómában végezte, Rómában szentelték pappá 1960-ban. 1974–2000 között a fundamentális teológia professzora a bochumi egyetemen, több alkalommal volt vendégprofesszora az Egyesült Államokban és Rómában. 1980–2000-ben a Német Püspöki Kar hittani bizottság tanácsadója, 1992–2004-ben a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja. Számos könyvében és tanulmányában főleg a II. Vatikáni zsinat teológiájával foglalkozott.
A szerző írását "A pápai primátus az I. Vatikánumtól XVI. Benedekig" címmel ide kattintva elolvashatja.

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe

Az apostolok az Egyház életének és szervezetének fontos pillérei. A mi hitünk elsősorban a kinyilatkoztatásra épül, mely Jézus életével ért véget, és az apostolok szilárd hitére. Az apostolok részesei voltak a megváltás művének, betekintést nyertek a mennyei misztériumokba, valamint küldetést és vezető feladatot kaptak közvetlenül Jézus Krisztustól. Az ő tudásuk közvetlenül tőle származik, hiszen őt hallgatták.
Jézus Krisztus szándéka volt a "Cathedra Petri" is, azaz Péter elsőbbsége az apostolok és minden keresztény között. Pétert rendelte saját Egyházának földi fejévé, hogy "amíg ő nincs velünk", addig ő és utódai vezessék a rá bízott nyájat. Ennek a nyájnak pedig szüksége van tanítóra és pásztorra, hiszen a "sötétben tévelyeg"...

Péter apostol  megbízatása
Egy napon Jézus az apostolokkal beszélgetett. Feltett nekik egy kérdést: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát? - Így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik más prófétának. Ezután Jézus az ő véleményükre volt kíváncsi: "Hát ti mit mondtok, ki vagyok?" - Péter válaszolt: "Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Erre Jézus válaszolt neki: "Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. - Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus" (Mt 16,13-20; részben Lk 9,18-22 és Mk 8,27-30).
Ez az elbeszélés két alapvetően fontos elemet tartalmaz. Mindenekelőtt Jézus istenségének elismerését, amit Péter mondott ki a tizenkét apostol nevében. Nem ez volt az első eset, amikor istenségét imádták, hanem például korábban a vihar lecsendesítése után "térdre hullottak előtte és megvallották: Valóban Isten Fia vagy!" (Mt 14,33). A péteri feladat tehát (és az apostolutódok feladata) elsősorban az, hogy Isten népét Jézus Krisztus imádására ösztönözzék, mely elsősorban a liturgiában valósulhat meg. "Leborulva áldlak, láthatatlan istenség...." (SzVU 119)
Az apostolok kapják a feladatot, hogy a messiási titkot továbbadják - de nem azonnal. És nem is most, amikor egy csaknem pogány vidéken tartózkodnak, ahol sok zsidó lelki-szellemi zűrzavarban él. Még nekik is mélyebbre kell menniük ebben a felismerésben, mielőtt képesek lennének másokkal is megértetni. Ezért parancsol nekik Jézus hallgatást. Jézus Krisztus létének hirdetése alapos felkészültséget követel meg, hiszen a pogány és hitetlen ember, vagy a hívő, aki nem lát tisztán, számos kérdéssel és kétséggel nézhet szembe. Azokra pedig meg kell tudni felelni. Péter széke és az apostolok testülete tehát nem működhet megfelelő felkészültség nélkül - pontosabban nagyobb a felelősségük annál, mintsem a puszta tényeket hirdetni.
A másik fontos elem a szövegben Péter fölszentelése az eljövendő Egyház fejévé. A Péter név jelentése szikla, kő, arámul "Kéfás"-nak hangzik. Ez a rendíthetetlen férfiú, ez a biztonságos szikla lesz hivatott Krisztus Egyházát hordozni. Ez a mondat igazolja a pápa tekintélyét is.
Péter trónja a törökországi Antakya-ban
A kulcsokra való utalás erősen semita jellegű. Még ma is van az arab országokban olyan háztulajdonos, aki saját fontosságát hangsúlyozva két nagy kulcsot akaszt vállára; Izajásnál pedig olvassuk (22,22), hogy a király házának udvarmestere a vállán hordja Dávid házának kulcsait, s hogy "amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja".
Péter apostolt megerősíti Jézus Krisztus abban, amit róla mondott, amikor Messiásnak jelentette ki. Bejelenti egyben, hogy ő, Péter lesz a keresztények közösségének a feje. Ezek az igazán hűségesek (az apostolok), akik Jézussal maradtak akkor is, amikor az élet kenyeréről mondott beszéd eltávolította tőle a hallgatóság felületes részét (Jn 6,68), megérdemelték, hogy megismerjék a messiási titok legmélyebb részét is.
Milyen érdekes az ünnep liturgikus ideje is: ugyanis ettől a momentumtól kezdve "Jézus azon volt, hogy tanítványait előkészítse rá: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad" (Mt 16,21-23; Mk 8,31-33; Lk 9,22). Ez a szenvedés első bejelntése. És tudjuk, hogy most, a liturgikus évben is igen közel vagyunk a nagyböjthöz, a nagyhéthez, melyben Jézus szenvedésének emlékét elevenítjük föl. És Péter kétkedése, tagadása is ezekben az eseményekben történik majd...
A pápai primátus (elsőség), és a mindenkori pápa az apostolok hitén kell hogy álljon. Milyen érdekes összefüggés található az előbb idézett szentírási szakasz és a jelenlegi pápa között. Még főpapok, tudósok is ellene beszélnek és ténykednek (ld. a német nyelvterület liberális professzorai és püspökeinek legutóbbi támadása). Tartott már katekéziseket az apostolokról, egyházatyákról is, mely könyv formájában is megjelent - magyarul is. A szentekről minden elmélkedése során beszél, vagy idéz tőlük. Ezzel ad mintát minden keresztény számára, hogy a Jézus Krisztusban való hit az apostolok hite, akik kitartottak még emberi gyengeségeik ellenére is a Messiás győzelmének hirdetésében. Minden kereszténynek az apostolokhoz és szentekhez kell hasonulniuk, akik valamit felfogtak Isten misztériumaiból, életükkel hirdették, és amikor elestek, újra fel tudtak állni, és tovább haladtak a krisztusi úton...

XVI. Benedek a pápai primátusról
A Szentatya 2008. máricius 5-én, a szokásos szerdai kihallgatáson a pápai primátusról beszélt. Gondolatait Nagy Szent Leó pápa alakjához fűzte. „Valóban az egyik legnagyobb pápa volt, aki valaha is megtisztelte a Római széket, nagymértékben hozzájárulva ahhoz, hogy megerősítse annak tekintélyét” - mondta a pápa.
Róma első püspöke volt, aki a Leó nevet vette fel (ezután még 12 pápa). Az első pápa volt, akinek prédikációi ránk maradtak: mintegy 100 szentbeszédet és 150 levelet hagyott ránk. Ezeknek témái ma is időszerűek. Nagy gondot fordított híveire, valamint a különböző helyi egyházak közötti szeretetközösségre és szükségleteikre. Fáradhatatlanul támogatta és előmozdította a római primátus kérdését, Péter apostol hiteles utódjának vallva magát. Ékesszólóan megvédte a 451-es kalkedóniai zsinatra írt levelében Jézus isteni és emberi természetét, szemben az eretnekkel, akik tagadták Isten Fiának emberségét. A zsinati atyák egyöntetűen így kiáltottak fel: „Péter szólt Leó által!''
Nagy Szent Leó 461-ben halt meg, 21 évi pápaság után. Nehéz időkben uralkodott, amikor a barbárok betörései válságba sodorták a polgári hatóságokat. Ezeket sok esetben a vallási vezetők helyettesítették. Mindkét tekintélyt óvatosan, de szilárdan gyakorolta az ötödik században élt pápa. A béke embere volt, aki a zűrzavaros kor ellenére hatékonyan hirdette az evangéliumot, a liturgiát összekapcsolta a keresztények mindennapi életével.
Nagy Szent Leó megtanította híveinek, hogy a keresztény liturgia nem a múlt eseményeinek emléke, hanem olyan láthatatlan valóságok megjelenítése, amelyek jelen vannak mindnyájunk életében. Azt tanította, hogy a hitben tanuljuk meg a szeretetet. Tanuljuk tehát meg Nagy Szent Leó pápától, hogy higgyünk Krisztusban, a valóságos Istenben és valóságos Emberben, és ezt a hitet valósítsuk meg napról napra a testvéreink iránti szeretetben, törekedve a békére – mondta katekézisében a Szentatya.

Elmélkedéshez hallgassa meg Giovanni Pierluigi da Palestrina "Tu es Petrus" című művét:

2011. február 21., hétfő

Szent jelek III.

Sorozatunk mai részében tovább haladunk a testi kifejezésformákban, de átlépünk a liturgikus tér részeinek taglalására.
A mellverés
Lukács evangéliuma (18,9-14) szerint a megalázkodás jelképes mozdulata és a méltatlanságot, bűnösséget fejezi ki. Visszavezethető az ókori Egyiptomra is, ahol ugyanis a fogadalomtételkor volt használatos: amikor az "ego" szó elhangzott, verték a mellüket.
A tudatosság ebben a gesztusban is nélkülözhetetlen. Nem lehet a "meakulpázás" szedett-vedett, annak is méltóságteljesnek kell lennie, hogy átérezzük jelentőségét.
Jézus Krisztus bűnbánatra szólít fel minket, és ennek egyik jele a mellverés a szentmise bűnbánati liturgiájában. "Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem!" - mondjuk. Ez a megvallás alázatra indít, és elismerjük Isten előtt, hogy bűnösként állunk előtte, de mégis kérjük végtelen kegyelmét, mert éppen ezért rászorulunk.
Guardini így fogalmaz: "A meakulpázás fölemeli az embert, hogy állást foglaljon önmagáért önmaga ellen. Úgy gondol magára, ahogyan azt a Teremtő akarja."

A csók
A hívek számára egy látható jel ez, amit ők ugyan nem gyakorolnak a misén, de a papot látják, amikor csókkal illeti az oltárt, vagy az evangéliumos könyvet. Használatos a békecsók is papok között a liturgiában.
A csók a bensőséges kapcsolat kifejező- és cselekvő mozdulata. Intim volta miatt azonban a csók már nagyon korán csak jelzésszerű lett, ami megmutatkozik például abban, hogy csók helyett a Pax-táblát használják, vagy átváltozik (jelképes) öleléssé. A pap és Jézus Krisztus közötti "szerelem" kifejezése, az önátadásé, melyet a pap gyakorol.
Az utóbbi évtizedekben a békecsók átlalánosabbá vált módja a kézfogás. A hívők kiengesztelődésük jeleként egyenként fognak kezet a mellettük állókkal (XVI. Benedek pápa külön felhívja a figyelmet, hogy jelképessége miatt korlátozódjék csak a mellettünk állókra - nem "haverkodó" aktus ez.) A közös kézfogás (már a Miatyánk alatt) ennek már túlzott formája, melynek használatával ugyancsak eltompulhat az eredeti jelentés.

Elérkeztünk tehát a liturgikus térhez. Mircea Eliade írja: "A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől." (A szent és a profán) Az ember, amikor betér a templomba imádkozni, elhagyja a világ gondjait, leteszi Isten lába elé - bűneit és örömeit. Átlép a szent térbe, ahol Istennel valóságosan találkozik.
A tér, amelyben az ember lakik, személyiségének legközvetlenebb kifejezési formája. Minél inkább "belakja" (Guardini), annál inkább reálszimbóluma annak a térnek, amelyben él.
Az őskeresztények a liturgiát magánházaknál ünnepelték. Azonban hamar kialakultak az erre a célra fenntartott épületek.

A lépcső
Guardini így fogalmaz: "A lépcsőnek se szeri se száma: annyiszor léptél már rája. Érezted-e, hogy ilyenkor végbement valami benned? Valami finom és halkan sejthető érzés... Ha lépcsőre fellépünk, nemcsak a lábunk, de egész valónk is fellép. Lelkileg, szellemileg is emelkedünk. És tesszük ezt azzal a gondolattal, hogy benne sejtjük a föllendülést... lépésünket a végtelen magasságba, hol minden erős és tökéletes... lépésünket a mennyországba, hol Urunk Teremtőnk, Istenünk lakik."
Istenhez való közeledésünk által őszintébbek, jobbak leszünk. Elhagyjuk a tisztátalanságot, hitványságot és rosszaságot. Ami fent van, az nemessé tesz.
A templom szentélyéig számos lépcső vezet. A kapuhoz lépcsőn megyünk, a szentélybe is lépcső vezet, de a tabernákulumig is még több lépcső vezet. Isten mondta Mózesnek: "Oldd le lábadról sarudat: mert a hely, amelyen állsz, szent föld." Az oltár az örökkévalóság földje. A görög katolikusoknál például nem léphet be a szentélybe akárki...

A templomajtó
A templomajtón való áthaladás, belépés érezteti, hogy valamit kint hagyunk, és valahová belépünk. Kint a világ van, mely szép is, de bűnös is. A templomajtón belépve pedig eljutunk a béke és az örökkévalóság világába. Itt minden az Istené, az ő műve, minden őt hirdeti: nagyságát, végtelenségét, mindenhatóságát...
Az ajtó - ha beszélni tudna - ezt üzeni: Hagyjál kint mindent, ami nem a templomhoz való. Ugyanakkor hívogat is, hogy tegyük le Isten elé mindazt, ami aggaszt, gyötör minket, de azt is köszönjük meg, ami jó történt velünk.

Egy érdekes írást olvashat a liturgikus térrel kapcsolatban itt.

2011. február 20., vasárnap

Csoda Sydneyben

Egy hároméves kislányt elgázolt egy busz Sydneyben. A szülők isteni csodának tartják, hogy a kislány életben maradt. A szülők meggyőződése ugyanakkor, hogy a csoda annak köszönhető, hogy XVI. Benedek pápa ausztráliai látogatása során megáldotta a kislányt, aki akkor még kisbaba volt. A busz négy tonnás, a sofőr pedig az édesapa volt. A lány anyja pedig látta az eseményt. Odarohant a kislányhoz, imádkozott, és az jobban lett azonnal. A gyermekkórház orvosai nem találnak magyarázatot arra, hogy miért nem lett a kislánynak nagyobb baja.

Jézus utánzása a feladat

Ma délben a Szent Péter téren mintegy 25.000 zarándok gyűlt össze, hogy meghallgassa XVI. Benedek pápa tanítását. A pápa mai két fő témája a "megbékélés öröme" és a "szeretet tökéletessége" volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztényeknek Jézus életstílusát kell követni. Szent Ciprián karthágói egyházatyát (200-258)  idézve a pápa hangsúlyozta, hogy Isten apaságára az istengyermeki viselkedéssel kell felelni, amely jó viselkedéssel az Istent dicsőítjük és magasztaljuk.
Aki Jézust magához veszi életében és teljes szívéből szereti, abban egy "új kezdet" születik. Új életformát kell élnünk, amit a szeretet táplál. Isten ugyanis az üdvösségre rendelt minket.
Ha üldöznek is minket, szenvedni kell, a gyűlöletet és bosszút kerülni kell. Imádkozni kell az üldözőkért, hogy elnyerjék a békét és a szabadságot.
Végül a pápa emlékeztetett arra, hogy február 22-én lesz Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe. Krisztus azt a feladatot bízta Péterre (mint elsőnek az apostolok közt), hogy mestere és lelki vezetője legyen Isten népének, akit a mennybe kell emelnie feladatában. "Én ennél fogva buzdítalak tehát titeket, pásztorok, vegyétek fel az "új életstílust", amit Jézus vezetett be, és amit az apostolok különleges feladatként kaptak." - mondta a pápa a papság évének elején írt levelére utalva.
Végül köszöntőjében ismét az evangéliumról szólt: Jézus példát adott nekünk az önzetlen szeretetre és az őszinteségre. Ha imádkozunk ellenségeinkért, akkor válunk igazán a mennyei Atya gyermekeivé. És akkor meglátják őt a földön az emberek is.

A Pápai Évkönyv borítója
Ide kapcsoljuk azt a hírt, hogy Tarcisio Bertone bíboros bemutatta a 2011-es Pápai Évkönyvet február 19-én. Az Évkönyv számos adatot tartalmaz, mely a katolikus Egyházzal kapcsolatos. Összességében elmondható, hogy az utóbbi években növekedés tapasztalható. 2008-ban és 2009-ben 1,3 százalékkal nőtt a katolikusok száma (1 milliárd 181 millió lett így). 2010-ben a pápa 10 új püspöki széket hozott létre, egy Apostoli Exarhátust és egy apostoli vikariátust. Ezzel együtt nőtt a püspökök száma is (5065-re). Az elmúlt tíz évben a papok száma is nőtt 405.178-ról 410.593-ra (2009-es adat). A papok száma Európában csökkent, a legnagyobb növekedés Afrikára jellemző.
38.155 állandó diakónus van. Ezekkel szemben csökkenés tapasztalható a női szerzetesrendekben annak ellenére, hogy Afrikában és Ázsiában a számuk egyre nő.
Az Évkönyv megrendelhető itt.

2011. február 19., szombat

Esőt ad igaznak és gaznak

"Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szemet szemért, és fogat fogért'' [Kiv 21,24]. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szeresd felebarátodat [Lev 19,18] és gyűlöld ellenségedet.'' Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes." (Mt 5,38-48)
A büntető törvény az ellensúlyozás elvére épül: aki kárt okozott, fizessen az általa okozott károsodásért. Az egyéni igazságszolgáltatás legalizálásának tekinthetjük. Jézus idejében ezt a törvényt nem alkalmazták már szigorúan.
Jézus nem a védekezés vagy az egyszerű nem-ellenállás magatartását javasolja, hanem egyenesen a feltétlen megadásét. Annak, aki követi Krisztus tanítását, nem betű szerint kell megvalósítania az általa bemutatott példákat, hanem ezek szellemében kell eljárnia. Nem fizikailag kell odatartani arcunk másik felét az üldözőknek: az a fontos, adjunk lehetőséget az elvetemült embernek, hogy elgondolkodhassék tévedésein. Arculütéseket elszenvedni, átengedni az alsó ruhát annak, aki a felsőt kéri, együtt "sétálni" olyasvalakivel, aki a hatalmat gyakorolja, vagy biztosíték nélkül kölcsönt adni, olyan tettek, amik jól jellemzik a keresztény ember magatartását. Az ember azonban csak akkor cselekszik Krisztus szándéka szerint, ha a jogtalan parancsokat, a rossz bánásmódot és a kárt azért fogadja el, mert szereti azokat, akiktől ezek erednek.
Krisztus tanítványának azok helyett is hordoznia kell a keresztet, akik ezt számára készítik. Nem arról van szó, hogy passzív módon kell elviselnünk a visszaéléseket és tétlennek kell maradnunk az igazságtalansággal, a társadalom rendellenességeivel szemben, hanem legalábbis időlegesen le kell mondanunk minden megtorlásról és esetleg néhány jogunkról is, hogy a hozzánk hasonlóan üdvösségre teremtett társainkat segítsük a megtérés felé.
A keresztény törvény lényege a szeretetben áll, és ezekben az állításokban, miként a hegyi beszéd más részeiben is, ez a gondolat különös módon válik hangsúlyossá.
Az evangélium második része az ellenség iránti szeretetről szól. A Leviták könyve arra kötelezte a zsidót, hogy tanúsítson szeretetet a felebarát iránt. Az embernek távol kell tartania magát a megtorlás lelkületétől, és a megértést, illetve a megbocsátást ki kell terjeszteni a szövegben említett igaztalan módon támadókra is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ember vágyainak és méltóságának egyre jobban megfelelő életfeltételek megteremtésére ösztönző keresztény szeretet nevében jóváhagyjuk az igazságtalanságokat, a visszaéléseket és a zaklatásokat. A "zsarnokot" nem szabad bátorítani, sőt az ő érdekében és testvéreink javára ellent kell neki állni.
Jézus azért halt meg, mert nem engedett az okosság és a józan ész diktálta szavak nyomásának.
Jézus utánzása a keresztény tevékenység egyetlen normája: az egyedüli út, amelyen a farizeusi erkölcsöt felül lehet múlni. Olyan tökéletessé válni, mint az Atya, gyakorlatilag annyit jelent, mint Krisztust utánozni az atyai akaratnak való teljes és hősies alárendelődésében és a testvéreknek való odaadottságban. Az ember Krisztus utánzásával - vagyis a felebaráti szeretet gyakorlásával és a hegyi beszédben meghirdetett program egészének elfogadásával - válik olyan tökéletessé, mint az Atya.
Isten mindenkit az üdvösségre szánt, azt is, aki később a szabad akaratából eltért a rossz útra, vagy nem a jót választotta. Az igaz és a gaz egyaránt meg van hívva az üdvösségre, de mivel közösségi lények vagyunk, kötelességünk ebben segíteni is egymást.

2011. február 17., csütörtök

Generálna audiencia

Tegnap hírt adtunk XVI. Benedek pápa szerdai katekéziséről. Ez ugyan magyarul még sehol nem olvasható teljes terjedelmében, de szlovákul igen. Mivel olvasóink többsége tud szlovák nyelven, ezért közöljük most mi is, a forrást megjelölve.

Drahí bratia a sestry!
Pred dvomi týždňami som hovoril o významnej osobnosti španielskej mystiky - Terézii Ježišovej. Dnes by som chcel predstaviť ďalšieho dôležitého svätca z tejto krajiny, duchovného priateľa sv. Terézie, a tiež reformátora – spolu s ňou – karmelitánskej rodiny: sv. Jána z Kríža, vyhláseného za Učiteľa Cirkvi pápežom Piom XI. v roku 1926 a podľa tradície nazývaného aj Doctor mysticus, „Mystický učiteľ“.

Ján z Kríža sa narodil v roku 1542 v malej dedinke Fontiveros, neďaleko Avily, v Starej Kastílii, Gonzalovi de Yepes a Cataline Alvarezovej. Rodina bola chudobná, jeho otec pracoval ako prostý tkáč hodvábnych látok. Hoci pochádzal z jedného z toledských šľachtických rodov, rodičia ho vyhnali a vydedili, pretože sa oženil s Catalinou. Ján prišiel o otca ako deväťročný, žil s jeho matkou a bratom Franciscom v Medine del Campo, neďaleko obchodného a kultúrneho centra Valladolid. Tu navštevoval „Colegio de los Doctrinos“ a zároveň vypomáhal s jednoduchými prácami u mníšok z kláštora a kostola Magdalény. Potom, vďaka jeho vlastnostiam a výsledkom v jeho štúdiách, bol najskôr prijatý ako ošetrovateľ v Nemocnici nepoškvrneného počatia, potom do Kolégia jezuitov, ktoré bolo práve založené v Medine del Campo: Ján sem prišiel ako osemnásťročný a tri roky tu študoval humanitné vedy, rétoriku a klasické jazyky. Na konci formácie si bol istý, že jeho povolaním má byť rehoľný život a cítil, že – spomedzi viacerých kláštorov v Medine – je povolaný do Karmelu.

V lete roka 1563 začal noviciát u miestnych karmelitánov prijímajúc rehoľné meno Matej. V nasledujúcom roku bol prijatý na prestížnu Univerzite v Salamanke, kde študoval tri roky umenia a filozofiu. V roku 1567 bol vysvätený na kňaza a vrátil sa do Mediny del Campo celebrovať svoju primičnú svätú omšu, obklopený náklonnosťou členov svojej rodiny. Práve tu došlo k prvému stretnutiu medzi Jánom a Teréziou Ježišovou. Stretnutie bolo rozhodujúcim pre oboch: Terézia mu predostrela svoj plán reformy Karmelitánskeho rádu a aj mužskej vetvy a Jánovi dokonca navrhla, aby sa k nej pridal „na väčšiu Božiu slávu“; mladý kňaz bol fascinovaný myšlienkami Terézie a stal sa veľkým podporovateľom jej plánu. Obaja pracovali spolu niekoľko mesiacov, zdieľali svoje nápady a návrhy, ako otvoriť prvý konvent bosých karmelitánov tak rýchlo, ako je možné: to sa udialo 28. decembra 1568 v Duruele, na opustenom mieste v provincii Avila. S Jánom vytvorili túto prvú zreformovanú komunitu ďalší traja spolubratia. Pri obnovovaní svojich rehoľných sľubov podľa Pôvodnej regule, všetci štyria prijali nové mená: Ján si vybral prívlastok „z Kríža“, a tak bude aj neskôr všeobecne známy. Na konci roka 1572, na žiadosť sv. Terézie, sa stal spovedníkom a vikárom Kláštora Vtelenia v Avile, v ktorom svätica bola predstavenou. Boli to roky úzkej spolupráce a duchovného priateľstva, ktoré obohatili oboch. Z tohto obdobia pochádzajú aj najdôležitejšie diela Terézie a prvé spisy Jána.

Priľnutie ku karmelitánskej reforme nebolo jednoduché a stálo Jána veľké ťažkosti. Najtraumatickejšou epizódou bol – v roku 1577 – jeho únos a uväznenie v Konvente karmelitánov prastarej poslušnosti v Tolede kvôli nespravodlivému obvineniu. Svätec zostal niekoľko mesiacov uväznený, podrobený fyzickému i morálnemu strádaniu. Tu vytvoril – spolu s inými básňami – slávny Duchovný spev. Nakoniec sa mu – v noci zo 16. na 17. augusta 1578 – podarilo utiecť veľmi dobrodružným spôsobom a utiahnuť sa nakoniec do kláštora bosých karmelitánok. Sv. Terézia a zreformovaní spoločníci s veľkou radosťou oslavovali jeho oslobodenie. Po krátkom čase zotavenia Ján odišiel do Andalúzie, kde prežil 10 rokov v rôznych kláštoroch, predovšetkým v Granade. Prijímal stále dôležitejšie úlohy v ráde, až sa stal vikárom provincie. Zároveň dokončil písanie svojich duchovných traktátov. Potom sa vrátil do rodnej zeme a ako člen generálnej rady tereziánskej rehoľnej rodiny požíval plnú jurisdikčnú autonómiu. V roku 1591 bol zbavený všetkých povinností a pripravoval sa na založenie novej provincie v Mexiku. Kým sa pripravoval na dlhú cestu s desiatimi spolubratmi, utiahol sa do opusteného konventu blízko Jaén, kde vážne ochorel. Ján čelil enormnému utrpeniu s príkladným pokojom a trpezlivosťou. Zomrel v noci z 13. na 14. decembra 1591, zatiaľ čo sa jeho spolubratia modlili ranné chvály. Rozlúčil sa s nimi slovami: „Dnes idem spievať liturgiu hodín do neba“. Jeho telesné pozostatky boli prenesené do Segovie. Bol blahorečený Klementom X. v roku 1675 a svätorečený Benediktom XIII. v roku 1726.

Ján je považovaný za jedného z najdôležitejších lyrických básnikov španielskej literatúry. Jeho najvýznamnejšie diela sú tieto štyri: Výstup na horu Karmel, Temná noc, Duchovný spev a Živý plameň lásky.

V Duchovnom speve sv. Ján predstavuje cestu očisťovania duše, čiže postupné radostné uchopenie Boha, zatiaľ čo duša pociťuje, že miluje Boha tou istou láskou, ktorou je ona Ním milovaná. Živý plameň lásky napreduje v tejto perspektíve bližšie opisujúc stav jednoty s Bohom, ktorý postupne pretvára dušu. Obraz používaný Jánom je vždy oheň: ako oheň – ktorý čím viac horí a stravuje drevo a tým sa stáva žiarivým, ba dokonca plameňom – tak Duch Svätý, ktorý počas temnej noci očisťuje a obmýva dušu, postupom času ju prežaruje a ohrieva, ako by bol plameňom. Život duše je neustálym sviatkom Ducha Svätého, ktorý dovoľuje uvidieť slávu zjednotenia s Bohom vo večnosti.

Výstup na horu Karmel predstavuje duchovnú cestu s ohľadom na postupné očisťovanie duše, ktoré je potrebné k dosiahnutiu vrcholu kresťanskej dokonalosti, symbolizovanej vrcholom hory Karmel. Toto očisťovanie je ponúknuté ako cesta, ktorú človek má prejsť spolupracujúc s Božím konaním, aby mohla byť duša oslobodená od každého priľnutia alebo citu, ktoré by boli v protiklade s Božou vôľou. Očistenie, ktoré k dosiahnutiu jednoty lásky s Bohom musí byť totálne, začína očisťovaním zmyslov a pokračuje troma teologálnymi čnosťami: vierou, nádejou a láskou, ktoré očisťujú zmýšľanie, pamäť a vôľu. Temná noc opisuje pasívny aspekt tohto procesu očisťovania duše, spočívajúci v Božom zásahu. Ľudské úsilie je vskutku neschopné samo dosiahnuť až ku najhlbším koreňom zlých náklonností a zvykov osoby: môže ich iba zmierniť, ale nie úplne ich vykoreniť. K tomu je nevyhnutný mimoriadny Boží zásah, ktorý radikálne očisťuje ducha a pripravuje ho k jednote lásky s Ním. Sv. Ján definuje toto očisťovanie ako „pasívne“, pretože – hoci dušou prijaté – je realizované mysterióznym konaním Ducha Svätého, ktorý ako ohnivý plameň strávi každú nečistotu. V tomto stave je duša podrobená všetkým druhom skúšok, akoby sa nachádzala práve v temnej noci.

Tieto myšlienky z najvýznamnejších svätcových diel nám pomáhajú priblížiť sa k vrcholom jeho rozsiahleho a hlbokého mystického učenia, ktorého cieľom je opísať bezpečnú cestu, ako dosiahnuť svätosť, stav dokonalosti, ku ktorému Boh povoláva všetkých nás. Podľa Jána z Kríža všetko to, čo existuje, všetko, čo vytvoril Boh, je dobré. Skrze stvorenstvo môžeme dospieť k objaveniu Toho, ktorý v ňom zanechal svoju stopu. Viera však je jediným zdrojom darovaným človeku k spoznaniu Boha takého, aký on je sám v sebe ako Boh jediný a zároveň v troch osobách. Všetko to, čo Boh chcel zjaviť človeku, povedal v Ježišovi Kristovi, vo svojom Slove, ktoré sa stalo telom. Ježiš Kristus je jedinou a definitívnou cestou k Otcovi (porov. Jn 14,6). Akákoľvek stvorená vec je ničím v porovnaní s Bohom a bez neho nemá žiadnu cenu: v dôsledku toho, k dosiahnutiu Božej dokonalej lásky sa každá iná láska musí v Kristovi pretvoriť na Božiu lásku. Odtiaľto pochádza nástojčivosť sv. Jána z Kríža o nevyhnutnosti očisťovania a vnútorného vyprázdnenia pre pretvorenie sa v Boha, čo je jediným cieľom dokonalosti. Toto očisťovanie nespočíva v jednoduchom fyzickom zrieknutí sa vecí alebo ich používania; to, čo robí dušu čistou a slobodnou, je odstránenie akejkoľvek nesprávnej závislosti na veciach. Všetko musí byť usporiadané s Bohom ako centrom a cieľom života. Dlhý a namáhavý proces očisťovania samozrejme vyžaduje osobné úsilie, no skutočným protagonistom je Boh: všetko to, čo človek môže urobiť je „pripraviť sa“, byť otvoreným Božiemu konaniu a neklásť mu prekážky. Žijúc teologálne čnosti sa človek pozdvihuje a dáva hodnotu svojmu úsiliu. Rytmus rastu viery, nádeje a lásky napreduje ruka v ruke s dielom očisťovania a postupným zjednotením sa s Bohom až k pretvoreniu sa v
Neho. Keď sa dospeje k tomuto cieľu, duša sa ponorí do samotného trojičného života. Sv. Ján hovorí, že duša dospeje k milovaniu Boha tou istou láskou, akou On ju miluje, pretože ju miluje v Duchu Svätom. Hľa, prečo Doctor mysticus tvrdí, že neexistuje skutočná jednota lásky s Bohom, ktorá nevyvrcholí v trojičnej jednote. V tomto najvyššom stave svätá duša poznáva všetko v Bohu a nemusí už ďalej prechádzať skrze stvorené veci, aby sa dostala ku Nemu. Duša sa cíti zaplavená Božou láskou a úplne sa z nej teší.

Drahí bratia a sestry, na koniec zostáva ešte otázka: tento svätý – s jeho vysokou mystikou, s touto cestou k vrcholom dokonalosti – má čo povedať aj nám normálnym kresťanom, ktorí žijú v okolnostiach dnešného sveta, alebo je príkladom a modelom iba pre niekoľko pár vyvolených duší, ktorí sú reálne schopní viesť takýto život očisťovania a mystického výstupu? Pre nájdenie odpovede musíme predovšetkým pamätať na to, že život sv. Jána z Kríža nebol „lietaním v mystických oblakoch“, ale bol to veľmi tvrdý život – praktický a konkrétny. Či už bol reformátorom rádu, keďže sa stretol s množstvom odporu, alebo ako predstaveným provincie, alebo uväznený svojimi spolubratmi a podrobený neuveriteľným osočovaniam a fyzickým trestom. Bol to ťažký život, no práve počas mesiacov strávených vo väzení napísal svoje najkrajšie diela. A tak môžeme pochopiť, že cesta s Kristom nie je ďalšou ťažkosťou na už dosť ťažkom jarme našich životov. Nie je niečím, čo by urobilo ešte ťažším toto jarmo, ale je to niečo úplne odlišné, je to svetlo a sila, ktorá nám pomáha niesť toto jarmo. Ak človek nájde v sebe veľkú lásku, táto mu dáva akoby krídla a oveľa jednoduchšie znáša všetky ťažkosti života, pretože nesie v sebe toto veľké svetlo; toto je viera: byť milovaný Bohom a nechať sa milovať Bohom v Kristovi Ježišovi. Toto „nechať sa milovať“ je svetlom, ktoré nám pomáha niesť jarmo každého dňa. A svätosť nie je naším dielom, ktoré by bolo veľmi zložité. Spočíva práve v tomto otvorení sa: otvoriť okná našej duše, aby Božie svetlo mohlo vstúpiť, nezabudnúť na Boha, pretože práve v otvorení sa jeho svetlu nájdeme silu a radosť vykúpených. Modlime sa k Pánovi, aby nám pomáhal dosiahnuť túto svätosť, nechať sa milovať Bohom, čo je povolaním nás všetkých a skutočným vykúpením.

Preklad: Ľubomír Rebek

Forrás: http://www.tkkbs.sk/

Pap és író

Az Egyház mindig is nagyra értékelte a művészetet, mely által az emberek közelebb kerülhettek Istenhez, és annak misztériumat jobban fölfoghatták segítségükkel, a szép segítségével. Gondoljunk például Antonio Vivaldi, a "vörös pap" műveire, amelyek egy elmélkedő papról tesznek tanúságot. Ján Hollý nevét is talán már sokan hallották. 1785-ben született Borský Mikuláš-ban. Szlovák katolikus pap, író és műfordító volt. Szülei szegény parasztok voltak. Szülőhelyén kívül általános iskolába járt Szakolcán és Pozsonyban is. 1802-1804 között filozófiát tanult Nagyszombatban, majd négy évig teológiát (ekkor még külön volt). Jur Palkovic filozófiaprofesszor volt rá legnagyobb hatással, aki később mecénása lett.
1808-ban szentelték pappá, és hamarosan Pobedim káplánja lett. Rendszeresen járta a természetet, ami lírai költészetére volt hatással. Beteges volt, hiszen nem egyszer viselte azt a vizes ruhát, amelyben (magas vízálláskor) lovat mentett. Hlohovec káplánja lett 1812-ben.
1814-től Madunice plébánosa lett. Szvatoplukról írt verses kötetet, hogy erősítse a szláv nemzeti öntudatot. 1829-ben leégett a plébániája, és a ligetbe menekült. Versei ekkor a reménységet sugározzák, bár némi keserűség érezhető bennük. Égési sérüléseket is szerzett ekkor.
1843-ban Dobrá Voda jelentette számára a nyugalmat. Ide vonult vissza. 1849-ben halt meg.

1835-ben írt eposza a legismertebb művei közé tartozik: a Cirillo-Metodiada.

Ján Hollý:
Cirillo-Metodiada


Spev první

Rastislav, širokovládní ve Slovensku panovňík,
Svím abi súcejšé v kresťanskéj víre opatril
Vicvičeňí, a celú od modlí krajnu očisťil,
Rečňíkov napraví k cárihradskému ze prosbú
Císaru o zbehlích ve slovenčiňe zvestov. Ochotní
Konštantína Michal dává a bratra Metóda.
Rastislav došlích z ňevislovnú príjme radosťú.
I hňeď královskú predním ve Ďevíňe bidlícím
Hosťinu zastrájá; a seďícím u stola bratrom
10
Viprává: kedi v tích kresťanská povstala napred
Víra zemách, kedi zašla. Potom ďál táže sa ešče,
Jak sa Boriš, král Volgárov, ke Kristu obráťil.

Prospevujem, jak viprosení s Cárihradu bratri,
Konštantín a Metód, ku tatranskím došľi Slovákom,
Jak márné po celéj vivráťiľi krajňe modlárstvo,
A všeľikí národ v kresťanskéj pravďe i bozkém
Zákoňe vicvičení spasitelnéj získaľi víre;
Jak též obviňení slavskému a od seba chrámom
Nadstavenému dané povimáhaľi obradu právo.
Než vi blahoslavení, v ňebesách už částku mající,
Slávov apoštolové, prispejťe ku práci, a černú
10
Z misľi vižeňťe šerosť, i horúcí zažňiťe plápol,
Hodňe abich mohel oslavovať vaše pesňami číni!

Tovább...

2011. február 16., szerda

XVI. Benedek pápa mai tanítása

Honlapunkon már írtunk Keresztes Szent Jánosról. Ma délelőtti katekézisén a Szentatya róla beszélt Rómában. A pápa bemutatta a szent életét, és elmondta, hogy a szent találkozott Avilai Nagy Szent Terézzel, amely találkozás létfontosságú volt számára. Vele beszélte meg a kármelita rend reformjait, és a legfontosabbnak ezt tartotta: mindent Isten nagyobb dicsőségére tegyen. A két szent hónapokig dolgozott együtt.
A kármelita rend reformja nem volt könnyű, és János számára nagy fájdalmat jelentett ez - mondja a pápa. 1591. decemberében halt meg Keresztes Szent János, és 1726-ban avatták szentté. A spanyol irodalom egyik legnagyobb lírai költőjének tekintik. A pápa rámutatott négy fő művére: "A spirituális dal", "Élénk szerelem-láng", "A sötét éjszaka", "Kármel hegyére vezető út".
Az első műben János a lélek tisztulásáról ír, és arról a szeretetről, mellyel Isten szeret minket. A második műben az Istennel való átalakulásról ír. A Kármel hegyére csak úgy juthatunk el (a tökéletességre), ha előtte megtisztítjuk szívünket. "A sötét éjszaka" pedig passzív szempontból mutatja be a lelket, hogy Isten képes a lélek megtisztítására egyedül is...
A művek megismerése és a főbb szempontok segítség lehet az életszentség útján előrehaldnunk. Keresztes Szent János szerint minden, ami létezik jó, mert Isten teremtette. De csak az ember kapta meg azt az ajándékot, hogy Isent megismerje - az egy és háromságos Istent. Isten az irántuk való szeretetét Krisztusban mutatta meg. Ő kiüresítette önmagát. Nekünk is szükségünk van az önkiüresítésre és a belső megtisztulásra. Ez a tisztulás nem a fizikai dolgok elutasítása, hanem a függőségtől való mentesség. "Mindent Istenbe, mint az élet központjába kell helyezni" - mondta a pápa.
Nyitottnak kell lenni Istenre, és nem szabad akadályokat állítani elé, amely a lélek szabadságát gátolná.
A pápa köszöntötte az USA-ból érkező diákokat is. Végül a német nyelvű zarádokokat így köszöntötte XVI. Benedek: "Külön köszöntöm az Eisenstadt-i egyházmegye zarándokait, Ägidius Zsifkovics püspök kíséretében. Keresztes Szent János hív minket, hogy egész lényünket, minden örömünket és gondunkat az Úr fényében lássuk, mert vele jutunk fel az Istenben való élethez. Hagyjuk magunkat, hogy Krisztus szeretete formáljon bennünket, ezzel bennünk és általunk működhet. Az életszentség nem privilégium, hanem hivatás és ajándék minden kereszténynek. Isten kegyelme vezessen titeket minden utatokon!"

"Nyomorúságaink világos belátása megszabadít a tetszelgéstől, megtart az igazságban Isten színe előtt, hatására megvalljuk a mennyei Atya irgalmasságát, megmutatja az előttünk álló utat és elvezet a bűnbánat szentségéhez. Komolyan kell vennünk Jézus intelmét, hogy mielőtt az adományt az oltárra visszük, ki kell békülni a testvérrel, és Szent Pál felszólítását, hogy vizsgáljuk meg lelkiismeretünket az Eucharisztia vétele előtt. Ha ezeket elmulasztanánk, az Eucharisztiának egyik nagyon mély dimenzióját hagynánk figyelmen kívül."
Az Eucharisztia éve - Istentiszteleti és szentségi fegyelmi kongregáció, Róma
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...