A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. október 30., kedd

Örökkévaló

Bach zongoraversenyeinek hallgatása közben jutott eszembe az a gondolat, amit Jézus mondott egyszer: „Az én országom nem ebből a világból való.” (Jn 18,36) Most, mindenszentek ünnepére és halottak napjára készülve még aktuálisabb ez a kérdés. Minden katolikus küszködik azzal a gondolattal, mely nem hagyja nyugodni: egyszer Isten elé kell állnunk. Ettől lehet rettegni, félni, de felszólító üzenet is lehet saját üdvösségünk munkálásában. Elsősorban nem azzal az erővel kell harcolnunk, mely múlandó, földi. Nem hatalmaskodókkal kell csatáznunk. Ez értelmetlen és véges. Saját lelkünk üdvössége is elég nagy harcot kíván meg.
Jézus országa örökkévaló. „Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” – mondja Jézus. (Mt 24,35) Mindaz, amit most látunk, ami körbevesz – elmúlik. Viszont más is körbevesz minket, és ez Isten, aki mindenütt jelen van - ő pedig örök. 
Bach zongoraversenyei mintha vigaszt sugallnának, és a végtelenül irgalmas, de egykor minket ítélő Isten megértő tekintetét. Mintha ezt mondaná Isten: megmentelek, de akarod te ezt? Ugyanis ha mi nem akarunk üdvözülni, senki nem fog berángatni minket Isten örökkévaló országába.
Lehetnek hatalmi harcok, lehetünk érdekek kereszttüzében, válhatunk szegénnyé és nincstelenné, de Isten örök. Nem ez a világ fog minket üdvözíteni.
Ez a zene ebből a nem evilági országból sejtet meg valamit – hol lágyan, halkan, hol pedig a szeretet határozottságával.

2012. október 29., hétfő

Egyszerű vers az igazságról - Wass Albert verse

Jézus zsidó volt, Zsidók voltak,
kik fölszegezték a keresztre.
Tanítását reánk hagyta:
emberséges emberekre.

Bár latroké ma a világ
s annak minden rablott pénze,
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre.

Zűrzavar van ma a földön.
Istentelen lopás, csalás.
Ám akik ezt reánk hozták:
azok számára sincs maradás.

Gonosz a gonoszság bére.
Ki szemet vet, gazt arat.
Elpusztul mind a sok hitvány
s csak a becsületes marad.

A derék embert Isten őrzi
s Ő bünteti a bűnöset.
Isten malma lassan őröl,
de felőrli a szemetet.

S lesz Krisztusban békessége
Annak, kinek lelke tiszta.
S mindet, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.

Szeretet s nem gyűlölködés,
tisztesség és nem csalás,
a magvető jó munkájára
ez hoz csak jó aratást.

Tanulj, ember, tanulj, magyar,
az élet ma iskola.
Ki szeretetből levizsgázik,
annak lesz csak jó sora.

A hitványat, mint a pelyvát,
jóféle szél tova fújja,
míg az igazat megőrzi
a Jóisten akarata.

Egyszerű kis versikémet
vidd el, jó szél, szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!

Indító gondolatok



Kötelességünk továbbá böjtölni, és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől, és katolikusoknak kell lennünk. Ezenkívül gyakran be kell térnünk a templomokba s tisztelnünk és becsülnünk kell a klerikusokat, még ha mindjárt bűnösök is, nem annyira önmagukért, mint inkább hivatalukért és Krisztus szentséges testének és vérének szolgálatáért, melyet az oltáron ők mutatnak be, ők érintenek és ők szolgáltatnak ki másoknak. És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki; és egyedül nekik kötelességük kiszolgáltatni, és senki másnak. Assisi Szent Ferenc

2012. október 28., vasárnap

Kultúra, zene, művészet... - programok röviden

- A Magyar Egyházzenei Társaság 2012. november 17-én 10 órától kórustalálkozót tart a Belvárosi Szent Mihály templomban. A téma: Zsoltárok az advent- karácsonyi ünnepkörben. 
- Cézanne és a múlt: kiállítás a Szépművészeti Múzeumban február 17-ig. A kiállítás mintegy nyolcvan-száz Cézanne festményt, rajzot és akvarellt, valamint 16. - 19. századi mesterek harminc-negyven alkotását (festményeket, szobrokat, gipszmásolatokat, metszeteket, illusztrált könyveket) mutatja be. Paul Cézanne bonyolult alkotó: „Az impresszionizmusból valami szilárdat, állandót akartam csinálni, olyat, mint a múzeumok művészete.” – vallotta.
- Nyirő József Jézusfaragó ember című drámáját 2012. október 19-én mutatták be először az Újszínházban. "A szerző politikusi tevékenysége indulatos viták kereszttüzébe került már a negyvenes évek közepe óta, érthető és indokolt kérdőjeleket tettek fel ezzel kapcsolatban barátai és ellenségei egyaránt. Irodalmi munkássága és életműve viszont megkérdőjelezhetetlen érték. A kiközösített katolikus pap egész életében a magyar értékek védelmében, az erdélyi magyarság megmaradásáért, érdekeiért küzdött, és nem eredménytelenül." (kultura.hu) Legközelebb holnap, másodikán és 17-én adják elő a színházban. 
- Zenei áldozat: Bogányi Gergely Liszt Ferenc születésnapján koncertet adott. Egy nap alatt három koncertet adott, amelyre Liszt darabjai mellé Bach-műveket is válogatott. Igazságról, tökéletességről, pedálszólamról és sikerről beszélgetett vele Sipos Szilvia.
- Novemberben sokszor szerepel az Operaház repertoárján az Anyegin. Másodikán lesz a nyilvános főpróbája a háromfelvonásos balettnek. 
- Mindenszentek napján a Művészetek Palotájában Händel és Bach királyi gyászzenéi csendülnek fel a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában (korabeli hangszereken). Händel: Karolina királyné temetési himnusza, HWV 264 és J. S. Bach: Gyászóda, BWV 198 szerepel a műsoron. Ezen az előadáson első alkalommal hangzik el együtt e két ritkán hallható, rendkívüli szépségekben bővelkedő remekmű.
- Szintén a MÜPA ad otthont Roger "Moreno" Rathgeb: Auschwitz-rekviemjének. A holland szinti roma zeneszerző által komponált mű a náci üldözés és népirtás áldozatainak állít emléket, felhívja a figyelmet a náci népirtás elfeledett aspektusára: a félmillió roma elpusztítására.
Végül egy plusz program: Szentendrén immár 10 éve hagyomány a Szent Márton Újborfesztivál és Libator. Az idei fesztivál időpontja: november 10-11. A Skanzen honlapja így ír: "A csípős időben programjainkat a múzeumi épületeink belső tereiben tartjuk, ahol a rakott tűzhelyekben, búbos kemencékben, szemes kályhákban lobogó tűz melege mellett élvezhetők a tollfosztó meséi, kóstolhatók a különböző receptek szerint elkészült libasültek és egytál ételek. Az ételek mellé kézműves borászatok újborait ajánljuk, a hidegre való tekintettel a szabad térben tartott programok mellé lélekmelegítőnek forralt bort és pálinkát kínálunk."

2012. október 27., szombat

Szent Simon és Szent Júdás Tádé ünnepe - szentbeszéd


Egy fölszentelt templomnak vagy benedikált kápolnának évről évre visszatérő ünnepe nagyon sok kegyelmet, lelki ajándékot hordoz mindazok számára, akik ezen a helyen az Urat keresik, oltárához járulnak. Így van ez ma is, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepén. 
Isten ajándéka, hogy a szent apostolok ünnepén újra elmélyítsük hitünket, megerősödjünk elhatározásunkban, felszítsuk lelkünkben mindazokat a kegyelmeket, amelyek az erényes élethez segítenek minket. Az Egyház teljes búcsúval ajándékoz meg bennünket.
E két apostolról nem sokat tudunk. A hagyomány nem őrzött meg sokat személyükről: a választottak közé tartoztak. Krisztus Urunk őket is meghívta követésére és apostollá, azaz küldötté rendelte őket. Az a hit, az a boldog felismerés, amelyben nekik osztályrészük volt, továbbadják. Az igazi felismerést, az örömhírt, Jézus az Isten Fia, aki eljött a mi megváltásunkra és megszabadított bűneinktől. 
A két apostol nem önérdekből ment hirdetni az evangéliumot, ők maguk is áldozattá váltak, merték vállalni a meg nem értést, az ütlegeléseket, a kitaszítottságot, és a vértanúságot. Tanúságtételük és áldozatuk nem volt hiábavaló. Hatásukra ezrek és ezrek hittek Krisztusban, vették fel a szent keresztséget és szegődtek a Megváltó nyomába.
A hit éve, amely ránk köszöntött kegyelmi időszak. Maga az Úr készített számunkra sok ajándékot, de csak akkor leszünk képesek elfogadni és felismerni, ha a Szentatya szándékának megfelelően közelítünk és értelmezzük. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy nekünk embereknek kell kitalálni különböző programokat, ez nem egy akció év, amikor emberi rátermettséggel és ügyeskedéssel kell túllcitálni a másikat.
A hitről van szó. S ha ennek szem előtt tartásával olvassuk újra a mai evangéliumot, egy gyönyörű kép tárul fel.
A korai századokban, ahogy maguk az evangéliumok is tükrözik, alapvető kérdés volt a hívő emberek számára, hogy az az ember, akit Jézusnak hívnak, aki itt él köztünk, aki velünk eszik és iszik, aki ugyanúgy elfárad, aki ugyanúgy megizzad a napon, mint mi emberek, ez az ember a Krisztus, az Isten fölkentje?
Ahogyan az akkori embereknek is nehéz volt ez a felismerés, mi sem kerülhetjük meg a kérdést. Jézus annyira ember volt! A bűnt kivéve. Az evangéliumok tanúsága szerint ez annyira világos volt, hogy sohasem vonták kétségbe. Éppen ezért az evangéliumok azokról az eseményekről, tanításról, példabeszédekről és csodákról szólnak és adnak hírt, amelyek nyomán a kereső ember felismeri az Isten Fiát.
Ez a felismerés pedig a HIT! Hogy mindez mennyiben isteni és mennyiben ember műve, arról Szent Ágoston nyomán bőven tudnánk elmélkedni. De most nézzük az evangéliumot.
Igazából három bekezdés, amely nagyon jól mutatja a folyamatot. A vak ember, akiről voltaképpen semmi bővebbet nem tudunk meg, hallott Jézusról. Az ő vaksága nem is annyira fizikai, mint lelki értelmű. Jézust keresi, a csodatevő embert. A különös rabbit, a nagy hatású szónokot.
Jézus szól neki, utasítja az apostolokat, hívjátok ide! A bátorító szavak, az Úr hívja őt. De ő még nem tudja, hogy maga az Isten hívja.
Az Úr két ajándékot ad számára. Az egyik a fizikai látás. Megnyílik a szeme. A másik pedig a felismerés, a hitbeli látás. Felismeri: Krisztus, az Isten Fia az, aki meggyógyította.
Két megdöbbentő dolog történt. S itt most ne a látás visszanyerésére gondoljunk. Ez csupán egy külső történés, ami a belső folyamatra utal, a lelki csodára. A külső változás csupán a belsőt szimbolizálja.
Az egyik megdöbbentő dolog, hogy az apostolok, akik már felismerték az Urat, akik a hitben előrébb járnak, ők viszik oda a vakot az Úrhoz. A másik, hogy a hite mentette meg a vakot.
A hit éve nem arra szolgál, hogy bonyolult elméleteket, latin teológiai definíciókat és kánonjogi passzusokat, egyházatyák beszédeit, vagy zsinati dokumentumokat emeljünk be memóriánkba. A hit évének gyümölcse nem abban ismerszik meg, az év elteltével mennyiben tudjuk visszaismételni a bemagolt tételeket. A vizsgakérdés így fog hangzani utolsó leheletünk után, hiszed-e hogy én vagyok Jézus Krisztus, az Isten fia, a te megváltód. A kérdést nem lehet elodázni, mert az ember ott fog állni pőrén az Úr előtt. Nincs manír, nincs pudrié, mely elfátyolozná szégyellni való mezítelenségünket: mögöttünk hagyott életünket, amely, mint tükör fogja mutatni, mennyiben működtünk együtt az isteni kegyelemmel. Okosan sáfárkodtunk-e a kapott ajándékkal, hitünkkel.
Ezért hát használjuk fel az időt, az érdemszerzés idejét. Merjük megismerni Krisztust, mert őbenne ismerjük meg az Atyát.  
„Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában” – imádkozzuk minden szentmisén. Apostoli hitvallás. Az apostolok által közvetített üzenet hiteles összefoglalása. Amikor kereszteléskor bárki is a keresztkúthoz lépne, előtte tanúságot kell tennie hitéről. Ezekkel a szavakkal vallja meg Krisztushoz való elköteleződésének szándékát. A keresztények az egész világon így fejezik ki Istenhez, az Atyához, Jézushoz, az ő Fiához és a Szentlélekhez való tartozásukat.
A vakot az apostolok vitték az Úrhoz. Bátorság, téged hív. Íme a hit természete. Az Isten Szent Fián keresztül, az örök isteni Logosz hívja az embert. Ez a csodálatos lehajlás, a mindent megelőző szeretet, amely az embert bűnei ellenére sem taszítja el, hanem hívja. Keresi, találkozni akar az emberrel, meghívja a boldog felismerésre.
Ma az Egyház, amely Krisztus, szól az emberhez, a püspök, mint apostolutódok vezetnek minket el a forráshoz. S ha hittel közelítünk, őszintén, az oltárhoz lépve megnyílik szemünk, lehull a fátyol, felismerjük az Urat az Oltáriszentségben. Most még kenyér színébe rejtezve, de odaát majd színről-színre.
A keresztény ember örök vágya mi más is lenne, mint amit a vak foglalt össze: „hogy lássak!”
Igen Uram, ez a mi vágyunk. Felismerni téged, valóságosan, színről színre. Együtt lenni veled örökre, hogy soha senki és semmi ne tudjon elszakítani tőled, mert te vagy az örök élet.
A hit évében sohase felejtsük el, ha az apostolok szavát követjük, Pétert, eljutunk Krisztushoz az Egyházon keresztül. Mert az Úr most is jelen van. Ő hív, ő bátorít. A vak az evangélium rövid és tömör tanúsága szerint visszanyerte látását és követte Jézust az úton.
Nos, kövessük mi is Krisztus Urunkat a hit útján, aki felismerni méltóztatott önmagát az Egyházon keresztül, amely immár kétezer éve őrzi a hit és az igazság teljességét. Így érthetjük meg azt a dogmát, hitletéteményt, karthágói szent Ciprián nyomán, miszerint ’extra ecclesiam nulla salus’ – az egyházon kívül nincs üdvösség. Ámen
(S. B.)

Vaszary Kolos hercegprímás

121 éve, 1891. október 27-től (1912. december 31-ig) Vaszary Kolos volt az esztergomi érsek és hercegprímás. 
„Vallás- és közoktatásügyi miniszterem előterjesztésére: Vaszary Kolos Ferenc, a Szent-Márton hitvalló és püspökről nevezett pannonhalmi Szent-Benedek rendű főapátsági egyház-kerület főpásztorát, Pannonhalmának és a magyar szent korona alá tartozó Szent-Benedek rendű összes apátságok főapátját és örökös elnökét, Magyarország hercegprímásává és esztergomi érsekké kinevezem.
Kelt Bécsben, 1891. évi október hó 27-én.
I. FERENCZ JÓZSEF, s. k.
Gróf Csáky Albin, s. k.”
A hercegprímási kinevezést követően hamarosan sor került a hűségeskü letételére (1891. november 16.) a király előtt a budai palotában. Ezután a Vadászkürt szállóban lévő ideiglenes lakását a budai prímási palotával cserélte fel. Számos küldöttség fogadása után elhagyta a fővárost, hogy Pannonhalmán rendezze főapáti ügyeit és búcsút vegyen rendtársaitól. Miután 1891. december 28-án elköszönt tőlük, ismét Budára távozott. Időközben megérkezett Rómá¬ból a kinevezés pápai jóváhagyása is (1891. december 13.) Budáról 1892. február elsején érkezett Esztergomba székfoglaló beszédének megtartására és a prímási palotában lévő lakhelyének elfoglalására. Vaszary Kolos ettől kezdve Esztergomban lakott, csak időlegesen, főként az országgyűlési időszakok alatt tartózkodott a budai palotában. Egyik ilyen budai tartózkodása idején, 1892. február 19-én került sor a pápai küldöttség fogadására és a díszpolgári oklevél ünnepélyes átadására. (fb)

2012. október 24., szerda

Ez érdekes - jegyzet

A Magyar Kurír honlapján ma délután megjelent hír szerint a II. Vatikáni zsinat újította meg a liturgiát. Nos, ez téves álláspont. A honlap Gregory Aymond New Orleans-i érsek gondolatait idézi. Hiteles a fordítás, viszont meg kell állapítani, hogy nem a Zsinat újította meg a liturgiát. A Zsinat liturgiája a Boldog XXIII. János pápa által is "használt" liturgia volt. Aki elolvasta a Sacrosanctum concilium dokumentumot, annak világos, hogy három réteget különböztethetünk meg: 1. a Zsinat szándéka, 2. a liturgikus reform, 3. a megvalósítás. A Zsinat szándéka nem az volt, hogy mindent népnyelven imádkozzanak, hiszen megfogalmazása szerint "gondoskodni kell róla, hogy a hívek a szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni latinul is" (SC 54.) - és még más idézetek is állhatnának itt. A miseszöveghez hozzátartozik az ordinárium is. Hol éneklik ma latinul a Sanctust? 
A SC 14. pontjában ezt olvassuk: "A szent liturgia megújításában és ápolásában az egész népnek e teljes és tevékeny részvételére kell a legnagyobb gondot fordítani: ez ugyanis az első és nélkülözhetetlen forrás, amelyből a hívek az igazi keresztény lelkületet merítik; ezért a lelkipásztoroknak a megfelelő neveléssel kell erre törekedniük lelkipásztori tevékenységük minden területén.
Ennek megvalósulására azonban semmi remény sincs addig, amíg először magukat a lelkipásztorokat teljesen át nem hatja a liturgia szelleme és ereje, és benne tanítómesterekké nem lesznek. Elengedhetetlen tehát, hogy mindenekelőtt a papság alapos liturgikus képzéséről gondoskodjunk, ezért a Szentséges Zsinat az alábbi határozatokat hozza:..."
Hol van itt leírva, hogy örökös párbeszédnek kell zajlania egy szentmisén? Itt elsősorban a papi lelkiségről és az abból fakadó keresztényi magatartásról van szó. Egyébként Alcuin Reid (sz. 1963., a franciaországi Fréjus-Toulon-i Egyházmegye diakónusa, a liturgikus reformok kutatója) is kijelenti, hogy "a liturgia nem rólunk szól, hanem Istenről". Tehát nem "párbeszédről" van itt szó, mely fogalom félreérthető és általa a laxistább papok könnyebben áteshetnének a ló másik oldalára, hanem "opus Dei"-ről, az isteni műről. Ebbe ember nem szólhat bele, hiszen hagyja, hogy létét teljes mértékben a keresztrefeszített Krisztus isteni és emberi léte hassa át. 
A liturgia megújítása alapvetően a Zsinat után életre hívott bizottság feladata volt. A Zsinat nem újított itt meg semmit - legalábbis rendelkezés szintjén. Feladata, de a Zsinat által meghatározott szellemben. És ez nem jött létre. Itt van a "törés", ha úgy tetszik, hiszen lehet jelszavakat kiabálni, melyeket használt a Zsinat, de a hiba valójában a már említett 3. szinten van: nagy százalékban a félreértelmezés nyert teret. 
"Végül a hagyományhoz híven a Szentséges Zsinat kijelenti, hogy az Anyaszentegyház az összes törvényesen elismert szertartást egyenjogúnak tartja és egyenlő tiszteletben részesíti; azt akarja, hogy ezek a szertartások a jövőben is megmaradjanak és mindenképpen ápolják is őket." (SC 4.) Hát ez érdekes. Most akkor miért alkotott a reform mégis teljesen újat, és miért ez a Praeorator, miért az a Praeorator; miért ez a kiadás, miért amaz...? Stb... Há! Egy félreérthető gondolat becsúszik: "ahol szükséges, megfontoltan, de egész terjedelmükben az egészséges hagyomány szellemében vizsgálják fölül..." (uo.) Igen. Ez volt a Zsinat egyik hibája, ezt kimondhatjuk bátran, mindamellett, hogy a Zsinatot teljes mértékben elfogadjuk - ha ez ellenkezőleg látszana. Egy, Rómától több száz kilométerre fekvő, más kultúrával rendelkező helyi egyház miért ne értené félre a leírtakat? Hányszor halljuk kicsiny hazánkban is: "a pápa messze van, itt én vagyok a pápa..." ?
Érdemes ezügyben elolvasni Christophe Geffroy könyvét, melyből most a téma kedvéért idézünk. 
A reform tehát lényegesen különbözött végeredményét tekintve a Zsinat szándékától, és a végrehajtástól. Geffroy így fogalmaz: "A Zsinat által kívánt reformokat a gyakorlatban nem lehet azonnal megvalósítani, mert idő kell az új liturgikus könyvek kidolgozására. E célból egy speciális bizottság kinevezésére gondolnak. VI. Pál 1964. február 29-én létre is hozza a Szent Liturgiáról szóló konstitúció alkalmazásával megbízott tanácsot, melyet a továbbiakban Consilium néven emlegetnek. Az új szerv elnöke Lercaro bíboros, titkára Bugnini atya..." 
Érdekes gondolatok ezzel kapcsolatban VI. Pál szavai, melyeket 1965. március 7-én mondott: "Ez a vasárnap emlékezetes dátum az Egyház spirituális történetében, met a beszélt nyelv hivatalosan belép a liturgikus kultuszba... Az Egyház szükségesnek vélte ezt az intézkedést - melyet a Zsinat javasolt és tárgyalt meg, - hogy érthetőbbé tegye imádságát. ... Az Egyház feláldozta saját nyelvét, a latint, amely szent, súlyos, szép, rendkívül kifejező és elegáns nyelv. Feláldozott évszázados hagyományokat, és főleg a különböző népei közötti nyelvi egységet egy nagyobb egyetemesség érdekében..." (Ch. Geffroy: XVI. Benedek és a liturgikus béke, 140-141.)
Nagy zűrzavar támadt az Egyházban, melynek okát és kimenetelét keresi Geffroy francia újságíró is. Rámutat VI. Pál kettős személyiségére is, vívódására: bízik a kinevezett tagokban, akiknek feladata a liturgia megújítása, ám mégis van benne valami kétség - aggasztják a túlzott változtatások. A megújulásra egyben az elszegényedés volt jellemző, melynek sajnos VI. Pál pápa is támogatójává vált.
XVI. Benedek pápa a folyamatosság pápja, aki azon igyekszik, hogy a mai Egyházat egységbe kovácsolja a minden idők Egyházával. A folytonosság nem a gyökeresen új alkotásában, hanem a "kipróbált" dolgok érvényességében rejlik. És ez az újraevangelizálás kulcsa is. Boldog II. János Pál pápa nem gyökeresen újat akart, hanem felismertetni az emberekben (minden korok emberében), hogy az élet nem másnál, mint az örök Igében, Krisztusban van. 
Gregory Aymond gondolatai nem elvetendőek, ám megfontolandók. Nincs meg bennük a tiszta ismeret a történések hátteréről, így a "középszerűséghez" csatlakozik az "igazság munkatársainak" segítése helyett. 
Talán sokak számára ismert az elhíresült papi mondás, miszerint a zsinat úgy nyitotta ki az ablakokat, hogy egyeseket a huzat a falhoz vágott, és ott is maradtak... (Aymond: "XXIII. János úgy tekintett a II. Vatikáni Zsinatra, mint a megújulás lehetőségére az idők jeleinek fényében. Azt mondta, azért hívta össze a zsinatot, hogy ablakot nyisson és friss levegőt engedjen be. Az ebből származó reformok – mint a nemzeti nyelv használata vagy a vallásközi párbeszéd – hozzáférhetőbbé tették az Egyházat a modern világ számára..."). 

2012. október 23., kedd

César Franck: Pièce Héroïque - Marcel Dupre orgonál


Vigilantiae

"Sint lumbi vestri praecincti et lucernae ardentes in manibus vestris, et vos similes hominibus expectantibus dominum suum, quando revertatur a nuptiis, ut cum venerit et pulsaverit confestim aperiant ei. Beati servi illi, quos cum venerit dominus, invenerit vigilantes; amen dico vobis, quod praecinget se et faciet illos discumbere et transiens ministrabit illis. Et si venerit in secunda vigilia et si in tertia vigilia venerit et ita invenerit, beati sunt servi illi." (Lk 12,35-38)

2012. október 22., hétfő

Baróti István orgonahangversenye Esztergomban

2012. október 23-án 16:00-kor Baróti István orgonaművész, karnagy hangversenyt ad az esztergomi bazilika orgonáján. A belépés díjtalan!

A műsor:

J. S. Bach: a-moll prelúdium és fúga BWV 543
C. Franck: Piece héroique
Kodály Z.: Organoedia - ad missam lectam
- Introitus
-Kyrie
- Gloria
- Credo
- Sanctus
- Benedictus
- Agnus Dei
- Ite, missa est

Szünet van, többnyire a családok ezekben a napokban szabadok, ezért jó alkalom lehet kedden délután egy orgonakoncert a kirándulásra, emlékezésre, hitünk megújítására is (hiszen a műsor alkalmas erre).

"Baróti István orgonaművész, tanár. Csíkszentdomokoson született 1940 ben. Orgonaművész-tanári oklevelét 1967-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Pécsi Sebestyén, majd Gergely Ferenc növendékeként.
A budapesti II. kerületi Járdányi Pál zeneiskolában kifejtett négy évtizedes pedagógiai munkássága során fiatal orgonisták nemzedékeit indította el útján. Tanítványai közül számosan nyertek felvételt közvetlenül az alapfokú zeneoktatásból a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, és szerepeltek eredményesen hazai és külföldi nemzetközi zenei versenyeken.
1980-tól az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán, 1992-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán is tanít. 1975 óta az esztergomi Főszékesegyház orgonistája és karnagya, a Főszékesegyház újjáépülő orgonájának megálmodója és tervezője.
A Főszékesegyház felszentelésének kerek évfordulóin a bazilika Strigonium énekarának karnagyaként vezényelte Liszt Esztergomi Miséjét, melyet a Magyar Rádió 1986-ban egyenes adásban közvetített. Kórusával rendszeresen megszólaltatja Liszt többi miséjét és számos mottetáját is.
Liszt Ferenc vallási témájú műveinek egyik legkiemelkedőbb magyarországi tolmácsolója. Repertoárján szerepel Liszt összes orgonaműve, és orgonaátiratot készített a Funerailles című zongoraművéből. Hazai hangversenyei mellett több európai országban (Németország, Franciaország, Románia, Csehország, Olaszország, Ausztria) vendégszerepelt.
Orgonaszakértőként részt vett Magyarország orgonáinak teljes felmérésében (1985-88) és számos orgona tervezésében. Az esztergomi bazilika orgonájának folyamatban lévő felújítása mellett a Nemzeti Hangversenyterem orgonája hangképének, diszpozíciójának tervezője, építésének művészeti szakértője volt." (forrás: esztergomorgan.synthasite.com)

Indító gondolatok

Mindannyian figyeljünk, testvéreim, a jó pásztorra, aki vállalta a kereszt gyötrelmét juhai megmentéséért. Az Úr juhai követték őt a szorongattatásban és üldöztetésben, szégyenvallásban és éhségben, erőtlenségben és kísértésben és minden más megpróbáltatásban, s mindezek elviseléséért örök életet nyertek az Úrtól. Nagy szégyen tehát ránk, Isten szolgáira, hogy míg a szentek cselekedték a nagy tetteket, mi csupán tetteik hirdetésével akarunk dicsőséget és tiszteletet kivívni magunknak. Assisi Szent Ferenc

2012. október 21., vasárnap

Újdonság a pápai misén

A mai szenttéavatási misén XVI. Benedek pápa egy különös liturgikus ruhadarabot viselt a miseruháján, az ún. fanont. (A Vatikáni Rádió beszámolója itt.) A fanon egy kör alakú ruhadarab, régi germán ruha. A X. vagy a XII. században vezették be, kifejezetten a pápai miséken. Fehér selyem keskeny arany csíkokkal. Az elején egy kis hímzett arany kereszt van. A liturgikus reform óta nem volt használatban, csak egyszer: Boldog II. János Pál pápa viselte az 1980-as években. 
Kezdetleges formája már a nyolcadik században ismert, ám kizárólagos pápai használatát rendeletben III. Ince pápa fogalmazta meg. 
Boldog II. János Pál pápa
Felmerül a kérdés, hogy miért kell ezt viselni most, 2012-ben, túl a II. Vatikáni zsinaton. Mons. Guido Marini pápai szertartásmester is elmondta többször, hogy a folytonosság jegyében történnek ezek a látszólagos "újítások". Nyilvánvaló, hogy az újdonság erejével hat, és egyesek számára félelmet is kelt ez a bizonyos "visszatérés". 
"Ecce Agnus Dei..."

Nem tudjuk, mi lesz a következő szimbólum, melyet a Szentatya a folytonosság jegyében alkalmazni fog, de szükséges figyelemmel kísérnünk példáját, és abból okulnunk kell. Az Egyház él, és nem zárta be múltját, sem jelenét a sekrestyék poros szekrényeibe...

VI. Pál pápa

A szenttéavatási szentmisén

"Kövess engem!" (Mt 9,9)






2012. október 18., csütörtök

O Sacrum Convivium


Ó szent vendégség, melyben Krisztust vesszük magunkhoz, megújítjuk szenvedésének emlékét, lelkünk eltelik kegyelemmel, és jövendő dicsőségünk zálogát nyerjük.

A gyermeki hit

Máté öt éves, édesapja börtönben van, édesanyja a kocsmában dolgozik. Amikor az óvodás hittanon kérdeztem, hogy kinek van apukája, ő nem tette fel a kezét. Később azt mondta, hogy messzire ment. A foglalkozás után, amikor átvették a váltócipőt, azt mondta nekem komoly arccal: "A Jézuska kiválasztotta nekünk, hogy melyik bolygón lakjunk." 

2012. október 17., szerda

Külföldi honlapok szemléje - röviden

Most néhány, külföldi honlap által közölt hírekből emelünk ki mondatokat, gondolatokat. 
- Enrico Dal Covolo posztulátor kijelentette, hogy újabb források is azt igazolják, I. János Pál pápát nem gyilkolták meg. 33 nappal megválasztása után halt meg a "mosolygós pápa". 
- Franz-Peter Tebartz-van Elst Limburg püspöke kifejtette a szinóduson, hogy a liturgia nem az emberi kreativitás helyszíne, hiszen az isteni mű. 
- Ma délelőtt XVI. Benedek pápa elkezdte új katekézis-sorozatát: mit és hogyan hiszünk? 30.000 zarándok előtt beszélt arról, hogy a Krisztussal való találkozás öröm, rajta keresztül ismerjük meg Istent. Az Egyház azért van, hogy közvetítse az igazságot. Kitért a relativizmus okozta károkra is. Hangsúlyozta: a II. János Pál pápa idején kiadott Katekizmus nagy segítség hitünk megértésében, megtanít minket visszatérni Istenhez. 
- Jean-Louis Tauran bíboros felhívta a figyelmet a szírekkel való szolidaritásra. Ő is tagja lesz annak a küldöttségnek, mely jövő héten megy Szíriába a Szentatya nevében. Segítenünk és támogatnunk kell azokat, akik Szíriában most szenvednek. 
- A ciszterci építészetről is ír cikkében Matthew Aldermann, aki a 35 nővérnek otthont adó kolostor felújításáról ír, képekkel illusztrálva. Fontos a helyiségek elhelyezkedése, a napfény kihasználása, és más kolostorok építészeti jellemzőinek egybevetése. 
- Marx bíboros arról beszélt, hogy az Egyház soha nem akar alkalmazkodni a többségi véleményhez, főleg nem hitét átalakítani. Szerinte túl sokat foglalkozik az Egyház a morális és strukturális kérdésekkel, ahelyett, hogy rámutatna a végső célra, mely inspirálhatná a hitünket. Meg kell kérdezni: "Valóban Krisztus a középpontja a prédikációknak?" Meggyőződése Marx bíborosnak, hogy a keresztény hit nem fog eltűnni.

Sacra Liturgia 2013 - Nemzetközi Liturgikus Konferencia

A II. Vatikáni zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulója alkalmából 2013. június 25-28 között Rómában nemzetközi konferenciát rendeznek. Ezt Dominique Rey Frejus-Toulon püspöke jelentette be. Elmondása szerint XVI. Benedek pápa példájának és tanításának fényében a konferencián képzések is lesznek. 
A katolikus hagyományról szóló konferencián neves és közismert előadók lesznek: Malcolm Ranjith és Raymond Leo Burke bíborosok, Msgr. Guido Marini pápai szertartásmester, Alcuin Reid bencés szerzetes, Nicola Bux atya, Uwe Michael Lang oratoriánus atya, Gabriel Steinschulte, a kölni Schola Cantorum igazgatója, és még sokan mások. Közülük többen részt vettek a Magyarországon szervezett nemzetközi liturgikus konferencián is 2008-ban. 
Bővebb információ az esemény hivatalos honlapján. (A témával a későbbiekben is foglalkozunk majd.)

Részletek Antiochiai Szent Ignácnak a rómaiakhoz írt leveléből

Görög ikon
"Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogy ne gyakoroljatok velem alkalmatlan jótéteményt. Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak.
Mit használna nekem e világ gyönyöre vagy e világ minden országa? Jobb nekem meghalnom Jézus Krisztusban, mint uralkodni a föld határain. Őt keresem, aki értünk meghalt; őt akarom, aki értünk feltámadt. Születés vár reám. Hagyjatok engem, testvérek!... Vágyva vágyom Istené lenni, ne adjatok hát vissza a világnak...
Nem telik élvezetem romlandó eledelben, sem e világ gyönyörűségeiben. Isten kenyerét akarom, vagyis Jézus Krisztus testét, aki Dávid nemzetségéből származik; italul pedig az ő vérét kívánom, aki a romolhatatlan szeretet.
Nem akarok tovább földi emberként élni. És ez meg is lesz, ha ti is úgy akarjátok. Legyetek rajta, kérlek, hogy ti is irgalmat nyerjetek! E rövid levélben azt kérem tőletek, hogy higgyetek nekem. Jézus Krisztus nyilvánvalóvá teszi majd előttetek, hogy igazat mondok; ő az az igazmondó ajak, amelyből igazán az Atya szólt. Könyörögjetek értem, hogy ezt elérjem! Nem a test szerint, hanem Isten szándéka szerint írtam ezeket nektek. Ha eljutok a szenvedéshez, akkor jóakaróim voltatok; de ha felmentenétek a szenvedéstől, akkor rosszakaróim."

Ez az idézet a mai nap Olvasmányos Imaórájából van. Az Ókeresztény írók sorozat harmadik kötetében megtaláljuk Szent Ignác hét levelét Vanyó László fordításában.
Ő ezt írja a fordítások elé: "Ignáctól, az antiochiai egyház második püspökétől reánk maradt hét levél szinte elválaszthatatlan egységbe fűződik. Keletkezésüknél és tartalmuknál fogva egyaránt egységeseknek mondhatjuk ezeket a leveleket, mert mindegyiket egyazon időben írta meg, életének végén, utolsó utazásának egy rövidke szakaszán, mikor őt tíz katona kíséretében, elítélten vittek Rómába.
Mindegyik levélben, árnyalatnyi különbségekkel ugyan, de mégis ugyanazok a gondolatsorok ismétlődnek: egy pályafutását befejező ember búcsúzása és elégedettsége, töretlen ragaszkodás Krisztushoz, az ittmaradottak iránt érzett mély szorongás, a fébeszakadt ügyek elrendezését sürgető buzgalom, és e vezérlő gondolatok alá rendeződik minden más kijelentése, amelyekből az Istenre, Jézus Krisztusra, eukharisztiára vonatkozó hitét megtudhatjuk.
Antiochiai Szent Ignác levelei a szerző életpéldája és a bennük adott tanítás miatt a katolikus egyházon belül mindenkor megbecsült iratok voltak, kiemelkedő tekintélyük miatt ez a tisztelet az évszázadok folyamán vadhajtásokat is növesztett, ami leginkább abban mutatkozott meg, hogy a levelek számát hamisítványokkal megnövelték..."

2012. október 16., kedd

"Hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni Istennél" - a hitről

Az I. Vatikáni zsinat (1869-1870) is igen fontos megállapításokat tesz a hittel kapcsolatban, vagy éppen a hit és ész viszonyáról. "Mivel az ember teljes mértékben Istentől, mint teremtőjétől és Urától függ, és a teremtett ész a nem teremtett igazságnak tökéletesen alá van rendelve, a kinyilatkoztató Istennek elménk és akaratunk föltétlen hívő hódolatával tartozunk." (DH 3008) Az ember úgy van megalkotva, hogy képes Istenre, vagyis a hit ajándék. A személyes kapcsolat Istennel már ott megkezdődik, hogy megalkotott, létbe hívott minket. Erre a nemleges válasz nemhogy hanyagság, hanem az Isten ellen való döntés. Az újra-evangelizálás kapcsán az elsődleges kérdés az, hogy kit kell újra bevonni Krisztus misztériumába. A kifejezés magában rejti: újra csak azt lehet, aki már benne volt. Igen, és ezzel nagy felelősségét mondja ki az Egyház, hiszen megpróbálja a lehetetlennek látszót is. Gondoljunk például a francia Marcel Lefebvre érsekre, akit még Joseph Ratzinger próbált rábírni arra a nyolcvanas években, hogy fogadja el a II. Vatikáni zsinatot, illetve legyen közösségben a pápával. Az utolsó pillanatban hiúsult meg az egység. Ma is megpróbálja ezt a pápa, de úgy tűnik, a makacs elzárkózás ellen nincs mit tenni. Ez a szabad akarat és az isteni irgalmasság kettős harca. Az Egyház újra be akar vonni életébe, viszont a szabad akarattal rendelkező embernek "joga" van eldönteni, hogy újra csatlakozik-e. 
Az ember értelme alávetett az Istennek, nem tud olyan lenni tudásában, mint Isten. Egyedül szentté válni tud, mint ahogyan Isten is az. Az ő helyét azonban nem vagyunk képesek elfoglalni. Mit tükröz sok emberi törekvés? Éppen az efféle alávetettség megtagadását. Vegyük példának a technika vívmányainak irányát: a mindenhatóságra törekszik - természetesen mindig valaminek a kárára, elnyomására. De itt van liturgiánk is: mi kerül nagyon sok templomban a középpontba? Az Oltáriszentség helyett a papi szék. Az ember akar Isten helyébe kerülni, lerántja a szentet a maga szintjére. Ez nem járható út. 
"A hit, még ha nem a szereteten keresztül hat is (vö. Gal 5,6), Isten ajándéka, és gyakorlása az üdvösségre szolgáló cselekedet, amellyel az ember magának Istennek engedelmeskedik, amennyiben kegyelmével - melynek ellen is állhatna - egyetért és azzal közreműködik." (DH 3010)
Az emberi értelem megalázkodik, alá veti magát az isteninek. Éppen ezért nem kiutat, kifogást keres vallásos életében, hanem megpróbál az Egyház tanítása szerint járni az üdvösség útján. Nem okoskodik, nem talál ki feltétlenül újat, hanem az isteni által irányíttatja magát. A liturgia sem a kreativitás helye, hanem isteni mű, amely átjárja egész értelmünket, átalakít, bevon az istenibe. Erre ember nem képes, ez egyedül "Istennek lehetséges". 
Nagyon fontos rész: "Azok helyzete, akik a hit mennyei ajándéka által a katolikus igazsághoz ragaszkodnak, és azoké akik emberi vélemények által vezettetve hamis vallást követnek, legkevésbé sem azonos; azoknak ugyanis, akik hitüket az Egyházi Tanítóhivatalnak köszönik, soha semmi okuk nem lehet ezt a hitet megváltoztatni vagy kétségbevonni. S minthogy ez így van, "hálát adva az Atyaistennek, aki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban" (Kol 1,12), becsüljük meg az ily nagy üdvösséget (vö. Zsid 2,3), és "emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra" (Zsid 12,2), és "tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában" (Zsid 10,23). (DH 3014)
Reménységünk megvallása nem válhat függővé emberek alkotta véleménytől és igényektől, különféle divatos irányzatoktól. Sajnos ma egyre inkább ki van téve az emberi értelem a divatoknak, a primitív elvárásoknak, miszerint csak szórakozni kellene, vagy népszerű csábító dolgokkal vonzani a templomba az embereket. 
Az Egyháznak igenis feladata alakítani a hívek értelmét és gondolatvilágát. Alakítani kell a Szent iránti érzékenységre, a szépség iránti fogékonyságra. Alakítani kell a katekézisek által a tudomány felé való nyitottságot is. Szükséges, hogy tárgyi ismeretünk is legyen, de még fontosabb a gondolkodásmód kialakítása. 
A hit és az ész között nincs ellentét. Az isteni titkok ugyan felülmúlják az értelmet, de a hit által arra törekszünk, hogy a "színelátás legyen osztályrészünk" (vö. 2Kor 5,6sk). 
Szükséges felidéznünk még az I. Vatikán zsinat kánonjai közül néhányat, hiszen ma is aktuálisak: 
"Aki lehetségesnek mondja, hogy az Egyház által előadott dogmák majd a tudomány előrehaladtával attól eltérő értelmet nyerhetnek, mint amilyet az Egyház azoknak tulajdonított és tulajdonít, legyen kiközösítve." (DH 3043)
"Aki azt mondja, hogy a keresztény hit elfogadása nem szabad cselekvés, hanem az emberi észérvek szükségképpen hozzák létre; vagy, hogy a szeretet által ható élő hithez csak Isten szükséges, legyen kiközösítve." (DH 3035)
Mindezt azért írjuk, mert egyrészt fontos látni, hogy nem csak a II. Vatikáni zsinat a mérföldkő, vagy mérvadó katolikus hitünkben. Annak dokumentumaira már hónapokkal ezelőtt felhívtuk a figyelmet, oldalt szavazást is tartunk. Tehát azokat elolvasva rájövünk arra, hogy az Egyház történelmében megtartott összes zsinat fontos saját és közösségi hitünk szempontjából. Amit az I. Vatikáni zsinaton kimondtak, azt hitték a II. Vatikáni zsinaton is, és ezért fontos, hogy mi is így tegyünk. 
Mésrészt valóban érdemes tanulmányozni az előző zsinat szövegeit, hogy egybevessük saját hitünkkel, valamint a felénk irányuló egyházi tanításokkal. Ugyanis nem mindegy, hogy a prédikációk, riportok, újságok, honlapok révén hallott tanítás mennyire van összhangban nemcsak a II. Vatikáni zsinattal, hanem az azt megelőző századok zsinataival, hitével. 

2012. október 15., hétfő

Indító gondolatok

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. Assisi Szent Ferenc

2012. október 13., szombat


A Mount Angel Abbey honlapja.
Műsor:
Gaudeamus
Laeta quies (3:30)
Desiderium (6:17)
Fidelis servus (8:07)
Oportet te (9:15)
Qui biberit aquam (9:51)
Nemo te condemnavit (11:13)
Lutum fecit (11:59)
Videns Dominus (12:43)
De profundis (13:54)
Ave verum (15:58)
Virgo Dei (17:32)
Sub tuum (19:17)
Virgo Maria (20:19)
Jesu dulcis memoria (21:06)
Attende Domine (23:31)
Kyrie, fons bonitatis (26:12)
Rorate caeli (30:15)
Alma redemptoris; Ave regina; Regina caeli; Salve regina (31:55)
Alleliua, lapis revolutus est (40:56)

A katolikus hitről - létünk az élő Egyház történelmében

Nem eléggé hangsúlyos ma az a tény, hogy egyetlen zsinat sem törli el az előzőt, vagy előzőeket. Nyilvánvalóan lehet rossz időzítése a cikknek, amennyiben most a Világegyház kifejezetten a II. Vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóját ünnepli, és csak annak tanítását kellene forgatnunk a Hit Évében. Valóban jó ötletnek tűnik, hogy most többet olvassuk, tartsunk katezézist a zsinati dokumentumokról. Ám létünk az Egyházban (mint hívők általánosságban - voltak, jelenlegiek és leendők) nincs határvonalakhoz idomítva. Nincsenek olyan hitbeli határvonalak, melyek inkább divatbeli, társadalmi szintűek szoktak lenni. Nem a technika robbanó fejlődésének és az ember értelmének szembenállása határozza meg a hitet, mint tanbeli és az Igazságot érintő kérdést. Most nem a legutóbbi zsinatról, hanem sokkal inkább annak aktualitása kapcsán a katolikus hitről elmélkedünk. Nyilvánvaló, hogy az előző generációk számára fontos és meghatározó volt a zsinat, hiszen maga, amiért életre hívták, közvetlenül érintette őket: változó/változott világ, új kihívásokkal, két világháború után, kommunizmus, stb. Meg kellett szólalnia a világban élő Egyháznak, hogy újra elindítsa híveit a hit útján. Ebben úgy tűnt, közös munkára van szükség más vallásokkal és a nem hívőkkel. 
Életünk az Egyházban nem olyan, mint biológiai életünk a földön. Köthető ugyan a keresztség szentségéhez, de onnantól fogva már nemcsak előre tekintő kereszténység részesei vagyunk, hanem visszatekintőek is. Pontosabban: nem a jövőnket érintő megoldásokat keressük saját kútfőnk és a Szentlélek segítségével, hanem merítünk az Egyház életéből. Mit értünk ezen? Azt, hogy nincs az Egyház történelmének ún. élő vagy holt része. Egy fa mindig zöldell, növekszik. De nyilvánvaló, hogy nem a régi, megvastagodott ágakon fog termést hozni, hanem már egyre föntebb, új és új helyeken. És mindig az előző segítségével, annak bőséget termő adománya folytán. A gyökér pedig nélkülözhetetlen. Így vagyunk tehát az élő Egyházban. Mint egy kis ágacska, valahol fenn - most fenn! - a lombban. Ha még növekszik ez a fa, akkor egyszer mi is úgy középtájon leszünk... És kivágnak minket onnan? Mit szólnánk hozzá? Ugye, fájna? 
Tehát ilyen létünk az élő Egyház történelmében. Élünk, mert Isten létbe hívott minket. Élünk, a történelemben. Az Egyháznak nincs múltja - persze, van olyan, hogy "múlt-ban" történt események. De azok is jelenné válnak azáltal, hogy Krisztus titokzatos teste az Egyház. Hogy ezen nem vesz erőt a pokol kapuja. Így válik ez az egész megszentelt isteni élő-közösség az Igazság munkatársává. Tegnap, ma és mindig. 
Tehát, ha hitünket mint katolikus hitet nézzük, rájövünk, hogy nincs benne törés. Nem mondhat ellene semmilyen zsinat, semmilyen gyűlés az igazi katolikus hitnek - mint ahogyan nem is mondott ellene. Mire szólít fel a mostani évforduló? Talán arra is, hogy nézzünk visszafelé is egy kicsit ebben az élő Egyházban. Nézzük meg például a középkor legfényesebb nyugati zsinatát, a IV. Lateráni zsinatot. Ez nem beporosodott akták, iratok, dokumentumok gyűjteménye. Nem homályba veszett pápa, bíborosok, püspökök, papok tanácskozása. Ez a ma is élő Egyház szerves része. Szerves, tehát éltető-része. Talán három év múlva ezt fogjuk ünnepelni, hiszen 1215-ben ülték (2015-ben lesz a 800 éves évfordulója). 
Alapvetően a zsinatok formáltak a hitet, a dogmákat. Volt, hogy valaki/valami ellen kellett felszólalni, határozni. Bizonyos ellenkező vélemények, hitek ellen, amelyek olykor tömegeket vontak el az Egyházból. Ilyet a II. Vatikáni zsinat nem tett. Ebből a szempontból sem mondható ki az, hogy valami újat hozott volna. 
Bármilyen hitbeli kérdésben az előző zsinatokhoz kell fordulni. Így teszünk most mi is, és fellapozzuk a IV. Lateráni zsinat írásait...
A katolikus hitről írva tévtanok ellen fogalmaz, határoz. (Határoz - tehát márcsak ezért is aktuális ma.) Például ma nincs az Egyházon belül kellő módon formálva a bűn fogalma. Nem szabad hittanon beszélni róla, mert rosszat fog álmodni a gyerek, vagy személyisége rendellenesen fog fejlődni - az energiaitaltól és az akció filmektől nem? A lateráni zsinat kimondta: "Az ember pedig az ördög sugallatára vétkezett". Noha a teremtés összefüggésében írja, mégis vonatkozik ez ma is, hiszen az áteredő bűn is aktuális minden egyes gyermek születésekor. (Felteszem, keresztségi előkészítőben ez sem hangsúlyos.) 
És milyen csodálatosan ír Jézus Krisztusról! Ugyanez visszaköszön a Katekizmusunkban (húsz éve adták ki), tehát tessék olvasni! Jézus Krisztus "a legkézzelfoghatóbban mutatta meg az élet útját. Bár istensége szerint halhatatlan és szenvedésre képtelen, Ugyanő maga azonban embersége szerint szenvedésre képes és halandó lett, és az emberi nem üdvösségéért a keresztfán szenvedett és meghalt, alászállott a poklokra, föltámadott a halottak közül, és fölment a mennyekbe: de lélekben szállott alá és testben támadott föl, és mindkettőben egyenlőképpen ment föl a mennybe. El fog jönni a világ végén és ítélni fog élőket és holtakat, és kinek-kinek meg fog fizetni cselekedetei szerint, az elvetetteknek éppúgy, mint a választottaknak, akik mindannyian föl fognak támadni a saját testükkel, amelyet most viselnek, hogy megkapják cselekedeteik szerint - akát jók voltak ezek, akár rosszak - ez utóbbiak az ördöggel együtt az örök büntetést, amazok pedig Krisztussal együtt az örök dicsőséget." (DH 801)
Nemrég több, egyébként Istenben hívő felnőtt és fiatal véleményét hallottam. Református iskolába járnak, ahol hetente egyszer kötelező az istentiszteleten részt venni. Igen, tudta, hogy oda megy tanulni, tehát vállalta ezt is. Mi lett a hatása? Egy hónap után közölték, hogy milyen jó és vonzó az ő istentiszteletük, mert mai példákat hoznak, nem szűk látású a miséjük, ahol csak a Szentírásról beszélnek, vidáman énekelnek, stb... Rossz volt egy idő után hallgatni is. 
A IV. Lateráni zsinat így fogalmaz: "Egy pedig a hívek egyetemes Egyháza, amelyen kívül egyáltalán senki sem üdvözül (megj.: a reformáció előtt vagyunk még, és legutóbbi állásfoglalásuk szerint a reformátusok nem vetik el az addigi egyháztörténelmüket.), amelyben ugyanaz a pap és az áldozat, Jézus Krisztus, akinek testét és vérét az Oltáriszentség a kenyér és a bor színe alatt valósággal tartalmazza, miután Isten erejénél fogva átlényegült a kenyér testté, a bor pedig vérré, hogy az egység titkának megvalósulásához mi magunk megkapjuk az övéből azt, amit Ő megkapott a miénkből. És ezt a szentséget természetesen senki más nem hozhatja létre, csak a pap, aki szabály szerint lett fölszentelve az Egyház kulcsai szerint, amely kulcsokat maga Jézus Krisztus engedett át az apostoloknak és az ő utódaiknak." (DH 802) 
Miért nem beszélünk erről? Miért megy még mindig ez a tingli-tangli? Mosolygunk, közben hívők százait veszítjük el a langyosság miatt. Nincs határozott vonalvezetés, amelyhez a tévelygő nyáj igazodni tudna. Miért nem magyarázzuk a negédes történetek helyett a hitünket a prédikációkban? Nincs szüksége senkinek sem arra, hogy telesírja a zsebkendőjét egy vasárnapi beszéd alatt. Arra van szüksége, hogy végre valaki felvilágosítsa arról, hogy miért kell neki eljönni a misére vasárnap. Nem gyülekezet vagyunk! Nem összejövetel, találkozási alkalom a mise. Jézus Krisztus keresztáldozata. Amit az előbb idéztem a zsinattól, az magáért beszél. Ezt fel kell olvasni, és elmondani hozzá, hogy testvérek, íme: mi már az odaföntvalókat keressük, hiszen kilépünk a világból itt a templomban, és belépünk Isten örök országába a liturgia által. Nincs más evangelizációs út, csak ez! Tegye a pap azt, amire fölszentelték - és akkor, csak akkor lehet továbblépni bármilyen más téren. Meg van írva: "a sötétség nem fogadta be" Jézust. Tényszerű megállapítás. Ne ámítsuk magunkat, minket sem fogadnak be. Megtűrt elemek vagyunk a sötétség számára. 
Kedves olvasó! Most döbbenjen meg, legyen szíves. Ugyanis 1215-ben ezt írták: "És hogyha a keresztség fölvétele után valaki bűnbe esnék, ez mindig helyrehozható az igaz bűnbánat által. Az örök boldogságra pedig nemcsak a szüzek és az önmegtartóztatók méltók eljutni, hanem a házasok is, akik mintaszerű hitükkel és jócselekedeteikkel elnyerik Isten tetszését." Hát nem erről kellene beszélnünk a templomban? Nyolcszáz év telt el a gondolat megfogalmazása óta. És mi újat akarunk kitalálni? 
Morális kérdésekben is sokszor megszólalt az Egyház az utóbbi évtizedekben, és azt hisszük, mi, "zsinat utániak", hogy csak a II. Vatikáni zsinat és korunk pápái szólaltak fel az élet védelme mellett, vagy az egészséggel kapcsolatban. 1215-ben ezt írták: "Mivel pedig a lélek sokkal értékesebb a testnél, kiközösítéssel való fenyegetés terhe alatt megtiltjuk, hogy egy orvos a testi egészség érdekében valami olyat tanácsoljon betegének, amely a lélek vesztére válik." (DH 815)

2012. október 12., péntek

Ötletbörze - válogatás

Annyira jó, hogy nekünk, katolikusoknak minden az eszünkbe jut, és mindjárt tudjuk is a megoldást hazánk hitetlenségének problémájára. Nem baj, hogy a hittanórákon jelenlévő diákok száma rohamosan csökken, nem baj, hogy a templomba egyre kevesebben járnak. Ugyanis nem itt kell megragadni a probléma gyökerét, hanem például a kocsmában!
A Hit Évére kiadott ötlet-füzetkében számos érthetetlen ötlettel találkozunk. Ilyen a kocsmamisszió. 
Idézet: "Tartsunk kocsmamissziót! Hol, milyen módon látok lehetőséget erre? Tartsunk meghirdetett, tematikus beszélgetéseket, előadói vitaesteket meghatározott témákban!"
Hát az ötlet sok problémát vet fel. Először: Tudja-e a szerző, hogy mit takar ma Magyarországon a "kocsma" fogalom? Nem pest-belvárosi Pilinszkyről elnevezett kávéházat, az biztos. Mert ott talán az ötlet megvalósítható. De a legjobb az, amikor azt javasolja, hogy a kocsmában tartsunk vitaestet! Hát mi lenne egy kocsmában minden este, ha nem vitaest? Sokszor verekedésig fajuló. Most ebbe csatlakozzunk mi is? Egyébként is, eleve, hogy merül fel ilyen? A kocsmába nem azért megy valaki, hogy a hitről beszélgessen papokkal... Ha meg a pap bemegy a kocsmába, máris iszákosnak tartják. Ja, plakátoljuk ki előre, hogy a pap be fog menni a kocsmába, péntek este vitaestet tart a Katekizmusról, Istenről, akit egyébként eddig ott erősen káromoltak. Nem gond, a hideg sör és az olcsó bor szaga talán elegyengeti majd a hit-vitás kérdéseket. 
Igen, a következő ötlet is eléggé erőltetett. "Tartsunk evangelizációs hangversenyt vagy gitáros koncertet a település főterén vagy a templomban." Ismét sokrétű a probléma. A templom nem koncertterem. Ez az egyik. Aztán a zenei meghatározásokkal, fogalmakkal nincs tisztában a szerző. Ugyanis nem létezik "evangelizációs hangverseny", illetve a hangversenynek nem lehet alternatívája a "gitáros koncert". Megjelölhetek több hangszert, vagy általánosságban írhatom: "koncertet", de miért kell még mindig a gitárt erőltetni? Annak a kornak vége. Letűnt. Most akkor, ha a divat szerint haladunk, lehetne katolikus rap-koncert, ahol az evangélium rappelnénk (ritmikus dalszövegmondás). Hol van a javaslatok között Palestrina, a gregorián, Mozart egy-egy miséje, Bach csodálatos kantátái vagy a h-moll miséje? Hol vannak a mély hittel rendelkező zeneszerzők művei az ötletekből? (megj.: van rá utalás!)
Kitér a javaslatokban arra is, hogy világnapokon áldjunk meg mindenkit, vagy azt, akinek a világnapja van, stb. Miért kell lehúzni mindent a profán szintre? Miért nem oldjuk meg inkább azt a súlyos problémát (talán egységbeli probléma?), hogy mennybemenetel ünnepe ne vasárnap legyen, vagy Úrnapját is csütörtökön tartsuk? PÉLDÁUL a Hit Évében???
Persze, sok anyagi áldozatot követelő ötlet is van, de vannak életmódbeli javaslatok is, amit akár a Kiskegyed című lapban is megtalálunk. 
Nagyon jó ötlet: "Van-e temetőnkben papi, szerzetesi sír, sírkert? Gondozza-e ezt valaki? Keressük fel együtt!" Igen, ez fontos, és hangsúlyos teendője egy katolikus embernek. De vajon csak a civilekre vonatkozik? Hány pap megy ki papi sírokhoz évközben, vagy mond el értük egy szentmisét? (Bizony, van ilyen is!)

2012. október 11., csütörtök

Credo in unum Deum


Egyházzene webshop

Megnyílt az egyházzene honlap internetes áruháza. A számos értékes és hasznos kiadvány mellett különös hangsúllyal hívjuk fel a figyelmet Dobszay László két kötetben kiadott írásaira. (A kötet egyenként is megvásárolható. 1995-2010 közötti írásokat tartalmaz.) 
Zsolozsmák, énekek, tanulmányok, füzetek, lelkiségi írások is találhatók a kiadványok között. 
Tovább a webshopba.

Teljes búcsú a Hit Évében - rendelet


URBIS ET ORBIS
R E N D E L E T
A szent búcsúk adományával gazdagodnak
a Hit Éve folyamán végbevitt különféle jámbor cselekedetek

A II. Vatikáni Zsinat ünnepélyes megnyitásának ötvenedik évfordulóján, amely zsinatnak Boldog XXIII. János pápa „fő feladatként jelölte meg a keresztény tanítás értékes hitletéteményének gondosabb őrzését és kifejtését, hogy így hozzáférhetőbb legyen Krisztus hívei és a jóakaratú emberek számára” (II. János Pál pápa, Fidei Depositum apostoli konstitúció, 1992. október 11, AAS 86 [1994] 113), XVI. Benedek pápa kijelölése alapján kezdetét veszi egy olyan év, amelyet az igaz hit megvallásának és helyes értelmezésének szentelünk, a Zsinati Dokumentumoknak és a Katolikus Egyház Katekizmusa cikkelyeinek olvasása, vagy még inkább jámbor átelmélkedése révén. A Katekizmust Boldog II. János Pál pápa adta ki a Zsinat kezdetének harmincadik évfordulóján, pontosan azzal a céllal, hogy „a Zsinat tanítását elmélyítve a hívek jobban kötődjenek ahhoz és ez elősegítse megismertetését és alkalmazását” (Uo. 114).
Már az Úr 1967. évében, Szent Péter és Pál apostol vértanúságának tizenkilencedik centenáriumának emlékére is ehhez hasonlóan meghirdette a Hit Évét Isten szolgája, VI. Pál pápa, hogy „a hit ünnepélyes megvallása révén megmutassa, mennyire fontos, hogy az évszázadok alatt kialakult hitvallást, amely minden hívő öröksége, újra meg újra megerősítsük, kifejtsük, annak érdekében, hogy a múlttól igen eltérő történelmi körülmények között is érvényesnek bizonyuljon” (XVI. Benedek pápa, Porta fidei apostoli levél, 4).
Jelen korunkban, amely annyi mély változást hoz az emberiség számára, Szentatyánk, XVI. Benedek a Hit Évének meghirdetésével arra kívánja felszólítani Isten népét, amelynek egyetemes pásztora, valamint az egész világ valamennyi püspökét, hogy „egyesüljenek Péter utódával a kegyelem ezen idejében, amelyet az Úr kínál nekünk, hogy emlékezzünk meg a hit drága ajándékáról” (Uo., 8).
Minden egyes hívő „alkalmat kap rá, hogy megvallja hitét a feltámadott Krisztusban… az egész világ minden székesegyházában és minden templomában, az otthonokban és a családokban, hogy mindenki átérezze a sürgető szükséget, hogy jobban megismerje és a következő nemzedékeknek továbbadja az örök hitet. A szerzetes közösségek, a plébániák, az Egyház minden közössége, legyen bár ősi vagy új, módot fog találni ebben az esztendőben, hogy nyilvánosan hitvallást tegyen” (Uo).
Ezen felül minden hívő, egyénileg és közösségileg is meghívást kap, hogy nyíltan megvallja a hitét a többiek előtt a mindennapi élet különféle körülményei között: „Az ember társas természete viszont igényli, hogy belső vallási aktusait külsőleg kifejezze, vallási téren másokkal kapcsolatot teremtsen, és vallását közösségi formában vallja meg” (Dignitatis humanae nyilatkozat, 1965. december 7: AAS 58 [1966], 932).
Minthogy elsősorban az a célunk, hogy – amennyire ez ezen a Földön egyáltalán lehetséges – a lehető legjobban kifejlesszük magunkban az életszentséget és a lélek tisztaságát, ehhez nagyon hasznos segítséget nyújthatnak a szent búcsúk, amelyeket az Egyház, a Krisztustól ráruházott hatalom segítségével, felkínál mindazoknak, akik a megfelelő hozzáállással teljesítik azokat a sajátos előírásokat, amelyek elnyerésük feltételei. „A búcsú révén – tanította VI. Pál – az Egyház, felhasználva a Krisztus által végbevitt üdvözítés szolgáló leánya voltát, meghirdeti a hívek számára Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésre” (Apostolorum Limina apostoli levél, 1974. május 23: AAS 66 [1974] 289). Ebben nyilvánul meg az „Egyház kincse”, amelyet jelentős mértékben növelnek „a boldogságos Istenanya és minden kiválasztott érdemei, a legelső igaztól az utolsóig” (VI. Kelemen, Unigenitus Dei Filius bulla, 1343. január 27).
Az Apostoli Penitenciária, amelynek feladata a búcsúk megadását és használatát szabályozni, valamint buzdítani a hívek lelkét, hogy helyesen fogják fel és táplálják ezek elnyerésének vágyát, miután erre felkérte az Új Evangelizáció Előmozdításának Pápai Tanácsa (a Hittani Kongregáció által kiadott Lelkipásztori iránymutatással kiegészített jegyzék a Hit Évére alapján), az alábbiakat határozta meg a búcsúk adománya elnyerésére a Hit Évében, a Pápa gondolatának megfelelő módon, abból a célból, hogy a hívek mindinkább törekedjenek a Katolikus Egyház tanításának megismerésére és megszeretésére, és abból minél bővebb lelki gyümölcsöket nyerhessenek.
A Hit Évének teljes időtartama alatt, vagyis 2012. október 11-től 2013. november 24-ig teljes búcsút nyerhetnek a saját bűneik miatti időleges büntetés alól Isten irgalmából, amit az elhunyt lelkekért is felajánlhatnak, mindazon hívek, akik valódi bűnbánatot tartottak, kellőképpen meggyóntak, szentségi áldozáshoz járultak és imádkoztak a Szentatya szándékára,
a.      – minden alkalommal, ha legalább három alkalommal részt vesznek az igehirdetésen a szent missziók alkalmával, vagy legalább három előadást meghallgatnak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól és a Katolikus Egyház Katekizmusának cikkelyeiről, bármely templomban vagy alkalmas helyen;
b.      – minden alkalommal, ha zarándoklat formájában meglátogatnak egy pápai bazilikát, egy keresztény katakombát, egy székesegyházat, egy, az ordinárius által a Hit Évére kijelölt szent helyet (például a Basilica Minor­-ok valamelyikét, valamely Mária-kegyhelyet, a szent apostolok vagy védőszentek valamely kegyhelyét) és itt részt vesznek valamilyen liturgikus imádságon, vagy legalább megfelelő időt eltöltenek ott összeszedetten, jámbor elmélkedéssel, amit a Miatyánk, a Hiszekegy bármely hivatalos formája, valamint a Szűzanyához, az apostolokhoz vagy a védőszentekhez szóló fohász elimádkozásával fejeznek be;
c.      – minden alkalommal, az ordinárius által a Hit Évére meghatározott napokon (például az Úr, a Szűzanya, a szent apostolok és védőszentek ünnepein vagy Szent Péter székének ünnepén), ha bármely szent helyen részt vesznek egy ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán, s ezen felül elimádkozzák a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában;
d.      – a Hit Éve bármely szabadon megválasztott napján, amikor hívő módon meglátogatják a keresztelőkápolnát vagy más egyéb helyet, ahol elnyerték a keresztség szentségét, amennyiben itt megújítják keresztségi fogadalmaikat, annak bármely hivatalos formájában.
A megyéspüspökök és eparchák, s mindazok, akik jog szerint egyenlő rangban állnak velük, ezen idő legalkalmasabb napján, a legkiemelkedőbb ünnepen (például 2013. november 24-én, Krisztus Király ünnepén, amellyel bezárul a Hit Éve) kioszthatják a pápai áldást a teljes búcsúval, amelyet mindazok a hívek élvezhetnek, akik jámborul fogadják ezt az áldást.
Azok a hívek, akik valódi bűnbánatot gyakoroltak, ám súlyos okból nem tudnak részt venni az ünnepi eseményeken (főként a szerzetesnők, akik örök klauzúrában élnek, a remeték és anakoréták, a bebörtönözöttek, az idősek, a betegek, és mindazok, akik kórházakban vagy egyéb ápolási központokban folyamatos szolgálatban állnak a betegek mellett…) elnyerhetik a teljes búcsút ugyanezen feltételek mellett, ha lélekben és gondolatban egyesülnek a jelenlévő hívekkel, különösen azokban a pillanatokban, amikor a Szentatya vagy a megyéspüspökök szavait közvetíti a televízió, illetve a rádió, s otthonukban vagy azon a helyen, amelyet akadályoztatásuk okán nem tudnak elhagyni, elimádkozzák a Miatyánkot, a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában és más fohászokat, a Hit Éve célkitűzéseinek megfelelően, valamint felajánlják szenvedéseiket vagy saját életük szükségeit.
Azon célból, hogy a bűnbánat szentsége és az isteni bűnbocsánat elnyerése a Kulcsok hatalma által lelkipásztori tekintetben könnyebben elérhetővé váljon, felkérjük az egyes helyek ordináriusait, hogy engedjék át a székesegyházakban és a Hit Évére erre kijelölt templomaikban az ott gyóntató kanonokoknak és papoknak azokat az engedélyeket, amelyek egyébként nekik vannak fenntartva (a keleti egyházak híveinek tekintetében a CCEO 728. kánonja 2. § szerint, esetleges fenntartás esetén a 727. kánon szerint, kizárva innen természetesen a 728. kánon 1.§-ában foglalt eseteket; a latin egyház hívei tekintetében a CIC 508. kánonjának 1. §-a szerint).
A gyóntatók, miután felhívták a hívek figyelmét azon bűnök súlyosságára, amelyeket a fenntartás vagy a törlés érint, határozzanak meg megfelelő szentségi penitenciát, amelyek a híveket a lehető legnagyobb mértékben a tartós megbánás állapotára vezetik és az esetek természetétől függően, rájuk kényszeríti az esetlegesen okozott botrányok és károk helyrehozatalát.
Végezetül a Penitenciária nagyon ajánlja az excellenciás püspök uraknak, akik a háromszoros munus (tanítás, vezetés, megszentelés) letéteményesei, hogy legyen gondjuk arra, hogy világosan elmagyarázzák híveiknek az itt a hívek megszentelése érdekében felsorakoztatott alapelveket és intézkedéseket, különös tekintettel az adott hely, kultúra és hagyományok körülményeire. Az egyes népek karakterének minél inkább megfelelő katekézis világosabban és az értelem számára élőbb módon tárhatja fel ezeket, hogy a szívekben erősebben és mélyebben meggyökerezhessen a vágy erre a különleges adományra, amelyet az Egyház közvetítésével elnyerhetnek.
A jelen rendelet érvényessége kizárólag a Hit Évére szól, bármilyen ezzel ellentétes intézkedés ellenére.

Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciárium székhelyén, 2012. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

Manuel Monteiro de Castro bíboros
legfőbb penitenciárius

Mons. Krzysztof Nykiel
ügyvivő

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...