A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2013. december 31., kedd

Hálaadás és kérés

Nagyon jól teszi a hívő ember, hogy mielőtt kérne valamit Istentől, hálát ad, egyáltalán azért, hogy életben van, hogy jól megy sora, hogy van mit ennie, és van fedél a feje fölött. Ez nem valami pszichológiai fogás, hogy előbb megdicsérek valakit, aztán pedig kérek, mert így jobban elérem a célomat. "Szüntelenül hálát adunk Istennek" (1Tessz 2,13), hiszen aki zsolozsmát végez, tudja, hogy minden reggel el kell mondania a Te Deumot. 
Létünk akkor egyesülhet Istennel, ha kéréseink és hálaadásunk szüntelenül felhangzanak irányába. 
Van miért hálát adnunk, és van mit kérnünk. 
Blogunk Hector Berlioz Te Deum-ával kíván méltó és őszinte hálaadást, valamint eredményekben és békességben gazdag új esztendőt! Olvassa blogunkat 2014-ben is!
Téged, Isten dicsérünk!

2013. december 24., kedd

Gérard David: A Szent Család 
Blogunk minden kedves Olvasójának Istentől áldott boldog karácsonyt kívánunk!
Fedezzük fel egymásban is az emberré lett örök Igét, aki az Egyház által a szentségekben nekünk adja magát, mindaddig, míg másodszor is eljön dicsőségében uralkodni minden fölött. 
Krisztus Jézus született, örvendezzünk!

2013. december 12., csütörtök

Ratzinger Szent Ágoston mellett áll az egyháztanítók sorában - Schönborn bíboros az emeritus pápa mellett szólalt fel

Lassan a média feledteti velünk azt a csodálatos és mély időszakot, mely XVI. Benedek pápaságát jelenti. A támadások nyilvánvalóan azért történtek, mert kegyelmi időszak vette kezdetét az ő kormányzásával, hiszen Istenről beszélt, arról az Istenről, akit feledni akar a világ, és emberközpontúvá akar válni, illetve hataloméhségben és féltékenységben szenved, irigységgel fűszerezve.
Nos, akadt a napokban egy bíboros, aki hallatja hangját, mégpedig Benedek pápa mellett. Igaz, tanítványa volt, de reálisan érzékeli az eseményeket. Szent Ágostonnal egy "lapon említi" Joseph Ratzingert, a teológust. (Pápasága idején többször hangot adunk annak, hogy nem olvasható magyarul a katekézise, illetve az összefoglalók is csak napokkal később jelentek meg. Milyen csoda (vagy véletlen?), hogy Ferenc pápa minden cselekedetéről azonnal beszámolót kapunk magyarul, beszédei azonnal olvashatók, és még az adventi gondolatok, újévi, húsvéti, ünnepi, stb. gondolatok is tőle vannak. Az is különös, hogy mi, keresztények, akik a világtól nem fogadunk el dicséretet, hiszen az igazi keresztény állandó üldözésnek van kitéve, napok óta azt hangoztatjuk, hogy Ferenc pápa lett az év embere. Dicséretes, ha jót tesz, és ezzel példát ad. De állítólag a magazin - amely megválasztotta - rangsorában kétes erkölcsű személyek is szerepeltek. Persze egy pápa nem tehet róla, hogy ki mivé választja a médiában, de azért nekünk, katolikusoknak legyen már annyi érzékünk, hogy nem tartjuk ezt sem mérvadónak...) 
Christoph Schönborn bécsi érsek, bíboros beszélt a pápát ért náci vádakról is, amelyek a kiközösítés visszavonásakor leltek napvilágot. (Valószínű, hogy ez is szándékos "merénylet" volt a pápasága ellen. Hiszen a Williamson interjú, melyben a püspök tagadja a holokausztot, jóval előbb készült, minthogy a pápa aláírta az ő kiközösítését visszavonó dokumentumot. Ám a pápa erről az interjúról nem tudott, mert a megfelelő személyek nem tájékoztatták. Kivárták, míg aláírja és közzé teszi, hogy visszavonja a kiközösítését néhány főnek, többek közt Williamsonnak. Ezt követően azonnal nyilvánosságra hozták az interjút, közölve, hogy a pápa egy ilyen embert fogad vissza az Egyházba? És ki került kellemetlen helyzetbe? Ratzinger pápa... )
Schönborn bíboros azt is elmondja, hogy 2009-ben a Vatikán belső kommunikációja katasztrofális volt. Persze az ügy kapcsán kirobbant túlzott botrányról is megvolt a véleménye Benedek pápának. 
A bíboros bírálta Németországot abban a tekintetben, hogy igen csekély módon fejezi ki elismerését XVI. Benedek pápa iránt. Megválasztása után rövid eufória volt, majd igen kevés professzor értékelte a pápa munkásságát. 
Schönborn úgy véli, hogy egyszer majd olyan teológusok mellett fogják említeni Benedek pápát, mint Newman, Ágoston vagy Aquinói Szent Tamás. Hiszen ő a XX. század legnagyobb teológusa. Elárulta azt is, hogy saját könyvtárában, a polcon Szent Ágoston művei mellett helyezte el XVI. Benedek/Joseph Ratzinger műveit. (a kath.net nyomán készült a cikk)

2013. december 9., hétfő

Erősebb a bajnál és a halálnál - Christoph Schönborn bíboros vasárnapi gondolatai

Erősebb a bajnál és a halálnál
(Ter 3, 9-15.20)


Ma kivételesen nem a napi evangéliumról van szó, hanem az Ószövetség egy szakaszáról, a Teremtés könyvéből, a Biblia leges leg elejéről. Ádám és Éva történetét „ős-evangéiumnak” is szokták nevezni. Meghívásom arra szól, hogy ezen a közismert szövegen egy kicsit elgondolkodjunk. Három fontos üzenetet tartalmaz.
A „bűnbeesés” történetét képi formában formában mondja el, amiről ebben a világban annyira össze-vissza” beszélnek, hogy miért van oly sok gyűlölet és veszekedés, és mégis mindebben hol csillan fel egyfajta reménysugár.
A Biblia egészen pozitív módon kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” A teremtés művének minden egyes állomása után (a mindenség teremtését hat nap alatt mutatja be) ez áll: „És látta Isten, hogy jó.”Az ember teremtése után meg az áll: „És látta Isten, hogy mindez nagyon jó.” A Biblia első üzenete tehát az, hogy: A világ jó. Isten akarja és szereti. Ebből fakadóan az is jó, hogy a világon vagyunk. Erre mutat rá a Biblia az első emberpár esetében: összhangban éltek önmagukkal, egymással és az Istennel. Képiesen mondva: Mezítelenek voltak, és emiatt nem szégyellték magukat. A világ (még) rendben volt.
Honnét van akkor, hogy még oly sok dolog rendben van a mi világunkban? Honnét jön a gonosz? Honnét van a szenvedés és a halál? A Biblia második üzenete ad rá magyarázatot: Valami félre siklott. Nem azért, mert Isten rosszul alkotta meg a világot, hanem azért, mert Ő szabad akaratot adott a teremtményeinek. Isten belement ebbe a kockázatba, mert barátságot akart az ő teremtményeivel. Marionett figurákkal ez nem lehetséges. Szeretet és barátság csupán szabad létezők közt létezhet. Ám ahol szabadság van, ott a szabadsággal való visszaélés is előfordul. Szeretetet lehet elfogadni és elutasítani. A barátságnak bizalomra és együttességre van szüksége.
Mi az, ami félre siklott? Ismét képekben beszél a Biblia. A kígyó hintette el az ember szívébe a bizalmatlanság magvát: Isten nem is akar nektek jót! Ostobának és kicsinek akar bennetek! Ha esztek a fáról, olyanok lesztek, mint az Isten. Ezt cselekedték, de nem lettek olyanok, mint az Isten, hanem pusztán mezítelen emberfiak. Mostantól – és egészen máig – repedés fut át az embereken. A test és a lélek közti összhang megbomlott, az ösztönök hajtanak minket, a férfi és a nő közti viszony messze nincs olyan összhangban, mint ahogy azt kívánjuk. A világot gonoszság hatja át, úgy a kicsik, mint a nagyok közt. Ahová tekintünk: konfliktusok, gond, háború. És mindenütt a végén a hál van.
És éppen ide illeszkedik a Biblia harmadik üzenete. A baj nyilvánvaló, de nem az övé az utolsó szó. A halál elkerülhetetlen, ámde nem az övé a végső győzelem. Hogy is mondjuk legtöbbször egy fájdalmas haláleset után? „Az élet megy tovább.” A Biblia többet mond: „Az élet diadalmaskodik.” A dolgokat nem teszi ártalmatlanná. Képi beszédében tisztán és világosan elmondja: Az élet egy küzdelem marad. A kígyó, a gonoszság és a halál szimbóluma, az asszony ellen harcol, aki új életet szül. Ez nem megy végbe sebek nélkül. De az Asszony győztes marad. Éva, vagyis az Élet „ minden élőnek anyja”.
 Ma Mária fogantatásának ünnepe van. Mária születése (szeptember 8.) előtt kilenc hónappal ünnepli az Egyház Mária életének kezdetét. Ő fogja világra hozni Jézust. Ő lesz Krisztus édesanyja. Az ő Fia fogja a gonoszság és a jó, az élet és a halál közti harcot végérvényesen eldönteni. Isten nagy ajándéka, az élet örökké megmarad, ami erősebb mint a baj és a hálál.
Fordította: Tóth Vencel ofm

2013. december 8., vasárnap

Barbara Streisand: Lascia ch'io pianga

Händel Rinaldo című operájából Barbara Streisand énekli a híres részletet:

2013. december 5., csütörtök

Zenei portré: Orlando Gibbons

Orlando Gibbons zenész családba született, tizedik gyermekként. 1583 karácsonyán keresztelték meg Oxfordban, ám születésének időpontját nem tudjuk. 1625-ben halt meg Canterbury-ben. Bátyja a cambridge-i Choir King's College kórusmestere volt. Ez ma is működő kórus, melyet 1441-ben alapított VI. Henrik (1421-1471), hogy a templomi liturgiákon énekeljenek. Ide járt még Thomas Tomkins zeneszerző is.
1623-ban a királyi kápolna, majd a westminsteri apátság vezető orgonistájává nevezték ki. Mindemellett virginalista is volt. "A 18. század végéig a brit orgonák legfeljebb két manuálosak voltak, s nem volt rajtuk pedál. A billentyűs hangszerek szigetországi irodalmában ezért még elég nagy az átjárhatóság a hangszerek között. A klavichordot Angliában sosem értékelték különösképpen nagyra, a kontinens zenéjére viszont jelentős hatással volt a virginál stílus játéktechnikája. Az Erzsébet-kori Angliában (1558-1603) a jó neveléshez hozzátartozott a virgináljáték (kis méretű, csembaló-típusú, hordozható hangszer) elsajátítása. Az erre a hangszerre írott művek nagyban befolyásolták az orgonastílust is, legfőképpen a mozgalmas passzázsokkal, akkordfogásokkal, gazdag ornamentikával, a felső szólamok figuratív variációival és a kedvelt bassó ostinato variációs technikával. A 17. századból maradtak fenn e kor főbb gyűjteményei. A két legnagyobb a "Fitzwilliam Virginal Book" (1609 és 1619 között másolt) és a "Parthenia or the Maidenhead", amely az első billentyűs hangszerre szánt angol nyomtatvány (London, 1613). Mindkettő ugyanazon zeneszerzők műveit tartalmazza: William Byrd, John Bull, Orlando Gibbons, John Munday, Thomas Moerley stb. A nagyszabású vokális átdolgozások mellett prelúdiumok, fantáziák, táncok (pavane, gagliarde, allemande, courante), továbbá dalokra, táncokra írt variációk állnak." (Az idézet forrása: fidelio.hu)
Gibbons korának egyik legsokoldalúbb zeneszerzője volt. Több tucat madrigált, billentyűs művet, fantáziát, himnuszt írt. Kórusműveiben nagyon jól használja az ellenpontot, élénken különbözteti meg a szólistákat. Ezt mindig összhangban teszi a mű szövegével. 
Az első angliai nyomtatott kottában is szerepel műve.
A híres zongorista, Glenn Gould kedvenc zeneszerzőjének Gibbonst tartotta. Elmondása szerint tizenéves kora óta foglalkoztatták Gibbons himnuszai, amiket más hangzásban is el tud képzelni. Sok feldolgozás is hallható tőle.
Zenéjét hallgatva nagyon sok alapvető hasonlóság fedezhető fel közte és Bach között. Zenéje előszele Bach zenéjének. Egy felvételen Daniel-Ben Pienaar játssza Gibbons zongoraműveit.
A blogon egyházi műveiről is szó lesz a későbbiekben. 

2013. december 3., kedd

Callas 90

Budapesten tegnap este az Operaházban emlékeztek Maria Callas világhírű dívára Bellini: Norma című operájával. Ez a koncertszerű előadás lenyűgözte a közönséget, hiszen a Normát alakító Sümegi Eszter hangjával, éneklésével nemcsak Callast elevenítette fel, hanem csodálatos, földön túli érzést ébresztett mindenkiben.
"Maria Callas – eredeti nevén Kalogeropoulos – 1923. december 2-án született New Yorkban, görög bevándorlók gyermekeként. 1937-ben a nehéz anyagi körülmények miatt édesanyjával visszatért Görögországba. Az Athéni Konzervatóriumban tanult Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo növendékeként. Kisebb szerepek után a második világháború alatt Suppé Boccaccio-jában, majd 1942-ben már Tosca-ként debütált. Athén 1944-es felszabadítása után, illetve a polgárháború kitörése miatt 1945-ben visszatért apjához New York-ba, ahol a híres tenor, Giovanni Zenatello felfedezte tehetségét. Annak ellenére, hogy szerepajánlatokat kapott a Metropolitan Operától, Maria Callas Európába ment. 1947-ben a Veronai Arénában Gioconda szerepét énekelte, a következő évben pedig már Olaszország-szerte híressé vált olyan operák szerepeiben, mint a Turandot, az Aida és természetesen a Norma. Karrierjét a híres karmester, Tullio Serafin és későbbi férje, Giovanni Battista Menenghini egyengette. 1949-ben Velencében a Puritánokban, Rómában Wagner Valkűrjében szerepelt; 1950-ben bemutatkozott a Milánói Scalában is. 1951-ben a Traviatát és A szicíliai vecsernyét énekelte Firenzében. A Covent Gardenben Normaként debütált, 1952-ben a Scala évadnyitó előadásán a Macbeth című operában énekelt. Ezekkel a bemutatókkal világhírű ávlt, és az ötvenes évek elején különböző lemezszerződésekkel is elhalmozták. 1955-ben már az Egyesült Államokban is sikert sikerre halmozott, például a Chicagói Operában a Pillangókisasszonyt énekelte, egy évre rá pedig a New York-i Metropolitan Operában debütált Bellini Normájában. 1959-ben, 10 évi házasság után elvált férjétől, és 9 évig tartó viszonyt kezdett a görög mágnással, Aristoteles Onassissal. (Ez a kapcsolat karrierjét is meghatározta, hiszen hangulata nagyban befolyásolta hangját. Így amikor Onassiss 1968-ban feleségül vette John F. Kennedy özvegyét, Jackie Kennedyt, az énekesnő teljesen összeomlott.) A hatvanas években karrierje helyett inkább magánéletére koncentrált, de még visszatért Görögországba, ahol elénekelte a Normát; ezen kívül szerepelt a Medeában, Londonban a Toscában, Párizsban a Zeffirelli által színre vitt Normában. 1965-ben a londoni Covent Garden színpadán lépett fel utoljára operaelőadásban, Tosca szerepét énekelve. 1969-ben kezdett el dolgozni Pier Paolo Pasolinivel, aki felkérte a Medea című film főszerepére. 1973-ban Giuseppe di Stefano-val koncertturnéra indult. Ekkor már 8 éve nem lépett fel nagy nyilvánosság előtt, így a koncertsorozatot nagy figyelem kísérte. Azonban 1974-ben, egy japán koncert után kénytelenek voltak lemondani a turnét, mivel az énekesnő hangja már nem bírta a megterhelést. Maria Callas 1977. szeptember 16-án halt meg párizsi otthonában. Hamvait kérésére az Égei-tengerben szórták szét."
forrás: fidelio.hu

Most Verdi Ave Maria-ját hallgassa meg Maria Callas előadásában:
 

2013. december 2., hétfő

„Hogy megrontsa a tiszta látást…” – elmélkedés Szent Cyprianus gondolatai alapján a féltékenységről és irigységről (Második rész)

Folytatva az első gondolatmenetet, melyet két hete írtunk a blogra, olvassuk tovább Szent Ciprián művét.
"Emlékezzünk rá, minek nevezi népét Krisztus, milyen címmel illeti nyáját! Juhaimnak nevezi, mert a keresztény ártatlanságot a juhokéhoz hasonlítja. Bárányoknak is nevezi, mert a bárányok egyszerű természetét utánozza a szellemi egyszerűség. Miért bújik báránybőrbe a farkas, miért hozza rossz hírbe Krisztus nyáját az, aki csak színleli keresztény mivoltát?"
Bizony, sok keresztény, akiről nem is gondolnánk, csak kívülről "bárány", belül azonban "farkas". Vagyis álcát vesz fel, csalogat, szépeket mond, ám végül lecsap, együttműködve a gonosz lélekkel, akár képes csapdát is állítani a keresztény hívőnek, aki mit sem sejt az egészről. Az ember, ha igazán mélyen hinne, nem törődne az emberek külső megnyilvánulásaival, egyáltalán nem törődne a másik szavaival. Csak Krisztus szavai lennének fontosan számára. Hányszor belebetegszünk szinte abba, hogy mit mondanak mások rólunk? Vagy mit hallottunk? És a báránybőrbe bújt farkasok képesek arra is, hogy ezzel kapcsolatokat manipuláljanak. Álhíreket terjesztenek, kibeszélnek másokat, úgy keverik a szálakat, hogy végül ember ember ellen fordul, ők pedig markukban nevetve élik tovább világukat. Igen, de van ennek értelme? A gonosz lélek gyakran úgy működik egyes emberekben, hogy azok észre sem veszik. 
"Amikor Pál apostol a szeretet és béke érdemét ecseteli, rendületlenül kitart mellette és tanítja, hogy a hit, a jó cselekedet, a szenvedés még a hitvallóknak is csak akkor válik javára, ha érintetlenül és sértetlenül megőrizte a szeretet kötelékét, és hozzáteszi, mondván: A szeretet nagylelkű, a szeretet nem féltékeny (1Kor 13,4). A szeretetet csak az tudja megtartani, aki jóságos és nagylelkű, akitől az irigység és féltékenység idegen."
"A testies hibákat és bűnöket el kell tiporni, szeretett Testvéreim, lelki eréllyel kell eltaposni a földi test veszedelmes vágyait, nehogy ismét a régi ember életmódjához kanyarodjunk vissza azáltal, hogy halálos csapdába gabalyodunk, ezért ugyanaz az apostol figyelmeztet és buzdít bennünket, mondván: Ezért, testvérek, ne a test szerint éljünk. (Róm 8,12)"
Majd szintén Pál apostolt idézi Ciprián: Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, mennyei. Amilyen a földből való, olyanok a földiek, amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek. Ahogyan hordoztuk a földi képét, úgy hordozzuk a mennyei képét is (1Kor 15,47-49). Majd hozzáteszi: "A mennyei képmását azonban nem hordozhatjuk, csak akkor, ha már kezdtünk benne lenni, ha már Krisztus hasonlatosságát mutatjuk."
"Ez annyit jelent, hogy már átváltoztál, már nem az vagy, ami voltál, elkezdtél az lenni, ami nem voltál, hogy az isteni születés világoskodik benned, hogy az átistenítő fegyelem megfeleljen az Atyaistennek, hogy a tisztes és dicséretes életmódban megdicsőüljön az emberben az Isten. 
Ha az emberek is örülnek neki, és dicséretesnek veszik, ha utódaik rájuk hasonlítanak, és még jobban örülnek a megszületett gyermeknek, ha arcvonásai atyjára ütöttek, mennyivel nagyobb az Atyaisten öröme abban, aki szellemi szülötte lévén cselekedeteivel és dicséretes életével hirdeti az isteni nemességet! Az igazságosságnak mily fényes pálmája, mily koszorúja az, ha olyan vagy, hogy nem rólad mondja Isten: Fiakat nemzettem, és felmagasztaltam, ők azonban megvetettek engem (Iz 1,2). Inkább Krisztus dicsérjen meg étged, és szólítson a jutalom átvételére, amikor ezt mondja: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ kezdetétől fogva (Mt 25,34)."
Igen, ez az élet, ez az átváltozott élet Istenben rejtőzik, csak fel kell fedeznünk. Jézus Krisztus pedig megmutatta nekünk, ma is megmutatja ezt az életet a szentségekben. Nem beszélünk sajnos eleget templomainkban arról, hogy a szentségek életet adnak. Gyógyítanak, megmentenek. Milyen jó lenne látni még több igazi gyónó keresztényt, de gyónó papot is. Olyan papokat, akik nem a harangszó végére esnek be a sekrestyébe, pletykálkodás és nevetgélés közepette, hanem megtisztítják lelküket az áldozat bemutatása előtt, és térdelve, imádkozva, imádságos beöltözéssel készülnek fel a szentmisére. Ebből tanulnának a hívek, és aztán megéreznénk, hogy van pásztorunk, akit Isten rendelt közénk. És nem a kapuzárás, az elromlott fűtőtest, a szaloncukor és tea lenne a fő adventi kérdés...
"Ezeknek átelmélkedésével erősítsük meg lelkünket, kedves Testvéreim, ilyen gyakorlatokkal tegyük ellenállóvá a Sátán minden nyilával szemben! Legyen kezünkben a sugalmazott Írás, elménkben az Úr gondolatait forgassuk, ne tágítsunk az imádságtól, az üdvös jótékonykodás se maradjon abba! 
A keresztény számára nemcsak az üldözés idején elnyerhető koszorú az egyetlen! A békének is megvannak a koszorúi, amelyekkel akkor koszorúznak meg minket, ha számos és sokféle ütközetben leterítettük és leigáztuk az Ellenséget. A kéjvágy leigázásáért a megtartóztatás pálmája jár. A harag, a sértés elleni küzdelemért a türelemé. A pénz megvetése győzelem a kapzsiság fölött. A hit dicsérete, ha a jövőbe vetett bizalommal tűri a világ bajait. Az alázatosságért kijáró dicséretet kapja meg az, aki jó sorsában nem gőgösködik. A mennyei kincstárból kap viszonzást az, aki a felkarolandó szegények iránt készséges irgalmasságot tanúsított. A szeretet és béke jutalmát nyeri el az, aki féltékenységet nem ismert, aki szívélyesen és szelíden szereti testvérét. ...
Te is elnyerheted ezeket, bár a féltékenység és irigység megszállottja voltál, csak vess el minden gonoszságot, amely azelőtt fogva tartott, üdvös léptekkel fordulj vissza az örök élet útjára! Gyomláld ki szívedből a tövist és a gazt, hogy az Úr magja gazdag terméssel ajándékozzon meg, hogy az isteni és szellemi szántóföld bőséges aratássá növekedjen!
Szeresd azokat, akiket azelőtt gyűlöltél, szeresd azokat, akiket korábban igaztalanul ócsároltál irigységből! Utánozd a jókat, ha utánozni tudod! ... A te tartozásodat is elengedik, mihelyst te is elengedsz. 
... Bőven van mire gondolnod! Gondolj a paradicsomra, ahová Kain nem jutott vissza, mert féltékenységből megölte testvérét! Gondolj a mennyek országára, amelybe az Úr csak az egyetértőket és szelídeket bocsátja be; gondolj arra, hogy csak a békeszerzők nevezhetők Isten fiainak, akik úgy tesznek eleget az Atyaisten és Krisztus hasonlatosságának, hogy a mennyei születés és törvény alapján vannak egységben! Ne felejtsd el, hogy Isten szeme előtt vagyunk! Úgy futjuk meg életpályánkat és éljük életünket, hogy közben Ő néz és ítél minket, és csak akkor jutunk el hozzá, ami az Ő látásában való részesedés, ha cselekedeteinkkel megörvendeztetjük Őt, aki most minket szemlél, ha kegyelmére és bocsánatára méltóknak mutatjuk magunkat, országában akkor nyerjük el örökre tetszését, ha azelőtt ebben a világban is tetszettünk Neki!"
Szent Ciprián keményen, de igaz módon zárja gondolatait. Valóban, vannak bűnök, melyekből más bűnök fakadnak. És ha ezeket nem fékezzük meg idejében, a végső számadáskor más késő lehet. Ám Krisztus megtérésre intő szavai is a fülünkbe csengenek még advent első vasárnapjáról. 
Ezek életfeladatok, vagyis állandóan munkát adnak nekünk. Lelkünk munkálása a feladat, mely állandó megtéréssel, bűnbánattal jár. Beismerni Isten előtt bűnösségünket, és letenni elé a szentgyónásban ezt a valónkat. Innen képes az új ember fakadni, innen találhat rá az ember egy új életformára, melyet már nem a bűn ural. 
A féltékenység és irigység sok más bűnnek is forrása. Imádkozzunk, hogy mai világunkból irtódjon ki a féltékenység és irigység, melyek sokszor emberi életeket, kapcsolatokat, jövőket, családokat, közösségeket tesznek tönkre. Ne hagyjuk, hogy a gonosz lélek ilyen módon kárt tegyen életünkben, melynek legfőbb feladata az, hogy méltó legyen Isten előtt.

2013. november 30., szombat

Advent 2013


Advent 2013 című blogunkat elérheti IDE kattintva.
Minden nap tartalmas bejegyzéssel várjuk az Olvasót. Ezzel segítünk az Urunk születésére való méltó felkészülésben.
Ajánlja az oldalt ismerőseinek is!

2013. november 26., kedd

Pilinszky János születésének évfordulójára

1921. november 25-én született Budapesten Pilinszky János, a magyar költészet egyik legnagyobbja alakja. 1976 után, amikor Ted Hughes tol­mácsolásában angol nyelvû verseskötete jelent meg, a Nobel-díj váromá­nyosai között emlegették. Egyike volt azoknak, akik a legnagyobb erővel és hitellel fogalmazták meg az emberi lét drámáját és örömét.
Tehetségére elsőként Illyés Gyula ffigyelt fel, helyet adva költeményeinek a Nyugat utódjában, a Magyar Csillagban. 1944 őszén besorozták, nyu­gatra vezényelték, itt jutott olyan drámai élmények birtokába, amelyek sokáig meghatározták világszemléletét. 1945 őszén tért vissza a főváros­ba, 1946-ban Trapéz és korlát címmel jelent meg első verseskötete, amelyre a következő évben Baumgarten-díjat kapott.
 Bámulatos pályakezdését a kényszerű elhallgatás évei követték. Üldözött, kitaszított ember lett. Valószínűleg ezek a keserves esztendők formálták véglegessé egyéniségét. Csak 1956-ban szűnt meg létbizonytalansága, amikor a Magvető Könyvkiadó lektora lett, de az előző évek légszomja még hosszú ideig meghatározta látásmódját… (forrás: Rubicon)

A verset a költő mondja el:

2013. november 25., hétfő

Alexandriai Szent Katalin ünnepe

Szent Katalin ünnepének énekét hallgatva ismét az jut eszünkbe, amit Katalin élete is tanúsított: Isten világában élni, nem pedig az emberek tetszését keresni. Hiába akar mást hallani a "császár", mi mégis Isten Igazsága mellett, Krisztus mellett tartunk ki. Ő legyen számunkra az Erősség, amely minden küzdelemben és nehézségben segít, hogy az Ő örökké tartó országát építhessük, már itt a földön. 
Virgo flagellatur, crucianda farne religatur,
carcere clausa manet, lux caelica fusa refulget:
Fragrat odor dulcis, cantant caeli agmina laudes.

Sponsus amat sponsam, Salvator visitat illam.
Fragrat odor dulcis, cantant caeli agmina laudes.
Gloria patri et filio, et spiritui sancto.

A mű a XII. századi francia kódexben található (École de Notre-Dame de Paris), mely Párizsban keletkezett. A műveket több kortárs zeneszerző is feldolgozta, mint például Jan Garbarek, vagy Arvo Pärt.

Advent a blogon - Advent 2013

Szombat estétől új blogot indítunk Advent 2013 címmel. Minden nap új bejegyzések, képek, zenék, imák segítik készületünket. 2011-ben volt ilyen, hogy külön blogot írtunk Adventben. 
Sok különlegességgel is várjuk Advent során, tartson velünk!

2013. november 23., szombat

LiturgikuShock - sokk a javából

Egy kedves olvasónk beszámolóját közöljük, némileg módosított formában (saját kérésére). 
"Nemrég egy találkozás alkalmával plébánosom (egyben munkaadóm) ezzel a kijelentéssel fordult hozzám: Amíg Ön azt a szörnyű "Uram, irgalmazz!"-t továbbra is játssza, addig én azt a formulát használom, amikor a pap mondja be az Uram irgalmazzt. Mert temetésen még elmegy, de így húzni-nyúzni a misét...
Én elképedtem, és szólni sem tudtam. Természetesen kántorként eleget teszek kérésének, de lelkiismeretileg nem tudok azonosulni vele, még akkor sem, ha az illető felszentelt személy. Az Egyházban kiegészítjük egymást, nem pedig tiltjuk és korlátozzuk egymást. Tudtommal. Ezért fontos a képzett pap mellé a képzett kántor, vagy a képzett sekrestyés. Sajnos kántorként ilyen helyzetbe kerültem, amelyet csak úgy tudok megoldani, ha ezentúl minden szentmisén Szigeti Kilián csodálatos alkotását zengem... "
Nos, hogy a sokk ne legyen olyan mélyre ható, hozzáfűzünk néhány gondolatot. 
Természetes, hogy az ember bűnt nem követhet el parancsszóra. Ez az eset pedig nem bűn egy kántor részéről, hiszen a II. Vatikán zsinat utáni liturgikus reform lehetővé tesz több bűnbánati formulát a szentmise elején. Így joga van a lustább papoknak ahhoz, hogy rövid miséket eképpen celebráljanak, hogy a szent zenét sutba dobják. És, a Szentszék még formulát is biztosít nekik. Ezzel természetesen a szentmise méltó ünneplése csorbul...
Az a kántor, akinek a pap mondja meg, mit énekeljen és mit ne, tűrjön. Ne nyeljen, hanem tűrjön békességgel. Jó, ha kibeszéli magából a dolgokat egy másik hasonló helyzetben lévő, vagy hasonló helyzetet átélt kántorral mindennapjait, vagy szerettei körében lel megértésre. Viszont amint lehet, találjon magának nívósabb helyet!
Olvasónk elárulta, hogy melyik ordináriumról volt szó a beszélgetés során: Werner Alajos Mercedes-miséjének első tételét nem viselte el Krisztus alázatos szolgája. Mellé kifejtette, hogy a Dicsőség tételt pláne nem szeretné hallani a plébános. Nos, Werner Alajos pap volt. Ezen műve imádságból született - elemezhető módon. Werner atya ezen hagyatéka zeneileg is megállja a helyét, hiszen olyan zenét komponált, melyben összhangra lel a zene szabálya és az imádság törvénye. 
Vigasz gyanánt hallgassunk meg néhány művet:



És végül egy adalék a cikkhez. Csak azért, hogy lássuk, hány másodpercen is múlik a szentmise hosszúsága, vagy éppen rövidsége:
Kyrie egy gitáros misén: 
Kyrie a Szigeti-miséből:
Kyrie a Mercedes-miséből:
Valamiért nem tudjuk az előzőekhez hasonlóan beilleszteni ezt a videót. Így egy link: ITT meghallgathatja Werner atya Mercedes-miséjének Kyrie tételét. 

Érdemes összehasonlítani, kiszámolni a másodperceket, perceket. És még a gregorián misékről nem is beszéltünk, vagy egy-egy zeneszerző csodálatos kompozíciójáról. Szerintünk az üdvösség munkálása megéri azt a néhány percet...


2013. november 18., hétfő

„Hogy megrontsa a tiszta látást…” – elmélkedés Szent Cyprianus gondolatai alapján a féltékenységről és irigységről (Első rész)


Az irigység - latinul: invidia

Szent Cyprianus karthágói püspök volt a 3. században. Vértanúsága még nagyobb tekintélyt adott műveinek. A római misekánonban mai napig említik nevét Cornelius pápa mellett. A 4. századtól kezdve bazilikákat is emeltek tiszteletére. Nem bocsátkozott soha elvont teológiai fejtegetésekbe. Az erkölcsi felelősségtudat és a vallásos szellem hatja át írásait. A keresztény lelkiség fejlődésére is nagy hatással volt. Írásait a pogányok is szívesen olvasták. Népszerű volt a középkorban is.
Most  „A féltékenységről és irigységről” című műve alapján, főként azt idézve, elmélkedjünk a témáról. Korunk egyik legnagyobb bűne a féltékenységen és irigységen alapuló hatalom birtoklása. Az, hogy egyes vezetők „hatalmukkal” visszaélnek, azt rossz alapokra helyezik. Munkásságuk és tevékenységük nem a szeretet és hit munkálása, hanem emberi kapcsolatok manipulálása, tönkretétele, saját pozíciójuk irigységen és féltékenységen alapuló megszilárdítása. Hogy miről van szó konkrétan? Nézzük…
„Az Úr azonban parancsolta nekünk az okosságot és az óvatosságot, virrasszunk hát buzgón, nehogy a mindig éber és folyton incselkedő Ellenség a szívünkben a szikrát lángra lobbantsa, miután egyszer oda belopakodott és a nemtörődömöket enyhe fuvallattal és lágy szellővel cirógatja, az általa felkavart viharral és zivatarral a hit lerombolását, az üdvösség és az élet hajótörését idézze elő. Minden erőnkkel őrködni kell tehát, kedves Testvérek. Arra kell törekednünk, hogy a vesztett Ellenségnek és nyilainak testünk minden részén, ahol csel eltalálhat és megsebezhet, serény gondossággal és teljes éberséggel álljunk ellent, amint erre figyelmeztet bennünket levelében Péter, aki tanítja és mondja: Éberek legyetek és virrasszatok, mert Ellenségetek a Sátán, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, kit nyeljen el (1Pét 5,8).”
Így fogalmaz Cyprianus. Valóban, az irigység és a féltékenység sátáni természetű dolog, mely a hit lerombolására képes. Ezért kell figyelnünk elsősorban magunkra, nehogy ebbe a hibába essünk, valamint másokra, hogy alkalmas fegyverrel, a hit fegyverével védekezzünk ellene – nem kétségbeesve.
„Csábító látványt és könnyed szórakozást kínál a szemnek, hogy megrontsa a tiszta látást. Édes muzsikával zsongítja a fület, hogy a lágy hangzat felőrölje és megsemmisítse a keresztény erélyt. A sértegetéssel a nyelvet hívja ki, a sértő jogtalansággal könnyelmű ölésre ösztönzi a kezet. Törvénytelen javakat rak elénk, hogy csalásra csábítson. Kárhozatos pénzzel halmoz el, hogy a nyereséggel fogja meg a lelket. Földi rangokat ígér, hogy a mennyeiektől megfosszon. Hamisakat csillogtat meg, hogy az igazit ellopja. Ha álarcban nem tud becsapni, akkor leplezetlenül és nyíltan fenyeget, elszabadítja a tomboló üldözés rettenetét, Isten szolgáinak eltiprására gondol mindig a nyugtalan és gyűlölködő Ellenség, aki a békében ármányos, az üldözésekben erőszakos.”
Aztán kifejti a szent író, hogy mindig készen kell állnunk a visszavágásra, hiszen a gonosz bármikor kész a támadásra. Nem szabad sebezhetőnek lennünk. A sebző nyilak közé sorolja a féltékenység és irigység bűnét:
„Ha valaki jobban szemügyre veszi ezeket, úgy találja, a kereszténynek semmitől sem kell inkább óvakodnia, semmit sem kell annyira kerülnie, mint azt, hogy elfogja az irigység és féltékenység, nehogy valaki az álnok Ellenség láthatatlan csapdájába gabalyodjon, az irigység felszítsa benne a gyűlöletet testvére iránt, tudta nélkül, saját kardjával végezzen vele!”
Honnan is származik ez a bűn?
„Már a világ kezdetén ez okozta a Sátán bukását, és elsőként elveszve másnak is vesztét okozta. Aki angyali dicsőség részese volt, aki Isten előtt kedves és kegyelt volt, az az Isten képére alkotott embert meglátva gyűlölködő, irigy féltékenységben tört ki, irigységtől hajtva azonban legelőször nem mást, mint önmagát buktatta el, foglyul esett, mielőtt foglyot ejtett volna, maga veszett el, mielőtt mást veszített volna el, amikor az embernek adott kegyelem, a halhatatlanság adománya felkeltette irigységét, maga is elveszítette azt, ami azelőtt az övé volt.
A Sátán irigysége következtében jött a halál a földkerekségre (Bölcs 2,24). Azok utánozzák őt, akik az ő oldalán állnak.”
Aki Isten oldalán áll, nyilván az ő törvényei és ’módszere’ szerint cselekszenek, akik viszont a Sátán oldalán állnak, nem képesek másként cselekedni, csak ahogyan ő.
Szent Cyprianus felidézi Káin és Ábel esetét, amikor szintén a féltékenység vezetett a gyilkossághoz. Az író ebben látja a keresztényüldözések mintáját egyébként. Azután Ézsau Jákob iránti gyűlöletének alapja is az irigység volt. „A féltékenykedés következménye volt, hogy testvérei Józsefet eladták. {…} Saul király is gyűlölte Dávidot, {…} üldözte, {…} vesztét kívánta.”
„Nemde azért vesztek el a zsidók is, mert inkább irigykedtek Krisztusra, mint hittek neki? Becsmérelték nagy jeleiért, amelyeket művelt, elvakította őket az irigység, amely annyira félrevezette őket, hogy még csak meg sem tudták nyitni szívük szemét az isteni tettek felismerésére!”
„Mindezeket figyelembe véve {…} erősítsük meg Istennek szentelt szívünket, hogy bátor és éber legyen az ily nagy ártalommal szemben! Mások pusztulása szolgáljon megmenekülésünkre, az oktalanok bűnhődéséből okulva az óvatosak őrizzék meg magukat épségben!
A gőg felfuvalkodottá tesz, a kegyetlenség elkeseredetté, a hitszegés űzi kétes játékait, a türelmetlenség izgat, a széthúzás őrjöng, forr a harag, mert aki másnak az uralma alá került, már nem tudja magát fékezni és kormányozni.”
A hét főbűn mozaik-sorozat egyike (az irigység) a Notre-Dame de Fourvière Bazilikában
„Bizony ilyen a lelken rágó féreg, ilyen a gondolatok kelevénye, a másik erényének vagy szerencséjének irigylése a szív micsoda üszke, azaz az érdemek vagy a kapott isteni kegyelem miatti gyűlölködés, amely bűnné változtatja a másik erényét, amikor kínozza a másik kiválósága, mások dicsőségét saját gyötrelmévé teszi, az ilyen saját szívének hóhéra, önnön gondolatai és gondjai kínozzák, amelyek mélyen vájkálnak benne, a rosszindulat karmaival tépik a szív rejtekét.”
Cyprianus közben felidézi a zsoltárokat: „Ne irigykedj arra, aki szerencsével járja útját! (Zsolt 36,7) Másutt: Látja a bűnös az igazat, és fogait csikorgatja. Isten azonban kineveti, mert látja, hogy el fog jönni az ő napja (Zsolt 36,12-13). Pál apostolt idézve pedig: Az áspis mérge ajkukon, szájuk tele van átkokkal és keserűséggel. Lábuk gyors a vérontásra, töredelmek és viszontagságuk útjaikon, akik a béke útját nem ismerték fel, nincs szemük előtt Isten félelme (Róm 3,13-18).
Tovább haladva a műben különböző intéseket olvasunk:
„Könnyebb a gyógyítás ott, ahol a seb látható… . Semminek nem vagy nagyobb ellensége, mint saját üdvösségednek (ha irigy és rosszindulatú vagy)!
Megoldásnak ismét a Szentírást veszi alapul Cyprián: „Aki a legkisebb, az lesz a legnagyobb mindannyiotok között (Lk 9,48). Krisztus tanítványa nem lehet féltékeny, nem irigykedhet! Nem szabad versengeni a rangért! Az alázatosságban kell a legnagyobbra nőni, megtanulni, mivel arathatunk tetszést! Ezért okít és tanít minket Pál apostol is, hogy mi, akiket Krisztus fénye megvilágosított, vessük le az éjszaka sötétségét cselekedeteinkben, járjunk a világosság tetteiben, ezt írva és mondván: Elmúlt az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltözzünk a világosság fegyverzetébe. Úgy járjunk, ahogyan a nappalhoz illik… (Róm 13,12-13)
Igen, aki a sötétség szerint cselekszik, az képes mások nyugodt álmát megzavarni, képes rárontani a másik emberre, aki „Krisztussal nyugszik”. Aki a sötétben képes rosszat művelni, az általában nappal máshogy jelenik meg mások előtt.
„Minek rohansz a féltékenység sötétjébe te, aki az irigykedés ködébe burkolózol, az irigység vakságában miért oltod ki a béke és a szeretet minden fényforrását, miért fordulsz vissza ahhoz a Sátánhoz, akinek egyszer már ellene mondtál? Miért lettél Kainhoz hasonló? János apostol hirdeti levelében, hogy aki testvérére féltékeny és gyűlöli, az emberölés bűnében vétkes, mondván: Aki testvérét gyűlöli, az gyilkos, és tudjátok, nincsen maradandó élet e gyilkosban (1Jn 3,15). Majd ismét: Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és testvérét gyűlöli, mind ez ideig a sötétségben jár, és nem tudja, hová menjen, mert a sötétség elvakította szemét (1Jn 2,11). {…} Krisztus figyelmeztet: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé az élet világossága (Jn 8,12).” Péter apostolt idézi később: „Krisztus szenvedett értetek, példát adva nektek, hogy nyomdokaiba lépjetek (1Pét 2,21).”

Folytatjuk…

2013. november 16., szombat

Emlékezés Bartolucci bíborosra

Domenico Bartolucci bíboros 96 éves korában, hétfőn hunyt el (november 11-én). Ő volt a Capella Sistina kórusának emeritus vezetője. XVI. Benedek pápa 2010-ben kreálta bíborossá. 
A bíboros nemrég interjúban beszélt arról, hogy a II. Vatikáni zsinatnak mi volt a szándéka a liturgikus zenével. Ennek kapcsán azt mondja, hogy a zsinatnak nem volt szándéka a zenét és a liturgiát különválasztani, hiszen azok egységet alkotnak. Ugyanakkor sokan félreértik a 'participatio actuosa'-t, az aktív részvételt. Nem elsősorban azt jelenti, hogy a liturgiában minden a hívek végeznek. Sokkal inkább a liturgia szavai által bekapcsolódni az isteni műbe. 
A beszélgetésben kifejti a zsinati dokumentum (SC) hatását a pápai szertartásokra, valamint az énekkar reperotárjáról is szól. 
Nyugodjék békében!

A temetéséről készült videó:

És egy videó, melyen "Tu es Petrus" című műve szól egy pápai misén: 

Pilinszky János: Keresztről keresztre

Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Még ha ez geometriai ellentmondás is. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.
Az első kereszt a gyerekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. Méretre nem nagyobb egy kitárt karú gyermeknél. De épp ettől kereszt: testünkre és lelkünkre szabott ellentmondás. Lényege szerint se nagyobb, se kisebb a későbbieknél. Emberszabású és embertelen. A „boldog gyerekkor" puszta önámítás. Gyermeknek lenni éppoly nehéz, mint aggastyánnak. Ahogy a gyermekkor boldogsága se más, mint az öregkoré. A kereszt tragikus metszőpontja ugyanis legfőbb vigaszunk, reménységünk helye is: derű és tragikum egy helyről fakad, bár látszatra kizárják egymást. Ezt minden nagy vallás és kultúra tudta. De legszebben Jézus „fogalmazta meg": „Boldogok, akik sírnak". És van mélyebb sírás a gyermeksírásnál?
A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. Elég Rimbaud zseniális illuminációira és abszintos talajvesztésére gondolunk. Egy kissé, vagy talán nem is kissé, minden kamasz „kölyök Shakespeare". Komoly kereszt a kamaszok keresztje. Szálkáiról elég meggyőződnünk a Tékozló Fiú könnyeiből. Ez a fiú bűnösségében a leghitelesebb szimbóluma Isten Fiának, ahogy az elveszett bárány Isten Bárányának. Hogyan lehetséges ez? Talán mivel a szimbólumok „anyanyelve" is az ellentétek találkozója, akár a kereszt két ága. S hogy ez a találkozás lehetséges, mi több, az egyetlen és legfőbb találkahelye a szétfeszülő mindenségnek, arra csak egy magyarázat van. Az, hogy túl mindenen, már itt a Földön egyek vagyunk az Atyában.
A harmadik kereszt a felnőttkor keresztje. Minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Széthúzó találkozó két ága. Most kell beilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Ennek a keresztnek a metszőpontja - ahová fejünk illeszkedik, fejünket illesztették - talán legjobban példázza az evangéliumi paradoxont: „Aki meg akarja nyerni életét, veszítse azt el..." Most kell a legvilágosabban tudnunk, hogy ház és kocsi nem lehet otthonunk. Minden és mindenki erre szorít. Most kell Jézusra gondolnunk, most Van Goghra, most Schubertre. Most kell leginkább ellenállnunk a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Ahogy azt Jézus vallotta: aki az igazságban egy velem, az az én testvérem, az az én rokonom, az az én anyám... Kemény szavak a világ szemében. De a kereszten? Ott e beszéd a szelídség Istenének legszerelmetesebb vigasza. Az egyedül lehetséges haza jóhíre.
Az utolsó kereszt az öregkoré. A legsúlyosabb és a legkönnyebb kereszt, mivel az utolsó. Ezért egyszerre a legirreálisabb és legreálisabb. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A második a jobb, a harmadik a bal latoré. Nekünk, esendő embereknek, ha utolsó „keresztünkről" beszélünk, gondolkodunk: épp elegendő a jobb lator keresztjét „választanunk". Hogy mit jelent ez: Először is: hogy szívünket és szemünket a középső keresztre függesztjük, önbizalmunkat bizalomra, igazunkat igazságra, féltékenységgel vegyes „szeretetünket", szeretetre, ítéleteinket bűnbánatra és beismerésre cseréljük fel. „A többi néma csend"... vallotta Hamlet. És a jobb lator: „A többi kegyelem. A többi tiszta csend..." A többi: a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása, végleges elnémulása. Végre és végül a béke - mindennel és mindenkivel.
És a bal lator keresztje?
Bízzunk benne, hogy az Atya, mindannyiunk irgalmas Istene, ezt a végső pillanatig fönntartott, kifeszített ellentmondást, békétlenséget és meghasonlást, azt a fanatikus megosztottságot is ellenállhatatlan kegyelmébe fogadta, mindennel és mindenkivel egyesítette az ő isteni békéjében, és nem engedte át a mindent és mindenkit kirekesztő semminek. Hinnünk kell, hogy Isten egyenesen elvárja tőlünk, hogy egyetlen bal latorról se feledkezzünk el. Erre Jézus a példánk. Igaz, barátságába fogadta a jobb latrot, de egyetlen ítélkező szava se volt a bal latorhoz. Kihűlő és elnémuló ajka egyetlen nagy imádság volt - valamennyiünkért.

2013. november 11., hétfő

Jót tenni és jót enni - gondolatok Szent Márton ünnepén

Igazán jót enni csak az tud, aki tud jót tenni. Hiszen aki nem osztja meg a rászorulókkal ételét, annak nem eshet jól igazán a falat. Persze ez arra vonatkozik, amikor lehetőségünk lenne rá, hogy adjunk valakinek. 
Jó tett Szent Márton. A szentekről szóló legendák néha idilli képet festenek egy-egy üdvözült lélekről, viszont könnyen elfeledtetik velünk, hogy ők is emberek voltak. Bizony sok nehézségük lehetett nekik is, akár személyiségükből fakadóan. Csak gondoljunk bele két esetbe: az egyik Szent Márton, a másik Bonaventura. Márton a libák közé bújt a püspökség elől, Bonaventura pedig a bíborosi kalapot mosogatás közben vette át... Igen, ezek a szentek. Ma nem hallani olyanról sem, hogy valaki még a pápai hívó szóra is "ellent" mondva, folytatja a misézést, és csak azután veszi át a telefont... De olyanról sem, hogy valaki menekülne a püspöki kinevezés elől...
A szentek egyediek voltak, és igaziak. Azt tették mindig, amire lelkiismeretük indította őket. Szent Márton jót tett a koldussal, akinek köpenyéből levágott egy darabot, mivel az fázott. 
A liba mint jó étek és a jó tett ezen a napon így kapcsolódik össze. Minden bizonnyal Márton sem vetette volna meg a frissen sült libacombot, vagy a libazsíros kenyeret lila hagymával... Ki tudja? Viszont megtette azt a jót, ami után nyugodtan léphetett be Isten országába, és bizton áll ma is minden ember előtt példaképként. 
Ha segítünk egymáson, ha nem akadályozzuk állandóan egymás életét, akkor minden egyszerű falat íze is nagyszerű lesz szánkban. 
Tegyünk próbát: csak akkor legyünk nyugodtak estére, ha legalább egy emberen segítettünk. Ez legyen akár holnapi lelkiismeret vizsgálatunk alapja is. 
Szent Márton! Könyörögj érettünk!

2013. november 10., vasárnap

Elképzelés a teljes életről - Christoph Schönborn bíboros vasárnapi gondolatai

Gyermekek tesznek fel gyakran olyan kérdéseket, amelyek bennünket, felnőtteket eléggé zavarba hoznak. Például: az öt éves Anna megkérdezi szüleit, hogy Tamás az égben továbbra is nőni fog? Tamás nem sokkal korábban hatévesen meghalt. A szülők nem tudták biztosan, hogy mit válaszoljanak. Tőlem kértek tanácsot, és bevallom, valamennyire magam is zavarban voltam a válasz tekintetében.

Igen, hogy is van ez „odaát”? Az az életkorunk lesz, amiben meghaltunk? Vagy van egy ideális életkor, amivel minden elhunyt rendelkezik az örökkévalóságban? És melyik lenne ez az ideális életkor? Úgy harminchárom év körül? Ennyi idős volt Jézus. És hogy fogunk kinézni? Úgy, ahogy most? Szépséghibáinkkal, ami zavar bennünket? És hogy lesz a szeretteinkkel? Azzal a gondolattal vigasztaljuk magunkat, hogy viszont látjuk egymást. De hogyan lesz ez? Mindent el fogunk mesélni egymásnak? Mindent megbocsátunk? Mindent megértünk? És hogy lesz, amikor a házastársak ismét megtalálják egymást? Lesz akkor ismét testi egyesülés is? Nyíltan kimondva: Lesz az égben szex? És aki kétszer házasodott? Mindkettővel?

Végső soron ez az a pont, ahová kilyukadva jót mulatnak a gúnyolódók. Ahogy ezt a mai evangéliumban a Szadduceusok is teszik. A test szerinti feltámadás gondolatát értelmetlennek tartják. Egy olyan asszony példáján mutatják ezt be, aki egymást követően hét testvér felesége lett. Ha mindannyian elkerültek a „túlvilágra” – melyikük felesége lesz végül is ez az asszony? Könnyen el tudjuk képzelni, hogy az emberi fantázia milyen szellemes megoldást talált a kérdésre: ezek szerint a Paradicsomban szabadon lehet szexuális életet élni.

Minden nehézségre képesek vagyunk, hogy az örök életet elképzelhessük. Gond nélkül meghosszabbítjuk a boldog élettel kapcsolatos vágyainkat egy vég nélküli időtartamba. Volt egy nagybátyám, aki szenvedélyes vadász volt. Szívesen beszélt úgy a halál utáni életről, mint „örök vadászati lehetőségről”. Félig tréfásan, félig komolyan képzelte el a Paradicsomot, azonban valahogy mégis, mint egy ideális vadászatot.

Ad választ Jézus mindezekre a kérdésekre? Igen is, és nem is. Amit a gúnyolódók fogós kérdésére ad, nem elégíti ki az ő kíváncsiságukat: Az eljövendő világban, odaát, az égben nem házasodnak többé – mondja. Nincs többé halál sem, tehát születés sem. Ennél fogva nincs nemzés, és áldott állapot sem. És nemiség sem? Maradunk, amik vagyunk: férfiak és nők. De többé már nem halandók, hanem „az angyalokhoz hasonlók”.

Itt ér véget a mi képzelőerőnk. Egyszerűen képtelenek vagyunk a mi világunkból, a mi időkeretünkből és területünkből kilépve elképzelni. Az „örökkévalóság” a mi megfogalmazásunkban a túlvilág. De nem egészen. Jézus hidat épít nekünk, segítséget a megértéshez: az életet! Bár nem tudom, hogy mi az élet, de azt tudom, hogy élek. Isten pedig „nem a holtak Istene, hanem az élőké”.
Mindig, amikor élőnek tapasztalom magam, amikor életörömet tapasztalok, amikor élő voltomat érzem, úgyszólván „az élet ütőerén” vagyok. Minthogy Isten maga az Élő, minden hiteles és teljes élet az örök életről való elképzelés, valódi előíze annak.

P. Tóth Vencel OFM fordítása

2013. november 9., szombat

Boldog Duns Scotus János emléknapja van

Két évvel ezelőtti cikkünk a témában: itt
Ma van Boldog Duns Scotus János emléknapja. Ferences szerzetes volt és filozófus. 
1299-ben karácsonykor az oxfordi kolostorban egy misztikus élménye volt. Elmerült a megtestesülésen való szemlélődésében, és megjelent neki Szűz Mária, karján a Kisded Jézussal. Ő megcsókolta és megölelte szeretettel. Ez indította el abban, hogy a megtestesülésről írjon, mely öröktől fogva el volt rendelve, mint Isten szeretetének legfőbb megnyilvánulása. 
Részlet a "Vajon az angyal rendelkezik-e az isteni lényeg aktuális, természetes és határozott (distincta) ismeretével?" című quaestiojából:
"Úgy tűnik, hogy nem, mert ha egy angyal természetes ismerettel határozottan ismerné az Istent, akkor ez vagy az isteni lényeg vagy valami más révén történne. De nem a lényeg révén, mert akkor természeténél fogva boldog lenne. De nem is más révén, mert az isteni lényeg közelebb van hozzá és akármelyik másik angyalhoz, mint bármi más, ami a megismerés elve (ratio cognoscendi) volna, mert kívülről került belé: nem így van ugyanis a kő a lélekben, hanem csak a speciese révén.
De ellenkezőleg: Ha nem ismeri határozottan az isteni lényeget természetes ismerettel, akkor vagy egyáltalán nem rendelkezik ismerettel az isteni lényegről – s ezesetben hiába volt elméjük számára a parancs, hogy szeressék az Istent, hiszen nem tudták szeretni, ha egyszer nem ismerték (jóllehet a kőtáblákon nem ők kapták parancsba, hogy teljes erejükkel szeressék az Istent, elméjükben megkapták ezt tisztán természetes állapotukban) – vagy valamiképpen ismerték az Istent, de nem tisztán, következésképpen zavarosan, s ekkor értelmük éppolyan zavaros volna, mint a mienk, amelyik a zavarostól tart a tiszta felé. (...)
A kérdésre tehát ezt válaszolom: Hogy mit ismertek az angyalok a bukás előtt, csak az Isten tudja. Ám az Istennel kapcsolatos természetes és habituális ismeretük most is megvan, hiszen jóllehet erkölcsileg megsérültek, természetükben nem sebződtek meg. Ekkor pedig állításom szerint nem lehet azt mondani, hogy semmiféle ismeretük nem volt az Istenről (ami az első véleményből következik), miként az sem mondható, hogy csak zavaros és absztrakt ismerettel rendelkeztek róla – ezzel tökéletlenséget tulajdonítunk nekik, ez esetben ugyanis semmivel sem tökéletesebben ismerik az Istent, mint én magam. S ezért természetes megismeréssel világosan ismerték az Istent."
A teljes fordítás elolvasható ITT.

2013. november 4., hétfő

Ki az én Zakeusom? - Christoph Schönborn bíboros gondolatai

Mi mindent művelhet egy látogatás! Látogatás valakinél, aki még csak nem is álmodott erről. Látogatás valakinél, akit mindenki gyűlölt, akit mindenki megvetett. Látogatás egy embernél, akit teljesen kirekesztettek, és ennél fogva már nem is számít rá, hogy valaki figyelembe veszi és értékeli egyáltalán. Egy ilyen embernél tett látogatás képes megváltoztatni az ő életét. Képes feloldani az elkeseredettséget, képes gyógyítani a csalódottságot, és képes megnyitni a szívet. Egy ilyen látogatás új kezdetet tud jelenteni.

Egy teljesen váratlan látogatásról szól a mai evangélium, ami alapjaiban változtatta meg Zakeusnak, a vámosok fejének az életét. A vámszedők e dúsgazdag, ugyanakkor mélynövésű főnökének a története mindig is szárnyakat adott a képzeletnek. Szívesen mesélték gyerekeknek, és szívesen játszatták el gyerekekkel Zakeus történetét. Minket, felnőtteket is el kellett, hogy gondolkodtasson.

Zakeus egy kirekesztett ember, és pedig jó okkal. Meglehetősen sok ember szenvedett az ő könyörtelen adóbehajtásától. Gazdagsága, amit mások rovására gyarapított, méginkább elszigetelte őt. Így biztosan nem érzi jól magát. Lelkiismeretét nem tudta elhalgattatni pénzzel. Zakeus annak tanúja, hogy még a megvetett emberben is él az elfogadás és a valakihez való tartozás vágya, még akkor is, ha ezt a vágyat oly nagy mértékben elfedi a gazdagság és a hatalom.

Zakeus, mint oly sok ember akkor tájt, hallott Jézusról, hallott az ő csodáiról, az ő gyógyításairól, de mindenek előtt a társadalom peremére szorult emberek iránti jóságáról. Amint elterjedt a híre, hogy Jézus Jeruzsálem felé Jerikón át veszi az útját, Zakeus feltétlenül látni akarja őt. Remélte, hogy személyesen találkozhat vele?


Mindig elgondolkodtat az a pillanat, amikor Jézus feltekint, és látja Zakeust, ahogy tekintetük találkozik egymással. Olyas valaki tekint Zakeusra, akinek szemében nyoma sincs megvetésnek vagy elítélésnek. És ekkor hangzanak el a következő szavak: „Zakeus, gyere le gyorsan! Mert ma a te házadban kell megszállnom!” És Jézus mindenki szeme láttára meglátogatja a gyűlölt embert, és vengége lesz, az emberek megbotránkozására, akik nem képesek megérteni, hogy ez a bűnös miért kap ilyen látogatót.

Mi mindent művelhet egy látogatás! Jézus nem várja el Zakeustól, hogy „becsületes ember” legyen még lágotatása előtt. Nem tart neki erkölcs-prédikációt. Jézus egyszerűen elfogadja őt. Az embert látja benne, és nem a bűnöst. És ez a jóindulat Zakeus egész életét megváltoztatja. De felteszi nekünk a kérdést az evangélium: Kit kell, hogy egyszerűen meglátogassak? Ki az én Zakeusom?
Az emberek tülekednek az utakon, mikor Jézus végül megérkezik Jerikóba. „Bosszúállás a kis emberen”: Senki sem ad helyet a gazdag fő vámosnak. Így érzékelhető a megvetés. Ezért szinte nevetséges dolgot művel: A kicsi, gazdag Zakeus, mint egy kisfiú, mászik fel egy fára. Onnét felülről zavartalanul láthatja Jézust.

fordította: Tóth Vencel OFM

Vita XVI. Benedek pápa és Odifreddi professzor között

A cikk terjedelmessége miatt ezt A hit útján blogunkon közöljük teljes hosszában. 

"Először is csodálkozom azon, hogy hogyan lép át a 25f oldalon azon az én elképzelésemen, ami az érzéki észlelést illeti, ahogyan a valóságot teljes egészében interpretálja (mint a valóság-elv explicit tagadását), miközben én éppen azt akartam mondani, amit Ön azután a 29f oldalon a természettudományos módszerekről fejt ki (az emberi érzékelés határainak átlépéséről). Így én teljes egészében egyetértek azzal, amit Ön a 40. oldalon ír …”a matematikának nagyon mély affinitása van a valláshoz”. Ebben a kérdésben én egyáltalán nem látok semmi valóságos ellentétet kettőnk szempontja között. Amikor aztán a 49. oldalon kifejti, hogy …”a valódi vallásosság manapság inkább a tudomány, mint a filozófia területéhez tartozik”, akkor ezen természetesen lehet vitatkozni, de örülök annak, hogy Ön ebben a tekintetben a saját munkáját itt mint „valódi vallásosságot” tekinti. Itt, úgy mint később a 65. oldalon, és még egyszer az „Ő és az én hitvallásom” c. fejezetben hangsúlyozza, a lemondás arról az antropomorfizmusról, amely Istent egy emberek által kigondolt személynek tekinti, az igazi vallásosság tiszteletét jelenti. Könyve 182. oldalán ezután egészen drasztikusan azt mondja: „a matematika és a tudomány az egyetlen igaz vallás, a többi babona”."

XVI. Benedek számára a liturgia fontos ügy volt

Régebben jelent meg egy cikk a kath.net-en ezzel a címmel. Most a fordítást közöljük.


XVI. Benedek írásaiban és katekéziseiben sok jelentőségteljes és alapvető megállapítás van a katolikus Egyház liturgiájára vonatkozólag. Azonban az a mód is, ahogyan ő maga celebrálta a szentmisét, maga egy katekézis „a keresztény élet forrásáról és csúcsairól”, (Lumen gentium 11), mondják azok a papok, akik ennek részesei voltak. Trent Beattie az „Országos Katolikus Regiszter”-től beszélt ezek közül néhánnyal.

„A liturgikus reform újraéledését nem annyira a pápa szavai inspirálták, bármennyire is fontosak voltak ezek”, mondja főtisztelendő James Moroney, aki közreműködött a római misekönyv angol nyelvre fordításában. „Elsősorban tettei inspiráltak. Annyira átadta magát a liturgiának, ami abban az örömben és ünnepélyességben nyilvánult meg, ahogyan a szertartást celebrálta. Tudta, hogy ez a keresztény élet forrása és csúcspontja, és ennek megértése örömmel és csodálkozással töltötte el a szívét, ami arcáról is leolvasható volt.”

Benedek liturgiai hagyományának középpontjában Moroney a hívőknek a szentmisében való aktív részvételét látja. Benedek hangsúlyozta a liturgiában történő bensőséges részvételt. A húsvéti titok iránti érzék nélkül nem lehet helyesen ünnepelni. Ez a liturgiában való valóságos részvétel központi kérdése. A másik lényeges része a misztérium és az ünnepélyesség hangsúlyozása, ami a katolikus liturgia inherens része. „Tudta, hogy a liturgiát nem mi találjuk ki, hanem olyan dolog, amit befogadunk, és hogy ez az élő Istennel történő találkozást jelenti, aki a mi életünk és jólétünk forrása”, mondta Moroney.

Ambrose Criste részére, aki a premontrei kórus vezetője (?), Benedek legfontosabb hozzájárulása a liturgiához a II. Vatikáni Zsinat autentikus interpretálása. Az autentikus liturgia soha nem szakítást jelent a múlttal, hanem ennek folytatását. „Benedek sikeresen mutatta meg, hogy a II. Vatikáni Zsinatban is a hűségről és a tradíciókról szól” mondta Criste. Ez mutatkozik meg a „Summorum pontificum”-ban és az ezt kísérő levélben is, egészítette ki mondandóját a pap.

Criste kétszer volt diakónus azokban a misékben, amelyeket XVI. Benedek pápa pontifikált. „Alázatossága és becsületessége figyelemreméltó volt. Semmi sem történt véletlenül. Látni lehetett, hogy mélyen elmerült a liturgikus imádságban. Tudta, hogy itt nem krativitásra vagy újdonságra van szükség, hanem hűségre és hagyományra”, mondta Criste.       

fordította: Cz. E.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...