Gyermekek tesznek fel gyakran olyan kérdéseket, amelyek bennünket, felnőtteket eléggé zavarba hoznak. Például: az öt éves Anna megkérdezi szüleit, hogy Tamás az égben továbbra is nőni fog? Tamás nem sokkal korábban hatévesen meghalt. A szülők nem tudták biztosan, hogy mit válaszoljanak. Tőlem kértek tanácsot, és bevallom, valamennyire magam is zavarban voltam a válasz tekintetében.
Igen, hogy is van ez „odaát”? Az az életkorunk lesz, amiben meghaltunk? Vagy van egy ideális életkor, amivel minden elhunyt rendelkezik az örökkévalóságban? És melyik lenne ez az ideális életkor? Úgy harminchárom év körül? Ennyi idős volt Jézus. És hogy fogunk kinézni? Úgy, ahogy most? Szépséghibáinkkal, ami zavar bennünket? És hogy lesz a szeretteinkkel? Azzal a gondolattal vigasztaljuk magunkat, hogy viszont látjuk egymást. De hogyan lesz ez? Mindent el fogunk mesélni egymásnak? Mindent megbocsátunk? Mindent megértünk? És hogy lesz, amikor a házastársak ismét megtalálják egymást? Lesz akkor ismét testi egyesülés is? Nyíltan kimondva: Lesz az égben szex? És aki kétszer házasodott? Mindkettővel?
Végső soron ez az a pont, ahová kilyukadva jót mulatnak a gúnyolódók. Ahogy ezt a mai evangéliumban a Szadduceusok is teszik. A test szerinti feltámadás gondolatát értelmetlennek tartják. Egy olyan asszony példáján mutatják ezt be, aki egymást követően hét testvér felesége lett. Ha mindannyian elkerültek a „túlvilágra” – melyikük felesége lesz végül is ez az asszony? Könnyen el tudjuk képzelni, hogy az emberi fantázia milyen szellemes megoldást talált a kérdésre: ezek szerint a Paradicsomban szabadon lehet szexuális életet élni.
Minden nehézségre képesek vagyunk, hogy az örök életet elképzelhessük. Gond nélkül meghosszabbítjuk a boldog élettel kapcsolatos vágyainkat egy vég nélküli időtartamba. Volt egy nagybátyám, aki szenvedélyes vadász volt. Szívesen beszélt úgy a halál utáni életről, mint „örök vadászati lehetőségről”. Félig tréfásan, félig komolyan képzelte el a Paradicsomot, azonban valahogy mégis, mint egy ideális vadászatot.
Ad választ Jézus mindezekre a kérdésekre? Igen is, és nem is. Amit a gúnyolódók fogós kérdésére ad, nem elégíti ki az ő kíváncsiságukat: Az eljövendő világban, odaát, az égben nem házasodnak többé – mondja. Nincs többé halál sem, tehát születés sem. Ennél fogva nincs nemzés, és áldott állapot sem. És nemiség sem? Maradunk, amik vagyunk: férfiak és nők. De többé már nem halandók, hanem „az angyalokhoz hasonlók”.
Itt ér véget a mi képzelőerőnk. Egyszerűen képtelenek vagyunk a mi világunkból, a mi időkeretünkből és területünkből kilépve elképzelni. Az „örökkévalóság” a mi megfogalmazásunkban a túlvilág. De nem egészen. Jézus hidat épít nekünk, segítséget a megértéshez: az életet! Bár nem tudom, hogy mi az élet, de azt tudom, hogy élek. Isten pedig „nem a holtak Istene, hanem az élőké”.
Mindig, amikor élőnek tapasztalom magam, amikor életörömet tapasztalok, amikor élő voltomat érzem, úgyszólván „az élet ütőerén” vagyok. Minthogy Isten maga az Élő, minden hiteles és teljes élet az örök életről való elképzelés, valódi előíze annak.
Igen, hogy is van ez „odaát”? Az az életkorunk lesz, amiben meghaltunk? Vagy van egy ideális életkor, amivel minden elhunyt rendelkezik az örökkévalóságban? És melyik lenne ez az ideális életkor? Úgy harminchárom év körül? Ennyi idős volt Jézus. És hogy fogunk kinézni? Úgy, ahogy most? Szépséghibáinkkal, ami zavar bennünket? És hogy lesz a szeretteinkkel? Azzal a gondolattal vigasztaljuk magunkat, hogy viszont látjuk egymást. De hogyan lesz ez? Mindent el fogunk mesélni egymásnak? Mindent megbocsátunk? Mindent megértünk? És hogy lesz, amikor a házastársak ismét megtalálják egymást? Lesz akkor ismét testi egyesülés is? Nyíltan kimondva: Lesz az égben szex? És aki kétszer házasodott? Mindkettővel?
Végső soron ez az a pont, ahová kilyukadva jót mulatnak a gúnyolódók. Ahogy ezt a mai evangéliumban a Szadduceusok is teszik. A test szerinti feltámadás gondolatát értelmetlennek tartják. Egy olyan asszony példáján mutatják ezt be, aki egymást követően hét testvér felesége lett. Ha mindannyian elkerültek a „túlvilágra” – melyikük felesége lesz végül is ez az asszony? Könnyen el tudjuk képzelni, hogy az emberi fantázia milyen szellemes megoldást talált a kérdésre: ezek szerint a Paradicsomban szabadon lehet szexuális életet élni.
Minden nehézségre képesek vagyunk, hogy az örök életet elképzelhessük. Gond nélkül meghosszabbítjuk a boldog élettel kapcsolatos vágyainkat egy vég nélküli időtartamba. Volt egy nagybátyám, aki szenvedélyes vadász volt. Szívesen beszélt úgy a halál utáni életről, mint „örök vadászati lehetőségről”. Félig tréfásan, félig komolyan képzelte el a Paradicsomot, azonban valahogy mégis, mint egy ideális vadászatot.
Ad választ Jézus mindezekre a kérdésekre? Igen is, és nem is. Amit a gúnyolódók fogós kérdésére ad, nem elégíti ki az ő kíváncsiságukat: Az eljövendő világban, odaát, az égben nem házasodnak többé – mondja. Nincs többé halál sem, tehát születés sem. Ennél fogva nincs nemzés, és áldott állapot sem. És nemiség sem? Maradunk, amik vagyunk: férfiak és nők. De többé már nem halandók, hanem „az angyalokhoz hasonlók”.
Itt ér véget a mi képzelőerőnk. Egyszerűen képtelenek vagyunk a mi világunkból, a mi időkeretünkből és területünkből kilépve elképzelni. Az „örökkévalóság” a mi megfogalmazásunkban a túlvilág. De nem egészen. Jézus hidat épít nekünk, segítséget a megértéshez: az életet! Bár nem tudom, hogy mi az élet, de azt tudom, hogy élek. Isten pedig „nem a holtak Istene, hanem az élőké”.
Mindig, amikor élőnek tapasztalom magam, amikor életörömet tapasztalok, amikor élő voltomat érzem, úgyszólván „az élet ütőerén” vagyok. Minthogy Isten maga az Élő, minden hiteles és teljes élet az örök életről való elképzelés, valódi előíze annak.
P. Tóth Vencel OFM fordítása
