 |
| Az irigység - latinul: invidia |
Szent Cyprianus karthágói
püspök volt a 3. században. Vértanúsága még nagyobb tekintélyt adott műveinek.
A római misekánonban mai napig említik nevét Cornelius pápa mellett. A 4.
századtól kezdve bazilikákat is emeltek tiszteletére. Nem bocsátkozott soha
elvont teológiai fejtegetésekbe. Az erkölcsi felelősségtudat és a vallásos
szellem hatja át írásait. A keresztény lelkiség fejlődésére is nagy hatással
volt. Írásait a pogányok is szívesen olvasták. Népszerű volt a középkorban is.
Most „A féltékenységről és irigységről” című műve
alapján, főként azt idézve, elmélkedjünk a témáról. Korunk egyik legnagyobb
bűne a féltékenységen és irigységen alapuló hatalom birtoklása. Az, hogy egyes
vezetők „hatalmukkal” visszaélnek, azt rossz alapokra helyezik. Munkásságuk és
tevékenységük nem a szeretet és hit munkálása, hanem emberi kapcsolatok
manipulálása, tönkretétele, saját pozíciójuk irigységen és féltékenységen
alapuló megszilárdítása. Hogy miről van szó konkrétan? Nézzük…
„Az Úr azonban parancsolta nekünk
az okosságot és az óvatosságot, virrasszunk hát buzgón, nehogy a mindig éber és
folyton incselkedő Ellenség a szívünkben a szikrát lángra lobbantsa, miután
egyszer oda belopakodott és a nemtörődömöket enyhe fuvallattal és lágy
szellővel cirógatja, az általa felkavart viharral és zivatarral a hit
lerombolását, az üdvösség és az élet hajótörését idézze elő. Minden erőnkkel
őrködni kell tehát, kedves Testvérek. Arra kell törekednünk, hogy a vesztett
Ellenségnek és nyilainak testünk minden részén, ahol csel eltalálhat és
megsebezhet, serény gondossággal és teljes éberséggel álljunk ellent, amint
erre figyelmeztet bennünket levelében Péter, aki tanítja és mondja: Éberek legyetek és virrasszatok, mert
Ellenségetek a Sátán, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, kit nyeljen el
(1Pét 5,8).”
Így fogalmaz Cyprianus.
Valóban, az irigység és a féltékenység sátáni természetű dolog, mely a hit
lerombolására képes. Ezért kell figyelnünk elsősorban magunkra, nehogy ebbe a
hibába essünk, valamint másokra, hogy alkalmas fegyverrel, a hit fegyverével
védekezzünk ellene – nem kétségbeesve.
„Csábító látványt és könnyed
szórakozást kínál a szemnek, hogy megrontsa a tiszta látást. Édes muzsikával
zsongítja a fület, hogy a lágy hangzat felőrölje és megsemmisítse a keresztény
erélyt. A sértegetéssel a nyelvet hívja ki, a sértő jogtalansággal könnyelmű
ölésre ösztönzi a kezet. Törvénytelen javakat rak elénk, hogy csalásra
csábítson. Kárhozatos pénzzel halmoz el, hogy a nyereséggel fogja meg a lelket.
Földi rangokat ígér, hogy a mennyeiektől megfosszon. Hamisakat csillogtat meg,
hogy az igazit ellopja. Ha álarcban nem tud becsapni, akkor leplezetlenül és
nyíltan fenyeget, elszabadítja a tomboló üldözés rettenetét, Isten szolgáinak
eltiprására gondol mindig a nyugtalan és gyűlölködő Ellenség, aki a békében
ármányos, az üldözésekben erőszakos.”
Aztán kifejti a szent író,
hogy mindig készen kell állnunk a visszavágásra, hiszen a gonosz bármikor kész
a támadásra. Nem szabad sebezhetőnek lennünk. A sebző nyilak közé sorolja a
féltékenység és irigység bűnét:
„Ha valaki jobban szemügyre
veszi ezeket, úgy találja, a kereszténynek semmitől sem kell inkább óvakodnia,
semmit sem kell annyira kerülnie, mint azt, hogy elfogja az irigység és
féltékenység, nehogy valaki az álnok Ellenség láthatatlan csapdájába gabalyodjon,
az irigység felszítsa benne a gyűlöletet testvére iránt, tudta nélkül, saját
kardjával végezzen vele!”
Honnan is származik ez a bűn?
„Már a világ kezdetén ez
okozta a Sátán bukását, és elsőként elveszve másnak is vesztét okozta. Aki
angyali dicsőség részese volt, aki Isten előtt kedves és kegyelt volt, az az
Isten képére alkotott embert meglátva gyűlölködő, irigy féltékenységben tört
ki, irigységtől hajtva azonban legelőször nem mást, mint önmagát buktatta el,
foglyul esett, mielőtt foglyot ejtett volna, maga veszett el, mielőtt mást
veszített volna el, amikor az embernek adott kegyelem, a halhatatlanság
adománya felkeltette irigységét, maga is elveszítette azt, ami azelőtt az övé
volt.
A Sátán irigysége következtében jött a halál a földkerekségre
(Bölcs 2,24). Azok utánozzák őt, akik az ő oldalán állnak.”
Aki Isten oldalán áll, nyilván
az ő törvényei és ’módszere’ szerint cselekszenek, akik viszont a Sátán oldalán
állnak, nem képesek másként cselekedni, csak ahogyan ő.
Szent Cyprianus felidézi Káin
és Ábel esetét, amikor szintén a féltékenység vezetett a gyilkossághoz. Az író
ebben látja a keresztényüldözések mintáját egyébként. Azután Ézsau Jákob iránti
gyűlöletének alapja is az irigység volt. „A féltékenykedés következménye volt,
hogy testvérei Józsefet eladták. {…} Saul király is gyűlölte Dávidot, {…}
üldözte, {…} vesztét kívánta.”
„Nemde azért vesztek el a
zsidók is, mert inkább irigykedtek Krisztusra, mint hittek neki? Becsmérelték
nagy jeleiért, amelyeket művelt, elvakította őket az irigység, amely annyira
félrevezette őket, hogy még csak meg sem tudták nyitni szívük szemét az isteni
tettek felismerésére!”
„Mindezeket figyelembe véve {…}
erősítsük meg Istennek szentelt szívünket, hogy bátor és éber legyen az ily
nagy ártalommal szemben! Mások pusztulása szolgáljon megmenekülésünkre, az
oktalanok bűnhődéséből okulva az óvatosak őrizzék meg magukat épségben!
A gőg felfuvalkodottá tesz, a
kegyetlenség elkeseredetté, a hitszegés űzi kétes játékait, a türelmetlenség
izgat, a széthúzás őrjöng, forr a harag, mert aki másnak az uralma alá került,
már nem tudja magát fékezni és kormányozni.”
 |
| A hét főbűn mozaik-sorozat egyike (az irigység) a Notre-Dame de Fourvière Bazilikában |
„Bizony ilyen a lelken rágó
féreg, ilyen a gondolatok kelevénye, a másik erényének vagy szerencséjének
irigylése a szív micsoda üszke, azaz az érdemek vagy a kapott isteni kegyelem
miatti gyűlölködés, amely bűnné változtatja a másik erényét, amikor kínozza a
másik kiválósága, mások dicsőségét saját gyötrelmévé teszi, az ilyen saját
szívének hóhéra, önnön gondolatai és gondjai kínozzák, amelyek mélyen vájkálnak
benne, a rosszindulat karmaival tépik a szív rejtekét.”
Cyprianus közben felidézi a
zsoltárokat: „Ne irigykedj arra, aki
szerencsével járja útját! (Zsolt 36,7) Másutt: Látja a bűnös az igazat, és fogait csikorgatja. Isten azonban kineveti,
mert látja, hogy el fog jönni az ő napja (Zsolt 36,12-13). Pál apostolt
idézve pedig: Az áspis mérge ajkukon,
szájuk tele van átkokkal és keserűséggel. Lábuk gyors a vérontásra, töredelmek
és viszontagságuk útjaikon, akik a béke útját nem ismerték fel, nincs szemük
előtt Isten félelme (Róm 3,13-18).
Tovább haladva a műben
különböző intéseket olvasunk:
„Könnyebb a gyógyítás ott,
ahol a seb látható… . Semminek nem vagy nagyobb ellensége, mint saját
üdvösségednek (ha irigy és rosszindulatú vagy)!
Megoldásnak ismét a Szentírást
veszi alapul Cyprián: „Aki a legkisebb,
az lesz a legnagyobb mindannyiotok között (Lk 9,48). Krisztus tanítványa
nem lehet féltékeny, nem irigykedhet! Nem szabad versengeni a rangért! Az
alázatosságban kell a legnagyobbra nőni, megtanulni, mivel arathatunk tetszést!
Ezért okít és tanít minket Pál apostol is, hogy mi, akiket Krisztus fénye
megvilágosított, vessük le az éjszaka sötétségét cselekedeteinkben, járjunk a
világosság tetteiben, ezt írva és mondván: Elmúlt
az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük le tehát a sötétség cselekedeteit, és
öltözzünk a világosság fegyverzetébe. Úgy járjunk, ahogyan a nappalhoz illik…
(Róm 13,12-13)
Igen, aki a sötétség szerint
cselekszik, az képes mások nyugodt álmát megzavarni, képes rárontani a másik
emberre, aki „Krisztussal nyugszik”. Aki a sötétben képes rosszat művelni, az
általában nappal máshogy jelenik meg mások előtt.
„Minek rohansz a féltékenység
sötétjébe te, aki az irigykedés ködébe burkolózol, az irigység vakságában miért
oltod ki a béke és a szeretet minden fényforrását, miért fordulsz vissza ahhoz
a Sátánhoz, akinek egyszer már ellene mondtál? Miért lettél Kainhoz hasonló?
János apostol hirdeti levelében, hogy aki testvérére féltékeny és gyűlöli, az
emberölés bűnében vétkes, mondván: Aki testvérét
gyűlöli, az gyilkos, és tudjátok, nincsen maradandó élet e gyilkosban (1Jn
3,15). Majd ismét: Aki azt mondja, hogy a
világosságban van, és testvérét gyűlöli, mind ez ideig a sötétségben jár, és
nem tudja, hová menjen, mert a sötétség elvakította szemét (1Jn 2,11). {…}
Krisztus figyelmeztet: Én vagyok a világ
világossága, aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé az élet világossága
(Jn 8,12).” Péter apostolt idézi később: „Krisztus
szenvedett értetek, példát adva nektek, hogy nyomdokaiba lépjetek (1Pét
2,21).”
Folytatjuk…
