Indító gondolatok

Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak. Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája. Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését. A versenyző is csak akkor nyeri el a babérkoszorút, ha szabályszerűen küzd. A fáradozó földműves is elsőnek részesül a termésből. Gondold át jól, amit mondok, az Úr majd megadja neked, hogy mindent meg is érts. Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért meghurcoltak, sőt mint valami gonosztevőt, még bilincsbe is vertek, de az Isten szava nincs megbilincselve. A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. (2Tim 2,1-13)

ALLELUJA, ALLELUJA, ALLELUJA!

Liturgikus kisokos - húsvét negyedik vasárnapja

A Direktórium ezt írja húsvét negyedik vasárnapjához: "Ma van a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja. Buzdítani kell a híveket, hogy imáikkal, erkölcsi és anyagi segítségükkel támogassák a hivatások ügyét. 

Ma kell tartani a jó termésért való ájtatosságot (búzaszentelő) a plébániatemplomokban a PLV (Praeorator) szertartása szerint. A Mindenszentek litániájának elimádkozása ajánlatos, de nem kötelező. Most már nem tilos a határba menő körmenet. - A misét, ha azzal kapcsolatos az ájtatosság, a vasárnapról kell mondani, de a hét egyik köznapján mondható alkalmi mise a jó termésért." 

Paul Claudel: Himnusz az Eucharisztiáról (részlet)

"...Magad mondtad: a tested ehetem.

Írva vagyon. Nem az ujjamból szoptam.

Szavad világos: lehet-e még egyetlen percnyi kételyem?

Úgy vélem, semmiképp se én: e hallatlanért, Istenem,

Felelj csupán Te egymagadban!

A tömjénillattal vegyül a szénáé, virágé.

Misére, áldozatra készek fürtök s búzafejek.

Ideje tovább lépnünk egy kevéssé.

Szép volt világod, Uram! Eged is szép lesz, nem kevésbé.

A Bölcsesség hív: "Jöjjetek!"

Elhalmoztál irgalmaddal, vagyok bár hálátlan, bűnös fiad.

Lehet, hogy más számára igád terhe sok.

Én csak jóságod tapasztaltam, soha szigorodat.

Kezeddel kézen fogsz; s tudom, Szabadítóm Te vagy,

S ha végnapom jő, kacagok!

E háborúnak, vésznek napján, Uram, maradj velem!

Nézz szolgádra: se különösen jó, se erős nem vagyok!

E Kenyereddel táplálj, Mesterem!

S el nem tépheti tőlem ember, pokol, sőt Isten maga sem

Tested, amelyet fogam közt szorongatok."

(ford.: Szedő Dénes OFM)

Paul Claudel: Hát te kinek mondasz engem? – részletek

Claudel (1868-1955) neve nem ismeretlen számunkra, bár kevesen olvassák műveit. Nyelvezete eltér a 18. századi francia prózától. Ő gazdagabb, népiesebb, szabadabb. Világnézete katolikus, amely sok olvasót és kortárs írót tartott távol tőle. Claudel távol akart maradni minden írói közösségtől, ami munkája miatt is megvalósult – konzul, majd diplomata volt. Fontosnak érezte megtérését, amely tizennyolc éves korában megfakult, majd újjáéledt. A Notre-Dame-ban főleg a gregorián ének hatja meg könnyekig, amely zene a prózához és költészethez oly közel áll. Ő elsősorban lírai költő, s a zsoltárok prozódiáján alapuló versei szinte kizárólag vallásosak. Gondolkodása inkább racionális, mintsem álmodozó vagy érzelgős.

Most a „Hát te kinek mondasz engem?” című prózájából idézünk részeket, mely írás a Mt 16,13-15 szakaszból indul ki.

A feltámadás jelenete - Notre-Dame

„Semmi sem oly szörnyű, mint az istenkáromlás. És valóban, látjuk, hogy az, amit kifogásoltak Krisztusnál, istenkáromlás volt, vagyis olyan merénylet az Istenség ellen, mely méltóságát meggyalázó jegyet kapcsol hozzá. Mi volt ez az istenkáromlás? Erről ránk maradt Szent Pál egykorú tanúsága. Attól a perctől fogva, hogy történelmi nyoma van az első keresztényeknek, az első hitelesen megállapított megtéréstől kezdve, az a keresztény hitte, hogy Krisztus Isten Fia, azért hitte, mert Jézus maga megmondotta volt, hogy Ő az.

Ez az állítás valóban hallatlan botránynak tűnt azoknak a zsidóknak a szemében, akik ebben az időben már ki sem merték ejteni „a kimondhatatlan nevet”. Az emberi történelem folyamán egy vallási forradalmár sem merte magát Isten Fiának hirdetni (a zsidók által az Isten szónak tulajdonított értelem teljességében), éspedig igen egyszerű okokból: mert túlságosan szembetűnően hiányzott belőlük az az erkölcsi tökéletesség és az az anyagi hatalom, mely egy hasonló címet igazolt volna. Ilyen állítás a zsidó nép körében borzalmas, hallatlan dolognak tűnt! …

Azonban ezt az embert, aki minden teremtett lények között egyedül merte magát Isten Fiának mondani, a legalávalóbb, a legkegyetlenebb és a legmegalázóbb körülmények között, tökéletes elhagyatottságban látjuk pusztulni. Nem nyilvánvaló-e, hogy tanítása nem maradhatott fenn szerzője ily kínos elbukása és állításai ily tökéletes meghazudtolása után? Hiszen, ellentétben a többi vallással, az Ő tanának súlypontja sokkal kevésbé rejtőzik a cáfolhatatlan tételek rendszerében, mint annak a férfiúnak személyében, aki eljött, hogy elhozza azokat. Szükség volt tehát ellensúlyozó erőre. Szükség volt valamilyen bizonyítékra, hogy nem győzték le azt a férfiút, aki Isten Fiának mondotta magát. Valóban nem látjuk, hogy Krisztus halálát bárminő csüggedés követte volna a tanítványok között. Nem találunk kimagyarázásokat, hajuknál fogva előhúzott okoskodásokat, szofisztikus vigasztalásokat. Nem voltak egyenetlenségek, összetűzések, szakadárságok, melyek egy hazugságnak kikerülhetetlen folyományai lettek volna. Krisztus halála, épp ellenkezőleg, azonnal mint tanításának fényes és dicsőséges bizonyságtétele jelenik meg. A vidámságnak, a túláradó boldogságnak, a fékezhetetlen bizalomnak, a minden irányban kezdeményezésre készségnek új és tökéletesen egységes szelleme uralkodik az apostolok között. Mi volt ez az új esemény, ez az ellensúlyozó erő, mely nyomon követte a Kálvária katasztrófáját? A Feltámadás volt ez, mint Szent Pál tudtunkra adja; félelmetes csoda, ezen függ az egész kereszténység.

Összefoglalásul:

1. Krisztus tanítása borzalmas harcba viszi tanítványait a régi vallás ellen – mely azt az eretneknek és istenkáromlónak bélyegzi – és egyben pogány vallás ellen is – melyekkel szemben a kereszténység azonnal mint helyettesítő és kizáró lép fel. Egy keresztény sem várhatta, hogy jobb sorsra jusson, mint vezére.

2. Ebben a múlandó győzelem ígérete nélküli harcban földi fegyvereik nem lesznek. Az erőszakos eszközök tilosak számukra. Fegyvertelenül küldik őket hódítani. A szükséget, az önfeláldozást, az üldöztetést és a kínzatást mutatják és ígérik nekik a jövőben.

3. A vallás alapítója, aki Isten Fiának mondotta magát, mindenkitől megtagadva, keresztre feszítve hal meg.

Ezek azok a körülmények, melyek között a kereszténység alakult! Nem mondja-e a józan ész, hogy a mérleg másik serpenyőjében is kellett valaminek lennie? Nemcsak ígéreteknek, hanem tényeknek is. Hogyan lehetne megmagyarázni másként a bizalomnak, erőnek és tettrekészségnek „eszelős” (ApCsel) kitörését? Egy csapásra, pár év alatt az apostoli munkálkodás betölti a földet. Rávenni embereket – akiket gyáváknak, lustáknak és durváknak festenek előttünk – olyan vállalkozásra, melyet paradoxonnak, istenkáromlónak, minden emberi reménytől megfosztottnak tüntetnek fel előttük – ez nem lehet mégsem könnyű dolog. Kellett, hogy valami történjék…

Akinek füle van a hallásra, hallja meg.”

Fordította: Zigány Miklós. Forrás: Válogatás Paul Claudel műveiből, SzIT, Bp. 1982.

Indító gondolatok

Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett. (Kol 1, 18-20)

Szent Adalbert napja

Április 23. *Libice (Kelet-Csehország), 956 körül +Tentikken (Danzig közelében), 997. április 23.

Adalbert kora a német-római szent birodalom fölemelkedésével és a keletnémet területek evangelizálásának kezdetével esik egybe. A germánok és a szlávok, a kereszténység és a pogányság közötti egyre gyakoribb összeütközések kora ez, bizonyos tekintetben a későbbi közép- európai feszültségeknek, a kelet-nyugat ellentétének előrevetett árnyéka és előíze.

Adalbert származásában is megjelenik ez a polaritás. Ereiben apja, a cseh Szlavnik fejedelem részéről szláv, anyja, Adilburg részéről pedig szász, tehát germán vér folyt. A jó megjelenésű kis Vojtechet (így hívták) már származása miatt is kitűnő világi pályára szánták, de szellemi adottságai is jóval az átlag fölé emelték. Isten azonban áthúzta az emberi számításokat, mert nagyobb dolgot akart vele és képességeivel megvalósítani: magasztos apostoli hivatásra választotta ki. Súlyos betegséggel látogatta meg tehát a fiút, s a szülők fölismerték a jelet: a gyermeket Isten lefoglalta magának, az ő szent szolgálatára kell tehát adni.

Így került a fölgyógyult fiú 972-ben a magdeburgi dóm jónevű iskolájába, hogy itt készüljön a papi hivatásra. Vallásosságával és okosságával kitűnt társai közül. Bérmáláskor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből. Az érsek halála után, 981-ben visszatért Prágába, ahol az első prágai püspök, Dietmar szentelte pappá. 983-ban, Dietmar halála után a püspökség alapítója, II. Boleszláv fejedelem, a papság és a nép egy akarattal Adalbertet választotta püspökévé. Daliás alakja, főnemesi származása, cseh nemzetisége, a társadalmi érintkezésben való jártassága, szelídsége és képzettsége mind-mind jó ajánlólevél volt számukra. II. Ottó császár is jóváhagyta a választást. Adalbert családi kapcsolatait (anyja I. Henrik rokona volt) és német műveltségét tekintve ez érthető is. Különben sem akart ellentmondani az általános óhajnak, hogy ti. a püspökségnek hazai gazdája legyen. Így a veronai birodalmi gyűlésen 983. február 22-én beiktatták őt. A mainzi érsek, Willigis szentelte püspökké még ugyanazon esztendő június 29-én.

Az otthoni fogadtatás örömmámorával szöges ellentétben állt a pásztor és a nyája között csakhamar megszülető feszültség. Adalbert befelé forduló természete, kolostor csendjére vágyódó lelke nem volt fölkészülve arra a küzdelemre és keménységre, melyet e félig civilizált és megtért nép vezetése, a sok pogány maradvány kiirtása (soknejűség, rabszolgatartás, varázslás, papok nősülése stb.) igényelt. Az állandó sikertelenségek, a hol innen, hol onnan fölbukkanó ellenállás megérlelték benne az elhatározást: 988-ban Rómába ment a pápához, s kérte, engedje őt zarándokként Jeruzsálembe, hogy ott szegényen és magányosan szolgálja az Urat. A montecassinói apát tanácsára változtatta meg a tervét, s lett bencés szerzetes 990- ben a Rómában fekvő aventinói görög kolostorban.

A csehek azonban a mainzi érsekkel szövetkezve ismét megostromolták kéréseikkel. A pápa és az apátja iránti engedelmességből Adalbert ismét Prágába készült. A római kolostorból magával vitte 12 társát, s megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel igazi szellemi-lelki középponttá lett: sok püspököt, apátot, szerzetest adott Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, számos misszionáriust küldött Oroszországba. Évszázadokon keresztül a keresztény vallás és kultúra sugárzó központja volt a nyugati szlávok számára. Adalbert már ezzel az egyetlen alapításával is kitörölhetetlenül beírta nevét Európa civilizációjának és hitterjesztésének történetébe.

Az otthoni állapotok azonban nemigen javultak. A sok ünnepélyes ígéretből nem lett semmi. Alig törődtek az egyházi előírásokkal (pl. menedékjoggal) és a lelkipásztorok erőfeszítéseivel. Adalbert akarva, nem akarva belekeveredett a szlavnikidák (saját családja) és a premyslidák közt dúló harcba. A békére és kiengesztelődésre törekvő püspök ismét föladta az egyenlőtlen harcot, s részben önként, részben kényszerítve, ismét elhagyta Prágát.

994--995-ben Magyarországon térített. Ő keresztelte és bérmálta meg többek között Szent Istvánt. Máig is ő az esztergomi egyházmegye védőszentje. 996-ban megint visszatért római kolostorába. Ez év májusában koronázták császárrá III. Ottót, akire mély benyomást tett Adalbert őszinte és komoly vallásossága, jámborsága. Barátok lettek.

Ismét kiragadták szerzetesi magányából: a pápa, a császár, az érsek erélyesen sürgette, hogy folytassa prágai tevékenységét. A bencés szerzetes számára szent volt az engedelmesség. Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Jelentős része volt a császár vallásos és politikai gondolkodásának formálásában; megnyerte őt a keleti misszió ügyének is. Útközben kapta a hírt, hogy legközelebbi rokonait Csehország hercege, II. Boleszláv kegyetlenül meggyilkoltatta. Látva, hogy a családja nyújtotta támogatás semmivé lett, s nemzetségének esküdt ellensége került hatalomra, az eredményes munkát teljesen reménytelennek tartotta. Úgy látta, hogy a Prágába vezető út lezárult előtte. Prága helyett tehát Lengyelországba ment, és megalapította Meseritz kolostorát. Chrobry Boleszláv fejedelem támogatta, hogy továbbutazhassék az északon élő balti törzsekhez (Pruzzi, Prussen, később Preussen = poroszok), akik még nem kerültek érintkezésbe a civilizált világgal, s pogányság, erkölcsi elvadultság uralkodott közöttük. Adalbert 996/997 telén térített közöttük, de munkájának olyan leküzdhetetlen akadályai voltak, hogy úgy döntött, társaival együtt elhagyja a terméketlen ugart, és a litvánokhoz megy misszionálni. De mielőtt még elindulhatott volna, a pogányok egy lándzsával megölték: 997. április 23-án halt vértanúhalált Krisztusért a Nagat és az elbingi Weichsel közti Tentikkennél. Itt nyerte el ez a valóban szent élet a koronáját, a nagy célt, amely után ő is, mint minden tökéletességre törekvő keresztény, annyira vágyott.

A lengyel herceg kiváltotta testét a gyilkosoktól, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta őt Szilveszter pápa. Sokan elzarándokoltak csodatévő sírjához, többek között barátja, III. Ottó császár is (1000). A császár, élve az alkalommal, Gnieznót a szent iránti tiszteletből érsekséggé avatta. És ami életében nem adatott meg Adalbertnek, hogy Prágában otthont és békés nyugalmat találjon, azt megadta az utókor a földi maradványainak, melyeket 1030- ban vittek a csehek Prágába. Adalbert tisztelete azóta nőttön nő, s a prágaiak hazájuk védőszentjét tisztelik benne.

---

Mindenható, örökkévaló Isten, ki a mai napon Szent Adalbert püspököt, a te vértanúdat szenvedésének érdeméért szentjeid közé emelted, kérünk, add meg nekünk, hogy az ő példája nyomán mi is eljuthassunk az örök hazába! 

forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/0423.html 

Universae Ecclesiae magyar nyelven - blogajánló

Egyik lelkes olvasónk hívta fel figyelmünket egy nagyszerű eredményre, amelyet ezúton ajánlunk. Az Universae Ecclesiae dokumentumot immár magyar nyelven is olvashatjuk egy blogon. A fordítás ugyan nem hivatalos, de a szöveg tartalmát hűen tükrözi. Hasznos lehet azok számára is, akiknek szívéhez nem áll közel a régi liturgia.

Hivatkozások a témában:

Magyar Kurír

Szent Kereszt Plébánia

Universae Ecclesiae blog

Gondolat

„Egyre inkább közeledünk egy olyan kereszténységhez, amely a személyes döntésen alapul.”  

XVI. Benedek pápa

Ünnepi beszélgetés Majnics Józseffel

Ködös délelőtt volt Pilisszentkereszten, amikor felkerestem Majnics Józsi bácsit. Hiába kopogtattam az ajtón… Elsétáltam a kertbe, hátha ott találom - így is volt, éppen locsolt és kapált. Gondoltam, már nem a műhelyben találom, mint egykor, amikor a fejszét vagy valami javítani való szerszámot vittem neki. Bementünk a házba, majd hangos nevetés közepette megállapítottuk, hogy bizony öregszik. Büszkén mondta, hogy ritka, ha valaki a kilencven évet megéri. Józsi bácsi mai napig az egyházi képviselő testület világi elnöke.
Józsi bácsi! Isten éltesse sokáig! Nem kívánok még ennyit, de idézzük fel életének fontosabb eseményeit. Meséljen gyermekkoráról! Milyen volt például a mise régen, hogyan emlékszik a vallási életre?
Gyermekkorunkban nem így volt a mise. Latinul mondtuk a confiteort, amit a ministránsoknak tudni kellett. Volt egy rács elöl, iskolás korunkban ott kellett áldozni. Jobb oldalt voltak a fiúk, balra pedig a lányok. Volt egy pad a szentélyben, ott ült minden vasárnap egy tanító. Ő figyelte, hogy ki van a misén. Másnap kérdezte a hiányzóktól, hogy miért nem voltak templomban. Felelősségre vonták. Ministráltunk is. Hét éves korom óta, 17 éves koromig. Engem a plébános mindig kiszúrt meg a tanítók is – a legjobb tanulók közé tartoztam, és így patronáltak. Ölbey Irén is tanított engem három évig: másodiktól negyedikig. Ő csak ezeket az osztályokat tanította, egyébként hat osztály volt. Az ötödik és hatodik összevonva, amit az igazgató tanított. Mindig „kistanítónak” nevezett engem. Felügyeléssel bízott meg, olvastattam a gyerekeket, amíg neki el kellett mennie valamiért. Megszeretett engem. Az egyik legszegényebb család sarja vagyok. Édesapám egyszerű napszámos volt. Aratásban dolgozott nyáron, kaszálni is járt a gazdákhoz.
Jött az édesapámhoz egyszer a tanító, és azt mondta: „ezt a gyereket érdemes lenne taníttatni.”  Apám erre ezt kérdezte: miből? Anyám varrónő volt, a legjobb a faluban. Éjjel-nappal dolgozott, hogy megéljünk. Szegények voltunk, de jól éltünk…
Amikor felnőttem, télen jártunk az erdőbe. Gazdasági ismétlő volt, minden héten egy napot. Levente is voltam 12 éves kortól. Kötelező volt arra járni. A legjobb voltam ott is mindig.
17 éves voltam, öcsém pár évvel fiatalabb, mint én. Egyszer mondja apánk, hogy tanuljunk szakmát. Öcsém kőműves lett, én meg bognár. Pilisvörösváron volt egy ismerős mester. A felesége a szomszédunk volt valamikor. Oda elmentem inasnak. Ügyes voltam, és ott is jártunk ipari tanuló iskolába. 1943 május elején volt a vizsga, és ott kaptam iparkamarai levelet. Még most is megvan, megmutatom...

Józsi bácsi büszkén mutatja a gondosan megőrzött oklevelet, amit hetven évvel ezelőtt kapott. Ezután tovább kérdeztem. Mikor esküdtek meg feleségével?

1946. október 26-án volt az esküvőnk. Fogságban is voltam Szibériában egy évig. 1943 október 4-én álltam be katonának. Ott is a legjobbak közé tartoztam… Gyakorlatokat végeztünk, meg kiképzésen is végig dolgoztunk. Ott is egyszer a Duna parton, Szentendrén, volt egy hadnagy, a szakaszparancsnok. Ezt mondja egyszer: „Majnics! Parancs! Tüzelőállás a bokorban, hajtsa végre!” Szabályosan végrehajtottam. „Föl fogom magát terjeszteni a százados úrnak, hogy jutalmat kapjon eltávozásra.” Én ekkor fölajánlottam a Jancsó barátomnak az eltávozást, mert három gyereke volt otthon. A parancsnok ezt mondta: „Látják, a Majnics bajtársiasságból is levizsgázott.” Én voltam a legjobb, a legrosszabb pedig egy Balog nevű gyerek… A mi szakaszunk volt mindig az első. Mindig dupla karácsonyi szabadságot kaptunk. Volt a kimenő ruha, meg gyakorló ruha. Emeletes ágyak voltak, a polcon szépen összehajtva a ruha. A tiszt ledobálta a ruhát éjjel, és mondta, hogy fél óra múlva jön ellenőrizni. Volt ott egy kistarcsai szlovák fiú – én is szlovák anyanyelvű vagyok. Szakaszparancsnok-helyettes volt. Megkérdezte, hová való vagyok. Voltunk szentkeresztiek többen. Azt mondta: „te leszel az én emberem.” Sokat fegyelmeztek minket. 1944. március 4-én mentünk a frontra. Javában folyt a háború. Volt egy jászárokszállási barátom, az is ügyes volt. A fronton ő volt a legelső halottja a századunknak. Körösmezőn 13 hónapot voltunk a fronton, marhavagonokban voltunk elszállásolva. Középen volt fekhely, ahol húszan elfértünk.

Az esküvői kép 1946-ból

Civil postánk is volt, amikor kimentünk a frontra, Lengyelországba, mint vasútépítő és romboló ezredhez tartoztunk. Volt egy motorhajtány, és azzal járt 200 km-re a parancsnok. Mikor hozta a csomagokat, mind ki volt bontva. „Majnics, gyere, segíts nekem elhozni.” Sok csomag volt akkor, és kellett neki a segítség. Ott láttam, hogy bicskával felbontotta, ami tetszett neki, azt kiszedte. Kedvem lett volna följelenteni, de azért nem tettem, mert képes lett volna meggyilkolni. Neki pisztolya volt, nekem szuronyom.

Én voltam a bognár. Mi robbantottuk a vasútvonalat Csapig. Volt egy gépkocsink, amivel sínen és országúton is lehetett menni. Mikor egy viadukthoz értünk, egy építészmérnök társunk mondta, hogy robbantsuk föl a hidat. Ez Európa második legszebb hídja. „Nem robbantom fel, ha lelőnek sem” – mondta ő. Visszanyomták az oroszokat, akkor pedig megdicsérték, hogy nem robbantotta fel...

Ott tartottunk őrséget a híd körül. Az oroszok oda szórták az aknákat, de a hídra nem esett egy sem. Mészkőből volt, de egy német barátunk végül felrobbantotta.

Zalalövőben estem fogságba. Ott mondták, hogy minket ki akarnak vinni Németországba. A parancsnok azt mondta, hogy ő nem megy, és mint a csirkék, akiket ott hagyott a tyúk, mentünk széjjel. Volt egy karpaszományos őrmesterünk, aki azt mondta (tudtam valamennyit oroszul), hogy „Majnics!  Maga már tud oroszul, várjuk be őket, és ne menjünk Németországba. Egy pajtába húzódtunk, pont nagypénteken volt. Volt egy lánya, az küldött nekünk tojást. Jött egy orosz katona és mondta: „jest soldat!” Azt mondta, nincsen. Elment tovább. Fél óra múlva hozott egy csoport katonát, magyarokat. „Ők a mieink!” – mondtuk. Az akácosban várták meg az oroszokat. Én tudtam oroszul, velem tudtak beszélni, én tolmácsoltam a parancsokat.

A bomba többször majdnem eltalált minket. Sokszor métereken múlt a találat. Én Kaszap Istvánnak tulajdonítom a csodát. Mátyás Kálmán volt itt a plébános akkor, amikor elmentem gyónni, és mondtam neki, hogy szerdán megyünk a frontra. Azt mondta, a mise után menjek be a plébániára. Bementem, és adott nekem egy képet. Ezt... A plébános úr azt mondta, meglátod, megvéd téged. Neki tulajdonítom a megmenekülésem. Azóta is minden nap imádkozok hozzá. Miatyánkot meg Üdvözlégyet, és az imádságot, ami ide van írva… - ezt fejből is tudom már. 

1943-ban katonaként

Józsi bácsi szakadatlanul mesélte a háborús élményeit. Jó volt hallgatni, szinte láttam az eseményeket. Büszke volt magára, mert bognár volt, tudott oroszul, így nélkülözhetetlenné vált... 

1946 februárjában jöttem haza. Egy évig Szibériában voltam fogoly. Itt, a faluban csend volt, mikor hazajöttem. Csak hallottam, hogy mi volt itthon. A fogságban mindenfelé szétnéztem, hogy mit lehet csinálni. Elmentem a konyhába is. A csehek a németekkel együtt voltak. Egyszer a cseh konyhástól kértem innivalót. Ő tanácsolta, hogy a kartonra majd azt írassam, hogy csehszlovák állampolgár vagyok, mert akkor előbb hazaengednek. Tolmács is voltam sokáig. Az állomásokon segítettem a parancsnoknak. Ő megivott két deci vodkát, és egyszer engem is megkínált, de csak féldecivel... 

Nagy nevetés után folytatja a szabadulás eseményét. 

A barátaimat mind beírattam csehszlováknak, és a kartonra (a GPU jött néha ellenőrizni...) ráírták. Viszont nem tudtak egy szót sem, amikor kérdezték őket. Én kimagyaráztam, hogy nem értik a tájszólást...

1945 januárjában jött egy parancs, hogy lengyelek, jugoszlávok, szlovákok, románok, osztrákok mehetnek haza.

Volt egy szabadulás utáni élményem is. 1967 elején a Sommer már az erdészetnél volt Pilisszentkereszten. Ő feleségével együtt soproni. Mondták nekem, hogy vigyem el őket Sopronba. „Mi adunk nektek szállást...” Akkor voltam először Sopronban. Elmentünk a Lővér szállóba. Ahogy iszogattuk a sörünket, nagy kiabálás hallatszott. Egy csoport jött be. 1945-ben voltunk együtt fogságban azzal, akinek ott megismertem a hangját. Megtudtam, hogy idegenforgalmi vezető. Felkerestem az irodájában, és jót beszélgettünk. Ő 1947-ben jött haza.

2005-ben a pünkösdhétfői bérmálás alkalmával köszönti
Dr. Kiss-Rigó László akkori segédpüspököt

Mikor lett világi elnök? 

1982-ben lettem világi elnök. Addig Hoffner Tóni bácsi volt. 1980-ban halt meg hatvan évesen. Én már akkor testületi tag voltam, és engem választottak meg. Mai napig az vagyok! Többször mondtam, hogy váltsanak le, meg a szabályzat is előírja a korhatárt, de meg akarnak tartani... Szeretem csinálni, minden gyűlésen ott vagyok. A püspököket én köszöntöm, és a magas rangú vendégeket is. Volt egy pápai küldött is már, akit én köszöntöttem. Krisztus szerepét a passióban idén énekeltem 71-ik alkalommal. 1940 óta senki más nem énekelte.

Milyen a falu vallásos élete ma? 

20-30 éve a templom előtt is álltak, meg a padok között is. Most egyre kevesebben vagyunk. A bérmálkozók is megígérik, hogy járnak templomba, de többet nem látjuk őket, vagy csak néhányat. Inkább a fiúk járnak itt misére. A lányok nem jönnek. Mindig mondom a püspök előtt is: imádkozzunk, hogy a Szentlélek segítse meg őket az imádságos életben… „Ne küldd a gyereket templomba, hanem hozd magaddal.” – igaz magyar mondás.

Édesanyám volt a Rózsafüzér Társulat vezetője. Lugosi atya idejében sokat zarándokoltak, kirándultak. A Lugosi atyával együtt szervezték ezeket. Máriaremetére egyszer nem akart bemenni az atya, mert nem volt benne a tervben. Végül közakaratra bementünk. Tegeződtünk pedig vele. 9 évvel volt nálam idősebb.

Diószegi Eleonóra tanárnővel színdarabot is tanultunk. Én voltam a férfi főszereplő. Öcsém felesége a főszereplő. Az öreg Roób Jóska bácsi volt – még akkor fiatal – a feleségem szerelme, de végül ő lett az én feleségem. Hárman esküdtünk egyszerre a templomban! Egy misén három pár. Én, az öcsém, meg a sógornőm bátyja. Mátyás Kálmán adott össze minket. Ilyen nem is volt még a faluban, és talán nem is lesz…

Miért jó hinni? 

Miért jó hinni? Gyermekkorom óta járok templomba, de sok bűnöm is volt. 1955-ben voltam kántor, Gaján József után. Volt egy asszony, de ők mélyen kezdték az éneket és ez gond volt. Kértem az atyát, hogy lehessek én a kántor. Simándyéhoz hasonló hangom volt. Mindenki gratulált nekem a mise után, hogy milyen jól ment az ének. Öt évig mindent én vezettem, a passiót is meg minden szertartást. Most is kér mindig a kántornő, hogy segítsek neki énekelni. Főleg a szlovákokat nem tudja, nekem kell vezetni az egészet mindig. Zoltán atya tegnap a misét értem ajánlotta fel, ennek nagyon örültem és meghatott.

Lehet Isten nélkül élni? 

Nem lehet Isten nélkül élni. Minden nap elimádkozom mindhárom rózsafüzért, szentekről olvasok könyveket. Minden pénteken elimádkozom a keresztutat. Két órát vagy többet vesz igénybe, de megéri. Éjjel sokszor fölébredek, és akkor imádkozok.

Szeretek élni, amíg a Jóisten engedi. Nem félek a haláltól. Minden elsőpénteken gyónok, áldozok. Sokszor nyomasztják az embert a régi bűnei, de bízok Isten irgalmában.

Szülei. A fotó egy bérmálás után készült, vasárnap
délután háromkor. Édesapja akkor megmondta,
hogy este kilenckor meghal. Fia (Józsi bácsi) kezei
között halt meg aznap este.

A zenekarban. (balról az első)

A Pávakörrel 1967-ben.

A tűzoltózenekarban. 45 évig volt tűzoltó parancsnok is.

Isten éltesse Józsi bácsit egészségben! Imádkozunk, hogy még sokáig megtartsa közöttünk, hiszen ki fogja utána énekelni Jézust a passióban?
(Sokan megemlékeznek róla és felkeresik a napokban. Barátait, a Pávakört, plébános atyát, a polgármestert viszont saját, megtakarított pénzéből látja vendégül. Ismeretlenül is mondjunk el érte egy imát...)

Isten éltesse, Szentatya!

XVI. Benedek pápa századunk meghatározó pápája. Olyan fogalmak kapcsolódnak hozzá, mint folytonosság, egyház, egység, apostoli, stb. Hű Krisztushoz, akinek földi helytartója, hű az apostolokhoz, de hű elődeihez is. Megválasztása nem volt meglepetés egyesek szerint. Ám a találgatások már eredmények, pontosabban a Szentlélek általi vezetés eredménye. Ugyanis olykor szemmel látható, hogy ki lesz alkalmas Péter utódának. Székfoglaló beszédében megadta az alaphangot Benedek pápa azzal, hogy beszélt szolgálatának fontos pilléreiről. Az egyik az, hogy a pápa nem saját véleményét tanítja, hanem beleilleszkedik az apostoli hagyományba. 

XVI. Benedek pápa az egység pápája. Elsősorban a belső egységre törekszik. Békét akar teremteni a liturgia terén, békét az elszakadt közösségek terén. Erősíteni kívánja a hitet azokon a kontinenseken, akiktől Európa csak tanulhat.

Imádkozzunk Szentatyánkért, hogy Isten még sokáig megtartsa egészségben és erőben, hogy vezetése alatt tovább haladhassunk a hit útján. Ad multos Annos!

Indító gondolatok

Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint! Miért mondogatják a pogányok: "Hol van hát Istenünk?" Istenünk az égben és a földön mindent végbevitt, amit csak akart. De az ő bálványaik csak arany és ezüst, emberi kéznek művei. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem éreznek, van kezük, de nem markolnak, van lábuk, de nem mozdulnak, és torkukon nem jön ki a szó. Ilyenek azok is, akik csinálták őket, s mindnyájan, akik bennük bíznak. De Izrael háza az Úrban bízik, aki gyámola és védőpajzsa. Áron háza az Úrban bízik, aki gyámola és védőpajzsa. Mind, akik félik az Urat, őbenne bíznak, aki gyámoluk és védőpajzsuk. Az Úr gondol velünk - ő adja ránk áldását! Áldja meg Izrael házát, áldja meg Áron házát! Áldja meg azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és nagyokat egyaránt! Sokasítson meg titeket az Úr, és veletek együtt minden gyermeketek! Áldjon meg benneteket az Úr, aki az eget és a földet teremtette! Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta. Nem a halottak dicsőítik az Urat, nem az, aki leszáll a csendességbe. Hanem mi élők, mi dicsérjük az Urat, ma és mindenkor. (Zsolt 115,1-18)

Regina coeli

Az Isteni Irgalmasság vasárnapja - a mi hitünk legyőzi a világot

Az Anyaszentegyház ezen a vasárnapon csodálatos részeket tár elénk a Szentírásból. A János első leveléből vett szakasz összekapcsolja a krisztológiai hitvallást, miszerint Jézus az Isten Fia és a szeretet parancsát. János a második fejezetben arról ír, hogy utasítsuk el a világot. A világnak és a hozzá kapcsolódó bűnöknek a szeretete az átmeneti dolgokhoz való ragaszkodást tükrözi. Isten szeretete ahhoz kapcsolja a hívőt, ami mindörökre "megmarad". 

Az evangéliumban többször halljuk Jézus szavát: "Békesség veletek!" Tamás pedig megvallja hitét Krisztusban. Az igazi békesség a hitből fakad. Az Istenben és Krisztusban való hit ad békességet. Azoknak is, akik "nem láttak és mégis hittek". A hitünk nem tárgyi bizonyítékokon alapul. Nem azért hiszek, mert a Torinói lepel igazi, vagy mert a Szűzanya valahol megjelent. Ezek pusztán egy-egy titokban segíthetnek elmélyülni, felfedezni az események mögötti hittartalmat. De nem oka a hitnek. A hitnek egyedül az az Isten lehet az oka (világával együtt), aki elküldi nekünk a Szentlelket. A hitnek az oka a szeretet, és "Isten a szeretet". Az szeretheti igazán Istent, aki a felebarátját is szereti. "Nehéz szeretni" - halljuk és mondjuk. Ez a szeretet elsősorban elfogadás. Elfogadom, hogy a másik egyáltalán él. A tetteivel lehetnek problémáim, állhatok értetlenül egy-egy cselekedete láttán, de csak ez fog megmaradni belőle, ha nem fogadom el úgy, mint Isten másik teremtményét. 

Isten irgalmassága ajándékozó. Hitet ajándékoz. Hitet ajándékozott Tamásnak is, amikor megmutatta oldalát Jézus, és ma is hitet ajándékoz, amikor végtelen fölségében lehajol a gyönge és esendő teremtményhez, jelenvalóvá válik a pap szavai és cselekedete által az oltáron (még akkor is, ha a pap bűnös), és minden nap velünk van. Ebbe a körbe bekapcsolódni annyit jelent, mint gyermeki módon ráhagyatkozni Istenre, és megalkuvást nem ismerve csak vele lenni. A hit ajándék, de az ajándéknak csak akkor leszünk birtokosai, ha elfogadjuk. Ki kell bontani ezt az ajándékot - meg kell ismerni a hitünket. Erre lesz jó alkalom a Hit Éve is, de már most, a mindennapi teendőink és problémáink között rá kell jönnünk, hogy egyetlen mentségünk Isten lehet. Nem ez a világ fog minket megmenteni, hanem a Krisztusban való hit. Minden másodlagos kérdéssé válik, ha képes az ember alávetni magát a krisztusi hitnek.

"Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság." (1Jn 5,1-6)

“Semmit a világon nem vinnénk véghez, ha megvárnánk míg képesek vagyunk olyan jól csinálni, hogy senki ne találhasson benne hibát.”
Boldog John Henry Newman

XVI. Benedek pápa 85 éves lesz jövő hétfőn

Ebből az alkalomból 85 lufit engednek el Regensburgban, április 15-én. Az akciót a pápa testvére, Georg Ratzinger kezdeményezte.

Szintén jövő héten lesz a pápa megválasztásának hetedik évfordulója. Ez a kettős ünnep, valamint Szentatyánk aktivitása és a rábízott nyáj iránt érzett felelőssége is kötelez minket arra, hogy iránta való hűségünket elmélyítsük, gondolatait buzgóbban olvassuk - és azokat saját életünkbe átültessük. 

Blogunkon április 16-án ünnepi bejegyzéssel köszöntjük Benedek pápát!

Nagyhét és húsvét képekben II.

Folytatjuk sorozatunkat, és megnézzük, hogyan ünnepelték a húsvétot szerte a világban. Három képes beszámolót talál egy honlapon Amerikából, Franciaországból és Olaszországból.

Húsvét vigíliája Manilában:

képek: Manilai egyházmegye

Székesfehérvár:

további képek itt

Egri Főegyházmegye:

képek itt

folytatjuk

A húsvéti idő - liturgikus kisokos

"A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömmel üljük meg: egyetlen ünnepnapként, sőt "nagy vasárnapként". Ezeket a napokat az Alleluja gyakoribb éneklése jellemzi." (ESz. 22.)

Nyolcaddal kezdődik a húsvéti idő. Nyolc napon keresztül ünnepeljük húsvét vasárnapját - mintegy kilépve az időből, és ugyanolyan lelkesedéssel, ahogyan tettük húsvét vasárnapján. 

Az ősegyházban ezen a héten az újonnan megkeresztelteket tanították. Bevezették őket a szent misztériumokba, az Eucharisztia titkaiba. A görög liturgia fényeshétnek nevezi ezt a hetet. 

Húsvét második vasárnapja Fehérvasárnap (Dominica in Albis), illetve "in albis depositis" - azaz a fehér ruha letételének napja. Hiszen a húsvét éjjelén megkereszteltek fehér ruhába öltöztek, melyet nyolc napon át hordaniuk kellett. Rómában például idén XVI. Benedek pápa nyolc felnőttet keresztelt meg. Ők is kaptak fehér ruhát:

Húsvét énekrendjéről annyit kell tudni, hogy illő minden misét "énekes miseként" tartani. Amelyik templomban lehetséges, végezzék ünnepélyesen a zsolozsmát. 

A szent Ötvennap a "tempus paschale", a húsvéti idő. Mindkét olvasmány után (a válaszos zsoltárban is) énekelhető Alleluja válaszként. "A keresztény ember örök húsvétban él, s húsvéti lelkülete akkor alakul ki, ha évről évre megtartja a szent Ötvennapot." (Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika, 53.)

Ilyenkor gazdagabban díszítjük a templomot virágokkal. A húsvéti gyertyát és a keresztet sokfelé külön díszítik, de ilyen a szent sír is, ahová most a feltámadott Krisztus szobrát tesszük. 

Ünneplésünk legyen folyamatos ebben az ötven napban, de azután is, mert "ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek" (1Kor 15,17).

Nagyhét és húsvét képekben I.

Szétnéztünk a világban, és összegyűjtöttünk néhány fotót, honlapot. A nagyheti szertartásokról és a húsvéti szentmiséről láthatnak képes összefoglalót. Várjuk az Önök fotóit is. Hogyan ünnepelték a húsvétot? Elsősorban a liturgikus alkalmakról várunk fotókat. 

Kezdjük egy nagycsütörtöki fotóval. A képen Ranjith bíboros olajat szentel - praktikus. 

forrás: Colombo-i egyházmegye

A milánói székesegyházban Angelo Scola végezte a szertartásokat. Képeket itt talál.

Az Egyesült Államok 245 katedrálisa közül is válogattunk. A Miami Egyházmegye főpásztora, Thomas Wenski vezette a St. Mary Katedrálisban a liturgiát. 

forrás: Miami egyházmegye honlapja

Washingtonban, az olajszentelési misén:

kép: Washington-i egyházmegye

Ausztráliában 38 katedrális van. Melbourne-ben így osztották az olajat:

képek: Melbourne-i egyházmegye

Tűzszentelés Zágrábban: fotók az egyházmegye honlapján.

Krizmaszentelési mise Dijonban:

forrás: Dijoni egyházmegye honlapja

Ünnepi szentmise Velencében:

Virágvasárnap Barcelonában:

fotó: Arquebisbat de Barcelona

folytatjuk

Indító gondolatok

"Rögtön el is mentek a sírtól. Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. Ekkor íme, Jézus jött velük szemben és így szólt: ,,Üdv nektek!' Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte. Akkor Jézus azt mondta nekik: ,,Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.' Amikor elmentek, íme, az őrségből néhányan a városba mentek és hírül vittek a főpapoknak mindent, ami történt. Erre azok összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak, és azt mondták nekik: ,,Mondjátok azt: ,,A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.'' Ha a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.' Azok átvették a pénzt és úgy tettek, ahogy kioktatták őket.' Ez a dolog el van terjedve a zsidóknál mind a mai napig." (Mt 28,8-15)

Feltámadtam és újból veled vagyok

Resurrexi, et adhuc tecum sum, alleluia: posuisti super me manum tuam, alleluia: mirabilis facta est scientia tua, alleluia, alleluia. Domine, probasti me, et cognovisti me: tu cognovisti sessionem mean, et resurrectionem meam.

Az alábbi videón egy 7-8. századi órómai húsvétvasárnapi antifónát hallhatnak.  Az Egyház ma is ezt énekli, más dallamon. 

Jézus feltámadása misztérium. Ugyanúgy a további jelenléte és mennybemenetele is titok. A feltámadott teste már nem kötődik az anyagvilághoz. Az Eucharisztiában jelen lévő feltámadott Jézus velünk van, erősít minket. Ez az ének megsejtet valamit abból az isteni rendből és világból, az újjáteremtésből, melynek a húsvét által részesei lettünk.

"Feltámadt Krisztus e napon"

Sokan kételkednek Jézus feltámadásában. Ezt a vitát rövidre lehet zárni Tamás apostol és Jézus találkozásával. Ott ugyanis Jézus (feltámadott testében – ami nem olyan, mint a halál előtti) megmutatja Tamásnak sebeit. Tamás megérinti, és hisz. Jézus pedig válaszában azt mondja: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 20,29) Mi a hit? Talán ez húsvét elsődleges kérdése. Keressük őt ma is a megfogható, látható dolgokban, ahogyan a sírjához futó asszonyok, vagy éppen a kételkedő Tamás tette. Hogy is lenne Tamás „hitetlen”? Húsvét üzenete az új szövetségben rejlik. Ezt Isten kötötte a választott néppel és az egész emberiséggel. Mi, akik ma élünk, nem láttuk Jézust emberként. Nem láttuk úgy, ahogyan a körülöttünk élő embereket látjuk. Ezért fontos az Eucharisztiában való hit. Jézust nem látjuk fizikailag (testileg) az ostyában, mégis jelen van benne. Itt nem vizsgálódni kell, hanem hinni. Tehát a hit jelent ráhagyatkozást is, gyermeki alázatot. (A hiszékenység is egészen más.)

Az a hívő, aki találkozni szeretne a feltámadt Jézussal az úton, vagy a sír közelében lévő „kertben”, az bátran induljon el az úton – élete útján. Nem lesz egyedül. Jézus melléd áll, jelen lesz egész életedben.

Tamás számára Jézus szenvedésének jeleivel (sebhelyeivel) igazolja magát. Hogyan hihet valaki a feltámadásban, ha nem hisz a szenvedésben? Vagyis: ha nem fogadod el a kereszteket, nem lehetsz részese a feltámadásnak. Nem negédes ünneplés ez, mely túl van negyven napos önsanyargatáson és a csütörtök estétől szombat délutánig tartó böjtön, fegyelmezettségen. Ez nem annak a szívnek az ünneplése, mely vasárnap és hétfőn örömtől duzzadó szívvel hallgatja meg Händel Messiásának Alleluja tételét. Ez annak az ünnepe, aki képes meghalni és újraéledni Krisztussal. Tamás példája egyet mutat meg: erre a hitben leszünk képesek. Tamás hitt, és mi is hihetünk, mert „nem látunk”. A hit ajándék. Annak az Istennek az ajándéka, aki meghalt értünk, de feltámadt. Annak az Istennek az ajándéka, aki „a szeretet”.

Feltámadás napján felszabadultnak érezzük magunkat, de itt is jelen lehet a kísértés: minek örülünk? Kedden munkanap, jövőre újra mindezt végigcsináljuk, jön a nyár, az ősz, a tél még közelebb van, sőt, a halál sem múlt el. Igen, lehet így is. De lehet úgy is, hogy tudatosítjuk: már az örök életben élünk. Az örök élet nem valami olyan állapot, mely csak ezután következik. Isten országa közöttünk van.

Feltámadás napján boldogok vagyunk. Azért, mert „nem látunk és mégis hiszünk”?

Feltámadás napján boldogok vagyunk. Azért, mert Jézus feltámadt?

Feltámadás napján boldogok vagyunk. Boldogok, mert Jézus emberséget vállalt magára, megismertette velünk az Atyát, elhozta a bűnök bocsánatát. Boldogok, mert tudjuk, Isten szeret minket, amely nem érzés szintjén megragadó szeretet, hanem a végsőkig elmenő, mindent feláldozó szeretet, mely végérvényesen legyőzte a gonosz – látszólag érvényben lévő – hatalmát. 

"Örvendezzél Boldog Szűz, alle-alleluja, mennyországi fényes tűz, alle-alleluja. Kit méhedben hordoztál, alle-alleluja, erősebb a halálnál alle-alleluja." (ÉE 117)

"BETELJESEDETT"

Via crucis - pápai keresztút Rómában

Ma este 21:00-tól a Duna TV élőben közvetíti XVI. Benedek pápa keresztútját. Idén az állomásoknál elmondott szöveget Anna Maria és Danilo Zanucchi írták. A házaspár a Fokoláre mozgalom tagja, öt gyermekük és 12 unokájuk van. Ez az első alkalom, hogy házaspár írja az elmélkedéseket. Elmondásuk szerint a szövegeket saját tapasztalataikra támaszkodva írták, valamint Istennel való kapcsolatuk gyümölcseként. 

XVI. Benedek pápa nagycsütörtök délelőtti beszéde - összefoglaló

Nagycsütörtökön délelőtt XVI. Benedek pápa a Szent Péter bazilikában mutatta be a krizmaszentelő szentmisét bíborosokkal, püspökökkel, római plébánosokkal és más Rómában élő vagy tartózkodó papokkal és szerzetesekkel. Összesen mintegy 1600 pap koncelebrált a pápával, akik a szertartás során megújították a papszentelés alkalmával tett ünnepélyes ígéreteiket.

Homílájában a pápa a papok hivatásáról elmélkedett, amely az Úr iránti engedelmességben, nem pedig az önmegvalósításban fejeződik ki. Minden egybegyűltet arra bátorított, hogy küzdjön a mai társadalomban uralkodó vallási tudatlanság ellen, melyre jó alkalmat ad majd a Hit Éve.

Szentbeszédét a pápa azzal kezdte, hogy felidézte a papszentelés magasztos pillanatát, amellyel örökre Istennek szentelték életüket, hogy Istentől elindulva szolgálhassák az embereket.  A mostani szertartáson, amikor megújítják ígéreteiket, a Szentatya azt kérte a papoktól, hogy mondjanak le saját ambícióikról és váljanak teljesen hasonlóvá Krisztushoz, aki nem uralkodik, hanem szolgál és nem kér, hanem ad. A papoktól az emberek azt várják, hogy ne saját kényük-kedvük szerint alakítsák életüket, hanem engedjék, hogy Krisztus rendelkezzen velük.

A pápa tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz ez a Krisztussal való azonosulás az egyház ma olykor drámai helyzetében. Papok egy csoportja nemrég egy európai országban közzétett egy engedetlenségi felhívást. (A Szentatya ugyan nem említette meg az ország nevét, de a VR német nyelvű honlapja Ausztriáról beszél.) Az említett felhívás konkrét javaslatokat is tartalmaz pl. a nők pappá szentelésével kapcsolatban, amelyről pedig a Tanítóhivatal végérvényes döntést hozott. II. János Pál visszavonhatatlan módon közölte, hogy e kérdésben az egyház nem kapott semmiféle mandátumot Jézustól. Az engedetlenség valóban az igazi út lenne? Biztos, hogy ez jelentené az Úr Jézushoz való igazodást, amely pedig előfeltétele az igazi megújulásnak? Vagy inkább arról van szó, hogy kétségbeesetten valamit tenni akarunk és az egyházat saját vágyaink és elképzeléseink szerint akarjuk átalakítani? Az engedetlenség kezdeményezői arra hivatkoznak, hogy az egyházi intézmény lassú és az egyházat brutális eszközökkel kell új utakra terelni, hogy megfeleljen a mai elvárásoknak.

A pápa elismeri, hogy Krisztus is kiigazította azokat az emberi hagyományokat, amelyek elfojtani készültek Isten igéjét és akaratát. Valójában azonban Jézus ezt azért tette, hogy újból felébressze az Isten igazi akarata iránti engedelmességet. Jézus azzal váltotta valóra és tette hitelessé küldetését, hogy engedelmességből vállalta a keresztet is. Nem a saját, hanem az Atya akaratát teljesítette, ebben nyilvánul meg a Fiú alázata és egyben istensége és az mutatja az utat a ma számára is. A papok hivatása nem az, hogy saját elméleteiket és privát véleményeiket hirdessék, hanem az egyház hitét.

Azoknak, akik mindezt az egyház merevségénak és mozdulatlanságának tartják, a Szentatya a zsinat-utáni időszakot idézi, amikor számtalan új lelkiségi mozgalom született, a megújulás olykor váratlan megnyilatkozásai, amelyek kézzelfoghatóvá tették az anyaszentegyház életerejét és a Szentlélek megújító hatalmát. Ha azokra a személyekre tekintünk, akikből ezek az új források fakadtak, akkor azt látjuk, hogy a hit öröme, az engedelmesség gyökeressége, a reménység lendülete és a szeretet ereje vezette őket. Krisztus alakja olykor túlságosan nagynak és elérhetetlenül magasnak tűnik. De az Úr tudja ezt, és ezért gondoskodott arról, hogy fokozatosan vezessen el bennünket erre a nagyságra. Egyfajta „tolmácsolási” modelleket jelölt meg számunkra, hogy közelebb vigyen bennünket Krisztushoz. Éppen emiatt pl. Szent Pál a félénkség nélkül ezt mondta közösségeinek: engem kövessetek, mert én Krisztushoz tartozom. Pál apostoltól kezdve a történelem során folytonosan voltak Krisztus útjának mutatói, akik történelmi alakokban jelentek meg. „Előttünk, papok előtt szent papok sora áll, akik megelőztek minket és mutatják az utat, mint szmirnei Polikárp, Antióchiai Ignác, Ambrus, Ágoston, Nagy Szent Gergely, Loyolai Ignác, Borromei Károly, Vianney János, a múlt század vértanú papjai, egészen II. János Pál pápáig, aki a cselekedetekben és a szenvedésben „ajándékként és titokként”, a Krisztushoz hasonulás példája volt mindenki számára.

A szentek mutatják meg igazán, miként működik a megújulás és hogyan állhatunk szolgálatába. Általuk értjük meg azt is, hogy Isten nem a nagy számokat, nem a látványos sikereket nézi, hanem a mustármag alázatos jelében látja meg a győzelmet.

A krizmaszentelő szentmisén a Szent Péter bazilikában a pápa végül a vallási tudatlanságról szólt, mely annyira „terjedőben van ebben a mi okos mai társadalmunkban.” Sokan a hit alapelemeit sem ismerik, pedig korábban ezt még a kisgyermekek is tudták. Ám ahhoz, hogy Istenben éljünk és szeressük őt, tudnunk kell mit mondott Isten nekünk, fontos, hogy értelmünket és szívünket megérintse Isten Igéje. A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójára emlékező Hit Éve ezért jó alkalom arra, hogy új lendülettel és örömmel hirdessük a hit üzenetét. Hitünket megtaláljuk elsősorban a Szentírásban, amelyet soha nem olvashatunk és elmélkedhetünk eleget.

A hit hirdetéséhez azonban segítségre van szükségünk. A támaszt elsőként a tanító egyház szavában találjuk meg, a II. Vatikáni Zsinat szövegeiben, a Katolikus Egyház Katekizmusában és II. János Pál tanításában, amelyet még nem ismerünk teljességében.

A Szentatya figyelme végül lélekre irányult. Keserűen konstatálta, hogy ez a fogalom mennyire divatját múlta, hogy ma már alig használják, sőt bizonyos környezetekben egyenesen tilos e szó használata, mivel úgymond ellentétbe állítja a testet és a lelket, azaz megosztottságot okoz. Ezzel szemben a Szentatya leszögezte: „mi papok az egész emberrel akarunk törődni, fizikai szükségleteivel is, de nem foglalkozhatunk csak a testtel. Törődni kell a testi és lelki emberek üdvösségével.” A papok ezért küldetésüket ne csak munkának tekintsék. „Az emberek ne gondolják rólunk sohasem azt, hogy lelkiismeretesen ledolgoztuk munkaidőnket, de előtte és utána csak önmagunkhoz tartozunk. A pap soha se tartozik önmagához. Az emberek érezzék meg buzgóságunkat, amelyen keresztül hiteles tanúbizonyságot teszünk Jézus Krisztus evangéliumáról.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

forrás: "Magyar Kurír"

Szlovák nyelven a beszéd teljes szövege itt olvasható.

Nagycsütörtöki prédikáció - elhangzott Budapesten

Kedves testvérek!

     A mai nappal kezdetét veszi a szent háromnap. A jelenbe idéződik megváltásunk eseményeinek gyönyörű pillanatai. Urunk Jézus értünk vállalt keresztáldozata és a halálból való dicsőséges feltámadása. De mielőtt a keresztfán értünk adta önmagát, egy drága ajándékot bízott apostolaira. Szent Testét és Vérét amelyet kétezer év óta minden nap, az idők végéig a legnagyobb tisztelettel és hódolattal ünnepeltek a keresztények. S az Oltáriszentség mindig is élővé tette az Egyházat.

     Ahhoz, hogy jobban megértsük Jézus tettét, egy példát szeretnék felidézni. A történelemben időben vissza kell mennünk pár évtizedet. A mai modern világban, a modern eszközök segítségével lehetőségünk van visszatekinteni a múlt eseményeire.

     Egy kedves barátom hívta fel figyelmemet két diktátor találkozásának eseményeire. 1971-et írunk, Észak-Koreába látogatott Ceausescu román diktátor. Az eseményről a szocialista blokk országaiban minden napilap beszámolt, hosszasan ragozva a két elnök barátságát, tiszteletét egymás iránt. A ma is megtekinthető filmen a néző megdöbbentő csodálattal tekint az eseményre. Valószínűleg ilyen pompában még Titusz császárt sem fogadták Rómában, mikor visszatért Jeruzsálem elpusztítása után, a templom kincseivel megrakottan.

     Az utcán hömpölygő tömeg, előre gondosan megalkotott egyforma és színes öltözetben. Táblákkal, zászlókkal egyszerre integetve, szűnni nem akaró virágsziromeső alatt gördül előre a drága limuzin a két elnökkel, a ma már nagyon jól tudjuk nyomor országának főutcáján. Beérve a sportcsarnokba, tízezrek egyenruhába öltözve lenyűgöző parádéban részesítik a messziről jött vendéget. Mint egy isten, aki éppen megdicsőül, révületben lép fel a tribünre. Fáraóknak kijáró tisztelet közepette.

    Ezen történelmi pillanat, mely már rég a múltba süllyedt, csupán a diktátorok fájdalommal terhelt lábnyomai maradtak itt a földön és az emberi szívekben.

     Mi az igazság? - teszi föl a kérdést Pilátus. A földi igazság csalóka, mert hamis. A diktátorok hamis illúziót építenek önmaguk igazából, megtévesztve félrevezetve az embereket. Mindig annak van igaza, aki hatalmasabb, de idővel kiderül az álnokság. Erre egy nagyszerű példa Fábri Zoltánnak Gyertek el a névnapomra című filmje. A kommunista gyárigazgató lányának udvarló fiú azt vágja Bíró elvtárs fejéhez: „maguk eljátszották az emberiség nagy álmát”. (Jutalmul elmegyógyintézeti kezelés után az öngyilkosságba kényszerítik.)

     A diktátorok meghalnak, elenyészik embertelen rendszerük is velük együtt. Testvérek!

Isten az embernek a teremtéskor parancsot adott. "Hajtsátok uralmatok alá a földet!" De mit is jelent ez? Pontosan ennek a mondatnak az értelmezésén áll vagy bukik minden.

     Noha a magyarban nincs két szavunk a hatalomra, pedig jó lenne különbséget tenni. Az Istentől jövő hatalom, mint joggal való felruházás alapvetően szolgálatot jelent. Mint gondos uralkodó szolgálja a rábízottak javát, minden teremtményét. Az ilyen embert szent félelem tölti el, mert felismeri, hogy kiváltsága Istentől ered, felismerte az Ő szavát, és azt valósítja meg.

Emlékezzünk, mit mondott Jézus: "aki nagyobb akar lenni köztetek...."
     Az eredeti bűn miatt, a rendetlen vágy miatt van egy alapvetően bűnös, az emberi oldalról való törekvés. Úgy nevezhető, emberi hatalom.
Az emberi hatalom, önmagában tetszeleg, istennek hiszi önmagát, élet és halál önhitt uraként jelenik meg, Legyen az Heródes, Pilátus vagy a modern világ diktátorai, akiket mindannyian ismerünk és nem méltóak arra se, hogy elrettentő példaként egy prédikációban nevük elhangozzék.

     Ha az ember elszakad az alapvető, isteni szándéktól kisstílű diktátor lesz.
És ami különös, az ilyen emberek, Istennek kijáró tiszteletet követelnek, hogy hajlongjanak előtte, föltekintsenek rá, szobrokat állíttatnak maguknak, kultuszt teremtenek! Istent játszanak.

     A fent idézett rövid filmen az emberek szinte önkívületi állapotban, transzba esve örülnek, emberi hatások miatt. A színek, a zene, a hatás, a tánc, az istenített vezetők láttán. Emberi öröm. Kiprovokált, mesterséges, görcsös, félelemmel teli öröm.

     Ennek ellenkező példája a Lélek 'józan mámora'. Ahogy azt gyönyörűen énekeljük majd pünkösdkor, Hrabanus Maurus nyomán évről évre az ő csodálatos himnuszával. (a hét versszak és amiket az egyház kér; Veni creator Spiritus)
     Szintén az isteni örömnek a legszebb példáját éppen Benedek pápától olvastam, még bíboros korában írt visszaemlékezésében. A mustármag reménye című könyvében. Egyik pápaválasztás alkalmával volt lehetősége ott lenni és az új pápával együtt az erkélyre lépni. A visszaemlékezésében olyan örömről ír, amely az ember bensejéből fakad, őszinte és tiszta. Békés és meghalad minden földi valóságot, mert a Lélek ihleti.

     A nagyheti események kapcsán mindenképpen meg kell állnunk, el kell időznünk az egyes események kapcsán. Maga Jézus hogyan vonul be Jeruzsálembe. A mindenség Királya, szamárháton, leterített ruhákon, pálmaágak alatt. Az Isten Fia...., hogy aztán váltságul életét adja értünk, nyomorult bűnös emberekért. Az Isten nagylelkűsége, mindent felülmúló szeretete az ember felé. Az Ő szeretetből fakadó keresztáldozatára készül. Tudta mi vár rá. Vállalta, értünk.

     Nagycsütörtökön Jézus megmosta tanítványai lábát. Az alázatosságra és szeretetre adott példát. Maga az Isten az, aki eljött és megmosta tanítványai bütykös, poros lábát, ami a szolgák feladata volt. Ennyire szeret minket. Vajon melyik görög mítoszban, melyik római legendában olvasunk hasonlót, hogy egy császár kiszáll a kocsijából, és megmossa bárkinek is a lábát.

     Nagycsütörtök eseményei Jézus szeretetéről énekelnek, amelyre rávetül a kereszt árnyéka. De előtte megalapítja az Oltáriszentséget, s így az idők végéig velünk marad. Aki hisz, felismeri az ő istenségét. Felismernünk méltóztatott hogy Ő a végtelen igazság, aki szabaddá tesz. Mert aki benne hisz, már fölé emelkedett minden földi dolognak. Ezért szenvedtek annyian vértanúhalált az évezredek során, ezért vállalkozott annyi fiatal fiú és leány, hogy szerzetesként a Királyok Királyának szentelje életét teljes önátadásban, mert felismerték azt, amit Szent Péter apostol is ír a levelében: „nem adatott más név az emberek között az ég alatt, akiben üdvözülhetnénk!”

     Kedves testvérek! A mai napon Jézus megtanít minket az igazi szolgálatra, alázatosságra. Példát adott és nekünk követnünk kell őt.

     Különösen nagy tisztelettel kell oltárához járulni, mert szeretetének legnagyobb jelét adta. Az oltáriszentségben nekünk adta önmagát. A liturgiának pazarlónak kell lennie! Ahogy tették azt eleink. Hitükről tesz tanúságot egy drága kehely, egy csodás festmény, egy kövekkel kirakott cibórium, egy gyönyörű kézi csipkével díszített oltárterítő.

     Eleink mindent megtettek, hogy a legszebbet a legdrágábbat adják az Oltáriszentségben rejtőző Jézusnak, mert Ő életét adta értünk. Elődeink sokat nélkülöztek és lemondat dolgokról, csakhogy megvegyék, elkészítsék azt, ami leginkább méltó Krisztus Urunkhoz. Mi csodáljuk munkájukat, pedig a tettük a hitükről tesz tanúságot. Ha mi ugyanabban a Krisztusban hiszünk és nem tiszteljük azokat a tárgyakat amelyeket őseink készítettek, mint hitük lenyomatát, akkor nem csak elődeinket nem tiszteljük, hanem hitünket sem és végső soron magát Krisztust sem.

     Ha valóban jelen van Jézus, márpedig jelen van, akkor nem mindegy, hogyan lépek a templomba, nem mindegy mit éneklek, nem mindegy, a pap milyen miseruhát vesz föl, nem mindegy hány gyertya ég az oltáron.

     Gondoljunk a bűnbánó Máriára, aki drága nárdusolajat vitt Jézus lábára és irgalmáért esedezett. 300 font illatos olaj hatalmas összegnek számított. Ő mert pazarolni Jézusért, Jézusnak. Így mi is a legdrágábbat akarjuk neki adni, a drága kelyhet, tömjént, amely Istennek kijáró tisztelet. És mindennél legfontosabb a tiszta szívünket. Éppen ezért a mai szentmisében a szentáldozás pillanatára letérdelünk és két szín alatt nyelvünkre fogadjuk az élet Urát, akinek mindenkire gondja van.

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Ámen

Nagycsütörtök

Ma két jelentős esemény történik az Egyházban. Ezekben az órákban megtelnek a püspöki székesegyházak, és a főpásztor együtt mutat be szentmisét a papsággal. Ez kifejezi a köztük fennálló egységet, és egyben megújulnak a papi ígéretek. Ebben a szentmisében szentelik meg az olajakat is. 

A másik az utolsó vacsora emlékére bemutatott esti szentmise. Ennek több üzenete is van, főleg akkor, ha egybe vesszük az utána következő éjszakai virrasztással.

Jézus megmosta tanítványai lábát, és elrendelte, hogy mi is tegyük meg ezt. Micsoda alázat, hogy Isten lehajol hozzánk! A Teremtő lehajol a teremtetthez, olyannyira, hogy meg akarja tisztítani. Tisztává lenni belül kell elsősorban. A mai naphoz elmélkedés gyanánt XVI. Benedek pápa könyvéből idézünk:

"A keresztről új élet árad az emberekre. A kereszten lesz Jézus az élet forrása önmaga és mindenki számára. A kereszten vereséget szenved a halál. Jézus imájának meghallgatása az egész emberiséget érinti: az ő engedelmessége mindenki számára életté lett. ... "Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje szerint" (Zsid 5,9köv; Zsolt 110,4)." XVI. Benedek: A názáreti Jézus, SzIT, Bp. 2011. 128.

Az alázat és az engedelmesség jellemzi a keresztény embert. Ma elmélkedjünk ezeken, amiben segíthet minket a Szentírás is:

"Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: "Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.
Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.
Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem.
Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat.
Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van.
A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál,
mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém -, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás.
Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen.
Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.
Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.
Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk:
én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.
Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek." (Jn 17,1-26)