Sokan kételkednek Jézus feltámadásában. Ezt a vitát rövidre lehet zárni Tamás apostol és Jézus találkozásával. Ott ugyanis Jézus (feltámadott testében – ami nem olyan, mint a halál előtti) megmutatja Tamásnak sebeit. Tamás megérinti, és hisz. Jézus pedig válaszában azt mondja: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 20,29) Mi a hit? Talán ez húsvét elsődleges kérdése. Keressük őt ma is a megfogható, látható dolgokban, ahogyan a sírjához futó asszonyok, vagy éppen a kételkedő Tamás tette. Hogy is lenne Tamás „hitetlen”? Húsvét üzenete az új szövetségben rejlik. Ezt Isten kötötte a választott néppel és az egész emberiséggel. Mi, akik ma élünk, nem láttuk Jézust emberként. Nem láttuk úgy, ahogyan a körülöttünk élő embereket látjuk. Ezért fontos az Eucharisztiában való hit. Jézust nem látjuk fizikailag (testileg) az ostyában, mégis jelen van benne. Itt nem vizsgálódni kell, hanem hinni. Tehát a hit jelent ráhagyatkozást is, gyermeki alázatot. (A hiszékenység is egészen más.)
Az a hívő, aki találkozni szeretne a feltámadt Jézussal az úton, vagy a sír közelében lévő „kertben”, az bátran induljon el az úton – élete útján. Nem lesz egyedül. Jézus melléd áll, jelen lesz egész életedben.
Tamás számára Jézus szenvedésének jeleivel (sebhelyeivel) igazolja magát. Hogyan hihet valaki a feltámadásban, ha nem hisz a szenvedésben? Vagyis: ha nem fogadod el a kereszteket, nem lehetsz részese a feltámadásnak. Nem negédes ünneplés ez, mely túl van negyven napos önsanyargatáson és a csütörtök estétől szombat délutánig tartó böjtön, fegyelmezettségen. Ez nem annak a szívnek az ünneplése, mely vasárnap és hétfőn örömtől duzzadó szívvel hallgatja meg Händel Messiásának Alleluja tételét. Ez annak az ünnepe, aki képes meghalni és újraéledni Krisztussal. Tamás példája egyet mutat meg: erre a hitben leszünk képesek. Tamás hitt, és mi is hihetünk, mert „nem látunk”. A hit ajándék. Annak az Istennek az ajándéka, aki meghalt értünk, de feltámadt. Annak az Istennek az ajándéka, aki „a szeretet”.
Feltámadás napján felszabadultnak érezzük magunkat, de itt is jelen lehet a kísértés: minek örülünk? Kedden munkanap, jövőre újra mindezt végigcsináljuk, jön a nyár, az ősz, a tél még közelebb van, sőt, a halál sem múlt el. Igen, lehet így is. De lehet úgy is, hogy tudatosítjuk: már az örök életben élünk. Az örök élet nem valami olyan állapot, mely csak ezután következik. Isten országa közöttünk van.
Feltámadás napján boldogok vagyunk. Azért, mert „nem látunk és mégis hiszünk”?
Feltámadás napján boldogok vagyunk. Azért, mert Jézus feltámadt?
Feltámadás napján boldogok vagyunk. Boldogok, mert Jézus emberséget vállalt magára, megismertette velünk az Atyát, elhozta a bűnök bocsánatát. Boldogok, mert tudjuk, Isten szeret minket, amely nem érzés szintjén megragadó szeretet, hanem a végsőkig elmenő, mindent feláldozó szeretet, mely végérvényesen legyőzte a gonosz – látszólag érvényben lévő – hatalmát.
"Örvendezzél Boldog Szűz, alle-alleluja, mennyországi fényes tűz, alle-alleluja. Kit méhedben hordoztál, alle-alleluja, erősebb a halálnál alle-alleluja." (ÉE 117)
