Elmélkedés - évközi 22. vasárnap

Évközi 22. vasárnap, Mt 16,21-27

Kedves Testvérek!

Mi értelme van az életnek? Mi értelme van a halálnak? És mi értelme van a szenvedésnek, ami igen nagy szerepet tölt be életünkben. Kinek többé, kinek kevésbé. De mindenkinek kijut belőle bőven. Krisztus feltámadásához véres szenvedése és kínlódása vezetett. A megalázottság, a kitaszítottság, a véget nem érő kínzások sora, a kiszáradás és végül a halál vezetett a megdicsőüléshez. A mai világ mit mond? Nehogy már szenvedj, mert akkor egyenesen bolond vagy. Sőt, a férfiaknak egyenesen tilos sírni, és kimutatni, hogy szenvednek, hogy fáj nekik valami ott belül. Helyette vedd meg azt, ami pótolja az örömöt, tedd meg azt, ami éppen akkor boldoggá tesz! De ez nem örök! A világ fut a fájdalom elől fájdalmában, fut a halál elől halálában.

Jézus elkezd beszélni az evangéliumban szenvedéséről a tanítványoknak. Péter azonban félti, mert emberi módon gondolkodik Istenről. Nem biztos a hite, mondhatnánk. Gondoljunk csak arra, amikor a vízen elindul Jézus felé. Egyszer csak el kezd süllyedni. Szóval Jézus megjövendöli szenvedését és feltámadását. Rögtön megmagyarázza szenvedésének és halálának értelmét, célját, ami a feltámadás, amivel megnyitotta számunkra a mennyország kapuját, és amivel eltörölte bűneinket. Péter erről nem tud hosszú távon gondolkodni. Persze, hiszen megszerette Jézust, nyilván saját életét is féltette, hiszen ember volt.

Jézus húsvéti misztériuma – mely magában foglalja szenvedését, halálát, föltámadását és megdicsőülését – a keresztény hit középpontja, mert Isten üdvözítő terve egyszer s mindenkorra megvalósult Fiának, Jézus Krisztusnak megváltó halálával. Tehát Jézus Krisztus szenvedése ad értelmet a mi szenvedéseinknek. Az ő szenvedése és halála volt eszköze a mi üdvösségünknek. Ezért szenvedésünk csak Jézussal együtt viselhető el, csak a vele és érte vállalt szenvedés nyer értelmet, és jut el végső céljához: Istenhez.

Mindenki megtapasztalta már a szenvedést. Tudjuk, hogy vannak kilátástalan helyzetek. Azonban tudjuk azt is, különben nem lennénk itt a templomban, hogy Isten végtelen kegyelme és szeretete képes megenyhíteni szenvedéseinket, és képes elvezetni a megoldáshoz a bonyolult helyzetekben.

A 20. század első felében élt Németországban Konnersreuthi Neumann Teréz, egy parasztlány. Szegény körülmények között nőtt fel, sok testvérrel. De mindig hálás tudott lenni mindenért Istennek: a napsugárért, a kék égboltért, tudott örülni a madaraknak, a virágoknak. Korán betegápoló nővér szeretett volna lenni, de kitört az első világháború. Apja bevonult, és minden férfimunkát neki kellett végezni. Testvéreit is ő tartotta el. Egy tűzvészben oltás közben megsérült a hátgerince. 7 évig kellett feküdnie, és semmi remény nem volt gyógyulására. Ez közben érlelte lelkét a rá váró feladatokra. Különös és szoros kapcsolat alakult ki közte és Kis Szent Teréz között, akinek betegsége során a boldoggá avatásáért imádkozott. Gyógyulások sora következett be. 1926-tól kezdve nem evett és nem ivott semmit sem. Édesanyja unszolására ivott néha, de nyelőizmainak bénulása miatt már négy éve alig tudott enni. Augusztustól pedig nem kívánt semmit sem. Csak a mindennapi szentáldozáshoz kapott még néhány csepp vizet. 1927 szeptembere óta pedig a plébánosa ezt is megtagadta. Ettől kezdve haláláig, vagyis 35 éven keresztül mindenfajta étel és ital nélkül élt. A mindennapos szentáldozás volt egyetlen tápláléka. Teréz megkapta Jézus stigmáit is. 1926. március 4-ről 5-re (csüt-pént) virradó éjjel látta Krisztust. Szíve táján erős fájdalmat érzett, majd péntek délig szivárgott a vére. Krisztus minden szenvedését és kínzását látta látomásban a következő hetekben. Vére pedig minden alkalommal szivárgott. Nagypénteken a lábán és a kezén is megjelentek a sebek. Húsvét vasárnap pedig megjelent neki a feltámadt Üdvözítő. Eközben vizsgálták orvosok, videofelvétel is készült róla, és zarándokok ezrei látogatták meg.

Neumann Teréz másokért is vállalta a szenvedést. Egyszer ezt mondta egy beszélgetés során: „Nézd csak, a szenvedést senki sem szereti. Én sem szeretem. Nincs ember, aki a fájdalmat szeretné, és én is ember vagyok. De szeretem az Üdvözítő akaratát. Ha szenvedést küld, azért vállalom, mert Ő akarja. De magát a szenvedést nem szeretem.” Titokzatos kapcsolata volt az elhunytakkal is, és szenvedett a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Látta a mennyországot is több képben.

Neumann Teréz élete és Krisztussal való egyesülése a szenvedésben felhívja figyelmünket arra, hogy csakis a mennyországra irányult figyelemmel, csakis a Krisztusért élt élettel lehet mindennapi életünket átalakítani, igazán boldogabbá, elviselhetőbbé tenni. Ő Krisztusért vállalta a szenvedést, és bár sajátos módon, de mégis példát adva nekünk. Példát a bátorságra, példát a kitartásra.

Jézus feltételt szab számunkra követésében, és utat mutat az értelmes élethez. Feltétel a kereszt hordozása. Ha magunkba nézünk, és megvizsgáljuk életünket, nagyon jól tudjuk, hogy mik a keresztjeink. Egy betegség, egy rossz családi állapot vagy háttér. Egy szenvedélybetegség. Egy rossz emberi tulajdonság, amit esetleg a másiktól tudunk meg, hogy van olyanunk. És folytathatnánk a sort. Ha ezeket fel tudjuk venni, az már egy lépés Krisztus nyomában. Nem könnyű felvenni sem, hiszen a világ azt diktálja, hogy dobd el! És ha Jézusért hordozod, vagy felajánlod másért, egy jó szándékért, akkor máris könnyűvé válik a kereszt, „édes lesz az iga, és könnyű a teher”.

A másik feltétel az önmegtagadás. Jézus felszólít arra, hogy saját önző dolgainkból kilépve tudunk Istenért és a másikért élni. Persze felmerül a kérdés: mi haszna van ennek? Az örök üdvösség.

„Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint.” Van pokol, van tisztítóhely, és van mennyország. Ez nem mese, ez a valóság. Ez nem félelemkeltés, nem depresszióba kergetés, hanem az élet. A sorsunk. És ez a mi kezünkben van. A döntés, hogy a krisztusi úton haladunk előre az Isten országába, vagy pedig eleget teszünk a világot uraló média kérésének, bedőlünk a hazugságoknak, elfogadjuk azok véleményét, akikről azt sem tudjuk, hogy kik, de hát ez a trend, ez a divat.

Mi az én életem értelme? Miért és kiért ajánlom fel szenvedéseimet? És hogyan fog nekem megfizetni Isten, amikor eljön?

esztékávé

Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkain Ozman vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad, Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában. Bércre hág, és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette. Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Szánd meg, isten, a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!
Kölcsey Ferenc: Himnusz

"Hálót fon az est..." - vagy inkább a rest...

Tudjuk, hallottunk már róla, de mégsem elég. Orgonáink állapota egyre súlyosabb. A vidéki templomok orgonáinak állapota egész egyszerűen siralmasnak mondható. Ki vegye kézbe? Mindig ezen megy a vita, és közben a sekrestyés-takarító nem hajlandó az általános tisztasági elveknek eleget tenni. (Nem beszélve a magukat szakértőnek valló kántorok kontár ténykedéséről, amikor hozzányúlnak egy orgonához, vagy építeni akarnak...!)

Miért van az, hogy délen, keleten, nyugaton, egyaránt, országosan az a jellemző, hogy már a kórus feljáró alján pókháló, por, három seprű, vödrök állják az orgonista útját? Felérve a karzatra levegőt venni nem lehet, mert a por mindent ellep. Az orgonapad pókhálós, egér és galamb ürülékétől borított, a billentyűzet sárga, a sípok ferdén lógnak, ülőhely nincs, ablakot nem lehet nyitni, kotta sehol...

Igen, ez ismét negatív, jobb lenne nem is tudni róla, persze. A tehetősebb kisvárosi vagy nagyvárosi közösségek már felújították orgonáikat, és felmutatják az egyházzenei élet minőségét. Viszont nemcsak a falvakban, hanem bizonyos kisvárosokban is gond van az orgona és a karzat terén. 

Elődeink még az orgonaszekrény hátulját is (ami nem látszik) kifestették: angyalkák, madárkák, virágok, kotta, stb... Mi miért hagyunk mindent pusztulni? És hol a szemlélet? Miért nem fontos? Miért fontosabb az, hogy a Hozsanna énekek száma ki legyen írva, mint hogy a háromszáz éves orgonánk fel legyen újítva? 

Egyébként ránk férne egy énekeskönyv-reform is....

(folytatjuk a témát a Zenei Kávézóban...)

esztékávé

Őrangyal, mosolyogj rám
Csodálatos szemeddel;
S ha csüggedten halódnám
Szárnyaddal te emelj fel.

Őrangyal, fehér szárnyú,
Tiéd már ez az élet.
Halált ha dörg az ágyu,
Imáddal csak te véded.

Őrangyal, fohászodra
Száz visszhang felel már fenn,
S az Isten ajka mondja:
Őrangyal Ámen, Ámen!

Gyóni Géza: Egy arcképre

Vasárnapi ÚJság

100 éve tört ki az első világháború. 75 éve pedig a második. Senki nem szeretné, ha a sor folytatódna. Sajnos hitünket nem értékeljük eléggé. Könnyelműek vagyunk, mert nem szeretjük a hitünket. Nem akarunk odafigyelni rá. Az apróságokra sem, de ugyanúgy az Egyház dogmáira sem. A hit degradálása már rég elkezdődött, de mi miért társulunk a folyamathoz? Nem mindegy, hogy a sekrestyés érti-e a dolgát és hogyan viszonyul a szenthez, de így nem mindegy az sem, hogy egy teológiai katedrán hogyan tanítják a dogmatikát vagy liturgikát, vagy éppen a szent zenét. Semmi nem mindegy. 

100 éve elődeink életüket adták a hazáért egy szebb jövő reményében. Kezdetben rövid ideig tartó csatára számítottak. Majd telt az idő...

A világ egyes részein vallási alapon történik ezrek gyilkolása. MA IS!!!! MOST IS!!!!

A világ politikai helyzetének alakulása sem a béke felé vezető utat jelzi. Sokak istene a pénz lett, a hatalom, a másik megalázása, a kizsákmányolás. Nem szereti az ember a másik embert. Sokszor eszköz, néha pedig cél. De ezt mondhatja pápa, mondhatja híres szerzetes, mondhatja neves színész... Akkor esetleg elolvassák, és meghallják. De mi történik? Semmi. Egy ilyen világban, ahol Nobel-békedíjasok harcolnak? (Teréz anya is az volt, de mintha nem indított volna háborút senki ellen sem...)

Kedves Olvasó! Sok szép dolog vesz minket körül, és sok jó történik velünk. De meg kell fontolni ma, hogy merre visz világunk útja, hová tartunk?! És ez már nem ÚJság. Erről hallunk, ezt látjuk. Persze, a TV-ben látni egy bomba becsapódását más, mint 100 méterre tőle állni... (lezuhanni)

És nekünk az a problémánk, hogy ki van-e írva az énekszám a templomban (öt hívő)? Vagy az, hogy közös próbatermünk udvara gazos? Vagy éppen nincs villa megenni a babgulyást? Hogy hosszan prédikál a pap? Az a problémánk, hogy fél napig nincs internet? 

Istenünk! Te ismersz minket. Tudsz rólunk mindent, és egyedül üdvösségünket akarod. Nem akarod halálunkat. Most arra kérünk, hogy lehessünk eszközeid. Itt és most. Ebben a világban, ezen körülmények között. Mi nem tudunk többet tenni, mint amit kértél: életünket adjuk testvéreinkért - és nem panaszkodunk többet, de leginkább nem ítélkezünk.

VI. Liszt Hét Esztergomban

Több helyszínen, többek között a Főszékesegyházban lesznek hangversenyek az idei Liszt Héten Esztergomban. Augusztus 24-től augusztus 31-ig tart a koncertsorozat, melynek egyik állomása Pálúr János orgonahangversenye Baróti István emlékére. A műsorban lesz egy érdekesség: improvizációk Liszt Ferenc és Baróti István nevére. 

A záróhangversenyen Baróti István utóda, Kováts Péter főszékesegyházi orgonista közreműködésével adják elő Liszt Ferenc Esztergomi miséjét a Bazilika felszentelésének 158. évfordulóján. 

Már egyszer idéztük Liszt Ferenc gondolatát korának egyházi zenéjéről, amely ma is aktuális, és érdemes megszívlelni: "Hallod azt az ostoba ordítozást, mely a katedrálisok boltívei alatt szól? Mi ez? Ez lenne a dicséret és áldás éneke, melyet Jézus Krisztushoz intéz az ő misztikus Jegyese? És az orgona, e pápa a hangszerek között, e misztikus óceán, mely korábban oly fenségesen áradt Krisztus oltára felé, s ott hullámai között lerakta századok siralmait és imádságait - hallod-e ma, amikor divatos slágerekkel, sőt akár táncdalokkal prostituálja magát? Hallod-e abban a magasztos pillanatban, amikor a pap felemeli a szentelt ostyát, hallod-e a nyomorult orgonistát amint a 'Di piacer mi blaza il cor'-ra vagy a 'Fra Diavolo'-ra készült variációkat játssza? Ó, micsoda szégyen, ó micsoda botrány! Mikor űzi már ki valaki ezeket a nagyszájú részegeket a szent helyről? Mikor lesz már végre vallásos egyházzenénk?" (Dobszay: Liszt az egyházzenéről in: Jegyzetek, 344.)

A részletes program:

esztékávé

Dél van. A templom nyitva áll. Belépek.
Jézus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek.

Nincs amért könyörögjek vagy amit felajánljak neked.
Csak azért jöttem, Szűzanya, hogy nézzelek.

Hogy nézzelek, sírjak a boldogságtól,
tudjam, hogy a fiad vagyok és itt vigyázol.

Csak egy pillanatra, amikor minden elakad,
délben!
veled legyek, Mária, ott, ahol te vagy.

Semmit ne szóljak, arcodon merengvén
hagyjam, hadd énekeljen szivem a maga nyelvén.

Semmit sem szólni, csak énekelni, mert a szív túlságosan tele már,
ahogy kedvét tölti és váratlanul felcsendíti énekét a rigómadár.

Mert szép vagy és szeplőtelen,
az asszony, akit fölemelt végre a kegyelem,

a teremtmény kezdeti tisztaságában és kivirágzásának tetején,
ahogy Isten kezéből kikerült eredeti ragyogása reggelén.

Elmondhatatlanul sértetlen vagy, mert te vagy Krisztusnak szülője
s ő karjaidban az Igazság, az egyetlen remény s a világ egyetlen gyümölcse.

Mert te vagy az asszony, az elveszített régi gyöngédség Édene,
tekintetedre ellágyul a szív és a szem könnyel lesz sűrűn tele.

Mert megmentettél engemet, mert megmentetted Franciaországot,
mert rá is és rám is a gondod különösképpen vigyázott,

mert akkor léptél közbe, amikor már mindenek recsegtek,
mert Franciaországot megintcsak megmentetted,

mert dél van s mert híveid e napon ma itt lehetnek,
és mert te mindörökre itt vagy, egyszerűen mert te vagy
Mária, egyszerűen mert dicsérhetjük létedet,
Jézus Krisztus anyja, legyen hála neked!

Paul Claudel: Délben a Szűzanyánál

Megj.: Ne felejtsük, hogy bár Franciaország az első világháborúból győztesen került ki, mégis óriási számban, milliók estek áldozatul. A verset versként kell tekintenünk. És legyen bármilyen nemzetiségű vagy vallású az, aki a háborúban elesett, bizony, értelmetlen volt halála. Minden áldozat egyaránt megérdemli a méltó emlékezést és tiszteletet. Háborúban pedig a győztes mellett vesztes is van...

Vasárnapi ÚJság

Megtörtént eset. Az áldozatok nevét direkt nem közöljük. Vigyázzon, mert nem ez volt az egyetlen ilyen eset!

Vasárnap a második szentmiséjére érkezik meg a plébános az öt misézőhely egyikén. Aznap még kettő vár rá, délután egy Szentségimádás. A sekrestye bejáratánál egy feketébe öltözött idősebb hölgy fogadja. Közli:

- Plébános úr! Én vagyok az, aki két misét kértem. Szeretném, ha....

Plébános úr a tűző napon (34 fok), a sekrestye lépcsőjénél, autója mellett állva, kénytelen volt közölni a jó szándékú Krisztus-hívővel, hogy nem fog vasárnap ezen a filián kettőt misézni. Hiszen a pap is ember, illetve korlátozott a szentmisék száma is.

A hölgy kifakadt, hogy bizony az ő gyerekei és unokái csak az adott vasárnapon érnek rá, és bizony van karonülő unoka is! Vegye figyelembe a plébános úr, hogy a család csak ekkor tud összejönni, és a nagypapa tiszteletére (bocsánat, lelki üdvéért) bemutatott misén  részt venni (beülni). 

Azután elkezdett csúnyán fenyegetőzni: 

- Végeztem az Egyházzal! Eddig rendesen fizettem az adót, majd megyek máshová! Végeztem! Többet nem fizetek!

Nos, kedves nénike! Ne is fizessen. Az Egyház nem szolgáltató-központ. Ha Önt hite arra indítja, hogy adok-kapok alapon álljon Istennel való kapcsolata és szentségi élete, ne is adjon. Még kardvirágot se Szent Vendel szobra elé... 

Gondoljuk végig a történetet kicsit másképp:

Felkeressük a helyi vasútállomás pénztárát, és közöljük: 

- Asszonyom! Indítsanak jövő vasárnap még egy vonatot a családomnak! Tudja, csak akkor érünk rá..., Ja, és büfékocsi legyen, mert éhesek leszünk. (...) Én fizetem az adót rendesen!

100 éve tört ki az első világháború - Ne legyen harmadik!

Az I. Világháború emlékére létrehozott internetes oldalon C. G. Jung találó idézetét olvashatjuk: "Gondolkodni nehéz. A legtöbben ezért ítélkeznek." Ha belegondolunk, hétköznapjaink tele vannak kis háborúkkal, amiket finoman viszálynak, veszekedésnek, személyes ellentéteknek, egyet nem értésnek szoktunk nevezni. Viszont ezek is háborúk. Egy-egy rossz tett vagy kimondott rossz szó hadüzenet. Hadüzenet az ítélet, amikor a másikat megítélem, mérlegelés és gondolkodás nélkül. Még az egyedül ítélkező (csak ő ítélhet) Isten sem indít háborút. Napjaink pedig nem mentesek a vallások háborúitól sem. Egy-egy vallás a saját istenének akaratával egyezőnek tartja a háborút. 

Az ítélet hadüzenet. És aki hadat üzen, annak a szívében nincs béke, ezért békét sem képes teremteni. A "jelentősebb" háborúkra azért szükséges emlékeznünk, mert a történelem tanít, és a történelem ismétlődik. Ha hagyjuk, a rossz is ismétlődik. A híradásokat hallva, napjaink sem mentesek a háborúktól, a hadüzenetektől. A féltékenység és irigység úrrá lesz, ha hagyjuk. A kisebb és nagyobb színtéren egyaránt. "Keresd a békét és azt kövesd!" - figyelmeztet a zsoltáros. 

Mostani bejegyzésünk sajátos szemszögből közelíti meg a 100 éve kitört I. Világháborút. A szakértők és történészek minden oldalról képesek "belenézni" a háború hátterébe és mindennapjaiba. Felidézik a hátországban zajló eseményeket, gondolkodást, valamint a harctéri eseményeket. 

Az Irodalmi Magazin aktuális száma szintén sokrétű elemzést tár elénk. Olvashatunk a frontot megjárt írók és költők munkásságáról, de az itthon maradtakéról is. Maczák Ibolya egy igazán különleges és értékes írásban mutatja be az első világháború imakönyveit. (Maczák Ibolya 1978-ban született. Tagja az Országos Doktori Tanácsnak. 2008-ban szerzett PhD-t a PPKE-n. 2012-től az MTA támogatott kutatócsoportjának tagja. Kutatási területe: 18. századi magyar irodalom, kompiláció, intertextualitás. Publikációi ITT és ITT.)

Érdekes, hogy néhány világháborús imakönyv a korábbi századokban használtak átdolgozott, aktualizált kiadása. Kiderül, hogy a szakértők szerint egy lövészárokban időző katona sokkal könnyebben tud imádkozni a protestáns imakönyvből, mivel annak megfogalmazása egyszerűbb. Ugyanakkor lehet, hogy elég csak az égre tekintenie...

"A háborús idők imakönyvei alapvetően öt témakörrel foglalkoznak: általános imádságok (reggeli és esti imák), háborús idők imái (ima az országért, a vezetőkért stb.), harctéri imák (támadás előtt, sebesülés után), bölcs mondások, gondolatok (természetesen háborúra vonatkozó tematikával)." (Maczák Ibolya: Mikor hadakkal ostoroztatunk - Az első világháború imakönyvei, Irodalmi Magazin, Bp. 2014, 32.)

Azt is fontos tudni, hogy ebben az időszakban már "divat" volt a speciális imakönyvek nyomtatása, vagyis a körülményekre, életállapotra vonatkozó tematika. (Özvegyek imakönyve, férfiak imakönyve...)

"Tény, hogy például a Szent István Társulat gyakorlatilag a háború kitörésével egy időben megkezdte kapcsolódó tevékenységét, mégpedig imakönyvekkel. Először a már forgalomban lévő Molnár Vid-féle Imák és és intelmek a magyar kath. hadfiak számára című kiadványt kezdte el ingyen osztogatni a harcba indulók között, majd felkérte a lazarista Reviczky Aladárt, hogy ennek nyomán könnyebben kezelhető kiadást készítsen." (uo.)

A szerző még kitér a hátország lakói, vagyis az itthon maradt családtagok számára készült imakönyvekre is. Az átfogalmazások kapcsán kiemeli: "Az "Igazgass és táplálly engem; vigasztally és erősíts engem, minden nyavalyáimban" helyett a következő - az első világháborús időszakhoz jobban kapcsolódó - mondat olvasható: "Nyugtasd meg sajgo szivemet a te könyörületességed írjával, hogy megnyugodjam hazámért elesett hősi férjem elmúlásán." E módosításokat különösen fontossá teszi az a tény, hogy az imádság nem nagy terjedelmű. S bár Pázmány neve fémjelzi mindkét változatát, filológiai szempontból igen jelentős az eltérés a szövegek között." (uo., 33.)

Az egyik imakönyvben ilyen imák találhatók, amiket ütközet közben mondhatott a katona:

"Uram, legyen meg a te szent akaratod!"

"Istenem, erősíts meg e nehéz órában!"

"Jézus Szíve, oltalmazz engem;

Jézus Szíve, fogadj be engem!"

Az említett folyóiratban a vallási megközelítést folytatva olvashatunk Sík Sándorról is, akiről közismert, hogy pap-költő volt. Nos, ő is részese volt az I. Világháborúnak. "1915 első négy hónapjában tábori lelkészként szolgált a sirinai táborban, szemközt a Fruska Gorával. ... Magányosnak, elesettnek érezte magát. ... Az egyszerű emberekkel megismerkedve, megtapasztalta az emberi élet nyomorúságát:

"Vén katonák közt pap vagyok (...)

Bűzös barakk, levegőtlen sarok.

Penészes szalmazsákon görnyedek (...)

Este van. Tél van. Hideg van. Sötét van. 

Ülök zsibbadtan, félnap óta egyben,

És hallgatom a félhomályban, félaléltan,

Barázdás arcokon a könnyek hogy görögnek (...) (Barakk)"

(Borián Tibor SchP: "Vén katonák között pap vagyok", Irodalmi Magazin, Bp. 2014, 34.)

Emlékezésünk és imádságunk két jelentős művel zárul ("folytatódik"). Egy vers és egy zenemű. A (méltatlanul) kevésbé ismert Gyóni Géza híres versével, és G. Donizetti Requiem-jével. 

Istenünk! Add, hogy minden ítélkezés és hadüzenet megszűnjön a teremtett világban, és egyedül a Te békéd uralkodjon köztünk! Soha többé harcot, háborút, viszályt! Soha, soha, soha!

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
   Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
   Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
   Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
   Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.


Gaetano Donizetti: Messa di Requiem