Évközi 22. vasárnap, Mt 16,21-27
Kedves Testvérek!
Mi értelme van az
életnek? Mi értelme van a halálnak? És mi értelme van a szenvedésnek, ami igen nagy
szerepet tölt be életünkben. Kinek többé, kinek kevésbé. De mindenkinek kijut
belőle bőven. Krisztus feltámadásához véres szenvedése és kínlódása vezetett. A
megalázottság, a kitaszítottság, a véget nem érő kínzások sora, a kiszáradás és
végül a halál vezetett a megdicsőüléshez. A mai világ mit mond? Nehogy már
szenvedj, mert akkor egyenesen bolond vagy. Sőt, a férfiaknak egyenesen tilos
sírni, és kimutatni, hogy szenvednek, hogy fáj nekik valami ott belül. Helyette
vedd meg azt, ami pótolja az örömöt, tedd meg azt, ami éppen akkor boldoggá
tesz! De ez nem örök! A világ fut a fájdalom elől fájdalmában, fut a halál elől
halálában.
Jézus elkezd beszélni az
evangéliumban szenvedéséről a tanítványoknak. Péter azonban félti, mert emberi
módon gondolkodik Istenről. Nem biztos a hite, mondhatnánk. Gondoljunk csak
arra, amikor a vízen elindul Jézus felé. Egyszer csak el kezd süllyedni. Szóval
Jézus megjövendöli szenvedését és feltámadását. Rögtön megmagyarázza
szenvedésének és halálának értelmét, célját, ami a feltámadás, amivel
megnyitotta számunkra a mennyország kapuját, és amivel eltörölte bűneinket. Péter
erről nem tud hosszú távon gondolkodni. Persze, hiszen megszerette Jézust,
nyilván saját életét is féltette, hiszen ember volt.
Jézus húsvéti misztériuma – mely magában
foglalja szenvedését, halálát, föltámadását és megdicsőülését – a keresztény
hit középpontja, mert Isten üdvözítő terve egyszer s mindenkorra megvalósult
Fiának, Jézus Krisztusnak megváltó halálával. Tehát Jézus Krisztus szenvedése
ad értelmet a mi szenvedéseinknek. Az ő szenvedése és halála volt eszköze a mi
üdvösségünknek. Ezért szenvedésünk csak Jézussal együtt viselhető el, csak a
vele és érte vállalt szenvedés nyer értelmet,
és jut el végső céljához: Istenhez.
Mindenki megtapasztalta
már a szenvedést. Tudjuk, hogy vannak kilátástalan helyzetek. Azonban tudjuk
azt is, különben nem lennénk itt a templomban, hogy Isten végtelen kegyelme és
szeretete képes megenyhíteni szenvedéseinket, és képes elvezetni a megoldáshoz
a bonyolult helyzetekben.
A 20. század első felében
élt Németországban Konnersreuthi Neumann Teréz, egy parasztlány. Szegény
körülmények között nőtt fel, sok testvérrel. De mindig hálás tudott lenni
mindenért Istennek: a napsugárért, a kék égboltért, tudott örülni a madaraknak,
a virágoknak. Korán betegápoló nővér szeretett volna lenni, de kitört az első
világháború. Apja bevonult, és minden férfimunkát neki kellett végezni.
Testvéreit is ő tartotta el. Egy tűzvészben oltás közben megsérült a
hátgerince. 7 évig kellett feküdnie, és semmi remény nem volt gyógyulására. Ez
közben érlelte lelkét a rá váró feladatokra. Különös és szoros kapcsolat
alakult ki közte és Kis Szent Teréz között, akinek betegsége során a boldoggá
avatásáért imádkozott. Gyógyulások sora következett be. 1926-tól kezdve nem
evett és nem ivott semmit sem. Édesanyja unszolására ivott néha, de nyelőizmainak
bénulása miatt már négy éve alig tudott enni. Augusztustól pedig nem kívánt
semmit sem. Csak a mindennapi szentáldozáshoz kapott még néhány csepp vizet.
1927 szeptembere óta pedig a plébánosa ezt is megtagadta. Ettől kezdve
haláláig, vagyis 35 éven keresztül mindenfajta étel és ital nélkül élt. A
mindennapos szentáldozás volt egyetlen tápláléka. Teréz megkapta Jézus stigmáit
is. 1926. március 4-ről 5-re (csüt-pént) virradó éjjel látta Krisztust. Szíve
táján erős fájdalmat érzett, majd péntek délig szivárgott a vére. Krisztus
minden szenvedését és kínzását látta látomásban a következő hetekben. Vére
pedig minden alkalommal szivárgott. Nagypénteken a lábán és a kezén is
megjelentek a sebek. Húsvét vasárnap pedig megjelent neki a feltámadt Üdvözítő.
Eközben vizsgálták orvosok, videofelvétel is készült róla, és zarándokok ezrei
látogatták meg.
Neumann Teréz másokért is
vállalta a szenvedést. Egyszer ezt mondta egy beszélgetés során: „Nézd csak, a
szenvedést senki sem szereti. Én sem szeretem. Nincs ember, aki a fájdalmat
szeretné, és én is ember vagyok. De szeretem az Üdvözítő akaratát. Ha
szenvedést küld, azért vállalom, mert Ő akarja. De magát a szenvedést nem
szeretem.” Titokzatos kapcsolata volt az elhunytakkal is, és szenvedett a
tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Látta a mennyországot is több képben.
Neumann Teréz élete és
Krisztussal való egyesülése a szenvedésben felhívja figyelmünket arra, hogy
csakis a mennyországra irányult figyelemmel, csakis a Krisztusért élt élettel
lehet mindennapi életünket átalakítani, igazán boldogabbá, elviselhetőbbé
tenni. Ő Krisztusért vállalta a szenvedést, és bár sajátos módon, de mégis
példát adva nekünk. Példát a bátorságra, példát a kitartásra.
Jézus feltételt szab számunkra követésében,
és utat mutat az értelmes élethez. Feltétel a kereszt hordozása. Ha magunkba nézünk, és megvizsgáljuk
életünket, nagyon jól tudjuk, hogy mik a keresztjeink. Egy betegség, egy rossz
családi állapot vagy háttér. Egy szenvedélybetegség. Egy rossz emberi
tulajdonság, amit esetleg a másiktól tudunk meg, hogy van olyanunk. És
folytathatnánk a sort. Ha ezeket fel tudjuk venni, az már egy lépés Krisztus
nyomában. Nem könnyű felvenni sem, hiszen a világ azt diktálja, hogy dobd el! És
ha Jézusért hordozod, vagy felajánlod másért, egy jó szándékért, akkor máris
könnyűvé válik a kereszt, „édes lesz az iga, és könnyű a teher”.
A másik feltétel az önmegtagadás. Jézus felszólít arra,
hogy saját önző dolgainkból kilépve tudunk Istenért és a másikért élni. Persze
felmerül a kérdés: mi haszna van ennek? Az örök üdvösség.
„Mert az Emberfia eljön
angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei
szerint.” Van pokol, van tisztítóhely, és van mennyország. Ez nem mese, ez a
valóság. Ez nem félelemkeltés, nem depresszióba kergetés, hanem az élet. A
sorsunk. És ez a mi kezünkben van. A döntés, hogy a krisztusi úton haladunk
előre az Isten országába, vagy pedig eleget teszünk a világot uraló média
kérésének, bedőlünk a hazugságoknak, elfogadjuk azok véleményét, akikről azt
sem tudjuk, hogy kik, de hát ez a trend, ez a divat.
Mi az én életem értelme? Miért és kiért ajánlom fel
szenvedéseimet? És hogyan fog nekem megfizetni Isten, amikor eljön?
