Tudjuk, hallottunk már róla, de mégsem elég. Orgonáink állapota egyre súlyosabb. A vidéki templomok orgonáinak állapota egész egyszerűen siralmasnak mondható. Ki vegye kézbe? Mindig ezen megy a vita, és közben a sekrestyés-takarító nem hajlandó az általános tisztasági elveknek eleget tenni. (Nem beszélve a magukat szakértőnek valló kántorok kontár ténykedéséről, amikor hozzányúlnak egy orgonához, vagy építeni akarnak...!)
Miért van az, hogy délen, keleten, nyugaton, egyaránt, országosan az a jellemző, hogy már a kórus feljáró alján pókháló, por, három seprű, vödrök állják az orgonista útját? Felérve a karzatra levegőt venni nem lehet, mert a por mindent ellep. Az orgonapad pókhálós, egér és galamb ürülékétől borított, a billentyűzet sárga, a sípok ferdén lógnak, ülőhely nincs, ablakot nem lehet nyitni, kotta sehol...
Igen, ez ismét negatív, jobb lenne nem is tudni róla, persze. A tehetősebb kisvárosi vagy nagyvárosi közösségek már felújították orgonáikat, és felmutatják az egyházzenei élet minőségét. Viszont nemcsak a falvakban, hanem bizonyos kisvárosokban is gond van az orgona és a karzat terén.
Elődeink még az orgonaszekrény hátulját is (ami nem látszik) kifestették: angyalkák, madárkák, virágok, kotta, stb... Mi miért hagyunk mindent pusztulni? És hol a szemlélet? Miért nem fontos? Miért fontosabb az, hogy a Hozsanna énekek száma ki legyen írva, mint hogy a háromszáz éves orgonánk fel legyen újítva?
Egyébként ránk férne egy énekeskönyv-reform is....
(folytatjuk a témát a Zenei Kávézóban...)
