A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. december 31., szombat

Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe - január 1.

Csodálatos hittitkot tár elénk a mai napon Egyházunk. Karácsony előtt, adventben volt alkalmunk elmélkedni arról, hogy Mária miképpen lehet Isten választottja, miképpen lehet Jézus Krisztus édesanyja, és mindez úgy, hogy ő fogantatása pillanatától bűn nélkül van. Valamint szüzessége sértetlen maradt szülése után is.
A mai napon pedig arról elmélkedünk, hogy Szűz Mária az Isten anyja, pontosabban Isten szülője.
Az Egyház történetének kezdeti szakaszában a sokféle eretnekség formálta az Egyház hitét. A sok kár okozása mellett hitünkre jótékony, mondhatni fejlesztő hatással voltak a különféle eltévelyedések. Az egyik ilyen a nesztoriánus eretnekség, amely „Krisztusban külön emberi személyt tételezett föl, aki Isten Fiának isteni személyéhez kapcsolódott. Ezzel szemben Alexandriai Szent Cirill és a III. egyetemes Efezusi Zsinat 431-ben megvallotta, hogy "az Ige, személye szerint (hüposztaszisz szerint) egyesítvén magával az értelmes lélektől átlelkesített testet (...), emberré lett". (Efezusi Zsinat: Alexandriai Cirill 2. levele Nesztorioszhoz: DS 250.)”
A Katekizmus a már említett szakaszban továbbá ezt írja: „Krisztus emberségének nincs más alanya, mint Isten Fiának isteni személye, mely fölvette azt, és magáévá tette fogantatása pillanatában. Ezért az Efezusi Zsinat 431-ben kihirdette, hogy Isten Fiának Mária méhében történt emberi fogantatása által Mária "Istenszülő (...), nem azért, mintha az Ige természete vagy istensége eredetének elvét a szent Szűztől vette volna, hanem mert azt a szent és értelmes lélektől áthatott testet vette tőle magára, mellyel az Isten Igéje is személye szerint egyesült, és ezért mondjuk, hogy test szerint született.” (KEK 466.)
Ez az a titok, melyet az emberi ész föl nem foghat, csupán elfogadhat. De már ez is nagy lépés a felé az Isten felé, aki lehajolt hozzánk, és felvette gyönge emberi természetünket – a bűnt kivéve. Az ember meghajol, és közeledik a titok felé, melyet nem neki kell föltárnia az okoskodással, hanem hagyni, hogy benne feltáruljon az örök Igazság.
Csodálatos a Katekizmusunk 721. pontja, amely szintén ebben a témában ír: „Mária, Isten szentséges Anyja, a mindig Szűz, a Fiú és a Lélek küldésének legnagyszerűbb műve az idők teljességében. Az Atya - az üdvösség tervében, s mivel az ő Lelke azt majd elő fogja készíteni - először a lakóhelyet gondolta el, ahol az ő Fia és az ő Lelke az emberek között lakhatnak. Ilyen értelemben az egyházi hagyomány a Bölcsességről szóló legszebb szövegeket Máriára vonatkoztatva olvassa: [Vö. Péld 8,1--9,6; Sir 24.] Máriáról a liturgiában úgy beszélünk és énekelünk, mint "a Bölcsesség Székéről". Máriában kezdenek mutatkozni "Isten csodatettei", melyeket a Szentlélek Krisztusban és az Egyházban fog beteljesíteni...”
Máriában a Lélek és az alázatos hit műveli a csodát. Ez képes átformálni őt az „átlagos emberi” természetből. Kiválasztottsága nem egyoldalú: hagyja magát kiválasztani, engedi magát kiválasztani, és hagyja, hogy az Istenhit elmélyüljön benne. Számára Isten valóban személy. Olyan személy, aki nincs egyedül, mert hiszen akkor nem is lehetne személy. Ő a háromságos egy Isten, akinél „semmi sem lehetetlen”. Mária hite példa a mi hitünkben is. Annyiban fogunk hinni Istenben és tetteiben, amennyiben engedjük magunkat az alázatos hitben a Lélek által formáltatni.
„Végül a Szentlélek Mária által kezdi Krisztussal közösségbe vinni az embereket",akikre a jó akaratú Isten szeretete irányul" (ők Isten "jó akaratának" emberei), [Vö. Lk 2,14.] és mindig az alázatosak az elsők, akik őt elfogadják: a pásztorok, a háromkirályok, Simeon és Anna, a kánai jegyesek és az első tanítványok.” (KEK 725.) Karácsonyi énekeinkben hányszor csendül fel az angyalok éneke, melyben a jóakarat embereiről szólunk! Karácsony üzenete összefonódik Mária Istenanyaságának ünnepével: Isten testet öltött egy názáreti szűz méhében a Lélek erejéből, megszületett Betlehemben egy istállóban. Ez az alázatos Isten. Csak alázattal és leborulással lehet befogadni az Eucharisztiában most is közénk jövő Istent, aki minket alázatával és végtelen lehajolásával tisztelt meg – emelt föl a mennyei Jeruzsálembe. „Mivel Mária az Isten Anyja, Krisztus szó szerint Emmanuel, velünk az Isten.” (J.H.Newman)
Nagy Szent Leó pápa a Khalkedóni hitvallás (451) bevezetőjében így fogalmaz: „Elegendő volna ugyan az istenfélő vallásosság megismerésére és megerősítésére az isteni kegyelemnek ez a bölcs és üdvös hitvallása; ugyanis az Atyáról és Fiúról és a Szentlélekről tökéletes tanítást ad, és az Úr emberré levését hűségesen adja elő azoknak, akik azt szívesen hallgatják. Ám, mivel azok, akik a meghirdetett igazságot megkísérlik elvetni, üres beszédekkel hozakodnak elő a saját eretnekségükből fakadóan, ... És tagadják annak a tételnek a kinyilvánítását, hogy a Szűz: istenszülő. ...” Az igazi hívő nem okoskodik és nem keres Isten titkaira logikus magyarázatot. Az igazi hívő engedi magát Isten által formáltatni. Mária engedte, hogy Isten formálja, gyökeresen átalakítsa. A gyökeres változás feltétele pedig saját igazságunk feladása Isten Igazságának befogadása érdekében.
Múlt századunk zsinata így fogalmaz: „Szűz Máriát ugyanis, aki az angyali üdvözletkor szívébe és testébe fogadta Isten Igéjét, és világra hozta az Életet, Istenünk és Megváltónk igazi anyjának ismerjük el és tiszteljük. Fiának érdemeiért a megváltásban fenségesebb módon részesedett, s Vele szoros, felbonthatatlan kötelék által egyesült; azt a nagyszerű feladatot és méltóságot kapta, hogy anyja legyen Isten Fiának, így kiváltképpen is szeretett leánya az Atyának és szentélye a Szentléleknek, s e rendkívüli kegyelmi ajándékok miatt messze fölötte áll minden mennyei és földi teremtménynek.” (LG 53)
Azok a hozzánk kötődő jó dolgok és események (vagy akár tehetség, képesség, adottság...), melyek jobbá, szebbé teszik a környezetünket, Istennek köszönhetők. Mária nem önerejéből és tehetségéből lett Isten anyja, hanem Fia érdemei miatt. Nem egy zseni volt, nem volt csillag, nem volt sztár, hanem Isten szülője, aki engedelmessége folytán részesült Fiának érdemeiért a megváltásban. Az életszentség egyik titka az alázat.
Végül álljon itt Boldog John Henry Newman gondolata:
„Ha felülemelkedve minden tévedésen és ellenvetésen, őszintén és tisztelettel akarjuk a katolikus Egyház egyszerű felfogását kifejezni, hogy az Isten ember, hogyan lehetne ezt határozottabban és egyértelműbben tenni, mint azzal a kijelentéssel: emberként született és Anyja volt. A világ elfogadja, hogy az Isten ember, ennek elismerése nem kerül neki sokba, hiszen Isten mindenütt jelen van, és – amint mondhatjuk – Ő minden is. attól a vallomástól azonban visszariad, hogy Isten Mária Fia. Visszariad tőle, mert egyszerre szembesül a kérlelhetetlen valósággal, mely sérti és megrendíti a dolgok hitetlen szemlélését, mely egyébként sajátja.
 A kinyilatkoztatott tan azonnal fölölti valós alakját és történelmi ténnyé válik: a Mindenható adott ponton és módon bevonult saját világába. Az álmok megtörtek és az árnyak eloszlottak. Az isteni igazság többé már nem költészet, jámbor túlzás, misztikus rendszer vagy mitikus megjelenítés. „Áldozatot és áldozati ajándékot nem kívánsz, hanem testet készítettél nekem” (Zsolt 40)”

Szűz Mária istenanyaságának ünnepe - ének a Graduale Hungaricumból

2011. december 29., csütörtök

Neujahrskonzert 2012 - Újévi koncert Bécsből

2012. január elsején lesz az immár hagyományos "Neujahrskonzert 2012", azaz újévi koncert. A Bécsi Filharmonikusokat idén Mariss Jansons vezényli, aki már dirigálta a koncertet. A bécsi Radio Stephansdom élőben közvetíti a hangversenyt. Emellett szokásos módon a Magyar Televízió is közvetít
A CD, DVD már MOST megrendelhető ITT. (7 Eurós postaköltséggel.)

Újévi orgonaest Budapesten

A Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének hallgatói újévi orgonahangversenyt adnak 2012. január 1-én 19 órai kezdettel a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal-templomban.
A műsort letöltheti ITT.

Szent Család ünnepe - énekrend a Graduale Hungaricumból


2011. december 28., szerda

2012. február 19. - Konzisztórium

XVI. Benedek pápa február 19-ére hívta össze a bíborosi konzisztóriumot. Ez a dátum a "Cathedra Petri" ünnep előtti hétvége. A konzisztórium a lexikon szerint ez: (lat. consistorium, 'összejöveteli hely'): 1. az ókori rómaiaknál a császár belső tanácsa (→consilium). Már Augustus kisorsoltatott 15 szenátort, hogy belső tanácsosként a szenátus elé terjesztendő ügyeket megbeszélje velük. Mikor megöregedett, s rendszeresen már nem járhatott a kúriába, egy tanácsot vett maga mellé, melyet Tiberius, 2 felnőtt unokája, konzulok és 20 választott szenátor alkotott. Utódai követték ebben, de e tanácsnak nem volt állandó szervezete. Hadrianustól díjazott állás. Diocletianus után  konzisztóriumnak nevezték el. A tanácskozások tárgya a törvényhozás, katonai ügyek, olykor bíráskodás. A határozat nem szótöbbségtől, hanem a császár döntésétől függött. 
2. a →bíborosi kollégium ülése. A pápa parancsára és elnökletével jön össze nagyobb jelentőségű kérdések megvitatására. 1179 óta a konzisztórium legfontosabb feladata a pápát segítő munkáján kívül a pápaválasztás a →konklávé keretében. - A konzisztórium fajtái: a rendes  konzisztóriumra az összes, vagy legalább a Rómában tartózkodó összes bíborosokat egybehívják bizonyos súlyos, de gyakoribb ügyek megtárgyalása végett, vagy valamely egészen ünnepélyes cselekményre (353.k. 2.§). Csakis az ünnepséget tartó rendes  konzisztóriumra lehet a bíborosokon kívül prelátusokat, polgári társaságok (államok stb.) követeit és más meghívottakat bebocsátani. Az ilyen ülést nyilvánosnak is nevezzük (353.k. 4.§). A nyilvános konzisztórium ellentéte a titkos konzisztórium. - A rendkívüli  konzisztóriumra az összes bíborosok meghívást kapnak. Erre akkor kerül sor, ha az Egyház különleges szükségletei vagy igen súlyos ügyek megtárgyalása azt megkívánják (353.k. 3.§). - 1979: plenáris ülés és egyedi konzisztórium (consistorium unicum) megjelöléssel hívtak össze  konzisztóriumot.
Hivatalosan egy hónappal az esemény előtt hirdeti ki az új bíborosok nevét. XVI. Benedek pápa idejében már volt ilyen összejövetel, viszont az általa kreált bíborosok most ülnek össze először együtt.
Több hivatali kinevezés is várható, valamint új bíborosok kinevezése is, mivel több bíboros vagy betöltötte a 80. életévét, vagy időközben elhunyt. A legtöbb választó bíboros Boldog II. János Pál pápa idejében volt: 135.

"Eljött az idő..." - Malcolm Ranjith bíboros a liturgikus reformról

A FIUV huszadik közgyűlése novemberben volt Rómában. December 19-én pedig jelentés készült erről. A résztvevőknek Malcolm Ranjith bíboros (2005-2009 között az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára) levelet írt. 
Ebben a levélben kifejezi örömét azon törekvések iránt, melyek az Egyház igazi liturgikus hagyományát szeretnék visszaállítani. Az imádás növeli a hitet, és a hely, ahol ez történik, transzcendens szintre emeli az embert, mert ott (a templomban) az ember Istennel találkozik. 
A liturgia soha nem lehet az ember műve - szögezi le a bíboros. Ragaszkodni kell a liturgia törvényeihez, mert különben fennáll az aranyborjú imádásának veszélye. Eljött az idő, hogy ne csak megújítsuk a liturgiát, hanem egyre inkább visszatérjünk a hagyományokhoz, mely a zsinati atyák szándékában is jelen volt. 
A bíboros leírja, hogy a Sacrosanctum Concilium gondos olvasata megmutatja, hogy a későbbi liturgikus változtatások nincsenek összhangban a zsinati atyák szándékával. 
Végül kifejezi szándékát újra: "Eljött az idő számunkra, hogy bátran dolgozzunk a reform reformján, visszatérjünk az Egyház igazi liturgiájához, amely a kétezer éves történelemben folyamatosan alakult ki." A bíboros kívánja ezt a munkát, és imádkozik annak sikeréért. 
Malcolm Ranjith neves szorgalmazója az Eucharisztia iránti méltó és helyes tiszteletnek. Kifejti több írásában, hogy a helyes viselkedés a Szentséggel szemben a térdelés. A Szent István Társulat kiadásában megjelent Dominus est könyvecske (írta Athanasius Schneider) előszavát is ő írta. 




Néhány kép és a hír forrása: newliturgicalmovement.org

2011. december 27., kedd

A hit útján - folytatódik

Jövő hétfőn, január másodikán új sorozat indul A hit útján blogunkon. Assisi Szent Ferenc lesz az első hét szerzője.
A sorozat első része augusztusban volt, ekkor indult el új blogunk. Nagy öröm volt számunkra és olvasóink számára is, hogy minden előzetes információ nélkül indítottuk útjára sorozatainkat. Ugyanis ősszel XVI. Benedek pápa meghirdette A hit évét.
Olvasson minket a következő polgári évben is, hogy a hit útján haladva, a hit évét igazán megélve juthassunk el egykor Isten országába.  
SZENT JÁNOS APOSTOL! KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

2011. december 25., vasárnap

Angyal a mennyből

Közismert és közkedvelt karácsonyi énekünk a Mennyből az angyal. Karácsony napjaiban szívesen énekeljük a templomban, de otthon is. Szenteste elmúltával, közeledve a "második rohamhoz" (vásárlás), de még a fa fényében és illatában gyönyörködve, karácsony jellegzetes illataival és ízeivel eltelve elmélkedünk az Ige megtestesüléséről. Az említett karácsonyi egyházi éneket neves magyar zeneszerzőnk, Dohnányi Ernő (1877-1960) is feldolgozta. 
A remekmű segíthet megmaradni az illatok, ízek, beszélgetések, ajándékok közepette a betlehemi jászol egyszerűségénél.

Szent István első vértanú - énekrend a Graduale Hungaricumból


XVI. Benedek pápa homíliája az éjféli misén (angolul)

Dear Brothers and Sisters!

The reading from Saint Paul’s Letter to Titus that we have just heard begins solemnly with the word “apparuit”, which then comes back again in the reading at the Dawn Mass: apparuit – “there has appeared”. This is a programmatic word, by which the Church seeks to express synthetically the essence of Christmas. Formerly, people had spoken of God and formed human images of him in all sorts of different ways. God himself had spoken in many and various ways to mankind (cf. Heb 1:1 – Mass during the Day). But now something new has happened: he has appeared. He has revealed himself. He has emerged from the inaccessible light in which he dwells. He himself has come into our midst. This was the great joy of Christmas for the early Church: God has appeared. No longer is he merely an idea, no longer do we have to form a picture of him on the basis of mere words. He has “appeared”. But now we ask: how has he appeared? Who is he in reality? The reading at the Dawn Mass goes on to say: “the kindness and love of God our Saviour for mankind were revealed” (Tit 3:4). For the people of pre-Christian times, whose response to the terrors and contradictions of the world was to fear that God himself might not be good either, that he too might well be cruel and arbitrary, this was a real “epiphany”, the great light that has appeared to us: God is pure goodness. Today too, people who are no longer able to recognize God through faith are asking whether the ultimate power that underpins and sustains the world is truly good, or whether evil is just as powerful and primordial as the good and the beautiful which we encounter in radiant moments in our world. “The kindness and love of God our Saviour for mankind were revealed”: this is the new, consoling certainty that is granted to us at Christmas.

In all three Christmas Masses, the liturgy quotes a passage from the Prophet Isaiah, which describes the epiphany that took place at Christmas in greater detail: “A child is born for us, a son given to us and dominion is laid on his shoulders; and this is the name they give him: Wonder-Counsellor, Mighty-God, Eternal-Father, Prince-of-Peace. Wide is his dominion in a peace that has no end” (Is 9:5f.). Whether the prophet had a particular child in mind, born during his own period of history, we do not know. But it seems impossible. This is the only text in the Old Testament in which it is said of a child, of a human being: his name will be Mighty-God, Eternal-Father. We are presented with a vision that extends far beyond the historical moment into the mysterious, into the future. A child, in all its weakness, is Mighty God. A child, in all its neediness and dependence, is Eternal Father. And his peace “has no end”. The prophet had previously described the child as “a great light” and had said of the peace he would usher in that the rod of the oppressor, the footgear of battle, every cloak rolled in blood would be burned (Is 9:1, 3-4).

God has appeared – as a child. It is in this guise that he pits himself against all violence and brings a message that is peace. At this hour, when the world is continually threatened by violence in so many places and in so many different ways, when over and over again there are oppressors’ rods and bloodstained cloaks, we cry out to the Lord: O mighty God, you have appeared as a child and you have revealed yourself to us as the One who loves us, the One through whom love will triumph. And you have shown us that we must be peacemakers with you. We love your childish estate, your powerlessness, but we suffer from the continuing presence of violence in the world, and so we also ask you: manifest your power, O God. In this time of ours, in this world of ours, cause the oppressors’ rods, the cloaks rolled in blood and the footgear of battle to be burned, so that your peace may triumph in this world of ours.

Christmas is an epiphany – the appearing of God and of his great light in a child that is born for us. Born in a stable in Bethlehem, not in the palaces of kings. In 1223, when Saint Francis of Assisi celebrated Christmas in Greccio with an ox and an ass and a manger full of hay, a new dimension of the mystery of Christmas came to light. Saint Francis of Assisi called Christmas “the feast of feasts” – above all other feasts – and he celebrated it with “unutterable devotion” (2 Celano 199; Fonti Francescane, 787). He kissed images of the Christ-child with great devotion and he stammered tender words such as children say, so Thomas of Celano tells us (ibid.). For the early Church, the feast of feasts was Easter: in the Resurrection Christ had flung open the doors of death and in so doing had radically changed the world: he had made a place for man in God himself. Now, Francis neither changed nor intended to change this objective order of precedence among the feasts, the inner structure of the faith centred on the Paschal Mystery. And yet through him and the character of his faith, something new took place: Francis discovered Jesus’ humanity in an entirely new depth. This human existence of God became most visible to him at the moment when God’s Son, born of the Virgin Mary, was wrapped in swaddling clothes and laid in a manger. The Resurrection presupposes the Incarnation. For God’s Son to take the form of a child, a truly human child, made a profound impression on the heart of the Saint of Assisi, transforming faith into love. “The kindness and love of God our Saviour for mankind were revealed” – this phrase of Saint Paul now acquired an entirely new depth. In the child born in the stable at Bethlehem, we can as it were touch and caress God. And so the liturgical year acquired a second focus in a feast that is above all a feast of the heart.

This has nothing to do with sentimentality. It is right here, in this new experience of the reality of Jesus’ humanity that the great mystery of faith is revealed. Francis loved the child Jesus, because for him it was in this childish estate that God’s humility shone forth. God became poor. His Son was born in the poverty of the stable. In the child Jesus, God made himself dependent, in need of human love, he put himself in the position of asking for human love – our love. Today Christmas has become a commercial celebration, whose bright lights hide the mystery of God’s humility, which in turn calls us to humility and simplicity. Let us ask the Lord to help us see through the superficial glitter of this season, and to discover behind it the child in the stable in Bethlehem, so as to find true joy and true light.

Francis arranged for Mass to be celebrated on the manger that stood between the ox and the ass (cf. 1 Celano 85; Fonti 469). Later, an altar was built over this manger, so that where animals had once fed on hay, men could now receive the flesh of the spotless lamb Jesus Christ, for the salvation of soul and body, as Thomas of Celano tells us (cf. 1 Celano 87; Fonti 471). Francis himself, as a deacon, had sung the Christmas Gospel on the holy night in Greccio with resounding voice. Through the friars’ radiant Christmas singing, the whole celebration seemed to be a great outburst of joy (1 Celano 85.86; Fonti 469, 470). It was the encounter with God’s humility that caused this joy – his goodness creates the true feast.

Today, anyone wishing to enter the Church of Jesus’ Nativity in Bethlehem will find that the doorway five and a half metres high, through which emperors and caliphs used to enter the building, is now largely walled up. Only a low opening of one and a half metres has remained. The intention was probably to provide the church with better protection from attack, but above all to prevent people from entering God’s house on horseback. Anyone wishing to enter the place of Jesus’ birth has to bend down. It seems to me that a deeper truth is revealed here, which should touch our hearts on this holy night: if we want to find the God who appeared as a child, then we must dismount from the high horse of our “enlightened” reason. We must set aside our false certainties, our intellectual pride, which prevents us from recognizing God’s closeness. We must follow the interior path of Saint Francis – the path leading to that ultimate outward and inward simplicity which enables the heart to see. We must bend down, spiritually we must as it were go on foot, in order to pass through the portal of faith and encounter the God who is so different from our prejudices and opinions – the God who conceals himself in the humility of a newborn baby. In this spirit let us celebrate the liturgy of the holy night, let us strip away our fixation on what is material, on what can be measured and grasped. Let us allow ourselves to be made simple by the God who reveals himself to the simple of heart. And let us also pray especially at this hour for all who have to celebrate Christmas in poverty, in suffering, as migrants, that a ray of God’s kindness may shine upon them, that they – and we – may be touched by the kindness that God chose to bring into the world through the birth of his Son in a stable. Amen.

A beszéd más nyelveken itt érhető el. Magyar összefoglalóval a nap folyamán jelentkezünk. 

2011. december 24., szombat

Betlehem

Krisztus születésének ünnepe

A sümegi ferences templom Betleheme
Napokkal ezelőtt beharangoztunk egy ajándékot. Nos, ez egy karácsonyi beszélgetés lett volna P. Dr. Barsi Balázs ferences atyával. Balázs atyának sok feladata volt az utóbbi hetekben, ezért nem tudta vállalni a beszélgetést (alkalmat adott egy húsvéti ünnepi beszélgetésre!). Viszont engedélyt adott arra, hogy írásaiból állítsuk össze ünnepi bejegyzésünket. Ezt olvashatják ma, ajándék gyanánt. 
Ezzel kíván ő maga is áldott karácsonyt Kálmán atyának, a híveknek és az olvasóknak!
Barsi Balázs: Szent Lukács evangélista a karácsonyi éjszakában angyalt látott pásztorok szavával minket is felszólít, menjünk el Betlehembe (Lk 2,15b). Karácsony evangéliuma, ha nem is riport, de nem is teológiai mese, hiszen a mi Urunk, Jézus Krisztus megszületett. És az édesanya mindig jól emlékszik szeretett gyermekének születésére. Ezeket a szövegeket nem csak tudományosan kellene vizsgálnunk, szétszedve és összerakva, abból már elég volt, hanem Szent Lukács lelkületével jelen kell lennünk Betlehemben, és átélni mindazt, ami ott értünk történt. A Szeretet született meg, tehát mi is csak szeretettel közelíthetünk születése titkához.
Elmélkedjük most végig, mi is történik akkor,
 - amikor a szeretet visszatekint az időben,
- amikor a szeretet ismeretlenül is képes megismerni
- és amikor a szeretet elsírja magát, mert volt idő, amikor nem szeretett.
Amikor a szeretet visszatekint az időben
A keresztény hit abban a pillanatban születik meg, amikor képesek vagyunk Húsvét fényéből visszatekinteni Jézus Krisztus életére és halálára, nem hagyva figyelmen kívül a részleteket sem, mert a szeretet figyelmes és ügyel a részletekre is. Valahogy így kellene az evangéliumokat újraolvasni. Húsvét fényéből visszanézni az utolsó vacsorára, rádöbbenni, hogy Jézus ott elhangzott szavai a teremtő Isten szavai voltak, amikor a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtatta. Visszatekinteni tanító útjaira, csodáira, fáradalmaira és ellankadásaira. De gyönyörű a Jézus Neve litániája: "Ellankadásod által, fáradalmaid által ... ments meg Uram minket!" Szent Lukács Egyházának, az ősegyháznak a hit szükségszerű logikája diktálja, hogy nézzen vissza Jézus gyermekkorára, születésére, fogantatására. Arra, hogy egy bizonyos éjszaka a városon kívül megszületett, majd a városon kívül halt meg éppen azért a városért, minden városért és az emberekért.
Lukács a Szentlélektől ösztönözve néz vissza Betlehemre Húsvét fényéből, és most vele mi is. Titokzatos időzónában vagyunk. Ez a keresztény hit időzónája, mely az idő és az örökkévalóság keveréke. Fönséges érzés és tudat ebben lenni! Ilyen a szentséges liturgia ideje is.
Mária, József és a pásztorok viszont csak abban az időben vannak, amely a halállal megjelölt idő. Mária nem tudja azt, amit most mi tudunk kicsi fiacskájáról, hogy maga az örökkévaló Isten. Mária sok mindent tud, azt mindenképpen, hogy fia a Messiás, a Magasságbeli Fia, de nyilván nem tud a Szentháromságról. Mi tudunk. És József még annyit sem tud, a pásztorok sem, akiknek angyalok ezt mondják: Megszületett megváltótok, a Krisztus, az Úr Dávid városában (Lk 2,11). De milyen értelemben Krisztus (Felkent), és milyen értelemben Úr? A zsidó mentalitás szerint nyilván nem ő az Örökkévaló, hiszen Isten nem tud megszületni! És mitől vált meg és hogyan?
Nekünk azzal a hittel, tudással, világossággal kell ott állnunk a jászolnál, ebben a különös időzónában mintegy opálos üvegfal mögött, amely hittel, tudással, világossággal sem Szűz Mária, sem Szent József nem rendelkezett. És ez a tekintet, amellyel az újszülött Jézusra nézünk, nem kevésbé üdvösségszerző, mint a keresztre való feltekintés. Lukács szerint ez is jel. Éspedig nem fakultatív, megkerülhető, kihagyható jel. Az evangélisták írásai nem tetszés szerint komolyan veendő írások, tehát ez a gyermek Jézusra való tekintés kötelező azoknak, akik üdvösségre vannak rendelve.
Vajon kisebb dolog-e Isten részéről, hogy emberré születik, mint hogy meghal? És születése nem azt jelenti, hogy sorsunkban osztozik? Szent Lukács óta talán Szent Ferenc atyánk értette meg a betlehemi születés titkait a legmélyebben, amikor nem sokkal halála előtt Greccióban felállított egy élő Betlehemet, ahol Leó testvér misézett, ő meg prédikált, és azt írja Celanói Tamás, hogy a részvéttől és az örömtől mintegy össze volt törve.
 Ez a betlehemi utazás a hit titokzatos időzónájában nem érzelgősség. Egyébként érzelgősség lehetne a nagypénteki keresztcsókolás is. Legyen mindez egzisztenciális megrendülés! Hogyan ragadhatná meg Isten mélyebben a mi emberi egzisztenciánkat, ha nem azzal, hogy emberré lesz?
A szeretet ismeretlenül is képes megismerni
Jézus, az Atya megtestesült Fia megadja nekünk a Szentlelket, hogy mi az ő istenfiúságába átváltozzunk és mondhassuk azt az első isteni személynek: Atya. Csak ebben a létmódban ismerjük meg a Fiút, és egyben saját magunk leghitelesebb helyét is a létezésben, hiszen benne teremtett mindent az Atya (vö. Kol 1,16). Ez a Karácsony!
A zsolozsma himnusza, a karácsonyi könyörgések nem engednek leszállni ebből a magasságból. Elsősorban nem azt ünnepeljük, hogy Jézus Máriától megszületett, hanem hogy öröktől születik az Atyától. Ezért nem a "Mennyből az angyal"-lal kellene kezdeni a misét, hanem az előírt introitussal: Az Úr mondá nékem: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged. (Zsolt 2,7) De ha nem ezt énekeljük, akkor miért lett magyar nyelvű a mise? Mit nyertünk vele, ha nem a misét imádkozzuk, hanem mise ürügyén érzelmes slágereket? Azoknak is megvolna a helyük, de nem introitusként. Amikor az Egyház a szent misztériumok ünneplésére összejön, nem enged azonnal Betlehembe menni. Most elsősorban arra kell figyelnünk, hogy Jézus, a Fiú öröktől fogva születik az Atyától, és ez a tény arra figyelmeztet minket, hogy mi is születünk tőle a Lélekben. Fiak vagyunk a Fiúban.
Betlehem ennek az egyesülésnek a záloga. Lukács evangélista karácsonyi szakasza csak ebből a magasságból lesz aktuálissá a számunkra mindennapi életünkben.
A szeretet sírva fakad, mert volt idô, amikor nem szeretett
Ez a mi sírásunk, a bűnös emberé. Ezt a sírást Jézus nem ismeri, mert amikor ő megsiratta Jeruzsálemet és Lázárt, a barátját, a pusztuláson sírt. Amikor pedig Betlehemben felsírt, hogy kinyíljon a kis tüdeje és a mi levegőnkből lélegzetet vegyen, azzal csak annyit üzent, hogy emberré lett. Ezek a sírások a megváltó Isten könnyei, nem a bűnös emberéi. Szent Lukács azonban azt akarja, hogy elsírjuk magunkat, mint Péter és Mária Magdolna.
Krisztus halandó életében hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött (Zsid 5,7), de ezek a könnyek a Megváltó könnyei, nincs bennük bűnbánat, hanem a mi bűneink bocsánatának forrása. Értünk kiáltott és sírt. Van egyfajta könny, ami csak a mi bűnös szívünkből törhet fel, abból a felismerésből, hogy "ó, örök Szeretet, mily későn szerettelek téged!" (Szent Ágoston). Ezekért a könnyekért, ezért a fájdalmas felismerésért vagy még inkább egyfajta elhatározás végett visz minket a Szentlélek Húsvét ragyogásából a Kálvária-dombra, és onnét Betlehem éjszakájába.
Krisztus, az élő Isten szent Fia, Isten megtestesült szent Fia, jóságos Istenem, te már akkor szerettél engem, amikor megszülettél, már akkor üdvösségem lettél. Nem úgy általában, mint mindenek Üdvözítője, mert a szeretet úgy általában nem szerethet. A szeretet általában nem tud szeretni, a szeretet kizárólagos, egyedi, ott még harmadik személy sincs. Egyedül értem jöttél! Csak így tudom megérteni, hogy mindenkiért jöttél. Imádlak téged; jöjj és töltsd be életemet!

A Karácsony nem csupán egyszeri történelmi esemény, hanem megmaradó valóság. Hiába született volna meg az Úr Jézus Betlehemben, ha benned nem születik meg. És előre sem csak festett egekbe nézünk: nem egy utópiából él a kereszténység, hanem a jelen tapasztalatából. Hiszen az örök élet zálogát vettük. "Amikor elérkezett az idők teljessége - írja Szent Pál a Galatákhoz írt levélben -, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született." Mit kaptunk tőle? A fogadott fiúságot és a Szentlelket. Tehát az Úr Jézus Isten életére kapcsolta rá a mi életünket, és így állandóan Úrjövetben vagyunk. Nemcsak a vétel pillanatában van itt Krisztus, hanem Kelet és Nyugat egyetemes hite szerint az Oltáriszentségben velünk van mindennap a világ végezetéig.
Számomra kibírhatatlan lenne a kereszténység Oltáriszentség nélkül. De nem is szabad nélkülöznünk életünkben. Az a követelmény, hogy abszolút hűségesnek kell lenni a házasságban, és hogy a szüzességet fogadott ember valóban szüzességben éljen, nem valósítható meg Jézus állandó jelenléte nélkül.
 Aki Krisztus nélkül akar Krisztussá lenni, észrevétlenül olyan embertelen helyzetet teremt, amelyben lehetetlen hűségesnek lenni. Krisztus nem kétszintes kereszténységet alapított, külön a tökéletességre vágyóknak és külön az átlagosaknak. A misztika nem festett egekbe való nézés, nem elragadtatás, nem látomás, hanem a hit józan mámora! Tudom, hogy itt vagy, Uram. S tudom, hogy most két méterre vagyok tőled, mikor letérdelek a szentségi oltár előtt. Ez a két-három méternyi közelség megsimogatja lelkünket. Aki tudja, hogy mi a szeretet, az ismeri ezt a tapasztalatot.
Testvéreim, csak a szentségi és misztikus kereszténységnek van jövője! Nem a történetinek és önmagában erkölcsinek. Ha a pápa úr arra kér bennünket, hogy újraevangelizáljunk, vagyis újra hirdessük meg az örömhírt, akkor nekünk papoknak el kell gondolkodnunk azon, miért is kell újraevangelizálni. S ha elgondolkodunk, fel fogjuk fedezni, hogy azért, mert túlságosan történeti és erkölcsi kereszténységet hirdettünk, nem pedig szentségit és misztikust! Túlságosan csak történelmi tény volt az első Úrjövet és valami homályos apokrif a második. És közöttük a hétköznapok! Pedig éppen ezeket a hétköznapokat a szentáldozások csendes úrjövetelei járják át! "Én vagyok az élet kenyere, aki engem eszik, örökké él." Az Úr Jézus valóságos feltámadott testét adja nekünk, ezt csak így lehet érteni.
Miért nem beszélt világosabban a názáreti Jézus? Ha Kelet egyházai és a római Egyház bálványimádást végez, amikor leborul a szentség előtt, akkor ezért egyedül a názáreti Jézus a felelős! De világosan beszélt! Csak mi nem merünk belemenni a szeretetnek ebbe a félelmetes isteni kalandjába, mert akkor a szívünket kellene odaadni neki. Ne próbálkozzunk újra egy Krisztus nélküli kereszténységgel! Vessük el inkább ezt a moralizáló és jogi kereszténységet, és maradjon meg Krisztus. Vessük el mindazt, ami nem abból következik, hogy itt van velem az Úr Jézus a szentmisében, az Oltáriszentségben. "Áldott, aki jön az Úr nevében." Ez Krisztus, aki mindig jön, ő a kereszténység dobogó szíve, Krisztus, aki itt van velem, aki olyan közel van hozzám, közelebb, mint saját magam. Hiszen nem ismerem magamat sem. Ő viszont tudja, mi lakik az emberben. Ismer engem és mégis szeret.
ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁNUNK
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!
"Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr!"

Karácsonyi zene non-stop

Ritkán hívjuk fel a figyelmet a könnyűzenei kínálatra. Amennyiben a sütés-főzés vagy a karácsonyfa díszítése közben szeretne karácsonyi számokat hallgatni, kattintson ide. Ezen az internetes rádión mindig karácsonyi zene szól (klasszikus zene is). További szép készületet!

Karácsony ünnepi szentmise - énekrend a Graduale Hungaricumból



2011. december 22., csütörtök

Adventi orgonazene

Adventi készületünk napokon belül véget ér. Egy 1987-es felvételről a híres Ó-antifónák verses feldolgozásának XVII. századi francia dallamát halljuk. A mai nap szövege: "Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt; sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet! Eljő, eljő Emmánuel, hogy üdvözüljön Izrael!"

2011. december 20., kedd

A jászol és a kereszt

"Azon a fényes éjjelen, melyet beragyog a Szentháromság boldogsága, Jézus, a kedves kis újszülött lelkem éjszakáját a világosság vadpatakjává változtatta... Azon az éjszakán, amikor irántam való szeretetből gyengévé és szenvedővé lett, engem erőssé és bátorrá tett. A fegyverzetébe öltöztetett, és azon áldozat éjszaka óta egyetlen harcban sem szenvedtem vereséget, ellenkezőleg, győzelemről győzelemre haladtam, és úgyszólván óriásként kezdtem futni." (Lisieux-i Szent Teréz)
Teréz a jászoltól a kereszthez megy. Biztos teológiai ösztönével egyesíti az inkarnációt és a keresztet, az isteni megalázkodás két csúcsát, melyeket néhány teológus egymással szemben akart állítani, Teréz azonban a megváltó szeretet közös nézőpontjában együtt látja őket. Beöltözésének napja óta ezt a két mozzanatot a nevében is egyesíti. A Királyok Királyával való "eljegyzésekor" Jézus nászajándékul a gyermekségnek és passiójának birodalmait adja neki, azóta a Gyermek Jézusról és a Legszentebb Arcról nevezett Teréz nővérnek hívják. - írja Christoph Schönborn

2011. december 19., hétfő

Elhunyt Kocsis Ferenc, egyházközségi képviselőnk


Temetése csütörtökön 14:00-kor lesz.

Kosztolányi Dezső: Téli alkony

Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.

(1907)

Az "új evangelizáció" - IV. rész

Amint az előző részben ígértük, most felidézzük nagy "reformer" szentjeink példáját. Mivel januárban egy hétig Assisi Szent Ferencről lesz szó, ezért vele rövidebben foglalkozunk. 
XVI. Benedek pápa gondolata az, hogy a reformra minden nap szükség van. Elsősorban az embernek, aki minden nap megújulásra szorul, mert a bűn megsebezte életünket. A szentek olyan emberek voltak, akik a reformot és a megújulást (az új evangelizációt) magukon kezdték. Szent Ferenc megtérése ismert esemény számunkra. Ifjúkori élete bűnös volt: "Mikor ugyanis még bűnben éltem, a társadalom kivetettjei keserű látványt jelentettek számomra. Az Úr maga vezérelt el közéjük, hogy könyörületet gyakoroljak rajtuk." - vallja Ferenc. Ezzel "ítéletet mond saját ifjúságáról. Egyetlen szó sem hagyja el ajkát a hírnév és dicsőség utáni kalandozásról, egyetlen szótag sem esik a nemes lovagságról, aminek ifjú korában hódolt volna." (Walter Nigg: Assisi Szent Ferenc)
"Isten akkora bizalmat adott nekem az Egyház iránt, hogy egyszerűen imádkozni kezdtem, mondván: Imádunk Téged, Úr Jézus Krisztus, ebben a templomban és a világ összes templomában, és áldunk Téged, mert Te szent kereszted által megváltottad a világot." - írja Szent Ferenc Jézus szavai pedig: "Ferenc, menj és építsd fel házamat, mert, mint látod, teljesen romokban hever", összefüggésben állhat a pápa legendás álmával, miszerint Ferenc tartja az "Egyházat". Nigg így fogalmaz könyvében: "Ferenc nem érthető Jézus alakja nélkül, élete Jézus valóságába változott át. Ő volt a legerősebben jézusközpontú ember, aki valaha is fellépett a történelemben." 
Assisi Szent Ferenc élete a megújulás példaképe: csak radikális megtéréssel lehet elérni bármiféle megújulást és új evangelizációt. Kemény szavak ezek, bizony. De Istentől való eltávolodásunk csak a "visszafordulással" hozható helyre. Nem a csatákból vagy kirándulásokból ismert "hátraarc" segíthet utunk során, hanem az a "visszafordulás", mely Jézushoz fordul, aki a történelemben megjelent. Ennek a liturgiában is meg kell valósulnia, amennyiben az "csúcs és forrás". (megj. Az új evangelizáció része a liturgia megújítása is, hiszen életünk legfőbb eseménye a liturgia.)
Menjünk vissza időben a katolikus reform idejére, mely alatt a Tridenti Zsinat idejét és az utána következő időszakot értjük. Franciaországban a VII. század kezdetétől elterjedve az "Oratórium" a katolikus reform fontos eleme. A XVI. század a "sarutlan" rendek százada is volt, vagyis a régi rendekben a szigorú reformot követőké, ellentétben a "sarusokkal", vagyis a könnyített életmódot folytatókkal. A kármelita rendet is elérte a hanyatlás, és Avilai Teréz kivételes hivatástól indíttatva cselekvésre határozta el magát. Avilában 1562-ben alapította meg a sarutlan kármeliták rendjét. Húsz év alatt 17 rendházuk lett Spanyolországban. Keresztes Szent János misztikus szent alakjával a férfi rendekben is reform kezdődött. 
A ferenceseknél két megújulási hullám létezett: egyik a minoritáké, akik a spanyol Alkantarai Péter (+1562) taítványai voltak. A másik a kapucínusok rendje, mely az egyszerűség, szeretet, szegényekkel való törődés miatt a legnépszerűbb rend lett. 
Látjuk tehát, hogy az új evangelizáció mindig jelen volt az Egyház életében. A barokk kor misztikus lelkületű megújulása a romlás, a protestáns reform, az elvilágiasodás hatására következett be. A mai kor és az említett XVI-XVII. század között bizony sok a hasonlóság.
A XX. nagy szentjei: Szent X. Piusz pápa, Boldog Batthyány Strattmann László, Maximilian Kolbe, Boldog Apor Vilmos, Boldog XXIII. János, Boldog II. János Pál, Boldog Kalkuttai Teréz Anya, Pio atya, ... 
Mindannyian egyre irányítják a figyelmet: Jézus Krisztusra, aki megtestesült, gyógyított, tanított, aki az Igazság, aki meghalt értünk, feltámadt, felment a mennybe, elküldte a Szentlelket, és velünk van az Eucharisztiában. Ők felismerték a liturgia fontosságát: a szentmise végtelen jelentőségét, a Szentségimádás fontosságát, a zsolozsma lényegét, a szentségek szükségességét, a Szentírás olvasását. Nem szakadtak el az Egyház tanításától, és hűek voltak Péterhez. 
Kövessük a szentek életét, amely példa számunkra a megújulásban, az új evangelizációban.

Blogok 2012-ben is!

A Plébániánk által működtetett fő-blog, amelyet most olvas, jövőre is várja olvasóit! Ugyanakkor január másodikán indul A hit útján blogunkon az új sorozat - Assisi Szent Ferenc, Szent Josemaría Escrivá, Boldog II. János Pál, Avilai Szent Teréz. Adventi blogunk tartalmával együtt megmarad és elérhető a főoldalról. Új blogot majd nagyböjt idejére tervezünk. A hit útján következő sorozata pedig a húsvéti időben várható. 
Év végén hálát adunk majd az események felidézésével és a statisztikával, ahogyan azt tavaly is megtettük
2012-ben lesz A hit évének megnyitása. Erre is szeretnénk méltó módon készülni. Ezzel kapcsolatban különféle írások és sorozatok lesznek majd. Akkor pedig (2012. októberében) új blogot nyitunk A hit évének alkalmából. 
Tartson velünk 2012-ben is!

2011. december 18., vasárnap

Jan Dismas Zelenka (1679-1745): Magnificat

Zelenka cseh származású barokk zeneszerző volt. Egyházi zenéje igen gazdag. Írt számos litániát, misét, valamint zsoltárokat és himnuszokat zenésített meg. Adventben különös figyelem irányul a várakozó Máriára, aki példaképe a várakozó Egyháznak. Ő így kiált fel: "Magnificat anima mea Dominum!" "Magasztalja lelkem az én Uramat!" Egyházunkban mi is magasztaljuk Istent, Atyánkat, mert végtelen szeretetéből emberré lett, megmutatta hatalmát, mely gyöngeség, nem elnyomás és hatalmaskodás a gyengék fölött. Gyenge lett, mert mi is gyengék vagyunk. Erős volt, hogy mi is erőssé válhassunk. 
Hallgassa meg Zelenka Magnificat című művét. 

2011. december 16., péntek

"Ha tolvajok lepnek meg éjjel, annyit rabolnak, amennyi nekik tetszik" - Jer 49,9

Képünk illusztráció
Hittanórán megtanultuk, de a templombúcsúk alkalmával is halljuk, hogy a templomnak van "titulusa", védőszentje. Valakinek a tiszteletére, vagy valaminek a tiszteletére felszentelték. A pilisszentkereszti templomot Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel. A ciszterciek és a pálosok is különös tisztelői a Szent Keresztnek. Minden évben kétszer tartjuk a búcsút: tavasszal és ősszel. Budapestről és máshonnan is érkeznek zarándokok, hogy a helyi hívekkel együtt hódoljanak a Szent Kereszt ereklyéje előtt. Ezen ereklye Krisztus keresztjének fönnmaradt részei és szilánkjait jelenti. Az ereklyéket még az első évezredben szétosztották. Ugyanakkor ez az egyetlen ereklye, amelyből nincs "másodlagos ereklye" (az eredetihez hozzáérintett tárgy), illetve nem pótolható. Elterjedt mondás az, hogy a Szent Kereszt ereklyéket összerakva több nagy kereszt állna össze... (ez talán vigasz). Azonban tudjuk: a Szent Kereszt ereklye nem pótolható. 
Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) 1190. kánonja így szól: 
1. §. Szent ereklyéket eladni tilos.
 2. §. Kiemelkedő ereklyéket és olyanokat, melyek a nép részéről nagy tiszteletnek örvendenek, semmi módon nem lehet érvényesen elidegeníteni, sem végleges jelleggel máshová vinni az Apostoli Szentszék engedélye nélkül.
 3. §. A 2. § előírása érvényes azokra a képekre is, amelyek valamely templomban a nép nagy tiszteletének örvendenek.
Az 1376-os kánon: Aki ingó vagy ingatlan szent dolgot megszentségtelenít, megfelelő büntetéssel büntetendő.
Talán lesz még egyszer Pilisszentkereszten Szent Kereszt ereklye, mert lennie kell. Az viszont annál nagyobb ünnepélyességgel fog elhelyeztetni oly nagyon tisztelt és féltett templomunkban! 
Vigasztaljon minket Szent Pál apostol gondolata: "Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül." (Zsid 12,2)
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a prefációban ezt imádkozza a pap: "Te úgy akartad, hogy az emberi nem üdvösségét a keresztfa hozza meg, hogy ahonnan a halál származott, onnan támadjon az élet: a bűn fáján győztes sátánt a kereszt fáján győzze le Urunk, Jézus Krisztus."
A keresztfán Jézus vére ömlött, azon a fán Jézus szenvedett, és felvitt rá minden bűnt - még azt is, amelyet ezután fogunk elkövetni. Miért ne lenne ez a fa számunkra oly szent és sérthetetlen? Ezen a fán törölte el a bűnöket! 
Add meg, Istenünk, akinek Szent Fia Jézus, engedelmes volt a kereszthalálig, hogy hívő közösségünk újra imádhassa őt, mert Szent Keresztje által megváltotta a világot!
(Szüleink, nagyszüleink hányszor csókolták ezt az ereklyét! Hitüket fejezték ki! Hódoltak Isten előtt, aki megváltott minket bűneinktől.)

Advent negyedik vasárnapja - énekrend a Graduale Hungaricumból



Az "új evangelizáció" - III. rész

Sorozatunk második részében feltettük a kérdést: Mi a valódi evangelizáció alapja? Isten gyűjti egybe a hívő közösséget, vagy a plakát és reklám, produkció?
Az Egyházban zajló eseményeket megfigyelve olykor a reménytelenség és pesszimizmus vesz erőt rajtunk. Sokszor hangzik el a kérdés papi és hitoktatói körökben egyaránt: mit kelle tennünk? Egyesek plakáttal próbálkoznak, mások a kisebbség felkarolásával, van olyan is, aki zsíroskenyérrel csalogatja a fiatalságot, de akad a próbálkozások között merészebb "produkció" is. Elevenítsük fel a közel húsz évvel ezelőtti egyházi eseményeket: II. János Pál pápa rendezte az egyházmegyék határait, és egyúttal újat is létrehozott. A kommunizmus bukása utáni új időszak megkövetelt bizonyos újításokat. Olyanokat is, amelyeket pont annak nyomása miatt nem lehetett megvalósítani. A társadalom közben változott, és hónapról-hónapra érzékelhető módon folytatódik ez a változás. Újabb igények merülnek fel közösségekben, társadalmi rétegekben. A politikai és gazdasági élet (változások) újabb gondokat és problémákat okozhatnak milliók számára (ld. válság, hitel, stb.) Mindezek olyan kérdések, amelyek melett nem mehet el az Egyház. Ugyanakkor kérdés, hogy mennyire kell saját struktúránkat a társadalom aktuális (mindig változó - tehát talán nem is annyira aktuális) igényeihez szabni. Ezek meghatározó gondolatok, mert az új evangelizáció kérdésével összefüggenek, és félreértésre adhatnak okot. Nem úgy kell evangelizálnom, ahogy a másik ember, vagy közösség szeretné, elvárja. A lehajolás, törődés, más kultúrák megismerése nem egyenlő azzal, hogy saját (jelen esetben az Egyház tanítása szerinti, Istentől kapott) hitemet megmásítom az ő kedvükért. Boldog Kalkuttai Teréz anya soha nem adta fel a szentségimádást semmilyen külső befolyás és igény hatására. Szent Ferenc nem ismert kompromisszumot a hitben, és nem kereste az emberek ízlése szerinti vallásosságot. 
Az egyházmegyei határok (és Egyházunk helyzete) mára ismét új kihívásokat jelentenek. A XXI. század emberének szinte minden lehetséges, el tud jutni bárhová perceken, órákon belül, információt tud megosztani (azonnal). Feladataink nem korlátozódhatnak egy-egy csoport igényeinek kielégítésére, hanem átfogónak és valóban megújítónak kell lenniük. A reform minden nap szükséges az Egyházban. Ez viszont önmagunk állandó megújulásában kezdődik. Az Eucharisztia képes minket megújítani: napról napra törekedni kell az életszentségre, amely csakis a szentségi élet és az imádság által érhető el. Aki elhagyja a zsolozsma vagy a szentmise imádkozását, hogyan tud törődni más kultúrájú népekkel? Hogyan tudja megérteni őket? A misszió és az evangelizáció nem lexikonból tanulható, hanem Jézus Krisztustól! Jézus Krisztus szól hozzánk a Szentírásban, és táplál minket az Eucharisztiában. 
Azon a szemléletmódon, hogy Jézus evangéliuma most "jobban szól" ennek vagy annak a népcsoportnak, változtatni kell. Minden néphez és nemzethez szól! "Nincs többé görög vagy zsidó...". Egyek vagyunk Krisztusban! Egy országban minden népnek szüksége van egyforma mértékben a lelkipásztorra, az iskolára és a templomra. Nem lehet csak 'ezé', vagy csak 'azé'. Kell arculat minden plébániának, közösségnek, de ezt az arculatot nem mi határozzuk meg, hanem Jézus Krisztus, aki miatt a közösség összejön. 
Az evangelizáció maga Jézus Krisztus. A szentségekben és az Igében. Ennek legmélyebb egysége a szentmise. Az Eucharisztia imádása, a bűnbánatban megtisztított lélek, az Egyház tanításához hű értelem, az engedelmes és alázatos akarat az, ami képes átformálni és megújítani az Egyház életét. A reform és az új evangelizáció közeli fogalmak. Ha úgy tetszik, az apostolok utáni időben is "új evangelizáció" volt. De a "legújabb" az Krisztus és az apostolok idejében volt. Annyira új volt, hogy "nem fogadták be". És akkor mi  annak alapján keressük a módszereket, hogy majd befogadják?? Jézus nem "befogadható" és "elfogadható", kompromisszum útján született tanítást adott át az apostoloknak. A hit tiszta Igazságát adta át! És ezért volt annyi zsinat, amely során az Egyház hite kikristályosodott! A dogmákat kell hinnünk és tudnunk, és akkor leszünk képesek a szeretetre! A szeretet csupa üresség és értelmetlen fogalom, ha nincs benne Isten, aki a szeretet! De hinni sem tudok úgy, hogy nem ismerem a hitemet. Az első századokban a hitvallást tanították a katekumeneknek. Nem érzelgős módszereken törték a fejüket, nem divat-vallást csináltak, hanem tisztán adták át a jézusi ismereteket. Mert azt tartották az igazságnak, aki maga az Igazság! Aki ezt megmásítja, és Jézus evangéliumát olyannyira új módon akarja átadni, hogy az már nem is Jézusé, az nem katolikus. És a katolikusság bizony abban is rejlik, hogy mennyire vagyunk hűek a pápához (aki old és köt), mennyire igyekszünk megismerni a Szentírást, a Katekizmust, a szentek életét, a dogmákat, stb... Ez mind-mind szükséges értelmünk és lényünk számára, mert (bár nem láttunk, mégis) hinnünk kell. Hinnünk kell azt a Krisztust, aki Tamásnak megmutatta az oldalát. Hinnünk kell abban a Megváltóban, aki Betlehem istállójában született meg. Hinnünk kell az apostolok hitét! Micsoda kételkedések lehettek a korai Egyházban! Mégis, hagyták formáltatni magukat a Lélek által. Bíztak Jézus szavában: a Lélek, aki eszetekbe jutatt mindent. Nem ők találták ki a hitet és a módszert. A Lélek vezette őket az úton, a hit útján. 
Az az evangelizáció, amelyik nem megy el a hit útján Betlehembe, a jászolhoz, és nem érkezik meg a kereszthez, az nem evangelizáció. 
Minket, az "új evangelizáció" véghezvivőit az apostoli buzgalom és hit kell, hogy jellemezzen. Nem újat kell mondanunk a mai kor "új emberének", hanem tisztán átadni az apostoloktól kapott hitet. XVI. Benedek pápa célja nem egy új hit létrehozása, hanem visszatérés a "Forráshoz". Ő mintát ad az új evangelizációra: a liturgia, ahol a Szentséggel találkozunk, az is megújulásra szorul, hiszen sok kárt szenvedett az utóbbi időben - de szenvedett bizony a történelem más időszakaiban is. Fel kell mutatnia az Egyháznak a tiszta és egyedül szent Istent, aki az emberiség megmentője. Mindenféle válság és aggodalom csak akkor nyugszik meg és változik át békére, ha az ember leborul Megváltója előtt. Ez a Megváltó orvos. Most szükség van az orvosra, talán még nagyobb szükség, mint száz évvel ezelőtt. 
Az "új evangelizáció" tehát elsősorban olyan belső reform, amelyet az embernek önmagán kell kezdenie. Isten felé kell fordulni, a kereszt felé, minden szempontból. "Aki rátekint, életben marad."
A következő részben azokról a szentekről is írunk, akik az Egyházban "reformerek" voltak (pl. Szent Ferenc)...

2011. december 15., csütörtök

Ajándék

December 24-én délután meglepetéssel várjuk blogunkon! Tartson velünk! Amennyiben előkészületi teendői nem engedik a számítógéphez 24-én délután, akkor az utána következő napokban is minden bizonnyal örömére fog szolgálni Plébániánk blogjának ajándéka. 
Olvasson minket minden nap! (Rendszeres napi olvasóink száma a blogger statisztikája alapján immár több száz...)

Angelus - Úrangyala

Blogunkról is elérhető immár a Szentatya vasárnapi és ünnepnapi Úrangyala beszédeinek magyar nyelvű fordítása. Az új oldal a Vatikáni Figyelő honlap 'testvérblogja'. Mindannyiunk épülésére szolgál, ha olvassuk a pápa beszédeit. Blogunkon jobb oldalon egy kép látható, melyen a pápa van, a felirat: Angelus. Erre kattintva eljut a honlapra. Az ajánlott oldalak listájában is megtalálja. 

Bejegyzéseink e-mailben

A jobb oldali sávban találja meg azt az alkalmazást, amellyel könnyedén értesülhet legújabb bejegyzésünkről. Amikor ugyanis az felkerül, Ön e-mailt kap! Ebben szerepel maga a bejegyzés is. 
Kövessen minket e-mailben is! Ajánlja ismerőseinek! Íratkozzon fel e-mailben, hogy mindig értesüljön a cikkekről!
Írja be a téglalapba e-mail címét, majd kattintson a "Submit" gombra!

Jézus Krisztus odaadja magát értünk

"A liturgiában való részvétel a Jézus Krisztushoz és az ő misztikus testéhez, az Egyházhoz való odatartozás következménye. Tudatában vagyunk a szentmise igazságának: Jézus Krisztus odaadja magát értünk. A részvétel azt jelenti, hogy visszaadjuk az Úrnak az értünk adott testét és az értünk ontott vérét, amikor szenvedésének keserű, de üdvös kelyhéből iszunk. Olyan mértékben veszünk tehát részt a szentmiseáldozatban, amilyen mértékben az Úr és az Egyház cselekedete azonos a mi saját cselekedetünkkel, az ő szeretetbeli önátadása a miénk lesz, fiúi engedelmességét az Atya iránt a magunkévá tesszük, a Megváltó áldozatában osztozni tudunk. Mint minden emberi dologban, a liturgikus szertartások cselekményeiben is van egy külső és egy belső dimenzió. Csak így lesz hiteles a hozzáférésünk az ünnepelt misztériumhoz." (Nicola Bux: Mélyülő hittel a szentmisén, Kairosz Kiadó, Bp., 2011, 157.)

2011. december 14., szerda

"Az emberek boldogok lesznek"

Az öröm vasárnapja után érdemes elolvasnunk az alábbi képekhez írt mondatokat, melyeket elsős hittanosok fűztek rajzaikhoz:
"A szent fény és a szél összecsapnak, és az emberek boldogok lesznek, hogy Jézus megszületett." (Ádám, 7 éves)

"Itt esik a szent eső!" (Tamás, 7 éves)

"Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és a felhők essék az Igazat!" (Iz 45,8) - a Rorate-mise introitusa. Sokszor a gyermek fogékonyabb az Igazságra, mint a felnőtt, aki még ráadásul 'tudja' is Azt. 

Az úton tovább, mindig Krisztussal

Keresztes Szent János Fontiverosban született 1542. június 24-én. Spanyol misztikus teológus, kármelita szerzetes, az egyik legjelentősebb kora újkori szent, a barokk misztika meghatározó alakja volt. Elmélkedő, teológiai, önéletrajzi jellegű írásait sokszor idézik modern katolikus gondolkodók is, főként mióta XI. Pius pápa 1926-ban egyháztanítói címmel illette. 
"21 évesen belépett a Kármelita rendbe. Salamancában végezte teológiai tanulmányait. 1568-ban Avilai Szent Teréz tanácsára a szerzetesek közül elsőként csatlakozott a megújított rendhez, amelyért sokat fáradozott és dolgozott. Ubedában halt meg 1591. december 14-én az életszentség és a bölcsesség dicséretreméltó jeleivel gazdagon. Ezt legjobban a lelkiéletről szóló munkái bizonyítják. Főünnepe december 14-én van rendünkben." (karmelitarend.hu)
XVI. Benedek pápa 2011. február 16-án Keresztes Szent Jánosról tanított a zarándokoknak a VI. Pál teremben. Szent Jánost Szent Teréz lelki barátjának nevezte - mindketten a rend megújulásán fáradoztak. Szent János sajátos módon jutott el az életszentségre, ami nehéz útnak is mondható. Azonban a mindennapi nehézségek nem szakíthatják meg utunkat Jézus felé. Pontosan az ő fénye az, amely egyre inkább segíti a hit útján való haladásunkat. 
"Keresztes Szent János a spanyol irodalom egyik nagy és jelentős alakja. Legfontosabb művei között szerepel a „Kármel-hegy útja”, a „Lélek sötét éjszakája”, az „Égő szeretetláng” és a „Szellemi páros ének” – mondta a zarándokoknak a Szentatya. Ezek elvezetnek Keresztes Szent János mély és széleskörű misztikus tanításához, amelynek célja annak az útnak a leírása, amely az életszentségre, vagyis arra a tökéletes állapotra vezet el, amelyre Isten mindannyiunkat hív. Keresztes Szent János szerint minden jó, amit Isten teremtett. A teremtmények által lehetőségünk nyílik arra, hogy felfedezzük „Azt”, aki magáról nyomott hagyott bennük. A hit az embernek adományozott egyetlen forrás, amely által megismerheti Istent, aki egyszerre három személy – magyarázta a pápa. Mindazt, amit Isten az ember tudtára kívánt adni, Jézus Krisztus által tette meg. Ő az egyetlen út az Atyához (v.ö. Jn 14,6). Bármely más teremtmény semmi sem Istenhez képest, és semmit sem ér. Ezért tehát Isten tökéletes szeretetének eléréséhez az embernek belső megtisztulásra van szüksége. Ami valóban szabaddá és tisztává varázsolja a lelket nem más, mint a dolgoktól való függetlenség: Isten az élet középpontja és értelme. A megtisztulás hosszú és nehézségekkel teli útja természetesen megkívánja az ember erőfeszítéseit, viszont annak egyetlen főszereplője Isten: az egyetlen amit az ember tehet, hogy megnyílik az Isten működésére és nem állít akadályokat elé." (radiovaticana)

Keresztes Szent János:
A Kármel hegyére vezető út (A lélek sötét éjszakája)

Fénytelen éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog, messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsõn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcom elfödve, félve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égõ láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidõben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesitettél
Võlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Võlegénnyel!
Neki õriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre simogattam,
cédruslomb hûsítette lankadatlan.
Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak õreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszûnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.
(ford. Takács Zsuzsa)

2011. december 10., szombat

Adventi konferenciabeszédek a pesti ferences templomban

Advent 3. vasárnapján Balázs atya folytatja szokásos adventi konferenciabeszéd-sorozatát a pesti ferences templomban (Budapest, Ferenciek tere). 18.30-kor adventi gyertyagyújtással bevezetett szentmisét mutat be, majd - a nagyböjti konferenciabeszéd-sorozat folytatásaként - a szentmise misztériumáról beszél a Katolikus Egyház Katekizmusának tanítása alapján. A beszédet ünnepélyes, énekes vesperás követi, végül pedig a hittanteremben Balázs atya dedikálja könyveit.
Az első két konferenciabeszéd felvételét a helyszínen már most meg lehet vásárolni. A teljes anyagból készülő dupla CD pedig kapható lesz internetes Könyvesboltunkban.

Gaudete in Domino semper - advent harmadik vasárnapja

Advent harmadik vasárnapja, Gaudete vasárnap van. Már "közel" érezzük Jézus érkezését. Sóvárgásunk és kiáltásunk beteljesedni látszik, hiszen Isten emberré lett értünk. Köztünk van, barátunk, akivel bármit megbeszélhetünk, bizalommal fordulhatunk hozzá. Egyedül Isten menthet meg minket. Ahol Istent elfelejtik, a bűn legalizálása és üresség jön létre. Csak Isten töltheti be életünket. 
Örvendjünk mindig az Úrban. "Hozzád emelem lelkemet, Uram, Istenem, benned bizakodom." (Zsolt 21,1) Ezekkel a szavakkal kiáltottunk fel advent elején.
"Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Méltányosságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt." (Fil 4,4-6) Szent Pál gondolatai a mai kezdőének szövege. Buzdítás az örömre, mely megfontolt, nyugodt. 
Szent Pál a "chaírete" görög szót használja az örvendezésre. Ugyanez szerepel akkor is, amikor Gábriel angyal köszönti Máriát: "Chaire, kecharitoménè!" "Az angyal belépett hozzá és megszólította: 'Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.'" (Lk 1,28) A görögöknél ez a szó volt a szokásos üdvözlési forma. A szó igazi jelentését nem lehet lefordítani. Magában foglal mindenféle örömöt, a szépséget, egészséget, megváltást. Szent Pál kívánsága, "kegyelem nektek és békesség...", erre a teljes örömre utal. Isten adhat számunkra minden jót, legfőképpen önmagát, mert ő a "legfőbb Jó". 
Az Úr közel van. Ez a mai liturgia központi gondolata. A kegyelem, szépség, az öröm az Úrban megváltoztatják az ember arcát, és egymás sugárzó arcában látjuk meg Isten szépségét. 
Nem szorongás. Szent Pál ezt mondja: "Ne aggódjatok". Jézus érkezése nem aggódással és félelemmel tölt el minket, hanem örömmel. Az aggodalom sértő lenne Istenre nézve, mert ő arcát felénk fordítja. "Nincs semmi baj, tudjuk, hogy a Megváltó közel van." (Marie des Douleurs) Kis Szent Teréz is azt mondja, hogy egyedül Isten elég neki. 
Bízom Istenben, nem félek. "Nézzétek: Isten az üdvösségem! Bizalom tölt el, s nincs bennem félelem, mert az Úr az erősségem, a dicsőítő énekem, és az üdvösségem." (Iz 12,2) Izajás próféta szavai megerősítik a mai liturgia gondolatait. 
Isten békéje "minden megértést felülmúl". Akár úgy, hogy felfogása túlmutat az emberi tudat minden erején, akár úgy, hogy többet visz végbe, mint amit képesek vagyunk megragadni (vö. Ef 3,20). 
Isten az imádság által megvalósítja kérésünket. Mi magunk nem vagyunk képesek semmire sem, hanem egyedül Isten erejével. Az imádságban várakozunk Jézusra. "Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, 18mintha ünnepet ülne." (Szof 3,17) Krisztus csendje, mely az Eucharisztikus advent misztériuma, forrása minden örömünknek. Csatlakozz hozzá csendben, és megadja az örömet, szeretetét, amellyel ápol téged, felfedi magát, mint a lélek vőlegénye. 
Krisztus szeretete az oltáron válik jelenvalóvá, mert legnagyobb ajándéka számunkra az áldozata. Számunkra, akik "még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk" (Róm 8,26), a Lélekben leszünk képesek Krisztushoz megfelelő módon imádkozni. Az Eucharisztia szentsége a mi örömünk. A kenyértörés az isteni öröm. 
"Újra csak azt mondom, örüljetek." Jöjj el, Urunk, Jézus!

Minden ötödik percben meghal egy keresztény a hite miatt

Az ember sokszor nem értékeli hitét eléggé. Manapság hazánkban is sokan vannak azok, akik nyűgnek érzik a vasárnapi szentmisét (egy óra), az egyházi adót (a magyar éves átlag igen alacsony - egy magazin ára majdnem ezer forint, egy doboz cigaretta szintén), a szép liturgiát (lerántjuk a Szentet a mi szintünkre), a hittanóra leértékelődött (nem is kívánja a megkeresztelt szülő, hogy gyermeke megtanulja a katolikus hitet). Folytathatnánk a sort, azonban ennek lényege csupán az, hogy lássuk: hogyan állunk a hit kérdésével? Nyilvánvaló, hogy vannak jó példák is, amelyeknek bizony lehetne húzó ereje. Valljuk meg őszintén: ha egy más vallású fegyveres ember megállna velünk szemben, amikor mi a templomból hazafelé ballagunk, és gondolkodás nélkül lelőne, nem repesnénk az örömtől... Vannak "vészmadarak", akik ilyen jövőt jósolnak Európa keresztényei számára, amennyiben azok nem kapnak észbe... Nekünk az öröm vasárnapján viszont a vértanúság valóságára is figyelnünk kell, mindamellett, hogy Jézus Krisztus érkezése az Eucharisztiában öröm. "Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak." (Jn 15,20) Ha ennek a mondatnak a fényében olvassuk Szent Pál mondatát: "Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol 1,24), akkor a vértanúság is öröm. Jézus nevéért meghalni öröm lehet. Az Egyház javára történnek a vértanúságok. Az Egyház első századaiban az apostolok és vértanúk Egyháza volt. Ennek alapján állunk mi is. A vértanúság nem szűnt meg azóta sem.
Az Orosz-ortodox Egyház konferenciát rendezett a keresztények üldözéséről. A világon öt percenként meggyilkolnak egy keresztényt a hite miatt. Tavaly 105000 hívőt öltek meg. A konferencia aggodalmát fejezte ki azokkal az országokkal kapcsolatban, ahol a keresztények kisebbségben vannak. A résztvevők a nemzetközi szerveket azonnali intézkedésre kérték a keresztények védelmében. 
I. Kirill orosz pátriárka együttérzését fejezte ki a szenvedő keresztények iránt. Irakban a keresztény közösséget a kihalás veszélye fenyegeti. A moszkvai iszlám mufti, Albir Krganov javasolta az iszlám törvények módosítását, hogy papot ne lehessen megölni. 
Az eseményről képeket és angol nyelvű beszámolót talál itt és itt

Advent 3. vasárnapja - énekrend a Graduale Hungaricumból



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...