Gertrud von le Fort: Advent I.

És szólsz:

Csukd össze lélek a szárnyaidat,
fordulj vissza a távolból,
szállj le az egekből a te kis házadba!

Te, az Elrejtett vértanúja,
a rejtelmes Isten megkínzottja,
a Láthatatlan szerelmese.

Lehet-e lépni lépések nélkül?
Lehet-e járni a puszta levegőben?
Lehet-e szeretni befelé a Hangtalan-Örökkévalóságba?

Hívd haza a lábaidat, hívd haza a szívedet,
hívd haza őket a te szegény emberségedhez!

Mert nézd, ujjongva járom a rétjeidet,
a barna őszön ál sietős örömmel járok előtted!

Angyalok indultak el és nagy csillagok vannak
már útban efelé a föld felé -

ringassátok a bölcsőiteket anyák, ringassátok:
mert a fényük fel fog derengeni minden csecsemő felett!