100 éve tört ki az első világháború. 75 éve pedig a második. Senki nem szeretné, ha a sor folytatódna. Sajnos hitünket nem értékeljük eléggé. Könnyelműek vagyunk, mert nem szeretjük a hitünket. Nem akarunk odafigyelni rá. Az apróságokra sem, de ugyanúgy az Egyház dogmáira sem. A hit degradálása már rég elkezdődött, de mi miért társulunk a folyamathoz? Nem mindegy, hogy a sekrestyés érti-e a dolgát és hogyan viszonyul a szenthez, de így nem mindegy az sem, hogy egy teológiai katedrán hogyan tanítják a dogmatikát vagy liturgikát, vagy éppen a szent zenét. Semmi nem mindegy.
100 éve elődeink életüket adták a hazáért egy szebb jövő reményében. Kezdetben rövid ideig tartó csatára számítottak. Majd telt az idő...
A világ egyes részein vallási alapon történik ezrek gyilkolása. MA IS!!!! MOST IS!!!!
A világ politikai helyzetének alakulása sem a béke felé vezető utat jelzi. Sokak istene a pénz lett, a hatalom, a másik megalázása, a kizsákmányolás. Nem szereti az ember a másik embert. Sokszor eszköz, néha pedig cél. De ezt mondhatja pápa, mondhatja híres szerzetes, mondhatja neves színész... Akkor esetleg elolvassák, és meghallják. De mi történik? Semmi. Egy ilyen világban, ahol Nobel-békedíjasok harcolnak? (Teréz anya is az volt, de mintha nem indított volna háborút senki ellen sem...)
Kedves Olvasó! Sok szép dolog vesz minket körül, és sok jó történik velünk. De meg kell fontolni ma, hogy merre visz világunk útja, hová tartunk?! És ez már nem ÚJság. Erről hallunk, ezt látjuk. Persze, a TV-ben látni egy bomba becsapódását más, mint 100 méterre tőle állni... (lezuhanni)
És nekünk az a problémánk, hogy ki van-e írva az énekszám a templomban (öt hívő)? Vagy az, hogy közös próbatermünk udvara gazos? Vagy éppen nincs villa megenni a babgulyást? Hogy hosszan prédikál a pap? Az a problémánk, hogy fél napig nincs internet?
Istenünk! Te ismersz minket. Tudsz rólunk mindent, és egyedül üdvösségünket akarod. Nem akarod halálunkat. Most arra kérünk, hogy lehessünk eszközeid. Itt és most. Ebben a világban, ezen körülmények között. Mi nem tudunk többet tenni, mint amit kértél: életünket adjuk testvéreinkért - és nem panaszkodunk többet, de leginkább nem ítélkezünk.
