Igazán jót enni csak az tud, aki tud jót tenni. Hiszen aki nem osztja meg a rászorulókkal ételét, annak nem eshet jól igazán a falat. Persze ez arra vonatkozik, amikor lehetőségünk lenne rá, hogy adjunk valakinek.
Jó tett Szent Márton. A szentekről szóló legendák néha idilli képet festenek egy-egy üdvözült lélekről, viszont könnyen elfeledtetik velünk, hogy ők is emberek voltak. Bizony sok nehézségük lehetett nekik is, akár személyiségükből fakadóan. Csak gondoljunk bele két esetbe: az egyik Szent Márton, a másik Bonaventura. Márton a libák közé bújt a püspökség elől, Bonaventura pedig a bíborosi kalapot mosogatás közben vette át... Igen, ezek a szentek. Ma nem hallani olyanról sem, hogy valaki még a pápai hívó szóra is "ellent" mondva, folytatja a misézést, és csak azután veszi át a telefont... De olyanról sem, hogy valaki menekülne a püspöki kinevezés elől...
A szentek egyediek voltak, és igaziak. Azt tették mindig, amire lelkiismeretük indította őket. Szent Márton jót tett a koldussal, akinek köpenyéből levágott egy darabot, mivel az fázott.
A liba mint jó étek és a jó tett ezen a napon így kapcsolódik össze. Minden bizonnyal Márton sem vetette volna meg a frissen sült libacombot, vagy a libazsíros kenyeret lila hagymával... Ki tudja? Viszont megtette azt a jót, ami után nyugodtan léphetett be Isten országába, és bizton áll ma is minden ember előtt példaképként.
Ha segítünk egymáson, ha nem akadályozzuk állandóan egymás életét, akkor minden egyszerű falat íze is nagyszerű lesz szánkban.
Tegyünk próbát: csak akkor legyünk nyugodtak estére, ha legalább egy emberen segítettünk. Ez legyen akár holnapi lelkiismeret vizsgálatunk alapja is.
Szent Márton! Könyörögj érettünk!
