A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. október 24., szerda

Ez érdekes - jegyzet

A Magyar Kurír honlapján ma délután megjelent hír szerint a II. Vatikáni zsinat újította meg a liturgiát. Nos, ez téves álláspont. A honlap Gregory Aymond New Orleans-i érsek gondolatait idézi. Hiteles a fordítás, viszont meg kell állapítani, hogy nem a Zsinat újította meg a liturgiát. A Zsinat liturgiája a Boldog XXIII. János pápa által is "használt" liturgia volt. Aki elolvasta a Sacrosanctum concilium dokumentumot, annak világos, hogy három réteget különböztethetünk meg: 1. a Zsinat szándéka, 2. a liturgikus reform, 3. a megvalósítás. A Zsinat szándéka nem az volt, hogy mindent népnyelven imádkozzanak, hiszen megfogalmazása szerint "gondoskodni kell róla, hogy a hívek a szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni latinul is" (SC 54.) - és még más idézetek is állhatnának itt. A miseszöveghez hozzátartozik az ordinárium is. Hol éneklik ma latinul a Sanctust? 
A SC 14. pontjában ezt olvassuk: "A szent liturgia megújításában és ápolásában az egész népnek e teljes és tevékeny részvételére kell a legnagyobb gondot fordítani: ez ugyanis az első és nélkülözhetetlen forrás, amelyből a hívek az igazi keresztény lelkületet merítik; ezért a lelkipásztoroknak a megfelelő neveléssel kell erre törekedniük lelkipásztori tevékenységük minden területén.
Ennek megvalósulására azonban semmi remény sincs addig, amíg először magukat a lelkipásztorokat teljesen át nem hatja a liturgia szelleme és ereje, és benne tanítómesterekké nem lesznek. Elengedhetetlen tehát, hogy mindenekelőtt a papság alapos liturgikus képzéséről gondoskodjunk, ezért a Szentséges Zsinat az alábbi határozatokat hozza:..."
Hol van itt leírva, hogy örökös párbeszédnek kell zajlania egy szentmisén? Itt elsősorban a papi lelkiségről és az abból fakadó keresztényi magatartásról van szó. Egyébként Alcuin Reid (sz. 1963., a franciaországi Fréjus-Toulon-i Egyházmegye diakónusa, a liturgikus reformok kutatója) is kijelenti, hogy "a liturgia nem rólunk szól, hanem Istenről". Tehát nem "párbeszédről" van itt szó, mely fogalom félreérthető és általa a laxistább papok könnyebben áteshetnének a ló másik oldalára, hanem "opus Dei"-ről, az isteni műről. Ebbe ember nem szólhat bele, hiszen hagyja, hogy létét teljes mértékben a keresztrefeszített Krisztus isteni és emberi léte hassa át. 
A liturgia megújítása alapvetően a Zsinat után életre hívott bizottság feladata volt. A Zsinat nem újított itt meg semmit - legalábbis rendelkezés szintjén. Feladata, de a Zsinat által meghatározott szellemben. És ez nem jött létre. Itt van a "törés", ha úgy tetszik, hiszen lehet jelszavakat kiabálni, melyeket használt a Zsinat, de a hiba valójában a már említett 3. szinten van: nagy százalékban a félreértelmezés nyert teret. 
"Végül a hagyományhoz híven a Szentséges Zsinat kijelenti, hogy az Anyaszentegyház az összes törvényesen elismert szertartást egyenjogúnak tartja és egyenlő tiszteletben részesíti; azt akarja, hogy ezek a szertartások a jövőben is megmaradjanak és mindenképpen ápolják is őket." (SC 4.) Hát ez érdekes. Most akkor miért alkotott a reform mégis teljesen újat, és miért ez a Praeorator, miért az a Praeorator; miért ez a kiadás, miért amaz...? Stb... Há! Egy félreérthető gondolat becsúszik: "ahol szükséges, megfontoltan, de egész terjedelmükben az egészséges hagyomány szellemében vizsgálják fölül..." (uo.) Igen. Ez volt a Zsinat egyik hibája, ezt kimondhatjuk bátran, mindamellett, hogy a Zsinatot teljes mértékben elfogadjuk - ha ez ellenkezőleg látszana. Egy, Rómától több száz kilométerre fekvő, más kultúrával rendelkező helyi egyház miért ne értené félre a leírtakat? Hányszor halljuk kicsiny hazánkban is: "a pápa messze van, itt én vagyok a pápa..." ?
Érdemes ezügyben elolvasni Christophe Geffroy könyvét, melyből most a téma kedvéért idézünk. 
A reform tehát lényegesen különbözött végeredményét tekintve a Zsinat szándékától, és a végrehajtástól. Geffroy így fogalmaz: "A Zsinat által kívánt reformokat a gyakorlatban nem lehet azonnal megvalósítani, mert idő kell az új liturgikus könyvek kidolgozására. E célból egy speciális bizottság kinevezésére gondolnak. VI. Pál 1964. február 29-én létre is hozza a Szent Liturgiáról szóló konstitúció alkalmazásával megbízott tanácsot, melyet a továbbiakban Consilium néven emlegetnek. Az új szerv elnöke Lercaro bíboros, titkára Bugnini atya..." 
Érdekes gondolatok ezzel kapcsolatban VI. Pál szavai, melyeket 1965. március 7-én mondott: "Ez a vasárnap emlékezetes dátum az Egyház spirituális történetében, met a beszélt nyelv hivatalosan belép a liturgikus kultuszba... Az Egyház szükségesnek vélte ezt az intézkedést - melyet a Zsinat javasolt és tárgyalt meg, - hogy érthetőbbé tegye imádságát. ... Az Egyház feláldozta saját nyelvét, a latint, amely szent, súlyos, szép, rendkívül kifejező és elegáns nyelv. Feláldozott évszázados hagyományokat, és főleg a különböző népei közötti nyelvi egységet egy nagyobb egyetemesség érdekében..." (Ch. Geffroy: XVI. Benedek és a liturgikus béke, 140-141.)
Nagy zűrzavar támadt az Egyházban, melynek okát és kimenetelét keresi Geffroy francia újságíró is. Rámutat VI. Pál kettős személyiségére is, vívódására: bízik a kinevezett tagokban, akiknek feladata a liturgia megújítása, ám mégis van benne valami kétség - aggasztják a túlzott változtatások. A megújulásra egyben az elszegényedés volt jellemző, melynek sajnos VI. Pál pápa is támogatójává vált.
XVI. Benedek pápa a folyamatosság pápja, aki azon igyekszik, hogy a mai Egyházat egységbe kovácsolja a minden idők Egyházával. A folytonosság nem a gyökeresen új alkotásában, hanem a "kipróbált" dolgok érvényességében rejlik. És ez az újraevangelizálás kulcsa is. Boldog II. János Pál pápa nem gyökeresen újat akart, hanem felismertetni az emberekben (minden korok emberében), hogy az élet nem másnál, mint az örök Igében, Krisztusban van. 
Gregory Aymond gondolatai nem elvetendőek, ám megfontolandók. Nincs meg bennük a tiszta ismeret a történések hátteréről, így a "középszerűséghez" csatlakozik az "igazság munkatársainak" segítése helyett. 
Talán sokak számára ismert az elhíresült papi mondás, miszerint a zsinat úgy nyitotta ki az ablakokat, hogy egyeseket a huzat a falhoz vágott, és ott is maradtak... (Aymond: "XXIII. János úgy tekintett a II. Vatikáni Zsinatra, mint a megújulás lehetőségére az idők jeleinek fényében. Azt mondta, azért hívta össze a zsinatot, hogy ablakot nyisson és friss levegőt engedjen be. Az ebből származó reformok – mint a nemzeti nyelv használata vagy a vallásközi párbeszéd – hozzáférhetőbbé tették az Egyházat a modern világ számára..."). 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...