Elhunyt Hervay Ferenc Levente OCIST atya

Életének 98., papságának 72. évében elhunyt Hervay Ferenc Levente ciszterci szerzetes, tanár, történész, bibliográfus, könyvtáros. 

Nem közömbös számunkra, az oldal olvasói számára, de főképpen arra az időre gondoljunk, amikor oldalunk plébániai oldalként működött, Ackermann Kálmán atya idejében, aki Hervay Levente atyát oly sokszor látta szívesen konferenciák, szentmisék alkalmával. Közösen nagy gondot fordítottak a ciszterci múlt és emlékek ápolására, felelevenítésére. Most már közösen örvendeznek a Szent Kereszt dicsőségében!Pappá Mindszenty József veszprémi püspök szentelte 1944. május 16-án, Zircen. 1944 szeptemberében Budapesten a Trefort utcai mintagimnáziumban kezdte meg gyakorló tanári évét, de 1944 végén a front közeledtével az iskolákat bezárták, ezért elöljárói engedélyével Zircre utazott. Ott először segédlelkész, majd segéd novíciusmester, utána házgondnok, jószágfelügyelő, erdészeti felügyelő lett. 1946-ban Endrédi Vendel apát Egerbe helyezte, ahol az általános iskolában és a rend gimnáziumában tanított. Több tevékenységet végzett: osztályfőnök volt, a diákotthont vezette és a cserkészéletbe is bekapcsolódott. 1946-1952-ig az egri Szent Bernát plébánia lelkésze volt.Életéről bővebben itt olvashat.

Francia és angol nyelven is publikált!

2008-ban, egy emlékezetes és kiemelkedő Szent Erzsébet-napot szervezett Ackermann Kálmán atya. Ezen az eseményen készült képekből válogattunk most. A szentmise főcelebránsa akkor Kerekes Károly apát úr volt, aki 2009-ben halt meg. Az ő egyik versével emlékezünk. 

Kerekes Károly:A kereszt
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat. 
Szülessen kunyhóba, avagy palotába, 
El van készítve az ő keresztfája.
milyen nagy a másik ember keresztfája. 
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud, 
míg a másik zokog, és a földre rogy.
Hogy vérzik a válla és sebes a háta. 
Van, aki alázattal és lehajtott fővel 
viszi a keresztjét – krisztusi erővel.
minden sarkon megáll, ha lehet – leteszi. 
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják, 
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja. 
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra, 
segít embertársán, ő segít, te balga.
elfogadni, hej, sehogy sem akartam. 
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem, 
oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba. 
Tövises utakon elgyengült a lábam, 
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát. 
Elmentem messzire, idegen országba, 
oda is elkísért a keresztem fája.
kigúnyolnak, lettek ellenségim. 
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják, 
könnyeim patakját szélesebbre ássák.
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam. 
Oda van az téve gyermekem sírjára, 
egyből kettő lett a keresztem fája.
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb. 
Naponta növekszik a keresztem súlya, 
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.
Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni, 
Vérzik a szívem, lelkem roskad össze, 
De az én keresztem hű hozzám örökre.
A jó Isten áldjon meg érte Tégedet. 
Amikor meghalok, eltemetnek engem, 
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.
És most visszaadom Neked a keresztem. 
Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem, 
Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égbe!

Keresztet a földön minden ember kap: 

Az a csoda azután, hogy senki sem látja, 

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja, 

Van, aki morogva, zúgolódva viszi, 

Van, aki keresztjét más vállára rakja, 

Én a keresztemet fiatalon kaptam, 

Azután felvettem gyenge vállaimra, 

Elestem, felkeltem, így ment éveken át, 

Akiket szerettem, azok egytől-egyig 

Mivel keresztemet nehéznek tartottam, 

Már megöregedtem, hajam fehér lett, 

Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni, 

Cirenei Simon, ki vinni segíted, 

Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem, 
És most visszaadom Neked a keresztem. 
Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem, Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égbe!

Isten velünk

"Már nagyon régen hallgattunk, s ez nagy baj. Szerencsétlen az a nép, amely így hallgat. Szerencsétlen, mert sokat nyel, és egyszer csak rájön, tele lesz, nem bírja tovább, és retteneteset ordít, s elrontott lelkiismeretével lehányja önmagát." - írja Fekete István. 

Beszélni nem feltétlenül a problémákról lehet természetesen, illetve nem csak azokról kell beszélni. Az igazat, szépet és jót is közölni kell. Ennek mulasztása róható fel a blognak, hiszen az utóbbi időben nem működött megfelelően. A kifogások sorolása sem vezetne sehová, pedig jó lenne a körülményekre, személyekre fogni, de az is fölösleges időtöltés lenne. Mindenki érzi, tudja, hogy valami nincs rendben ebben a világban, valami nagyon rossz irányba megy, de mi nem tudunk változtatni. Egyre többen szeretnék hallatni hangjukat, és azt a bizonyos "kormányost", akinek a hajót kormányoznia kellene, figyelmeztetni, hogy forgassa a hajó kormánylapátját jobb irányba. 

"Szabad-e megmondani az igazat? Szabad, de "betörik a fejed". Ezt úgy is lehetne értelmezni, hogy fejed magától törik be - ami ritkaság -, de úgy is, hogy mások törik be. Kik törik be?

Azok, akiknek nincs igazuk, s akiknek fáj az igazság. Ezek rendszerint harcos emberek, mert ugyebár, a hiányzó igazságot valamivel pótolni kell. Mondjuk, bottal. Eljönnek hát, és betörik a fejem. Kérdés: érdemes-e betöretni fejünket az igazságért? Válasz: érdemes!" (Fekete István)

Érdemes-e vállalni a hithűséget Krisztusért, akkor is, ha megölnek érte? Érdemes-e kiállni az Egyház hagyománya és hitigazságai mellett, még akkor is, ha ez egyeseknek szembefordulást jelent? A válasz: érdemes. De csak akkor érdemes, és csak azért, ha földi létünk végeztével következhet az Isten boldogító színelátása. Különben nézetek és gondolatok olcsó harca, amiben nyilvánvalóan vannak áldozatok. Mint mindenben van áldozat. Végül Krisztus is áldozat volt/lett! És talán szüntelenül áldozat is. Egyháza (az igazi, misztikus értelemben, és nem a földi struktúra) szüntelenül áldozat. Ja, hogy ezt mi nem értjük? Igen, mert még nem láttuk élőben kivégezni keresztényt. De van ilyen, éppen most is, amikor én ezt írom, és amikor te olvasod! 

"A kálváriadombot elsősorban a lelkével járja meg az ember." Az idézet továbbra is Fekete István nagyszerű írótól származik. Mindenkinek van keresztje. Látható vagy láthatatlan, érthető vagy mások számára érthetetlen, kisebb vagy nagyobb, de van. A kereszt cipeléséhez viszont a lelket, mely hordja és elviseli ezeket a kereszteket, edzeni kell, táplálni, hogy erős és kitartó legyen/maradjon. Minden kereszt értelmetlenné válhat, ha nincs mellette Krisztus Keresztje, a Szent Kereszt! Egyéni és társadalmi szinten is vannak keresztek. Én azzal tudom vinni a társadalom keresztjét, ha a sajátomat viszem. A kettő nem választható szét. És így válhat mindkettő óriássá, vagy éppen így kisebbedhet. 

"Lám, jó: jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is." (Fekete István) 

Mit teszünk másokkal? Mit teszünk magunkkal? Nemde az igazság felismerése lenne a feladat? Az igazság közlése másokkal! De mi más lenne számunkra az igazság fogalma, mint maga Krisztus. Ő saját magáról mondta azt, hogy ő AZ Igazság. Nekem lehet igazam egy vitában, egy eldöntendő kérdésben, de az is semmit érő, ha nincs összhangban a szeretettel. (És akkor: Isten a szeretet.)

"Jó a jót elindítani; megy az aztán már magától, nő és dagad, és - maga sem tudja, hogyan - valóság és erő lesz belőle." (F. I.) Veszélyes dolog viszont a rosszat elindítani..., mert az is erővé tud duzzadni, és néha lehetetlen megállítani. A jót viszont tenni kell. A rosszat pedig nem kellene tenni. Válhat a jó erővé és valósággá? Még most, még ebben a földi életben? 

Minden, ami körülöttünk történik, bennünk is nyomot hagy. Az esti hírek, a reggeli kávé, a vezetők gondolatai, a könyvespolcról levett könyvben olvasott vers, a kétszáz éve meghalt zeneszerzők élő művei, a forró húsleves illata, a mások véleménye, a cigarettafüst, a ruhánk és mások ruhái... Minden. De kell-e tudomást venni minderről? Lényeges-e életünket a sodró árral együtt sodortatni? Vagy megválogatjuk-e inkább, hogy mi hasson ránk? Meg tudjuk tenni? 

Szeretnénk nem hallgatni az igazról, a szépről és a jóról, de betörik-e a fejünk? Szeretnénk jót tenni, elsősorban a dolgunkat, de lesz ebből valóság és erő? 

Isten legyen velünk, mert "Ha Isten velünk, ki ellenünk?" (Róm 8,31) 

Nagyböjt antifónája

"Mesélj valami szépet!" - Kálmán atya emlékére

"Mesélj valami szépet!" - halljuk még mindig fülünkben az ismerős mondatot Kálmán atyától, aki már két éve nincs köztünk. Nincs köztünk? De, csak nem fizikai testben, nem a romlandó és esendő test formájában. 

Kálmán atyát kérhetnénk mi, most, hogy meséljen valami szépet! Meséljen valami szépet arról, hogy milyen az Isten örökkévaló országa! Milyen lehet az Istent ott, nála dicsőíteni és szolgálni? Mert itt a földön láttuk, hogy milyen volt: kitartó és odaadó. 

Két év alatt sok dolog történt velünk. Elmesélhetnénk, de ő ezt úgyis tudja: Istenben tudja. Az elhunytak lelkei mindent Istenben szemlélnek. Érzékelik ezt a világot, de Istenben, hiszen egyedül ő ítélkezik e világ fölött. (Ez teológiai kérdés, most nem érdemes mélyebben belemenni.)

Meséljünk! Először is, tegyük fel, hogy most leül a fotelba, mise után, beszalad Csöpi, az asszonyok jönnek vízért takarítás előtt, esetleg más vendég is benyit... És akkor mi is leülnénk, és mesélnénk. Igazából egy dolgot tudnánk most mondani: hiányzik. 

Kálmán atya, inkább ne mi meséljünk! Most már ne mi meséljünk! Meséljen nekünk Kálmán atya! De igaz mesét. Olyat, amit mi álmodunk, amire vágyunk, de atyának már valóság. Segítsen a meséjével, segítse hétköznapjainkat, segítsen minket gyengeségeinkben! Kérje Istent értünk! 

Hisszük, hogy ennek a csodálatos mesének egyszer majd mi is részesei lehetünk. Akkor majd mi is mesélünk. 

Két év hamar elmegy, és talán nem is tűnik annyinak. Atya a halálos ágyán, néhány órával azelőtt, hogy Isten színe elé állt, a Szentírást kérte. Micsoda példa ez számunkra! Isten igéjével távozni Isten szent színe elé! De ha csak a vágy volt meg, az is micsoda lelki nagyság! Mi gyakran hallani sem akarunk a Szentírásról, nemhogy olvasni önszorgalomból. Isten elé csak úgy állhatunk méltó módon, ha előtte az isteni foglalkoztatott minket.

A szent ügy az, ami kell, hogy minket foglalkoztasson, és amiért élnünk kell. Nem szabad törődnünk emberek semmit mondó véleményeivel, nem szabad az út szélén megállni és a bekiabálókkal foglalkozni: haladni kell a kijelölt úton, előre!

Kálmán atya példája kinek-kinek mást mondhat, de mindenki számára mond valamit, akik ismertük őt. Őrizzük meg emlékünkben őt! Imádkozzunk érte, imádkozzunk közbenjárásáért, hogy egymással törődő és egymást segítő életet élhessünk! 

Isten nyugtassa, Kálmán atya! Soha nem felejtjük el! 

Elkészült Kálmán atya síremléke

Elkészült Ackermann Kálmán atya síremléke a pilisszentkereszti temetőben. A nemrég felállított emlék elsősorban a hitről és a papságról szól: ezt jelzi az Oltáriszentség szimbóluma és a lent található felirat. Ebben remélünk, hiszen Kálmán atya napról-napra szolgáltatta ki az életet adó szentségeket a rábízott hívek körében. Akkor is, mikor ereje megfogyatkozott. 

Két és fél hét múlva lesz halálának második évfordulója. Akkor majd külön írással emlékezünk!

AD MULTOS ANNOS! XVI. Benedek pápa 88 éves!!!!!!

ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG KÖZTÜNK, AZ EGYHÁZBAN XVI. BENEDEK PÁPÁT!!!
TOVÁBBRA IS!

A képek Mons. Guido Marini facebook oldaláról származnak.

Ikon a líbiai kopt vértanúkról

Az iszlám terroristák által meggyilkolt kopt keresztényekről van szó, akik napjainkban szenvedtek vértanúhalált. 

A képen a piros stóla jelzi a vértanúságot, amely úgy van megfestve, ahogyan a liturgiában használják. 

Imádkozzunk az üldözött keresztényekért! 

Kérjük a vértanúk közbenjárását, hogy napjaink nehézségeit erős lélekkel viseljük. 

Munkácsy

Ezen a napon született Munkácsy Mihály festőművész. Melyik másik képet is tehetnénk fel, éppen ma, nagyböjt első péntekjén a Szent Kereszt Tisztelőinek oldalára?

frissítő

“Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket.” Szent II. János Pál pápa