A béke elcsépelt szó lenne? Minden pápa a jelentősebb ünnepek alkalmával békére szólítja fel a világot, van világnapja is a békének. Vágyunk a békére, de mit teszünk annak érdekében?
Mivel mi alkaotjuk a társadalmat, ezért rajtunk is múlik a béke kérdése. Nem elcsépelt fogalom a béke, hiszen szívünkbe van írva a békesség utáni vágy. A béke mélyen gyökerezik: az ember, akinek lelkében béke van, az tud maga körül békét teremteni azzal, hogy sugározza a békét. A lélek békéjét a lélek tisztasága adja meg: a szentgyónás által juthatunk el a lélek békéjére. Milyen jó lenne, ha sokat gyónnánk! De tisztán és őszintén, felkészülten.
A világ békéjéért talán nem mi vagyunk a felelősek. Ugyanakkor a békétlenség mindig mesterséges. Alapvetően béke uralkodna, csak az egyeseket zavar. Van olyan embertípus, aki nem tud békében élni. Téves képzetek uralják agyát, és nem tud sem önmagán, sem másokon uralkodni. Ez a beteg elme képes bármire, hogy a békét békétlenséggé változtassa.
Nem a békétlenség módjairól van itt szó, hanem a tiszta fogalomról. Ha vágyok a békére, akkor el is tudom érni. Először belül, magamban kell békét teremteni. Nem könnyű? Persze, hogy nem. Hogyan legyen békés a lelkem, amikor zavaros, nyughatatlan liturgiákon veszek részt? Hogyan legyen békés a lelkem, amikor a munkahelyemen az istenellenesség uralkodik? És még sorolahtnánk a kérdéseket.
Egy a lényeg: Isten fog győzni, nem a gonosz. Ahogy kezdetben, úgy mindörökké a béke lesz az uralkodó majd. Isten képes egyedül arra, hogy békét teremtsen. Bennünk és köztünk. Egyik a másiktól függ. Aki nincs békében önmagával és Istennel, az nem lesz békében környezetével sem.
