3. Adventná nedeľa

Ján bol v žalári. Keď počul o Kristových skutkoch, poslal k nemu svojich učeníkov opýtať sa:
"Ty si ten, ktorý má prísť, alebo, máme čakať iného?
Mt 11,2-11

Keď Ján počul o Kristových skutkoch... poslal učeníkov opýtať sa... – Aj my každú nedeľu v evanjeliu počúvame o Kristových skutkoch. Otázkou je, či aj v nás evanjelium vzbudzuje otázky, alebo zostávame nedotknutí.

Ty si ten, ktorý má prísť...? – Minulú nedeľu sme počuli, ako Ján ohlasuje príchod toho, ktorý „má v ruke vejačku, vyčistí si humno, pšenicu si zhromaždí do sýpky, ale plevy spáli v neuhasiteľnom ohni.“ Dnes počujeme, že Mesiáš „čistí svoje humno“ a „zhromažďuje pšenicu“, ale iným spôsobom. Ján sa dozvedá o tom, ktorý vracia slepým zrak, hluchým sluch, malomocným a chromým zdravie, mŕtvym život... a pýta sa: „Ty si ten, ktorý má prísť, alebo...?“ Ján má odvahu spochybniť svoje očakávania, porovnáva svoje predstavy so skutočnosťou a prispôsobuje svoj život poznanej Pravde. A to až natoľko, že dokáže povedať: „ On musí rásť a mňa musí ubúdať“ (Jn 3,30).

Práve v polovici adventu máme príležitosť opýtať sa toho, ktorého očakávame: „Ty si ten, ktorý má prísť, alebo... očakávam niekoho, kto zodpovedá mojim predstavám, ale nie je pravým Mesiášom?

Kľúčom k rozlíšeniu je: Slepí vidia, chromí chodia, malomocní sú čistí, hluchí počujú, mŕtvi vstávajú a chudobným sa hlása evanjelium.
Slepí vidia – ak tí, ktorí nemajú možnosť alebo nechcú vidieť Krista, vidia na mne jeho spôsob života...
Chromí chodia – ak tí, ktorí nejdú za Kristom po vlastných nohách, majú možnosť priblížiť sa k nemu prostredníctvom mňa...
Malomocní sú čistí – ak do prostredia, ktoré je výslovne profánne, alebo až „nečisté“ skrze môj život s Kristom preniká jeho milosť...
Hluchí počujú – ak tí, ktorí nie sú schopní počuť radostnú zvesť evanjelia počujú aspoň trochu dobra z mojich úst...
Mŕtvi vstávajú – ak tí, na ktorých si nikto nikdy nespomenie, ožívajú (aspoň) v mojich modlitbách...
Chudobným sa hlása evanjelium – ak je môj život určovaný evanjeliom aj vtedy, keď mi to nikto „nezaplatí“ svojim obdivom či uznaním...
...ak áno, vtedy „správnym spôsobom“ očakávam „správneho“ Mesiáša.

Készület I.

Adventi készületünk első szakaszában vagyunk még, de már látjuk a végét, már érezzük, hogy „közel van” az Úr. A most következő vasárnap (Gaudete vasárnap) már az örvendezésé, hiszen tizenegy nap választ el a szent születés napjától. A második szakaszba érve már Jézust szólítjuk meg, hiszen bekapcsolódunk majd a történelmi Úrjövetbe, Izrael várakozásába.

Most azonban egy középkori szent felé irányítjuk figyelmünket, aki főbb művei között írt a megtérésről, az Isten szeretetéről, a saját lelkünkkel való törődésről... Ő Clairvaux-i Szent Bernát, a középkori misztika atyja. Misztikája inkább gyakorlati, mint elméleti. Leginkább a szenvedő Isten-emberre figyel, őt akarja követni.

Szent Bernát 1090-ben született a franciaországi Dijon közelében. Fiatalon ciszterci szerzetes lett. 1115-ben ő alapította meg a Clairvaux-i kolostort, aminek 38 éven át volt az apátja. Kiváló szónok volt, maga a pápa (III. Jenő) is felkérte több vitában való beszédre.

Saját maga vezette életrajzát, a kolostori életről alkotott elképzeléseit is lejegyezte.

1153-ban halt meg Clairvaux-ban. 1174-ben avatta szentté III. Sándor pápa, majd 1830-ban VIII. Piusz pápa az egyházdoktori címmel illette.

Szent Bernát a cluny-i reformmozgalom egyik nagy alakja volt. A ciszterciek a bencés regula még radikálisabb megvalósításáért küzdöttek. Szinte menekültek a városokból, a forgatagból, hogy rátaláljanak lelkük nyugalmára, felismerjék Istent és önmagukat. Az építészet mindig is tükrözte a kor lelkiségét, lelki állapotát, valamint törekvéseit. A második évezred kezdetén jelentős mértékben törekedtek a pompára is. A clunyi bazilika látogatói például „Isten Paradicsomának szépségét” látták. Ám hamarosan kiderült, hogy ez a szakrális-esztétikai színgazdagság, egyáltalán, a clunyi reformmozgalom nem elégíti ki azokat a szellemi szükségleteket, amelyek egy mélyebb és személyesebb vallásosságot igényeltek. Ezért is jöttek létre a regulákat radikálisabb módon megvalósító rendek.

Szent Bernát rosszallóan emlegeti az új katedrálisok méreteit, pompáját, festményeit; ezek, „miközben az imádkozók tekintetét magukra kényszerítik, gátolják áhítatukat”. Végképp nem tud megbékélni a templombelső esztétikai kiképzésével: „Mint szerzetes, azt kérdezem azonban a szerzetesektől [...] mondjátok meg, szegények, ha ugyan szegények vagytok, mit használ az arany a szentélyben? [...] vajon nem a kapzsiság teszi-e mindezt, amely nem más, mint a bálványok szolgálata, s nem a gyümölcsöt, hanem az adományt keressük. Ha kérded, milyen módon, azt mondom, csodás módon. Valami olyan mesterséggel szórják a pénzt, hogy megsokszorozódjék. Elköltik, hogy megsokasítsák, s a pazarlás bőséget szül. A költséges, de bámulatos hívságok puszta látására az emberek inkább az adakozásra, mint imádságra buzdulnak. Így nyeli el a kincs a kincset, így vonzza a pénz a pénzt, mivel valamilyen módon, ahol több gazdagságot tapasztalnak, ott szívesebben adakoznak. [...] Az egyház falai ragyognak, és szegényei szűkölködnek. Köveit arannyal borítja, és fiait mezítelenül hagyja [...] De aztán a kerengőkben, az olvasó testvérek szeme előtt, mit keres az a nevetséges szörnyűség, a csodálatosan rút szépség és szépséges rútság? Mit akarnak a tisztátalan majmok, a vad oroszlánok, az iszonyú kentaurok, a félig emberek, a foltos tigrisek, a küzdő katonák, a kürtöt fújó vadászok? Egy fej alatt több test látható, és viszont, egy testen több fej. A négylábún itt kígyófarok látható, amott a halon a négylábú feje. Amott egy hátulról félig kecskeformájú vadállat elöl lovat ábrázol; emitt egy szarvas állat hátul lótestet visel. Tehát a különféle formák oly gazdag és oly bámulatos változatossága jelenik meg mindenütt, hogy inkább akarózik a márványok közt olvasni, mint a kódexekben, s egész napot ezek egyenkénti megcsodálásával tölteni, mint azzal, hogy Isten törvényén elmélkedjünk.”

Szent Bernát rámutat az építészet és a kor Egyházának kritikájában arra, hogy mire kell odafigyelni igazán. Szükséges az, hogy Istennek a legjobbat, legszebbet adjuk, de az mi vagyunk. Önmgaunk ajándékozása mindenféle aranycsomagolás nélkül. Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Ez a legszebb ajándék számára, feltéve, ha valóban hajlandóak vagyunk átadni magunkat neki.

Advent idején készüljünk arra, hogy Istennek valóban a legjobbat, legtökéletesebbet adjuk: önmagunkat!

Nepoškvrnené počatie Panny Márie

Dnes sme tu preto, aby sme spolu rozjímali nad tajomstvom Nepoškvrneného počatia Panny Márie. Keď sa anjel pri zvestovaní prihovára Panne Márii, neoslovuje ju jej ľudským menom, nehovorí „Zdravas Mária" ale povie „Raduj sa, plná milosti". Je tu užité grécke slovo „kecharitomene". Ako keby toto slovo vyjadrovalo podstatu Márie. Mária je „plnosť milosti". Jej podstatou je „plnosť milosti". Keby sme to chceli vyjadriť zrozumiteľné a po slovenský, museli by sme povedať, že Panna Mária s celou svojou krásou od svojho počatia až po slávnu korunováciu v nebi, je milosť. Panna Mária sa nevytvorila sama, ale prišla ako Boží dar. To čo my ľudia dokážeme sami vytvoriť zostáva v oblasti ľudskej slušnosti. Vieme zmeniť svoje vonkajšie chovanie, ale nevieme zmeniť svoje vnútorne bytie. Cela podstata dedičného hriechu spočíva v tom, že človek nechce prijať svoj život a svoje bytie ako milosť Božiu, ale chce si sám svoj život utvárať. Týka sa to rovnako nás, čo chodíme do kostola a vyznávame, že sme veriaci, ako aj tých, ktorí do svojho života a do svojich myšlienok Pána Boha vôbec nevpustia. Panna Mária prijíma svoje bytie ako Boží dar. Ona sama priznáva: „veľké veci mi urobil ten, ktorý je mocný". Každý človek, ktorý sa v dôvere Bohu odovzdáva, začína spolu s Pannou Máriou prežívať tieto „veľké veci".
V Tajomstve dnešnej slávnosti vyznávame, že Kristus ale i Panna Mária sú prvotinou nového stvorenia. Sv. Ján evanjelista hovorí vo svojom liste, že „svet leží v moci zla". Platí to o našom ľudskom svete od okamihu prvotného hriechu. Človek navedený zlým duchom zhrešil a od tejto chvíle si diabol robí akýsi právny nárok na človeka. Dokonca môžeme povedať, že aj faktický vládne v tomto svete. Ako si ináč vysvetliť to more zločinov, tu tvrdosť voči Živému a Pravému Bohu, ten strach z toho, aby sme nešli do hĺbky. Ako si vysvetliť tu zvláštnu kultúru v ktorej žijeme a ktorá sa doslova bojí odhalenia pravdy, ktorá sa bojí zostupu do hĺbky, kde sa jedine môže človek stretnúť so svojím Stvoriteľom. Nezdá sa vám to ani trochu nenormálne, že v televízii v rozhlase sa len zriedkakedy objaví niečo, čo by sme mohli nazvať „radostnou zvesťou o Bohu Otcovi, ktorý nás miluje?", že väčšina ľudí o Boha vo svojom živote ani nezavadí a človek žije akosi odcudzený svojmu Stvoriteľovi.
Ako hovorí Dávid: „Naozaj som sa v neprávosti narodil a hriešneho ma počala moja mať." Toto platí o každom jednom z nás, my všetci sme sa počali „bezbožní a bezmocní", okrem tej, ktorú dnes oslavujeme. Cirkevní otcovia učia, že Mária je rajom, do ktorého diabol nikdy nemal prístup. Chcú tým povedať, že Mária nikdy vedome ani podvedome nenadviazala spojenie s diablom. Už v okamihu svojho počatia bola zvláštnym spôsobom uchránená od dotyku onej neprávosti, v ktorej sme sa my všetci ostatní počali. Ona prijíma do seba Krista a stáva sa „zbožnou a mocnou" na rozdiel od nás „bezbožných a bezmocných". Milosť a krása spolu súvisia a preto je Mária krásna a to tou krásou, ktorú nazývame svätosť. Po Latinský sa modlíme: „tota pulchra" - celá krásna. Pretože je Mária omilostená je tiež pôvabná a to pôvabom čností. Mária je krásna a pôvabná, pretože má plnosť Božej priazne a Božieho vyvolenia.
Táto milosť, súvisiaca s Máriinou svätosťou, má jednu príznačnú známku, ktorá ju povyšuje nad milosť všetkých ostatných ľudí Starého i Nového zákona. Latinská cirkev ju vyjadruje titulom „Immaculata" (Nepoškvrnená) a pravoslávna cirkev titulom „Panhagia" (Celá svätá). My na Západe vyjadrujeme skôr negatívny prvok Máriinej svätosti - to znamená neprítomnosť akéhokoľvek hriechu, teda i prvotného. Pravoslávna cirkev titulom, ktorý dáva Panne Márii, vyjadruje skôr pozitívne skutočnosť, že Mária má všetky čnosti a všetku krásu, ktorá z nich vyžaruje.
Na záver pripomeniem niekoľko právd, ktoré sa dotýkajú tohto tajomstva a ktoré nájdeme v Rímskom katechizme:
K tomu, aby Mária bola matkou Spasiteľa, „bola od Boha obdarovaná darmi, hodnými takej veľkej úlohy". Anjel Gabriel ju pri zvestovaní zdraví ako „milostiplnú". Aby mohla dať slobodný súhlas svojej viery ku svojmu vyvoleniu, ktoré jej bolo oznámené, bolo potrebné, aby bola celá nesená Božou milosťou."
Cirkev si behom stáročí uvedomila, že Mária, plná Božej milosti, bola vykúpená už od svojho počatia. To hlása dogma o Nepoškvrnenom počatí, ktorú vyhlásil roku 1854 pápež Pius IX: „Blahoslavená Panna Mária bola od prvého okamžiku svojho počatia pre zvláštnu milosť a výsadu všemohúceho Boha, vzhľadom k zásluhám Ježiša Krista, Spasiteľa ľudského rodu, uchránená akejkoľvek poškvrny dedičného hriechu."
Tento „jas jedinečnej svätosti", ktorým je Mária ozdobená „od prvého okamžiku svojho počatia", dostáva úplne od Krista: „bola vykúpená vznešenejším spôsobom vzhľadom k zásluhám svojho Syna." Viac, než ktorúkoľvek inú stvorenú osobu, ju Otec v Kristovi „zahrnul z neba rozmanitými duchovnými darmi". V ňom si ju vyvolil ešte pred stvorením sveta, aby bola pred ním svätá a nepoškvrnená v láske.
Otcovia východnej tradície nazývajú Božiu Matku „Celou svätou" (Panhagia), oslavujú ju ako „nedotknutú akoukoľvek poškvrnou hriechu, ako modelovanú Duchom Svätým a vytvorenú ako nové stvorenie. Z Božej milosti zostala Mária po celý svoj život nedotknutá akýmkoľvek osobným hriechom.
Sv. Ambróz hovorí: „Ak chceš prijať Krista do seba, vyprosuj si niečo z tej krásnej Máriinej duše". A sv. Grignion dodáva: „Duch Svätí sa ponáhľa do duše, v ktorej objaví svoju Nevestu, a napĺňa ju a dáva sa jej v tej miere, v akej táto duša jeho Nevestu prijíma."
Aj my ak sme aspoň čosi pochopili z Máriinej krásnej duše, túžme po tom istom. Skrze Božie Slovo a cirkevných otcov vidíme a môžeme vidieť Máriu v celej jej kráse. A toto videnie Matky Božej môže mať každý a je to pravé zjavenie, pretože sa objavuje pri štúdiu Písma Svätého a Cirkevných otcov. Myseľ sa sýti Božím Slovom a duch človeka nazerá na krásu Boha a Panny Márie.

O nepoškvrnenom počatí Panny Márie
 
Pane, zmiluj sa nad nami.
Kriste, zmiluj sa nad nami.
Pane, zmiluj sa nad nami.
Kriste uslyš nás.
Kriste vyslyš nás.
Otec, na nebesiach, Bože, zmiluj sa nad nami.
Syn Vykupiteľ sveta, Bože,
Duch Svätý, Bože,
Svätá trojica, jeden Boh,
Svätá Mária, bez poškvrny dedičného hriechu počatá, oroduj za nás.
Nepoškvrnene počatá dcéra večného Otca,
Nepoškvrnene počatá matka Božieho Syna,
Nepoškvrnene počatá nevesta Ducha Svätého,
Nepoškvrnene počatá Panna, obraz Božej múdrosti,
Nepoškvrnene počatá Panna, zora slnka spravodlivosti,
Nepoškvrnene počatá Panna, prút z Dávidovho koreňa,
Nepoškvrnene počatá Panna, ktorá si rozmliaždila hlavu hada,
Nepoškvrnene počatá Panna, kráľovná neba i zeme,
Nepoškvrnene počatá Panna, brána nebeského Jeruzalema,
Nepoškvrnene počatá Panna, svietiaca morská hviezda,
Nepoškvrnene počatá Panna, silná veža bojujúcej Cirkvi
Nepoškvrnene počatá Panna, ruža medzi tŕňmi,
Nepoškvrnene počatá Panna, studnica Božej lásky,
Nepoškvrnene počatá Panna, ozdoba anjelov,
Nepoškvrnene počatá Panna, koruna patriarchov,
Nepoškvrnene počatá Panna, sláva prorokov,
Nepoškvrnene počatá Panna, sila mučeníkov,
Nepoškvrnene počatá Panna, čistota panien,
Nepoškvrnene počatá Panna, radosť tých, ktorí ťa vzývajú,
Nepoškvrnene počatá Panna, orodovnica za hriešnikov,
Baránok Boží, ty snímaš hriechy sveta, zľutuj sa nad nami Pane,
Baránok Boží, ty snímaš hriechy sveta, vyslyš nás Pane,
Baránok Boží, ty snímaš hriechy sveta, zmiluj sa nad nami.

V: Oroduj za nás svätá Božia Rodička.
R: Aby sme sa stali hodní prisľúbení Kristových

Modlime sa: Nepoškvrnená, najčistejšia Panna, celá si krásna a dokonalá a niet na tebe ani najmenšej škvrny hriechu. Ďakujem teraz za svoj život i za to, že škvrnu dedičného hriechu zmyl tvoj Syn vo sviatosti krstu. Som slabý, oroduj preto za mňa, aby môj život bol očistený od hriechov a naplnený milosťou, daj, aby som za spáchané hriechy konal pokánie a čistý prišiel pred nášho Pána, Ježiša Krista. Amen.

A kezdettől fogva választott

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tételét (dogmáját) IX. Piusz pápa 1854. december 8-án mondta ki, mégis, a dogmának hosszabb előtörténete van, mintsem gondolnánk. A szenthagyományban ez a hittétel is bejárta a dogmafejlődés útját, eleinte feltűnés nélkül, az egyéni jámborság és lelkiélet terén; majd amikor fontosabb személyiségek, püspökök, teológusok töprengtek rajta, mind többen érdeklődtek a megtestesülés e távoli előkészítésének misztériuma iránt, de nem kevesen akadtak olyanok is, akik vitatták, tagadták a Szeplőtelen Fogantatást.
Az egyházatyák a bibliai Ádám–Krisztus párhuzam alapján megalkották az Éva–Mária párhuzamot, s ezzel az Ószövetség rejtett üzenetei érthetőbbé váltak, Mária és egyszülötte, Krisztus egészen sajátos, szentségi kapcsolatba kerültek. Szent Ágoston a pelágiánusokkal vitázva állítja, hogy a bűn minden ember számára alapadottság, "kivéve azonban Szűz Máriát, akiről az Úr Krisztus méltósága miatt egyáltalán hallani sem akarok, ha a bűnről van szó".
Dr. Török József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az ELTE professzora így fogalmaz: "...noha az augusztus 15-i Mária-ünnep ősiségével nem veheti föl a versenyt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a 8. század elejétől kezdve meg lehet lelni a nyomát. Először Euboiai János (†749-ben) beszédében, amelyet december 9-én tartott. A Jakab-féle protoevangélium szerint angyal adta hírül a szülőknek a rendkívüli, csodálatos fogantatást. A görög kapcsolatokkal rendelkező Nyugat fogadta be elsőnek a 8–9. század során (Ravenna, Nápoly), majd a magyarok dúlta 10. században Gallián, Normandián át Írországig eljutott az egymással kapcsolatban álló szerzetesi közösségek láncolatán keresztül. A magyarok megtértével Európa nyugati fele békésebbé vált, a világi papság is kezdte megismerni ezt a tanítást, ami áttételesen bár, de Krisztusra utal, Krisztus szentségéből fakad; és 1120-ban Szent Anzelm tanítványa, Eadmer, valamint clare-i Osbert Isten bölcsességéről értekezvén mondták ki Mária bűntelenségét, szentségét magzati léte első pillanatától kezdve. Szent Bernát ezt ellenezte, azonban ha a magzat fogantatásának korabeli biológiai ismereteit figyelembe vesszük, akkor megértjük Bernát ellenkezését. A kor értelmezési horizontja fölött azonban éteri magasságban átívelt, mint valami nyugvópont felé tartó csillag, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának lényege, s fényével megvilágította a középkori, sok arcú és sokszínű Mária-tisztelet útját az újkor felé."
"Az 1846-ban megválasztott IX. Piusz pápa a Qui pluribus kezdetű, 1846. november 9-én kelt körlevelében (magyar fordításban) 24 sort szentelt a pápai tévedhetetlenségnek,12 mintegy előkészítve közelebbről az 1854-es dogma kimondását, távolabbról pedig az I. Vatikáni zsinat Pastor Aeternus kezdetű hittani rendelkezését. A februári-márciusi forrongások után IX. Piusz 1848. június 1-jén teológiai bizottságot hozott létre, majd Rómából történt elmenekülése után Gaëtában kibocsátotta az Ubi primum kezdetű körlevelet, amely Szűz Mária tiszteletének fontosságát hangsúlyozva tudakolta a püspökök, teológiai fakultások véleményét a Szeplőtelen Fogantatás dogmakénti kimondása kapcsán. A válaszok összegzése alapján 543 püspök közül 484 akarta, 18 nem a dogma kimondását. 41 püspök vagy közvetett definiciót akart, vagy az időt nem találta arra alkalmasnak.
A pápa, miután megismerte a világ püspökeinek a véleményét, teológusaival ismételten megtárgyalta a kihirdetendő dogma szövegét, s az ünnepélyes pápai tanítás mikéntjét. A világegyház püspökeit meghívta Rómába ezen alkalomra. A bíborosi testület 1854 novemberében négyszer ülésezett, majd december 1-jén a pápa jelenlétében titkos konzisztóriumot tartottak, amelyen IX. Piusz ismertette a dogma szövegét, előtörténetét, és a bíborosok véleményét kérte a kihirdetés megtételéről. Mivel a válasz kedvező volt, kijelölte a dátumot.
December 8-án a Szent Péter-bazilikában IX. Piusz pápa intonálta térden állva a Veni Creator himnuszt, majd az Ineffabilis Deus kezdetű bullát maga olvasta föl. Végül megindult hangon segítségül hívta a Szentháromságot és az apostolfejedelmeket, s a definimus, decretamus et comfirmamus szavakkal kezdve kihirdette a kötelező erejű megerősítést. A jelenlévőket a dogma szövegének előszöri hallása lenyűgözte, amint erről a visszaemlékezések egybehangzóan tanúskodnak. Ezt követően, általános megindultság közepette a pápa intonálta a Te Deum himnuszt, megáldott egy aranyból készített, díszes mívű koronát, s azzal a IV. Sixtus kápolnájában álló Szűz Mária-szobrot megkoronázta. Az ünnepnap estéjén egész Róma fényárban úszott."
Az idézett szövegek forrása: Vigília folyóirat, 2005

A dogma szövege
"A kimondhatatlan Isten (...) kezdettől fogva és a századok előtt egyszülött Fiának anyát választott és rendelt, hogy a Fiú testet öltve az idők boldog teljességében tőle megszülessék. Ezt az anyát az összes teremtményekhez képest annyira megajándékozta a szeretetével, hogy egyedül benne lelte a saját akaratához legközelebb álló tetszését. Ezért messze megelőzve az összes Angyali Szellemeket és az összes szenteket, oly csodálatosan elhalmozta Őt minden égi kegyajándék bőségével istenségének kincsesházából, hogy ő maga a bűn minden szennyétől mindig teljesen mentesen és egészen szépen és tökéletesen az ártatlanság és a szentség teljességének azt a példáját adja, amelynél nagyobb az Isten alatti világban nem képzelhető, és el sem lehet gondolni, hogy Istenen kívül bárki elnyerhesse.

Így tehát mindenképpen illő volt, hogy ő mindig a legtökéletesebb szentség díszeivel fölékesítve tündököljön, és teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is, az őskígyón a legnagyszerűbb győzelmet arassa, ő, az oly tiszteletreméltó anya. Az Atyaisten úgy rendelkezett, hogy egyszülött Fiát - akit úgy szeretett szívből, mint önmagát, hiszen önmagával egyenlőnek nemzette - úgy adja oda anyjának, hogy természet szerint az Atyaistennek és Szűznek egy és ugyanazon közös Fia legyen. Maga a Fiú választotta őt, hogy valóságosan a maga anyjává tegye, és akitől a Szentlélek azt akarta és eszközölte ki, hogy tőle, az anyától fogantassék és szülessék meg, akiből ő származik. (...)

A Szent és Oszthatatlan Háromság tiszteletére a Szűz Istenanya dicsőségére és ékességére, a katolikus hit fölmagasztalására és a keresztény vallás növelésére, Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek."

Ó Mária, imádkozz értünk bűnösökért, most és halálunk óráján! 

Adventi program

Templomunkban december 12-én vasárnap az esti szentmise után közvetelnül (19:00-kor) "Az ünnep angyala az első karácsony óta" címmel előadást tart Dóczy Péter színművész. Az est során Lovász Irén énekei is megszólalnak.
Az előadó két évvel ezelőtt a nagykanizsai Móricz Zsigmond Kamaraszínház és a bécsi Magyarok Háza mellett a Venyige utcai börtönben, illetve a Sopronkőhidai Fegyház- és Börtönben is szerepelt ugyanezzel az előadással.
"Régóta szerettem volna színházi előadást vinni börtönbe - mondja Dóczy Péter. - Foglalkoztatott, hogyan kapcsolódnak be a fogvatartottak egy élő előadásba, amely ott "születik" előttük, illetve motivált, hogy átadjak valamit, ami kiragadhatja őket egy pillanatra abból, ami állandóan foglalkoztatja őket, abból a tulajdonképpen megerőszakolt életből, amelyhez a börtönben igazodniuk kell."
A Lovász Irén előadta dalok mellett az evangéliumok - János előszava, Lukács és Máté születésről szóló fejezetei -, illetve Pilinszky János adventi, karácsonyi írásai - Tűz és szalma, Az első karácsony óta és Az ünnep angyala - alkották a műsort, amely mindkét büntetés-végrehajtási intézetben "telt ház" előtt zajlott. Sopronkőhidán az előadásra egy nyolc négyzetméteres képet is festettek a rabok Krisztus születéséről, amelyen éppen azt jelenítették meg, amiről Pilinszky is ír a Tűz és szalmában: a jászol körül ott a teljes teremtett valóság, a kozmosz, az élőlények, az egész emberiség.

A Sopronkőhidai Fegyház- és Börtönben

Valamilyen szinten a biztonságos otthonban élő ember is rab. Fogságban élünk. A bűneink fogságában, kicsinyes, önző személyiségünk fogságában... Advent kellő idő arra, hogy "felébredjünk az álomból", hiszen "múlóban az éjszaka", már jön az, Akit vár a világ, de mivel az sötétben él, "nem fogadja be"...
Az előadónak csodálatos élmény volt szerepelni a börtönben, a rabok között, amint beszámolójából is kiderül.
Nagy érdeklődéssel várjuk őt, hiszen mi is szeretnénk advent idején szabaddá válni, hogy a betlehemi jászol világot átölelő fényében megfürödhessünk...

Pilinszky János: Tűz és szalma
(részlet)

Kik veszik körül a betlehemi jászolt? Nem a történetit, a valóságosat, hanem azt, ami a századok során a képzőművészeti alkotásokban realizálódott? Valamennyien ismerjük őket: az angyalokat és a csillagot, a barlangot és a barmokat, a pásztorokat és a térdeplő három királyt. S tudjuk azt is: a valóságban némileg másképp történt. A képzelet kikerekítette és átalakította a valóságot.
De épp ez az érdekes: hogy mivel övezte körül a képzelet az Evangélium beszámolóját? Mit és kiket állított a karácsonyéj bölcsője köré?
A teljes létet. A teremtő Isten köré a teljes teremtett valóságot. A csillag: a kozmosz küldötte, minden csillag nevében. Az angyalok: a láthatatlan erők és szellemek képviselői. A barlang: a föld, amely szívéig megnyílt az Újszülött fogadására. (Vele a föld öle van jelen: melegével és minden terményével.) A barmok: az állatvilág. A szalma (ugyanaz, ami a barmok párája – lehelete): a növényvilág melengető jelenléte. A pásztorok és a királyok: az egész emberiség.
Ebben a legendás együttesben némán az is benne van – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy Jézus a megtestesüléssel közvetve az egész teremtett világot magára öltötte. Az emberi testtel az egész anyagi világgal való testvéri összefüggést, a test egyetemes súlyát, az anyagnak egyetemes köntösét, amelyet a nehézkedés roppant öltései fognak egybe.
Az emberiség ezzel nemcsak tulajdon életét, hanem magát az egész létet is a Kisded vállaira helyezte. Jászolábrázolásával így vall, erről tanúskodik maga az ember.

Dóczy Péter
Budapesten született 1957. február 10-én szülei hatodik gyermekeként. Tanulmányait az általános iskola elvégzése után a Piarista Gimnáziumban folytatta, 1975-ben érettségizett.
1975-76 között a Nemzeti Színház stúdiójában Bodnár Sándor növendéke volt, és ez igen meghatározó élmény volt a pályafutása során - saját bevallása szerint.
1976-ban felvették a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára. Az első két évben a rendező hallgatókkal közös mesterség órái voltak, melyet Nádasdy Kálmán vezetett. A színész diplomáját 1980-ban kapta meg.
Összeállította a Körön kívül, körön belül című előadást, amelyet Hervay Gizella, Szilágyi Domonkos és Tóth László határon túli magyar költők műveiből szerkesztett. Ezzel a produkcióval bejárta Magyarországot, a Kárpát-medencei magyar városokat, Nyugat-Európa, az USA és Kanada városait.
(forrás: doczypeter.szinhaz.org) 
Idézet egy vele készült riportból: 
"- És milyen Dóczy Péter?
- Hm... az én igazi önvallomásaim Pilinszky, Nagy László, József Attila, Szilágyi Domokos sorai mögött bújnak meg. Számomra a költészet a tér és az idő továbbgörgetése, de egyfajta missziónak is tekintem, hogy nagy költőink művei a magyar kultúra fémjelzői legyenek a világban."


Lovász Irén
Ő az egyik legelismertebb magyar népdalénekes világszerte. Nemcsak énekes, hanem tudományos kutató is, a néprajztudomány kandidátusa, (PhD) akadémiai tudományos fokozatot szerzett már 1995-ben. Műsoraiban, előadásain előnyösen kapcsolódik össze tudományos felkészültsége és énekes előadói tehetsége.
1961. árilis 11-én Karcagon született. Egy alföldi magyar családban nőtt fel, ahol az éneklés a mindennapok természetes része volt, így az első népdalokat szüleitől tanulta. 1984-ben a Szegedi József Attila Tudományegyetemen Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát.
1984-87-ig az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott.
1987-1995-ig a Néprajzi Múzeum Népzenei Gyűjteményének tudományos munkatársa volt, ahol közvetlenül ismerkedhetett meg Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László, Erdélyi Zsuzsanna híres gyűjtéseivel.
1986 -1995-ig a szemiotikát, kommunikációelméletet és kulturális antropológiát oktatott a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen.
1995-ben védte meg kandidátusi disszertációját. (A szakrális kommunikáció. Népi imádságok pragmatikai, antropológiai megközelítése címmel. Európai Folklórintézet Bp.2002)
Szegedi bölcsészhallgatóként indult el első népdalgyűjtő útjaira a Kárpát –medence különböző magyar lakta vidékeire. A népdaléneklésről a legtöbbet családjától és terep munkái során a falusi parasztasszonyoktól tanulta.
A magyarországi Waldorf óvónóképzésben a kezdetekről részt vett mint a magyar néldal és szokásköltészet oktatója. A magyar Waldorf óvodák azóta is az ő tantervében szereplő magyar népdalokat éneklik.
2009-ben Magyar Művészetért díjat kapott.
(forrás: lovasziren.hu)

Szerdán (2010. 12. 08.) egész napos Szentségimádást tartunk templomunkban. Az ünnepélyes Szentségkitétel a délelőtti 9-es szentmise után lesz. 
Korábbi bejegyzésünkben olvashat bővebb információt.

Miklós püspök egykor, régen...

Szent Miklós - Tintoretto (1518-1594)
Wien, Kunsthistorisches Museum

...segített a szegény népen." Szól a fülünkben ilyenkor az ismert ének szövege. Szent Miklós, Myra egykori legendás püspöke mára szintén a kereskedelem és a reklám-világ egyik jól menő szimbóluma lett. Ezt érthetjük a karácsonyra is, adventre is, de a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra is. Ugyanakkor nem baj, hogy Isten végtelen szeretetének történelmi tettei, megnyilvánulásai az emberiség felé ilyen hatást is kiváltottak. Az ünneplés azonban Európa-szerte többnyire profán, pogányos, mintsem a keresztény ember szentségi életéből fakadó. Professzorok állítása szerint (és nagyanyáink állítása szerint is) a népszokások többsége a szentségi életet élő emberek "találmánya", hiszen a templomban hallott, látott, átélt események, szavak továbbvitele volt a hétköznapokba. Ilyen a Betlehem készítése is, amit a gyerekek nagy örömmel vittek azután házról-házra, amiért ermészetesen akkor is kaptak pár "jó magyar fillért...". A lelkület azonban más volt, és ezért ismét egy szentre vetjük figyelmünket, aki élte a szentségre törekvő keresztény életet a maga korában, és végül a második évezred végére "business-püspök" lett...
Szent Miklós a mai Törökország területén született Patara városában a 280-as években. 19 éves volt, amikor nagybátyja (szintén Miklós myrai püspök) pappá szentelte. Részt vett az első níceai zsinaton és megpofozta ellenfelét, Áriuszt.
Égi jel hatására Myra városa megválasztotta püspökének. Miklós kiválóan teljesítette püspöki feladatait, s részt vett a niceai zsinaton is. Mikor pedig egy napon viharba került matrózok hívták segítségül, megjelent a hajón, kezébe ragadta a kormányt, és a szükséges manőver után -- lecsillapítván a vihart is -- biztonságban hagyta ott őket.
Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek esetében. Az egyik ilyen történet szerint egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.
A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok). A szent tiszteletét Justinianus rendelte el az VI. század közepén.
A 11. században keletkezett a három megölt gyermek története, amit hamarosan dramatizálva is megjelenítettek. Az ártatlan gyermekek napján, december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert Miklós-est: a gyermekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása.
Néhány legenda: 
- Nagy éhínség idején a püspök megtudta, hogy a kikötőben horgonyoz egy hajó, amely a bizánci császárnak visz gabonát. Megkérte tehát a hajósokat, hogy rakják ki a gabona egy részét a szükség enyhítésére. A hajósok először nem akarták teljesíteni a kérést, mivel a rakományt a császárnak kellett szállítaniuk. Amikor Miklós megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk, akkor átadták a gabona egy részét. Megérkezve Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a gabona mennyisége nem csökkent.
- Egy ember elindult Miklóshoz, hogy áldását kérje, hogy végre gyermeke szülessen. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot. A következő év december 6-án a házaspárnak fia született. A gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók vitték magukkal. Egy év múlva, ismét pont december 6-án, amikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott a gyermekük megszabadulásáért, egy forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le.

Sokak számára Szent Miklós ma csak egy Télapó, Karácsony Nagypapája, A Tél Nagypapája, Karácsony Öregje, vagy éppen a Дед Мороз.
És hogy milyen képünk van róla?

 

 És íme, ismét egy meglepetés a gyermekek számára. Ahogy Szent Erzsébet is hozott egy kifestőt, most Szent Miklós is ezzel kedveskedik, valamint egy énekkel:

Szent Miklós a hulló hóban

Szent Miklós a hulló hóban puttonyával körbejár.
Bekopogtat minden házba, minden szegényt megtalál.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Ajándékát hátán hordja, szíve csupa szeretet.
Sose nézi, jó vagy, rossz vagy? Szeret minden gyereket.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Ajándéka nem az arany, nem is hamis földi kincs.
Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Ezen a szép téli estén kövessük a példáját,
vidám, boldog nevetéssel ünnepeljük Mikulást.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Szentségimádás

Már most jelezzük, hogy jövő héten, december 8-án, szerdán egész napos Szentségimádás lesz templomunkban. A délelőtti 09:00-es szentmise után helyezi ki Kálmán atya az Oltárisztentséget ünnepélyes keretek között. Az esti 18:00-kor kezdődő szentmise előtt szentségi áldással ér véget.
Az Eucharisztia az Egyház létének „oksági elve”, Isten szeretetének alapvető megnyilvánulása, amelyben éppen általa részesülhet az ember: az Eucharisztia az Egyház életének minden aspektusát megtölti értelemmel. „Az Egyház életének forrása és csúcsa”, „Jézus Krisztus önajándéka”: ezekkel a szavakkal írja le XVI. Benedek pápa az Eucharisztiát, amelyből egy egész sor következmény származik mind az Egyház, mind a hívek számára, akik elsősorban hívőnek „érzik” magukat, és csak másodsorban „viselkednek” akként.
Az Eucharisztia szentségében Krisztus valóban, valósan és lényegileg jelen van.

Az Eucharisztia megalapítására vonatkozó bibliai szövegek
Mt 26,26-28
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
Mk 14,22-24
Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem." Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.
Lk 22,19-20
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: "Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.
1Kor 11,24-25
hálát adott, megtörte, és így szólt: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre."

Egyéb gondolatok
"Jézus annyira megy abban, hogy magát hívei előtt kinyilatkoztassa, oly mélyreható megváltói szeretete, hogy önmagát, mint megvalósult malasztot nyújtja a hívőnek, - legnagyobb kincsét, legbensejét, önnön énjét, istenemberi személyét adja övéinek. Testét esszük és vérét isszuk, Jézus annyira szereti népét, hogy nemcsak áldásával és erejével él közte, hanem valóságos istenemberi énjével is, - hogy test- és vérközösséget vállal vele, hogy lényével eggyé lesz, mint fürt a szőlőtőkével." - Karl Adam: A katolicizmus lényege

Jeruzsálemi Szent Cirill így fogalmaz egyik levelében: "VI. Ezért ne tekintsd közönségesnek ezt a kenyeret és ezt a bort: mert az Úr állítása szerint ez Krisztus teste és vére. Bárha szemed azt is sugallná neked, de hited tegyen szilárddá. Ne ítéld meg a dolgot ízlésed alapján sem; hanem a hit alapján légy kétség nélkül biztos benne, hogy Krisztus testének és vérének adományára lettél méltó."

A Katolikus Egyház Katekizmusának 1374. pontja így szól: "Krisztus jelenlétének módja az eucharisztikus színek alatt egyedülálló. És e jelenlét emeli az Eucharisztiát az összes szentség fölé, úgyhogy az Eucharisztia "a lelki élet beteljesedése és az összes szentség célja". [Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 73, 3.] Az Eucharisztia legszentebb szentségében "a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére, emberi lelkével és istenségével együtt, azaz az egész Krisztus igazán, valóságosan és szubsztanciálisan van jelen".[DS 1651.] "E jelenlétet nem kizárólagosan nevezzük valóságosnak - mintha az egyéb jelenlétek nem valóságosak volnának -, hanem kiemelő módon, mert e jelenlét szubsztanciális, benne ugyanis az egész és teljes Krisztus, az Isten és ember van jelen." [VI. Pál pápa: Mysterium fidei]"

Emlékezetes, hogy XVI. Benedek pápa az elmúlt hetekben (november 17-én) egy szerdai kihallgatás alkalmával Cornillon-i Júliának szentelte katekézisét. Ő 1208-től haláláig fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy az Egyház külön ünnepnapon emlékezzen meg az Oltáriszentségről. Nagy műveltséggel rendelkezett, latinul olvasta az egyházatyákat, különösen Szent Ágoston műveit. "Cornillon-i Júlia ösztönzésére Jacques Pantaléon is közbenjárt Úrnapja ünnepének bevezetése érdekében: IV. Orbán pápa 1264-ben az egyetemes egyház parancsolt ünnepeként vezette be e liturgikus ünnepet. A pápa az egyháztörténelem egyik legnagyobb teológusát, Aquinói Szent Tamást kérte meg, hogy állítsa össze az ünnep liturgikus szövegét, amelyet az egyház még ma is használ. Ezek az írások megindítják az emberi szívet, hogy ki tudja fejezni dicséretét és háláját az Oltáriszentségben jelenlévő Úrnak. Ma ennek új tavaszát éljük" – mondta XVI. Benedek pápa. Végül hangsúlyozta: "Úrnapja olyan ünnep, amely lehetőséget ad a híveknek a szentségimádásra, hogy hitük megerősödjék."

„Az Egyházat az Eucharisztiából kiindulva kell megújítani”. (Ecclesia ab Eucharistia emendanda est!) A Szentostya nem valami, hanem Valaki. „Ő van itt!” – így foglalta össze Vianney Szent János, Ars szentéletű plébánosa, az Eucharisztia titkát. Mert itt nincs szó semmi másról és senki nagyobbról, mint magáról az Úrról: „Dominus est!” – Az Úr az!

Történelem III.

Legutóbbi, lezárult szavazásunk kérdése ez volt: Plébániánk meddig tartozott a Székesfehérvári Egyházmegyéhez? A helyes válasz 1993.
II. János Pál pápa nevéhez fűződik a magyarországi egyházmegyék határvonalainak rendezése, valamint egy új létrehozása is. A rendezés folyamatát természetesen hazai, főleg egyházi személyek vezették, gondolták át. Az ő elmondásuk alapján a rendezést a trianoni határok (1920) indokolták egyrészt, másrészt a településszerkezetek átalakulása, a népesség számának változása. Sokszor logikailag nehéznek tűnnek ezek a döntések, ám a komoly pasztorációs tapasztalatok és háttérmunkák valóban indokolták a döntést.
Magyarországon Szent István hozta létre az első püspökségeket a vármegyerendszerrel együtt. Akkoriban több vármegye osztozott egy püspökség területén úgy, hogy a külső határaik egybeestek. Egy-egy vármegye területe alkotott egy esperességet. Idővel ezek főesperességekké váltak, amelyeken belül több kisebb területű esperességet alakítottak ki. Később a vármegyék és a főesperességek határai már nem estek feltétlenül egybe.
Az egyházmegyék létrehozása, megszüntetése, összevonása, átalakítása, érseki székek illetve tartományok létrehozása és minden hasonló intézkedés – ugyanúgy, mint a püspökök kinevezése – egyedül a Szentszéknek fenntartott jog, és pápai bullával történik. Egyes országokban – így valaha Magyarországon illetve az Osztrák–Magyar Monarchiában is – az uralkodó e jogok egy részét magának tartotta fenn - Mária Terézia számos egyházmegyét alapított. Ezek érvényességéhez azonban még mindig kellett a pápai bulla.
Magyarországon jelenleg 13 egyházmegye (ideértve a görögkatolikus Hajdúdorogot) van, valamint egy tábori ordinariátus, és egy területi főapátság (Pannonhalma). Hazánkban 31 püspök él, 2 bíboros (beleértve a nyugalmazottakat is).

A Székesfehérvári Egyházmegye története röviden
Az 1770-es években a Habsburg-kormányzat nagyszabású egyházigazgatási reformba kezdett Magyarországon.
Az alapítások anyagi alapjait az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend egyes birtokai adták. A jogi alapok már kényesebbek: az uralkodó a szent királyok példájára, a főkegyúri jogra, és az apostoli királyi címére hivatkozik az alapítólevelekben – valójában mindegyik érv támadható. Az új székesfehérvári püspökség fennhatósága Fejér vármegyére és Pilis megye korábban Veszprémhez tartozó plébániáira terjedt ki, székvárosának plébániái pedig korábban az esztergomi érseknek voltak alárendelve. Mindössze 62 plébánia tartozott az új egyházmegyéhez. A területen rohamosan gyarapodott: az 1778-as lélekösszeírás adati szerint 84.239 hívő élt itt, mely már messze meghaladta az 1769. évi összeírás alapján becsülhető számot. A püspökség gazdasági alapjait területének tizedjövedelmei, a Veszprémtől megszerzett budai tizedek és a korábbi kiváltságos prépostság birtokai (Sárkeresztúr és az egyházmegye határán kívül eső Tés) jelentették. Megkapta továbbá tartozékaival együtt a jezsuiták hajdani fehérvári rendházához tartozó kisebb szőlőbirtokot. Összjövedelme a legcsekélyebb volt az ország püspökségei közül, évi 18.000.- forint körüli. A székeskáptalanná átalakuló és javait elvesztő társaskáptalan a volt komáromi jezsuita rendház egyházmegyében lévő birtokaival vigasztalódhatott: kárpótlásul megkapta az etyeki, a sóskúti, és a pákozd-sukorói uradalmakat. A püspökség császári alapítólevele 1777. február 17-én, a pápai bulla 1777. június 17-én kelt. Első főpásztora Séllyei Nagy Ignác lett. Az új egyházmegye székesegyházává a középkori eredetű Székesfehérvár–Belvárosi templomot alakították át, amelynek nagyszabású barokk renovációja nem sokkal korábban, 1774-ben fejeződött be.
Az egyházmegye plébániái kezdetben – megőrizve a veszprémi püspökség fennhatósága alatti szerkezetet – 2 főesperességet és 8 esperességet alkottak. A plébániák száma azonban később a demográfiai változásokat követve fokozatosan nőtt, amelyet új esperesi kerületek kialakítása is kísért. Az egyházmegye első zsinatának idején, 1924-ben számuk már 12 volt.

Mélyreható változások következtek azonban be Shvoy Lajos püspöksége idején (1927-1968), a 20. század második harmadában. A püspök ugyanis pápai instrukciókat követve tudatosan végiglátogatta a legkisebb filiákat is, melynek nyomában nagyszabású templomépítési és plébánia-, illetve lelkészségalapítási mozgalom bontakozott ki. A papsággal való gyorsabb és hatékonyabb kapcsolattartás reményében alapvető strukturális változtatásokról 1949-ben döntött. A plébániák megnövekedett száma és a kiépülő diktatúra szorítása egyaránt arra késztették Shvoy Lajost, hogy megnövelje az espereskerületek számát. Az egyházmegye ettől kezdve 4 főesperességre, s azon belül 22 espereskerületre tagolódott.
A püspökség területe – mivel a trianoni békeszerződést közvetlenül nem érintette – története során egyetlen egy alkalommal változott. II. János Pál pápa 1993. május 30-án kelt, „Hungarorum gens” kezdetű apostoli konstitúciójával átalakította a teljes magyarországi egyházmegyerendszert. E határrendezés során a székesfehérvári egyházmegye elveszítette – a Csepel-szigetiek kivételével – fővárosi és duna-kanyari plébániáit. Megkapta azonban Budaörsöt az Esztergom–Budapesti főegyházmegyétől, valamint egy-egy nagyobb területet a győri egyházmegyétől Tatabánya és Oroszlány, a veszprémitől Enying és Lepsény térségében. A határrendezés után természetesen az egyházmegye belső átalakítása is megtörtént: 4 főesperességben 13 espereskerület jött létre.

A székesfehérvári püspökök névsora
1777-1789 Séllyei Nagy Ignác (1733-1789)
1790-1811 Milassin Bertalan Miklós (1736-1811)
1816-1820 Vurum József (1763-1838)
1821-1825 Kopácsy József (1775-1847)
1827-1830 Szutsits Pál Mátyás (1767-1834)
1830-1835 Horváth János (1769-1835)
1837-1847 Barkóczy László (1792-1847)
1848 Karner Antal (1794-1856)
1851-1866 Farkas Imre (1788-1866)
1867-1874 Jekelfalussy Vince (1802-1874)
1875-1877 Dulánszky Nándor (1829-1896)
1878-1889 Pauer János (1814-1889)
1890-1900 Steiner Fülöp (1830-1900)
1901-1905 Városy Gyula (1846-1910)
1905-1927 Prohászka Ottokár (1858-1927)
1927-1968 Shvoy Lajos (1879-1968)
1968-1982 Kisberk Imre (1906-1982)
1982-1991 Szakos Gyula (1916-1992)
1991-2003 Takács Nándor (1927)
2003- Spányi Antal (1950)

Plébánosunkat, Ackermann Kálmánt Kisberk Imre nevezte ki plébánossá falunkba 1977-ben. 

Kisberk Imre életrajza

Amikor Shvoy Lajos megyéspüspök maga mellé segítőtársat kért, a Szentszék Kisberk Imrét választotta, aki a Sopron megyei Peresztegen született 1906. szeptember 8-án. Soproni középiskolai tanulmányok után a székesfehérvári egyházmegye papnövendékei közé lépett. Pappá Shvoy Lajos püspök szentelte 1930. június 22-én. Ráckevén volt káplán, majd 1934-től Székesfehérvárott hitoktató. 1936-ban Perkátára helyezte a főpásztor adminisztrátorként, majd plébánossá nevezte ki. 1941-ben visszakerült Ráckevére, ahol 1950-ig volt plébános. A háború után az egyházi iskolák államosításáig hitoktatási felügyelő. Shvoy püspök 1949-ben kanonoki címmel és esperesi megbízatással tüntette ki, a következő évben pedig a vicarius oeconomusként rendelte a székesegyház élére a hajlott korú Kisteleki István segítségére. Christianapolisi címzetes püspökké, az idős főpásztor segédpüspökévé XII. Piusz pápa nevezte ki 1951. március 11-én. Szentelésére 1951. május 3-án került sor a székesfehérvári Bazilikában. Az állami szervek azonban Dunabogdányba száműzették, 1957-58 között szolgálaton kívülre is helyeztették. A Bazilika plébánosa újra csak 1958-tól lehetett. Shvoy püspök 1968. január 21-i halála után kézenfekvő lett volna, hogy az egyházmegye vezetését reá bízzák, ám az ÁEH sokáig nem engedte ezt. Csak 1969. január 23-án vehette át az irányítást Kisberk Imre – de még mindig csak apostoli kormányzóként. Megyés püspökké 1974. február 2-án lehetett. Időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
A liturgia iránti mély tisztelet és alázat jellemezte, ezért is lehetett a Vatikán Istentiszteleti Kongregációjának tagja 1970-75 között, és az Országos Liturgikus Tanács elnöke 1973-tól haláláig. Működése idején történt meg a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjainak következetes keresztülvitele az egyházmegyénkben. A püspöki karban az egyházi zene kérdésének is referense volt, mint az Országos Magyar Cecília Társulat elnöke. A betegeskedő, 70. születésnapjához közeledő főpásztor 1976-ban segédpüspököt kért VI. Pál pápától. Előbb Rosta Ferenc balatonszemesi plébános személyében kapott segítőt 1978 márciusában – ám a segédpüspök tragikus hirtelenséggel még az év nyarán elhunyt. 1979 márciusában a pápa Szakos Gyula sárvári plébánost, későbbi utódját rendelte mellé segédpüspökként.
Imre püspök halála meghatóan vigasztaló volt. Az orvosi vizsgálatok alapján egy év óta halála bármelyik nap várható volt, s mégis váratlanul ért mindenkit. 1982. április 21-én, szerdán még részt vett Esztergomban a felemelő püspökszentelési szertartáson, és szombaton már magához szólította az Úr. Amikor a déli Úrangyalára kondult a harang, a déli imádság végeztével még szólásra nyitotta ajkát: „Jézusom, irgalmazz!” Majd megkapta újból a feloldozást és a teljes búcsúval járó áldást. Utolsó földi szavai: „Isten veletek!” 1982. április 24-én, szombaton délután fél négykor a haldokló Főpásztor hazatért Urához. A székesegyház kriptájában nyugszik.
Jelmondata: Filii sanctorum sumus; vagyis: Szentek fiai vagyunk. (Tóbiás könyve 2,18.)

A Székesfehérvári Egyházmegyével, és az említett püspökökkel kapcsolatos írások forrása: A Székesfehérvári Egyházmegye honlapja.  

Hungarorum Gens

A magyar nemzet történelmének hajnalától kezdve a katolikus Egyház - amelyet Isten küldött a népekhez, ... (AD 1), - dicséretes módon töltötte be e nép között üdvösséget munkáló küldetését...

A kezdeti idők dicsőséges történelme elevenedik meg emlékezetünkben, most, amikor azon vagyunk, hogy a jelen idők lelkipásztori igényeinek megfelelő módon újrarendezzük Országotok egyházmegyéinek határait

Pünkösd ünnepe egészen sajátos fényt áraszt ezekre az intézkedésekre. Ugyanis a Szentlélek az, aki az Egyházat különféle hierarchikus és karizmatikus adományokkal (LG 4) gazdagítja azért, hogy Krisztus, mindenkire árasztani tudja az igazságot és a kegyelmet (vö. LG 8) ...

A magyarországi Egyház, amely a közelmúltban fájdalmas próbatételeknek volt kitéve, most osztozik az egész nép örömében a szerencsésen visszanyert szabadság miatt, és hálát ad az Úrnak, hogy már szabadon adhatja a társadalomnak Krisztus és az ő Evangéliuma világosságát.

Az új körülmények azonban, amelyekben küldetését teljesítenie hivatott, megkívánják egyházmegyei beosztásának újrarendezését, hogy a II. Vatikáni Zsinat kívánalma szerint a püspökök Isten népe üdvösségének szolgálatát a lehető legtökéletesebb módon elláthassák (CD 22). Alkalmasnak találtam tehát, hogy létrehozzak két új egyházmegyét, a Kaposvárit és a Debrecen-Nyíregyházit, módosítsam a többi egyházmegye meglévő határait, és metropolita székhellyé tegyem a Veszprémi Egyházmegyét...

Legyen ez alkalom arra, hogy az ország újra evangelizálásában megújuljon az az elkötelezettség, amire mindnyájatokat . . . buzdítottam, Magyarország megkeresztelkedésének ezredik, és a keresztény kor kétezredik évfordulójára készülve (vö. találkozás a Püspöki Karral, Budapest, 1991. aug. 20).

Veletek együtt, Szeretett Testvéreim, Szűz Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízom mindezek sikeres megvalósulását; Ő, aki Pünkösd ünnepén együtt imádkozott az apostolokkal, esdje ki a Szentlélek bőkezű ajándékait e Nemzetben élő Egyház számára.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1993. május 30-án, Pünkösd ünnepén.

Szent András apostol

Simon Péter testvére volt Szent Adrás apostol. Halászként dolgozott, és Keresztelő Szent János tanítványa lett. Jézus keresztsége után viszont azonnal az ő szolgálatába állt (Jn 1,35-40). Testvérét, Pétert is András vitte Jézushoz, s míg András a maga elhatározásából akart Jézus tanítványa lenni, addig Pétert Jézus szólította fel erre a szolgálatra. Így a két testvér otthagyta a halászéletet és háromévnyi tanítványságot vállaltak, utána pedig életük végéig tanúságot tettek szerte a világon, és Jézus Krisztus mellett életük árán is kiálltak.
A legenda szerint András ezeken a területeken prédikált és hirdette az evangéliumot: Pontus, Bithynia, Kis-Ázsia, Trákia, Epirus és Akhája (Görögország). Kiszabadította a bebörtönzött Mátét is, és sokat foglalkozott a betegekkel.
Patrasban a kormányzó feleségét meg akarta téríteni a keresztény hitre, azonban a kormányzó egy X alakú keresztre kötöztette Andrást, hogy lassú hallállal haljon meg. Krisztushoz hasonlóan szenvedett, hiszen a két nap szenvedés alatt leköpték és gúnyolták. Azonban ő ezt prédikálással viszonozta.
Szent Jeromos szerint András apostol ereklyéit II. Constantius parancsára 357 körül Konstantinápolyba szállították. Fejét 1461-ben Palaiologosz Tamás bizánci despota II. Pius pápának ajándékozta, az ereklyét a vatikáni Szent Péter bazilikában helyezték el. Ereklyéi napjainkban Pátrában találhatók, a vértanúság helyszínén, miután a VI. Pál pápa 1964-ben visszaajándékozta azt a keleti egyháznak a barátság erősítéseként. A Pátrában található ereklyék a szent kisujját, koponyacsontjának tetejét, és annak a keresztnek egy darabját tartalmazzák, melyre keresztre feszítették.
Sok település viseli Szent András nevét, ahogyan számos templomot is az ő tiszteletére szenteltek fel.
A magyar Szent Koronán is megtalálható az ábrázolása.
A Szent (I.) László korabeli egyházi zsinat határozatai a szentek ünnepeivel kapcsolatban: "Hogy ezek az ünnepek megünnepelendők minden évben: az Úr születése, Szent István első vértanú ünnepe, Szent János evangélista ünnepe, az Aprószentek ünnepe, az Úr körülmetéltetése, Vízkereszt és annak előestéje, Gyertyaszentelő Boldogasszony, húsvétkor négy nap, Szent György vértanú ünnepe, Fülöp és Jakab ünnepe és ennek előestéje, Szentkereszt megtalálása, az Úr mennybemenetele, Szent István király ünnepe, Bertalan apostol ünnepe, Szűz Mária születése, Szentkereszt felmagasztaltatása, Szent Máté apostol ünnepe, Szent Gellért ünnepe, Szent Mihály arkangyal ünnepe, Simon és Júdás ünnepe, Mindszentek ünnepe, Szent Imre hitvalló ünnepe, Szent Márton ünnepe, Szent András ünnepe, Szent Miklós ünnepe, Szent Tamás apostol ünnepe és minden egyházközség ünnepelje meg saját védőszentjét és az egyház felszentelésének napját."

Történelem II.

Folytatjuk történelmi rovatunkat. Mielőtt az egyházmegyei határok rendezéséről írunk, tekintsünk vissza ugyancsak a közelmúltba. Lassan véget ér a harmadik évezred első évtizede, véget ért a kánoni látogatás, plébániánk mozgalmas évtizedeket tudhat maga mögött. Sok szerettünk is elköltözött ebből a világból, akik kötődtek a plébániához, sokat tettek érte, vagy éppen csak alkalmi jelenlétükkel gazdagították lelkünket, mint például Dékány Vilmos püspök, akit még ma is szeretettel emlegetnek az egyházmegye hívei. Az elmúlt évről és évtizedről külön bejegyzés készül, ami hálaadó jellegű is. Most nézzünk vissza a múltba...

Ackermann Kálmán plébános és Dékány Vilmos püspök

Egy első szentáldozás utáni csoportkép

Az új parkban...

...és a templomban

A szószék restaurálása

Majnek Antal ferences püspök úton a Szentkút felé

Dr. Dékány Vilmos esztergom-budapesti segédpüspök (1925-2000)

 Továbbra is várjuk az archív fotókat! Plébániánk életéhez hozzátartozik a múlt, a történelem. A következő időszakban több emlékezéssel, fotóval készülünk, hiszen valóban közeleg az év vége, a harmadik évezred első évtizedének vége...

Vesperás a meg nem született életekért

XVI. Benedek pápa tegnap este 18:00-kor ünnepélyes vesperást vezetett a Szent Péter bazilikában. Homíliájában kifejtette az új liturgikus év kezdetének jelentőségét, valamint azt, hogy a liturgikus év Jézus Krisztus halála és megdicsőülése felé halad, az a középpontja. Ismételten felhívta a figyelmet az Eucharisztia fontosságára és tiszteletére.
Beszédében utalt a Gaudium et spes kezdetű zsinati dokumentumára - azon belül arra a szakszra, melyben Krisztusról, mint az új emberről van szó (GS 22.). "Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását. ... Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült."- idézett a pápa. Ezután kitért az élet védelmére, ismét a zsinati dokumentumot idézve: "nem lehet igazi ellentmondás az élet továbbadásának és az igazi hitvesi szerelem ápolásának isteni törvényei között." Szűz Máriát, mint édesanyát emelte ki, aki emlőjével táplálta a gyermek Jézust.
"Tisztelni, megvédeni és szeretni minden emberi életet!" - hangsúlyozta XVI. Benedek. Minden megfogant élet egy új individuum, és csoda, amely nem csak biológiai anyagok összessége. Az éhező, beteg, bántalmazott, szükséget szenvedő gyermekekre is kitért. Fontos, hogy az egész világ felfigyeljen rájuk, és megérezze fájdalmukat. Beszédét az ismert mondattal zárta: Ave, verum Corpus, natum de Maria Virgine! (Üdvözlégy igaz Test, ki Szűz Máriától születtél!)

Dnes večer o 18:00 hod. Svätý Otec predsedal v Bazilike sv. Petra liturgii vešpier prvej adventnej nedele. Táto prax slávenia, pri príležitosti začiatku nového liturgického roka, bola zavedená Benediktom XVI. a tento rok sa spája i s modlitbovou vigíliou za počatý život. Touto vigíliou sa ukončil i trojdňový medzinárodný kongres na tému „Kresťanská rodina ako predmet evanjelizácie“, ktorý organizovala Pápežská rada pre rodinu. K modlitbám za počatý život sa pripojili i farnosti, rehoľné komunity, asociácie a cirkevné hnutia na celom svete. Svätý Otec počas liturgie prvých vešpier adventnej nedele – okrem iného – povedal:
"Drahí bratia a sestry, týmto slávením vešpier nám Pán dáva milosť a radosť z otvorenia nového liturgického roka, počínajúc jeho prvou fázou: Advent je obdobie, ktoré pripomína príchod Boha medzi nás. Každý začiatok prináša so sebou zvláštnu milosť, pretože je požehnaním Pána. V tomto Advente nám bude opäť daná skúsenosť blízkosti toho, ktorý stvoril svet, ktorý riadi dejiny a ktorý sa o nás stará až do takej miery, že sa stal človekom. Skutočne, veľké a fascinujúce je tajomstvo Boha medzi nami, Boha, ktorý sa stáva jedným z nás, ktorí budeme v nadchádzajúcich týždňoch kráčať smerom k Vianociam. Počas Adventu pocítime Cirkev, ktorá nás vedie za ruku. Umožní nám zažiť radostné očakávanie príchodu Pána, ktorý nás všetkých objíma svojou láskou, ktorá zachraňuje a potešuje." (rv)

A Szentatya imája:  
„Urunk Jézus, Te, aki hűségesen meglátogatod és jelenléteddel elárasztod az egyházat és az emberi történelmet, aki Tested és Véred csodálatos Szentsége által részesítesz bennünket isteni életedben és megízlelteted velünk az örök élet örömét, imádunk és áldunk Téged.
Leborulva előtted, aki a közöttünk valóban jelenlévő élet forrása vagy, könyörgünk hozzád: Ébreszd fel bennünk újra a tiszteletet minden születendő emberi élet iránt, tégy képessé minket arra, hogy az anya méhének gyümölcsében megpillantsuk a Teremtő csodálatos művét, tedd készségessé szívünket, hogy nagylelkűen befogadjunk minden gyermeket, aki kopogtat az élet ajtaján.
Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket. Kísérd el Szentlelked világosságával a törvényhozó testületek döntéseit, hogy a népek és nemzetek elismerjék és tiszteljék az élet, minden emberi élet szent mivoltát.
Vezesd a tudósok és orvosok munkáját, hogy a haladás járuljon hozzá a személy átfogó fejlődéséhez és senki ne szenvedjen elnyomást, igazságtalanságot.
Adj találékony szeretetet a köztisztviselőknek és gazdasági szakértőknek, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket a fiatal családok számára az új élet örömteli befogadására. Vigasztald meg azokat a házaspárokat, amelyek azért szenvednek, mert nem lehet gyermekük. Gondoskodj róluk jóságoddal.
Nevelj mindenkit arra: viseljék gondját az árva és sorsukra hagyott gyermekeknek, hogy megtapasztalhassák szereteted melegségét, isteni szíved vigaszát.
Mélyen hívő Édesanyáddal, Máriával együtt, akinek ölében magadra vetted emberi természetünket, Tőled, egyetlen igaz Jónktól és Üdvözítőnktől várjuk az erőt, hogy szeressük és szolgáljuk az életet, miközben várjuk, hogy mindig Benned és a Boldogságos Szentháromság szeretetközösségében élhessünk. Amen." (forrás: Magyar Kurír)

Advent első vasárnapja

Az Angyali üdvözlet

"A karácsonyra való felkészülés ideje alkalmas arra, hogy Isten oltalmát kérjük minden létbe hívott emberi lényre, és hálát adjunk Istennek az élet ajándékáért, amit szüleinktől kaptunk."- mondta XVI. Benedek pápa november 14-én, amikor világméretű virrasztásra hívta a keresztényeket a meg nem született életekért. Ő maga advent első vasárnapjának előestéjén (szombaton) este 18:00-kor vesperást, majd éjszakai virrasztást vezet a Szent Péter bazilikában.
"Rorate caeli de super, et nubes pluant justum" - "Harmatozzatok egek onnan felülről, és a felhők essék az igazat". Szól az adventi gyertyagyújtás éneke, a szentmisék introitusa. Ismerős, hiszen napjainkban is szép szokás eljárni a decemberi hajnali misékre.
Az adventi hajnali misék történetéhez hozzá tartozik, hogy a II. Vatikáni zsinat utáni liturgikus reform ezt is eltörölte, változtatást végzett, és így ez a szentmise választható lett. Tiltva nincs természetesen, de a jelenlegi liturgikus rendbe nem tartozik szervesen. Ezek a hajnali misék minden nap Szűz Mária-misék voltak. Liturgikus színük a fehér, szövegük is a Szűzanyáról szóltak. Isten egy embert választott ki az üdvösségtörténetben, hogy a világba jöjjön, felvegye az emberi testet, melyet ő teremtett. Ezért Szűz Mária kezdettől fogva szeplőtelen. Erre az időszakra esik érdekes módon (a naptár miatt csupán) az ő szeplőtelen fogantatása, amikor is Szent Anna méhében megfogan. Szűz Mária szüli a világra Jézust, az Isten Fiát, akinek születése már előre mutat kereszthalálára, és feltámadására. A szenvedésben ugyanis mindig benne rejlik csodálatos módon a megdicsőülés.
December 16-tól karácsony napjáig minden napnak megvan a saját zsolozsma-szövege, éneke. Ezenek a napokon csendülnek föl az ún. Ó-Antifónák. Ebből nyolc van: O, Sapientia - Ó, Bölcsesség! O, Adonai - Ó, Adonáj! O, Radix Jesse - Ó, Jessze Vesszeje! O, Clavis David - Ó, Dávid kulcsa! O, Oriens - Ó, Napkelet! O, Rex Gentium - Ó, népek Ura! O, Emmanuel - Ó, Emmánuel!
Háromféle Úrjövetről emlékezünk meg Adventben. Történelmi Úrjövet: az Ószövetség várakozása Krisztus első eljövetelére az idők teljességében. Kegyelmi Úrjövet: a hívő lélek várakozása Krisztus folytonos eljövetelére a karácsonyban. Eszkatologikus Úrjövet: az Egyház virrasztó várakozása Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az Utolsó Napon.
Advent lelki mesterei Izajás próféta, Keresztelő Szent János és Szűz Mária. Őket szinte minden szentmise igeliturgiájában halljuk.
Radó Polikárp bencés szerzetes így fogalmaz adventről: 1570 óta, amikor V. Pius pápa a tridenti zsinat által megreformált Római Misekönyvet kiadta, az Egyház liturgikus évének első vasárnapján az utolsó ítélet evangéliumát olvastatja. Azelőtt meglepő módon Jézus jeruzsálemi bevonulását hallották a hívek (a virágvasárnapi olvasmány). A szimbolika világos: ezen a vasárnapon tér vissza az Úr esztendejének kerekén a kezdet, a liturgikus újév és vele együtt Az, akinek megváltó tevékenysége az egyházi év ünneplésének első és legfontosabb tárgya, Krisztus Urunk.
Advent első vasárnapja Egyházunkat idézi, mely vele nyitja meg a liturgia új esztendejét feltáró szent kaput. Mintha a mennyország előcsarnokában állnánk, az adventi időben a Születés ünnepének teljes gazdagsága hitelezi előre kincseit. A kereszténységnek lényege nagy középponti eszméje: az Inkarnáció (karácsony) valósága csillan felénk, mint lefüggönyözött ablakon át a fa gyertyái karácsony éjszakáján.
Advent a tündöklő galileai tavaszt idézi, mely a homályba borult antik világban az Úr angyalát látta Názáretben megjelenni, midőn az igenlő szóra a tiszta Szűz méhében az Ige megfogamzott s a régi Évának bűnét az új Éva, Szűz Mária kiengesztelte.
Az Advent az ókereszténységnek szép ajándéka, és mondanivalója van még a világnak. ...az igazi Úr, az örök szabadító közel van: Dominus prope est! Hozzá fohászkodik az ókeresztény gondolatvilágot gyönyörűen visszatükröző középkori adventi ének, mely a XI. század hajnalán hirdette, mennyit jelent az Úr eljövetele a várakozó emberiségnek:

"Örökkétartó üdvösség,
világnak élete,
fogyatkozást nem szenvedő,
és mindig tartó fény:
valódi megváltás nekünk!
ki együtt éreztél
kísértő végzésén
romlásba hulló embernemzedékkel:
el nem hagyván magos lakod,
a mélybe szálltál le,
ingyen kegyelmed testet öltetett Veled,
és veszni indult földi lényeket
pokol kezéből elragadtál,
a földet ujjongással töltve el.

A testi-lelki rútat hárítsd tőlünk, Krisztusunk
s legyünk tenéked fényességes szép lakás!
Első jövésed által szentelj meg,
a másodikban ments meg bennünket,
ha lobbot vet majd messzetűző fényed
s ítélni jössz el mindenkit, ki élt.
Ó add, hogy romlatlan ruhával ékesítse
tüstént kövessük,
bárhol látunk,
lépteid nyomát!"

Advent során több írással és elmélkedéssel készülünk, hogy segítsük a felkészülést a felfoghatatlan misztériumra, karácsony éjszakájára. Ebben az időben tegyünk többet Isten házának szépségéért, segítsünk, kapcsolódjunk be plébániánk életébe, a templom díszítésébe, ajándékok készítésébe, kinti és benti munkák elvégzésére! Ne felejtsük a Szentírás szavait: "Isten a jókedvű adakozót szereti!" 

Látogasson el adventi oldalunkra is! 

Alexandriai Szent Katalin ünnepe

Szent Katalin - Bázeli iskola, 1500

Születési időpontja ismeretlen, annyit azonban tudunk, hogy talán Cipruson született. Igen legendás életű szent, azonban a tisztelete csak a 10. században kezdett kibontakozni.
Alexandriában élt, és amikor Maxentius császár (305-312) odalátogatott, halálos ítélettel fenyegette meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet. A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le. A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.
A 6-7. században görögül írt Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14. században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint magának.

Szent Katalin keze - ereklye

A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.
Attribútumai: törött kerék, könyv, kard, korona.
Fribourg, Eindhoven, Sion patrónusa. A fiatal lányok, apácák, feleségek, filozófusok, tanárok, diákok, teológusok, titkárnők, cipészek, egyetemek, könyvtárak védőszentje. Segít a migrénben szenvedőknek.
"Amilyen Katalin napja, olyan a Szilveszter is."
"Amilyen az idő ezen a napon, olyan januárban is."

Látogatás

1746-os canonica visitatio Hejőbábáról

A "Visitatio canonica", azaz kánoni látogatás pénteken lesz plébániánkon. A fogalom árulkodó a látogatás jellegét tekintve, mivel az kötelező, előírt. Egy püspök - aki egy adott egyházmegye élén főpásztor - pásztori szolgálatához tartozik, hogy a rá bízott nyájjal törődik, számon tartja őket, és látogatásával érezteti gondoskodó szeretetetét, melyről kétezer évvel ezelőtt maga Jézus Krisztus adott tanúságot, amikor az egy elveszett juhról beszélt...
Most olvasóink is részletesebb képet kapnak bejegyzésünk által a látogatás jellegéről, tartalmáról...
A Püspöki Kongregáció (Róma) az Apostolorum successores kezdetű direktóriumával a püspök kánoni látogatásáról rendelkezett 2004-ben. A dokumentumban szó van a pasztorális látogatás természetéről, ahol kifejti: "A püspök köteles egyházmegyéjét minden évben részben vagy egészben meglátogatni..." Ezután felsorolja a különféle engedményeket, hiszen egy püspök számára az Egyház helyetteseket is biztosít. A püspök számára ezután előír különféle feladatokat, sőt magatartási formákat is, melyekre ügyelnie kell és meg kell tartania a látogatás során. A látogatást végző püspöknek a "hely adta lehetőségek" szerint az alábbiakat kell elvégeznie: szentmise bemutatása és prédikálás, a bérmálás szentségének kiszolgáltatása, találkozás a plébánossal, találkozás a hívők társulásaival (további klerikus személyekkel is), találkozás a helyi gazdasági tanáccsal, találkozás a gyerekekkel, fiatalokkal (hittanosok), a plébánia függésében álló oktatási intézmények (iskola) megtekintése, a betegek meglátogatása. A fiatalokkal például találkozhat kulturális- vagy sportrendezvények alkalmával, találkozhat a munkásokkal, hogy társaságukban legyen és párbeszédet folytasson velük, stb. Ezek mellett meg kell vizsgálnia a helyi liturgikus tárgyakat, valamint a teljes plébániai leltárt. A direktórium a püspök magatartásával kapcsolatban így fogalmaz: "A látogatás során, mint szolgálatának minden területén, a püspöknek egyszerűen és szeretetreméltóan kell viselkednie. Példát kell adnia vallásosságból, szeretetből és szegénységből: vagyis mindazokból az erényekből, amelyek az ítélőképességgel együtt az Egyház pásztorát jellemzik. A püspök tartsa a lelkipásztori látogatást szinte püspöki kormányzása lelkének, lelki jelenléte kiterjesztésének híve körében." (Vö. II. János Pál, Pastores gregis, nr. 46.)
A látogatás lezárásaként okmány készül.
A látogatás során pedig jegyzőkönyv, melyben több témakört érintve válaszol a plébános a kérdésekre. Főbb témakörök: a templom, az istentisztelet, a szentségek kiszolgáltatása, a hit továbbadása és a közösségi élet, a plébánia épülete és vagyoni helyzete, egyházi intézmények, a lelkipásztorok és munkatársaik, szerzetesrendek, katolikus iskolák, katolikus intézmények a területen, a hívek, és végül az egyéb jellemzők. 
A főbb témakörökön belül szerepelnek a kérdések. Ezek szólnak a templom méreteiről, a harangok számáról és súlyáról, a templom nyitvatartásáról, a liturgikus eszközök tisztításáról, a perselyek számáról, a beteglátogatásról, gyóntatás rendjéről, az egyházzenei életről, a hitoktatóról, a képviselőtestületről, a ministránsokról, a plébánia fűtésének módjáról, a kántorház telekkönyvi adatairól, az önkormányzati támogatásról. A plébános irányában feltett kérdések is igen részletesek, kitérnek a nyelvismeretre, gépkocsira, egészségi állapotra is. 
A hívek témakörben feltett kérdések érintik az üzletek nyitvatartását, a szegények számát, a misére járók számát ünnepnapra és hétköznapra lebontva, a hívek erkölcsi életét, a családok imaélletét, de a plébánia médiáját is. 
Ez csupán általános bemutatása a vizitációnak, ezeken kívül rengeteg aprólékos kérdés van. 
Ha még többet szeretne olvasni a vizitációról, olvassa el a Katolikus Lexikon internetes bejegyzését itt. 
A 2004-ben kiadott vatikáni direktórium mellett az Egyházi Törvénykönyv (CIC) is tartalmaz előírásokat a vizitációra vonatkozóan. 


Egyéb írások
A vizitáció témáját tudományos és történeti szinten is feldolgozták. Így olvasható például Tóth Krisztina írása az Egyháztörténeti szemlében (szerk.: Balogh Judit, Dienes Dénes, Fazekas Csaba), melyet Miskolcon adnak ki. 
Néhány idézet az írásból: 
"Az egyházlátogatások, azaz canonica visitatiok szinte a kezdetektõl fogva végigkísérték az egyház történetét. Legelső ismert adat róluk egy 8. századi zsinatról való, ahol elrendelték, hogy „minden püspök évente látogassa végig plébániáit, azaz egyházmegyéjét". Az egyházlátogatás tehát kezdetben kizárólag püspöki jog volt, amelyet később vettek át a főesperesek. 
Az 1526 után kialakult zűrzavaros helyzetben Oláh Miklós esztergomi érsekké való választása volt az első lépés a katolikus egyház régi tekintélyének visszaállítására. Ezt Oláh az alsópapság szigorú megreformálásával próbálta elérni, ezért már 1557-ben Pozsonyba idéztette egyházmegyéje plébánosait felszentelésüket igazoló irataikkal együtt, azonban ezt a már új tanokhoz csatlakozott városok és földesurak nem engedélyezték lelkészeiknek, ezért Oláh az uralkodóhoz fordult segítségért. Így került az 1557-es országgyűlés határozatai közé a zsinatok tartását és egyházlátogatásokat elrendelő cikkely (1557/10. tc.), amelynek értelmében Oláh 1559 és 1562 között általános vizitációt tartott egyházmegyéjében. Célja főként az volt, hogy a nem megfelelő képzettségű papokról tájékoztatást kapjon, akikkel azután az érsek nem bánt kesztyűs kézzel, hiszen mint Melachton egyik leveléből tudjuk 1555-ben már háromszáz olyan pap volt, akiket az érsek nem talált alkalmasnak a plébánosi feladatok ellátására és hivatalából elűzött."
A szerző így zárja írását: "Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy az egyházlátogatások a tekintélyét visszaszerezni kívánó katolikus egyház eszközei voltak, amelyeknek csupán ellenőrzési joga volt, végrehajtói hatalom nélkül, ezért szükségszerűen akkor, amikor a katolikus egyház tekintélye romokban hevert és minden erőt nélkülözött, az egyházlátogatások sem tudták kivívni maguknak a megfelelő tiszteletet. Bár feladatukat, ahogy tudták elvégezték és számos értékes adatot mentettek meg számunkra a társadalom alsó rétegeinek életéből és mindennapjaiból." 
A teljes cikk itt elolvasható.
Hegedűs András, a főegyházmegye levéltárának igazgatója így ír: "Bíboros főpásztorunk 2010. évi első körlevelében lelkipásztori látogatások – más néven egyházlátogatások – megtartását jelentette be. Ez a döntés azért is bír nagy jelentőséggel, mert egyházmegyénkben ilyen eseményre legutóbb hetven évvel ezelőtt, 1940-ben került sor. Éppen ezért érdemes röviden áttekintünk az Egyháznak ezt az ősi gyakorlatát.
Az egyházlátogatás (visitatio canonica = az egyházi törvények, a kánonok által előírt látogatás) az egyházmegyei kormányzatnak már az V. századtól kezdve használt ellenőrzési formája. A korai középkortól kezdve az egyes zsinatok megkívánták, hogy a püspök évente egyszer kérdezze ki a papot, miképpen szolgáltatja ki a keresztséget, hogyan mondja a misét, miként folynak a dolgok az egyházközségben, oktatják-e a tudatlanokat, amint azt a régi kánonok elrendelik. A XII. századtól a püspökök e feladatukat a főesperesekre ruházták át. A Tridenti Zsinat (1545–1563) azonban kötelezte a püspököt, hogy évenként, nagyobb egyházmegyékben kétévenként látogassa meg az egyházközségeket. Ugyanakkor életben hagyta a főesperesi látogatás lehetőségét, de kikötötte, hogy a látogatásnak mindig a püspök megbízásából kell történnie, és a felvett jegyzőkönyveknek a püspök elé kellett kerülniük.
Magyarországon az egyházlátogatásra vo-nat-kozóan legkorábban 1397-ből maradt fenn adat. Ebből az évből két jegyzőkönyvet is őriz az Esztergomi Főkáptalani Levéltár: a Főkáptalan és az esztergomi Szent István első vértanú templom vizitációját. Főegyházmegyénk a rendszeres egyházlátogatások intézményének legkorábbi bevezetésével megelőzte a többi hazai egyházmegyét, mivel nálunk 1559 óta végezték a vizitációt. Másutt ez csak jóval később történt meg: a Győri Püspökségben 1641-től, a Váci Püspökségben 1673-tól, a Veszprémi Püspökségben 1698-tól, a többi egyházmegyében pedig csak a XVIII. századtól.
A jegyzőkönyvet legalább két példányban állították ki, amelyek közül az egyik a plébániára, a másik az egyházmegyei levéltárba került. A jegyzőkönyvek általában az egyházközség alapítására, múltjára, a templom külső és belső felszerelésére, a felszerelési tárgyak állapotára, a szentmisék rendjére, a szentségek kiszolgáltatására, a hitoktatásra, az egyházközség vagyoni helyzetére vonatkozó kérdéseket tartalmaztak.
  Az egyházlátogatás azonban több, mint puszta ellenőrzés. Maga a látogatás szó is jelzi ezt, hiszen szeretteinkkel akkor igazán élő a kapcsolatunk, ha személyesen is találkozunk, meglátogatjuk egymást. Ezért írhatta 1657-ben Szily András esztergomi kanonok az általa végzett vizitáció mottójául Jób könyvének sorait: „visitatio tua custodivit spiritum meum” (Jób 10,12), azaz „látogatásod őrizte meg lelkemet”. Az idézet jól mutatja, hogy a vizitáció a hitben való megmaradás fontos eszköze, és ez nemcsak a katolikus megújhodás időszakában, hanem napjainkban is igaz. A főpásztor tehát elsősorban híveinek lelkéről kíván gondoskodni, amikor meglátogatja őket. Szép példáját adja ennek X. Szent Pius pápának még mantovai püspökként kiadott, vizitációt elrendelő körlevele: „Mivel mind ez ideig bizonyítottátok hozzám való gyermeki vonzódásotokat, hálámat és szeretetemet nem tudom jobban kinyilvánítani, mint hogy hozzátok megyek, és egymás közt elbeszélgetünk. Erősítve így a kölcsönös bizalmat, megáldom gyermekeiteket, megismerem szükségeiteket, letörlöm könnyeiteket, hogy a lelki jólét gondoskodása mellett időleges boldogságotokról is gondoskodjam. … Elmegyek hozzátok, hogy figyelmeztesselek titeket arra, hogy az a Jézus Krisztus, aki szerzője és megvalósítója hitünknek, ugyanaz tegnap, ma és holnap és mindörökké!" Az írás a főegyházmegyei újság 2010/2. számában jelent meg. 
Végül pedig a látogatási jegyzőkönyvek könyvtártörténeti jelentőségéről olvashatnak itt. 
Reméljük, hogy ismét sikerült bővíteni ismeretanyagunkat...