Mai világunk (életünk) egyik legalapvetőbb problémája az, hogy létezik a bűn. Így volt ez mindig, hiszen az ember a bűnbeesés óta (Ter 3,1-24) hajlamos bűnt elkövetni. A bűnnek a katolikus tanítás szerint vannak kategóriái, fajtái, amikről sorozatunkban szó lesz. Elsősorban a gyónás szentsége nyomán közelítjük meg a kérdést, hiszen Krisztus a szentségek által gyógyítja a sebzett embert. Ezért feladata az Egyháznak mindig beszélnie és tanítania a szentségekről, főleg a gyógyító szentségekről, hiszen nem mentálhigiénés tanácsadásra jön a bűnös ember, hanem gyógyulni vágyik Krisztus életet adó szentségei által.
Krisztus a gyónás szentségével válaszol arra fenyegetettségre, melyet számunkra a bűn, a betegség és a halál okoz. Természetes félelem mindenkiben van, ám Isten a reménység Istene, aki örök életre hívott minket, nem az örök rettegésre és sötét félelemre. Ezért fontos látni és érezni, hogy van kiút minden rosszból, minden betegségből, sőt, a halál sem egy végállomás. Van remény a gyógyulásra.
A szentségek (7 szentség) jelenlegi felsorolásában (hiszen ez a történelem során többször változott) a negyedik helyen áll a gyónás vagy a kiengesztelődés szentsége. "Sacramentum poenitentiae seu reconciliationis", vagyis a gyónás szentségében a keresztség után elkövetett bűnökre kapunk feloldozást. Hiszen a keresztség teljesen tisztára mossa az áteredő bűntől sebzett lelkünket.
A szentség kegyelme tehát megadja a kiengesztelődést Isten és a megkeresztelt között. Pontosabban: "azon megkeresztelt számára, aki súlyos bűn következtében elveszítette a megigazulás kegyelmét." (G. L. Müller: Katolikus dogmatika, 686.)
Másodszor kiengesztelődés az Egyházzal (pax cum ecclesia), hiszen az Egyház tagjai vagyunk és a Szentlélek által megszentelt Egyház bevon saját életébe, "életegységet" hoz létre a Szentháromságos Istennel.
Harmadszor pedig jelképes cselekmény: "papi feloldozás, a közösség hatékony közbenjáró imája (=búcsú), a bűnbánó tette (a szív bánata), bűnvallás, gyónás és az elégtétel tettei." (uo.) Vagyis jelképes, hiszen jelek kísérik, külső jelei is vannak a bűnbánatnak, a megtérésnek.
Mielőtt egyháztörténeti szempontból is részletezzük a szentséget, figyeljük meg az újszövetségi bűnbánatot.
1. Kiengesztelődés Istennel
Az Ószövetségben olvasottak alapján sem állíthatjuk, hogy csupán egy isteni törvény "áthágása" a bűn. Van következménye is a bűnnek. A bűnös a bűn uralma alá kerül, valamint viselnie kell a társadalmi következményeket is.
A Római levélben ezt olvassuk: "Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől." (Róm 8,2) A bűn és a halál törvénye visszataszító, hiszen a bűn következménye a halál. Vagyis annak van élete, aki bűn nélkül való, vagy legalábbis megbánja/meggyónja bűneit. Így valóban elengedhetetlen az örök élet elnyeréséhez (és a normális földi élet éléséhez) a szentgyónás rendszeres végzése.
Azután Márk evangéliumában olvassuk: "János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”" (Mk 1,14k) Isten országának közelsége Isten irgalmában rejlik. De Isten intim módon hívja fel először a figyelmet, prófétái által, törvényei által, de legfőképpen az Igazsága által, aki maga Krisztus. Így már "tájékoztatást" kap az emberiség arról, hogy milyen lehetőségei vannak. Ha megtér, akkor fog élni. A bűnnel szakítani életet jelent. De a bűnnel való szakítás nem egy pillanat műve (isteni kegyelem hatására lehet az is!), hanem folyamat, e bűnbánat folyamata. És ez történik egész életünk folyamán...
(hamarosan folytatjuk)
