Bármennyire is csal a látszat a szellemi és kulturális igények terén, XVI. Benedek pápa legújabb könyve, a Názáreti Jézus II. a kiadók elsőszámú eladott könyve a boltokban. A könyv három hete kapható. 1,2 millió példányban és nyolc nyelven jelent meg eddig. Olaszországban 300.000, Németországban 200.000 és Franciaországban 120.000 példányban kelt el eddig. A pápai könyvek amerikai kiadójának vezetője szerint "egyértelmű: a pápát érdekli az emberek segítése abban, hogy Valakit megismerjenek és szeressenek". New Yorkban a könyv napok óta Bestseller.
A Szentatya Jézusról szóló írásának második kötete a nagyhétről szól: a jeruzsálemi bevonulástól a feltámadásig.
Ravasi bíboros így fogalmaz: "a pápa arra törekszik, hogy a történelmi jellegű elemzés mellett mélyebb, bensőségesebb és teológiailag megalapozottabb magyarázatot adjon Jézus alakjáról."
A Szentatya a könyvben Jacob Neusner amerikai zsidó tudós gondolataiból is merít. Ő azt állítja, hogy Benedek pápa már elért valamit, amit a modern történelemben a Szentírással kapcsolatban még senki. Méltatta a könyvben lévő teológiai és történelmi "együttest", mely a zsidók számára mintegy "enyhületként" jelenik meg.
Az első kötetbe Neusner könyvének gondolatait beépítette a pápa: "Egy rabbi Jézussal beszélget".
Oldalak
A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 29., kedd
2011. március 16., szerda
Könyvajánló
Azoknak a kedves híveknek ajánlunk nagyböjti olvasnivalót (a Szentírás mellé), akik szlovák nyelven is tudnak.
Marta a Mária trochu inak - novinka patra Vojtěcha Kodeta O.Carm. Hogyan élhetünk Istennel egy istentelen világban? Az Egyház mindennapos feladata, hogy a mindennapi munka és az imaélet helyén legyen. Hogyan és hol lehet a világban megtalálni Istent? Lehet-e lelki életet élni, amikor egész nap a világban mozgunk, dolgozunk? Benső kapcsolatban élni Istennel egy zajos városban, egy kis lakásban, sok munka, teher és felelősség között? Mindezek ellenére lehetséges rátalálni Istenre? (Márta és Mária egy kicsit másképp)
Prečo svätý? Amikor II. János Pál pápa Krakkóban tanult kispapként, amikor bement a szobájába, és egy cetlire írva ez várta: "a jövő szentje". Ezek a szavak most prófétai jóslatként teljesednek be. A könyv bevezet minket a pápa életébe, aki a XX. század történelmét befolyásolta, misztikus és missziós lelkületű volt. II. János Pál nagylelkű és érzékeny volt mások igényei iránt, valamint vidám volt...
A könyvek megrendelhetők itt.

2010. december 21., kedd
Ajánló
Azoknak a kedves híveknek, akik tudnak szlovák nyelven, nagy szeretettel ajánljuk az idén megjelent könyvet Boldog Kalkuttai Teréz anyáról. Sokak példaképe ő, és így karácsony közeledtével sokat meríthetünk életpéldájából, hogy a most megünnepelt Szeretetet hogyan valósítsuk meg a mindennapokban.
A szlovák nyelvű könyv Matka Tereza címmel jelent meg a szlovákiában élő kármeliták gondozásában. A könyv életrajz képekkel illusztrálva, melyben a szerző bemutatja Kalkutta utcáit, a misszionáriusok életét, és például azt, hogy milyen módon gondozta Teréz anya a betegeket - hiszen nem fogadott el különösebb anyagi segítséget, és Jézus Krisztust nem csak a betlehemi jászolban ismerte fel, hanem a kitaszított, foszlásnak indult leprásokban is... Bemutatja, hogyan válhatott a mindennapos munka által és az imádság által szentté...
A könyvről itt olvashat bővebben, és itt rendelheti meg. Kiváló ajándék lehet karácsonyra még az ünnep után is...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)