Schubert születésnapjára - a mélység magaslatain

Kétségtelen, hogy Franz Schubert zeneszerző műveit előadni nem könnyű, hiszen igen mély belső világ szükséges a megszólaltatásukhoz. Legyen az zongorára vagy énekhangra írt mű, vagy éppen mise. Schubertet kicsit megkésve, két nappal születésnapja után köszöntjük, illetve hálát adunk neki és érte, és emlékezünk rá. Azért is jó, mert ma legalább csak Schubertet tudunk hallgatni...

Bécs külvárosában, Lichtenthalban született 1797. január 31-én, apja tanító volt, aki hegedülni tanította. Bátyja zongorázni tanította. Otthonukban családi vonósnégyes is működött. 

"Ami romantikussá teszi, az a hangzás igényén, a hangzás szépségének valósággal fizikai vágyán túl a vándorlás állandó attitűdje – ennek természetes velejáróival, a táj szeretetével és a távoli otthon nosztalgiájával, a közösségből kirekesztett vándor magányának gyötrő fájdalmával." (fidelio.hu)

As-dúr miséje az egyik legjobb példa arra, hogyan képes szinte észrevétlenül átléptetni a hallgatót ebből a világból, a képmutatás és féltékenység világából egy emberi, mély, érzésekkel és vallomásokkal teli világba, amely szinte előíze az isteni világnak. 

Schubertet hallgatva kiderül: félelmeink és önzéseink vezetnek a világ mai legnagyobb bűnéhez, mely a féltékenység és irigység. Nincs szánalmasabb annál, mint amikor valaki hatalmát féltve (mely legtöbb esetben oly csekély!) mások életén rontva próbálja sajátját javítani. De önzésünk meglátszik abban is, ahogyan Istenről beszélünk. Beszélünk-e egyáltalán róla? Van-e ma teológiai értekezés a különféle szinteken? Elsiklunk az isteni felett, miközben elődeink ilyen zseniális és mélységes műveket komponáltak. 

Urunk bemutatásának ünnepén legyen lelkigyakorlatunk a fenti mise meghallgatása, átelmélkedése. Legyen ezáltal ünnep a szívünkben, olyan ünnep, mely kitörölhetetlen mélységet ad a magasságbeli Isten szeretetéből.

A videón 24:53-nál halljuk az "Et incarnatus est" részt a Hitvallásból. Ez teljesen hitelesen ábrázolja azt a hittitkot, melyet kimond és elénekel. Áttöri Isten az emberi lét és képesség határait, mindezt úgy, hogy semmit sem tör meg, semmit nem ront el. Felkéri a törékeny emberi lényt, hogy fogadja be a Szentlélek Úristent, fogadja el az isteni tervet. Mária pedig megnyílik, de ugyanaz az isteni teremtmény marad, melyhez soha nem férkőzött a bűn - csak a fájdalom. Isten nem ront rá az emberre, csak felajánlja magát.

Akinek pedig még marad ideje, hallgassa meg az e-moll zongoraszonátát Sviatoslav Richter előadásában. 

Gyertyaszentelő Boldogasszony - ünnepi gondolatok

XVI. Benedek pápa, még bíboros korában írta a következő sorokat, amelyben kifejti, hogy korunkra sokszor jellemző a „határozott elfordulás a történelemtől, ami már csak a tegnap lomtárának számít, amelyből egy egész új mának semmi haszna nincs”.

Ahhoz, hogy a hitünket és hitünk alanyát jobban megismerjük, elengedhetetlen, hogy nagyobb figyelemmel forduljunk az egyház liturgiája felé.

Szomorú tapasztalat mindannyiunk számára, hogy nem ezt tesszük. Magunk mögött hagytuk a Hit évét. A nagy pápa, XVI. Benedek pápa, kegyelmi évet jelentett be azzal, hogy a katolikusok figyelmét a hit mélyebb megismerésére irányította. 

De az év lezárása után elmondhatjuk-e, jobban és többet ismerünk az E tanításából, mint annak előtte?

Igazából nem. Semmi nem történt, nem tettünk semmit. A hitéletünk ugyanolyan felületes, mint annak előtte volt. Az erények és bűnök terén való tévedések, a méltatlan szentségekhez való járulás. Az alázat és Isten dicséret hiánya már már az egeket sérti.

Legfőbb gondunk, az, hogy új pápánk milyen cipőben jár, miért fekete nadrágot hord és mit eszik a Szent Márta ház menzáján. Olyan jó volna ezen felülemelkedni, mielőtt e világ szele széltől lengetett nádszál módjára kiszaggat és magával ragad.

Az Egyház örök. A krisztusi hit örök. Az isteni igazság teljessége a Római Katolikus Anyaszentegyházban áll fönn. 

Csak akkor maradhatunk szilárdak és kitartóak, ha jobban megismerjük hitünket, amely az Egyház hite, és amely hit teljességét Krisztus nevében való megkeresztelkedésünk során az Egyház isteni közreműködése során kegyelemből megkaptunk.

Ha a hit rendje megszabja az imádság rendjét, akkor hogyan lehet az, hogy templomainkból eltűnt a szent nyelv használata, a gregorián ének, az igazi gyertyák és az igazi örökmécs. A művészi oltárok, az elmélkedésre indító szobrok.

Testvérek! Ha mi nem őrizzük meg, ha mi nem becsüljük meg, akkor az utókor hogyan fog hitre ébredni? Mit fog utánunk találni? Mi fogja a Krisztusba vetett hitet megjeleníteni és kifejezni? Aki a hit szimbólumait nem becsüli, magát a hitet sem becsüli.

A mai ünnep a világosságról szól. Az örök Világosságról. Az isteni örök fényről, Jézus Krisztusról, akinek istenségét elsőnek volt méltó felismerni a Boldogságos Szűz Mária. És Ő mutatja fel számunkra.

Kérjük áhítattal és nagy alázattal e kegyes Szüzet, vezessen el minket az ő szerelmetes Fiához, hogy felismerve istenségét, a Lélektől indítva tudjunk az Istenhez sóhajtani, Atyánkként szólítva őt!

"Ékesítsd fel menyegzős termed, Sion, és fogadd Királyodat! Öleld át Máriát, a mennyország ajtaját, mert ő hordozta az új Világosság dicsőségének királyát. Megáll a Szűz és kezében hozza a hajnalcsillag előtt szült Fiát, aki Simeon ölébe fogadott, és a népeknek hirdette, hogy ő az élet és halál Ura, és a világ Üdvözítője."

Ez sirály...!

Lassan egy éve, hogy a sirály megjelent... és most lecsapott! Persze, ez a szenzáció, nem más. Viszont érdemes elgondolkodni néhány "véletlenen" (?). Közel egy évvel ezelőtt a Vatikán kicsiny kéményén üldögélt egy sirály, várva a fehér füstöt. 

Most ismét egy sirállyal van dolgunk, de korántsem egy békés példánnyal. Ugyanis január 26-án varjú társával lecsapott a békegalambokra. A megdöbbentő és kegyetlen esemény nem sokkal 12:00 óra után történt a pápa szeme láttára... :)

Az sem véletlen talán, hogy a pápa éppen Ukrajna békéjéért imádkozott, arról beszélt, ami után megtörtént az említett kegyetlenség. Nos, a viccet félretéve, valóban lehet mélyebb értelme is az esetnek. Lehet.

(A pápa maga is élt az állatszimbolikával, hiszen a galambnak jelentőséget tulajdonít. Azzal, hogy ő maga engedi el azokat, elismeri az állat mögöttes jelentését. Ne feledjük, hogy a keresztény értelmezés szerint a galamb a Szentlélek jelképe, de galamb hozott zöldellő ágat Noénak is...!)

Egy éve márciusban ezt írtuk a sirályról:

A madár az Újszövetségben az isteni gondviseléshez szolgál hasonlatul. Jézus ezt mondja: "Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe nem gyűjtenek, mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?"
Jelképe a madár az erkölcstelenségnek, amikor a Jelenések látnoka Babilont ördögök tanyájának mondja: "minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke" a bűnös város (Jel 18,2). Az utolsó időkben pedig eszköze az ítélet végrehajtásának, amikor az "angyal harsány hangon szólt az égi madaraknak: Gyertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát, a lovak és lovasok húsát, minden szabadnak és rabszolgának, kicsinek és nagynak a húsát." Jel 19,17k
Az egyházatyák az égi segítséget látják a madárban. A Teremtés könyvében szereplő madarak előképei az apostoloknak, akik az egész földet bejárva hirdetik Isten Igéjét. (forrás: Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma)

Fontos dolog az állatszimbolika. (A linkre kattintva elolvashatja a Katolikus Lexikon szócikkét.) Szerepe lehet az álmokban is, a természeti jelenségekben is, de a hétköznapi életben is. Több szent is közvetlenebb módon kapcsolódott a madarakhoz, mint például Assisi Szent Ferenc. De Jézus is példálózott vele. 

A varjú az Ószövetségben tisztátalan állat: "A madarak közül ezeket tartsátok tisztátalannak; ne egyetek belőlük, mert tisztátalanok: a keselyű, a szakállas keselyű, a réti sas, a fekete kánya és a vörös kánya különféle fajtái, a varjak különféle fajtái, a strucc, a kuvik, a sirály, a karvalyok különféle fajtái, a fülesbagoly, a bagoly, a kormorán, a vöcsök, az íbisz, a pelikán, a fehér keselyű,..." (Lev 11,13-18)

Emellett a hiedelmek és az álomfejtés szerint a halálra utaló madár/jelkép. 

Azt, hogy a vasárnapi római eseménynek milyen értelme volt, ne mi döntsük el. Viszont érdemes figyelni az idők jeleire. Sokszor mellékesnek tartjuk ezeket, de ha nem is éljük bele magunkat teljesen, mégis tudjuk értelmezni azokat.

Az is érdekes, hogy szinte napra pontosan, egy évvel ezelőtt is hasonló eset történt. Akkor XVI. Benedek pápa mondta az Úrangyala imádságot vasárnap, január 28-án. Akkor a galamb megmenekült, mely szintén a békét volt hivatott szimbolizálni. 

Hát, ilyenek a sirályok...

Bánk bán az Operában - ajánló

kép: opera.hu

Tájékoztatjuk azon kedves Olvasóinkat, akik szeretik az operát, és netán a magyar történelmet, hogy az Operaház idei Bánk bán című operájára még vásárolhatók jegyek! Ez az az előadás, melyet talán a szerényebb helyről is érdemes meghallgatni, akár kisebb kategóriás jegyárban. A hit, a történelem és a művészet összefügg. Szorosabban, mint gondolnánk. Éppen ezért - még ha hiedelmekkel és téveszmékkel is kell szembenéznünk -, saját szellemünk és lelkünk alakulásának érdekében, újra és újra fel kell idéznünk a régmúltat... (És mivel programjainkat illik előre megtervezni - főleg az Operában -, azt ajánljuk, mihamarabb vásároljon jegyet!)

Erkel Ferenc operáját hatszor adja elő az Opera idén márciusban. 

A cselekmény: 

Történik Visegrádon és a Tisza partján a XIII. század elején, II. Endre uralkodása alatt.

l. kép. Gertrud királyné, míg a király hadban jár, meráni híveinek bált ad. Ottó herceg, a királyné elpuhult, kéjenc öccse, szemet vet Melindára, Bánk bán asszonyára. A mulatságra eljöttek a mellőzött, "békétlen" magyar nemesek is, élükön az indulatos, vad Petur bánnal, aki „tányérnyaló magyar társait bírálja. A békétlenek óvatosságra intve őt, mulatásra biztatják. Petur válaszul keserű bordalt énekel. Amikor a királyné megjelenik a teremben, Petur elmondja társainak, hogy összeesküvést sző a királyné s az idegen udvaroncok ellen; az összeesküvés fejéül Bánk bánt kívánja megnyerni, akit titokban visszahív országjáró körútjáról. Melindát Ottó ostroma a báli terembe kergeti. Az udvar népe két pártra szakad, a Melinda köré felsorakozó magyarok és a királyné párti merániak állnak szemben egymással. A feszültséget a teremben megjelenő magyar táncosok oldják fel, akik tüzes táncukkal lassan kiszorítják a helyről a gúnyolódó merániakat.

2. kép. Melinda kimenekül a palota udvarába, de Ottó utána veti magát. Hevesen udvarolna Melindának, de minden próbálkozása hasztalan. Bánk hű asszonya eleinte riadtan, utóbb utálkozva tér ki előle és elhárítva a hercegi széptevést, elmenekül. A leskelődő Biberach, a kétszínű, álnok és haszonleső kóbor lovag Ottónak megoldást kínál: kábító és altató italokat szán Melindának és a királynénak. Ottó elfogadja Biberach sátáni tervét.
A herceg ostromának tanúja lesz Bánk, aki Petur üzenetére váratlanul megjelenik a királyi palotában. Biberach, aki személyes bosszúból a királyné vesztét tervezi, figyelmezteti Bánkot: veszélyben felesége becsülete. A megrendült Bánk csak a királyban bízik, uralkodója elé kívánja tárni személyes és országos gondjait.

3. kép. Gertrud elbúcsúztatja vendégeit. A búcsúpohárban Melinda számára már ott van az elkábító ital. Ottó elégedetten látja azt, hogy Melinda kiüríti a serlegét. Bánk asszonya búcsúzásul felelősségre vonja a királynét Ottó viselkedése miatt. Gertrud nem tűri királyi személyén esett sérelmet: szenvedélyes szavakkal szidja meg Melindát. Lassan hat Ottó bájitala, és Melinda már vizionál, a jelenlévőkben Bánkot látja. Amikor kitámolyog a teremből, Ottó utána veti magát. A királyné megakadályozza, hogy Petur és a békétlenek Melinda segítségére siessenek.

II. felvonás 1. kép

Szín: a királyi vár temploma és annak a Dunára néző tornáca. A felvonást nyitó rövid előjáték a főhős lelkében dúló vihart ábrázolja, mintegy előrevetítve Bánk "Hazám, hazám"-áriájának mondanivalóját. Öreg paraszt, Tiborc zavarja meg a hazája s a maga sorsán tépelődő Bánkot. Szavai a nép szörnyű szenvedését tárják a nagyúr elé. Egy régi seb nyoma Tiborc homlokán elárulja: valamikor, háborúban, ő mentette meg Bánk életét. A bán gazdagon megjutalmazza a parasztot.
Biberach segítségével, Gertrud hallgatólagos támogatásával Ottó herceg vágya teljesült: elrabolta az alélt Melinda becsületét. A kétszínű Biberach maga közli a hírt Bánkkal. A megjelenő, meggyalázott Melindát szégyene és Bánk keserű átkozódása az őrületbe kergeti. Neje állapotát látva Bánk megrendül, és Tiborcot kéri, kísérje Melindát a Tisza partján lévő várlakába, gyermekével együtt.

2. kép

Bánk bán késő éjjel behatol Gertrud lakosztályába, hogy számon kérje tőle, amit őellene s az ország ellen vétett. Gertrud közönyös marad az alattvalók baja iránt - s az ország nagyura vagy annak felesége sem több számára, mint "alattvaló". Amikor azonban Bánk átkot mond a merániakra, a sértett Gertrud tőrt ránt. Bánk kicsavarja a tőrt Gertrud kezéből, és megöli a királynét.
A gyilkosság hírére összeverődő magyarok imában kérik Isten segítségét országunkra.

III. felvonás 1. kép
Tiborc a gondjaira bízott Melindával és gyermekével a Tisza partjára érkezik, ahol váratlanul vihar támad. Tiborc sürgeti az átkelést. Melinda azonban már nem fogja fel a külvilág jeleit. Tébolyult vízióiban fel-felcsillan önnön tragédiájának egy-egy mozzanata. Bölcsődalt énekel kisfiának, s vele együtt a háborgó Tiszába veti magát.

2. kép

A második kép a királyi vár gyászba vont nagytermében játszódik. Gertrud halálhírét hallva, a király hazatér hadával. Hívei elfogják s lefegyverzik a békétleneket, de mielőtt leszámolhatnának velük, megjelenik Bánk, és megvallja: ő ölte meg a királynét. Bánk bánnak, ősi származására tekintettel, a király nem lehet bírája: felette csak az ország mondhat ítéletet. Ám erre nem kerül már sor. Távolról panaszos furulyaszó hallatszik, s a királyi palota termébe csakhamar Tiborc tér be néhány paraszt kíséretében, akik Melinda és gyermeke letakart holttestét hozzák. Bánk összeomlik. „Király, bosszulva vagy!
Dolinszky Miklós - Merczel Mária (forrás: opera.hu) 

Lánykórus a canterbury katedrálisban

Egy-egy népszerű fiúkórust már bemutattunk a blogon. A katedrálisokban, püspöki székhelyeken általában csak fiúkból álló kórust alkalmaztak a liturgikus szolgálatokon. 

"Ugyan nem a canterburyi katedrális az első brit székesegyház, amely lánykórust alapított, a 80 millió főt számláló Anglikán Közösség anyatemplomaként lépésének igen komoly visszhangja van. A kórus alapításának történelmi jelentőségével az a tizenhat lány is tisztában van, akiket a tavaly novemberben tartott meghallgatások során választottak ki.

A 12 és 16 év közötti lányok a helyi iskolákban tanulnak, és - a katedrális fiúkórusának tagjaival ellentétben, akik a székesegyháznál élnek és minden nap próbálnak - csupán heti egyszer gyűlnek össze gyakorolni. David Newsholme kórusvezető szerint a korlátozott gyakorlási idő ellenére a lányok nagyon összeszedettek és szívvel-lélekkel éneklik a betanult zsoltárokat, öröménekeket és reszponzóriumokat.

A lányok a katedrális emeletén lévő apró, zsúfolt zeneszobában próbálnak. A több láb vastag falakkal körülölelt helyiség polcai Mozart, Bach és Britten-kottáktól roskadoznak. „Elég gyorsan kellett betanulnunk a dalokat, de az ember nem is gondolná, hogy ilyen jó hangulatban telik itt az idő" - mondta a 12 esztendős Abby Cox, a lánykórus egyik tagja. Mint hozzátette, olyan lányokkal énekelhet együtt, akik hozzá hasonló szenvedéllyel szeretik a zenét." (fidelio.hu)

A valóvilág hat [ránk]

Nem, nem kell bekapcsolnia a televíziót ahhoz, hogy a mostani témába belehelyezkedjen. Gondoljon csak a Magyar Kultúra Napjára, amit tegnap ünnepeltünk. De ne is kapcsolja be a televíziót, jobban jár. Ha pedig a távirányító már a kezében van, jól gondolja meg, hogy főműsor időben hová kapcsol!

Most másra utalunk a címben, de gondoljon mindenki arra, amire szeretne. 

Tegnap országszerte beszédeket mondtak el a helybeliek által köztiszteletben álló személyek a magyar kultúráról, és egyáltalán a nemzet sorsáról, jelenlegi állapotáról. Kiállítások nyíltak, emlékév zárult, könyvbemutatók is akadtak. Ezek alkalmával mindig arra döbben rá a közönség (az előadók gondolatai nyomán), hogy mégiscsak vissza kell fordulni. Egy divatról szóló kiállításon arra a következtetésre jutott például a kiállítást megnyitó hölgy, hogy eddig is, most is, és ezután is Párizs fogja diktálni "a divatot". Régi csipkék, különféle funkciót ellátó ruha-részecskék, stb... Fotókiállítás, ahol az ember rájön: a képeken látható régi világ volt az igazi. Mesterségekről szóló kiállítás: az emberkéz alkotta dolgok maradandók és igaziak voltak! Könyvbemutató: a gondolkodásunk vissza-visszahajlik a költészet igazi vonalához, a kérdések bennünk mindig ugyanazok - csak másképp.  

Persze nem jó az, ha ül az ember a fűtött szobában, és azon mereng, pokrócába beburkolózva, hogy régen bezzeg milyen jó volt! Régen is volt gond, régen sem volt mindenki bűntelen. Nem a régen élt embereket szeretnénk feltámasztani most hirtelen (bárcsak sokan még ma is köztünk lehetnének! - de nekik annyi adatott!), nem is a régi kávéillatot a pesti kávéházak előtti járdáról... Viszont ne akarjunk mindig gyökeresen újat, gyökeresen mást. 

A társadalom egyes rétegei már érzik, hogy vissza kell fordulni. Vissza kell fordulni a gyökerekhez, a forrásainkhoz. A divattervező érzi, hogy a tömegtermék nem lesz maradandó, és mellesleg nem is sugall semmiféle gondolatot, érzelmet, hovatartozást. A régi világban a ruhák színkavalkádja kifejezte a családfő anyagi hátterét - de a szellemit is. Az igények megváltoztak, lejjebb adtunk belőlük. Nincsenek körülöttünk húzó erők. Mindig leadjuk a szintet, és ezáltal egyre inkább elfajul a lelki-szellemi igénytelenség. 

Vissza kell fordulni az igazi értékekhez - nem szégyen az. Ha előveszem nagyapám fiatalkori fényképét, nemcsak arcvonásait tudom megfigyelni, hanem fény vetül lelki állapotára, a társadalomban betöltött szerepére, ruházata elárulja foglalkozását, hajviselete pedig szintén a belsőről árulkodik... Ha ötven év múlva egy unoka megnézi nagypapa fészbúkos képét, elszörnyed (jobb esetben), és megkérdezi: miért a fürdőszobában, a tükör előtt készült a kép? Ma ritka az a fiatal például, aki szüleivel együtt fényképezkedik. Régen voltak családi fotók, amihez külön fel kellett öltözni, megfésülködni, stb. 

Ez a világ súlyosan és mélyen hat ránk, ha hagyjuk. A régi világ, ami nem "való" volt, hanem "igaz", sokkal inkább lehetne hat-ó. 

Most evezzünk át egy speciális helyre, a megkeresztelt hívek közösségébe (az Egyházba). Még mindig az újat keressük, még mindig a módszerekről konferenciázunk, még mindig a régi a rossz, még mindig a kommunista elnyomásból fakadt "új" és "ellenkező" a sláger. Hagyjuk! Tegyünk félre! Jó volt eddig, bár nem lettünk többen. Azt hittük, hogy majd a fiatal kórusok szaporodnak, mint a gomba; azt hittük, hogy több gyónó lesz; azt hittük, hogy majd mindenki tisztességes házasságban él. Nem lett több kórus (a többet minőségben is értem), nem lettünk jobb gyónók, és több a válás (és az érvénytelenítés).

Azt hitték sokan, hogy a média mindent megváltoztat. Lett katolikus hírportál, amihez minden évben egy kicsivel több reményt fűztünk - nem nagy sikerrel. Lettek katolikus embereknek blogjaik, közösségeknek újságjaik... Az első idők mindig reménnyel teli voltak, és végül minden unalmassá vált. 

Sajnos ezek a gondolatok az elmúlt egy év tapasztalatai alapján értek meg. Sajnos? Igen, mert azelőtt nem volt napirenden Benedek pápa. Talán elődje sem mindig - sok kritika érte. Most hirtelen minden katolikus média csak vele foglalkozik. Az, hogy mit gondol egy teológus hallgató az abortuszról (bocsánat, hogy mit gondol, arra nem vagyunk kíváncsiak, de hogy az egyházi tanítás fényében milyen meglátása van, arra igen), hogy a plébános atyák mikor gyóntatnak, hogy melyik az a plébánia, ahol fel lehet készülni méltó és igaz módon a házasságra, vagy hová tud elvonulni valaki, mielőtt meghozza élete nagy döntéseit? Nos, ezekről nem szól a fáma. Minden ESEMÉNYRŐL azonnal tudunk, híreink vannak csak. Ez nem jó. 

Az Apostolok idejét leíró szentírási rész nem arról szól, hogy Pál apostol amikor kikötött Troászban, milyen egyszerű ladikon érkezett... Vagy Péter amikor kiállt, és elmondta pünkösdi beszédét, hányan hallgatták meg...

Forduljunk meg, és merítsünk az igazi forrásokból! Sokkal kisebb erőfeszítés lesz ez, mint állandóan új és teljesen hatástalan módszerek kidolgozásán fáradozni, mellesleg nem kevés pénzt költeni azok megvalósítására. Talán el fog jönni az Egyház életében az a pillanat, amikor ráeszmél a "többség" (ismét minőségileg értem a szót), hogy merre kell haladni ahhoz, hogy az Isten Fia által megszabott úton haladjunk. 

A bűnös ember léte mindig ki van téve a kísértéseknek. Általában a kor kísértéseinek. Most nagy kísértés a hatalom, a pénz, az irigység, a fösvénység. Ne hagyjuk, hogy ezek eltakarják az igazi (régi) értékeket, kincseket. Van olyan, akinek fontosabb egy tál lencsefőzelék, mint a temploma liturgikus tárgyairól való gondoskodás. Vagy olyan is akad, aki a Máriáról (és Máriához) szóló hangverseny helyett inkább vacsorázik focista társaival. 

Igen, talán a valóvilág eltávolodott Istentől. Az ember lett a fontosabb, nem pedig az Isten. És mi a végeredmény? Lám, egyre inkább távolodunk egymástól, minden baráti kapcsolat megszakad, a családok tagjai eltávolodtak, nincsen személyes beszélgetés, hanem helyette csetelünk, de az utcán már nem köszönünk... Ki várja ma aggódva, teli örömmel és szeretettel kedvese, szerette válaszát, melyet az levélpapírra vetett és feladta a postán...? Hányan kaptunk most karácsonykor igényes levelezőlapon szívhez szóló, személyes karácsonyi köszöntést? Írunk egymás születésnapjára levelet, vagy netán felhívjuk telefonon? Nem, nem! Tévedés! Istent kiiktattuk, egy téves és csalóka szlogennel, hogy forduljunk egymás felé (vigyázz!), majd végül kiderül, hogy az EGO LETT AZ ISTEN! 

Ezen a vonalon nem kívánhat továbbmenni az Egyház sem! Újra Isten felé kell fordulni, hogy onnan fordulhassunk egymás felé! (Nem mindegy!) 

Ezek fényében hallgassunk meg egy részletet Rossini Mózes című operájából. Íme a részlet szövege:

I. FELVONÁS, 1. JELENET

A mádiániták tábora. Zsidók és mádiániták

KÓRUS

Óh! A hitetlennek vad hatalmától

Te szabadíts meg jóságos, nagy Isten!

Ha meghallgatod szavát,

Néped visszatérhet hazájába majd.

De ki a reménységünk záloga ma?

A kegyetlen, ki hitet s becsületet nem ismer?

Aki saját képmására formálja az isteneket, kiket imád,

S lábbal tipor minden törvényt?

Itt az idő, hogy az oly sok vész okozta

Félelem és bánat megszűnjön.

Hogy apák, fiúk és hitvesek újra lássák egymást:

Adassék meg nekünk, ó Urunk!

(A felvétel 1956-ban készült.)

Claudio Abbado (1933-2014)

DOBSZAY 79

XVI. Benedek Intézet

A San Francisco-i Egyházmegyében működő XVI. Benedek Intézet (Benedict XVI Institute for Sacred Music and Divine Worship) hivatása az állandó képzés a liturgiában, szent zenében mindazok számára, akik részt vesznek a szent liturgiában. Így vonatkozik ez a papokra, ministránsokra, énekesekre, laikus hívekre... Online tanfolyamaik mellett plébániákon és a szemináriumban is zajlik képzés. 

Egy angol nyelvű videó az Intézetről (a képek magukért beszélnek): 

Érdemes elgondolkodni ismét azon, hogy Egyházunk kincseit mennyire őrizzük, és mennyire akarunk egy-egy szellemi-lelki örökség részesei lenni!? Érthető ez Szent Ambrustól kezdve a középkoron át XVI. Benedek pápáig. Olyan szellemi örökséget hagytak ránk elődeink, de a köztünk élő szentek is, hogy azok állandó "tanulmányozása" szükséges. Bízzunk abban, hogy hamarosan Közép-Európában is létrejön egy hasonló intézet, hiszen Európának ezen vidéke néhány száz évvel ezelőtt még bővelkedett a szent liturgiát művelő és szerető hazafiakban...

Weöres 100 - bennünk a létra...

Weöres Sándor, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelesebb alakja. Közismert mondata, melyet az emlékévre létrejött honlap is idéz, ez: "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Minden képességünk és erőnk adott: Isten teremtményei vagyunk, alkotások, melyeknek jobbá és tökéletesebbé kell válniuk. Minden adott, nekünk csak el kell indulni a létrán - és lehetőleg felfelé. Isten keze mindig felénk nyúl, és szeretné, ha munkánkkal az általa nyújtott mennyei világból mutatnánk meg valamit, itt, lenn a földön. Minden munka és minden emberi lét arra irányul, hogy az isteni műbe, a teremtés állandóságába bekapcsolódjon - a maga sokszínűségével. 

Most A teljesség felé című művéből idézünk. Először a bevezetőt, majd "Az Isten" című írást. 

A teljesség felé

Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.

(Oldani vágyom és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Dalolni vágyom és dallá válni vágyom.
Mind táncoljatok!
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom.

Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.)

Egy apokrif János-evangéliumából

AZ ISTEN
Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb
rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden
alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a
lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen,
időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos
az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a
csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent:
mint „van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget
beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása
után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és
nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság
nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan,
melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget,
s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.

Ad multos annos, Georg Ratzinger!

XVI. Benedek pápa bátyja tegnap ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Blogunk sok szeretettel köszönti a pápa-testvért, és hálás azért a munkáért, melyet nevezhetünk akár életáldozatnak is. Rengeteget tett az egyházzenéért, az Egyházért. Bízunk benne, hogy Isten még több időt enged neki egészségben, és végül majd szentjei ujjongó kórusába fogadja be - ha nem is karvezetőnek, de legalább egy "verébnek". (Megj.: A veréb szó a német "Spatze" magyar megfelelője. Georg Ratzinger az alapítója a németországi "Regensburger Domspatzen"-nek, vagyis a regensburgi dómverebeknek...)

Isten éltesse sokáig! Ad multos annos vivat!

(Nemrég XVI. Benedek pápa (emeritus pápa) még egy római kórházban látogatta meg bátyját. Tegnap viszont EGYÜTT ünnepelték a jeles születésnapot!)

Az alábbi felvételen Georg Ratzinger vezényel:

Videók és képek ITT.

A születés - az édesanyák

Ma véget ért a karácsonyi időszak. Adventben Máriával együtt vártuk Jézus születését, hiszen a roráte misék Mária-misék. (a cikk tartalma miatt ide nem fűzünk megjegyzést) Karácsonykor az evangéliumokban is szerepet kapott Mária, nemcsak a Betlehem megjelenítésében. Mária ott volt Jézus körülmetélésekor is, teljes anyai szerepben volt jelen a kisded mellett, de később is. Ő mutatta be Józseffel együtt Jézust a templomban, de a kánai menyegzőn meg is szólalt, hiszen olvassuk a leírásban. És ő áll ott az utolsó órákban is Fia mellett, a vérző Istenarc mellett, a kereszt tövében...

Egy új élet ünnepléséhez mindig hozzátartozik az anya ünneplése. Ezért bizonyos értelemben a saját születésnapunk is szüleink és Isten tervére irányul. Elsősorban Isten tervének ünneplése, amelyre az emberi pár igent mond. 

Az anyaságról beszélni csak az tud, aki anya. Gondoljunk most az alábbi éneket hallgatva saját édesanyánkra, de Szűz Máriára is. Kérjük Máriát, hogy legyen édesanyánk pártfogója - a földi életük során is, a mennyben pedig hathatós szószólójuk. 

A világ egyik legszebb Ave Maria-ját hallgassuk most meg két előadásban:

Minek a keresztség? - Christoph Schönborn bécsi érsek vasárnapi gondolatai

Ausztria nagy többsége meg van keresztelve. Országunk jó kétharmada, jórészt gyermekkorában, részesült a keresztségben. Lakosságunk széles körében még most is meggyökerezett hagyomány, hogy az emberek gyermekeiket megkereszteltessék. Ma ünnepeljük ennek a szertartásnak az eredetét: Jézus keresztségét.

Minthogy Jézus részesült a keresztségben, a keresztények ismérve lett, hogy megkereszteltek legyenek, mint ahogy a zsidóság férfi tagjainál, hogy gyermekkorukban körülmetéljék őket.

Mi a keresztség jelentése? Mire jó ez? Miért kereszteltetik meg sokan gyermekeiket, jóllehet ők maguk hiányos kapcsolatot ápolnak az Egyházzal? Az alapvető válszt Jézus keresztsége adja meg. Miért vetette ő magát alá ennek a szertartásnak? És miért bízta meg az ő legközvetlenebb munkatársait, az apostolokat azzal, hogy menjenek el az egész világra, és hívjanak meg minden embert a benne való hitre, és a megkeresztelkedésre? A keresztség témája tehát egészen központi kérdés: Minek a keresztség?

Az első választ Keresztelő Szent János adja meg. Ő azzal kezdte, hogy emberek tömegét keresztelte meg a Jordánban. Számára a Jordán folyóban való alámerítkezés a megtisztulás jele volt, a készenállásé, hogy megváltoztatja az illető az életét, és mint aki ujjászületve emelkedik fel a vízből. A keresztséget egy beszéd előzte meg. János megdöbbentette, mintegy felrázta szavaival az embereket; a lelkülre beszélt. Sokakat megérintettek szavai, és készek voltak megváltoztatni életüket. Ennek volt a jele a keresztség.

De miért keresztelkedett meg Jézus? János nem akarja ezt hagyni: „Te kellene, hogy megkeresztelj engem, mégis Te jössz hozzám?” Jézus – mint egy bűnös a bűnösök közt? „Hagyjad ezt!”- mondja a Keresztelőnek, így kell ennek lennie. Azért jött Jézus, hogy miként egy közülünk, beálljon az emberek közé. Ezért száll le a folyóvíz alá, ezért merítkezik és keresztelkedik meg János által. Később ő maga mondja, hogy a halál előképe, az ő kereszthalálának megérzése.

Miért akarta Jézus, hogy követői, a kersztények, az ő példájára részesüljenek a keresztségben? Ő maga mondta ezt meg világosan: az „újjászületésről” van szó. Arról van szó, hogy minden embernek nem csupán az édesanyjától való természetes születésre van szüksége az élet érdekében, hanem valami másra, egy második megszületésre is, ami által érett emberekké válunk. Jézus ezt „felülről való megszületésnek” nevezi. Alapjában véve ez egy életen át tartó folyamat, egy mindig új érlelődés, felnövekedés, gyakran a megtisztulásnak és a megvilágosodásnak egy fájdalmas folyamata is. Ebben az értelemben a keresztség egy olyan egész életen át tartó út, amíg végül – mint ahogy a hernyóból lepke lesz – megszületünk az örök életre.

De miért kell már kisgyermekkorban kersztelni? Nincs ez túlságosan korán? Jézus harminc éves volt, amikor megkeresztelkedet. Jó páran azt gondolják, hogy várni kell a keresztséggel, amíg az ember el nem jut egy saját tudatos döntésre. Egyébként túl sok látszat kereszténnyel találkozhatunk.

Ezzel kapcsolatban más véleményen vagyok. Amikor Jézus ismét felemelkedett a Jordán vizéből, amikor János megkeresztelte, „megnyílt az ég”, és az Isten hangja hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam”. Számomra az a szép a gyermekek megkeresztelésében, hogy ott a kis emberkékre mindig ráillik Isten szava: Te van az én szeretett gyermekem! Ebben mégsem lehet elég korán része az embernek!

P. Tóth Vencel OFM fordítása

Új sorozat! - a szentségek

Úgy tűnik, a pápaság mindig nagy figyelmet szentel a szentségeknek. Ez így van most is, de így volt XVI. Benedek pápasága idején is. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szentségek adnak életet. Viszont ezekkel is úgy vagyunk (vagy inkább úgy van általánosságban mindenki), mint vásárlás közben a termékekkel: jól megvizsgáljuk, mit is tartalmaz, mik az összetevői, honnan származik... 

Nos, a hasonlat helyénvaló, hiszen sokan azért nem veszik fel a szentségeket, mert nem tudnak róla tulajdonképpen semmit sem. Történetileg, dogmatikailag, lelkiség szempontjából is körüljárandó dolgok ezek. 

A blogon sokszor említettük, hogy szentségekhez járulni fontos dolog. Éppen ezért, valamint több egyházi kezdeményezés hallatán is úgy gondoltuk, hogy a közeljövőben új sorozatot indítunk. Hasonló lesz ez, mint A hit útján sorozat, de nem indítunk külön blogot. Elsősorban teológiai értekezések lesznek, mely írásokhoz az Egyház kétezer éves hagyományában létrejött szellemi és lelki kincseket kívánjuk felhasználni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szentségek száma időről-időre alakult. Ám a jelenkor ízlésének és elvárásainak aligha fogunk megfelelni (egyalkalmas jegyesoktatás, bárki lehet keresztszülő, ...) és éppen ezért talán a népszerűségünk sem lesz olyan, hogy blogunk legyen "Az év blogja". (...)

A sorozat elindulásáig álljon itt néhány kép a szentségekkel kapcsolatban: 

HAMAROSAN INDUL A SOROZAT A SZENTSÉGEKRŐL! OLVASSA AZ SZTK-T!

Gyerekszáj - a mai gyerekek felfogása a bibliai történetekről

- A napkeleti bölcsek GPS-szel találták meg a Kisdedet...
- Ajándékba mobiltelefont vittek...
- Jézus a járdán keresztelkedett meg (nem a JORDÁN-ban)
- A bölcsek Milkát vittek és töményet a Kisjézusnak (mirha és tömjén helyett)

Epifánia

Urunk megjelenésének ünnepe van január 6-án. Sajnos a II. Vatikáni zsinat utáni reformot követően mindig plusz magyarázatot igényelnek az ünnepek. Hiszen addig egyértelmű volt egy ünnep tartalma, amelyhez megfelelő liturgikus énekek és szövegek tartoztak. Most viszont az ünnep széttagolódott egy következő vasárnapra is. Persze minden emberben felmerül a logikus kérdés: miért?

Január hatodikán (mely a kommunizmust és a rendszerváltozást követő 24. évben újra a napján ünneplendő) hármas ünnep van. Mindhárom misztérium Jézus istenségére irányul. A mágusok hódolata, hiszen ők az istenségnek járó ajándékokat vittek neki. Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, amikor az Atya kijelenti, hogy Ő a "szeretett Fia". (Vagyis Isten Fia, tehát Isten.) Valamint a víz borrá változtatása Kánában. Egyedül Isten képes arra, hogy ilyen csodát tegyen, amely ráadásul utalás az Eucharisztiára. (Az Eucharisztiában pedig Jézus szüntelenül velünk van istenségében is!)

Könnyű beleesni abba a hibába, hogy a jászolnál megállunk. Noha ott időzik ilyenkor az ember a jászolnál, és nézi a Kisdedet, talán vissza is mosolyog rá, de mégis: a kereszt titka ott lebeg előttünk. Az a titok, amiért Jézus eljött a világba. A jászolnál talán a leghangsúlyosabb az emberség. Az, hogy Isten emberré lett. Ám nem vetette le ez az emberré lett Isten az istenségét. Ugyanaz maradt, aki előtte volt, de mégis egy lett közülünk. 

Elmélkedésünket segítse néhány proprium tétel az ünnepi szentmiséből.

Az introitus: 

Bár a filmrészletben szereplő úr a szentmise hosszúsága miatt méltatlankodik, és azt kérdezi, mennyi ideig tart még, érdemes meghallgatnunk az ünnep Graduale tételét (Az Alleluja is benne van.) Joseph Eybler (1765-1845) feldolgozásában. A Wiener Sängerknaben énekel. 

A következő tétel a Communio. A felvételen XVI. Benedek pápa mutat be szentmisét tavaly ilyenkor.

És egy ráadás: Richard Strauss A három szent király című műve. 

A béke világnapja - újévi vers

A Mátra télen

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről


Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor

ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

Hálaadás és kérés

Nagyon jól teszi a hívő ember, hogy mielőtt kérne valamit Istentől, hálát ad, egyáltalán azért, hogy életben van, hogy jól megy sora, hogy van mit ennie, és van fedél a feje fölött. Ez nem valami pszichológiai fogás, hogy előbb megdicsérek valakit, aztán pedig kérek, mert így jobban elérem a célomat. "Szüntelenül hálát adunk Istennek" (1Tessz 2,13), hiszen aki zsolozsmát végez, tudja, hogy minden reggel el kell mondania a Te Deumot. 

Létünk akkor egyesülhet Istennel, ha kéréseink és hálaadásunk szüntelenül felhangzanak irányába. 

Van miért hálát adnunk, és van mit kérnünk. 

Blogunk Hector Berlioz Te Deum-ával kíván méltó és őszinte hálaadást, valamint eredményekben és békességben gazdag új esztendőt! Olvassa blogunkat 2014-ben is!

Téged, Isten dicsérünk!

Gérard David: A Szent Család 

Blogunk minden kedves Olvasójának Istentől áldott boldog karácsonyt kívánunk!

Fedezzük fel egymásban is az emberré lett örök Igét, aki az Egyház által a szentségekben nekünk adja magát, mindaddig, míg másodszor is eljön dicsőségében uralkodni minden fölött. 

Krisztus Jézus született, örvendezzünk!

Ratzinger Szent Ágoston mellett áll az egyháztanítók sorában - Schönborn bíboros az emeritus pápa mellett szólalt fel

Lassan a média feledteti velünk azt a csodálatos és mély időszakot, mely XVI. Benedek pápaságát jelenti. A támadások nyilvánvalóan azért történtek, mert kegyelmi időszak vette kezdetét az ő kormányzásával, hiszen Istenről beszélt, arról az Istenről, akit feledni akar a világ, és emberközpontúvá akar válni, illetve hataloméhségben és féltékenységben szenved, irigységgel fűszerezve.

Nos, akadt a napokban egy bíboros, aki hallatja hangját, mégpedig Benedek pápa mellett. Igaz, tanítványa volt, de reálisan érzékeli az eseményeket. Szent Ágostonnal egy "lapon említi" Joseph Ratzingert, a teológust. (Pápasága idején többször hangot adunk annak, hogy nem olvasható magyarul a katekézise, illetve az összefoglalók is csak napokkal később jelentek meg. Milyen csoda (vagy véletlen?), hogy Ferenc pápa minden cselekedetéről azonnal beszámolót kapunk magyarul, beszédei azonnal olvashatók, és még az adventi gondolatok, újévi, húsvéti, ünnepi, stb. gondolatok is tőle vannak. Az is különös, hogy mi, keresztények, akik a világtól nem fogadunk el dicséretet, hiszen az igazi keresztény állandó üldözésnek van kitéve, napok óta azt hangoztatjuk, hogy Ferenc pápa lett az év embere. Dicséretes, ha jót tesz, és ezzel példát ad. De állítólag a magazin - amely megválasztotta - rangsorában kétes erkölcsű személyek is szerepeltek. Persze egy pápa nem tehet róla, hogy ki mivé választja a médiában, de azért nekünk, katolikusoknak legyen már annyi érzékünk, hogy nem tartjuk ezt sem mérvadónak...) 

Christoph Schönborn bécsi érsek, bíboros beszélt a pápát ért náci vádakról is, amelyek a kiközösítés visszavonásakor leltek napvilágot. (Valószínű, hogy ez is szándékos "merénylet" volt a pápasága ellen. Hiszen a Williamson interjú, melyben a püspök tagadja a holokausztot, jóval előbb készült, minthogy a pápa aláírta az ő kiközösítését visszavonó dokumentumot. Ám a pápa erről az interjúról nem tudott, mert a megfelelő személyek nem tájékoztatták. Kivárták, míg aláírja és közzé teszi, hogy visszavonja a kiközösítését néhány főnek, többek közt Williamsonnak. Ezt követően azonnal nyilvánosságra hozták az interjút, közölve, hogy a pápa egy ilyen embert fogad vissza az Egyházba? És ki került kellemetlen helyzetbe? Ratzinger pápa... )

Schönborn bíboros azt is elmondja, hogy 2009-ben a Vatikán belső kommunikációja katasztrofális volt. Persze az ügy kapcsán kirobbant túlzott botrányról is megvolt a véleménye Benedek pápának. 

A bíboros bírálta Németországot abban a tekintetben, hogy igen csekély módon fejezi ki elismerését XVI. Benedek pápa iránt. Megválasztása után rövid eufória volt, majd igen kevés professzor értékelte a pápa munkásságát. 

Schönborn úgy véli, hogy egyszer majd olyan teológusok mellett fogják említeni Benedek pápát, mint Newman, Ágoston vagy Aquinói Szent Tamás. Hiszen ő a XX. század legnagyobb teológusa. Elárulta azt is, hogy saját könyvtárában, a polcon Szent Ágoston művei mellett helyezte el XVI. Benedek/Joseph Ratzinger műveit. (a kath.net nyomán készült a cikk)

Erősebb a bajnál és a halálnál - Christoph Schönborn bíboros vasárnapi gondolatai

Erősebb a bajnál és a halálnál
(Ter 3, 9-15.20)

Ma kivételesen nem a napi evangéliumról van szó, hanem az Ószövetség egy szakaszáról, a Teremtés könyvéből, a Biblia leges leg elejéről. Ádám és Éva történetét „ős-evangéiumnak” is szokták nevezni. Meghívásom arra szól, hogy ezen a közismert szövegen egy kicsit elgondolkodjunk. Három fontos üzenetet tartalmaz.

A „bűnbeesés” történetét képi formában formában mondja el, amiről ebben a világban annyira össze-vissza” beszélnek, hogy miért van oly sok gyűlölet és veszekedés, és mégis mindebben hol csillan fel egyfajta reménysugár.

A Biblia egészen pozitív módon kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” A teremtés művének minden egyes állomása után (a mindenség teremtését hat nap alatt mutatja be) ez áll: „És látta Isten, hogy jó.”Az ember teremtése után meg az áll: „És látta Isten, hogy mindez nagyon jó.” A Biblia első üzenete tehát az, hogy: A világ jó. Isten akarja és szereti. Ebből fakadóan az is jó, hogy a világon vagyunk. Erre mutat rá a Biblia az első emberpár esetében: összhangban éltek önmagukkal, egymással és az Istennel. Képiesen mondva: Mezítelenek voltak, és emiatt nem szégyellték magukat. A világ (még) rendben volt.
Honnét van akkor, hogy még oly sok dolog rendben van a mi világunkban? Honnét jön a gonosz? Honnét van a szenvedés és a halál? A Biblia második üzenete ad rá magyarázatot: Valami félre siklott. Nem azért, mert Isten rosszul alkotta meg a világot, hanem azért, mert Ő szabad akaratot adott a teremtményeinek. Isten belement ebbe a kockázatba, mert barátságot akart az ő teremtményeivel. Marionett figurákkal ez nem lehetséges. Szeretet és barátság csupán szabad létezők közt létezhet. Ám ahol szabadság van, ott a szabadsággal való visszaélés is előfordul. Szeretetet lehet elfogadni és elutasítani. A barátságnak bizalomra és együttességre van szüksége.
Mi az, ami félre siklott? Ismét képekben beszél a Biblia. A kígyó hintette el az ember szívébe a bizalmatlanság magvát: Isten nem is akar nektek jót! Ostobának és kicsinek akar bennetek! Ha esztek a fáról, olyanok lesztek, mint az Isten. Ezt cselekedték, de nem lettek olyanok, mint az Isten, hanem pusztán mezítelen emberfiak. Mostantól – és egészen máig – repedés fut át az embereken. A test és a lélek közti összhang megbomlott, az ösztönök hajtanak minket, a férfi és a nő közti viszony messze nincs olyan összhangban, mint ahogy azt kívánjuk. A világot gonoszság hatja át, úgy a kicsik, mint a nagyok közt. Ahová tekintünk: konfliktusok, gond, háború. És mindenütt a végén a hál van.
És éppen ide illeszkedik a Biblia harmadik üzenete. A baj nyilvánvaló, de nem az övé az utolsó szó. A halál elkerülhetetlen, ámde nem az övé a végső győzelem. Hogy is mondjuk legtöbbször egy fájdalmas haláleset után? „Az élet megy tovább.” A Biblia többet mond: „Az élet diadalmaskodik.” A dolgokat nem teszi ártalmatlanná. Képi beszédében tisztán és világosan elmondja: Az élet egy küzdelem marad. A kígyó, a gonoszság és a halál szimbóluma, az asszony ellen harcol, aki új életet szül. Ez nem megy végbe sebek nélkül. De az Asszony győztes marad. Éva, vagyis az Élet „ minden élőnek anyja”.
 Ma Mária fogantatásának ünnepe van. Mária születése (szeptember 8.) előtt kilenc hónappal ünnepli az Egyház Mária életének kezdetét. Ő fogja világra hozni Jézust. Ő lesz Krisztus édesanyja. Az ő Fia fogja a gonoszság és a jó, az élet és a halál közti harcot végérvényesen eldönteni. Isten nagy ajándéka, az élet örökké megmarad, ami erősebb mint a baj és a hálál.

Fordította: Tóth Vencel ofm

Barbara Streisand: Lascia ch'io pianga

Händel Rinaldo című operájából Barbara Streisand énekli a híres részletet:

Zenei portré: Orlando Gibbons

Orlando Gibbons zenész családba született, tizedik gyermekként. 1583 karácsonyán keresztelték meg Oxfordban, ám születésének időpontját nem tudjuk. 1625-ben halt meg Canterbury-ben. Bátyja a cambridge-i Choir King's College kórusmestere volt. Ez ma is működő kórus, melyet 1441-ben alapított VI. Henrik (1421-1471), hogy a templomi liturgiákon énekeljenek. Ide járt még Thomas Tomkins zeneszerző is.

1623-ban a királyi kápolna, majd a westminsteri apátság vezető orgonistájává nevezték ki. Mindemellett virginalista is volt. "A 18. század végéig a brit orgonák legfeljebb két manuálosak voltak, s nem volt rajtuk pedál. A billentyűs hangszerek szigetországi irodalmában ezért még elég nagy az átjárhatóság a hangszerek között. A klavichordot Angliában sosem értékelték különösképpen nagyra, a kontinens zenéjére viszont jelentős hatással volt a virginál stílus játéktechnikája. Az Erzsébet-kori Angliában (1558-1603) a jó neveléshez hozzátartozott a virgináljáték (kis méretű, csembaló-típusú, hordozható hangszer) elsajátítása. Az erre a hangszerre írott művek nagyban befolyásolták az orgonastílust is, legfőképpen a mozgalmas passzázsokkal, akkordfogásokkal, gazdag ornamentikával, a felső szólamok figuratív variációival és a kedvelt bassó ostinato variációs technikával. A 17. századból maradtak fenn e kor főbb gyűjteményei. A két legnagyobb a "Fitzwilliam Virginal Book" (1609 és 1619 között másolt) és a "Parthenia or the Maidenhead", amely az első billentyűs hangszerre szánt angol nyomtatvány (London, 1613). Mindkettő ugyanazon zeneszerzők műveit tartalmazza: William Byrd, John Bull, Orlando Gibbons, John Munday, Thomas Moerley stb. A nagyszabású vokális átdolgozások mellett prelúdiumok, fantáziák, táncok (pavane, gagliarde, allemande, courante), továbbá dalokra, táncokra írt variációk állnak." (Az idézet forrása: fidelio.hu)

Gibbons korának egyik legsokoldalúbb zeneszerzője volt. Több tucat madrigált, billentyűs művet, fantáziát, himnuszt írt. Kórusműveiben nagyon jól használja az ellenpontot, élénken különbözteti meg a szólistákat. Ezt mindig összhangban teszi a mű szövegével. 

Az első angliai nyomtatott kottában is szerepel műve.

A híres zongorista, Glenn Gould kedvenc zeneszerzőjének Gibbonst tartotta. Elmondása szerint tizenéves kora óta foglalkoztatták Gibbons himnuszai, amiket más hangzásban is el tud képzelni. Sok feldolgozás is hallható tőle.

Zenéjét hallgatva nagyon sok alapvető hasonlóság fedezhető fel közte és Bach között. Zenéje előszele Bach zenéjének. Egy felvételen Daniel-Ben Pienaar játssza Gibbons zongoraműveit.
A blogon egyházi műveiről is szó lesz a későbbiekben. 

Callas 90

Budapesten tegnap este az Operaházban emlékeztek Maria Callas világhírű dívára Bellini: Norma című operájával. Ez a koncertszerű előadás lenyűgözte a közönséget, hiszen a Normát alakító Sümegi Eszter hangjával, éneklésével nemcsak Callast elevenítette fel, hanem csodálatos, földön túli érzést ébresztett mindenkiben.

"Maria Callas – eredeti nevén Kalogeropoulos – 1923. december 2-án született New Yorkban, görög bevándorlók gyermekeként. 1937-ben a nehéz anyagi körülmények miatt édesanyjával visszatért Görögországba. Az Athéni Konzervatóriumban tanult Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo növendékeként. Kisebb szerepek után a második világháború alatt Suppé Boccaccio-jában, majd 1942-ben már Tosca-ként debütált. Athén 1944-es felszabadítása után, illetve a polgárháború kitörése miatt 1945-ben visszatért apjához New York-ba, ahol a híres tenor, Giovanni Zenatello felfedezte tehetségét. Annak ellenére, hogy szerepajánlatokat kapott a Metropolitan Operától, Maria Callas Európába ment. 1947-ben a Veronai Arénában Gioconda szerepét énekelte, a következő évben pedig már Olaszország-szerte híressé vált olyan operák szerepeiben, mint a Turandot, az Aida és természetesen a Norma. Karrierjét a híres karmester, Tullio Serafin és későbbi férje, Giovanni Battista Menenghini egyengette. 1949-ben Velencében a Puritánokban, Rómában Wagner Valkűrjében szerepelt; 1950-ben bemutatkozott a Milánói Scalában is. 1951-ben a Traviatát és A szicíliai vecsernyét énekelte Firenzében. A Covent Gardenben Normaként debütált, 1952-ben a Scala évadnyitó előadásán a Macbeth című operában énekelt. Ezekkel a bemutatókkal világhírű ávlt, és az ötvenes évek elején különböző lemezszerződésekkel is elhalmozták. 1955-ben már az Egyesült Államokban is sikert sikerre halmozott, például a Chicagói Operában a Pillangókisasszonyt énekelte, egy évre rá pedig a New York-i Metropolitan Operában debütált Bellini Normájában. 1959-ben, 10 évi házasság után elvált férjétől, és 9 évig tartó viszonyt kezdett a görög mágnással, Aristoteles Onassissal. (Ez a kapcsolat karrierjét is meghatározta, hiszen hangulata nagyban befolyásolta hangját. Így amikor Onassiss 1968-ban feleségül vette John F. Kennedy özvegyét, Jackie Kennedyt, az énekesnő teljesen összeomlott.) A hatvanas években karrierje helyett inkább magánéletére koncentrált, de még visszatért Görögországba, ahol elénekelte a Normát; ezen kívül szerepelt a Medeában, Londonban a Toscában, Párizsban a Zeffirelli által színre vitt Normában. 1965-ben a londoni Covent Garden színpadán lépett fel utoljára operaelőadásban, Tosca szerepét énekelve. 1969-ben kezdett el dolgozni Pier Paolo Pasolinivel, aki felkérte a Medea című film főszerepére. 1973-ban Giuseppe di Stefano-val koncertturnéra indult. Ekkor már 8 éve nem lépett fel nagy nyilvánosság előtt, így a koncertsorozatot nagy figyelem kísérte. Azonban 1974-ben, egy japán koncert után kénytelenek voltak lemondani a turnét, mivel az énekesnő hangja már nem bírta a megterhelést. Maria Callas 1977. szeptember 16-án halt meg párizsi otthonában. Hamvait kérésére az Égei-tengerben szórták szét."

forrás: fidelio.hu

Most Verdi Ave Maria-ját hallgassa meg Maria Callas előadásában:

 

„Hogy megrontsa a tiszta látást…” – elmélkedés Szent Cyprianus gondolatai alapján a féltékenységről és irigységről (Második rész)

Folytatva az első gondolatmenetet, melyet két hete írtunk a blogra, olvassuk tovább Szent Ciprián művét.

"Emlékezzünk rá, minek nevezi népét Krisztus, milyen címmel illeti nyáját! Juhaimnak nevezi, mert a keresztény ártatlanságot a juhokéhoz hasonlítja. Bárányoknak is nevezi, mert a bárányok egyszerű természetét utánozza a szellemi egyszerűség. Miért bújik báránybőrbe a farkas, miért hozza rossz hírbe Krisztus nyáját az, aki csak színleli keresztény mivoltát?"

Bizony, sok keresztény, akiről nem is gondolnánk, csak kívülről "bárány", belül azonban "farkas". Vagyis álcát vesz fel, csalogat, szépeket mond, ám végül lecsap, együttműködve a gonosz lélekkel, akár képes csapdát is állítani a keresztény hívőnek, aki mit sem sejt az egészről. Az ember, ha igazán mélyen hinne, nem törődne az emberek külső megnyilvánulásaival, egyáltalán nem törődne a másik szavaival. Csak Krisztus szavai lennének fontosan számára. Hányszor belebetegszünk szinte abba, hogy mit mondanak mások rólunk? Vagy mit hallottunk? És a báránybőrbe bújt farkasok képesek arra is, hogy ezzel kapcsolatokat manipuláljanak. Álhíreket terjesztenek, kibeszélnek másokat, úgy keverik a szálakat, hogy végül ember ember ellen fordul, ők pedig markukban nevetve élik tovább világukat. Igen, de van ennek értelme? A gonosz lélek gyakran úgy működik egyes emberekben, hogy azok észre sem veszik. 

"Amikor Pál apostol a szeretet és béke érdemét ecseteli, rendületlenül kitart mellette és tanítja, hogy a hit, a jó cselekedet, a szenvedés még a hitvallóknak is csak akkor válik javára, ha érintetlenül és sértetlenül megőrizte a szeretet kötelékét, és hozzáteszi, mondván: A szeretet nagylelkű, a szeretet nem féltékeny (1Kor 13,4). A szeretetet csak az tudja megtartani, aki jóságos és nagylelkű, akitől az irigység és féltékenység idegen."

"A testies hibákat és bűnöket el kell tiporni, szeretett Testvéreim, lelki eréllyel kell eltaposni a földi test veszedelmes vágyait, nehogy ismét a régi ember életmódjához kanyarodjunk vissza azáltal, hogy halálos csapdába gabalyodunk, ezért ugyanaz az apostol figyelmeztet és buzdít bennünket, mondván: Ezért, testvérek, ne a test szerint éljünk. (Róm 8,12)"

Majd szintén Pál apostolt idézi Ciprián: Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, mennyei. Amilyen a földből való, olyanok a földiek, amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek. Ahogyan hordoztuk a földi képét, úgy hordozzuk a mennyei képét is (1Kor 15,47-49). Majd hozzáteszi: "A mennyei képmását azonban nem hordozhatjuk, csak akkor, ha már kezdtünk benne lenni, ha már Krisztus hasonlatosságát mutatjuk."

"Ez annyit jelent, hogy már átváltoztál, már nem az vagy, ami voltál, elkezdtél az lenni, ami nem voltál, hogy az isteni születés világoskodik benned, hogy az átistenítő fegyelem megfeleljen az Atyaistennek, hogy a tisztes és dicséretes életmódban megdicsőüljön az emberben az Isten. 

Ha az emberek is örülnek neki, és dicséretesnek veszik, ha utódaik rájuk hasonlítanak, és még jobban örülnek a megszületett gyermeknek, ha arcvonásai atyjára ütöttek, mennyivel nagyobb az Atyaisten öröme abban, aki szellemi szülötte lévén cselekedeteivel és dicséretes életével hirdeti az isteni nemességet! Az igazságosságnak mily fényes pálmája, mily koszorúja az, ha olyan vagy, hogy nem rólad mondja Isten: Fiakat nemzettem, és felmagasztaltam, ők azonban megvetettek engem (Iz 1,2). Inkább Krisztus dicsérjen meg étged, és szólítson a jutalom átvételére, amikor ezt mondja: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ kezdetétől fogva (Mt 25,34)."

Igen, ez az élet, ez az átváltozott élet Istenben rejtőzik, csak fel kell fedeznünk. Jézus Krisztus pedig megmutatta nekünk, ma is megmutatja ezt az életet a szentségekben. Nem beszélünk sajnos eleget templomainkban arról, hogy a szentségek életet adnak. Gyógyítanak, megmentenek. Milyen jó lenne látni még több igazi gyónó keresztényt, de gyónó papot is. Olyan papokat, akik nem a harangszó végére esnek be a sekrestyébe, pletykálkodás és nevetgélés közepette, hanem megtisztítják lelküket az áldozat bemutatása előtt, és térdelve, imádkozva, imádságos beöltözéssel készülnek fel a szentmisére. Ebből tanulnának a hívek, és aztán megéreznénk, hogy van pásztorunk, akit Isten rendelt közénk. És nem a kapuzárás, az elromlott fűtőtest, a szaloncukor és tea lenne a fő adventi kérdés...

"Ezeknek átelmélkedésével erősítsük meg lelkünket, kedves Testvéreim, ilyen gyakorlatokkal tegyük ellenállóvá a Sátán minden nyilával szemben! Legyen kezünkben a sugalmazott Írás, elménkben az Úr gondolatait forgassuk, ne tágítsunk az imádságtól, az üdvös jótékonykodás se maradjon abba! 

A keresztény számára nemcsak az üldözés idején elnyerhető koszorú az egyetlen! A békének is megvannak a koszorúi, amelyekkel akkor koszorúznak meg minket, ha számos és sokféle ütközetben leterítettük és leigáztuk az Ellenséget. A kéjvágy leigázásáért a megtartóztatás pálmája jár. A harag, a sértés elleni küzdelemért a türelemé. A pénz megvetése győzelem a kapzsiság fölött. A hit dicsérete, ha a jövőbe vetett bizalommal tűri a világ bajait. Az alázatosságért kijáró dicséretet kapja meg az, aki jó sorsában nem gőgösködik. A mennyei kincstárból kap viszonzást az, aki a felkarolandó szegények iránt készséges irgalmasságot tanúsított. A szeretet és béke jutalmát nyeri el az, aki féltékenységet nem ismert, aki szívélyesen és szelíden szereti testvérét. ...

Te is elnyerheted ezeket, bár a féltékenység és irigység megszállottja voltál, csak vess el minden gonoszságot, amely azelőtt fogva tartott, üdvös léptekkel fordulj vissza az örök élet útjára! Gyomláld ki szívedből a tövist és a gazt, hogy az Úr magja gazdag terméssel ajándékozzon meg, hogy az isteni és szellemi szántóföld bőséges aratássá növekedjen!

Szeresd azokat, akiket azelőtt gyűlöltél, szeresd azokat, akiket korábban igaztalanul ócsároltál irigységből! Utánozd a jókat, ha utánozni tudod! ... A te tartozásodat is elengedik, mihelyst te is elengedsz. 

... Bőven van mire gondolnod! Gondolj a paradicsomra, ahová Kain nem jutott vissza, mert féltékenységből megölte testvérét! Gondolj a mennyek országára, amelybe az Úr csak az egyetértőket és szelídeket bocsátja be; gondolj arra, hogy csak a békeszerzők nevezhetők Isten fiainak, akik úgy tesznek eleget az Atyaisten és Krisztus hasonlatosságának, hogy a mennyei születés és törvény alapján vannak egységben! Ne felejtsd el, hogy Isten szeme előtt vagyunk! Úgy futjuk meg életpályánkat és éljük életünket, hogy közben Ő néz és ítél minket, és csak akkor jutunk el hozzá, ami az Ő látásában való részesedés, ha cselekedeteinkkel megörvendeztetjük Őt, aki most minket szemlél, ha kegyelmére és bocsánatára méltóknak mutatjuk magunkat, országában akkor nyerjük el örökre tetszését, ha azelőtt ebben a világban is tetszettünk Neki!"

Szent Ciprián keményen, de igaz módon zárja gondolatait. Valóban, vannak bűnök, melyekből más bűnök fakadnak. És ha ezeket nem fékezzük meg idejében, a végső számadáskor más késő lehet. Ám Krisztus megtérésre intő szavai is a fülünkbe csengenek még advent első vasárnapjáról. 

Ezek életfeladatok, vagyis állandóan munkát adnak nekünk. Lelkünk munkálása a feladat, mely állandó megtéréssel, bűnbánattal jár. Beismerni Isten előtt bűnösségünket, és letenni elé a szentgyónásban ezt a valónkat. Innen képes az új ember fakadni, innen találhat rá az ember egy új életformára, melyet már nem a bűn ural. 

A féltékenység és irigység sok más bűnnek is forrása. Imádkozzunk, hogy mai világunkból irtódjon ki a féltékenység és irigység, melyek sokszor emberi életeket, kapcsolatokat, jövőket, családokat, közösségeket tesznek tönkre. Ne hagyjuk, hogy a gonosz lélek ilyen módon kárt tegyen életünkben, melynek legfőbb feladata az, hogy méltó legyen Isten előtt.