A Kereszt a Kereszttel - Christoph Schönborn bíboros gondolatai

Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2014. szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére (Jn 3, 13-17).

Szeptember 14-e számomra minden évben egy különleges nap. 1995. szeptember 14-én, vagyis 19 évvel ezelőtt nevezett ki II. János Pál pápa bécsi érsekké. Ez a nap azonban nem csupán személyes vonatkozásban fontos nekem. Ezen felül egészen sajátos jegyet hordoz, mert a "Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe." Az idén vasárnapra esik, és "felülírja" a rendes vasárnapot. Hivatalom átvételének napja tehát összefügg a "Szent Kereszt" témájával. Ennél fogva egészen világos ma előttem a kérdés: Miért oly fontos a mi keresztény vallásunkban a Kereszt? Miért a Kereszt A szimbóluma a kereszténységnek, mint ahogy a félhold az iszlámé? 

Miért lényeges a keresztényeknek a Kereszt? Miért képezi utálat tárgyát mások előtt? Miért akarják jó néhányan, hogy ez a jel lehetőség szerint egészen eltűnjék a közéletből: az iskolákból, a kórházakból, a bíróságokról és a hegyekről? A "Szent Kereszt felmagasztalásának" mai ünnepe segíthet a Kereszt körüli viták jobb megértésében. 

Az ünnep eredete a híres jeruzsálemi Szent Sír Bazilika 335-ös felszentelésének ünnepében keresendő. Nagy Konstantin császár építtette, és magában foglalja a "Koponya-helyet", vagyis a Golgotát, Jézus keresztre feszítésének színhelyét, valamint a közelben lévő Sírt, ahová Jézus holttestét tették. A felszentelés utáni napon, 335. szeptember 14-én ünnepélyesen dicsőítették ("felmagasztalták") a Kereszt fáját, mint Krisztus győzelmi Jelvényét, amelyen Jézus meghalt, aki Szent Keresztje által győzte le a halált és váltott meg minket. 

Számos kisebb-nagyobb darab került be úgynevezett "ereklyeként" ebből a Fából az egész keresztény világba. Egy nagyobb darab jutott a Bécsi-erdő egyik kolostorába is, ami ezért ennek az ereklyének a nevét viseli, vagyis "Heiligenkreuz Kolostora". 

De mégis, mi az ami annyira tiszteletre méltó a Keresztben, hogy saját ünnepe van? Maga Jézus ad erre választ Nikodémussal, a zsidó Főtanács egy tagjával folytatott éjszakai beszélgetése során. Jézusnak akkor oly nagy hatást kellett tennie Nikodémusra, hogy az legyőzve a tanácstag kollégáitól való minden félelmét elismerte Jézust, amikor a Főtanács gyűlölete és elutasítása a Keresztre juttatta Őt. Egy másik bátor emberrel, Arimateai Józseffel együtt gondoskodott Nikodémus Jézus holttestének a sírba helyezéséről is. 

Jézustól tanulta Nikodémus a Kereszt titkát. Ez a szeretet titka: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte". Mert Isten nem megítélni, hanem megmenteni akarja a világot. 

De miért a Kereszt által akar minket megmenteni Isten? Egyszerűbben nem megy? Ennyire véresnek kell ennek lennie? Mire jó ez a sok szenvedés? Miért "ismertetőjegye" a keresztényeknek a Kereszt? Miért töltötte ki dühét a Hitler Jugend 1938. október 8-án Innitzer bíborossal szemben éppen Jézus Keresztjén? Mivel a bíboros a Stephansdomban egy nappal azelőtt azt kiáltotta, hogy: "Krisztus a mi vezérünk!". 75 évvel ezelőtt Hitler, a "vezér" kirobbantotta a II. Világháborút, amely kimondhatatlanul sok szenvedést hozott a világra. Krisztus nem háborúval és fegyverekkel győzött a Kereszten, hanem a legvégsőkig elmenő szeretettel, mégpedig az ellenségszeretettel. Mert ehhez több remény fűződik egyáltalán. Ezért tiszteljük mi a Szent Keresztet.

P. Tóth Vencel ofm fordítása

esztékávé

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

"Szent remény, drága fa, boldog ág, jeles faág..." - ünnepi gondolatok Szent Kereszt ünnepén

Blogunk a Szent Kereszt tiszteletére lett felajánlva, így méltó, hogy néhány gondolatot "papírra" vessünk a mai napon. Az ünnep gazdagsága több sort kívánna, de most néhány gondolat mentén elmélkedjünk. 

Csodálatos a "Vexilla Regis" himnusz egyik későbbi fordítása Sík Sándor által, melyet énekeltünk a mai misében is. Ennek negyedik versszaka így szól:

"Rajtad tündöklik, drága fa, királyi vérnek bíbora, ó választott, jeles faág, ki szent testét karoltad át!"

Ez a kivégző eszköz az isteni terv nyomán átlényegül. De csak az az egy, ami Krisztus testét "karolta át". És ezért lett számunkra a remény jele. Nem a kivégzésre emlékezünk, hanem arra a titokra, hogy Isten ugyanott győzte le a Sátánt, mint ahol a Sátán próbált győzni. A történelemben jelenvalóvá lett Krisztus, és az ő áldozata. Ezt megjeleníti minden szentmise. De ez véges. A történelem véget ér, és akkor lesz teljes a Jó, az Isten győzelme, mert minden rosszat és gonoszat legyőz. De addig megmarad a remény, amely képes a győzelemre - főképp a végső győzelemre. 

Nem reménytelen a földi lét, bár sokszor annak tűnik. Milyen jó, hogy lépten-nyomon látjuk a keresztet! A templomon, az utcákon, az emberek nyakában, a házak falain... Emlékeztetnek arra, hogy a reményre vagyunk meghívva. 

Dobszay László így fogalmaz: "A keresztáldozat lényege a minden akadályon áthatoló, ellenkezést nem tűrő odaadás, engedelmesség, mely egyszerre jóvátette az emberiség első fejének, Ádámnak lázadását, engedetlenségét, ugyanakkor tanúsította az Atya iránti maradéktalan odaadást és szeretetet; mégpedig az emberiség második Fejeként, de olyan tökéletes módon és fokban, amelyre csak Isten Fia, maga az Isten lehetett képes. Krisztus áldozatához hozzátenni semmit nem lehet, s mivel ő az emberiség fejeként mutatta be keresztáldozatát, az "érvényes" minden emberre."

Majd folytatja: "Jézus áldozatának lényege az a teljes, szentségi (vagyis egyszerre lelki és látható) önátadás volt, mely egész életét áthatotta. Ez a teljes önátadás a keresztáldozatban teljesedett be. Ezt az önátadást az Egyház liturgiája a latin devotio szóval jelöli meg.

Mi Istennek egyet áldozhatunk csak, saját magunkat, saját önátadásunkat, vagyis devotiónkat..."

"Ó Kereszt, áldunk, szent remény, a szenvedés ez ünnepén."

Igen, ez a keresztény útja: reménnyel teli szenvedés, közben teljes ünneplés. Az ember azt ünnepli, hogy ezen nyomorúság és keserűség közepette is reménykedhet az üdvösségben. Azt ünnepeljük, hogy tisztává tehetjük lelkünket arra az utolsó órára; hogy lelkünkbe fogadhatjuk Jézust a szentáldozásban; hogy a szépet látva és művelve megízlelhetjük az istenit; hogy szeretve szeretetet kaphatunk... Létünk lehetne valódi előszobája a mennynek, csak ezt fel kellene fedeznünk. A szentségi élet, a liturgia, a mindennapjaink, énekeink, főztjeink, kertünk, ruhánk, olvasásunk, írásaink, családunk, sétáink... Mind-mind előszobái lehetnek az örök élet boldogságának. És ebben a kereszt ad irányt. 

A Szent Kereszt a mi irányunk. A remény a mi irányunk. 

A hit útján blogunkkal

2011. augusztus 3-án, több, mint három éve indult el az akkor egy éves blog új honlapjaként A hit útján című blog. A teológiai honlap jelenleg is pótolhatatlan, három év elteltével. Az elmúlt másfél év pedig erősebben is bizonyította, hogy a teológiai gondolkodás holtpontra ért. Benedek pápaságának végével a teológiával, liturgiával foglalkozó oldalak néhány hónapig szüneteltették munkájukat, majd újra életre keltek, hála a Szentléleknek! Hazánkban közismert az internetezők számára, hogy csekély továbbra is azon oldalak száma, melyek értelmesen foglalkoznak a teológiával, hittel. És ne legyen félreértés, itt nincs megkülönböztetés! Vagyis egyedül az Egyház hagyománya számít, az, amit az Egyház 1970 éven át hitt és ünnepelt. 

Ezzel a bejegyzéssel csak egy a célunk: ünnepelni a négy évet, hogy négy éve műkődik blogunk, valamint a három éve létrehozott "A hit útján" blogunkat. Az ott megjelent írásokat ma is megtalálja! Olvasson, böngésszen, hogy szerény blogunk segítségére lehessen. 

Négy évvel ezelőtt Ackermann Kálmán pilisszentkereszti plébánossal együtt blogot hoztunk létre, ami a plébánia honlapjaként működött. Egyre bővült a liturgikus ünnepek kapcsán a teológiai írásokkal, mindennapos lett az egyházzene, liturgia, művészet. Mindezek XVI. Benedek pápaságának idejére estek, amikor ez a látásmód nem számított sem ritkának, sem furcsának. De nem számított hittagadásnak sem. Megláttuk a lehetőséget, hogy az Egyház hagyománya, az Egyház mindenkori tanítása, az aktuális pápa tanítása és tevékenysége teljes összhangban van. Sajnos hanyatlás következett: sorra hagytak el minket a "nagyok". Mintha kimerülés lenne. De ezt nem hagyhatjuk. Folytatni kell lelkiismeretünk szerint mindazt, amivel akkor elindultunk. Négy éve a lelkesedés vezetett minket, és a többszöri lankadás ellenére is folytatnunk kell. 

Most újra felhívjuk a figyelmet oldalainkra: 

A hit útján

Advent 2011

Advent 2013

Zenei Kávézó

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez - elmondja Sztankay István (1936-2014)

Hozsanna! - II. rész

Kritikai írásunk a Hozsanna énekeskönyvvel kapcsolatban folytatódik. Időközben minőségen és hallgathatóságon aluli felvételekre bukkantunk a YouTube-on, ahol valaki énekeket ad elő orgonán és énekelve a Hozsannából... Nem alkalmas meghallgatásra, ezért hivatkozást sem teszünk közzé. 

Folytassuk az "Évközi idő" énekeit, ámbár továbbra sem értjük, miért lehet a mai liturgiában a "Hiszekegyre" énekelni. Ezt a kiadó biztosan tudná...

A 221-es ének (Egybegyűltünk): 

A harmadik versszakban ezt találjuk: "Szentegyházad e jó anya, az ogazság oszlopa...". Namost, ha a helyesírási hibákat nem figyeljük, akkor is fennakadunk egy dolgon. Szent Péter és Pál apostolok ünnepén azt énekeljük, hogy "két oszlopa igazságnak". Most akkor ki az oszlop?

"Jézus Krisztus szerzeménye a kenyér- s boráldozat." Mi az a "boráldozat"? Egyébként Jézus kiment valahová és szerzett egy boráldozatot? Meg egy kenyéráldozatot? Mi ez???

"Mit nevednek emlékére" - bocsánat, a szentmise nem Jézus nevének emlékére történik! Jézus Krisztus keresztáldozatának jelenbehozatala vértelen módon!!! Nem Úrvacsora ez!

"Lelkünket, hogy hófehérre mossa" - Ez egyenes út a káoszhoz. Nyilvánvaló, hogy Jézus vére mossa lelkünket tisztára, de elég rossz a versszak megfogalmazása összességében. Nemde a szentgyónásban tisztul meg a lelkünk?

222-es. Állandó nevetésre ad okot pap és kántor között, amikor éppen "beesnek" egy szentmisére. "Futva jöttem elibéd." 

Istentől azt kérjük a második versszakban (feltehetően tőle), hogy permetezzen az igaznak békességet. Hát kérem, ezt most értelmezze valaki... Hogyan lehet békességet permetezni? Ja, biztosan átvitt értelem ez is. 

"Átcsobogjon" - itt mindent permetezni kell, meg minden csobog? Nem a Trevi kútnál íródott ez a szöveg?

A pap feltehetően szólt Isten igazságosságáról és irgalmáról, melyben bízunk. Ezek után lehetőség van ezt énekelni: "Szent az Úr! a földtekén mennydörögve szólal" - Ezzel biztosan megnyugtattunk minden embert, aki Istent, a szeretetet szeretné követni, vele kíván egyesülni. 

223-as. Kedvenc ének rövid misékhez. "Mint föld issza a csendes esőt, úgy fogadjuk az égi igét, ez ád nékünk vigaszt s új erőt." - Érdekes, itt "nékünk"-et kell énekelni, de a 142-es énekben már elhagyjuk, és nekünk lesz. De nem ez a lényeg. Ennek még éppen a zsoltár szövege is alapja lehetne, de érdekes ezt akkor énekelni, amikor kint ömlik az eső...

224-es. Felajánlási versszak: 

"Bárányt és gerlicét, tiszta tömjénillatot áldoztak Istennek régi jámbor századok. Krisztus a mi áldozatunk..." Persze, lehet ez ószövetségi utalás, de azért elég primitiv. Eddig mindenki gerlicét meg tömjént áldozott, most viszont már, 1842-ben tudjuk, hogy egyedül Krisztus az áldozat...

folytatjuk...

"Nem úgy akarok táncolni, ahogyan a többiek, hanem úgy, ahogyan én tudok." - Esterházy Melinda halálára

2014. augusztus 27-én, életének 95. évében Eisenstadtban (Kismarton) elhunyt Esterházy Melinda hercegné, szül. Ottrubay Melinda Olga Mária Franciska. Annak az Esterházy családnak lett tagja, melynek a híres Esterházy Pál nádor is tagja volt, akinek egyházzenei művei közismertek. Családja körében aludt el végleg a hercegné. 

Ma délután temették el a requiemet követően Eisenstadtban. A szentmisén részt vett Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát úr is. Az ordinárium Michael Haydn: c-moll Requiem-je volt. 

1920. május 24-én született Dr. Ottrubay Dezső és Schmidt Róza lányaként Budapesten, a Szent János Kórházban. Fiatalon a budapesti Opera balett-sztárja lett. 1946-ban, amikor V. Esterházy Pál herceggel házasságot kötött, felhagyott balett-karrierjével. 

Férjét a Mindszenty-perben elítélték, melynek következtében teljes vagyonelkobzás sújtotta őket, férjétt pedig fogság.
Nevéhez fűződik a magyar történelmi örökség részét képező kismartoni Esterházy-kastély és Fraknó várának állapotmegőrzése, valamint közhasznú és szociális támogatások biztosítása. Tevékenységét számtalan kitüntetéssel jutalmazták. 
Saját elhatározásából 2002-ben, 82 évesen visszavonult a nyilvánosságtól. Ezt követően is támogatta a kultúrát, valamint régi álmát megvalósítva 2005-ben létrehozta az Esterházy Melinda hercegné, Zürich alapítványt. Ennek célja a fiatal tehetségek támogatása a balett, zene és színház területén, Közép-Európában. 

Temetési miséjén ugyanazt a misét adták elő, mint Habsburg Ottó temetésekor:

 

Honlap ajánló: Esterházy.at

Mária az új kezdet - Szűz Mária születésének ünnepén (Kisboldogasszony napja)

Az Egyház ma ünnepli Szűz Mária születését. "Mária az alázatos názáreti Szűz, akiben új kezdet valósul meg, akiben az emberlét újrakezdődik." (XVI. Benedek pápa: A názáreti Jézus III.)

Ez az ünnep elsősorban arra a hittitokra irányítja figyelmünket, hogy Jézus Krisztus Szűztől született, fizikailag, hús-vér ember lett az Isten, aki egy názáreti Szűz méhében öltött testet a Szentlélek által. Isten ilyen módon az ember-létet új rangra, igazi méltóságára emelte. Az ember törékenysége az alázatban magasztosul fel. Isten-képiségünk nem véletlen, és nem az evolúció egy terméke vagyunk, hanem a legfölségesebb Isten teremtményei, melyben Isten képes arra, hogy megdicsőüljön. (Amint minden művében.)

Mária új kezdet, hiszen a régi szövetség helyébe új lép. József nemzetsége (mely a családfán követhető) visszanyúlik Ábrahámig. Mária és József jegyessége által viszont Mária lesz az új kezdete nemcsak a családfának, hanem az új szövetségnek is. Mintha Mária "igen"-je lenne az alapja ennek az új, jézusi szövetségnek. Az Isten és az ember új szövetsége, melynek célja az üdvösség, és az Istennel leélt földi élet, Máriával kezdődik. 

Őt pedig éppen ennek az isteni tervnek okán Isten minden bűntől megőrizte, már anyja (a hagyomány szerint Szent Anna) méhében. Ezért fontos ünnepelnünk születését, hiszen ez által Isten üdvözítő tervét ünnepeljük. 

Mária a mi közbenjárónk a mennyben, aki szüntelenül arra hívja figyelmünket, hogy imádkozzunk, és kövessük Jézus tanítását. Hozzá intézett kéréseink mellett fontosak imáink, és a Krisztus-követés. Mária alázatával Istenre irányítja a figyelmet, az egyedül fontosra és szükségesre. Legyen ez a példa számunkra, hogy az alázatunkban mások Istenre találjanak rá. 

esztékávé

Benedek pápa német.
Ferenc pápa argentin.
Klose pedig lengyel.

 H.D.

Vasárnapi újság

A Szentírásban találjuk: "Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja?" (Lk 15,8)

A mi esetünkben asszonyról van ugyan szó, de nem volt drachmája...

Megtörtént eset. Tegnap (szombaton) esküvő volt egy magyarországi templomban. Az ifjú pár helyi szokás szerint külön vonult be. A menyasszony elé a koszorús lányok virágszirmokat szórtak (élő virágét). A templom rendje viszont nem ismer ilyet, vagyis nem is történhetett volna meg ilyen. De hát, megtörtént. A szirmok immár a templom közepén nyugvó futószőnyegen hevertek. 

A templom sekrestyése egy idős hölgy. Az eseményeket megelégelve, a házasságkötés szertartásának kellős közepén cirokseprűjével elindult...

Könyörtelen volt a virágszirmokhoz, egyiknek sem kegyelmezett. Mindnek lapátra kellett kerülnie. Lám, így lett az illatos rózsabimbóból esküvői áldozat. 

Ugyanis a sekrestyés hölgy a szentlecke felolvasása alatt elindult, és cirokseprűvel felsöpörte az öt perce leszórt szirmokat. Az evangélium idejére ugyan megállt, de utána folytatta. Ez így tartott a beszéd végéig. Minden szirom eltűnt. Az örömapa a szertartás végére ideg-apa lett, gyanítom, csak a lakodalom helyszínéig... 

Schubert Ave Maria-ja is felcsendült ekkor, de a násznép számára valószínűleg csak egy dolog lesz emlékezetes: a cirok. 

03:38-tól látható a számunkra érdekes rész. 

Ps.: A szemmel látható megjelenési hibákra egy órán keresztül kerestük a megoldást. Nem jártunk sikerrel. Ilyen ez a blogger. Reméljük, így is el tudják olvasni. 

Elmélkedés - évközi 23. vasárnap

Évközi 23. vasárnap

Mt 18,15-20

Kedves Testvérek!

Milyen sokszor vagyunk így mi magunk is, mint ahogy az evangéliumban hallottuk: „Ha vétkezik ellened testvéred…”. Mennyi ilyen alkalmat tudnánk felsorolni! Szinte már edzettek is vagyunk, hogy azonnal meglássuk, ha valaki vétkezik ellenünk. De vajon hányszor vesszük észre azt, ha valakit mi sértünk meg, vagy valaki ellen mi vétkezünk? De legfőképpen Isten ellen.

 Ha a mai nap olvasmányait is figyelmesen hallgattuk (otthon még egyszer el lehet olvasni), rájövünk, hogy az igazi közösségi élet alapja a szeretet. Annak a megfeddése, aki vétkezett ellenünk, jogos. Jogunkban áll felhívni a figyelmét arra, hogy rosszat tett. Velem történt meg hasonló eset ezzel kapcsolatban. A szemináriumban a fölöttem lakó szívesen dohányzott az ablakban. Én nem egyszer, hanem többször is csak neki szóltam, figyelmeztettem, hogy ez engem nagyon zavar, hagyja abba. Amikor ez nem történt meg, akkor már másokat is belevontam a történetbe. Szóval jogunkban áll megtenni ezt. De miért? Azért, hogy piszkáljunk valakit közösen? Nem. Azért, mert ha igazán megbánja tettét, hallgat ránk. De ha nem, akkor valószínűleg nem illik a közösségbe, nem lehet jó tagja a közösségnek, mert nem tartja tiszteletben mások véleményét. És itt jön elő a szeretet. Ha szeretem a másikat, képes vagyok arra, hogy saját önző tulajdonságaimat mérsékeljem. Nem jelenti azt a dohányzó személy esetében, hogy valaki a leszokásra kényszerítette, hanem csupán arra kérte, hogy ne az ő arcába fújja a füstöt. De ezt nem csak a dohányzásra mondhatjuk, hanem sok egyéb dologra is.

Az összes szabály és törvény alapja a szeretet. Ha nincs meg bennünk a szeretet, akkor fölösleges is az összes szabály és törvény. Egy zebránál nem csupán azért figyelek sofőrként, mert tábla jelzi azt, és kötelező figyelni. Hanem mert figyelmes vagyok a másik iránt. Szeretem azt a másik embert, holott nem is ismerem. Ha a másik tehát megfedd, és nincs bennem szeretet, akkor nem veszem véleményét figyelembe, és ő jogosan hurcol el a közösség többi tagja elé is. Ha azonban hallgatok rá, mert van bennem szeretet, akkor képes vagyok egy jó közösségnek jó tagjává válni.

Jézus, amikor az evangéliumban beszél az apostoloknak, hatalmat ad az oldás-kötésre. Ez a hatalom megegyezik azzal, amit Péternek is adott, azonban nem jár vele együtt a kulcsok hatalma. Tehát az csak Péteré, vagyis a mennyország kulcsai nála vannak. Az oldás-kötés hatalma nem azt jelenti, hogy bármire vonatkozik. Isten az, aki old és köt, akinél tulajdonképpen végbemegy az oldás és kötés. Először nekünk kell ezt megtennünk, vagyis a papoknak és a püspököknek, és akkor Istennél is meg lesz kötve. Vagyis passzív szerkezetben van írva a mondat. Meg lesz kötve. Isten köti meg és ő oldja fel.

És végül megtudjuk Jézus buzdításából, hogy mi az igazi keresztény közösség, és mit ad meg annak. Először is mindent megad nekik, ha az egyetértésben kérik, vagyis az előzőeknek megfelelnek, és nincs vita köztük. Máshol a Szentírásban azt olvassuk: Ha vétkeztél testvéred ellen, előbb kérj bocsánatot tőle, és úgy vidd az oltárra az adományt. Tehát a keresztény közösség egyik legalapvetőbb tulajdonsága, hogy annak tagjai egyetértésben élnek. Miben? A hitben. Abban, hogy valóban Krisztus az, aki üdvözíteni képes minket, az ő végtelen irgalma az, ami lehetővé teszi mindennapi újrakezdésünket és feltápászkodásunkat a bűnből. És ezután már mellékes az, hogy ezt hányan teszik meg. Divat ma méregetni mindent statisztikákkal. Mire jó ez? Arra, hogy van, aki még jobban elkeseredik, hogy idén már megint ötvennel többen haltak meg, és csak tíz gyerek született! Egyszer elhíresztelte a média, hogy a magyarok már nincsenek tíz millióan. A múlt héten kiderült egy statisztikából, hogy még tíz millió fölött vagyunk. Ha valaki magyar, akkor is magyar, ha csak öten lesznek. És ha valaki keresztény, az akkor is elmegy a templomba, ha csak egy kilencven éves néni fog mellette ülni. És ő is ki tudja meddig? Nem a számok a lényegesek! Nem azért leszek én sem pap, hogy utána villoghassak azzal, hogy én többet kereszteltem, mint más. Senkit nem érdekel a statisztika, a Jóistent meg végképp nem.

Merjük vállalni a keresztény közösségi élet áldozatait. Merjük vállalni egymást. Merjük vállalni azt, hogy nem az számít, hogy hányan ülünk itt, hanem az, hogy ki miatt ülünk itt. Merjük vállalni Krisztust életünkben, minden helyzetben, hogy amikor majd neki kell minket felismerni, és vállalni, befogadjon örök országába. Amen.

Szent Kereszt ünnepén különleges írással várjuk!

Kilenc nap múlva üljük Szent Kereszt felmagasztalásának főünnepét. Szerencsés helyzetben vagyunk idén, mert vasárnapra esik az ünnep. Ezen a napon különleges írással várjuk olvasóinkat!

"Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,14)

Hozsanna!

Elsőáldozásomra én is ilyen imakönyvet kaptam, de akkor is használtam otthon, amikor elkezdtem ministrálni tizenkét évesen.

Mára felnőttem bizonyos szempontból, eltelt egy kis idő, és új szempontok, akár szakmai szempontok keletkeztek. Az ember fejlődik szellemileg, hitében, szakmailag, valamint tapasztalataiban. A tizenkét éves nem egyenlő a negyvenévessel...

Blogunk nagy fába vágja a valamit, és belekezd egy újabb okfejtésbe. Egyesek szerint a bizonyítás és meggyőzés ideje lejárt Benedek pápa lemondásával. Így is van. Viszont mi nem adjuk fel. Szeretnénk tükröt tartani a mai egyházzenei gyakorlat elé. Talán sikerül. 

Első részben a Hozsanna 2003-as, tehát XXI. századi kiadását hívjuk segítségül. Ekkor a pápa II. János Pál, a Hittani Kongregáció prefektusa pedig Joseph Ratzinger. Négy évvel később pápaként adja ki a "Summorum pontificum" kezdetű motu propriot, XVI. Benedek pápaként. 

Az ún. liturgikus reform óta ez a Hozsanna tizenhatodik kiadása. Persze, bővített, átdolgozott. (A németek már rég kiadták az új Gotteslobot, pedig az teljesen más...; Heiligenkreuzban pedig továbbra is zeng a gregorián...)

Kritikánkat tematikusan mondjuk el. Az első rész szóljon az évközi (milyen?) idő miseénekeiről. 

2003-ban ki mertek adni egy olyan énekeskönyvet, melynek miseénekei fejléceként egy szembemiséző oltár nélküli szentélyben  ún. "hegedűtok" miseruhában miséző pap fordul éppen a hívek felé. A képen látható ministráns rendületlenül a Szentség felé térdel. A főoltáron (melyet VI. Pál óta félreértenek) pedig hat gyertya ég...

Kezdjük a népszerű 220-as énekkel. Aki rendszerint énekli ezeket az énekeket, tudja, hogy a dallam és szöveg nem minden esetben illeszkedik egymáshoz. 

áldozatját: nincs már ma ilyen magyar szó. Áldozatát van helyette. 

isteni szent tetszésed: míg a gregorián az Istennel kapcsolatos szövegre felfelé ívelő dallamot énekel, itt mi lefelé megyünk, de persze nem is tudjuk, hogy mi az a "szent tetszés".

2003-ban továbbra is lehetőség van énekelni a Dicsőségre, a Hiszekegyre, vagy éppen a Szent, szent-re. Ezt érti valaki?

Immár a szövegbe ne is menjünk bele...

De térjünk vissza a 219-es, kevésbé használt énekre. 

Mindjárt az első versszakban áll: "...mert szomjú földre manna hull." Igen, 2003-ban ezt lehet bevonulási éneknek használni, de szerencsére néhány évvel később megjelent a Graduale Hungaricum, mely megpróbálta a magyar gregorián sajátosságaival együtt feldolgozni és énekelhetővé tenni a Misekönyv introitusait. 

Ugyanennek az éneknek 3. versszaka: "...te titkos égi lény." Igen. Szóval az ufókról szóló okfejtéseink erről a kifejezésről lemaradtak. 

"A Sátán lábad zsámolya..." - gondolom, milyen élmény lehet Istennek, hogy a fél világot romba döntő Sátánon pihenteti lábát.

"Szívkirály" - Szenes Iván, Zámbó Jimmy és Demjén Ferenc ki sem tudtak volna találni ilyet, de Czikéné Lovich I. megtette. 

A 220-as ének következik. Gyakran énekeljük, ezért most óvatosan bánunk vele.

"Ámbár itten" - megvetjük, sőt!, azt, aki aszongya, hogy itten...

"Áldd meg, amit fölszentelnek hív szolgáid..." - Talán templomot és papot szentelnek föl (fel), és a hív szolgák kik? Mert amikor ez az ének íródott, egy pap misézett, és voltak a szolgálattevők. Tehát a szolgák a ministráns is, aki az áldozat bemutatásához hozzájárul. Érdekes, nem? 

1855-ből van még énekünk, azzal folytassuk nemsokára...

esztékávé

Itália! tudom városaid csodálni,
hol dús sikátoron vidám nép bizsereg.
Lázas az ily szük út, mint testben kék erek,
s nemes, habár hanyag, szennyében is királyi.

Vonzanak íveid s tűnt fényed palotái,
árkádok, oszlopod, a sugaras terek,
hol elszédülnek az ideges emberek;
vonzanak a sötét toronylépcsők csigái.

De nem kékebb eged és a dombod se zöldebb,
mint honni dombjaink s a dunántúli ég,
e gömbölyű, szelíd, szinjátszó kék vidék.

S olasz szív nem lehet emlékektől gyötörtebb
a vén boltok alatt, az ősök piacán,
mint én, ha földeden bolyongok, bús hazám!

Babits Mihály: Itália

Elmélkedés - évközi 22. vasárnap

Évközi 22. vasárnap, Mt 16,21-27

Kedves Testvérek!

Mi értelme van az életnek? Mi értelme van a halálnak? És mi értelme van a szenvedésnek, ami igen nagy szerepet tölt be életünkben. Kinek többé, kinek kevésbé. De mindenkinek kijut belőle bőven. Krisztus feltámadásához véres szenvedése és kínlódása vezetett. A megalázottság, a kitaszítottság, a véget nem érő kínzások sora, a kiszáradás és végül a halál vezetett a megdicsőüléshez. A mai világ mit mond? Nehogy már szenvedj, mert akkor egyenesen bolond vagy. Sőt, a férfiaknak egyenesen tilos sírni, és kimutatni, hogy szenvednek, hogy fáj nekik valami ott belül. Helyette vedd meg azt, ami pótolja az örömöt, tedd meg azt, ami éppen akkor boldoggá tesz! De ez nem örök! A világ fut a fájdalom elől fájdalmában, fut a halál elől halálában.

Jézus elkezd beszélni az evangéliumban szenvedéséről a tanítványoknak. Péter azonban félti, mert emberi módon gondolkodik Istenről. Nem biztos a hite, mondhatnánk. Gondoljunk csak arra, amikor a vízen elindul Jézus felé. Egyszer csak el kezd süllyedni. Szóval Jézus megjövendöli szenvedését és feltámadását. Rögtön megmagyarázza szenvedésének és halálának értelmét, célját, ami a feltámadás, amivel megnyitotta számunkra a mennyország kapuját, és amivel eltörölte bűneinket. Péter erről nem tud hosszú távon gondolkodni. Persze, hiszen megszerette Jézust, nyilván saját életét is féltette, hiszen ember volt.

Jézus húsvéti misztériuma – mely magában foglalja szenvedését, halálát, föltámadását és megdicsőülését – a keresztény hit középpontja, mert Isten üdvözítő terve egyszer s mindenkorra megvalósult Fiának, Jézus Krisztusnak megváltó halálával. Tehát Jézus Krisztus szenvedése ad értelmet a mi szenvedéseinknek. Az ő szenvedése és halála volt eszköze a mi üdvösségünknek. Ezért szenvedésünk csak Jézussal együtt viselhető el, csak a vele és érte vállalt szenvedés nyer értelmet, és jut el végső céljához: Istenhez.

Mindenki megtapasztalta már a szenvedést. Tudjuk, hogy vannak kilátástalan helyzetek. Azonban tudjuk azt is, különben nem lennénk itt a templomban, hogy Isten végtelen kegyelme és szeretete képes megenyhíteni szenvedéseinket, és képes elvezetni a megoldáshoz a bonyolult helyzetekben.

A 20. század első felében élt Németországban Konnersreuthi Neumann Teréz, egy parasztlány. Szegény körülmények között nőtt fel, sok testvérrel. De mindig hálás tudott lenni mindenért Istennek: a napsugárért, a kék égboltért, tudott örülni a madaraknak, a virágoknak. Korán betegápoló nővér szeretett volna lenni, de kitört az első világháború. Apja bevonult, és minden férfimunkát neki kellett végezni. Testvéreit is ő tartotta el. Egy tűzvészben oltás közben megsérült a hátgerince. 7 évig kellett feküdnie, és semmi remény nem volt gyógyulására. Ez közben érlelte lelkét a rá váró feladatokra. Különös és szoros kapcsolat alakult ki közte és Kis Szent Teréz között, akinek betegsége során a boldoggá avatásáért imádkozott. Gyógyulások sora következett be. 1926-tól kezdve nem evett és nem ivott semmit sem. Édesanyja unszolására ivott néha, de nyelőizmainak bénulása miatt már négy éve alig tudott enni. Augusztustól pedig nem kívánt semmit sem. Csak a mindennapi szentáldozáshoz kapott még néhány csepp vizet. 1927 szeptembere óta pedig a plébánosa ezt is megtagadta. Ettől kezdve haláláig, vagyis 35 éven keresztül mindenfajta étel és ital nélkül élt. A mindennapos szentáldozás volt egyetlen tápláléka. Teréz megkapta Jézus stigmáit is. 1926. március 4-ről 5-re (csüt-pént) virradó éjjel látta Krisztust. Szíve táján erős fájdalmat érzett, majd péntek délig szivárgott a vére. Krisztus minden szenvedését és kínzását látta látomásban a következő hetekben. Vére pedig minden alkalommal szivárgott. Nagypénteken a lábán és a kezén is megjelentek a sebek. Húsvét vasárnap pedig megjelent neki a feltámadt Üdvözítő. Eközben vizsgálták orvosok, videofelvétel is készült róla, és zarándokok ezrei látogatták meg.

Neumann Teréz másokért is vállalta a szenvedést. Egyszer ezt mondta egy beszélgetés során: „Nézd csak, a szenvedést senki sem szereti. Én sem szeretem. Nincs ember, aki a fájdalmat szeretné, és én is ember vagyok. De szeretem az Üdvözítő akaratát. Ha szenvedést küld, azért vállalom, mert Ő akarja. De magát a szenvedést nem szeretem.” Titokzatos kapcsolata volt az elhunytakkal is, és szenvedett a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Látta a mennyországot is több képben.

Neumann Teréz élete és Krisztussal való egyesülése a szenvedésben felhívja figyelmünket arra, hogy csakis a mennyországra irányult figyelemmel, csakis a Krisztusért élt élettel lehet mindennapi életünket átalakítani, igazán boldogabbá, elviselhetőbbé tenni. Ő Krisztusért vállalta a szenvedést, és bár sajátos módon, de mégis példát adva nekünk. Példát a bátorságra, példát a kitartásra.

Jézus feltételt szab számunkra követésében, és utat mutat az értelmes élethez. Feltétel a kereszt hordozása. Ha magunkba nézünk, és megvizsgáljuk életünket, nagyon jól tudjuk, hogy mik a keresztjeink. Egy betegség, egy rossz családi állapot vagy háttér. Egy szenvedélybetegség. Egy rossz emberi tulajdonság, amit esetleg a másiktól tudunk meg, hogy van olyanunk. És folytathatnánk a sort. Ha ezeket fel tudjuk venni, az már egy lépés Krisztus nyomában. Nem könnyű felvenni sem, hiszen a világ azt diktálja, hogy dobd el! És ha Jézusért hordozod, vagy felajánlod másért, egy jó szándékért, akkor máris könnyűvé válik a kereszt, „édes lesz az iga, és könnyű a teher”.

A másik feltétel az önmegtagadás. Jézus felszólít arra, hogy saját önző dolgainkból kilépve tudunk Istenért és a másikért élni. Persze felmerül a kérdés: mi haszna van ennek? Az örök üdvösség.

„Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint.” Van pokol, van tisztítóhely, és van mennyország. Ez nem mese, ez a valóság. Ez nem félelemkeltés, nem depresszióba kergetés, hanem az élet. A sorsunk. És ez a mi kezünkben van. A döntés, hogy a krisztusi úton haladunk előre az Isten országába, vagy pedig eleget teszünk a világot uraló média kérésének, bedőlünk a hazugságoknak, elfogadjuk azok véleményét, akikről azt sem tudjuk, hogy kik, de hát ez a trend, ez a divat.

Mi az én életem értelme? Miért és kiért ajánlom fel szenvedéseimet? És hogyan fog nekem megfizetni Isten, amikor eljön?