Ritka kultúrtörténeti pillanatnak lehet részese, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol magánygyűjtők féltve őrzött kincseit tekintheti meg a közönség március 23. és július 21. között. A Vonzások és változások a 18-19. századi magyar festészetből ad ízelítőt.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal együttműködésben létrejött tárlat cseppet sem vállalkozik többre, mint csupán falatnyi bepillantást nyújtani két évszázad festészeti irányzataiba műgyűjtők rejtett remekein keresztül. 200 év történelmének minden derűje és borúja visszaköszön a legismertebb művészek ecsetvonásaiból.
A Vonzások és változások látogatóinak mindenképp meghatározó élményben lehet részük, hiszen nemcsak a legismertebb hazai festők sosem látott alkotásait tekinthetik meg, hanem minden lélegzetvétellel magukba szippanthatják a 18-19. századi magyar festészet velejét. A közönség több mint 30 éve láthatott utoljára ehhez hasonló, magángyűjtők tulajdonában lévő alkotásokból összeállított, nagyszabású kiállítást. A mintegy 130 festmény csaknem 50 hazai gyűjtő szalonjából került elő és többek közt olyan kiemelkedő alkotásokat tartalmaz, mint Munkácsy Mihály Poros útja, melyet két változatban is megfestett: először 1874-es hazalátogatása során, majd 1883-ban, már csak emlékeire hagyatkozva. Emellett az Ásító inas egyik változata és az Apa születésnapja Munkácsy-mű is látható. Utóbbi témájához és hangulatvilágához nagyon hasonlít Rippl-Rónai József A nagymama köszöntése című festménye, mely közvetlenül a már említett Munkácsy Mihály alkotás mellett függ. A tárlaton felbukkannak Lotz Károly alkotásai, mint a Kornélia fehér ruhában, valamint a magyar tájfestészeti hagyományokat megteremtő id. Markó Károly kompozíciói. Emellett többek közt Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar, Székely Bertalan és Benczúr Gyula remekművei is felbukkannak.
Nemcsak festészeti, hanem történeti szempontból is rendkívül izgalmas a tárlat középpontjában lévő két évszázad, mely a rendi társadalomtól az ipari forradalmak polgárosodásának kibontakozásához, a polgári önkifejezéshez vezetett. A kor történelme a művészet eszméjével összhangban létezett; az alkotások is ebben az idilli harmóniában születtek. A kiállítás július 21-éig látogatható. (kultura.hu)
Jegyárak:
TELJES ÁRÚ JEGY 1.600,- Ft
KEDVEZMÉNYES JEGY* 800,- Ft
* Felnőtt (62-70 év között)/ kedvezményes családi felnőtt (legalább két 18 év alatti személyt kísérő, egy/ két szülő vagy közeli hozzátartozó)/ ifjúsági (6-26 éves) magyar és EGT állampolgárok részére
Az időszaki kiállításokat ingyenesen látogathatják:
6 év alatti gyermekek / 70. életévüket betöltött felnőttek / fogyatékkal élők (+1 fő kísérő) / az EMMI által kiadott, szakmai belépővel rendelkezők / legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai / a közoktatásban dolgozó pedagógusok (pedagógusigazolvánnyal)*; nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., október 23.) minden látogató
* magyar és EGT állampolgárok részére