Sok egyházi személy és megkeresztelt ember, de mellettük nem hívők is közkedvelten elfordulnak az Ószövetségtől, mondván: az elavult, tele van erőszakkal. Persze, kellemetlen dolog arról beszélni, hogy mik az ember agresszív, vad oldalai. Ezek bűnforrások, de már önmagukban is bűnök.
A vasárnapi evangéliumban Jézus a "régieknek" szóló tanításból idéz. Ezzel nem törli el az Ószövetséget, nem tartja elavultnak sem. Mindez hozzátartozik a Kinyilatkoztatáshoz, és szükséges a jézusi tanítás megértéséhez is. Mindezek mellett nagyon jó képet az emberi lélekről is. Ezeket a sorokat olvasva rájövünk, hogy a több ezer évvel ezelőtt, vagy éppen a Jézus korában élt embertől nem sokkal különbözünk. Ha nem így lenne, talán nem is kellene felolvasni és magyarázni az evangéliumot, mert a tökéletes állapotot élnénk, ahol mindenki megbocsátó, mindenki tökéletesen hisz, és mindenki bűntelen. (Ebbe az állapotba törekszünk...)
A jézusi idézetet körülvevő gondolatokat is nézzük meg: "Ha férfiak civakodnak, s az egyik ököllel vagy kővel úgy megüti a másikat, hogy nem hal meg ugyan, de ágynak dől, akkor, ha már felkel és bottal jár, a másik, aki megütötte, maradjon büntetés nélkül, de kárpótolnia kell amazt a munkaveszteségért, és gondoskodnia kell teljes gyógyulásáról. Aki rabszolgáját vagy rabnőjét bottal úgy megveri, hogy az a keze alatt meghal, azt meg kell torolni. De ha a szolga még egy vagy két napig életben marad, akkor a gazdát nem kell megbüntetni, mert az ő tulajdona volt. Ha férfiak civakodnak egymással, és közben úgy megütnek egy viselős asszonyt, hogy az idétlent szül ugyan, de maga életben marad, akkor a tettesnek olyan kártérítést kell fizetnie, amilyet a férj a bírák véleménye alapján követel. De ha az asszony belehal, akkor érvényes az elv: életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, horzsolást horzsolásért. Ha valaki rabszolgájának vagy rabszolganőjének kiüti az egyik szemét, kárpótlásul a szeméért adja vissza szabadságát. Ha rabszolgájának vagy rabszolganőjének a fogát veri ki, kárpótlásul a fogáért adja vissza a szabadságát." (Kiv 21,18-28)
Alapvetően a jézusi tanítás és a "régi" abban különbözik, hogy mire kell épülnie egy emberi közösségnek. Vagyis mindenért meg kell-e fizetni ugyanolyan mértékben, és így a "kvittek vagyunk" elv érvényesül? Vagy nevelni kell egymást a normális életre? Vagyis az én pozitív viselkedésemmel (visszavágásommal, reakciómmal) esélyt adok a másiknak arra, hogy jobb legyen? Jézus kereszthalálának véghezvitelével adta meg a legtökéletesebb példát. Nemcsak a szeretetre, hanem az Istennek való tökéletes engedelmességre is. Ő tudta, hogy miért kell elviselnie a szenvedést, és ezért viselte el. Tehát más síkra helyezte a szenvedés értelmét. Emberi élete Isten akarata volt, ezért minden egyéb is ennek az akaratnak lett alávetve. Ha minket is Isten akart, vagyis teremtett, akkor ennek az életnek megpróbáltatásai is ebbe a természetfölötti dimenzióba kerülnek. Vagyis, ha Isten akarja létünket, de ezzel együtt másét is - hiszen "fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is" (Mt 5,45) -, akkor el kell viselnünk ennek a létnek minden kínját és örömét is. Azért nem vághatunk vissza, mert "Isten a szeretet". Isten tervében szerepelt Jézusnak, a második isteni személynek a megtestesülése. Amint ennek titkát megérezte az ember, akár az első karácsony óta, megváltozott felfogása a létről.
Jézus azt mondja, hogy tökéletesedjünk. Isten nem a visszavágás Istene, nem a bosszú hajtja létezését. Ennél teljesen másabb: a szeretet. Nem lehet más, mint amilyen természete: vagyis ő maga a szeretet, ezért nem tehet másként, mint a szeretet tenne. Az ember pedig "képes Istenre", "Istennek a képmása", meghívott az üdvösségre, megváltott a keresztáldozatban, és lehetősége van Isten irgalmasságát megtapasztalni. Ezért kötelessége törekedni arra, hogy hasonlítson erre az Istenre. Nem istenné kell válni/tenni magát, hanem alázattal törekedni a szentségre. Persze a szentségre törekvés magában foglalja a szentséggel való "élést", létet is. Ez pedig a liturgiában történik. És ha a liturgia szentségi lényegét próbáljuk megváltoztatni, egy idő után már képtelenek leszünk szentté válni, kapcsolatban állni a szenttel.
Persze Jézus viszonyulása az Egyházához teljesen más, mint a miénk - éppen ezért létezik még az Egyház.
Sok gondolatot rejt magában még ez az evangélium, és a benne található ószövetségi idézet is.
Korunk egyik legnagyobb bűne az irigység és féltékenység. A hatalomszerzés érdekében sokan képesek arra, hogy a másikat lenyomják, így ők feljebb kerülnek. Azután divat az is, hogy ha valaki sérelmet, bántódást szenved, ugyanúgy akar visszavágni, ezzel kárpótolva saját magát. Itt a jézusi tanítás egy másik gondolata lép be. Az, hogy, mintha saját magunk ítélkeznénk a másik fölött. Bíráskodunk, de egyben a "büntetést is végrehajtjuk". Nincs hozzá jogunk. A károkat (nemcsak anyagiakat...) nem tudjuk helyrehozni hasonló pusztítással. Ha valaki lerombolja házunkat, mi is leromboljuk az övét? Ha ez így lenne, lassan minden ház elfogyna. Persze, a hasonlat mindig sánta. De gondoljunk bele más esetekbe ugyanezen logika alapján. Milyen emberi társadalomban kellene élnünk?
Jézus felszólít arra, hogy ne emberi síkon gondolkodjunk, hanem próbáljunk meg a szent síkján érezni, gondolkodni és cselekedni. Az ószövetségi ember kereste Istent, aki többször meg is mutatta magát. Ám ennek ellenére is történtek visszásságok. Jézusban Isten megmutatta önmagát, arcát. Kétezer év telt el azóta, és még mindig az ószövetségi tanítás élvez elsőbbséget, sajnos - vagyis fogat kívánunk a fogért.
Mennyi fog és szem fog még elveszni és kárt szenvedni emiatt a bűnös felfogás miatt? Jézus minket akar üdvözíteni, és teljesen, épen. Lelkileg épen.
