Az Apostolok Cselekedeteiben ezt
halljuk a tizenkettő szájából: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten
igéjét… Szemeljetek hát ki magatok közül… hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt
bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal.” Az apostolok eltökéltek
voltak és keményen elhatározták magukat, hogy minden körülmény között hirdetik
Krisztus örömhírét. És erre buzdították is a rájuk bízottakat. A múlt vasárnap
első olvasmányában hallottuk, hogy Péter milyen erős lelkesedéssel akarja
Krisztushoz vezetni a különböző közösségeket. Az apostolok lelkesedése még a
Krisztussal való találkozásból él, a vele való társalgásokból, és nem utolsó
sorban a jézusi parancs komolyan vételéből. Az Egyház minden tagjának ez a
feladata ma is. Jézussal találkozni, ebből a találkozásból lelkesedést szítani
magunkban, majd pedig végezni a missziós szolgálatot, az ige hirdetését. Minden
szentmisében találkozunk azzal a Jézussal, aki lehajolt hozzánk, szenvedésével
pedig magához vonzott, felemelt minket Atyjához, az Istenhez. Irgalmával pedig
szüntelenül lehetőséget kínál arra, hogy a vele való találkozás teljes legyen,
kegyelme bőven áradhasson lelkünkbe. Mire választanak ki hét bölcs, Lélekkel
eltelt férfit a közösségből? Az asztal szolgálatára. Ugyanis a számos munka
között bizonyos személyek és társadalmi rétegek háttérbe szorultak. Ma nem
ugyanez történik? Nekünk is ki kell választanunk magunk közül számos olyan
férfit, akik az ige és az oltár szolgálatában tudnak munkálkodni. Ez már
elkezdődhet a ministráláskor, de eljuthat bárki a diakonátusig, vagy akár
egészen a papságig. Hiszen az Egyház számtalan olyan szolgálat lehetőségét
kínálja fel a világi hívők részére, amelyekben segíthetik a papság feladatát.
Azonban ennek már az apostolok korában is igen magas feltétele volt: vagyis
olyan férfit kellett kiválasztani, aki eltelt a Szentlélekkel. A
tanúságtételhez és a szolgálattevéshez is olyan tudás és hit kell, amely a
Szentlélek által válik hitelessé.
Mit kell tennünk ahhoz, hogy a
szolgálatunk valóban méltó legyen? Krisztust kell követnünk. Krisztust, aki az
út, az igazság és az élet. Az Atyához is csak általa juthatunk el, és a földi
szolgálatainkat, keresztény életünket is hozzá kell mérnünk. Az ő mintájára
kell alakítanunk életünket. Nem hagyhatjuk, hogy más hang, ahogyan hallottuk a
múlt vasárnap, eltérítsen minket Jézus mellől. Ki kell tartanunk a krisztusi
igazságok mellett. Napjainkban nagyon kevesen vannak azok, akik akár a
legkisebb dolgokban is kitartóak lennének. Nem szabad őket megvetnünk, hiszen
mi sem vagyunk ezen a téren tökéletesek. Saját személyiségünk formálásával, alakításával
képesek vagyunk a környezetünket is formálni.
Napjainkban is vannak olyan példák,
akik Krisztus követésében, az útról nem letérve kitartottak akár vérük árán is.
Gondoljunk csak Salkaházi Sárára, Apor Vilmosra, Meszlényi Zoltánra, vagy éppen
azokra, akik még élnek, de komoly ellenállással kellett életük során
szembenézni hitük miatt.
Azonban a „megnyesett fa kizöldül”,
ahogy erről tanúskodik Lékai László bíboros jelmondata. Ha képesek vagyunk
Krisztust követni minden körülmény között, képessé válunk őt hirdetni is. Az
elvárás pedig nagy: Krisztust hirdetni, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Ezt
csak akkor tudjuk megvalósítani, ha eltelünk a Szentlélekkel és hiszünk benne. Jézust
ugyanis csak a Szentlélekben lehet felismerni, az ő segítségével tudunk benne
hinni, és válhatunk az Atya gyermekeivé. A Szentlélekkel való kapcsolatunk a
legmélyebb és legtitokzatosabb. Minden szép emberi kapcsolat a Szentháromság
személyeibe vetett bizalmunkban teljesedik be. Így a legszebb emberi kapcsolat,
a barátság is. Nem véletlen, hogy Jézus éppen az utolsó vacsorán nevez minket
barátainak, amikor tudtul ad mindent, amit az Atyától hallott.
Jézus azt mondja, hogy „higgyetek az
Istenben”, az Atyában, és „bennem is higgyetek”, hiszen akkor megszűnik szívünk
nyugtalansága, mert végső otthont találunk benne. Egy személynek csak egy másik
személy lehet az otthona. A mi örök otthonunk pedig az örök Szentháromság.
Jézus az élő szikla, vagyis Isten
szent Fia. Csak rá épülve lehet örök otthont építeni. Legyen ez házasság,
szüzesség vagy papság. Az Egyházban minden alá van vetve a romlásnak és a
múlandóságnak, kivéve a hitet, a reményt, a szeretetet és a szentségi rendet és
a Szentírást. A szentségek a hit szentségei, a Szentírás pedig a hit forrása.
A mi kötelességünk tehát, hogy
hirdessük Isten igéjét, és végezzük az asztal, az oltár szolgálatot. Ez pedig
csak a mély hit által, a Szentlélek segítségével, a szentségek rendszeres
vétele és a Szentírás olvasása által lehetséges.
Legyünk tehát olyan tanúi
Krisztusnak, akik hűségesek az Egyházhoz, abban élnek egész valójukkal, és
olyan lelkesen akarják végezni szolgálatukat, mint az apostolok, vagyis
Szentlelkesen. Kérjük a Szentlelket, hogy töltse be szívünket, hogy képessé
váljunk megmaradni az úton, hogy így egykor majd eljuthassunk az Atyához.