Giuseppe Verdi: Attila

Verdi háromfelvonásos operájának ősbemutatója 1846. március 17-én volt Velencében. Magyarországon először 1972. július 7-én mutatták be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. 

A szereplők: Attila, hunok királya (basszus), Uldino, Attila rabszolgája (tenor), Odabella, Aquileia urának leánya (szoprán), Ezio, generális (bariton), Foresto, aquileiai lovag (tenor), I. Leó pápa (basszus). A cselekmény rövid leírását elolvashatja itt. 

Az opera első felvonásának utolsó jelentében szerepel Nagy Szent Leó pápa és Attila találkozása. Idézet az opera szövegkönyvéből:

ATTILA, KÓRUS

Ki jő?

(Fehérbe öltözött hajadonok és gyermekek,

élükön Leóval és hat öreggel.) 

HAJADONOK, GYEREKEK

Világosítsd meg tévelygő érzékeinket,

lehelj szeretetet keblünkbe!

Győzd le az ellenséget és

áradjon szét a béke édes nyugalma! 

ATTILA

Uldino! Ez a fenyegető kísértet!

Szembeszállok véle!

Ki tart vissza? 

LEO

Csak a halandók ostorozását

bízták reád.

Fordulj vissza! Itt zárva az út:

ez az istenek földje! 

ATTILA

Nagy Isten! Ugyanazok a szavak, miket

a félelmetes látomás vésett agyamba.

Nem! Nem álom, mi most elönti lelkem.

Két óriás, kik betöltik az eget...

láng a szemük, láng a kardjuk...

lángoló hegyük engem ér. Jaj!

Álljatok meg, szellemek!

Itt az ember meghátrál,

az istenek előtt leborul a király! 

KÓRUS, ULDINO

Bennem, ki süket

a testvérek panaszaira is,

ki csak vérre, csatára szomjazom,

néhány gyáva siránkozó hangja

miféle új érzést kelt? Miféle hatalom ez?

A hunok királya először borult a földre! 

LEO, ODABELLA, FORESTO, HAJADONOK

Ó, tekintsd az Örökkévaló hatalmát!

egy pásztorfiú legyőzte Góliátot,

egy alázatos szűz üdvöt hozott az embernek,

ismeretlenek elterjesztették a hitet.

Az alázatos és kegyes tömeg előtt

most meghátrál a pogányok királya!

Az alábbi videón az első felvonásból látható részlet, az említett jelenet 16:45-től van. Riccardo Muti vezényel. 

Egység a pápával, egység a hitben - Nagy Szent Leó pápa emléknapja

Ma Nagy Szent Leó pápára emlékezik az Anyaszentegyház. 400-ban született az itáliai Toszkánában és 461-ben halt meg Rómában. 

Leó pápának nagy érdeme van a péteri szolgálat tudatosulásában. Előtte Damasus pápa volt az első, aki Jézusnak Péterhez intézett szavait (Mt 16,19) kizárólag Péterre és Róma püspökére vonatkoztatta. Általában ezt minden püspökre vonatkoztatták azelőtt. Leó pápa szerint a pápa Péter vikáriusa, az ő széke többet ér a sírnál. Péter kormányozza misztikus módon az egyházat, Krisztus csak uralkodik. Róma püspöke az egész egyház 'princepse'. 

A mai zsolozsma olvasmányos imaórájában a második olvasmány Leó pápa beszédéből van. Ebben így fogalmaz: "Szeretteim, osztatlan tehát a mi közösségünk a hit és a keresztség egységében, és egyetemes a méltóságunk a boldog Péter apostol oly szent szava szerint: Ti, mint élő kövek, épüljetek fölé leüti templommá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Tehát választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulaj donul kiválasztott nép vagytok (l Pét 2, 5. 9)."

Az az egység, melyet a szent pápa megfogalmaz, Krisztusban gyökerezik, és a keresztségben. Mindenki Krisztussal van egységben, de ehhez egységben kell lenni az álatala kijelölt fővel, aki a földön Krisztus helytartója. Hogyan lehetünk egységben Krisztussal, ha nem vagyunk egységben a pápával? 

A pápával való egység minden szinten szükséges: az egyházi hierarchiában és a hívők körében is. Ez az egység elsősorban szavának meghallgatásából és megértéséből fakad. Vagyis figyelni kell Péter utódának szavait, tetteit, mert azokkal a hit útján vezeti a rá bízott nyájat. Ez a mai világban, amikor az interneten keresztül szinte percek alatt bárhol a világon olvasható a pápa nyilatkozata, beszéde, vagy látható a pápai liturgia videón, nem lehetetlen. Ezután pedig meg kell érteni szavát minden feltétel nélkül. Nagy Szent Leó pápáról állították (állítjuk), hogy az apostolok hitével egységben állt. Amennyiben a pápa egységben van az apostolok hitével, az a hitbeli egység. És ha a nyáj, amely a legfőbb pásztor vezetése alatt zarándokol, követi ezt az egységben lévő pápát, akkor lesz ő maga is egységben. Ez az egész Egyház egységéhez vezető út. Nem saját, kreált, kitalált utakat kell járnunk, hanem a Péter utóda által mutatott úton kell járnunk. 

Leó pápa a pogánysággal szemben is megvédte az igaz hitet. "Abban az időben Attila pusztította Itáliát, Szent Leó pedig három nap és három éjjel imádkozott az apostolok templomában, majd így szólt övéihez: „Aki követni akar, kövessen!” Mikor Attilához közeledett, az, amint meglátta Szent Leót, leszállt a lováról, lábaihoz borult, és azt mondta, hogy kérjen, amit csak akar. A pápa azt kérte, távozzék Itáliából, s foglyait engedje el. Eközben Attilát emberei elkezdték dorgálni, hogy a világ urát egy pap győzi le, de Attila így felelt nekik: „Ügyelek magamra és rátok is. A pápa jobbján egy félelmetes harcost láttam állni kivont karddal, aki ezt mondta: »Ha nem engedelmeskedsz neki, a tieiddel együtt elveszel«." (Jacobus de Voragine: Legenda Aurea)

Nagy Szent Leó pápával sok későbbi pápa párhuzamba állítható, akár korunk pápái is. Most csupán egy a kérdés: hajlandóak vagyunk-e követni is őket?

„Ő a főpap, az oltár és az áldozat...” - az oltár teológiája IV.

Sorozatunk negyedik részében az oltár teológiájáról lesz szó. Eddig bevezető írásokat olvashattak (1,2,3). Most érkeztünk el a címben megjelölt részhez. 

Szent Ambrus gondolata nyomán induljunk el: „Mi más Krisztus oltára, mint Krisztus testének képe?”[1] illetve „Az oltár  a test képe, és Krisztus teste van az oltáron.”[2] „Az oltár azon túl, hogy Krisztus személyére utal, életének eseményeit is a hívek elé állítja, mert lehet a betlehemi jászol vagy az utolsó vacsora asztala, esetleg egyszerűen az Úr asztala, a kereszt, a Kálvária és végül Krisztus sírja. Más értelmezés alapján, Szent Ágoston szerint, az oltár a hit képe vagy a hívek Istennek ajánlott szíve. A fölszentelési imádságban a püspök pedig így imádkozott: „Valósuljon meg ezen az oltáron az ártatlanság kultusza, áldoztassék föl a gőg, kötöztessék meg a harag, vettessék el a tisztátalanság, s a gerlék és galambfiókák helyett a tisztaság és ártatlanság áldozata szálljon föl.” Végül az itteni, földi oltár előképe a Jelenések könyve mennyei oltárának.”[3]

A templomban bemutatott szentmise a mennyei liturgiával szoros kapcsolatban áll. Előképe is, de maga az egész szent áldozat bemutatása már jelen van a mennyei liturgiában. A Teremtés könyve bemutatja Jákob álmát, majd így fogalmaz: „Jákob fölébredt álmából és így szólt: ’Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.’ Megborzadt, és azt mondta: ’Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.’”[4] Az ég kapujában állva már látjuk azt, ami azon túl történik. „A földi liturgiában annak a mennyei liturgiának előízét élvezzük, melyet Jeruzsálemben ünnepelnek, a szent városban, ahová zarándokként tartunk, ahol Krisztus, a szentély és az igazi sátor szolgája ül Isten jobbján; a földi liturgiában az összes mennyei sereggel együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát; tisztelettel megemlékezvén a szentekről némi részt és közösséget remélünk velük; várjuk az Üdvözítőt, Urunkat Jézus Krisztust, amíg Ő maga, a mi életünk meg nem jelenik, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségében.”[5] „

A mennyei liturgia előképe a földi, és így minden eleme isteni, vagyis nem emberi mű. „Az eucharisztikus áldozat bemutatása pedig minden másnál jobban összekapcsol bennünket a mennyei Egyház liturgiájával, amikor a szentek közösségében tisztelettel emlékezünk meg elsősorban a dicsőséges, mindenkor szűz Máriáról, valamint Szent Józsefről, a szent apostolokról, a vértanúkról és minden szentről.”[6] A középkorban kialakult egy úgynevezett lépcsőima, melyet a szentmise elején imádkozott a pap a ministránsokkal együtt. Ezzel a zsoltáridézettel kezdte: „Introibo ad altare Dei” (Bemegyek Isten oltárához). Ebből is érthető, hogy milyen helynek tekinették a szentélyt és a benne helyet foglaló oltárt: ott Istennel találkozik az ember, ahol elnémul, leveti saruját, „mert a hely, ahol áll(asz), szent föld”[7]. A templomban Istennel találkozunk, ez a hely valóban az eget jeleníti meg, főként a barokk kor a maga stílusával. Ezért mondja az író: „A karcsú, hegyes barokk tornyok viszont hegyek közé illenek, a lankák szelíd harmóniáját megbontják, az ég lebegését hordozzák...”[8]

Ezért is van jelentése és mély szimbolikája minden liturgikus eszköznek, de legfőképpen a papnak és az oltárnak. Az oltár maga Krisztus, és a pap is Krisztus, hiszen „in persona Christi” cselekszik, és ő maga pedig „alter Christus”, Krisztus képmása. Ennek a mély teológiai tartalomnak ’eszköze’ az oltár. Az oltáron a pap bemutatja Istennek a legszentebb áldozatot. Krisztus a főpap, az oltár és az áldozat. Ő mutatja be saját magát Istennek egészen elégő áldozatul a ’kereszt oltárán’.

A kereszt oltár. Ez metonimikusan az áldozat bemutatására szolgáló építmény része, metaforikusan szakrális középpont, szimbolikusan pedig az Istennel való kapcsolattartás és közösség misztikus kifejezője. A kereszt oltárral való azonosítása Venantius Fortunatus „Vexilla regis prodeunt” himnuszának 8. versszakában is előfordul. Ezt főként nagypénteken énekli az Egyház a liturgiában. „Üdvözlégy oltár, szent Kereszt, melyen Ő dicsőn szenvedett, rajtad az Élet halt halált, s holtával szerzett életet.”[9] A pap, aki Krisztus személyében cselekszik, majdnem egyenragú fontossággal (szerepben) van jelen az oltárnál és a szószéken. Az emberi testtel, és emberi természettel egyaránt rendelkező Jézus is olyan mediális szerepet tölt be, mint a föld és ég keresztmetszetében tevékenykedő pap.

Párhuzam fedezhető fel teológiailag a bűnbeesés fája között és az életet meghozó keresztfa között is. A teremtés Krisztus keresztáldozatában megújul, egy új teremtés következik be. Ezért az oltár kapcsán meg kell említeni ezt a párhuzamot is. Ábrázolásokon látható főleg, nem kifejezetten az oltár szerkezetében, a kereszt. Ezeken gyakran megjelenik a bűnbeesés fája is. Például M.S. mesternek az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött selmecbányai főoltárán görcsös, csupasz fa képében jelenik meg. Jobb oldalon sziklán az Egyház jelenik meg, baloldalt pedig a Zsinagóga. A koponya Ádámra utalhat.

Van azonban olyan ábrázolás is, ahol egyenesen a bűnbeesés fáján függ a Megváltó. Ilyen a XVI. Századi Giovanni da Modena egyik falfestménye, mely Bolognában található (a kép címe: Redenzione del peccato originale). Németalföldön is találni ilyen programmal rendelkező ábrázolást. Pannonhalmán találni olyan képet is, ahol az ősszülők állnak a kereszt tövében. Ilyen módon ábrázolták tehát azt a gondolatot, hogy Szűz Mária az új Éva, és Jézus Krisztus pedig az új Ádám.

Csúzy Zsigmond (1670–1729) a barokk korban élt pálos szerzetes volt. Munkái Pozsonyban jelentek meg, melyek prédikációkat, lelki írásokat tartalmaznak. Tanult ember volt, ismerte a Szentírást, a teológusokon kívül olvasta a klasszikusokat is. Beszédében érzelmi hatásokra törekedett, és nem feltétlenül értett egyet a barokk kori katolikus megújulás jeles alakjaival, a jezsuitákkal. Új szófordulatokat alkotott, melyekkel a barokk kori szónokok között is népszerűvé vált. Ő a nép nyelvén akart szólni elsősorban, mely általában összekapcsolódott a barokk elemekkel. A pálos szerző munkájában „a népnyelv elemei mindig zsúfolt barokk ornamentikában jelentkeznek”[10]. Az említett kereszt-oltár gondolatról ő is elmélkedik. Érdemes megfigyelni a növénytani párhuzamát. Ő azt állítja, hogy a kereszt fája ugyanolyan fából volt ácsolva, mint amilyen a bűnbeesés fája volt.[11] Az azonosítást Csúzy Zsigmond a fák formájával indokolja (nevezetesen az indiai fügefára gondol). Feleleveníti a Lukács evangéliumában szereplő fügefa-jelenetet is. Szerinte Zakeust azért hívta le Jézus, mert a fügefa a keresztfára utalt pirossága és édes gyümölcse miatt.[12]

Ez a vizsgálódás mindenféleképpen szükséges, hiszen a hívő ember számára mindig az Eucharisztia  állt a középpontban. A gazdagon díszített oltárok és tabernákulumok úgy láttatták a hívő emberrel az Eucharisztiát és annak ünneplését, mintha valóban mindaz a mennyben történne. Teológiai jelentése pedig, miszerint új teremtés valósul meg a megváltó keresztáldozat által, szükségessé teszi a művészi kifejezésmód fontosságát, annak megalapozottságát. Az oltár, mely áldozat és az áldozat bemutatásának helye is, együttesen láttatja velünk ezt a hittitkot. A Jézust megjelenítő pap áll ott és mutatja be Istennek az áldozatot „in persona Christi”. Vagyis a Krisztus testét jelentő oltáron Krisztus válik áldozattá, amely áldozatot Krisztus mutatja be. Ez az új teremtés, mely miden nap, minden szentmisében ugyanúgy jelenik meg – vértelen módon. 

A protestáns gondolattal ellentétben a Trentói zsinat állítja, hogy az áldozat, melyet a pap bemutat, nem csupán emlékezés, hanem Krisztus áldozatának vértelen megújítása, ahogyan Barsi Balázs fogalmaz: „vértelen jelenbe hozatala”[13]. „Egy és ugyanaz az áldozat, ugyanaz a felajánló is – most a papok szolgálata által –, mint aki akkor a kereszten önmagát feláldozta, csakis a feláldozás módjában van különbség.”[14] Jézus élete liturgikus események sorozata, már akkor is, amikor önmagát aláveti a zsidó rítusnak. És akkor is, amikor nagycsütörtökön megalapítja az Eucharisztiát. Ekkor is a zsidó imákat és formákat használja. Nem zúzta szét a régi rítusokat, hanem mint egyetlen és igazi főpap, beteljesítette azokat. A pap ezt folytatja minden korban. Ezért szükséges, hogy megértsük Jézus Krisztus papi tevékenységét. Jézus halála volt az utolsó véres áldozat. A pap, amikor kimondja Jézus nagycsütörtöki szavait a szentmisében, Jézus egész életébe kapcsolódva mutatja be az áldozatot: ebben nyer értelmet Jézus eddigi tanítása, mely a búzaszemről, a mindennapi kenyérről, vagy a kenyérszaporításról szólt.[15]  

A szentmise áldozati jellege fontos az oltár teológiájának megértéséhez. A dolgozat alapgondolata, mely szerint „Jézus a főpap, az oltár és az áldozat”, megköveteli azt a katolikus felfogást, miszerint a szentmise – a már említett gondolat szerint – áldozat. „Ha valaki azt állítaná, hogy a szentmise áldozata csakis dicséret és hálaadás, vagy csupán visszaemlékezés a kereszten történt áldozatra, és nem engesztelő áldozat; ...: legyen kiközösítve.”[16]

Jézus Krisztus az oltár, és ez a nagyhét liturgiájában is kifejezésre jut. Nagyhét liturgiájának minden mozzanata az akkori, kétezer évvel ezelőtt megtörtént eseményeket idézi fel. Nagycsütörtök drámai momentuma az ún. Krizmaszentelési mise délelőtt, amikor szintén az oltár körül jön össze a főpásztor a papságával együtt. Ezt az egységet az apostol utód kizárólag annál fejezheti ki, akitől minden hatalom ered: Jézus Krisztusnál. Ennek a napnak másik nagy eseménye az esti szentmise. A szentmise végén van az oltárfosztás. Sok helyen tartják még az oltármosást is, amelynek együttesen van jelentése az oltárfosztással. Ennek szimbolikus értelme van. „Jézus ruháitól való megfosztásának megjelenítését látták benne”[17]. Továbbá elmondható, hogy az oltár megfosztása és megmosása utal Jézus önkiüresítésére, mely az áldozatának teljes értékű bemutatásához vezetett. „A díszeitől megfosztott oltár mintegy az önkiüresítésben a végsőkig elmenő Isten Fiának, az apostoloktól elhagyott, minden emberi vigasztalástól megfosztott Jézus képe, akinek vérrel verítékező arcát mossuk le az illatos vízzel és töröljük meg a kendővel, akár pedig úgy, hogy ezt az egész liturgikus cselekményt egy sajátos halotti szertartásként fogjuk fel, melyben az oltár megfosztása a gyász jele, megmosása és megkenése pedig a halott testnek járó végtisztesség megadása. A megmosás és megkenés egyszersmind az oltár felszenteltségére is emlékeztet, hiszen Jézus halála sem csak halál, hanem szentség: ’Benne van a mi üdvünk, életünk és feltámadásunk.’”[18]

Érdemes felidézni még további liturgikus és teológiai szempontokat is az említett nagycsütörtöki szertartással kapcsolatban. Az oltár jelentősége és szerepe a nagycsütörtöki Eucharisztia-alapítás által nyernek igazán értelmet. Ezt nevezhetjük az oltárok „születésnapjának” is. Az oltárfosztás és mosás „tartalma ugyanis több, mint a szokványos liturgiamagyarázatokban adott hangulati és szimbolikus értelmezés („Jézust megfosztják ruháitól”). Benne az oltároknak adnak – azok „születésnapján” – liturgikus formában szeretetteljes tiszteletet. Közben a 21. zsoltárt és responzóriumokat énekelnek.”[19]

Tiszteletreméltó Kelemen Didák ferences szerzetes 1725-ben átutazott Miskolcon. Ekkor indítványozta egy új templom építését, valamint a minorita kolostor felépítését.[20] 1736-ban a főoltárt felszentelték, majd augusztusban az ünnepi búcsút is (Boldogságos Szűz Mária mennybevitele) megtartották. Mindkét alkalommal Kelemen Didák mondtott ünnepi beszédet. Ő Erdélyi származású, falusi családban nevelkedett. A minoriták eperjesi főiskoláján tanult olyan tanároktól, akik igen magas szinten voltak képezve (Bécsben, Krakkóban, Rómában). 1708-ban szentelték pappá, és ő maga is jártas volt a teológia tudományában. Az emberek lelki ínsége soha nem hagyta nyugodni, így mindig a megújuláson fáradozott. Többször rágyújtották egyszerű faházát a protestánsok, de mindig újjáépítette, egy alkalommal pedig még iskolával is bővítette. Betegágyán is az építkezéseket irányította. Missziós útjain prédikált, tanította a katekizmust, gyóntatott, misézett – olyan helyeken is, ahol már 200 éve nem láttak papot. A miskolciaknak beszélt egy alkalommal az egri püspök meghívására, de azok nem akarták elengedni, olyannyira megkedvelték, sőt már akkor szentnek tartották. Testi erejét megtörte az aszkézis is, és az állandó gyaloglás. Írásaiban soha nem bántott meg senkit, célja az volt, hogy az emberek felismerjék és kövessék az igazságot. A protestánsokat is „ellenkező atyafiaknak” hívta.[21]

Az említett beszédében az oltárról, az áldozatról és a szentmiséről beszél. Az áldozat jelentőségéről ezt mondja: ,,Édes Atyám-fiai, minden keresztény embernél bizonyos az, hogy Krisztus nem azért jött e világra, hogy az isteni tisztelet apadna, és megfosztatnék Isten az őhozzá illendő szolgálattól; hanem inkább, hogy terjedne és öregbednék az Isten tisztelet”.  Majd így folytatja: ,,Tehát a keresztények között igaz és tulajdon áldozatoknak kell lenni, mellyel Isten tiszteltessék, mert ahol új Testamentom rendeltetett, áldozatnak kellett ott lenni: a vég Vacsorán új Testamentom rendeltetett, azért áldozatnak kell lenni.”[22]

A szentmise, elmondása szerint „az Úr Jézus Krisztus testének és drágalátos szent vérének áldozata, mely rendeltetett Krisztus Urunktól az ő kínszenvedésének emlékezetére, bűneink kitisztulására, az Isten haragjának megengesztelésére.”[23]

Beszédének utolsó részében az akkor felszentelt oltárról szólva így fogalmaz: ,,Mint ezen oltáron látjátok középen: mennybe angyalok éneklésivel dicsőségesen felvitetett Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyjának képét, körül az apostolok képeit, ezek emlékezetre valók, senki ezeket nem imádja, hanem arra emlékeztetnek, hogy midőn a Boldogságos Szűz elaludt az Úrban, e világon elszéledett apostolokat azon órában Isten ő Szentfelsége mind odahozta, s minek utána angyalok éneklésivel eltemették, azután harmadnapra érkezett Szent Tamás apostol, kinek megjelentvén az apostolok, hogy szent Asszonyukat eltemették, azt mondá: Hova tettétek, mert nem hiszem, ha szemeimmel nem látom, s felnyitván a szent koporsót, nem találák az Isten Anyjának szent testét; hanem üresen a szent koporsót. S megjelenté Isten ő Szentfelsége, hogy testestül-lelkestül vitetett mennyországba, mert azon makula nélkül való szent testet, melynek tiszta véréből emberi testet vett fel magára a Fiú Isten, és kilenc hónapig a benne lakó Istent hordozta, nem engedé Isten, hogy rothadást szenvedne, hanem szent angyali által dicsőségesen felvitelé mennybe s megdicsőíté; s valamint Urunk feltámadásának bizonyságára Szent Tamást választá az Úr Isten, úgy a Boldogságos Szent Szűz mennybe való felvitelének Szent Tamás lőn bizonysága.”[24]

Az embernek mindig szüksége volt arra, hogy a hit kifejeződjön a művészetek által. Arra, hogy amit hisz, azt kifejezze. Nem arról van szó, hogy azt hitték, amit láttak, hanem egy mélyebb dologról: a hit misztériuma, mely kifejezhetetlen és felfoghatatlan, kifejeződjék a hit ünneplésében. Az imádság hatással van a hitre, és ez igaz fordítva is. Azt hisszük, amit imádkozunk, és azt imádkozzuk, amit hiszünk. Ez a lex orandi, a lex credendi és a lex vivendi törvénye. A liturgia, a művészet és a hit összekapcsolódik. 

---

[1] Szent Ambrus: De sacramentis 5, 7: CSEL 73, 61 (PL 16, 467).

[2] Szent Ambrus: De sacramentis 4, 7: CSEL 73, 49 (PL 16, 456).

[3] Török József: „A katolikus templom”, in Katolikus templomok Magyarországon, Hegyi és társa kiadó, Budapest, 1992, 16.

[4] Ter 28,16-17

[5] SC 8.

[6] LG 50.

[7] Kiv 3,5

[8] Várkonyi Nándor: Dunántúl, Magvető, Budapest, 1975, 115.

[9] Éneklő Egyház, SzIT, 2004, 154.

[10] BÁN Imre: A magyar barokk próza változatai, SzIT, 1971, 486.

[11] Vö. Lukácsy Sándor szerk.: Zengedező sípszó: száz szemelvény a régi magyar egyházi irodalomból I-II., Pécs, Jelenkor Kiadó, 2002, 175.

[12] Vö. uo.

[13] Barsi Balázs homíliája in: XVI. Benedek pápa és a szent liturgia, Budapest, SzIT, 2011, 193.

[14] DH 1743.

[15] Vö. Mosebach, Martin: A formabontás eretneksége, Szeged, 2009, 95-97.

[16] DH 1753.

[17] Barsi Balázs – Dobszay László: „Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe”, Márton Áron Kiadó, 2001, 57.

[18] Uo. 58-59.

[19] Dobszay László: Az esztergomi rítus, Új Ember Kiadó, sa. 106-107.

[20] Vö. SOÓS Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése, Budapest, SzIT, 1985, 136.

[21] Vö. Szentek élete

[22] RÁKOS B. Raymund: Ugye, atyafiak?! Isten Szolgája P. Kelemen Didák OFMConv élete, Róma, 1975, 621.

[23] Uo.

[24] Uo. 627.

Ami kimaradt...

Említettük már, hogy a temetőről néhány érdekes információt is leírunk a halottak-napi bejegyzésbe. Nos, ez kimaradt, eddig. Mivel azt is ígértük, hogy novemberben az elmúlásról, halálról, feltámadásról többet lesz szó, talán most sem késő a pótlás. 

1959-ben ezt olvassuk a Historia Domusban: "November hónapban az összes megholtakért tartottunk esti ájtatosságot." Azt, hogy ez melyik napon volt, nem tudjuk.

1981-ben, már Ackermann Kálmán atya plébánossága idején igen jelentős változásokon ment át a temető. Ekkor lett bevezetve a víz. " A hívek régi kívánsága volt, hogy a temetőben több vízcsap is legyen. Erre a célra gyűjtöttünk Mindenszentek ünnepén. 9300.- jött össze. A munkát el is végeztük. 3 csapot szereltünk fel. Az árkok kiásásában Teperics Lajos géppel és sok férfi kézi munkával segített. A szerelési munkát Urbanics Mihály és Bakai Gergely végezte." Ezzel nem volt teljes az újítás, ugyanis 1982-ben, egy évvel később így ír Kálmán atya: "Komoly gondunk a temető, a szarvasok sok kárt tesznek, így bekerítése szükségszerűvé vált. A képviselő testület tagjaival (nyolcan) egy kirándulást tettünk és különböző kerítéseket néztünk meg, végülis Schmidt László betonelem készítő munkája tetszett legjobban s vele kezdtük meg a tárgyalást. Ő vállalta, hogy őszre bekeríti az egész temetőt. A költségvetés 263000.-." Ez volt a már említett rejélyes kérdés, hogy miért is kellett bekeríteni a temetőt. Nem a viráglopás vagy az emberi rongálás miatt, hanem a szarvasok miatt. 

1918-ban a plébános ezt írja a halottak anyakönyvének elejére: "Üdv az Olvasónak! Negyedik éve dulnak a borzasztó véres háborúk. Anyakönyveket vezetni lehetetlen. Plébánia levéltárából illetve könyvtárából vettem ki eme remek szép tiszta könyvet, amelyet gondosan megvonalazva, halottak anyakönyvének megfelel. Pilisszentkereszti templom pénztárának tetemes pénzösszeg meg lesz takarítva." Micsoda optimista hangvétel és milyen reménységet sugallnak a sorok! Mindez a "borzasztó véres háborúk" közepette. 

Ha már említettük a Historia Domust, és néhány hete XVI. Benedek pápa meghirdette A hit évét, amely jövőre a II. Vatikáni zsinat évfordulóján kezdődik, idézzük fel, hogyan írt akkor a zsinatról a pilisszentkereszti plébános. 

1963-ban: "Az idei esztendő a zord és hosszú tél után nemcsak a természetben hanem az Egyház életében is a tavaszvárás, lélekújulás jegyében indul. Az idén szeptemberben folytatódik reméljük nagy sikerekkel zárul az 1962. október 11-én megnyilt II. Vatikáni zsinat. Egyházközségünkben pedig mint a bérmálás esztendeje a Szentlélek kegyelmeit árasztja községünk híveire. Húsvétra készül el a templomtorony ablakainak háborús sérüléseinek kijavitása." (1963!)

„Szeptember 29-én nyitotta meg VI. Pál pápa 2400 bíboros érsek és püspök jelenlétében a II. Vatikáni zsinat II. szakaszát. Megnyitója szerint célja az Egyház reformja a keresztény egység újrateremtése."

„Ha mindenki teljesíti a kötelességét, akkor minden rendben lesz.” (Szent X. Piusz pápa)

Audiencia november 9.

XVI. Benedek pápa beszéde a ma délelőtti audiencián teljes terjedelmében elolvasható szlovák nyelven itt, további hat nyelven pedig itt (csak az olasz a teljes).

A Lateráni Bazilika

XVI. Benedek és a liturgikus béke - könyvajánló

Közeleg a karácsony, és így egyre több ajánlat is lesz majd honlapunkon. Azok között a könyvek között böngészünk elsősorban, amelyek interneten is megrendelhetők (általában mindegyik). Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy karácsonykor igényes és tartalmas ajándék is lehessen szeretteink- vagy éppen saját kezünkben. 

Christophe Geffroy: XVI. Benedek és "a liturgikus béke" című könyve a Sarutlan Kármelita Nővérek és a JEL Kiadó gondozásában jelent meg 2011-ben. Az eredti mű 2008-ban jelent meg francia nyelven Párizsban. 

A könyv hátoldalán ezt olvassuk:

"Vajon a Summorum Pontificum kezdetű apostoli levél, amelyet 2007. július 7-én adott ki XVI. Benedek pápa, fordulatot jelent-e az 1969-es liturgikus reform mozgalmas történetében? Végét jelenti-e egy olyen korszaknak, amelyre rányomta bélyegét, hogy feszültségek, sőt konfliktusok okozta helyzet alakult ki magában az Egyházban? Miért adta ki XVI. Benedek a Summorum Pontificumot? Maga adja meg a kérdésre a választ a püspökökhöz intézett kísérő levelében.
A motu proprio kiadásának "pozitív okaként" "az Egyházon belüli kiengesztelődést" jelöli meg.A cél az, hogy a liturgia ne legyen többé konfliktusok oka, hogy egyazon Egyház tagjaiként, tanuljuk meg egymást megismerni és tisztelni, egyszóval: szeretni.
A mi tájainkon, ahol végigpusztított a materializmus, az individualizmus és a relativizmus, amelyek még az indentitástudatot és az emlékezetet is eltörlik a népekben, a pápa ki akarja engesztelni a modern embert kulturális és vallási gyökereivel.

Christophe Geffroy (1959-) francia író, újságíró, a La Nef katolikus havilap alapítója. Reméljük, hogy kiegyensúlyozott hangvételű, fontos dokumentumok sorát felvonultató könyve a liturgia iránt érdeklődőket termékeny párbeszédre segíti."

A könyv olvasása közben az olvasó rájön, hogy annyira mégsem fekete és fehér ez az ügy, mint azt bizonyos 'hangok' próbálják/próbálták érzékeltetni Egyházon belül és kívül. Ugyanakkor a könyv olvasása nélkül is rájöhet a figyelmes és 'halló' hívő, hogy XVI. Benedek pápa nem "tridentista", vagy nem egy nosztalgiázó idős bíboros, aki éppen hatalma teljében kiéli minden "mániáját". Kimondhatjuk: ő a béke és az egység pápája. 

A könyv itt megrendelhető, de kapható a Szent István Társulat könyvesboltjában is, vagy a saját plébánián a kiadó katalógusából. 

Képmás - újságajánló

Bizonyára sokak számára ismert újság a Képmás magazin, mely havonta jelenik meg. Az interneten is megrendelhető, vagy olvasható online. A Képmás családmagazin felkínál egy bizonyos értékrendet is, amelyet a cikkek, versek, idézetek, beszélgetések sugallnak. Van benne mese is, receptek, gyógyító fortélyok és pszichológia. A gazdagon illusztrált színes újság mindemellett életünk aktuális kérdéseiről is szól, de olvashatunk a kultúrával, zenével, filmekkel kapcsolatban is. 

Boldog Duns Scotus teológus emléknapja

Boldog Duns Scotus ferences teológus emléknapja van ma. 1265-ban (?1266) született Skóciában és 1308-ban halt meg Kölnben. Tizenöt évesen belépett a ferences rendbe, 1291-ben szentelték pappá. Teológiát tanult Párizsban, Oxforban és Cambridgeben. Ezután Párizsban és Oxfordban tanárként működött. Azon teológusok közé tartozott, akik újra felfedezték Arisztotelész filozófiáját. (Gyermekkorában az iskolában gyakran csúfolták "borsóagyúnak" - nem jeleskedett a tudományokban.)

XVI. Benedek pápa tavaly tartott szerdai beszédsorozatában helyet kapott Duns Scotus is. Ebben kifejtette, hogy "Duns Scotus szerint a Logosz (Ige) megtestesülése az egész üdvtörténet legnagyobb és legszebb műve: Isten örök szeretetének kinyilatkoztatása, amely megnyilatkozik az üdvözítő Szenvedés és az Oltáriszentség misztériumában is. Krisztus, a történelem és a Kozmosz (világmindenség) Középpontja ad értelmet, méltóságot és értéket életünknek. Duns Scotus, kora több keresztény gondolkodójától eltérően azt vallotta, hogy Isten Fia emberré lett volna akkor is, ha az emberiség nem vétkezett volna. A bűnbeesés tehát nem volt Krisztus predestinációjának oka, tehát Krisztus predestinációja Ádám vétke nélkül is megtörtént volna. Duns Scotus meglepő hipotézise szerint az Atyaisten örök szeretet-tervében ott volt a Fiú megtestesülése, amely lehetővé teszi minden teremtménynek, hogy Krisztusban és Krisztus által elhalmozza a kegyelem Isten dicsőségére az örökkévalóságban." (vatikáni rádió)

A kegyelemről és az üdvösségrő szóló elméletében is a gondolati kiindulópont, Isten abszolut szuverenitása a meghatározó: nem a kegyelem vagy az érdem, hanem az ember szabadságát nem korlátozó, értelmi úton fel nem fogható isteni rendelés dönt az üdvösség vagy a kárhozat kérdésében. 

Duns Scotus a szeplőtelen fogantatás témájában is nagyot alkotott. A párizsi egyetemen több vita után végül a pápai legátus jelenlétében megvédte tanait Mária szeplőtelen foganatatásának kérdésében. Ezt 1854-ben IX. Piusz pápa dogmává emelte. 

A "doctor subtilis" jelzővel illetik. 

A szabadságról Duns Scotus Aquinói Szent Tamással szemben úgy véli, hogy  az értelem determinált. Ha valamit megért, nincsen módja nem megérteni. A kontingencia forrása az emberi cselekvésben tehát nem az értelem, hanem az akarat. Az akarat meghatározatlansága azt jelenti, hogy mindkét irányban rendelkezik hatóképességgel. Ez a szabad hatóképeség egyrészt szükséges és elégséges a cselekvéshez, másrészt képes nem cselekedni akkor is, amikor minden adva van a cselekvéshez. Amikor a-t cselekedtük, érezzük, hogy képesek lettünk volna nem a-t cselekedni vagy egyáltalán nem cselekedni.

Scotus szerint nem akarhatjuk, hogy szerencsétlenek legyünk, de az lehetséges, hogy – amikor az igazságosság kedvéért önmérsékletet gyakorlunk – ne akarjuk a boldogságunkat. Az intellektus így több lehetséges utat javasolhat az akaratnak, az egyik mondjuk a boldogsághoz vezet, a másik igazságos. Az akarat szabadsága abban áll, hogy egyik ráció sem determinálja, szabadon választhat a kettő között. A cél és a motívum így megmagyarázza az akarat választását, de nem determinálja. A motívum rész oka a cselekvésnek. A másik rész ok az akarat önmeghatározása, amellyel elkötelezi magát e motívum mellett. Ha a motívum mint ok önmagában elégséges volna a cselekvéshez, akkor az akarat pusztán passzív lenne. Ha viszont az akarat lenne önmagában elégséges feltétele a cselekvések, akkor képesek volnánk ok nélkül akarni. Scotus szerint mindkettő hamis. Mindkét tényező önmagában szükséges de nem elégséges feltétel.

1299-ben egy alkalommal, amikor elmerült az imádságban, az oxfordi kolostorban, amikor a megtestesült Igét imádta, a Boldogságos Szűz megjelent neki. Karján a gyermek Jézust tartotta, majd megcsókolta. 

Halála után özönlöttek sírjához a zarándokok. 1992. március 20-án avatta boldoggá Rómában II. János Pál pápa. 

"Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." (1Kor 13,11-13)

A liturgia mai helyzetéről - Nicola Bux előadása Budapesten - FRISSÍTVE

Nicola Bux professzor november 11-én, péntek délután 17 órakor a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán (Budapest V., Piarista köz 1.) “A liturgia mai helyzetéről” címmel tart előadást, és bemutatja a témával kapcsolatos két, magyar fordításban most megjelenő könyvét. A könyvbemutatóra a rendező Gyakorlati Teológia Tanszék mindenkit szeretettel vár. Nicola Bux a keleti liturgia professzora az olaszországi Bariban, valamint a Hittani Kongregáció, a Szenttéavatási ügyek Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi  Kongregáció, valamint a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala tanácsadója.
A szerzőről és műveiről ITT olvashatnak bővebben.

Novemberi kérdés - Christoph Schönborn vasárnapi gondolatai

November – a holtakra való emlékezés ideje! Meglátogatjuk szeretteink sírját. És – remélhetőleg – saját halálunk órájára is gondolunk. Mert bizonnyal elkövetkezik. Csak az bizonytalan, hogy mikor: „Legyetek tehát éberek! Mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” – így zárja Jézus az okos és balga szüzekről szóló mai példabeszédét.

Tehát a halálunkról van szó. Pontosabban: eljutásunkról az örök életre. És nekünk, a ma emberének az a meglepő, hogy a halált egy menyegző kapujával hasonlítja Jézus. Az élet várakozás egy nagy (menyegzős)ünnepre.

Jézus példázatának itt van az első üzenete: A halál utáni élet oly szép és oly örvendetes, mint egy menyegző! Örülünk mi ennek? Reménykedünk benne? Várunk rá? Vágyódunk rá? Élünk mi ezért? Azt hiszem, hogy az a leghelyénvalóbb „novemberi kérdés”: - hogy gondolkodsz saját halálodról, hogy gondolkodsz a halálod utáni életedről? Meghatározza ez a kérdés életedet is még halálod előtt?

Jézus ezt a kérdést olyan példázatba öltözteti, amit az akkori menyegzős gyakorlatból életszerűen vett. A „nyoszolyólányok” várták a vőlegényt. Lámpásaikkal kellett őt fogadniuk, és bekísérniük a menyegzős terembe. De ő várat magára. Múlnak az órák. A „nyoszolyólányok” elfáradnak”, és elalszanak. Amikor éjfél tájt végre megérkezik a vőlegény, a lányok gyorsan rendbe hozzák lámpásaik. Ám nem mindegyikük hozott magával annyi olajat, ami a hosszú várakozási időre elegendő lett volna. És most gyorsan olajat szerezni, egy olyan üzletet találni, ahol az éjszaka közepén olajat vásárolhatnak – ez egy előre nem látott helyzet. Amíg a „balga szüzek” lámpásaikat végre ismét meg tudják gyújtani, már túl késő van. A menyegző rég elkezdődött. A kapukat bezárták. Ki vannak zárva.

Jézus második üzenete pedig: A halál előtti éltünk egyfajta előkészület az örök élet nagy ünnepére. Használd ki az időt! Amennyire csak módodban áll. Mert amikor „a Vőlegény jön”, amikor halálod órája itt van, akkor már túl késő, hogy hozzáfogj az előkészületekhez. Erre már nincs többé idő. Erre kell gondolnod, már most, a mai nap! A holnap ugyanis már az utolsó órád lesz. Légy mindig készen!

Elbeszélésében Jézus nem tesz szemrehányást a „nyoszolyólányoknak” azért, hogy elaludtak. Időnként mindannyian megfáradunk. Az alvás életünk része. Ám életünket nem aludhatjuk át. Miként rendezzük, hogy készek legyünk, amikor eljön az óra? Aranyszájú Szent Jánosnál, a 344-407-ig élt nagy egyházatyánál olvastam erre egy egészen egyszerű magyarázatot. Azt kérdezi: Kik azok a kereskedők, akiknél olajat kaphatunk lámpásainkba? A válasza pedig: A szegények! Ami jót te a földön teszel, különösképp a szegényekkel, azt halálod óráján jónak tudják be neked. Tedd ezt most! Mert majdan túl késő lesz! Halálodkor nem fogod tudni pótolni azt, amit életedben elmulasztottál.

fordította: P. Tóth Vencel ofm

A hit fénye - üvegablak az oxfordi katedrálisban

"A hit szeretet, és ezért teremt költészetet és zenét. A hit öröm, és ezért hoz létre szépséget."

(XVI. Benedek pápa, 2008. május 21.)

Antonio Vivaldi: A négy évszak - az ősz

A hit lámpásai

A mostani vasárnap evangéliumában Máté ismerős történetet tár elénk. Nemrég Mindenszentek ünnepét ültük, amikor a mennybe már eljutott lelkeket ünnepeltük. Jézus pedig ma a mennyországról mond egy hasonlatot. 

Jézus második eljövetele lesz váratlan (a férj, vőlegény eljövetele).
Az olajlámpásnak és a szüzeknek számos értelmezése van. A szüzek egyrészt jelentik az egész emberiséget, másrészt a keresztény hívőket. Lehet szó a hívő és nem hívő emberekről is.
A lámpa a hit erénye, az olaj a szeretet, amely "élteti a lámpást". Mivel mindegyik szűznek volt lámpása, így minden bizonnyal a hívőket szimbolizálják. A balga szüzek nem voltak elég kitartóak a szeretetben. A szeretet nélküli hit nem vezet az üdvösségre.
A balga szüzek kétszeresen is ostobák, hiszen nem visznek olajat, valamint azoktól kérnek, akiknek van. Ezzel őket károsítanák meg, hiszen az evangéliumban is halljuk: egyikőjüknek sem marad elegendő. A szeretet egyedül Isten képes kiárasztani. Ezért hívják "teológiai erénynek" is. Az utolsó napon nem másokról kell számot adnunk, hanem a saját lelkünkről, saját életünkről. Másokat nem tudunk üdvözíteni. Egyedül Isten képes arra, hogy üdvösséget adjon. Vezethetünk másokat a hit útján, adhatunk nekik saját tapasztalatainkból - de ha a másik nem tesz önmaga erejéből lépéseket Isten felé, akkor a mi fáradozásunk értelmetlenné válik, és közben saját lelkünkkel nem törődtünk.
Önzőség? Nem. Okosság. Az okosság pedig szintén erény. Az a hit, melyben nincs szeretet, üres és nem vezet az üdvösségre. Az okos szűz olyan, mint az okos hívő, aki szívét ébren tartja a szeretetben. "Isten a szeretet." 

SZENT IMRE! KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Johannes Ockeghem: Requiem