A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. november 5., szombat

A hit lámpásai

A mostani vasárnap evangéliumában Máté ismerős történetet tár elénk. Nemrég Mindenszentek ünnepét ültük, amikor a mennybe már eljutott lelkeket ünnepeltük. Jézus pedig ma a mennyországról mond egy hasonlatot. 
Jézus második eljövetele lesz váratlan (a férj, vőlegény eljövetele).
Az olajlámpásnak és a szüzeknek számos értelmezése van. A szüzek egyrészt jelentik az egész emberiséget, másrészt a keresztény hívőket. Lehet szó a hívő és nem hívő emberekről is.
A lámpa a hit erénye, az olaj a szeretet, amely "élteti a lámpást". Mivel mindegyik szűznek volt lámpása, így minden bizonnyal a hívőket szimbolizálják. A balga szüzek nem voltak elég kitartóak a szeretetben. A szeretet nélküli hit nem vezet az üdvösségre.
A balga szüzek kétszeresen is ostobák, hiszen nem visznek olajat, valamint azoktól kérnek, akiknek van. Ezzel őket károsítanák meg, hiszen az evangéliumban is halljuk: egyikőjüknek sem marad elegendő. A szeretet egyedül Isten képes kiárasztani. Ezért hívják "teológiai erénynek" is. Az utolsó napon nem másokról kell számot adnunk, hanem a saját lelkünkről, saját életünkről. Másokat nem tudunk üdvözíteni. Egyedül Isten képes arra, hogy üdvösséget adjon. Vezethetünk másokat a hit útján, adhatunk nekik saját tapasztalatainkból - de ha a másik nem tesz önmaga erejéből lépéseket Isten felé, akkor a mi fáradozásunk értelmetlenné válik, és közben saját lelkünkkel nem törődtünk.
Önzőség? Nem. Okosság. Az okosság pedig szintén erény. Az a hit, melyben nincs szeretet, üres és nem vezet az üdvösségre. Az okos szűz olyan, mint az okos hívő, aki szívét ébren tartja a szeretetben. "Isten a szeretet." 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...