Láthattuk azokat az óriási előrelépéseket, melyek a világegyház szintjén történtek. Hasonlóak elmondhatók a helyi egyházról is. Mégis, talán szorosabbra kellene fűzni Rómához (Péterhez) való hűségünket.
A keresztény ember élete törekvések halmaza. Mindenki ismeri a bűnt, az újrakezdést, a szellemi sötétséget, vagy a nemtörődömséget. Ezekkel egyéni törekvéseinkkel lehetünk úrrrá. Saját példánk lehet az, ami előrébb visz. A hőbörgés, viszályok szítása, gyűlölködés nem visz előre. A krisztusi hitben való állhatatos kitartás lehet eszközünk, hogy környezetünkben az evangélium felragyoghasson. Aki megpróbál az apostolok és szentek alapján állni, a velük egységben lévő pápa szavára figyelni, és a vele egységben lévő püspökök és papok szavára figyelni, abban mindenféleképpen a fejlődés lesz megtapasztalható.
A liturgikus év végén három dologról elmélkedjünk: a hitről, a reményről és a szeretetről.
"Természetesen hiszünk" - mondjuk általában azokra a dolgokra, amiket az Egyház elénk ad tanításában. Valóban így állunk ezze a dologgal? Nincs bennünk kétely a dogmákkal szemben? Egy 2000-es franciaországi felmérés szerint aggasztó a helyzet. A katolikusok 52%-a hiszi, hogy Isten létezik. 10%-a hiszi a holtak feltámadását. 65%-a nem hisz az ördögben. A katolikusok 7%-a hiszi, hogy a katolicizmus az egyedüli igazi vallás. (Christophe Geffroy: XVI. Benedek és "a liturgikus béke", 82-82.)
Hogy ez a magyar helyzetre mennyire igaz, és mi hogyan állunk a hit dolgaival, talán nem a népszámlálás végeredményéből fog látszani. Novemberben, halottak napja után néhány héttel tegyük fel őszintén a kérdést magunknak: várom-e a holtak feltámadását? Hiszem-e Krisztus feltámadását?
Ebben az évben indult el A hit útján című blogunk, mely eddig két sorozatot közölt. Szentek írásaiból válogattunk, akik "előttünk jártak a hit útján", és talán utat mutatnak nekünk is. Egy kivétel volt a szentté avatottak sorában: Joseph Ratzinger, vagyis XVI. Benedek pápa.
Szent Bonaventura ezt írja: "Nyilvánvaló, hogy a teológia, jóllehet igen sok és sokféle témát tárgyal, mégis egyetlen tudomány, melynek tárgya Isten, mint akitől van minden, és Krisztus, mint aki által van minden. Tárgya azután a megváltás műve, mint amire irányul és ami körül forog minden. Tárgya a szeretet, mint az egyetlen kötelék, mely összeköti az égi és földi dolgokat. Tárgya a hit tárgyainak összessége mint ilyen: ezekről szól az egész összegezve a kánoni könyvekben; és tárgya a hit tárgyainak összessége mint megértés tárgya: erről a kommentátorok művei szólnak, ahogy Szent Ágoston mondja A hit hasznáról című könyvében: "amit hiszünk, azt az isteni tekintélynek köszönhetjük, amit pedig értünk, azt az észnek."
A következő gondolatunk a reményre irányuljon. Ez szorosan összefügg az előző témával, a hittel. XVI. Benedek pápa ezt írja Spe salvi enciklikájában: "A remény ugyanis a bibliai hit egyik központi szava; olyannyira, hogy a hit és a remény szavak különböző helyeken fölcserélhetőnek látszanak."
Néhány fejezettel később pedig így folytatja: "A remény első lényeges iskolája az imádság. Ha már senki nem hallgat rám, Isten még mindig meghallgat. Ha már senkihez nem tudok szólni, senkit nem tudok segítségül hívni - Istenhez mindig szólhatok. Ha többé senki nem segíthet rajtam - akár valami bajról, akár az emberi képességeket meghaladó várakozásról van szó -: Ő tud nekem segíteni. Ha a végső magányba jutottam: az imádkozó ember soha nincs egészen egyedül. ... Az imádkozás nem azt jelenti, hogy kilépünk a történelemből és visszahúzódunk saját boldogságunk magányos szögletébe. A jó imádság a belső tisztulás folyamata, mely Isten és az emberek befogadására tesz alkalmassá."
Enciklikájának végén Máriáról és Máriához szól a pápa. "Az Egyház több mint ezer éve a "tenger csillagának" szólítja az Úr anyját, Máriát: Ave maris stella. Az emberi élet útonlétet jelent. De milyen cél felé? Hogyan találjuk meg az élet útját? Az élet olyannak tűnik, mint egy utazás a történelem gyakran sötét és viharos tengerén, miközben a csillagokat fürkésszük, melyek utat mutatnak nekünk. Életünk igazi csillagai azok az emberek, akik helyesen tudtak élni. Ők a remény világító fényei. Kétségtelen, Jézus Krisztus maga a Világosság, a Nap, aki fölkelt a történelem minden sötétsége fölé. De hogy őt megtaláljuk, szükségünk van a közeli fényekre - olyan emberekre, akik az ő fényéből világítanak, és elirányítanak uatzásunk közben. És ki lehetne inkább a remény csillaga, mint Mária - ő, aki igenjével ajtót nyitott Isten számára a mi világunkba; ő, aki a szövetség élő szekrénye lett, akiben Isten testet öltött, egy lett közülünk, és közöttünk "sátorozott" (vö. Jn 1,14)"
A szeretetről elmélkedjünk végül. Itt is feltehető a kérdés: mennyire tudtam megvalósítani Jézus legfőbb parancsát saját életemben? Hogyan is állok a szeretet dolgában? Karácsony közeleg, tisztítsuk meg lelkünket a szentgyónásban, hogy Isten elé őszinte szeretettel léphessünk.
"A szeretet (caritas) az a rendkívüli erő, amely arra ösztönzi az embereket, hogy bátran és nagylelkűen elkötelezzék magukat az igazságosság és a béke iránt. Olyan erő ez, amely Istentől, az örök Szeretettől és abszolút Igazságtól ered." - fogalmaz XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate kezdetű enciklikájában.
Szent Josemaría Escrivá így beszél a szeretetről: "A keresztény szeretet követelményei nem könnyen teljesíthetők; naivság volna másként gondolni. Az embertársainkkal való napi érintkezés ezt mutatja, és sajnos az Egyházon belül is így van. A szeretet arra késztet, hogy hallgassunk, különben mi mindent tudna meg mindenki elmondani szakadásokról, agresszivitásról, jogtalanságról, rágalmazásról, intrikákról. Ezt csak le akarjuk szögezni, hogy azután alkalmazzuk a megfelelő ellenszert, ami mindenekelőtt a mi személyes törekvésünk lesz arra, hogy senkit se bántsunk meg, senkivel se bánjunk rosszul, és úgy mondjunk el egy-egy rendreutasítást, hogy sohase hasson fölényesen. ...
Tévedés volna azt hinni, hogy először a humanitás és a szociális segítség műveiben kell gyakorolni magunkat, és az istenszeretetet kikapcsolni. 'Ne hanyagoljuk el Krisztust a beteg felebaráttal való törődés miatt, mert Krisztus kedvéért kell a beteget szeretnünk.' (Augustinus, De diveris quaestionibus) ... A szeretet keresi az egyesülést, az eggyé válást a szeretett személlyel; ha egyesülünk Krisztussal, egészen eltölt bennünket a törekvés, hogy életét, az odaadást, a mérhetetlen szeretetet és a halált is vállaló áldozatot utánozzuk. Krisztus alapvető döntést kíván tőlünk: vagy önzésben és magunkra maradva sorvasztjuk el életünket, vagy egész szívvel elkötelezzük magunkat a szolgáló életre.
A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: 'Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni' (Én 8,7) a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt - nincs boruk (Jn 11,3) -, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellet, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint Fia. Ez a szeretetből fakadó erő."
Akad tehát bőségesen gondolat a lelkiismeret-vizsgálathoz valamint a következő egyházi évre tervezett teendőinkhez, elhatározásainkhoz. Az új egyházi évet bűnbánati idővel kezdjük, az adventtel. Elmélkedjünk addig is hitünkről, reményünkről és szeretetünkről.
Deo gratias!
Hogy ez a magyar helyzetre mennyire igaz, és mi hogyan állunk a hit dolgaival, talán nem a népszámlálás végeredményéből fog látszani. Novemberben, halottak napja után néhány héttel tegyük fel őszintén a kérdést magunknak: várom-e a holtak feltámadását? Hiszem-e Krisztus feltámadását?
Ebben az évben indult el A hit útján című blogunk, mely eddig két sorozatot közölt. Szentek írásaiból válogattunk, akik "előttünk jártak a hit útján", és talán utat mutatnak nekünk is. Egy kivétel volt a szentté avatottak sorában: Joseph Ratzinger, vagyis XVI. Benedek pápa.
Szent Bonaventura ezt írja: "Nyilvánvaló, hogy a teológia, jóllehet igen sok és sokféle témát tárgyal, mégis egyetlen tudomány, melynek tárgya Isten, mint akitől van minden, és Krisztus, mint aki által van minden. Tárgya azután a megváltás műve, mint amire irányul és ami körül forog minden. Tárgya a szeretet, mint az egyetlen kötelék, mely összeköti az égi és földi dolgokat. Tárgya a hit tárgyainak összessége mint ilyen: ezekről szól az egész összegezve a kánoni könyvekben; és tárgya a hit tárgyainak összessége mint megértés tárgya: erről a kommentátorok művei szólnak, ahogy Szent Ágoston mondja A hit hasznáról című könyvében: "amit hiszünk, azt az isteni tekintélynek köszönhetjük, amit pedig értünk, azt az észnek."
A következő gondolatunk a reményre irányuljon. Ez szorosan összefügg az előző témával, a hittel. XVI. Benedek pápa ezt írja Spe salvi enciklikájában: "A remény ugyanis a bibliai hit egyik központi szava; olyannyira, hogy a hit és a remény szavak különböző helyeken fölcserélhetőnek látszanak."
Néhány fejezettel később pedig így folytatja: "A remény első lényeges iskolája az imádság. Ha már senki nem hallgat rám, Isten még mindig meghallgat. Ha már senkihez nem tudok szólni, senkit nem tudok segítségül hívni - Istenhez mindig szólhatok. Ha többé senki nem segíthet rajtam - akár valami bajról, akár az emberi képességeket meghaladó várakozásról van szó -: Ő tud nekem segíteni. Ha a végső magányba jutottam: az imádkozó ember soha nincs egészen egyedül. ... Az imádkozás nem azt jelenti, hogy kilépünk a történelemből és visszahúzódunk saját boldogságunk magányos szögletébe. A jó imádság a belső tisztulás folyamata, mely Isten és az emberek befogadására tesz alkalmassá."
Enciklikájának végén Máriáról és Máriához szól a pápa. "Az Egyház több mint ezer éve a "tenger csillagának" szólítja az Úr anyját, Máriát: Ave maris stella. Az emberi élet útonlétet jelent. De milyen cél felé? Hogyan találjuk meg az élet útját? Az élet olyannak tűnik, mint egy utazás a történelem gyakran sötét és viharos tengerén, miközben a csillagokat fürkésszük, melyek utat mutatnak nekünk. Életünk igazi csillagai azok az emberek, akik helyesen tudtak élni. Ők a remény világító fényei. Kétségtelen, Jézus Krisztus maga a Világosság, a Nap, aki fölkelt a történelem minden sötétsége fölé. De hogy őt megtaláljuk, szükségünk van a közeli fényekre - olyan emberekre, akik az ő fényéből világítanak, és elirányítanak uatzásunk közben. És ki lehetne inkább a remény csillaga, mint Mária - ő, aki igenjével ajtót nyitott Isten számára a mi világunkba; ő, aki a szövetség élő szekrénye lett, akiben Isten testet öltött, egy lett közülünk, és közöttünk "sátorozott" (vö. Jn 1,14)"
A szeretetről elmélkedjünk végül. Itt is feltehető a kérdés: mennyire tudtam megvalósítani Jézus legfőbb parancsát saját életemben? Hogyan is állok a szeretet dolgában? Karácsony közeleg, tisztítsuk meg lelkünket a szentgyónásban, hogy Isten elé őszinte szeretettel léphessünk.
"A szeretet (caritas) az a rendkívüli erő, amely arra ösztönzi az embereket, hogy bátran és nagylelkűen elkötelezzék magukat az igazságosság és a béke iránt. Olyan erő ez, amely Istentől, az örök Szeretettől és abszolút Igazságtól ered." - fogalmaz XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate kezdetű enciklikájában.
Szent Josemaría Escrivá így beszél a szeretetről: "A keresztény szeretet követelményei nem könnyen teljesíthetők; naivság volna másként gondolni. Az embertársainkkal való napi érintkezés ezt mutatja, és sajnos az Egyházon belül is így van. A szeretet arra késztet, hogy hallgassunk, különben mi mindent tudna meg mindenki elmondani szakadásokról, agresszivitásról, jogtalanságról, rágalmazásról, intrikákról. Ezt csak le akarjuk szögezni, hogy azután alkalmazzuk a megfelelő ellenszert, ami mindenekelőtt a mi személyes törekvésünk lesz arra, hogy senkit se bántsunk meg, senkivel se bánjunk rosszul, és úgy mondjunk el egy-egy rendreutasítást, hogy sohase hasson fölényesen. ...
Tévedés volna azt hinni, hogy először a humanitás és a szociális segítség műveiben kell gyakorolni magunkat, és az istenszeretetet kikapcsolni. 'Ne hanyagoljuk el Krisztust a beteg felebaráttal való törődés miatt, mert Krisztus kedvéért kell a beteget szeretnünk.' (Augustinus, De diveris quaestionibus) ... A szeretet keresi az egyesülést, az eggyé válást a szeretett személlyel; ha egyesülünk Krisztussal, egészen eltölt bennünket a törekvés, hogy életét, az odaadást, a mérhetetlen szeretetet és a halált is vállaló áldozatot utánozzuk. Krisztus alapvető döntést kíván tőlünk: vagy önzésben és magunkra maradva sorvasztjuk el életünket, vagy egész szívvel elkötelezzük magunkat a szolgáló életre.
A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: 'Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni' (Én 8,7) a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt - nincs boruk (Jn 11,3) -, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellet, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint Fia. Ez a szeretetből fakadó erő."
Akad tehát bőségesen gondolat a lelkiismeret-vizsgálathoz valamint a következő egyházi évre tervezett teendőinkhez, elhatározásainkhoz. Az új egyházi évet bűnbánati idővel kezdjük, az adventtel. Elmélkedjünk addig is hitünkről, reményünkről és szeretetünkről.
Deo gratias!
