Olaszból fordította Börcsök Zsuzsanna, aki munkája és tanulmányai mellett vállalta ezt a feladatot. Nem hivatalos fordítás, ám igyekszik megjeleníteni magyar nyelven a Szentatya gondolatait. Bízunk benne, hogy sikerül ezzel elindítanunk egy újabb sorozatot a blogon. Civil kezdeményezésre és munkával sajnos nagyobb erőfeszítést igényel ez a feladat, mint lenne az olaszul tanult egyházi személyek esetében.
Kérjük az olvasó imáját a fordítóért, hogy továbbra is vállalja ezt az üdvös feladatot.
"Kedves Testvéreim!
Ma szeretnék egy új
katekézis-sorozatot bevezetni, amely végigkísér a Hit Évében, amit most kezdtünk
meg és amely megszakítja – erre az
időszakra – az ima iskolájának szentelt időt. A Porta Fidei apostoli levéllel
kihirdettem ezt a különleges évet, éppen azért, hogy az Egyház megújítsa a lelkesedését
Jézus Krisztus hite iránt, aki a világ egyetlen megmentője; felélessze az
örömöt, hogy az általa kijelölt úton járjunk, és, hogy a hit átalakító erejéről
konkrét tanúbizonyságot tegyünk.
A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója fontos alkalom arra, hogy visszatérjünk Istenhez, hogy elmélyítsük és mind nagyobb bátorsággal megéljük hitünket, hogy megerősítsük az Egyházhoz –az emberiség tanítójához- való tartozásunkat, amely az ige hirdetésén, a szentségek kiszolgáltatásán és az irgalmasság cselekedetein keresztül elvezet minket a találkozásra, hogy megismerjük Krisztust, az igaz Istent és igaz Embert. Találkozásról van szó,- nem egy ideával, vagy egy élettervvel, hanem egy élő személlyel - amely mélyen átalakítja bensőnket, kinyilatkoztatva nekünk az istengyermeki voltunkat.
A Krisztussal való találkozás megújítja az emberi kapcsolatainkat, nap mint nap nagyobb szolidaritás és testvériség felé terelve minket a szeretet logikájában. Az Úrban való hit nem csupán egy tény, amely csak az intellektusunkat érinti, nem csak az intellektuális tudás területe, hanem az egész életet és önmagunkat érintő változás: érzéseinket, szívünket, intelligenciánkat, akaratunkat, testi valónkat, emberi kapcsolatainkat.
A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója fontos alkalom arra, hogy visszatérjünk Istenhez, hogy elmélyítsük és mind nagyobb bátorsággal megéljük hitünket, hogy megerősítsük az Egyházhoz –az emberiség tanítójához- való tartozásunkat, amely az ige hirdetésén, a szentségek kiszolgáltatásán és az irgalmasság cselekedetein keresztül elvezet minket a találkozásra, hogy megismerjük Krisztust, az igaz Istent és igaz Embert. Találkozásról van szó,- nem egy ideával, vagy egy élettervvel, hanem egy élő személlyel - amely mélyen átalakítja bensőnket, kinyilatkoztatva nekünk az istengyermeki voltunkat.
A Krisztussal való találkozás megújítja az emberi kapcsolatainkat, nap mint nap nagyobb szolidaritás és testvériség felé terelve minket a szeretet logikájában. Az Úrban való hit nem csupán egy tény, amely csak az intellektusunkat érinti, nem csak az intellektuális tudás területe, hanem az egész életet és önmagunkat érintő változás: érzéseinket, szívünket, intelligenciánkat, akaratunkat, testi valónkat, emberi kapcsolatainkat.
A hittel valóban
megváltozik minden bennünk és világossá válik sorsunk, jövőnk, a vallási elhivatottságunk
a történelemben, az élet értelme, a tudat, hogy zarándokok vagyunk égi hazánk
felé vezető úton.
De – kérdezhetjük
magunkban – a hit igazán átalakító erő a mi életünkben, az én életemben? Vagy
csupán egy, azon elemek közül, melyek az emberi létezésben részt vesznek és nem
a meghatározó, amely azt teljes egészében betölti?
Ennek az évnek – a Hit Évének – katekézisével egy zarándoklatot szeretnénk tenni, hogy megerősítsük, vagy újra megtaláljuk a hit örömét, megértve azt, hogy ez nem valami idegen, a konkrét élettől elrugaszkodott dolog, hanem az élet lelke.
Ennek az évnek – a Hit Évének – katekézisével egy zarándoklatot szeretnénk tenni, hogy megerősítsük, vagy újra megtaláljuk a hit örömét, megértve azt, hogy ez nem valami idegen, a konkrét élettől elrugaszkodott dolog, hanem az élet lelke.
A hit Istenben, aki a
szeretet, és aki az emberhez közel van, aki megtestesült és önmagát adta érte a
kereszten azért, hogy megmentse és kinyissa számára az Ég ajtajait, világosan
mutatja, hogy csak a szeretetben áll az ember teljessége.
Ma szükséges ezt
megerősítenünk, miközben a kulturális átalakulások gyakran sokféle barbár
formát vesznek fel, melyek „civilizációs vívmányként” jelentkeznek. A hit azt
állítja, hogy nincs igazi humánum, az égtájakon, a gesztusokban, az időkben és
azokban a formákban, amikor az ember az isteni szeretet által van lelkesítve,
ajándékként fejeződik ki, és olyan emberi kapcsolatokban manifesztálódik,
amelyek gazdagok szeretetben, együttérzésben, figyelemben és a másik felé
irányuló önzetlen szolgálatban. Ahol dominancia, birtoklás, kizsákmányolás,
elüzletiesedés van az egoizmus miatt, ahol az önmagába bezárkózott ÉN
arroganciája van, ott az ember elszegényedik, lealacsonyodik, eltorzul. A
keresztény hit tevékeny a szeretetben, erős a reményben, nem korlátoz, hanem
emberivé teszi az életet, sőt teljességében emberivé teszi. A hit: befogadni ezt az
átalakító üzenetet, befogadni Isten kinyilatkoztatását, aki megmutatja
számunkra, hogy ki Ő, hogyan cselekszik és mi a terve velünk.
Igaz, Isten misztériuma mindig a mi fogalmainkon, értelmünkön, szokásainkon, imáinkon kívüli marad. Mindazonáltal a kinyilatkoztatással Isten maga az, aki megmutatja magát. És mi alkalmasak leszünk arra, hogy meghallgassuk az Ő igéjét és elfogadjuk az Ő igazságát. Íme tehát a hit csodája: Isten az ő szeretetében, megteremti bennünk – a Szentlélek működése által – a megfelelő feltételeket, amik miatt fel tudjuk ismerni az Ő igéjét. Isten maga az, aki meg akar jelenni, hogy kapcsolatba lépjen velünk, hogy jelen legyen történelmünkben – alkalmassá tesz minket arra, hogy meghallgassuk és befogadjuk. Szent Pál így fejezi ki ezt örömmel és felismeréssel:
Igaz, Isten misztériuma mindig a mi fogalmainkon, értelmünkön, szokásainkon, imáinkon kívüli marad. Mindazonáltal a kinyilatkoztatással Isten maga az, aki megmutatja magát. És mi alkalmasak leszünk arra, hogy meghallgassuk az Ő igéjét és elfogadjuk az Ő igazságát. Íme tehát a hit csodája: Isten az ő szeretetében, megteremti bennünk – a Szentlélek működése által – a megfelelő feltételeket, amik miatt fel tudjuk ismerni az Ő igéjét. Isten maga az, aki meg akar jelenni, hogy kapcsolatba lépjen velünk, hogy jelen legyen történelmünkben – alkalmassá tesz minket arra, hogy meghallgassuk és befogadjuk. Szent Pál így fejezi ki ezt örömmel és felismeréssel:
„Szüntelenül hálát adunk
tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt
nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint
Isten igéjét, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” ( 1 Tessz 2,13)
Isten kinyilatkoztatta
magát tettekkel és szavakkal végig, az ember iránti barátságának egész
történetén keresztül, amely fiának megtestesülésében illetve halálának és
feltámadásának misztériumában csúcsosodik ki.
Isten nemcsak egy nép
életében nyilatkoztatta ki magát, nem csak a prófétákon keresztül beszélt,
hanem átlépte az Eget, hogy belépjen az emberek világába mint egy ember, azért,
hogy mi találkozhassunk vele és meghallgathassuk Őt. A megszabadulás evangéliumának
üzenete elterjedt Jeruzsálemtől egészen a Föld határáig. Az Egyház Krisztus átszúrt
oldalából született, egy új és szilárd remény hordozójává vált: a keresztre
feszített és feltámadt Názáreti Jézus, aki az Atya jobbján ül, az élők és
holtak bírája. Ez a „kérügma” a hit robbanásszerű és központi üzenete. Szinte a
kezdetektől fölmerül a „hit szabályának” problémája; állhatatosnak maradni a
megszabadító igazsághoz Isten és ember által, oltalmazni és továbbadni azt.
Szent Pál írja:
„Általa üdvözülni is
fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek
volna hívőkké.” (1 Kor 15,2)
De hol találjuk a hit
lényegi formuláját? Hol találjuk az igazságokat, amelyeket hűségesen továbbadtak,
és amelyek mindennapi életünk fényét alkotják? A válasz egyszerű: a
Hiszekegyben, a hit megvallásában, vagy a hit Szimbólumban mi újra
bekapcsolódunk a Názáreti Jézus személyének és történetének eredeti eseményébe:
konkréttá válik az, amit a népek Apostola (Szent Pál) mondott a korintusi
keresztényeknek:
„Mert mindenekelőtt azt
adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az
írások szerint, eltemették, és harmadnapra föltámadt.” (1 Kor 15, 3-4)
Ma is szükségünk van
arra, hogy a Hitvallást jobban megismerjük, megértsük és imádkozzuk. Mindenek
előtt fontos, hogy felismerjük. Megismerni ugyanis csupán intellektuális
cselekvés lenne, miközben felismerni jelenti a szükségességét, hogy fölfedezzük
a mély kapcsolatot a Hiszekegyben megvallott igazságok és a mindennapi
létezésünk között, azért, hogy ezek az igazságok valóban és konkrétan – mint
ahogy mindig is voltak – fény legyenek életünk lépéseihez, víz legyenek, amely
enyhíti vándorlásunk tikkasztó forróságát, élet amely legyőzi életünk bizonyos
sivatagait. A Hiszekegyben van összefoglalva a keresztény ember morális élete,
aki abban találja alapjait és önigazolását.
Nem véletlen, hogy
Boldog II. János Pál azt akarta, hogy a Katolikus Egyház katekizmusa – biztos
alap a hitoktatáshoz és nyilvánvaló forrás egy megújított katekézishez – a
Hiszekegyben legyen megalapozva. Arról van szó, hogy elfogadni és oltalmazni a
hit igazságának ezt a központi magvát, a mai idők embere számára, a mi
számunkra érthetőbb nyelvezetben kifejezve. Az Egyház kötelessége továbbítani a
hitet, kommunikálni az Evangéliumot egészen addig, amíg a keresztény igazságok
fénnyé válnak az új kulturális átalakulások közepette, és a keresztények
képesek lesznek visszaadni a reménység értelmét, amelyet hordoznak.
„Mindenkor legyetek
készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő
reménység okát kérdezi Tőletek.” ( 1
Pt 3,15)
Ma egy, a közelmúlthoz
viszonyítva is mélységesen megváltozott társadalomban élünk, amely folyamatosan
változik. A szekularizáció, a nihilista felfogás folyamatai, amelyben minden
relatív, erősen bevésődtek a közfelfogásba. Így az életet gyakran lazán élik,
világos ideák és szilárd remények nélkül, a szociális és családi kötelékek
belül fölhígultak, ideiglenesek. Mindenekelőtt az új generációkat nem arra
nevelik, hogy az igazságot keressék, és a létezés azon mélyebb értelmét, amely
fölülemelkedik a járulékos dolgokon az érzelmek stabilitásában és a bizalomban.
Ellentétben a relativizmus azt hozta, hogy ne legyenek stabil pontok, a
gyanakvás és változékonyság rombolást okoznak az emberi kapcsolatokban,
miközben az életet kísérleteken keresztül élik, amelyek kevés ideig tartanak a
felelősség alkalmazása nélkül. Ha az individualizmus és a realizmus látszik
uralni sok mai ember lelkét, akkor nem mondhatjuk, hogy a hívők teljesen
immunisak maradnak ezekkel a veszélyekkel szemben, amelyekkel találkoznak a hit
továbbadásakor. A felmérés, amelyet minden kontinensen elvégeztek az Új Evangelizáció
Püspöki Szinódusa alkalmából, megállapítja a következőket: a hitet passzív és
privát módon élik meg, a hitre való nevelést visszautasítják, az életet és a
hitet különválasztják. A keresztény gyakran nem ismeri központi magvát sem a
katolikus hitének, a Hiszekegynek, teret adván így egy bizonyos vallási
szinkretizmusnak és relativizmusnak, anélkül, hogy tisztában lenne a hit igazságaival
és a kereszténység szabadító hatásával. Nem áll távol ma egy úgynevezett
„csináld magad” vallás megalkotása.
Ehelyett vissza kell
térnünk Istenhez, Jézus Krisztus Istenéhez, föl kell fedeznünk újra az
Evangélium üzenetét és mélyebben beengednünk tudatunkba, hétköznapi életünkbe.
A Hit Évének
katekézisében szeretnénk segítséget kínálni, hogy véghezvigyük ezt az utat,
hogy visszaszerezzük és elmélyítsük a hit központi igazságait Istenről,
emberről, az Egyházról, az egész szociális és kozmikus valóságról, meditálva és
elmélkedve a Hiszekegy kijelentésein. Szeretném, hogy ezek a tartalmak, vagy
hitigazságok (fides quae) közvetlenül kapcsolódnának életünkhöz, a létünktől
megtérést kérnének, amely életet ad a hit új módjának Istenben (fides qua). Megismerni
Istent, találkozni vele, elmélyíteni arcának vonásait, elgondolkozni életünkről,
mert ő belép az emberi lét mélységeibe.
Az út, amelyet végigjárunk
ebben az évben, növeljen mindannyiunkat a hitben és Krisztus szeretetében, hogy
megtanuljuk hétköznapi döntéseinkben és cselekedeteinkben jól és szépen megélni
az evangéliumi életet."