A Szentatya ma reggel egy zarándoklat keretében tartott katekézist a VI. Pál teremben. A 7000 résztvevő számára, akik az Apuliai egyházmegyéből (Olaszország) érkeztek, elmondta, hogy az Egyház nem szociális szervezet, hanem a Krisztussal való találkozás helye. Az Egyház Isten közössége, a Krisztusban hívők, őt kérők és imádók közössége, amelyet a Szentlélek vezet. Felhívta a figyelmet a különböző problémákra, amelyek az ember és Teremtője közötti kapcsolatot gyengítik: nárcizmus, önzés, fogyasztás-függőség, egoizmus, különféle komplexusok. Ezért alapvető fontosságú, hogy a keresztény közösségek a hit helyes útját mutassák meg. Fontos kimondani: Ne félj! Nem vagy egydül! A katekzéisnek el kell kísérnie a gyermeket a spirituális fejlődés útján. Szükséges a folyamatos képzés, és a szentmise, a családi közösség. Különösen hangsúlyozta a pápa a szentségek fontosságát, amely a mások szolgálatára buzdít, és tesz képessé.
Ismét hangsúlyozta, hogy az Eucharisztiát minden elé kell tenni, saját elképzeléseinket alá kell vetni. A papoknak olyanná kell válniuk, akik "szeretettel és odaadással szolgálják Istent és az embereket".
Tegnap a FAO konferencia résztvevőinek mondott beszédében hangsúlyozta, hogy "a gyermekek az első áldozatai" az éhínségnek. Felelősséggel kell lennünk a jövő nemzedékei iránt is. Kérte, hogy a FAO enyhítse az éhínséget. Ismerjük fel azt, hogy Isten képmásai vagyunk. A közösségeknek fel kell ismerniük, hogy jövőjük érdekében a vidéki mezőgazdasági munkára szükség van. A család és a vidék összefügg, amely alapja lehet egy stabilabb jövőnek.
Oldalak
A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vatikán. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 2., szombat
2011. június 27., hétfő
news.va
Ma mutatták be az új vatikáni portált, mely a news.va címen érhető el. XVI. Benedek pápa egy ún. táblagéppel nyitotta meg elsőként az oldalt tegnap délután. Ezzel kifejezte érdeklődését az új digitális eszközök iránt. Ezen a portálon elsősorban a L'Osservatore Romano, a Vatikáni Rádió és a CTV adásait lehet megnézni majd. Celli érsek szerint a jubiláló L'Osservatore Romano újság, a 80 éves Vatikáni Rádió hitelesen és hűen szolgálták az egyházi médiát. Az első hónapban olasz és angol nyelven lesz olvasható.
Azt is közölték, hogy ezzel együtt a hivatalos vatikáni honlap nem szűnik meg teljesíteni eddigi küldetését.
Az új honlap ajándék is a pappá szentelésének 60. évfordulóját ünneplő Szentatya számára. Itt ugyanis elérhetőek tanításai, beszédei, a vele kapcsolatos események, képek, videók.
Blogunkon oldalt az ajánlott oldalak között ezentúl ez az oldal is megtalálható.

2011. június 26., vasárnap
Az Eucharisztia - az Egyház lüktető szíve
Az Eucharisztia az intelligencia gyógyszere és az individualizmus ellenszere - mondta ma délben XVI. Benedek pápa több tízezer zarándok jelenlétében a Szent Péter téren. Kifejtette, hogy az igazság és a közjó felfedezésében segít az Eucharisztia. Elmondta, hogy több országban vasárnap ünneplik Úrnapját, ezért megragadja az alkalmat, és erről beszél. A hiteles közösség az Eucharisztiából él. Az első keresztények számára Jeruzsálemben egyértelmű volt az új életstílus, a testvériség, hogy mindenük közös, így nem szenvednek szükséget. Az Eucharisztia a közösség szíve, az adja meg mindennek a logikáját.
A legnehezebb időkben is a vasárnapi szentmise és az Eucharisztia vétele nélkülözhetetlen volt. Egy vértanút idézve elmondta: 'a vasárnapi Eucharisztia nélkül nem tudunk élni'.
Megköszönte a hívők imáit, melyekkel Péteri szolgálatát támogatják és segítik.
"Az Eucharisztia nélkül az Egyház egyszerűen nem létezik." - mondta.
Felidézte a tegnap boldoggáavatott Lübeck-i vértanúkat is. A katolikus lelkészek Johannes Prassek, Hermann Lange és Eduard Müller valamint a protestáns lelkész Karl Friedrich Stellbrink a börtönben ökumenikus tanúi voltak a reménynek. Elképesztő, hogy a börtönben mindig a mennyeire való odafigyelést tanították. Prassek-et idézte a pápa: "Isten annyira jó, hogy elveszi félelmemet, és az örömöt és a vágyakozást ajándékozza." "Hagyjuk magunkat az ő Istenben való bizakodásukkal megfertőzni, és vigyük a szeretet evangéliumát korunk embereinek." - hangsúlyozta XVI. Benedek pápa.

2011. május 29., vasárnap
Az apostolok buzgalmát utánozni
Az apostolok buzgalmával kell terjeszteni a keresztényeknek a feltámadt Krisztus örömhírét, és az evangélium gyógyító erejét a mai világban. XVI. Benedek pápa ezt hangsúlyozta ma délben a Szent Péter téren, ahol megszámlálhatatlan hívő sereg gyűlt össze, hogy hallgassa a Szentatya tanítását. Az olvasmányhoz hozzáfűzte, hogy Szamariában nem uralkodott nagy öröm, de amint az evangéliumot hirdették, boldogok lettek az emberek. Az evangélium hirdetése olyan, mint amikor a száraz földet az eső átitat - azonnal kizöldül. A pápa a szentekre is utalt: Borromeo Szent Károly a pestis idején, Boldog Kalkuttai Teréz anya pedig a leprások és szegények között ragyogtatta fel az evangélium örömét. Krisztus adhat egyedül szabadságot, nem a politika és gazdaság. Emlékeztetett elődjére, Boldog II. János Pálra, aki szintén nagy szerepet vállalt a misszióban, hogy a népekhez eljusson Krisztus örömhíre. Az új evangelizáció pedig nem megy önerőből, szükségünk van a Szentlélek erejére, akit Krisztus megígért.
2011. május 15., vasárnap
XVI. Benedek pápa ismét a békét sürgette
Mai "Regina caeli" imádságában XVI. Benedek pápa ismét felszólított a Líbiai békére és elsősorban a párbeszédre. A mintegy húszezer zarándok jelenlétében hangsúlyozta a további vérontás mellőzését. Imájáról biztosította ugyanakkor az ott élőket: imádkozik a békéért és a közjó helyreállításáért.
A mai vasárnapi evangélium kapcsán kérte a híveket, hogy imádkozzanak a püspökökért és papokért, hogy hűek és bölcsek legyenek, valamint megfeleljenek szolgálatukban. Kiemelte, hogy saját elképzeléseinket is Isten akarátnak kell alávetni. Ma különösképpen kell Jézus szavára figyelni, amikor olyan sok más hang szól. Ezért van szükség arra, hogy a pásztorok Isten szavát prédikálják és az ő szentségeit kiszolgáltassák.

Vasárnap a Vatikánban
Említettük, hogy a Szent Péter bazilikában ma reggel a római rítus rendkívüli formájában mutattak be szentmisét. Tekintse meg a misén készült képeket (2.) és videót.
2011. május 14., szombat
Rövid hír
Németországban (ahová a Szentatya ismét utazik) óriási ellenérzéseket váltott ki sokakban a tegnap megjelent szentszéki instrukció. Ugyanakkor vasárnap (Húsvét 4. vasárnapján) reggel 08:00-kor a Szent Péter Bazilikában Walter Brandmüller bíboros a rítus rendkívüli formájában mutat be szentmisét. A szentmisén éneklő kórust Domenico Bartolucci bíboros vezényli. A Szent Péter Bazilika "Chatedra Petri" oltáránál (a bazilikában a legelső) ötven éve nem mutattak be ilyen szentmisét, így ez történelmi alkalom lesz.
A II. Vatikáni Zsinat "Sacrosanctum Concilium" kezdetű liturgikus konstitúciója (ez volt időrendben az első) így fogalmaz a negyedik pontban: "Végül a hagyományhoz híven a Szentséges Zsinat kijelenti, hogy az Anyaszentegyház az összes törvényesen elismert szertartást egyenjogúnak tartja és egyenlő tiszteletben részesíti; azt akarja, hogy ezek a szertartások a jövőben is megmaradjanak és mindenképpen ápolják is őket; és óhajtja, hogy ahol szükséges, megfontoltan, de egész terjedelmükben az egészséges hagyomány szellemében vizsgálják fölül, s napjaink viszonyainak és igényeinek megfelelően új élettel töltsék meg őket."
Nolai Szent Paulinus pedig így szól: "Minden elmúlik, de a szentek dicsősége a mindeneket megújitó, de változatlan Krisztusban megmarad."
Boldog II. János Pál pápa pedig folytatja: "A liturgikus esztendő folyamán, az egész évet tagoló vasárnapok megünneplésével a keresztény ember egyházias és lelki törekvése mélyen Krisztusba gyökerezik, aki életének alapja és értelme. Így a vasárnap a természetes modell a liturgikus esztendő azon ünnepeinek megértéséhez és megüléséhez, melyeknek oly nagy jelentősége van a keresztény életben, hogy az Egyház kötelezően előírta a szentmisén való részvételt és a munkaszünetet akkor is, ha hétköznapra esnek." (Dies Domini, 1998. május 31., 78-79.)

2011. május 13., péntek
Universae Ecclesiae
Ma adták ki az "Universae Ecclesiae" instrukciót, mely a "Summorum Pontificum" motu proprioval kapcsolatos rendelkezéseket, megtartandó irányelveket tartalmaz. A teljes szöveg több nyelven itt elérhető.
Elsősorban az elfogulatlanságokat tisztázza a dokumentum, valamint igyekszik pontot tenni a vitákra. Ez azt jelenti, hogy sokan a zsinat utáni reformot vetették el teljesen, sokan pedig az Egyház hagyományát. XVI. Benedek pápa kifejezett kívánsága, hogy mi, 2011-ben is minden tekintetben az Egyház több ezer éves hagyományának folytonosságában éljünk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a különböző korokban felmerülő problémákra és kérdésekre ne kellene megfelelő választ adni.
A rendelkezés előírja, hogy az 1962-es misekönyvhöz csatolni kell az újabb szentek miséit. (Az említett motu proprio a XXIII. János pápa által kiadott 1962-es misekönyv használatáról - és egyéb szerkönyvekről - szól, melyeket soha nem tiltottak be.)
Továbbra is hangsúlyozza az új instrukció, hogy akik a 'régi' liturgián kívánnak részt venni, őket ettől semmi és senki nem tilthatja el. Ennek megfelelően a jövendő papságot is kellő módon kell képezni latinból valamint liturgiából.
A dokumentum szól továbbá a zsolozsmáról és a Szentháromnap ünnepléséről is. Ez utóbbiról azt mondja, hogy ha egy templom közösségén belül akarják ünnepelni a régi vagy az új szerint, meg kell találni a módját annak, hogy mindkettő szerint ünnepelhessenek. A zsolozsmát pedig azok, akik az 1962-es szerint végzik, kizárólag latinul mondhatják.
A szerzetesrendek az 1962-ben érvényben lévő liturgikus könyveket is használhatják.
Zárásként idézzük fel XVI. Benedek pápa motu propriot bevezető szavait:

Ősidőktől fogva és a jövőben is igazodni kell ahhoz az elvhez, „mely szerint minden egyes részegyháznak összhangban kell lennie az egyetemes Egyházzal, nem csupán a hit tanítása és a szentségi jelek, hanem az apostoli és azóta folytonos hagyomány által egyetemesen elfogadott szokások tekintetében is, melyeket nemcsak a tévedés elkerülése végett kell megtartani, hanem az átadandó hit épsége érdekében is, mert az Egyház imádságának törvénye megfelel a hite törvényének.”Valamint az első cikkely:
A VI. Pál pápa által közzétett Római Misekönyv a latin szertartású katolikus Egyház „lex orandi"-jának rendes kifejeződése. A Szent V. Pius által közzétett és Boldog XXIII. János által újra kiadott Római Misekönyv pedig úgy tekintendő, mint az Egyház ugyanezen „lex orandi”-jának rendkívüli kifejeződése, és tiszteletreméltó és régi használata következtében kellő tiszteletben kell tartani. Az Egyház „lex orandi”-jának e két kifejeződése a legkevésbé sem vezet az Egyház „lex credendi"-jének megoszlására; ugyanis az egyetlen római szertartás két gyakorlatát képviselik. Éppen ezért a Római Misekönyv Boldog XXIII. János által kiadott és soha be nem tiltott editio typicája szerinti Szentmisét mint az Egyház liturgiájának rendkívüli formáját szabad ünnepelni. Azoknak a feltételeknek a helyébe pedig, melyeket a korábbi Quattuor abhinc annos és Ecclesia Dei dokumentumok e Misekönyv használatához előírtak, a következők lépnek: ...Bízunk benne, hogy hamarosan magyarul is teljes terjedelmében olvasható lesz, és akkor nem szorulunk rá különféle (és hasonló) elemzésekre, bemutatásokra. Az instrukció végén az Ecclesia Dei bizottság mindenkit buzdít arra, hogy ne gátolja, hanem segítse és támogassa a megfogalmazott elveket. Imádkozzunk azért, hogy Egyházunk valóban minden pápa vezetése alatt az apostolok szilárd alapján álhasson!
2011. április 19., kedd
Augusztus 31-ig ingyenes
Mától interneten is olvasható ingyen a ‚L’Osservatore Romano’vatikáni újság. Olaszul a megjelenés előtti este olvasható lesz, további nyelveken is lehet majd olvasni a neten. Augusztus 31-ig ez ingyenes lesz, azután lehet választani a megrendelés különböző lehetőségei közül. XVI. Benedek pápa pontifikátusának hetedik évét kezdi ma, mellyel együtt a ‚L’Osservatore Romano’ megújul - többek között ezzel az online lehetőséggel.
Az újság honlapja: http://www.osservatoreromano.va/

2011. április 17., vasárnap
Virágvasárnap a Vatikánban - képekkel frissítve!

Délelőtt 09:30-kor elkezdődött Rómában, a Szent Péter téren a virágvasárnapi liturgia. A tér majdnem megtelt a zarándokokkal (közel 60.000 ember), akik kezükben pálmákkal és olajágakkal vettek részt a szertartáson és a szentmisén. A Passiót három diakónus éneke vezette, akikhez kórus társult. (A pápai liturgia teljes szövege elérhető innen.) Amikor a Passióban Jézus halálához értek, a Szentatyával együtt mindenki letérdelt, és csendben imádkozott.
A Passiót követte XVI. Benedek pápa homíliája (németül vagy szlovákul innen elérheti). Jézus tudta, hogy mi vár rá, és önként vállalta szenvedését - mondta a pápa. Tettével új húsvét jött el. Mi is együtt zarándoklunk Isten felé Jézussal. Ebben a zarándoklatban viszont Isten segítsége szükséges. Ő képes felemelni minket, saját erőnkből nem vagyunk rá képesek. Két nehézségbe ütközünk: egyedüllét és a harag. Isten szeretete áll ezzel szemben. Mi a két "erő" között állunk. A szentmise szavaira utalt a pápa: "sursum corda". A szív felemelése Istenhez az önkiüresítés által lehetséges. Egyedül nem lehet Istenhez felemelkedni, kell az ő ereje és szeretete. Jézus a kereszten mindenkit "magához vonz". A körmenet zsoltárára utalva elmondta, hogy "Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve", az mehet föl az Úr hegyére. A kéz tisztasága és a szív ártatlansága segít abban, hogy meghalljuk Isten hangját és szeretetére nyitottak legyünk. Jézus vezet minket a magasba, Istenhez - az ő útján.
A szentbeszédet csendes elmélkedés követte. A szentáldozás végén felcsendült Bach ismert kantátája a Passióból. Végül a szokásos Úrangyala imádság következett. Először francia nyelven szólt a zarándokokhoz XVI. Benedek pápa.
A szöveg utáni képek a kath.net élő közvetítéséből származnak.
2011. április 14., csütörtök
Szépség a liturgiában - interjú a pápai szertartásmesterrel
Guido Marini 46 éves, a pápai ceremóniák szertartásmestere 2007-től. 1965. január 31-én született. 1989-ben szentelték pappá, doktorátusát "a kommunkáció pszichológiája" témakörben írta, 2007-ben védte meg. 1988 és 2003 között a Genova-i püspökök titkára volt: Canestri (1995-ig), Tettamanzi (2002-ig) és Bertone titkára. Egy lengyel lapban jelent meg a vele készült alábbi interjú:
- Láthatjuk, hogy XVI. Benedek pápa változtatásokat vezetett be a liturgikus ünneplésekben. Hogyan foglalhatnánk össze ezeket a változásokat?
- Úgy gondolom, hogy ezeket a változtatásokat a következőkben foglalhatjuk össze: Mindenek előtt ezek a változtatások a múltból eredeztethető folytonos fejlődés logikája alapján adódtak. Vagyis nem foglalkozunk a múlttal való szakítással, és a korábbi pontifikátusokkal való párhuzamba helyezéssel. Másodszor, a bevezetett változtatások a liturgia valódi szellemének felelevenítését szolgálják, amit a II. Vatikáni Zsinat is akart. „A liturgia belső szépségének 'tárgya' maga Krisztus, aki feltámadt és megdicsőült a Szentlélekben, művébe foglalja az Egyházat.”
- A Kereszt felé irányuló celebráció, a térdelve és nyelvvel történő szentáldozás, a hosszabb csend és elmélkedés – ezek a leginkább szembetűnő változtatások, amiket XVI. Benedek vezetett be. Sajnos, sok ember nem érti ezeknek a változtatásoknak a teológiai és történeti összefüggéseit, és ami még rosszabb, úgy gondolják, hogy ez „visszatérés a múltba”. Ki tudná röviden fejteni ezen változtatások értelmét?
- Az igazat megvallva, hivatalunk több tanúságtételt kapott a hívek részéről, akik kedvezően fogadták a pápa által bevezetett változtatásokat, mivel a liturgia hiteles megújítását látják ezekben. Néhány változtatás jelentőségét illetően néhány reflexiót fogok összefoglalóan mondani. A Kereszt felé való celebráció a liturgikus ima helyes irányát hangsúlyozza - vagyis Isten felé. Imádság alatt a hívek ne egymást nézzék, hanem tekintetüket a Megváltó felé irányítsák. A térdelő embereknek való áldoztatás az imádás fontosságára céloz, egyrészt, mint a celebráció alapvető elemére, másrészt, egy olyan elengedhetetlen hozzáállásra, amikor Isten Eucharisztiában való tényleges jelenlétének misztériumát szemléljük. A liturgikus ünneplés során az imádság különféle formát ölt: szavak, énekek, zene, testtartás és csend. Továbbá a csend pillanatai valóban részt engednek venni az istentisztelet cselekményében, és ami még ennél is több, belülről idézi elő az imádság minden egyéb formáját.
- A pápa jelentőséget tulajdonít a liturgikus öltözékeknek. Ez tisztán egy egyfajta esztéticizmus formája?
- Azért, hogy jobban megértsük a pápa szépségről felfogott elképzelését, mint ami a liturgikus ünneplés egy igen fontos eleme, a „Sacramentum caritatis” apostoli buzdítást szeretném idézni. „Ez a hit és az istentisztelet közti megfelelés különös módon megnyilvánul a szépség gazdag teológiai és liturgikus kategóriájában. Mint a keresztény kinyilatkoztatás maradványa, a liturgia szorosan kapcsolódik a szépséghez: és ez a veritatis splendor. [ … ] Ez már nem esztéticizmus, hanem egy konkrét út, ahol Isten szeretetének igazságával találkozunk Krisztusban, ami magához vonz minket, és megvilágosít minket, továbbá képessé tesz bennünket, hogy kiemelkedjünk magunkból, és igazi meghívásunk felé vonz minket, ami szeretet. A legigazibb szépség az Isten szeretete, aki határozottan kinyilatkoztatta nekünk önmagát a Húsvét misztériumában. [ … ] A liturgia szépsége ennek a misztériumnak egy része; Isten dicsőségének legmagasabb kifejeződése, és, bizonyos értelemben a menny halvány pillanata a földön. A szépség tehát, nem puszta dekoráció, hanem inkább a liturgikus cselekmény egy lényeges eleme, mert ez Istennek magának s az ő kinyilatkoztatásának egy attribútuma.
- XVI. Benedek lecserélte pásztorbotját – jelenleg egy kereszt-formájú pásztorbotot használ. Miért?
- Szeretnék emlékeztetni, hogy VI. Pál pontifikátusáig nem használtak a pápák egyáltalán pásztorbotot. Különleges alkalmakkor vittek egy ferulát (kereszt alakú bot). Montini, vagyis VI. Pál pápa vezette be a kereszt alakú pásztorbotot. Így tett XVI. Benedek pápa is 2008 pünkösd vasárnapjáig. Akkortól fogva használ ferulát, mert úgy véli, hogy ez jobban illik a pápai liturgiához.
- Mért van jelentősége annak, hogy az egyház fenntartja a latin nyelv használatát a liturgiában?
- Noha a II. Vatikáni Zsinat bevezette a nemzeti nyelveket, mégis ajánlotta a latin használatát a liturgiában. Úgy gondolom, két oka van annak, hogy nem adhatjuk fel a latint. Mindenek előtt nagy liturgikus örökségünk van a latinból: a gregorián énektől a polifóniáig, valamint a szent szövegek (testi venerandi), amit a keresztények századokon át használtak. Emellett a latin lehetővé teszi, hogy megmutatkozzék az egyház egyetemessége, azaz katolicitása. Ezt az egyetemességet tapasztalhatjuk meg egyedülálló módon a Szent Péter Bazilikában, és más nemzetközi összejövetelekkor, amikor a minden kontinensről, nemzetből és nyelvterületről érkezett férfiak és nők ugyanazon a nyelven énekelnek és imádkoznak. Ki ne érezné magát otthon, amikor külföldön a templomban testvérként kapcsolódhatnak egybe a hitben, és legalább egy részben a latin használata révén.
Angolból fordította: Tóth Vencel OFM
Marininek februárban megjelent egy új könyve "Egy pápai szertartásmester liturgikus gondolatai" címmel a Newman kiadó gondozásában. Az írások a Vatikán olasz honlapján jelentek meg és most kiadták őket.
A témák: Szentáldozás nyelvre és a térdeplő; A pallium; Az asszisztencia; A feszület a főoltáron; Az Eucharisztikus ünneplésen belüli csendes idők; A latin nyelv; Szépség minden szempontból a rítusban; A dalmatika és a diakónus bíborosok.
Wlodimierz Redzioch: - Hogy néz ki XVI. Benedek és az ő ceremonáriusa közti együttműködés? Határoz valamiről a pápa?
Mons. Guido Marini: - Először is hangsúlyozni szeretném hogy az istentiszteletek, amiket a Szentatya vezet, az egész egyház számára viszonyítási pont kell, hogy legyenek. A pápa a legfőbb pap, az, aki bemutatja az Egyház áldozatát, az, aki liturgikus tanítást ad a celebráció által – vagyis mindenki számára viszonyítási pont. Ezt a magyarázatot tekintve könnyebb megérteni, hogy miben áll a pápai ceremoniárius és a Szentatya közti együttműködés stílusa. A pápai liturgia szervezésénél úgy kell eljárni, hogy az kifejezze a Szentatya hiteles liturgikus irányultságát. Ezért aztán a pápai ceremoniárius alázatos és hűséges szolgája kell, hogy legyen az egyház liturgiájának. A leges legelejétől fogva megértettem, hogy mi az én munkám a Pápai Ligurgikus Cselekmények Hivatalában.- Láthatjuk, hogy XVI. Benedek pápa változtatásokat vezetett be a liturgikus ünneplésekben. Hogyan foglalhatnánk össze ezeket a változásokat?
- Úgy gondolom, hogy ezeket a változtatásokat a következőkben foglalhatjuk össze: Mindenek előtt ezek a változtatások a múltból eredeztethető folytonos fejlődés logikája alapján adódtak. Vagyis nem foglalkozunk a múlttal való szakítással, és a korábbi pontifikátusokkal való párhuzamba helyezéssel. Másodszor, a bevezetett változtatások a liturgia valódi szellemének felelevenítését szolgálják, amit a II. Vatikáni Zsinat is akart. „A liturgia belső szépségének 'tárgya' maga Krisztus, aki feltámadt és megdicsőült a Szentlélekben, művébe foglalja az Egyházat.”
- A Kereszt felé irányuló celebráció, a térdelve és nyelvvel történő szentáldozás, a hosszabb csend és elmélkedés – ezek a leginkább szembetűnő változtatások, amiket XVI. Benedek vezetett be. Sajnos, sok ember nem érti ezeknek a változtatásoknak a teológiai és történeti összefüggéseit, és ami még rosszabb, úgy gondolják, hogy ez „visszatérés a múltba”. Ki tudná röviden fejteni ezen változtatások értelmét?
- Az igazat megvallva, hivatalunk több tanúságtételt kapott a hívek részéről, akik kedvezően fogadták a pápa által bevezetett változtatásokat, mivel a liturgia hiteles megújítását látják ezekben. Néhány változtatás jelentőségét illetően néhány reflexiót fogok összefoglalóan mondani. A Kereszt felé való celebráció a liturgikus ima helyes irányát hangsúlyozza - vagyis Isten felé. Imádság alatt a hívek ne egymást nézzék, hanem tekintetüket a Megváltó felé irányítsák. A térdelő embereknek való áldoztatás az imádás fontosságára céloz, egyrészt, mint a celebráció alapvető elemére, másrészt, egy olyan elengedhetetlen hozzáállásra, amikor Isten Eucharisztiában való tényleges jelenlétének misztériumát szemléljük. A liturgikus ünneplés során az imádság különféle formát ölt: szavak, énekek, zene, testtartás és csend. Továbbá a csend pillanatai valóban részt engednek venni az istentisztelet cselekményében, és ami még ennél is több, belülről idézi elő az imádság minden egyéb formáját.
- A pápa jelentőséget tulajdonít a liturgikus öltözékeknek. Ez tisztán egy egyfajta esztéticizmus formája?
- Azért, hogy jobban megértsük a pápa szépségről felfogott elképzelését, mint ami a liturgikus ünneplés egy igen fontos eleme, a „Sacramentum caritatis” apostoli buzdítást szeretném idézni. „Ez a hit és az istentisztelet közti megfelelés különös módon megnyilvánul a szépség gazdag teológiai és liturgikus kategóriájában. Mint a keresztény kinyilatkoztatás maradványa, a liturgia szorosan kapcsolódik a szépséghez: és ez a veritatis splendor. [ … ] Ez már nem esztéticizmus, hanem egy konkrét út, ahol Isten szeretetének igazságával találkozunk Krisztusban, ami magához vonz minket, és megvilágosít minket, továbbá képessé tesz bennünket, hogy kiemelkedjünk magunkból, és igazi meghívásunk felé vonz minket, ami szeretet. A legigazibb szépség az Isten szeretete, aki határozottan kinyilatkoztatta nekünk önmagát a Húsvét misztériumában. [ … ] A liturgia szépsége ennek a misztériumnak egy része; Isten dicsőségének legmagasabb kifejeződése, és, bizonyos értelemben a menny halvány pillanata a földön. A szépség tehát, nem puszta dekoráció, hanem inkább a liturgikus cselekmény egy lényeges eleme, mert ez Istennek magának s az ő kinyilatkoztatásának egy attribútuma.
- XVI. Benedek lecserélte pásztorbotját – jelenleg egy kereszt-formájú pásztorbotot használ. Miért?
- Szeretnék emlékeztetni, hogy VI. Pál pontifikátusáig nem használtak a pápák egyáltalán pásztorbotot. Különleges alkalmakkor vittek egy ferulát (kereszt alakú bot). Montini, vagyis VI. Pál pápa vezette be a kereszt alakú pásztorbotot. Így tett XVI. Benedek pápa is 2008 pünkösd vasárnapjáig. Akkortól fogva használ ferulát, mert úgy véli, hogy ez jobban illik a pápai liturgiához.
- Mért van jelentősége annak, hogy az egyház fenntartja a latin nyelv használatát a liturgiában?
- Noha a II. Vatikáni Zsinat bevezette a nemzeti nyelveket, mégis ajánlotta a latin használatát a liturgiában. Úgy gondolom, két oka van annak, hogy nem adhatjuk fel a latint. Mindenek előtt nagy liturgikus örökségünk van a latinból: a gregorián énektől a polifóniáig, valamint a szent szövegek (testi venerandi), amit a keresztények századokon át használtak. Emellett a latin lehetővé teszi, hogy megmutatkozzék az egyház egyetemessége, azaz katolicitása. Ezt az egyetemességet tapasztalhatjuk meg egyedülálló módon a Szent Péter Bazilikában, és más nemzetközi összejövetelekkor, amikor a minden kontinensről, nemzetből és nyelvterületről érkezett férfiak és nők ugyanazon a nyelven énekelnek és imádkoznak. Ki ne érezné magát otthon, amikor külföldön a templomban testvérként kapcsolódhatnak egybe a hitben, és legalább egy részben a latin használata révén.
- Egyetért azzal, hogy a papok hite különleges módon nyer kifejezést a liturgiában?
- Nincs kétségem e felől. Minthogy a liturgia Krisztus misztériumának az ünneplése itt és most, a pap arra van hivatva, hogy hitét kétféleképpen is kifejezze. Egyrészt annak tudatában kell celebrálnia, hogy a látható mögött a valóságot látja, hogy „megérintse” az, ami láthatatlan, vagyis Isten jelenléte és működése. Ez az „ars celebrandi” (az ünneplés művészete/mestersége), ami lehetőséget ad a híveknek az átgondolásra, hogy vajon a liturgia csupán egy performansz, látványosság a pap számára, vagy egy élő és vonzó kapcsolat Krisztus misztériumával. Másrészt, a liturgia ünneplése után a pap megújul, és készen áll, hogy kövesse mindazt, amit megtapasztalt, vagyis hogy életét Krisztus misztériumának ünneplésévé (celebration) tegye.Angolból fordította: Tóth Vencel OFM
Marininek februárban megjelent egy új könyve "Egy pápai szertartásmester liturgikus gondolatai" címmel a Newman kiadó gondozásában. Az írások a Vatikán olasz honlapján jelentek meg és most kiadták őket.
A témák: Szentáldozás nyelvre és a térdeplő; A pallium; Az asszisztencia; A feszület a főoltáron; Az Eucharisztikus ünneplésen belüli csendes idők; A latin nyelv; Szépség minden szempontból a rítusban; A dalmatika és a diakónus bíborosok.
2011. április 6., szerda
Tudta-e Ön, hogy...?
II. János Pál pápasága idején 147 ceremónia alkalmával 1342 személyt avatott boldoggá. 482 szentet avatott 51 ceremónia alkalmával. Az Egyház történetében ez a mennyiség egyedülálló.
A szeretet tudománya
Ma végére ért XVI. Benedek pápa az egyháztanítókról szóló katekézisének. A Szent Péter téren közel 22.000 zarándok gyűlt össze, hogy hallgassa a pápa tanítását. A Szentatya Szent Teréz példaként állította a teológusok és hívők elé, mint egy 'univerzális nővért'.
Lisieux-i Kis Szent Teréz 1873-ban született és 1897-ben halt meg Lisieux-ben. Kis Szent Teréz egyszerű volt, és nem kerülte a szenvedést sem. Tanítása beragyogja az Egyházat, és annak mély lelki értelme van. II. János Pál pápa az egyháztanítói címmel illette meg őt.
Teréz életének középpontja a megtestesülés és a megváltás volt. A szent nők élete példa, hiszen ők Jézus jegyesei és a lelkek anyái. 1896-ban kezdődik meg szenvedése Krisztussal egységben. "Istenem, szeretlek" - ezek voltak 1897. szeptember 30-iki halála előtti szavai. "Tanításának kulcsa az ő evangéliumi értelmezése."
Megtanulta és ma is szeretné másoknak tanítani, hogyan kell teljes szerelemmel szeretni az Urat. Az alázat, szeretet, hit és remény mindig megjelenik a Szentírásban, mely Krisztus tanítását magában foglalja. Ennek egyik olvasata a "szeretet tudománya", melyet nem az akadémiákon sajátítunk el.
A szentek tudománya a legnagyobb tudomány - hangsúlyozta a pápa. Teréz számára elválaszthatatlan volt az evangélium és az Eucharisztia, amely a szeretet szentsége. Teréz mindenekelőtt Jézus irgalmasságát fedezte fel az evangéliumban. Bizalom és szeretet: "két szó, életének végpontjai, mint fényszóró világít az életszentség útján, mely a másik számára a bizalom és szeretet 'kis útja', mely út a lelki gyermekségre vezet.
XVI. Benedek pápa erre a következtetésre jut: "A keresztség kegyelme a teljes önátadásban az Atya szeretetében való életre, a Krisztusért a Szentlélek tüzében és szeretetében való élet a másikért."

2011. április 5., kedd
Háttér
Az alábbi három videón XVI. Benedek pápa egyik hétköznapjába tekinthetünk bele. (Az első kettő egybetartozik, a harmadik pedig más képekkel, eseményekkel is szolgál.)
A Szentatya szerdai napjával kezdődik a videó... Korán reggel a pápa szentmisét mutat be magánkápolnájában. Georg Gänswein, a pápa személyi titkára aszisztál neki a szentmisén, ami előtt csendben, imádságban készül. A szentmisén csak a munkatársak vesznek részt. A reggeli után a titkár meghozza az első aktákat a pápa íróasztalához. Ebben az esetben most püspöki kinevezéseket ír alá. XVI. Benedeknek akad aláírnivalója bőven, ám azokat nagy gonddal el is olvassa.
Később betér a kápolnába, hogy kettesben legyen Istennel. A film ezután a vasárnapi Úrangyala imádsággal folytatódik. Ezeket a pápa mindig saját maga írja meg. A titkár jelez neki, amikor mehetnek az ablakhoz... Koncentrál az imádság előtt, majd két lépcsőn az ablakhoz lép. Az áldás után visszaül íróasztalához.
Közben készül az ebéd a konyhában. Minidg akad egy vendég, akit meghív a pápa ebédre, ezúttal egy domonkos szerzetest. A Szentatya előszeretettel fogyasztja az olasz ételeket is, amihez egy pohárka bor is dukál néha... Az étrendben sok a gyümölcs és a zöldség.
Röviddel ezután a kertben folytatódik a program sétával. Ekkor a titkárával megbeszélik a délutáni teendőket. A kedvenc imádságát, a rózsafüzért is elimádkozzák ekkor. Délután találkozik egy-egy bíborossal, akikkel megbeszéli a vezetési feladatokat.
Vacsora előtt vagy után leülnek a TV elé, és megnézik a híreket. Sok esetben a német híradót is. Az éjszaka elején, amikor az utolsó turista is elhagyja a Szent Péter bazilikát és teret, a Svájci gárdisták gondosan ellenőrzik a biztonságot és a zárakat. Lefekvés előtt pedig még mindig akad munkája a pápának: az íróasztal mellett is.

2011. április 2., szombat
"Boldogok, akik a te házadban laknak"
Ma van II. János Pál pápa halálának hatodik évfordulója. Ez a nap akkor már húsvét éjszakája után volt. Véget ért akkor már a szenvedésre való emlékezés, sőt, elérkezett az örök dicsőség ünneplése. Így volt ez a szent életű pápával is. Az örök húsvéttal véget ért számára a földi kín, és eljutott mennyei Atyja örök dicsőségébe. Nekünk mosolygó arca hiányzik, mely a szenvedésben is erő volt. Erő volt nekünk, mert a világnak Krisztus kell. Krisztus, aki szenved és megdicsőül. Az a Krisztus, aki tanít és lehajol, aki szeret és irgalmas, aki bűnbánatra int, és aki elfogad. II. János Pál korunk "jelentős" pápája volt, akire szüksége volt éppen a világnak. Hisszük, hogy mindig olyan pápa van az Egyház élén, akinek karizmájára éppen szüksége van az emberiségnek.
II. János Pál pápa "nagy" volt, szent volt, akit szeretett az emberiség. Nem csak azért, mert mosolygott és közvetlen természetével mindenkinek a szívébe örömöt vitt. Nem csak azért, mert Krisztus egyszerűségét és emberi létét erőteljesen kifejezte. Nem csak azért, mert szerepe volt a kommunizmus uralmának megtörésében. Azért szeretjük őt még most, halála után hat évvel is - és akarjuk őt ezután is követni - mert példát adott. Példát adott arra, hogy a földi kínok nem írhatják felül az isteni törvényt, nem írhatják felül a szeretet és boldogság törvényét. Példát adott az alázatra, amilyen volt Jézus a bűnösökkel való találkozásakor. Jézus arcát mutatta meg nekünk. Amíg nem volt fizikai szenvedése, addig a világ szenvedése volt kín számára, melyet az isteni erővel le kellett győzni. Az ellene elkövetett merénylet után és folyamatosan gyengülő egészsége miatt saját magával - testével - is meg kellett küzdenie. Vállalta a szenvedést értünk. Sokan mondták, hogy egy öreg, beteg, beszámíthatatlan ember miért kormányozza az Egyházat. Nos, ha voltak is vezetési feladatok, melyeket már nem ő teljesített, mégis vezette az Egyházat. Mégis Krisztus földi helytartója volt. Jézus Krisztus, amikor leköpték és keresztre szegezték, nem mondta azt, hogy most már nem vagyok Messiás, most már nem én vagyok az Isten Fia. "Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről..." Nem. Ő nem sztársággal mutatja meg a világnak, hogy ő a Szabadító, aki megvált minket bűneinktől. Nem. Ő nem sztár akart lenni, hanem Krisztus képe. II. János Pál pápa nem sztár akart lenni (még ha sokan úgy is nézik), hanem szent. Egészen krisztusi akart lenni. Isten rábízta az Egyház kormányzását itt a földön, és ezzel nem mentette föl a szenvedés alól. Ő akkor is vezette az Egyházat, amikor már nem tudott beszélni. Végül is szeretetét mutatta meg, és feladatát, mellyel 1978. október 16-án megbízták a bíborosok. A feladatának érezte megmutatni a reményt. Oly sokszor emelte fel szavát a háború és igazságtalanságok ellen. A szegények melletti elköteleződése, a gyámoltalanok és kitaszítottak védelme fontos volt számára. Fontos volt számára tudni, hogy van szegénység és van szenvedés a földön. És hogy milliók halnak meg orvosok keze által, vagy éppen fegyverek, betegségek által. Fontos volt számára aggódni azokért, akiket szüleik nem akartak, és kikapartatták őket saját magukból... Szenvedés van és volt a világon. De II. János Pál pápa nem állt meg a kesergés és jajgatás gondolatánál. Meghallotta jajszavunkat akkor is, amikor talán már ki sem tudta mondani, mit érez fájdalmában.
II. János Pál pápa a mi pápánk volt. Istennek legyen hála, hogy ebben az évben Szentatyánk boldoggá avatja őt Rómában. Példa lesz minden keresztény számára élete. Ünneppé válik az a szenvedés, melyet végig kellett járnia. Mi, akik járjuk mindennapi kereszthordozásunkat, és nem tudjuk, mit hoz a jövő, tekintsünk rá a szent pápára. Kérjük közbenjárását életünkhöz. Kérjük őt, hogy vigye Isten elé kérésünket: adjon nekünk reményt. Adja meg a kegyelmet, hogy egészen az övéi lehessünk. Adja meg a kegyelmet, hogy Krisztussal együtt vigyük keresztjeinket. Adja meg a kegyelmet, hogy kitartsunk állhatatosan a hitben életünk minden napján.
II. János Pál pápa! Könyörögj érettünk!

2011. március 27., vasárnap
Erőteljes üzenet - Angelus
XVI. Benedek pápa mai Úrangyala imádságában nyomatékosan felszólította a politikai és katonai vezetőket, hogy Líbiában hallgattassák el a fegyvereket. Tekintettel az egyre drámaibb hírekre Líbiával kapcsolatban, aggodalmát fejezte ki a pápa. A diplomciának a békés megoldásokat kell keresnie, és jelét mutatni a megbékélésnek. A párbeszédet kell előnyben részesíteni Líbiában.
Az evangélium kapcsán elmondta: Isten mindenhatósága tiszteletben tartja az embert. "Zörget szívünkön, és türelmesen várja a választ."
A pápa felhívta a figyelmet a csend értékére. A szobában, a templomban vagy egy távoli helyen. Isten Krisztust küldte, hogy az ember örök élet utáni szomját csillapítsa. Krisztus szavát pedig csak odafigyelve lehet meghallani. Az evangélium teli van szimbólumokkal. A víz jelzi keresztségünket is. A víz szimbóluma a Szentléleknek is, Isten Ajándékának, melyet Jézus küldött el nekünk. Ha kapcsolatunk Istennel valódi és gyermeki, akkor tudjuk lélekben és igazságban imádni. Minden ember lehet olyan, mint a szamáriai asszony: hallgatja Jézus szavát.
"A víz és étel szükséges az ember számára. Azonban úgy érezzük, hogy bensőkben is egy igen komoly szomjúság és éhség van. Jézus be akarja tölteni vágyakozásunkat az igazság, szépség és jóság iránt. Ahol a bűn általi kiszáradás veszélye fenyeget, ott Isten magát adja vízként, amely az örök élet forrásaként szökell bennünk. Hagyjuk magunkat, hogy szeretete által új életre "frissítsen" minket."

2011. március 23., szerda
Doctor apostolicus - a Szentatya mai katekézise
XVI. Benedek pápa folytatta szerdai katekézis-sorozatát, idén először a Szent Péter téren. Ma délelőtt Brindisi Szent Lőrincet állította példaként. Az egyházdoktor Szent Lőrinc 1559-ben született Brindisiben, és 1619-ben halt meg Lisszabonban.
Szent Lőrincet 1881-ben kanonizálták, 1959-ben Boldog XXIII. János pápa az "egyházdoktor" címmel illette. A könyvtárosok védőszentjének is tekintik.
16 évesen lépett be a kapucinus rendbe, intenzíven tanulmányozta a Bibliát és a bibliai nyelveket. Alapos ismeretre tett szert az egyházatyák írásaiból és a rabbinikus irodalomból egyaránt. A pápa hangúlyozta, hogy ma, az új evangelizáció idején szükség van elkötelezett, bátor apostolokra, hogy az evangélium szépsége és fénye a mai kulturális irányvonalak, az etikai relativizmus és a vallási közöny helyett valóban az igazi krisztusi humanizmus legyen.
Lőrinc teológiai tanár is volt. Diplomáciai téren is fontos békítő szerepe volt, amelyre ma is szükség lenne sok esetben - mondta a pápa. Szent Lőrinc sok feladata ellenére nem hanyagolta el az imát. A társadalom és a hívők lelki életének megújításához hozzájárult műveivel, tanításával.
Szent Lőrinc írásai szerint a Szentlélek, mint harmadik isteni személy segít felismerni az evangélium örömét, és élni annak üzenetét. A Szentlélek teszi édessé és könnyűvé az igát.
Mély meggyőződése volt, hogy Isten Igéje belülről átalakítja és az életszentségre vezeti az embert. "Isten szava világosság az elmének, a tűz a léleknek, hogy az emberek Istent megismerjék és szeretni tudják." - mondja Lőrinc.
"Kövessük Szent Lőrinc példáját, hogy egyre inkább megismerjük Istent, Igéjét az imádságban", és egyre közelebb kerüljünk hozzá, elmélyüljön kapcsolatunk az Úrral.
![]() |
| Brindisi Szent Lőrinc |
2010. december 26., vasárnap
Angelus
XVI. Benedek pápa a mai "Úr Angyala" imádság előtt beszélt a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokhoz. Beszédét az evangéliumi kép felidézésével kezdte: a pásztorok ott találták Betlehemben a Gyermeket, anyját és atyját. Ez a csládot jelenti, ezért ünnepeljük a liturgiában ma a Szent Családot.
Utalt arra, hogy egy családban mindig csodának számít egy gyermek születése. Nem csupán egy reproduktív aktus, hanem jele annak, hogy van Teremtőnk és mennyei Atyánk.
Jézus születésekor nem a kényelem számított, hogy stabil bölcsője legyen, hanem a szeretet. Érezte Mária és József szeretetének gyöngédségét. A gyermekeknek szükségük van az atyai és anyai szeretetre. A Szent Család minden bizonnyal egyedi és megismételhetetlen, de mégis mintaként áll előttünk. Mindig ápolni kell a hitvestársi hűséget és szerelmet, valamint nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermek oktatására és nevelésére.
Mindenkit kért a pápa, hogy imában csatlakozzon hozzá, hogy közös imával segítsük azokat, akik elhagyni kényszerülnek otthonukat a háború, intolerancia és az erőszak miatt - miként a Szent Családnak is menekülnie kellett. Végül angolul, németül, franciául, spanyolul, lengyelül és olaszul köszöntötte a zarándokokat.

Áldás a városra és a világra
XVI. Benedek pápa a karácsonyi "Urbi et Orbi" áldását megelőző beszédét János evangéliumának elejével kezdte: "Verbum caro factum est" - "És az Ige testté lett" (Jn 1,14). És felmerül bennünk a kérdés: hogyan lehet ez? A szó és a test egymásnak ellentmondó valóság, hogyan lehet az örök, mindenható szó egy gyenge, halandó ember? Erre csak egy válasz lehet: a szeretet miatt. Akik a szeretet által nyitottak, azokat öleli át karácsony fénye.
"Kedves fivéreim és nővéreim , 'és az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk', ez az Emmánuel, az Isten, aki közel áll hozzánk. Nézzük együtt ennek a szeretetnek nagy misztériumát, hagyjuk, hogy szívünk fénye ragyogjon a betlehemi barlangban! Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!"
A Szentatya hatvanöt nyelven kívánt áldott ünnepeket.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)