Charles-Marie Widor 1844. február 21-én született Lyonban és 1937-ben, 93 évesen halt meg Párizsban. Francia orgonista és zeneszerző, zenepedagógus. Legismertebb műve talán az ún. „Widor-toccata” (ötödik orgonaszimfóniájának zárótétele), amit előszeretettel játszatnak orgonistákkal ünnepélyes szentmisék végén. Egy igényes zenehallgató és „zeneértő” ember számára viszont ez kevés. Nem állhatunk meg a best of-ok szintjén, vagy a mixek és népszerű válogatások még népszerűbb előadók tolmácsolásában, stb. kínálatnál. A zenét kedvelő fülnek mindig több kell, és lehetőleg minőségi többlet – a mennyiség mellett.
Első orgonaleckéit apjától kapta, és már tizenegy évesen Lyonban orgonista lett. 1860-tól Lyonban a St. François-templomban orgonált, 1870-től 1934-ig a párizsi St. Sulpice orgonistájaként működött. 1890-től 1896-ig a párizsi Conservatoire orgona-osztály vezetését vette át César Francktól, 1896-tól emellett a zeneszerzés-osztály professzora is volt. Tanítványai voltak többek között Marcel Dupré és Albert Schweitzer.
Tíz orgonaszimfóniát, operákat, színpadi zenéket, kórus-, zenekari és kamaraműveket komponált. Improvizáló tehetségével nagy hírnevet szerzett, és Párizsban ő alapozta meg az új francia orgonaiskolát. Bach hagyományos német interpretációját még Brüsszelben tanulta Lemmens-től, így elsőként ő tolmácsolta hitelesen Bach orgonaművészetét a franciáknak.
Már fiatalon érdekelték a klasszikus nyelvek és a festészet. A híres Aristide Cavaillé-Coll orgonaépítő a Widor család jó barátja volt. 1863-ban került Brüsszelbe, ahol zeneszerzésre Fétis, orgonára Lemmens tanította. Párizsi orgonistaként kapcsolatba került kora híres zeneszerzőivel is: César Franck, Rossini, Gounod, Meyerbeer, Saint-Saëns. Koncertturnét is tartott, elsőként Portoban, ahol megkapta a portugál Krisztus-rend elismerést. Ez egy pápai rend, mely az idők folyamán tisztán érdemrenddé alakult és jelenleg a pápai szék legmagasabb érdemrendje, melyet csak ritkán adományoznak kiváló katonai vagy polgári téren szerzett érdemekért, bel- és külföldiek részére.
1867-ben Lyonban előadta zongorára és zenekarra komponált hangversenyét, ahol ő maga játszott a zongorán. Ezt átírta később orgonára, ez lett a negyedik orgonaszimfóniája. Kompozícióiban jelen van a Bach Goldberg variációkban is domináló ellenpont (Kontrapunkt).
1870-ben három fontos esemény történt Widor életében: átköltözött Lyonból Párizsba, a Saint-Sulpice orgonistájává nevezték ki, valamint az 1870-es német-francia háború.
1873 és 1880 között több művet írt zenekarra és kamarazenekarra, valamint szakrális zenét komponált. Amikor 1878-ban Liszt Ferenc Párizsban volt, Widor vágyott arra, hogy meghallgassa Liszt zongorajátékát. Elsősorban a német stílus érdekelte.
A már említett ötödik orgonaszimfóniája teli van monumentális elemekkel. A mű komponálásakor volt pályájának csúcsán. Kifinomult technika jellemzi a műveit.
Első orgonaleckéit apjától kapta, és már tizenegy évesen Lyonban orgonista lett. 1860-tól Lyonban a St. François-templomban orgonált, 1870-től 1934-ig a párizsi St. Sulpice orgonistájaként működött. 1890-től 1896-ig a párizsi Conservatoire orgona-osztály vezetését vette át César Francktól, 1896-tól emellett a zeneszerzés-osztály professzora is volt. Tanítványai voltak többek között Marcel Dupré és Albert Schweitzer.
Tíz orgonaszimfóniát, operákat, színpadi zenéket, kórus-, zenekari és kamaraműveket komponált. Improvizáló tehetségével nagy hírnevet szerzett, és Párizsban ő alapozta meg az új francia orgonaiskolát. Bach hagyományos német interpretációját még Brüsszelben tanulta Lemmens-től, így elsőként ő tolmácsolta hitelesen Bach orgonaművészetét a franciáknak.
Már fiatalon érdekelték a klasszikus nyelvek és a festészet. A híres Aristide Cavaillé-Coll orgonaépítő a Widor család jó barátja volt. 1863-ban került Brüsszelbe, ahol zeneszerzésre Fétis, orgonára Lemmens tanította. Párizsi orgonistaként kapcsolatba került kora híres zeneszerzőivel is: César Franck, Rossini, Gounod, Meyerbeer, Saint-Saëns. Koncertturnét is tartott, elsőként Portoban, ahol megkapta a portugál Krisztus-rend elismerést. Ez egy pápai rend, mely az idők folyamán tisztán érdemrenddé alakult és jelenleg a pápai szék legmagasabb érdemrendje, melyet csak ritkán adományoznak kiváló katonai vagy polgári téren szerzett érdemekért, bel- és külföldiek részére.
1867-ben Lyonban előadta zongorára és zenekarra komponált hangversenyét, ahol ő maga játszott a zongorán. Ezt átírta később orgonára, ez lett a negyedik orgonaszimfóniája. Kompozícióiban jelen van a Bach Goldberg variációkban is domináló ellenpont (Kontrapunkt).
1870-ben három fontos esemény történt Widor életében: átköltözött Lyonból Párizsba, a Saint-Sulpice orgonistájává nevezték ki, valamint az 1870-es német-francia háború.
1873 és 1880 között több művet írt zenekarra és kamarazenekarra, valamint szakrális zenét komponált. Amikor 1878-ban Liszt Ferenc Párizsban volt, Widor vágyott arra, hogy meghallgassa Liszt zongorajátékát. Elsősorban a német stílus érdekelte.
A már említett ötödik orgonaszimfóniája teli van monumentális elemekkel. A mű komponálásakor volt pályájának csúcsán. Kifinomult technika jellemzi a műveit.
