Jónáson nagy szomorúság vett erőt, és haragra gerjedt. Így
imádkozott az Úrhoz: "Ó Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor,
amikor még otthon voltam? Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam,
hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki
megbánja a rosszat. Most azonban vedd el tőlem az életemet, mert jobb nekem a halál, mint az élet." Az Úr így felelt: "Azt hiszed, jogos a haragod?" Jónás
kiment a városból, és leült a várostól keletre. Csinált magának egy
sátort, és annak árnyékában ülve figyelte, hogy mi fog történni a
várossal. Az
Úr parancsára egy ricinusbokor nőtt Jónás fölé, árnyékot vetett a feje
fölé, és megvédte a rosszulléttől. Jónás nagyon megörült a ricinusnak. Másnap hajnalban azonban az Úr egy férget rendelt oda. A féreg megrágta a ricinust, úgyhogy kiszáradt. Amikor
aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott, s a nap is
hevesen tűzött Jónásra. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta
magának: "Jobb nekem a halál, mint az élet!" Ekkor
az Isten így szólt Jónáshoz: "Azt hiszed, jogos a haragod a
ricinusbokor miatt?" Azt felelte: "Igen, jogosan haragszom, egészen a
halálig!" Erre
az Úr azt mondta: "Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is
gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel
elpusztult. Hát
akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint
százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb
és a bal keze között, és igen sok állat?" (Jón 4,1-11)
