Nagycsütörtök

Ma két jelentős esemény történik az Egyházban. Ezekben az órákban megtelnek a püspöki székesegyházak, és a főpásztor együtt mutat be szentmisét a papsággal. Ez kifejezi a köztük fennálló egységet, és egyben megújulnak a papi ígéretek. Ebben a szentmisében szentelik meg az olajakat is. 

A másik az utolsó vacsora emlékére bemutatott esti szentmise. Ennek több üzenete is van, főleg akkor, ha egybe vesszük az utána következő éjszakai virrasztással.

Jézus megmosta tanítványai lábát, és elrendelte, hogy mi is tegyük meg ezt. Micsoda alázat, hogy Isten lehajol hozzánk! A Teremtő lehajol a teremtetthez, olyannyira, hogy meg akarja tisztítani. Tisztává lenni belül kell elsősorban. A mai naphoz elmélkedés gyanánt XVI. Benedek pápa könyvéből idézünk:

"A keresztről új élet árad az emberekre. A kereszten lesz Jézus az élet forrása önmaga és mindenki számára. A kereszten vereséget szenved a halál. Jézus imájának meghallgatása az egész emberiséget érinti: az ő engedelmessége mindenki számára életté lett. ... "Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje szerint" (Zsid 5,9köv; Zsolt 110,4)." XVI. Benedek: A názáreti Jézus, SzIT, Bp. 2011. 128.

Az alázat és az engedelmesség jellemzi a keresztény embert. Ma elmélkedjünk ezeken, amiben segíthet minket a Szentírás is:

"Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: "Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.
Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.
Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem.
Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat.
Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van.
A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál,
mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém -, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás.
Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen.
Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.
Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.
Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk:
én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.
Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek." (Jn 17,1-26)

Nagyszerda

Milyen érzés van a szívünkben, amikor már csak néhány nap választ el minket a kereszténység legnagyobb ünnepétől? Néhány nap, és a kereszt előtt leboruló hívőből ujjongó tanítvány lesz. Hagyd magad ebben a sodrásban, ebben a nagyheti mozgalmas, a világ zajától csak néha csendes napokban. Hagyd magad, hogy Isten szólhasson végre hozzád. Hogy meghalld: "Megmosom a lábadat!". Hogy meghalld: "Érted halok meg." Hogy meghalld: "Miért keresed az élőt a holtak között?" 

Életünk minden napja Isten keresésével telik. Nehéz megtalálni őt egy rossz szomszédban, egy neveletlen gyerekben, egy ellenséges emberben, egy balesetben, egy betegségben... Pedig ezt a világot Isten teremtette, és minden fűszál "az ő keze alkotása". Vajon az a fa, melyre Jézust fölszegezték, nemde Isten teremtménye volt? Vajon az a kősír, melyben Jézus feküdt, nemde Isten alkotása? Isten részese lett a mi életünknek, annak az életnek, melyet ő adott. Húsvét az élet ünnepe, azé az életé, mely holtában legyőzte a halált.

"Áldd meg, amit adtál nékünk"

Amikor az ember húsvétra készül, talán saját életére is készül. Azokra a napokra, melyeket még itt a földön kell megélni. Jó most kitakarítani a szobát meg a lelkünket, de belegondolunk-e abba, hogy mi lesz jövő hét keddtől? Jó lesz elmenni vasárnap a templomba, mert újra lesz Alleluja. Vagy: végre minden zöldbe borul kint. Életünk minden eseményét Istennel kell tölteni. Húsvét tanít minket. Sőt, nem tanít, hanem az igazán átélt húsvét ösztönöz, vagyis már-már akaratunk mélyét járja át azzal, hogy igenis cselekedj úgy, ahogyan egy katolikusnak kell. nem formálisan, pontosabban nem csak formálisan. Azzal, hogy keresztet vetsz a templom előtt, nem vagy katolikus. Hogyan tudod a mindennapjaidba bevinni (bevonni) Istent? Egyszerű a válasz: az imádsággal. Nézd a képen az "öregasszonyt". Imádkozik, mielőtt a kenyérhez nyúlna. Behelyezkedik az isteni keringésbe. Megszólítja azt, aki adta neki a kenyeret - a mindennapit. Ez liturgia. Látod? A szentmisére elmegy az "öregasszony", imádkozik, a maga szintjén még talán el is hiszi, hogy a pap Jézus testét mutatja fel, és amikor hazamegy, leül a gyertyafénynél, síró gyermekével és a fizikai munkától éhes férjével együtt elmondja: "Jézus, légy vendégünk!" Ez nem más, mint a hit kifejeződése. Tudom azt, hogy Isten nélkül semmim sem lenne, ami van, és nem a diéta számít, vagy a kalóriák méricskélése, hanem az a hit, hogy tudom: mindenem Istentől van. És ez a mindennapi kenyér is, aminek vétele előtt elimádkozom a sablonos imát, lelki táplálékká tud változni. Hogyan? Úgy, hogy mindenestül átmegyek az istenibe, odaadom magam Istennek. Nagycsütörtök este majd elmegyünk a misére, hogy "emlékezzünk" az utolsó vacsorára. Felfogjuk egyáltalán, hogy mi történt akkor? 

Ki ne látta volna otthon, hogy édesanyja vagy édesapja hogyan bánik az étellel? Böjt ideje van még, és azzal foglalkoztunk (feltehetően), hogy megvonjuk magunktól az élelmet. Az Egyház fegyelmi rendelkezése is megköveteli, hogy hamvazószerdán és nagypénteken tartóztassuk meg magunkat a hústól és csak egyszer lakjunk jól... Vajon tudjuk-e értékelni, tudjuk-e szakralizálni mindennapi ételeinket? 

Ha minden étkezés előtt vendégül hívjuk Jézust asztalunkhoz, utána elküldjük? Leül, éhesen és szomjasan jelen van asztalunknál. Utána talán jóllakik valamivel - amit hagyunk neki. Aztán hová megy? Mi lesz vele? Mehet a dolgára? Nem! Aki nekünk ételt és italt adott, az az "Áldott", "aki az Úr nevében jön". Itt Teremtő és teremtett egymásra talál, és nem akar elszakadni egymástól már soha többé. Ez a nagycsütörtök misztériuma. A bűnös nem akar elszakadni attól, aki vele van, és aki irgalmaz neki. 

Dvořák: Stabat Mater

A cseh zeneszerző, Antonín Dvořák (1841-1904) 1876-ban kezdte el komponálni Stabat Mater című művét, melyet a következő évben, 1877-ben fejezett be. A mű keletkezésének hátterében lánya, Josefa halála állt. 1877-ben szintén meghalt két gyermeke. A Stabat Matert 1877. november 13-án fejezte be, mely az első vallási témájú műve volt. 10 részből áll, tematikusan az első és az utolsó kapcsolódik. 1880. december 23-án mutatták be Prágában. Az első tétel egy szonáta-forma szimfonikus stílusban. Hosszú bevezetés, refrének ismétlése. A kontrasztos második témát a szólisták vezetik be. Az orgona a negyedik tételben kíséri a női kart. A második tétel elején jelenik meg az angolkürt, de csak erre az időre. Az utolsó tétel emlékeztet a nyitó tételre, a mű végén megszólaló 'Amen' ad teljességet. A kilencven perces műben részesei lehetünk Mária fájdalmának, annak a fájdalomnak, melyet egy szülő érez gyermeke elvesztése miatt. Ez ihlette a művet, ezért lehet hiteles ebből a szempontból. A kereszt alatt álló Mária látta fiát a jászolban és most látja, hogyan végzik ki Őt. Ezzel a fájdalommal nem ér fel semmiféle nyűg vagy fizikai fájdalom. Mária mellett állva döbbenünk rá, hogy a szentmisében jelenvalóvá váló krisztusi vér mit adott számunkra: az új szövetséget. 

Nagykedd

A nagyhét és a szent háromnap nem sablonos jelenetek összessége, és nemcsak emlékezés Jézus szenvedésére és feltámadására. A pap in persona Christi (Krisztus személyében) végigéli és a liturgia adta módon megjeleníti az eseményeket. Szakíts időt arra, hogy részt vehess a liturgiákon. Nem nagy áldozat, hogy az év 365 napjából most négy napig egymás után a templomban időzöl. Hogyan lehetsz Istennel a konyhában vagy a portörlés közben, ha az Isten házát mellőzöd? Fontos ilyenkor a család is, meg a tisztaság. Tudatosan oszd be az idődet, és hidd el, marad belőle Istenre is elég...

Nagyhétfő

Elindultunk Jézussal a szenvedés helyszínére. Nem tudjuk még, hogy valóban végig tudjuk-e kísérni keresztútján. Nem tudjuk, hogy életünk melyik szakaszában, melyik napján lesz szükségünk egy "Cirenei Simonra", aki meghallgat, vagy egy "Veronikára", aki letörli könnyeinket. Nem tudjuk azt sem, hogy kinek kell majd megmosnunk a lábát. Sok olyan titok és esemény állhat előttünk, amelyet csakis Istennel együtt és Istenért leszünk képesek véghez vinni. A nagyhét második napján ajánljuk fel egész életünket Istennek, és éljünk vele. Legyünk Isten igazi barátai, mert ő felkínálja barátságát. Legyünk a nagyhét részesei a liturgiák által, hogy életünk minden hete "nagy" lehessen, csupán azért, mert azt Istennel éljük.

Indító gondolatok

"Az Úr irgalma nem fogyott el egészen; jósága és kegyelme még nem merült ki. Minden reggel újjáéled, nagy az ő hűsége. "Az Úr az én osztályrészem - mondja a lelkem -, ezért hát remélek benne." (Siral 3,22-24)

"Jeruzsálem gyermeknépe..." - körmeneti antifóna virágvasárnap

Kuba: nagypéntek ünnepnap lesz

Április hatodika, az idei nagypéntek ünnepnap lesz Kubában. II. János Pál pápa egykori kubai látogatása után a karácsony napja lett ünnepnap, melyet azóta is megtartanak.

Prédikáció virágvasárnapra

Kedves Testvérek!

Hosanna filio David! Hozsanna Dávid fiának!

Az üdvtörténet belső törvényszerűsége az, hogy Isten belépett életünkbe, azzal a céllal, hogy azt üdvösségre vezeti. Virágvasárnap bevezetés a húsvéti misztérium ünnepléséhez, és az Egyház azért kezdte ünnepelni, mert meglátta, hogy ennek az emlékezésnek van mondanivalója.

Mi ez a mondanivaló? Az, amit az evangélisták megőriztek számunkra. A szenvedés egész történetén végigvonul az a tény, hogy ezekben a szomorú eseményekben teljesedik be a próféták jövendölése. A zsidók olyan messiást vártak, aki dicsőséges, hatalmas, megsemmisíti az ellenségeit, ezért nem tudták elfogadni azt, aki engedelmességével, áldozatával, a vértanúság vállalásával kiengeszteli Atyjánál a világ bűneit. Jézusban teljesedik be az Ószövetség, életében, de ez a mű most lesz igazán teljes. A nagyhét misztériumai, melyek megértésében segít liturgia napról napra,  belevisznek minket az események sorába. Együtt leszünk Jézussal. Együtt az egyházmegye püspökével és papságával, együtt a lábmosásnál, együtt halálakor, és találkozunk vele az úton, miután feltámadt. Most pedig együtt vonultunk be vele a szentmise elején, hogy mi is csatlakozzunk szenvedéseihez, vele együtt vállaljuk azt, hogy majd mi is bejuthassunk az örök húsvétba.

Virágvasárnap drámaian gazdag, végtelenül összetett, és mégis isteni módon egyszerű. Ha virágvasárnap nélkül érkeznénk a Szent Háromnapba, félő, hogy Jézus egyéni történetére emlékeznénk csupán: perére, megkínzására és kivégzésére. Ma kezdődik a nagyhét. Ma már kapunk néhány aranyló sugarat is húsvét fényéből: „Hozsanna Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jön, hozsanna a magasságban!” – énekeljük a Jézusnak ujjongó tömeggel. A véres és sötété nagypénteket Virágvasárnap és Húsvét ragyogása keretezi. Nagyon hasonlít a színeváltozás hegyén történő eseményekre: Jézust, miközben Mózessel és Illéssel eljövendő haláláról beszélgetnek, tündöklő fény öleli át. A nagypénteki áldozatot is ilyen dicsőség öleli körül, hogy tudjuk, maga Isten működik itt.

Ma három réteget különböztethetünk meg az ünneplésben.

Az első a felidéző emlékezés. Fontos, hogy ne feledkezzünk el semmiről sem, ami Jézus bevonulásakor történt, hiszen mindez értünk, a mi üdvösségünkért történt. A keresztény ünneplés nem csupán évforduló, vagy emlékműsor, de természetesen van időbeli vonatkozása is. A liturgia a Szentlélektől áthatott cselekvő emlékezés arra a Krisztus-misztériumra, aminek egyedi kapcsolata van a múlttal, a jelennel és kiváltképpen az örökkévaló jövővel. Az emlékezés egyben jelenvalóvá tétel.

Ha csupán drámai módon adnánk elő a virágvasárnapi eseményeket, az nem közvetítené Isten kegyelmi erejét. Jézus a főszereplő, és az ő személyében Isten vonul be most a szent városba, melynek kapuja, akárcsak a templom kapuja, a mennyország ajtaját jelképezi, amit kínszenvedése és halála által nyit meg számunkra. Ő maga ez az ajtó, csak általa, rajta keresztül juthatunk el az Atyához a Szentlélekben. Az egész liturgia és a templom az a cselekmény és hely, amelyben nem csupán emlékek felidézése, emlékképek megjelenítése történik, hanem belépünk a Krisztust megszemélyesítő pap vezetésével abba az eseménysorba, melynek Krisztus volt a főszereplője. Jézus pedig kijelenti: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Mit? Az ő megváltó művét. Azt, hogy belép a szegény és beteg emberek életébe, felemeli őket, együtt sír a sírókkal, szenved, és örül, kételkedik és utat mutat magabiztosan. És végül vérét ontják értünk, bűneinkért. A vértanúk megtették az ő emlékezetének fennmaradásáért.

Az ő jelenléte a mi ünneplő közösségünkben elvezet a második szintre. Jézus azt akarja, hogy most mi legyünk az őt kísérő, előtte hódoló tömeg, s megilletődött lélekkel ajánljuk fel neki szívünk dicsérő énekét. És megrendültségünk hitünk természetéből fakad, mert tudjuk, hogy ő a Messiás, az élő Isten Fia. Ezzel a felismeréssel még az őt követő apostolok sem rendelkeztek, hiszen a Lélek kiárasztása még nem történt meg. A liturgia mindig megrendülésre késztet, nem érzelmileg, hanem a hittől megvilágosított értelem új meg új felismerései, rácsodálkozásai által. A megrendülés hitelességét aztán az erkölcsi változásaink igazolják.

Ennél is mélyebb, vagy éppen magasabb szintre akar emelni minket az Úr a liturgikus ünneplés által. Az Egyház minden tagjában folytatni akarja szenvedését és feltámadását. Nem csupán a stigmatizált szentekben, hanem minden benne hívőben. Keresztté alakítva, saját keresztjének részévé téve értelmetlennek látszó és olykor elfogadhatatlan szenvedéseinket. Bevon minket önátadásának legmélyebb titkába, ahol ő a Lélek által egyetlen áldozatul ajánlotta magát Atyjának. A szentáldozásban, az Úrral való közösségben valósul meg az ünneplésnek ez a legvégső szintje, és kegyelmi jelenlétében megmaradva a zarándokúton lévő Egyház élete állandóan megjeleníti Krisztus bevonulását a mennyei Jeruzsálembe, az Atya dicsőségébe.

Adja Isten, hogy bevonulásunk, készületünk a Szent Háromnapra elvezessen minket lelkünk újjászületéséhez, hogy majd egykor méltók legyünk bevonulni az örök Húsvétba is! Amen.

Virágvasárnap

Jézus bevonul Jeruzsálembe egy szamár hátán. A király bevonulása most nem olyan, mint az elmúlt időszakokból ismert be- és felvonulások. Jézus nem felvonul egy ügy érdekében, vagy nem "Führer"-ként vonul be. Ő az Úr nevében jött, hogy megváltson minket bűneinktől. 

A király bevonulása látszatra egyszerű, mégis teli van az isteni öröm jeleivel. Zöldellő ágak és virágok borítják az utat, melyen halad. Ez nagypéntekre véres, köves, a csőcselék nyálával és porával telt nehéz út lesz. Most gyermekek éljenzik: "Hozsanna!". Most is az Isten ügyében jön, hogy engedelmességből a megváltás tervét véghez vigye. Nagypénteken az Isten ügyében megy föl a keresztre.

Ez a Király nem azért vonul be, hogy majd utána politikai uralkodóvá, földi királlyá tegyék. Nem olyan király, aki trónra lépése után visszaél a neki adatott hatalommal. Nem nyom el senkit, nem vár el személyi kultuszt, népszerűséget. Ez a Király megmossa Péter apostol lábát nagycsütörtök este, lehajol, és tisztává akar tenni. Ez a Király vérét ontja a kereszten, mert meg akar tisztítani a szentségek által. Ez a Király jelen marad feltámadott Úrként az Eucharisztiában, hogy tisztán egyesüljön velünk. 

Ágaink, melyeket leterítünk az érkező király elé, a tisztaság és újrakezdés ágai legyenek. Kísérjük el útján ezt a Királyt, Jézust, hogy tisztán és méltó módon, leborulva a kereszt előtt, leborulva a feltámadott és a szentmisében köztünk lévő Úr előtt az emmauszi úton, fölemelhessen minket egykor az örök hazába.

Álom, álom, édes álom

Manapság sokan küzdenek álmatlansággal, vagy alvásproblémával. Sokan vannak olyanok is, akik szinte egész nap tudnának aludni. Bűn-e az alvás? – teszi fel a kérdést valaki. Igen, ha sokat alszunk, illetve többet mint kellene, akkor bűn – mondja rá egy atya. Nos, az alvás fogalma nem idegen a kereszténységtől. Az alvás során sok jó és fontos dolog is történhet. Az ószövetség teli van az álomhoz kapcsolódó jelenetekkel, eseményekkel. Szent Józsefnek álmában jelenik meg az angyal…

Nemrég egy napilapban érdekes cikk jelent meg. Az abban szereplő egyik hölgy szó szerint kifakadt azon, hogy az általa meglátogatott család mindegyik tagja az ágyban feküdt, amikor az óra a delet ütötte. Boldog John Henry Newman is azt tanítja, hogy akkor keljünk fel, amikor arra először adódik lehetőség – vagyis felébredés után már ne aludjunk vissza „még egy kicsit”. Most nem is erről lesz szó, hanem inkább az alvás fogalmának bibliai vonatkozásáról.

Most, amikor az órák már átállítva… jövünk rá, hogy mennyire fontos az alvás. A dolgozó ember még értékeli az alvás szükségességét, ám a henyélő már-már elvárja, hogy őt bizony hagyják békén, míg alszik – tudomást sem véve a külvilágról, hisz a redőny (függönyök) lehúzva.

Vegyük szemügyre először az Ószövetséget. Ádám, amikor elaludt, Isten kivette oldalcsontját – ebből lett Éva (Ter 2,21k). A rabságból való szabadulás és jólét ígérete álmában érte Ábrahámot is (Ter 15,12). Az álom az isteni kinyilatkoztatás eszköze. Dániel próféta is álmában látta meg a négy vadállatot (Dán 7,1-14). Joel prófétával ezt közölte Isten: „kiárasztom Lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak” (Joel 3,1). Felmerülhet az is, hogy az Isten távolléte egyenlő az álom hiányával. Saul megidézi Sámuelt, mondván: „a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem. Nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban” (1Sám 28,15).

Az álom megfejtése (megértése) is Isten adománya. Dánielnek megadta Isten, hogy megértse az álmokat. A fáraó álmát például egyik bölcs sem tudta megfejteni. József, aki által Isten kinyilvánítja az álom értelmét (Ter 41,8.16).

Az álom Isten megjelenésének is eszköze. Jákob álmában látta a létrát, melynek „hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai le és fel jártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt” (Ter 28,12k).

Izajás prófétánál a bűnös olyan, mint az álom. „Úgy eltűnik, mint az álom, mint az éjszakai látomás” (Iz 29,7).

Az álom a halál jele is lehet. A Zsoltárok könyvében olvassuk, hogy „Tekints rám, Uram, Istenem, és hallgass meg! Adj világosságot szememnek, nehogy halálba szenderüljek…” (Zsolt 13,4).

Az Újszövetségben Isten kinyilatkoztatásának eszköze az álom. Mint már említettük, József álmában látta az angyalt, aki azt közölte vele, hogy Mária gyermeke Istentől van (Mt 1,20). Ellentétes értelmezése is van, mert Márk evangéliumában ezt olvassuk: „Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik!” Tehát az álom veszélyt is jelenthet.

Szent Pál apostol az éberségre figyelmeztet: „nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok” (1Tessz 5,5k), „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból… Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit” (Róm 13,11k).

Az Újszövetségben is lehet a halál jele. „Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog” (Ef 5,14). Szent Pál itt a keresztségben újjászülető emberre utal.

Az alvás során tehát megjelenhet nekünk Isten, aki valami jót közöl velünk – az Ő tervében közreműködve –, de lehet az álom üzenete rossz is.

Hívő emberek vagyunk. Van ismeretünk az álomról, alvásról. Döntsük el, hogy kinek akarunk élni nappal, és kinek éjszaka! Álmaink tanúskodhatnak a napközben felhalmozódott érzelmeinkről és gondolatainkról is, de tanúskodhatnak Istennel való kapcsolatunkról is. „Adjon Isten jó éjszakát!”

"Ego te absolvo a peccatis tuis"

Igen, a szentgyónás, a bűnbánat és az isteni irgalmasság, más néven a kiengesztelődés szentsége a Katolikus Egyház hatalmas kincse. Van az Egyháznak is felszíne: voltak botrányos életű főpapjai, volt inkvizíciója és elkövetett sok gyalázatot, de a mélyben ott van az életadó isteni bocsánat, a földön túlról jövő, a kozmoszt átölelő irgalom, ami a világban nincs. Nem magamnak kell saját magam felett ítélkeznem: bűnbánatot tarthatok és bocsánatot nyerhetek - ez az isteni miliő. Micsoda hatalom, amit Jézus Szent Péternek és rajta keresztül a papoknak adott: "Én téged feloldozlak..." Megdöbbentő a haldoklónak megadni a pápai áldást, amely által a Szent Péternek adott hatalomnál fogva minden bűnétől, minden köteléktől, kiközösítéstől föl van oldozva, s mehet az Úrhoz, boldogan..." (Barsi Balázs)

Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét!
Napod fénye boldogítsa népek életét.
Szomszédok közt megértést, szeretetet és békét.
Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét!

Daj Boh šťastia tejto zemi, všetkým ľudom v nej.

Nech im slnko jasne svieti každý Boží deň.    
Nech ich sused v láske má, nech im priazeň, pokoj dá,   Daj Boh šťastia tejto zemi, všetkým ľudom v nej.

2. Daj Boh šťastia celej zemi, všetkým národom.
   Nech im svetlo hviezdy lásky ožiaruje dom.
   Hladným chleba dobrého, chorým zdravia pevného.
   Daj Boh šťastia celej zemi, všetkým národom.

3. Dopraj, Bože, svojmu dielu večné trvanie.
   Nech sa samo nezahubí všetci prosíme.
   Rybám čistej vody daj, vtáctvo a zver zachovaj.
   Dopraj, Bože, svojmu dielu večné trvanie.

Ki dönti el? - gondolatok a II. Vatikáni zsinat után ötven évvel (I. rész)

Az egyházban nagyon sok olyan dolog van, amit eldönthetünk. Nem a strukturális berendezkedést kívánjuk feszegetni, hanem a Szenttel való kapcsolatunk formáit. Azon belül is a minőséget. Amennyiben az Egyház nem fél pazarolni Istenre, akkor sok kérdés felmerül. Tehát nem a demokráciát, diktatúrát vagy a hierarchia szerepét kívánjuk fejtegetni, hanem elindítani a gondolkodást abba az irányba, hogy valóban „én döntöm el”, hogy mit és hogyan hiszek? Ha ugyanis én döntöm el a „hogyant”, akkor fennáll a „mit” veszélye is. Ma mindenkinek joga van bármihez, lehetőleg valami ellen használja fel természetesen, akár a médiát, akár kapcsolatait, akár legegyszerűbb technikai eszközeit. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy Isten az üdvösséget kínálta fel az embernek, és ennek utat is szabott, nem pedig a jogot ahhoz, hogy az ember önmaga döntse el, hogyan fog üdvözülni. A hit kifejeződésének és megélésének vannak közösségi és egyéni formái is, melyeket azért „kell” betartani, hogy figyelmünket szüntelenül Istenre irányítsuk. Az a bárány, amelyiket karám választ el a közeli szakadéktól, életben maradhat, viszont, ha karám sincs, akkor könnyen eltévedhet és halálos veszélybe kerülhet. Neki ott „kell” lennie, mert magától nem képes arra, hogy felfedezze és elkerülje a veszélyt. Melyikünk tudja megmondani, hogy mi a helyes istentiszteleti mód, vagy hogyan kell imádkozni? Melyik ember tudja bebizonyítani, hogy valóban az ő útja vezet az üdvösségre?

Az egyház liturgiájában sok szabály van, amit be kell tartani. Alakultak az idők során, de annyira nem adták fel soha azokat, mint a II. Vatikáni zsinat utáni liturgikus reformban, és utána. Ebben az időszakban ugyanis félreértelmezték a zsinati dokumentumok, sajnos néha félreérthető megfogalmazásait, utasításait. Eltűnt az érzék, és maradt a választási, döntési jog. Akinek hitérzéke van, belátja, hogy nem a rockfesztivál hangszereit kell bevinni a liturgiára. Sajnos nagy teret kapott a divat, mely félreviheti a „miben” való hitet is, vagyis könnyen átirányíthatja a figyelmet a karámon túlra, oda, ahol szakadék vár. Azon a helyen, ahol az Istennel találkozni akaró ember figyelmét minden Rá irányítja, kevésbé tud elkalandozni önmagában. Amíg megmaradunk az emberi szinten eszközeinkben is és templomi viselkedéseinkben is, addig vagy üresen, vagy kevés „töltettel” tér haza a hívő. Bármennyire fájdalmas, ki kell jelenteni (mégpedig az új evangelizáció kapcsán is), hogy az 1969 előtt élt embereknek is nagy volt a hite. Ma közeli kegyhelyekre is csak busszal vagyunk hajlandók elmenni – régen gyalog mentek, családok a gyermekeikkel. Ma hátra ülünk a templom padjaiba, mert elől valamitől félünk – a Szenttől? Ma nehézkesen megy egy liturgikus tárgy felújítása vagy beszerzése – régen azokat a saját vagyonból ajánlották fel. Ma nem éneklünk a szentmisén, holott a zsinat az aktivitásra buzdít – helyette inkább „mozogjunk többet” a misén szlogeneket hallani. Igen, egy ének betanítása az adott napra erőfeszítést kíván. Viszont látványosan kezet fogni mindenkivel a Miatyánk alatt a szeretet jegyében, az már könnyebb.

Végül tegyük fel a kérdést: ki dönti el?

Mindenekelőtt szögezzük le a Sacrosanctum concilium (SC) 22. pontjában leírtakat: „3. § Éppen ezért egyáltalán senki másnak, még a papnak sincs megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson.”

Ezek fényében olvassuk el az alábbiakat, és tegyük fel a jelenlegi állapotokat látva: ki döntötte el?

SC 36. 1. § A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.

101. 1. § A latin szertartás sok évszázados hagyománya szerint a klerikusoknak a szent zsolozsmában meg kell maradniok a latin nyelvnél. Az Ordináriusnak azonban hatalmában áll, hogy megengedje egyes esetekre nézve, a 36. pontban foglaltak szerint az anyanyelv használatát olyan klerikusok számára, akiknél a latin nyelv komoly akadályt jelentene a zsolozsma helyes végzésében. (megj.: Nyilván nem a latin megtanulása lett az irányelv, hanem az engedmény minél szélesebb körű kihasználása.)

116. Az Egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben - azonos feltételek mellett - ennek kell elfoglalnia az első helyet.
A szent zene és ének többi fajtája, főleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekből, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének a 30. pontban foglaltak szerint.

A 22. pont 2. §-ában, továbbá a 37. és 40. pontban említett területileg illetékes hatóság megítélése és jóváhagyása alapján más hangszerek is használhatók az istentiszteleteken, amennyiben alkalmasak vagy alkalmassá tehetők a szent használatra, megfelelnek Isten háza méltóságának és a hívők épülését valóban előmozdítják. (megj.: ki dönti el, milyen szakképzettség és hitérzék alapján, hogy a hívők épülését melyik hangszer szolgálja igazán az orgona mellett?)

121. „…Olyan dallamokat szerezzenek, amelyek magukon viselik az igazi szent zene ismertetőjeleit…” A kántorképzőkön és egyházzenei tanszékeken bárki megtanulhatja, hogy milyen „az igazi szent zene” ismertetőjele. Azonban sok gyakorlat ettől eltérve nyer utat magának, hogy fesztivál jelleget adva tömegeket vonzzon.

125. Ragaszkodni kell továbbra is ahhoz a gyakorlathoz, hogy a templomokban elhelyezik a hívők által tisztelt szentek képeit és szobrait, de ezek az ábrázolások mérsékelt számban és megfelelő rendben kapjanak helyet, ne okozzanak a keresztény népben megütközést és ne adjanak alkalmat helytelen áhítatra. (megj.: Számold meg, hány Szűzanya van a templomban!)

123. Az Egyház egyetlen művészeti stílust sem tekintett kizárólagosan sajátjának, hanem alkalmazkodva a népek jellegzetes adottságaihoz és a különféle szertartások igényeihez minden korszak kifejezési formáját befogadta. Így a művészeti alkotásokkal a századok folyamán olyan kincseket hozott létre, amelyeket minden lehető gondoskodással őrizni kell. Korunkban is biztosítani kell az Egyházban minden nép és földrész művészeti szabadságát - csak szolgálják megfelelő tisztelettel és kellő megbecsüléssel az Isten házát és a szent szertartásokat -, hogy napjaink művészete, a maga remekléseivel csatlakozhassék ahhoz a kórushoz, amelyben elmúlt évszázadok kiváló művészei zengték a katolikus hit magasztalását. (megj.: Ebben hol van utasítás az előző értékek lerombolására? Valamint szerepel egy érdekes szó benne: „művészeti”.)

Végül álljon itt két latin szó, mellette a magyar jelentésével:

retro: vissza, hátrafelé, régebbi állapot felé haladó, mögött

indultum: engedély, kegyintézkedés; indultum apostolicum: pápai engedély.

„Qui habet aures audiendi audiat.” (Mt 13,43)

Oddanosť k Márii približuje k Ježišovi - XVI. Benedek pápa mai beszéde szlovák fordításban

Drahí bratia a sestry,

v evanjeliu dnešnej nedele Ježiš hovorí o pšeničnom zrne, ktoré padá do zeme, odumrie a znásobí sa, v odpovedi niektorým Grékom, ktorí prišli za apoštolom Filipom s požiadavkou: „Chceme vidieť Ježiša“ (Jn 12,21). My dnes prosíme Pannu Máriu: „Ukáž nám Ježiša“. V dnešnej modlitbe Anjel Pána, keď si budeme pripomínať zvestovanie Pána, aj náš pohľad duchovne zamieri až k vrchu Tepeyac, miestu, kde je Božia Matka – „Svätá Panna Mária Guadalupská” – už stáročia vrúcne uctievaná ako znak zmierenia a nekonečnej dobroty Boha voči svetu. Moji predchodcovia na Petrovom stolci ju poctili zvláštnymi titulmi ako Pani Mexika, Nebeská patrónka Latinskej Ameriky, Matka a vládkyňa tohto kontinentu. Jej veriaci synovia a dcéry, zakúšajúc jej pomoc, ju zas plní dôvery vzývajú nežnými, familiárnymi menami ako Ruža Mexika, Nebeská Pani, Panna „Morena“ (mulatka), Matka z Tepeyacu, Vznešená „Indita“.
Drahí bratia a sestry, nezabudnite, že pravá oddanosť Panne Márii nás stále viac približuje k Ježišovi a „nespočíva v prázdnych a nestálych citoch, ani v akejsi márnivej ľahkovernosti, ale že vychádza z pravej viery, ktorá nás privádza k uznaniu vznešenosti Bohorodičky a pobáda nás k synovskej láske voči našej Matke a k nasledovaniu jej čností“ (Lumen Gentium, 67). Milovať ju znamená snažiť sa počúvať jej Syna. Uctievať Guadalupskú Pannu znamená žiť podľa slov požehnaného plodu jej života. V týchto časoch, keď sú mnohé rodiny oddelené a donútené k emigrácii, mnohé trpia kvôli chudobe, korupcii, domácemu násiliu, obchodu s drogami, pre krízu hodnôt a pre kriminalitu, obraciame sa na Máriu hľadajúc útechu, posilu, nádej. Je to Matka pravého Boha, ktorá vyzýva k vernosti vo viere a láske pod jej ochranou, aby sme tak zvíťazili nad každým zlom a vytvorili spravodlivejšiu a solidárnejšiu spoločnosť.
V tomto duchu chcem znovu predložiť pred láskavý pohľad Našej Panej z Gaudalupe túto krajinu a celú Latinskú Ameriku i Karibik. Zverujem každého z jej synov a dcér tejto Hviezde prvej a novej evanjelizácie, ktorá oživovala svojou materskou láskou kresťanskú históriu tejto krajiny a dala zvláštny charakter veľkým udalostiam jej dejín, jej sociálno-spoločenským iniciatívam, rodinnému životu, osobnej zbožnosti a kontinentálnej misii, ktorá sa rozvíja v tejto vznešenej krajine.
V časoch skúšok a bolesti ju vzývali mnohí mučeníci, ktorých volanie „Nech žije Kristus Kráľ a Guadalupská Panna Mária” je trvalým svedectvom viery v evanjelium a darovania sa Cirkvi. Dnes úpenlivo prosím, aby jej prítomnosť v tomto drahom národe naďalej vzbudzovala rešpekt, obranu a podporu ľudského života a upevňovanie bratstva, aby sa zabránilo márnej pomste a nenávisti, ktoré rozdeľujú. Nech nás Svätá Mária z Guadalupe žehná a skrze svoj príhovor nech pre nás získa z neba bohaté milosti.

Sion új leánya - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Ezt az ünnepet az ötödik századtól kezdve ünnepli az Egyház. Urunk születésének ünnepétől számoltak vissza kilenc hónapot, így lett az ünnep március 25-én. Mária életének legnagyobb csodáját és titkát ünnepeljük ma. "A Szentlélek mindenható teremtő erejében alászáll az örök Ige, mint a természetfölötti élet csírája, az égből az asszonyok között Áldottnak makulátlan méhébe és emberré lesz. A szűzből anya lesz, anélkül, hogy megszűnnék szűz maradni." (Magyar-latin misszále, SzIT, 1933.) Érdekesség az ünnep történetében, hogy a milánói ambrozián liturgiában és Spanyolországban az ünnepet sokáig adventben ülték, nem nagyböjtben. 

Mária Isten tervében fontos és nélkülözhetetlen helyet foglal el, hiszen közreműködése által jöhetett létre az új szövetség, melyet Isten kötött népével. II. János Pál pápa 1996-ban egy katekézis alkalmával Máriát "Sion új leányának" nevezte. 

A mai ünnep központi gondolata a hit. Isten üdvözítő terve csak úgy valósulhat meg, ha az ember, akit Isten már a teremtéskor kiválasztott, alázatos hittel elfogadja Isten akaratát, leborul annak nagysága előtt, mert belátja, hogy Nélküle semmit sem tehet. Mária alázatos hittel fogadta az angyalt. Befogadta az örök Igét, aki a Szeretettől van, hogy általa üdvözüljön a világ. Az ünnep titka, hogy Isten üdvözítő tervéhez szükséges az ember. Isten szabad akaratot adott nekünk, hogy dönthessünk jó vagy rossz mellett. Isten Máriát használta fel, hogy egyszülött Fia a világba jöjjön. Isten mindenhatósága abban is rejlik, hogy meghallgatja az embert, együttműködést ajánl fel, és üdvösséget ígér. Nem olyan kompromisszum ez, melyet a csalfa világ ígér, vagy olyan gazdasági hatalmak, melyek azután mégis a másik fél elnyomásával és kizsákmányolásával élhetnek boldogan. Isten önmagát ajánlja fel, egészen. Az ő szövetsége nem az állatok vérében, hanem saját Fiának a keresztfán kiontott vérében rejlik. A szentmise áldozatában minden alkalommal megújulhatunk ebben a szövetségben. Sőt, a végtelen Szeretet a kiengesztelődést is felkínálja az elesett és gyönge embernek. Ezért mehetünk el gyónni, hogy a minket teremtő és velünk együttműködni akaró Istennel együtt élhessünk, és már ne szakítson el minket a bűn.

A "Redemptoris mater" enciklika, melyet Boldog II. János Pál pápa írt, kijelenti Lukács evangéliuma alapján, hogy "boldog, aki hitt". Erzsébet mondja ezt Máriának, rá vonatkoztatva. "Ezeket a szavakat párhuzamba állíthatjuk az angyali köszöntéssel: "kegyelemmel teljes". Mindkét szöveg lényeges mariológiai megállapítást tartalmaz, azaz elmondja az igazságot Máriáról, aki pontosan azért lett jelenvaló Krisztus misztériumában, mert "hitt". A "kegyelemmel teljesség", melyet az angyal hirdetett, azt az ajándékot jelenti, amely maga az Isten; Mária hite, amelyet Erzsébet a látogatáskor magasztalt, azt mutatja: hogyan válaszolt a názáreti Szűz erre az ajándékra." -  fogalmaz a pápa. 

XVI. Benedek pápa így fogalmazott: "Mária az imádság szükségességére tanít minket, mely által állandó, bensőséges, szeretetteljes kapcsolatban lehetünk Fiával." Isten tervére igent kell mondanunk, önmagunkból kilépve, hogy részesei lehessünk az új szövetségnek.

Imádjuk hódolattal a mai napon a testté lett Igét és köszöntsük Máriát, kinek tisztasága és alázatossága szerezte meg nekünk az Isten gyermekeinek kegyelmét.

Indító gondolatok

"Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!' De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek, és nem kísértem az Urat.' Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni." (Iz 7,10-14)

A víz világnapja

Az ENSZ március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánította. Az élethez nélkülözhetetlen a víz, oltja a szomjat, táplálja a növényeket... 2,4 milliárdan azonban tisztítatlan vízhez jutnak csak - közölte az ENSZ. A világnap alkalmával kezdjünk el tudatosabban bánni a vízzel, és ne pusztán a vízdíj csökkentése ösztönözzön. Falunkban jelenleg egy köbméter ivóvíz 241 forintba kerül, nyáron pedig 10% locsolási kedvezmény van. 

A víz alap szimbóluma a kereszténységnek. Jelen van a teremtéstől kezdve egészen a szentségekig. Az Ószövetségben nemcsak az élet jele, hanem a pusztításé is. Tanúskodnak Isten hatalmáról is: "A vizek láttak téged, Istenem, a vizek megborzadtak, a hullámok a mélységekig remegtek." (Zsolt 77,17) Pusztító erő a víz, de aki az Úrhoz imádkozik a szorongatás idején, azt nem éri el a betörő víz áradata (Zsolt 32,6). 

Az Újszövetség Isten lelkéhez kapcsolja, az üdvösség eszközeként mutatja be. Jézus szavai által a Szentlélek jelképe lesz a víz. A sátoros ünnep alkalmával pedig ezt mondta Jézus: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak. Ezt a Lélekről mondta." (Jn 7,37kk) Eszkatologikus jel is, mert az idők végén az Isten és a Bárány trónjából fakadó víz az örök élet vize (Jel 22,1).

Az egyházatyák az üdvösséget, a kegyelmet látják a víz által kifejezve. A keresztvíz szakralitását a Krisztust jelképező húsvéti gyertya adja meg, amikor a pap háromszor mártja a vízbe, mondván: "Szálljon le a kút teljességébe a Szentlélek ereje. És e víz teljes lényegét termékenyítse meg az újjászületés eszközével." A keresztségkor a Szentlélek erejét jelenti. A szentmisében a kora keresztény időktől néhány csepp vizet kevernek a miseborhoz, amely jelenti a hívőknek Krisztussal egyesülését. Ugyanakkor utal Krisztus sebére, amelyből víz és vér folyt (Jn 19,34). 

A kereszten függő Jézus (Jn 19,19k) előképe a jelenet, amikor Mózes vizet fakaszt a sziklából (Kiv 17,6). Jelképe Krisztus vérének, mert ahogy a sziklából fakadó víz megmentette Izrael fiait, úgy mentette meg az emberiséget Krisztus vére. (irodalom: Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma, SzIT, 2002.)

Az alábbi videón Händel Vízizenéje szól:

Miért tartózkodjanak a katolikusok a hústól?

Akad olyan ember is a világ valamely pontján, aki egész nagyböjt idején azt hangoztatja, hogy ő bizony nem eszik húst. Van olyan is, aki az alkoholtól tagadja meg magát - legalábbis ezt közli mindenkivel. Az apostolok halászok voltak, ezért tagadnánk meg magunkat a hústól? Vagy pénteken azért nem ehetünk húst, mert Jézus pénteken halt meg? Nem ezek az elsődleges okok. 

"Friday Fish Fry" - a pénteki sült halnak sokszor jobb íze lehet, mint egy rántott húsnak, bár a magyar mondás szerint a "rántott húsnál nincs jobb sütemény".

A keresztények nemcsak a hústól, hanem a tejtermékektől és a halak fogyasztásától is tartózkodtak. És ez még nem minden! Ugyanis a péntek mellett nagyböjt egész idejére kiterjesztették az önmegtagadást. 

A negyven napos tojás-megtagadás után kialakult a húsvéti tojás-keresés hagyománya. Az angolok gyakran sütöttek húshagyó kedden palacsintát, mivel tojás nélkül nem lehet elkészíteni a palacsintát. 

Egyesek azt mondják, hogy azért kell nagyböjtben halat fogyasztani a hús helyett, mert a Földközi-tenger vidékén az emberek általában halat ettek, és a hús számított "csemegének". Azonban a szarvasmarha és a juh nem volt ritka árucikk. A legeltető életforma igen gyakori volt. 

Aquinói Szent Tamás is azt mondja, hogy az előbb említett ételek fokozzák az ember vágyait. A szüzesség erénye pedig úgy növekszik az Egyházban, ha megtagadják magukat egyesek. Az évek során a böjti fegyelem megengedőbb lett. Már fogyaszthatunk tejet, tojást, csak a hústól kell tartózkodnunk. 

Ha érdeklik a további okfejtések és magyarázatok a böjttel kapcsolatban, olvassa el ezt a cikket. A cikk angol nyelven íródott. Sajnos hazánkban nem találunk olyan népszerű katolikus honlapot, ahol ebben a témában kielégítő választ kapnánk.