 |
| XXIII. János pápa aláírja a Humanae salutis konstitúciót (1960. december 25.) - ezzel hívta össze a zsinatot |
Már jeleztük, hogy blogunkon októberig a zsinattal kapcsolatban olvashatnak írásokat, láthatnak videókat, képeket. Az első videó tegnap este került fel. Ezzel és a mostani cikkel megkezdjük a felkészülést A hit évére. Segítség is lehet azoknak, akik nem tanultak egyháztörténelmet, vagy csak régen, illetve szeretnék alaposabban megismerni a zsinat egészét, lényegét.
A zsinat első pápája, aki összehívta a zsinatot, Boldog XXIII. János pápa volt. Angelo Roncalli néven 1958. október 28-án választották pápává. 1925 és 1952 között külföldön teljesített diplomáciai szolgálatot, nem volt ismert a neve az egyházi körökben. Megkoronázása után kifejtette, hogy jó pásztor módjára kíván szolgálni, és ezt kimutatta az elődje merev stílusával való szakításban. Megválasztása után börtönt látogatott.
Megválasztása után három hónappal bejelentette a kánonjogi kódex reformját, a római egyházmegyei szinódus összehívását és az egyetemes zsinat összehívását. (Egyetemes zsinat összehívását tervezte egyébként már XI. Piusz és XII. Piusz pápák is.)
Időzzünk még egy kicsit a pápa személyénél. Sokgyermekes parasztcsaládba született Bergamo környékén. Újmisés papként Bergamo püspöke mellett lett titkár, valamint a papnevelő intézetben tanított. Nagy érdeklődéssel viseltetett Borromei Szent Károly iránt, akinek az egyházmegyei látogatásait a milánói Ambrosiana Könyvtárban is kutatta, és ekkor ismerte fel, hogy a Trienti Egyetemes Zsinat milyen nagy hatással volt az Egyház életére.
Kapcsolatba került kutatásai idejében Achille Rattival, a későbbi XI. Piusz pápával, aki megbízta a diplomáciai munkával pápasága idején. 1925-ben Bulgáriába, Görögországba és Törökországba került, ahol nagy számban élnek keleti keresztények és mohamedánok. Ekkor döbbent rá az egység szükségességére.
A második világháborúban (1939-1945) görögökön és zsidókon segített. 1944-ben Párizsba került nunciusnak. Megtanulta a politikai és egyházi viták során, hogy tekintetbe kell venni a fennálló helyzetet, a szekularizálódott világot, ha az Egyház be akarja tölteni hivatását. Párizsban 1953-ig volt nuncius. Derék "monsignore"-nak tartották, nyílt viselkedésű, kissé maradi embernek, és mondásait szívesen mesélték.
1953-ban XII. Piusz pápa velencei pátriárkává és bíborossá nevezte ki. Ekkor Roncalli (XXIII. János) már 72 éves volt.
XII. Piusz pápa halála után (érdekesség, hogy ő is sokáig nunciusként tevékenykedett) fiatal pápát várt az egész világ - akárcsak a mi időnkben... Végül a konklávé egy 77 éves embert (Ratzinger 78 éves volt megválasztásakor) választott meg pápának. Átmeneti pápa - mondták rá azonnal - aki elég különös módon választotta meg nevét. Saját elmondása szerint a 22 János pápa közül a legtöbb rövid ideig uralkodott.
Hamarosan kiderült, hogy egyénisége rendkívül karizmatikus, megnyerő. "Mosolygós jólelkűség, udvariasság, az együttérzés adománya, egy öreg paraszt bölcsessége, Isten emberének derűje..." - mondták róla. Roncalli emberi adottságait egész életének hosszú türelmével Jézus Krisztus evangéliumának és az Egyház küldetésének szolgálatába állította. "Ez energiát, kitartást, szívósságot, erőfeszítést feltételez, s nem csupán egy szerencsés temperamentum eredménye" - fogalmaz Paul Poupard bíboros. Tegyük fel a kérdést magunkban: miért akarunk fiatal pápát? Mi lenne más? És nem utolsó sorban: mennyire vagyok hívő (a Szentlélekre ráhagyatkozva), ha folyton én akarom eldönteni, hogy ki legyen pápa - és az mit csináljon a modernizmus jegyében....
Szántó Konrád ferences egyháztörténész ezt írja a pápáról: "Érthető, hogy jósága, közvetlensége és kedélyessége miatt hamarosan hihetetlenül népszerű lett." Halálakor emberek milliói siratták (1963 pünkösdjén), haláltusáját figyelemmel követték. Ez addig ismeretlen volt. Mi ezt II. János Pál halálakor tapasztaltuk meg szintén.
Nyolc enciklikát írt. Kettőre különösen felfigyeltek: a "Mater et Magistra" (Anya és Tanító, 1961. május 15.) kezdetűre, valamint a "Pacem in terris" (1963. április 11.) kezdetű enciklikára. Előbbi társadalmi kérdésekkel foglalkozik, utóbbi végrendelet, mely 'nyílt levél' az egész világegyetemhez. Ennek kapcsán egy újságíró szimfóniáról beszélt, melynek alaptémája kilencszer tér vissza: "A népek közötti béke igényli: az igazságot, mint alapot; az igazságosságot mint szabályt; a szeretetet mint előbbrevivő erőt; a szabadságot mint légkört."
Számos reformja mellett töröltette a nagypénteki szertartásból a zsidóságot vádoló szavakat.
Szerepe volt az 1962. évi őszi karibi válság lecsillapításában is, amely egyébként szovjet-amerikai háborúval fenyegetett.
Fájdalmas és hosszú rákbetegsége és haláltusája megrendítette a világot. Moszkva ortodox pátriárkája és Párizs szefárd rabbija egyaránt könyörgött érte. Poupard bíboros írja szintén: "vidáman, Isten ajándékaként élt meg minden napot, és reménykedően nyitott volt egy testvéribb világ és egy olyan Egyház iránt, amely közelebb áll az emberekhez, mert jobban áttetszik rajta Isten."
A zsinat közvetlen előkészítése 1960. nyarán kezdődött el. Tizenegy bizottságot állítottak fel, a dogmatikai bizottság vezetője Ottaviani bíboros volt. A bizottságok tagjai püspökök voltak, de konzultorok is részt vettek, neves teológusok. Az ún. peritus-ok (püspökök teológiai tanácsadói) között megtalálhatók voltak azok a teológusok is, akiket a korábbi években eltiltottak a tanítástól.
A zsinat ügyrendje a kezdet előtt két hónappal jelent meg. Ekkor már szövegtervezetek is készen voltak. A rendes üléseken a felszólalás 10 percig tarthatott, a hivatalos nyelv a latin volt, a határozatok elfogadásához kétharmados többség kellett. A tárgyalásra előkészített anyagok fő problémája a mennyiségük volt (70 körül), valamint hogy hiányzott egy egységesítő irányelv.
1962. október 11-én megnyílt a zsinat - 2540 résztvevővel. Ők a világ püspökeinek 5/6-át képviselték. Hiányoztak a legtöbb kommunista uralom alatt lévő ország püspökei, sok magyar püspök is.
