A katolikus lexikonban a "kultúra" címszónál ezt olvassuk: "kultúra (a lat. colo, [cultum] 'földet művel' igéből): a nyers anyagban lehetőségként rejlő értékek létrehozása emberi cselekedetek által; a nyersanyag, a munka és a kimunkált értékek együttese. - 1. Eredetileg a ~ mindig valaminek a megmunkálását (~ját) jelentette: az ókori latinoknál a föld megmunkálása (lat. agricultura), →földművelés; átvitt értelemben Cicero óta a lélek kiművelése (cultura animi: filozófia)..."
A Szentírásban a szó kultusz jelentéssel szerepel, valamint Krisztus és Egyházának kapcsolatára utal. A példabeszédekben szerepel a gazda, a szőlő vagy a földműves képe. "Erasmusnál, Morus Szent Tamásnál és a humanistáknál előtérbe került a lélek művészetek (hét szabad művészet) által történő kiművelése. Francis Bacon az etika részeként egyenesen 'georgica animi', a 'lélek földműveléséről' beszélt." - fogalmaz ismét a lexikon.
Ezen a napon számos nagyobb és kisebb városban, községekben különös ünnepélyességgel tartják a magyar kultúra napját. Budapesten például Könyvtárlat címmel indul kulturális programsorozat az Országos Széchényi Könyvtárban.
Ünnepi írásunkban hosszabban kívánunk szólni az Egyház és a kultúra kapcsolatáról, különösképpen hazánkra fókuszálva. A kultúra és a vallás szoros kapcsolatban áll. Hazánkban is megfigyelhető, hogy az Egyház, mint mecénás volt jelen a történelem során, sok esetben. Paloták, templomok, festmények, zeneművek, ruhák, iskolák, könyvtárak, oktatás, stb. Ezen fogalmak mind kapcsolódnak az Egyházhoz is. Az evangéliumi életre való nevelés nem áll meg a templom falai között - noha mindig is ott kezdődik. A jóra és szépre való érzékenységet szükséges fejleszteni, ha pedig nincs, ki kell alakítani az emberekben. Egy-egy szép festmény, zenemű, vers, novella vagy épület (templom) felemeli a lelket, és más dimenzióba helyezi.
A kultúra hazánkban mindig jelen volt. Köthető ugyan Szent István királyságához is a megteremtése, de a szó eredeti értelmében népünk már előtte is rendelkezett kultúrával. A kultúra igazi célja mindig az volt, hogy az embert felemelje, gondolkodóvá tegye, elszakítsa a pusztán anyagi világtól. Az ember attól különbözik az állattól, hogy gondolkodik, és képes Istenre. Minket nem köthet ez a világ (főleg hívő embereket), hanem törekednünk kell a "magasabb cél" felé, vagyis Isten felé. Isten pedig maga a szépség és a jóság, az igazság. Az ember a legszebbel tudja csak kifejezni Istent, valamint az iránta érzett tiszteletét. Ezért állja meg a helyét minden művészeti kor, és ezért lenne szükséges a már kialakult és csúcspontra érkezett egyházi művészetet ugyanazon a szinten, de legalábbis nem gyökeresen elfordulva attól, művelni. A modern művészet is megállja a helyét, de kérdéses, hogy az Egyházban milyen szinten?
Az Egyház tehát nagyon sok esetben támogatóként, mecénásként jelenik meg. De miért? Azért, mert nem engedi, hogy a társadalom a tudatlanság okán széthulljon, és "maga ellen forduljon". Napjainkban is észrevehető egyfajta kulturális válság, amely a kisebb és nagyobb szinteken is jelen van. II. János Pál pápa ezt mondta Magyarországon: "A magyar társadalom az átmeneti kor mély válságát éli át. Még mindig szenved a diktatúra elmúlt évtizedeinek következményeitől, ugyanakkor erősen fenyegeti a szekularizmus veszélye is. Alapvető erkölcsi erényeket nemegyszer elhanyagolnak vagy egyenesen nevetségessé tesznek. A kultúra embereinek egyik első feladata az, hogy az újonnan megszerzett szabadság keretében az új társadalmat az olyan emberi erények alapjaira építsék, mint a becsületesség, az igazságosság, a kölcsönös tisztelet, a szolidaritás, az egyetértő együttműködés." (II. János Pál pápa Magyarországon tett látogatásakor mondott beszéde a kultúra és a tudomány képviselőihez - 1991. augusztus 17., szombat.)
Bátran feltehetjük a kérdést: mi változott azóta? Még mindig szenved? Tulajdonképpen igen. Ugyanis a generációk változása és cserélődése nem olyan gyors, annál gyorsabb viszont az igények folyamatos leépülése. Ma sok településen fel sem merül az igény arra, hogy közösen részt vegyenek egy kamara-esten, vagy hogy a család elmenjen színházba, és ott is igényes darabot nézzen meg. Nincs igény arra, hogy a karácsonyfa alatt legyen egy-egy jó könyv, vagy komolyzenei CD (a könnyűzenei műfajban is vannak igényesek...!). Aki mindig az aktuális divathoz és korszellemhez állítja be saját gondolkodásmódját, hamarosan talán gondolkozni sem fog már.
Ugyanakkor jelen vannak a pozitívumok is: sikeres Liszt-év, működik az Opera, a kisvárosokban jelen van a színház és a muzsika, működnek komolyzenei rádiók, van templomi koncert, van művészetek hete. Lelkiismereti kérdés, hogy ma az Egyház milyen szinten áll ki a kultúráért? XVI. Benedek pápa az óriási válság okaként megjelöli a szellemi válságot, a kultúra válságát is. Nyugodtak lehetünk-e, ha visszatekintve látjuk: a püspökök iskolákat, könyvtárakat alapítottak, a fiatalság szellemi és lelki nevelését anyagilag is támogatták, gyűjteményeket hoztak létre, zeneszerzőktől misét rendeltek meg, a liturgikus tárgyakat igényesen készíttették el... Aki azt hangoztatja, hogy "ezek csupán külsőségek", nincs igaza. Főleg azért, mert az embernek antropológiailag szüksége van a külső dolgokra, amik a lényeg felé irányítják őt. A felfogás kialakítása talán ott kezdődik, hogy van-e otthon vasárnap fehér terített asztal, fűszerek és gyümölcsök illata, ősszel a dió és alma felejthetetlen íze és illata, tavasszal és nyáron egy-egy csokor virág... A kultúrához ez is hozzátartozik.
A magyarországi egyház mindig különös módon volt éltetője a kultúrának Azokban az időkben is, amikor "veszélyes volt" kereszténynek lenni. A fennmaradt iskolákban ugyanis olyan szintű oktatás zajlott, melyben részesülve a fiatal magyar hívő ember tartást, nézetet, gondolkodásmódot, kultúrát kapott. Onnan kikerülve pedig akár művész is lehetett...
Történelmi városaink sorra mutatják azokat az emlékeket, melyeket egyházi személyek támogatásával hoztak létre. Ezeken a helyeken magas szintű kulturális élet is volt.
A mai nehéz időkben, amikor a válság egyik egyértelmű oka a szellemi szegénység és nihilizmus, különös feladata a hívőknek, hogy felmutassanak alternatívákat. Olyan módon, hogy az ne legyen sértő - megfelelő pedagógiai érzékkel. Felmutatni egy-egy könyvet, amit elolvastunk, elhívni valakit a színházba, meglátogatni egy kiállítást, részt venni egy hangversenyen... Ápolni és karban tartani meglévő tárgyi értékeinket, mint például a miseruhákat, kelyheket, festményeket. Támogatni a fiatal zenészeket, irodalmárokat, költőket. És sürgetni azt a munkát, mely által ismét szellemi alkotó nemzetté válhatunk. Kevés ország van a földön, mely ilyen sok költővel, íróval, zenésszel, festővel, művésszel dicsekedhet, mint Magyarország.
A mai ünnepen leginkább azon gondolkozzunk el, hogy milyen kulturális hagyományunk van, azt hogyan tudjuk továbbvinni, és hogyan tudunk maradandó értéket alkotni.
A magyarországi egyház mindig különös módon volt éltetője a kultúrának Azokban az időkben is, amikor "veszélyes volt" kereszténynek lenni. A fennmaradt iskolákban ugyanis olyan szintű oktatás zajlott, melyben részesülve a fiatal magyar hívő ember tartást, nézetet, gondolkodásmódot, kultúrát kapott. Onnan kikerülve pedig akár művész is lehetett...
Történelmi városaink sorra mutatják azokat az emlékeket, melyeket egyházi személyek támogatásával hoztak létre. Ezeken a helyeken magas szintű kulturális élet is volt.
A mai nehéz időkben, amikor a válság egyik egyértelmű oka a szellemi szegénység és nihilizmus, különös feladata a hívőknek, hogy felmutassanak alternatívákat. Olyan módon, hogy az ne legyen sértő - megfelelő pedagógiai érzékkel. Felmutatni egy-egy könyvet, amit elolvastunk, elhívni valakit a színházba, meglátogatni egy kiállítást, részt venni egy hangversenyen... Ápolni és karban tartani meglévő tárgyi értékeinket, mint például a miseruhákat, kelyheket, festményeket. Támogatni a fiatal zenészeket, irodalmárokat, költőket. És sürgetni azt a munkát, mely által ismét szellemi alkotó nemzetté válhatunk. Kevés ország van a földön, mely ilyen sok költővel, íróval, zenésszel, festővel, művésszel dicsekedhet, mint Magyarország.
A mai ünnepen leginkább azon gondolkozzunk el, hogy milyen kulturális hagyományunk van, azt hogyan tudjuk továbbvinni, és hogyan tudunk maradandó értéket alkotni.
