A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. augusztus 5., vasárnap

Gondolatok az olimpiáról és másról

Olimpia van Londonban. Nézzük a versenyeket: úszás, kerékpár, birkózás, atlétika, vívás, evezés, vízilabda, súlyemelés stb. Szurkolás, rengeteg néző, kritikák és dicséretek. Mindezt hosszú felkészülés, gyakorlás, tanulás, szellemi erőpróba előzte meg. A versenyzőnek pedig mindent bele kell adnia akkor, amikor éppen az egész világ figyeli, hogy jó idővel ér-e a célba, vagy ügyesebb-e egyik a másiknál. Nem láttunk még egy versenyzőt sem nevetni - a küzdelem során. Sok versenyzőt láttunk kicsattanó örömben állni a dobogón - a díjazásnál. Példaképek számunkra a szentek, akik küzdöttek - még a saját bűneikkel is, de makacsul kitartottak, megalkuvást nem ismerve a hit mellett, az igaz hit mellett, az apostoli tanítás mellett. Mi lenne, ha mi, keresztények is küzdenénk? Úgy, mint egy olimpiai versenyző. Küzdeni a hitért, küzdeni a szentté válásunkért, küzdeni mások üdvösségéért. A papnak is küzdenie kell a rábízottak lelki üdvéért - nem kis feladat. 
Ennek kapcsán juthatunk el egy másik, izgalmas kérdéshez. Amennyiben egy olimpiai versenyző elvét valamit, kiesik, nem nyer, vagy pontot vonnak le. A labdarúgásban is létezik sárga lap, piros lap, szabadrúgás, tizenegyes... Vagy: egy orvosi műhiba után micsoda botrányok szoktak lenni! Orvosi hiba miatt elveszíteni egy családtagot, az óriási veszteség mellett még rettenetes haraggal, dühvel is jár. 
Tegyük fel, hogy egy műtős nem tartja be az előírásokat: nem sterilizálnak valamit, kicserélnek egy orvosságot, vagy be sem mosakodnak. Vagy a vérző seb alá nem tesznek semmit. Vagy egy olimpiai versenyző doppingot használ, vagy csal. Aztán abszurd lenne például, ha egy úszó fürdőruha helyett melegítőben úszna, vagy a kerékpáros motorral versenyezne. 
Namost, szóval, tegyük fel, hogy mindezt egy papra vonatkoztatjuk. Szentmisére készül, miséznie kell. Ami előírás (jaj, de rosszul hangzik!): például a miseruha (alatta stóla), kehely, ostya, normális bor, a kezek kitárása a megfelelő helyeken, korporálé az oltáron, Szentségimádáskor megfelelő számú gyertya, stb. Van bőven. Az előbb leírtakban, tehát az orvos és a versenyző esetében ugye, mekkora felháborodás, elégedetlenkedés van, ha nem az előírások szerint járnak el? Akkor egy pap esetében miért nincs meg? No ne a felháborodás részére gondoljunk, mert elégedetlenkedő, az van bőven. Hanem a hozzáállás! Burke bíboros nemrég azt találta mondani, hogy a pap a rítus szolgája. A misekönyvé is. Hány pap olvassa el bizonyos rendszerességgel a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseit? (Arra most ne térjünk ki, hogy 2009-ben kiadott magyar kivonatban - melyet ugyan Antonius Card.Cañizares Llovera bíboros hagyott jóvá - mennyi ellentmondás, vagy hibás dolog szerepel.) Mindezek mellett a papnak a szentmisén be kell tartania mindent, és be kell tartatnia. A segédkezőkkel is: a ministránst nevelje meg, hogyan viselkedjen a szent helyen; a kántortól várja el, hogy a szentmise megfelelő introitusát énekelje, betanítson ordináriumokat, a Gloria helyett ne játsszon népéneket, az alleluja helyett ne a sárga könyvből énekeljen...; a híveket nevelje rá a szent iránti érzékenységre... 
Ki kell fejleszteni magunkban a Szent iránti érzékenységet. Noha most nincs a szentmisén ott a pontozó bíróság, vagy a Szentségimádáskor nem kapunk sárga lapot, de ha hittel valljuk Isten jelenlétét, akkor miért nem tesszük meg? Igaz, kár lenne csak a liturgiára fókuszálni, ha erkölcsi életünkön is lenne mit javítani. Azonban kell a forrás! Kell a forrás az életünk liturgián kívüli perceihez. Régen (Szendrey Janka professzor asszony foglalkozik ezzel részletesen - érdemes rákeresni írásaira, előadásaira) a liturgiát élték tovább az emberek. Számos népszokás visszavezethető a templom falai közé. Ha liturgiánk méltó, és a rítus szolgájaként állunk az oltárnál, egészen biztos, hogy életünk más területein is változás áll be. 
Olimpia, műtét, mise. Egymástól látszólag távol álló területek, ám a legfontosabb a szentmise. Ott nem "babra megy" a játék, ott nem piros lapot kapunk, ha tévesztünk (hát még, ha szándékosan!). 
Foglalkozzon a szentmisével, elmélkedjen róla! Keresse meg az interneten, vagy vásárolja meg a rendelkezéseket is, akár. Nézze meg, hogy milyennek kellene lennie egy misének. Addig is, tallózzon az interneten a szentmisék között. Sokat rátettek már, érdemes végignéznihányat. Olyat is, ami minta lehet, olyat is, ami kevésbé, vagy tele van abúzussal, szabálytalanságokkal. A YouTube-on talál külföldit is, latin misét is, magyar nyelvterületről is. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...