Vannak, akik azt gondolják, hogy a miséző pap tekintete irányuljon a nép felé. Mások azt gondolják, hogy forduljon a főoltár irányába. Némelyek azt gondolják, hogy forduljon... Felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyen? Arról ne is beszéljünk, hogy ki mondja meg és milyen háttértudással, hogy merre forduljon a pap, miközben Istenhez imádkozik.
Nos, egy ideig a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseit fogjuk elemezni, vissza-visszatérve a témára. Van benne két érdekes pont. Először vegyük az oltár kérdését. A 299-es pont így fogalmaz: "Az oltárt a faltól elválasztva úgy kell felállítani, hogy könnyen körüljárható legyen, és rajta a néppel szemben lehessen misézni. Az oltár egyébként olyan helyet foglaljon el, hogy valóban központ legyen, amelyre önként ráirányul a hívők egész közösségének figyelme." Érdekes gondolatmenet, majd mindjárt kiderül, hogy miért.
A 303-as pontban így ír: "A régebbi templomokban, ahol a régi oltár úgy van elhelyezve, hogy az megnehezíti a nép részvételét, és művészi értékének károsodása nélkül nem helyezhető át, egy másik elmozdíthatatlan oltárt kell felállítani, amely művészi és felszentelt legyen; és misézés csak ezen az oltáron legyen." Miért kell beleírni, hogy "régebbi", "régi"? Mintha elhasználtuk volna, vagy teljesen "szétimádkoztuk" volna. És: miért nehezíti meg egy oltár a hívek részvételét? Most megint lenézzük az előttünk élt hívőket? Ők akadályoztatva voltak a szentmisén, meg a hitükben, mert olyan oltár állt ott több száz évig? Eddig miért nem tűnt fel senkinek sem ez az óriási akadály? Hát igen: új generáció, új evangelizáció!
Egyébként érdekes, hogy a hívek részvételéről mit is ír (amiben tehát a főoltártól akadályoztatva vannak) a 96. pontban: "Egy testet alkossanak (a hívek) azáltal, hogy az Isten igéjét hallgatják, a könyörgésekbe és énekekbe bekapcsolódnak, s főleg hogy az áldozatot közösen felajánlják, és az Úr asztaláról közösen részesednek. Ez az egység szépen mutatkozik meg a hívek egyszerre végzett mozdulataiban és egységes testtartásában." A 35. pont: "A felkiáltások (akklamációk), valamint a hívek feleletei a pap üdvözlésére és imáira biztosítják a cselekvő részvételnek azt a fokát, amelyet az egybegyűlt híveknek mindenfajta szentmisében el kell érniük, hogy így az egész közösség tevékenysége megtapasztalhatóvá váljék és eleven maradjon." Akkor egy főoltár hogyan akadályozza meg a híveket abban, hogy felkiáltsanak és feleljenek, meg énekeljenek? Talán félénk a pap, és elbújik az oltár mögé? Vagy a főoltár annyira elválasztottan épült a faltól, hogy a két padtömb közé került? Mert akkor jogos a félelem, hogy akadályozva vannak az aktív részvételben.
Vissza az első idézethez: miért is kell a néppel szemben misézni? Korunk legalázatosabb és legnagyobb teológusa így fogalmaz, nevezetesen Joseph Ratzinger: "A II. Vatikáni Zsinat reformjainak két legszembetűnőbb hatása a latin eltűnése és az oltárnak a nép felé fordítása volt. Azok, akik elolvassák az ide vonatkozó szövegeket, megdöbbenve láthatják, hogy valójában egyikről sincs szó a zsinati dekrétumokban. Semmi sincs a zsinat szövegében arról, hogy az oltárt a nép felé kellene fordítani; e pont először egyes zsinat utáni instrukciókban jelenik meg." Hát ilyen az éppen tárgyalt Általános Rendelkezések című könyvecske.
A pápa (akkor még bíboros, 2003-ban) kifejti, hogy az 1969-es rendelkezésekben van leírva, hogy "az oltár könnyen körüljárható legyen, és azon a nép felé fordulva lehessen misézni." Majd így fogalmaz: "A 2002-es misszále általános rendelkezései változatlanul megismétlik ezt a szöveget, kivéve a következő hozzáadást: 'ami kívánatos, ahol lehetséges'. Sokfelé úgy vették ezt, mint az 1969-es szöveg szigorítását, mely azt jelentené, hogy most már általános kötelezettség van a nép felé fordított oltár felállítására." Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció 2000-ben kifejtette, hogy a 'kívánatos' szó (eredetiben expedit) nem jelent kötelezettséget, hanem lehetőséget. "Ezért a kongregáció óv bármi egyoldalú és merev állásfoglalástól ebben a vitában."
A másik ellentmondásos elv a rendelkezésekben a pap és az Oltáriszentség helyzete. Ha az előbbiekben kifejtette, hogy az oltár központ legyen, amire a figyelem irányulhasson, akkor most még kétféle origot javasol.
Az egyik a pap helyzete (sedes). Így fogalmaz: "A papi szék legalkalmasabb helye a néppel szemben a presbitérium tengelyében van, hacsak... a tabernákulum az oltár mögött középen van elhelyezve." (RMÁR 310.) Igen, csakhogy ez sem konkrét irányelv, így szerencsétlen módon félreértelmezhető. Ugyanis a tabernákulummal kapcsolatban ezt írja: az Oltáriszentséget "a tabernákulumban, a templom kiemelt, díszes, jól látható helyén kell őrizni." (uo. 314.)
Amennyiben az oltárnak a néppel szemben kell lennie, a papi széknek a néppel szemben kell lennie, mindez jól látható helyen, a templom tengelyében, és még az Oltáriszentséget őrző tabernákulum is kiemelkedő helyen legyen, akkor ember legyen a talpán, aki ezt kellő hitérzék mellett meg is valósítja. Ugyanis a padból nézve ez így nézne ki: oltár, pap, papi szék, le nem bontott művészi főoltár, rajta tabernákulum, és egy méterre rá a szentély fala. Visszafelé: fal, egy méter, főoltár tabernákulummal, papi szék, pap, oltár, hívek. De ha nem szükséges lebontani a "régi" oltárt, amin a tabernákulum van "jól látható helyen", és tulajdonképpen nem is kötelező ún. szembemiséző oltárt építeni, habár az előző zavarja a részvételt, akkor most milyen is legyen a katolikus templom szentélye? Nagyon jó a káosz kialakulásához az alapelv, mely egyes zsinati dokumentumokat, valamint az instrukciókat jellemzi: lehet így is, lehet úgy is. A viccet félretéve, ez komoly kérdés. Komolyabb annál a könnyelműségnél, hogy valóban bárhogy lehessen alakítani a Szenttel való kapcsolatunkat. Hiszen az történelmi valóság, Jézus a történelemben élt, közénk jött, és ez állandósul a szentmisében. Jelenléte egészen a történelem végééig tart, amikor majd másodszor jön el. (Különös, hogy a pap helyzetét szinte mértani pontossággal adja meg, míg a legszentebb Eucharisztia helyét némi lazasággal, lényegtelen kérdésként kezeli, csak annyit szab meg, hogy jól látható legyen...)
Még egy érdekesség van itt az idézett szövegben (instrukcióban): az ugyanis, hogy kijelenti, "misézés csak ezen az oltáron legyen", vagyis az újonnan felállított miséző oltáron. Ez újabb kérdést vet fel egy 2007-ben kiadott pápai dokumentum kapcsán. XVI. Benedek pápa a Summorum pontificum kezdetű apostoli levelében kifejti: "a Római
Misekönyv Boldog XXIII. János által kiadott és soha be nem tiltott editio
typicája szerinti Szentmisét mint az Egyház liturgiájának rendkívüli formáját
szabad ünnepelni." Soha be nem tiltott - olvassuk. Valóban, ha ezt a pápa leírja, nincs se jogunk, se okunk ezt megkérdőjelezni. (Egy kapcsolódó összeállítást itt olvashat.) Az Universae Ecclesiae instrukcióban sem találunk olyan kifejezett utasítást arra vonatkozóan, hogy a reform óta kialakított szentélyekben hol, melyik oltáron kell bemutatni a szentmisét. Járhattunk már olyan régi rítusú misén is, ahol az "új" oltáron mutatták be, megfelelő módon átalakítva annak felszerelését. Viszont egyértelmű utasítás erre nincs. Ezért téves az az utasítás, hogy csak a szembemiséző oltáron lehet misézni. Érdekes, hogy ha a reform utáni instrukciókban ez külön megjelenik utasításként, akkor például a régi, be nem tiltott misére vonatkozóan miért nem írtak utasítást, valamint a 2007-ben kiadott apostoli levélhez csatolt instrukcióban miért nem tértek ki erre a kérdésre.
A válasz egyszerű lehet: mert nem kérdés. Nem kérdés, hogy a pap az Úr felé fordulva mutatja be a legszentebb áldozatot. Természetes, hogy bár az "új" instrukció a "régi" oltárt lenézve kvázi múzeumba helyezi, annak felszentelt volta mégis lehetővé teszi a rajta való misézést.
A RMÁR egyébként beszél elmozdítható oltárról is (298-301). Ebben az esetben például egy nyilvánosan végzett zsolozsmánál (a hívekkel együtt) a főoltárt használják. Számos példa van erre is hazánkban.
Ha Raymond Leo Burke bíboros szavaival élünk, és a papot a rítus szolgájának tekintjük, akkor az a pap a hívekkel együtt szeretné megérteni, megtartani a rítus végzésével kapcsolatos összes betartandó utasítást. Ezért fontos, hogy ne legyenek ellentmondások, és a megfelelő hitérzék, Szent iránti érzék kialakítása és fejlesztése révén alázattal, méltó módon ünnepelhessük az Eucharisztiát, a "szeretet szentségét".
(A templomberendezések művészi érzékéről később beszédes képekkel érkezünk.)
